Ayame

- Mentem táncra. - kiabáltam az ajtóból.
- Sok sikert. - jött ki anyám a konyhából.
- Köszönöm. - bólintottam majd kiszaladtam az utcára.

Vannak olyan dolgok, amiket egy magam fajta tizennégy éves lány sosem fog megérteni. Talán azért mert sosem mutatom meg az igazi arcom. Minden nap egy jelmez van rajtam. Egy márvány álarc, ami mindig mosolyog. Elgondolkodva sétáltam az utcán a focipálya felé ahol ma a táncpróbánk lesz, mikor valaki kiabálni kezdte a nevem.
- Ayame. - állt meg mellettem Konohamaru. Sötét haja fel volt tüsizve, szeme elszántságot sugárzott. Egy világos farmer ülepes farmert viselt, testre simuló neon zöld pólóval rajta egy szürke, kapucnis pulcsi és egy barna cipővel. - Kösz, hogy megvártál. - hálálkodott.
- Szóra sem érdemes. - legyintettem majd újra útnak indultunk.
- Jó a hajad. - mondta miközben újaiba vett egy fekete, göndör tincset.
- Köszi. - kaptam ki a tincset a kezemből. - Hikari szerint anyának is ilyen haja volt ennyi idősen. - suttogtam.
- Hiányzik igaz? - kérdezte mire a kis vészcsengőm riadót fújt.
- A múlton már nem lehet változtatni. - mosolyogtam. - Én már csak a jelennek és a múltnak élek. - majd új téma felé irányítottam a párbeszédet. - Mikor szakítottál Hanabival? - bukott ki belőlem a kérdés.
- Már lassan két és fél hónapja. - suttogta.
- Amúgy miért? - kérdeztem egyre kíváncsiabban. Kicsit elpirult, de azért válaszolt.
- Nekem egy másik lány tetszik. - rántotta meg a vállát.
- Komcs? - néztem rá a nagy fekete szemeimmel mire újra elpirult. Szépen ívelt szemöldököm az egekbe szökött. Közben megérkeztünk a focipályához.
- Hát végül is tedd azt, amit a szíved diktál. Ne állj ellen az érzéseidnek, mert annak csak rossz vége lesz. - mondtam majd egy puszit nyomtam az arcára és beszaladtam a lány öltözőbe.

- Egy-Két-Há-Négy-Öt-Hat-Hét és újra. - számolta Guy-sensei a lépteinket. - Nagyén szép Yumi. - kiabálta ősellenségemnek. Gyerekesen felém öltötte a nyelvét én meg csak egy gúnyos mosolyt és egy legyintést küldtem felé. Majd újra elkezdtem a lépéseket.
- Vigyázattok!!!! - kiabálták a másik pályáról. Ledermedtem a felém haladó szélsebesen száguldó labdától.
- Ayame!!! - kiabálták barátaim és mintha Sasuke hangját is halottam volna a távolból. De ekkor valaki elém ugrót és egyszerű mozdulattal visszaküldte a labdát. Féltem kinyitni a szemem. De mikor megéreztem egy hideg kezet a homlokomon felpattantak.
- Ugye jól vagy? - kérdezte. Azt hittem angyalt láttok. A lány egyszerűen gyönyörű volt. Rózsaszín hajába belekapott a szél, zöld szemei, mint a macskáé úgy virítottak. És egy kis szögben felfedeztem az aggodalmat is. Nem csoda hisz még nem válaszoltam a kérdésére.
- Ayame. - lépett mellém Sasuke.
- Sasuke. - bújtam bátyám óvó karjaiba. - Annyira megijedtem. - suttogtam a karokba. Felnézve már nem láttam sehol az angyalt. Már messze járt. A lemenő napfényében pillantottam meg alakját.

Sakura

Elégé meglepődtem mikor Sasuke és az a lány megölelték egymást. De a lánynak ugyan olyan sötét szemei voltak, mint Sasukénak a hajuk színe is egyezik. Uchiha Ayame. Elég vicces. - gondoltam és gyorsan visszafordultam ahol még látni lehette az összetömörülő kis csapatott.
- Na??? Mehetünk. - lépet mellém Kakashi.
- Igen, elintézted a dolgodat? - néztem rá.
- Aha. - mondta és a Mercedeshez lépet. - Gyere! - nyitotta ki az ajtóm.
- Köszönöm. - beültem majd türelmesen vártam, míg ő is helyet foglal a volán mögött. Kellemes csend telepedet ránk csak a motor halk hangját lehet hallani. Otthon anya mind a kettőnket meleg ölelések és készülődő vacsorával vár. Anyáék eltűntek a konyhába én pedig egyedül maradtam nagy nappaliba. A frász jött rám mikor a telefon hírtele megszólat. Oda léptem de mielőtt még felvettem volna anyámék a konyhaajtóban teremtek.
- Halló, tessék Hatake család? - szóltam bele.
- Már Hatake? - kérdezte bele egy férfihang. Libabőrös lettem a tarkómon. Meg kellet támaszkodnom el, ne essek. Anya rögtön mögém lépet, hogy támogasson közben Kakashi kivette a telefont a kezéből.
- Itt Hatake Kakashi beszél. - szólalt meg Kakashi. Egy kicsit sokáig halhatott. - Nem adom. - mondta elszántan majd engem kezdet el fürkészni. - Hagyja békén őket. - mondta, de anyám kivette a kezéből a kagylót.
- Kinuta, kérlek, ne keres többet. Hagyd békén Sakurát és a családunk. A neved nem veszem el tőle. Mert megérdemli ezt a nevet. De ő az én lányom is. Te még csak azt se érdemled meg, hogy lásd. Fogd fel végre. - mondta majd lecsapta a telefon. Kakashi anyám vállára tette a kezét, aki mintha ettől a telefonhívástól húsz évet öregedet volna.
- Bementem a szobámba leckét írni. - suttogtam majd a szobám ajtaja felé haladtam.
- Sakura. - hallottam anyám elgyengül hangját a hátam mögött.
- Hagyd! Hagy fogja fel mi történt. - még elcsíptem Kakashi mondatát miközben csuktam be az ajtóm majd zártam be. Neki dőltem az ajtónak.
- Miért kell mindent elrontania? - suttogtam és lecsúsztam az ajtó mentén. Összekuporodtam és engedtem, hogy könnyeim elkezdjenek folyni. Pont úgy, mint régen. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés