Sakura

Szombat reggel arra ébredtem, hogy valami örült dübörög az ajtómon 11-kor. És nekem az hétköznap még igen korán van. De látogatom nem nagyon zavartata magát, hogy megzavarja az én kis piedesztálomat. Berontott a szobámba majd el kezdet kiabálni velem.
- Sakura. Ne legyél már ilyen lusta!! Még rendet kell raknod a szobádban. - kiabálta és hajolgatott le a koszos ruhadarabokért.
- Jó-jó. Ráér kb. 4 körül. - néztem ki a takarom alól.
- Nem, nem ér rá. - mondta csípőre tett kézzel majd lerántotta rólam a takarót.
- Áhh neee. Add, vissza könyörgöm. Fáradt vagyok. - kiabáltam majd a lepedőm után kezdtem kutatni.
- Nem kisasszony most azonnal felkelsz. Ne keljen még egyszer bejönnöm. - morogta anya majd kiszáguldott a szobámból.
- Wáhhhhh. - sikított majd szép lassan felébredeztem.

Makulátlan rendet raktam a szobámba. Szinte rá sem lehet ismerni. Felsóhajtottam majd a fali órára néztem.
- Még csak fél három. - sóhajtottam majd át szeltem a nappalit és a konyhába siettem. Semmi lélek nem mutatkozót ott. Jó mondjuk mit vártam. Kakashinak valami féle értekezletre kellet menni anya meg dolgozni van. Szóval egyedül maradtam.
Egy nagy tál pattogatott kukoricával ültem a tévé elé és kezdtem kapcsolgatni.
- Szerelem, szerelem, szerelem. - soroltam a tévé sorozatok láttán. - Egyre jobb is jobb. - sóhajtottam majd megállítottam egy egész érdekesnek tűnő filmen. Fél óra múlva már majdhogynem elaludtam a filmen.
- Szeretlek Ichigo. - mondta nő a tévéből.
- Én is Kagome. - mondta pasi mire felnyögtem.
- Valaki mentsen meg. - könyörögtem az Istenekhez. Mikor csöngettek. Felhúzott szemöldökkel néztem az ajtóra és a tévére. - Nekem egy reklám is megfelelt volna. - motyogtam majd nehézkesen felállt és kinyitottam az ajtót. Szemem csodálkozva elnyílt mikor felismertem vendégemet.

Csendesen sétálgatunk az utcán közben kíváncsian néztem a törékeny lány felé. Sötét haja fel volt fogva. Divatos és márkás cuccai csak úgy kiríttak a tömegből. A hídnál lekanyarodtunk és egy fa felé vettük az irányt. Mikor közelebb értünk fel ismertem. Egy cseresznyevirág fa. - futott át az agyamon.
- Ayame megijesztesz. - mondtam és megálltam a kis domb tövébe.
- Sajnálom. - fordult meg és a hűvös szellő bele kapót a hajába. - Tudod. Szeretnéd veled beszélni. - suttogta.
- Nem hiszem, hogy pont én lennék a megfelelő személy a számodra. - mondtam kicsit aggodalmas képpel.
- Nem tudom... majd kiderül. - mosolyodott el, majd felcsimpaszkodott a fa egyik ágára. Egy ideig farkas szemet néztünk majd én is követtem a példáját.
- Na, mond! Mi bánt? - néztem a lányra.
- Tudod. Én... szerelmes vagyok. - suttogta mire kicsit megdöbbentem.
- Ezt talán anyukáddal kéne megbeszélned. - suttogtam. - Nincs nagy tapasztalatom a szerelemmel kapcsolatba.
- Szerinted nem próbáltam? Csak hát anya mindig mindet félre ért. Meg aztán most te is szerelmes vagy nem? - nézet rám. Úgy éreztem, hogy azokkal a nagy fekete szemekkel átnéz rajtam. Pontosan tudná, hogy most mit is gondolok.
- Nem tudom... - suttogtam majd zavarodottságomban a tarkómat kezdtem vakargatni. - Lehet. Még csak most érzek először ilyet. - mondom őszintén mire huncutul elmosolyodott. Majd el kezdet mesélni. A gyerekkori barátjáról Konohamarurol a másik barátnőjéről Hanabirol, és a szeretett fiúról. Néha-néha még a bátyairól is beszélt. És hát azokat a témákat különösen szerettem. Akkor minden egyes szavát szinte ittam.
- Áhhá. Szóval te a bátyád egyik haverjába vagy szerelmes. És bűntudatod van, mert Konohamaru miattad szakított Hanabival. - foglaltam össze a hosszú történet tartalmát mire bólogatni kezdett. - Nos, ha neked fontos Hanabi barátsága és Konohamaruval se akarsz mást, akkor tisztázd! Ne bujkálj, mint egy őrült! Ha elmondod mi a szitu, akkor biztos megértenek. És ha Hanabi a legjobb barátnőd. Akkor ősszintének kell lenned vele! Ha ő is úgy gondolja, hogy te vagy a legjobb barátnője akkor megérti. - mosolyogtam rá bátorítóan. - Ami pedig ezt a vörös hajú hercegedet illeti. Nem tudom. - húztam el a szám. - Nyolc év nagy korkülönbség. De mondjuk, mostanság a tízet sem számítják soknak. Szóval... előbb csak ismerd meg a fiút! Aztán pedig eldönti, a szíved mit kell tennie. - nyugtattam meg.
- Még hogy nem értesz hozzá... - hányja a szememre. - Elmehetnél pszichológusnak.
- Sokan mondták már. - nevettem.
- Amúgy... lehet, hogy Amerikába megyek tanulni. - suttogta mire abba hagytam a nevetést és döbbenten néztem a tizennégy éves Uchihára.
- Hülye vagy? Vagy mi? - akadtam ki.
- Nem vagyok hülye. Csak a szívem külföld felé húz. - rántotta meg a vállát.
- Akkor ezek szerint, mint kijárod, az alsó középiskolát* elmész. - mondtam mire bólogatott. Én pedig a bárányfelhők felé tereltem a tekintettemet.

Magyarázat:
Japánban csak 7től 12 éves korig van általános. Azután alsó középiskola 13től 15ig tart. És végül, de nem utolsó sorban felső középiskola 16tól-20 éves korig, ha jól tudom. ^^

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés