- Gyerünk, el kell mennünk hozzátok - jelentem ki minden egyszerűségemet felhasználva, s meg is indulnék, ha nem lenne érthetetlen védencem.
 - De hát mégis miért?!
 - Gondolom, van a luxusvillátokban egy orvos, aki el tud látni téged anélkül, hogy elárulnánk a kilétünket - világosítom fel.
 - Áh, értem! Hogy te milyen okos vagy!
 - Ahh, valahogy túléltem az eddigi szitukat... Most pedig megindulhatnál! - ösztökélem egyenes vonalú egyenletes mozgásra a szellőzőrendszerben.
 - Fáj a kezem! - kezd el nyafogni.
 Megpillantom a fényt az alagút végén, így eszem ágában sincs megállni pihenni a kedvéért, már így is a nyomunkban lehetnek.
 - Nekem meg a vállam, mégsem nyafogok! - vágok vissza, majd kis híján nekiütközök a hátsófelének. - Miért álltál meg?
 - Én hogy fogok innen lejutni?! Vagy hat méter magasan vagyunk!
 - Ha jól emlékszem, alattunk van egy konténer, úgyhogy nyomás! - szólok rá még higgadtan, de mivel csak a fejét rázza, lelököm.
 - WÁÁÁ! - puffan sikítozva. - Te idióta! Csupa kosz lettem, pfúj!
 - Ne nyafogj! - szólok rá figyelmeztetően, de azért is egy szisszenés kíséretében landolok a koszban.
 - Mert mi lesz?! Nem csinálhatsz velem semmit! - Nyakig ül a szemétben, karba tett kézzel, és a sértett uralkodó szerepét próbálja játszani.
 - Nagyon egyszerű: megöllek - jelentem ki érzelemmentesen, mire szemmel láthatólag nagyot nyel. - Sokáig akarsz még itt üldögélni?
 - Nem! - válaszol egyből sértődötten, én már gyorsan ki is másztam a konténerből. Gyakorlat teszi a mestert.
 - Hé, és én hogy másszak le innen?! - kédezi ingerülten, miközben a kuka oldalát csapkodja.
 - Ugorj le, és haladj, mert itt hagylak! - Zsebre dugott kézzel haladok már a sikátor végében, napfény világítja meg enyhén véres testemet.
 Egy pillanatra megállok, és szemeimet lehunyva fordítom arcomat a nap felé, mintha napoznék.
 - Azt hittem, meg sem vársz! - zavarja meg az idilli pillanatot a rózsaszín hajú. - Mindenféle undorító dologgal ment tele a hajam!
 - Nem ez fogja elhozni a világvégét - sóhajtok lemondóan a sütkérezésről, majd erősen megragadom a kezét, és kihúzom a járdára. - Merre laktok?
 - A Hotel Plazával szemben. M-minek fogtad meg a kezem? - dadogja a végén elpirulva, majd felemeli az összekulcsolt ujjainkat.
 - Huhh, a küldetés erejéig a barátnőm leszel... Meg amúgy is, így tudatosodik a többiekben, hogy hozzám tartozol. Innen tudják meg, hogy mostantól nem ajánlatos beléd kötni. - Szemeimmel azért pásztázom a környéket, pár "kedves" ismerőst felfedezni vélek, de mivel nem mozdulnak, békén hagyom őket én is.
 - Most a yakuzákra gondoltál, igaz? - bólintok.
 Furcsán elneveti magát, majd oldalamhoz bújik. Csak nagyot sóhajtok, és annyiban hagyom a dolgot, nemigazán izgat, hogy mit csinál a testemmel, amíg az elmém szabad marad.
 Mivel nincs rajtam póló, minden ember megbámul minket az utcán, félelmet kelt bennük a bőrömre rajzolt minták és a vér látványa. Frufrum a szemembe lóg, már úgy megnőtt, így az mögül vetek vissza sötét pillantásokat a gyűlölködő tekintetekre.
 - Pfúj, ez mögénk köpött?! - undorodik minden átmenet nélkül az oldalamon lévő.
 - Lett bajod? Nem - és ennyivel számomra el van intézve az egész.
 - Miért nem hívunk taxit?! Leszakadnak a lábaim! - kezd el újra variálni valamiért.
 - Szerinted ki venne fel egy sorozatgyilkost és a barátnőjét? - célzom felé keményen a kérdést, hogy most már hallgasson el végre, mert kezd idegesíteni.
 - Igaz... - suttogja bocsánatkérően, majd az eddig ölelgetett karomat elengedi, s még az ujjait is alig érzem a sajátjaim között.
 Tárcsázok egy számot telefonomról, majd hosszasan hallgatom, hogy búg a vonal.
 - Csá, Sasuke! - szólnak a vonal végéről energikusan.
 - Higgadj le, Uzumaki! Lenne egy feladatom a számomra. Nehézségeim akadtak, és egy kicsit kisegíthetnél.
 - Áh, és mit kapok én ezért? - követelődzik.
 - Elnézem a múltkori szívességedet. Kvittek leszünk, megfelel?
 - Hn, talán... - Szinte így is magam előtt látom csalódott arckifejezését.
 - Találkozunk a Hotel Plazanál, most - És ezzel ki is nyomom a készüléket.

 Már a hatalmas épület előtt állunk védencemmel, az idióta szőkére várunk.
 - Miért is kell megvárnunk? Meg hogy is hívják?! - kezd el ismét rimánkodni.
 - Van egy kis dolgom, addig ő fog rád vigyázni - magyarázom élet unott képpel, amikor betoppan a várva-várt szőke herceg.
 - Bocs, hogy késtem, Sasuke! - vakargatja a homlokát zavartan, s idióta arckifejezéssel bámulok rá, hogy vegye már észre magát.
 - Jah, bocs! Te Damen vagy! - játssza a hülyét az Uzumaki. - Annyi ember ugráltat, mindig összekeverem őket! - nevetgél zavartan, de úgy tűnik, a csaj beveszi.
 - Nagyszerű, akkor elmondom a feladatokat! Naruto, te vigyázol a lányra!
 - Sakura vagyok! - szól közbe méltatlankodva.
 - Az. Szóval "Sakura", te pedig szépen megnézetetted magadat az orvossal! Semmilyen cuccot ne hozz magaddal, és maradj ebben a ruhában! Fél óra múlva itt leszek.
 - Ugye nem oda mész, ahová gondolom? - kérdezi az aggódó barát szerepét eljátszva Naruto.
 - A központba, és?
 - Ez az orvos is megnézhetne téged... - kötekedik dacos tekintettel. - Nem kell megint mártírkodnod!
 - Az életem kezdetétől fogva "mártírkodok", ha te a génpiszkát annak nevezed. - Számomra a beszélgetés ezzel be is van fejezve.
 Elengedem az általam védelmezett személyt, majd zsebre tett kézzel indulok el a központ felé.

 Naruto

 - Génpiszka? - kérdezi a lány félénken, amikor Sasuke már hallótávolságon kívülre kerül.
 - Jah. Az apja megszállott az ilyen hülyeségek terén, így a fiát is belekeverte. Mondjuk Damen csak annyi módosítást kapott, hogy élesebbek az érzékszervei, és az átlag embereknél gyorsabban mozog. Csak ezért bízták a te biztonságosat rá, mert ő a legjobb.
 - Akkor sem értem, hogy most miért kell visszamennie!
 - Speciális ellátásban kell részesülnie, különben meghalhat. Gondolom fog magával hordani ezentúl egy elsősegély csomagot is... Meg amúgy is, ha rendes orvos látná, kockázatos lenne, hogy kiderülne-e a módosítás... Hülye ötlet volt most vitatkozni vele - gondolkozom el a végére én is jobban, hogy mekkora ostobaságot mondtam.
 - Szegény - sóhajtja sajnálkozó tekintettel, miközben utána bámul a tömegben.
 - Én kifejezetten irigylem a képességei miatt - próbálom meg felvidítani.
 - Mondjuk, igazad van. Te is yakuza vagy? - kérdezi kíváncsian csilligó szemekkel.
 - Hát ja, de én nem vagyok egy mintapéldány! - vakaródzom már megint zavaromban.
 - Miért? Hisz' olyan kedves vagy!
 - Épp ez a gond - vágok a dolgokhoz jó fejet. - Na, de menj el orvoshoz! Damen bármikor visszaérhet!
 Csak mosolyogva bólint egyet, majd hátat fordít nekem, és befut az épületbe.
 Damen... aki igazából Sasuke. Nem értem, hogy minek titkolózik ezelőtt a lány előtt. A feladata hónapokig eltarthat, és ezt ő is tudhatja. Ráadásul aggaszt valami... Olyan, mintha már találkoztam volna ezzel a lánnyal... Sakurával.

 Sasuke

 Utálom ezeket a hülye kezeléseket... Nem értem, hogyan egyezhetett bele ebbe anno apám. Bár mondjuk, mindig is hatalom éhes volt, és sohasem érdekelte őt, hogy mi van velem, vagy Itachival.
 A fólia tartalma végre lecsöpögött a műanyag csövön keresztül, ami az injekciós tűbe vezetődött, és a tartalma a vénámba került.
 Szokásosan most is elzsibbadt az egész karom, de nem törődöm vele, csak kitépem a leragasztott tűt.
 - Sasuke! - szól rám az ápolónő, amint meglátja, hogy lelépni készülök. - Még el kell végeznünk pár vizsgálatot, hogy minden rendben van-e?
 - Jól vagyok, köszönöm. Inkább valami elsősegélyt adjanak, el kell hagynom az országot - közlöm kimérten, majd leülök az ágy szélére.
 A nő elszalad hozni a kérteket, így egyedül maradok a dohos szobában. A falak nyirkosak és koszosak, a sarkokban penész bújik meg, a legnagyobb jóindulattal csak az ágyneműket nevezném tisztának. Ez aztán a higiénia, amik között kísérleti nyúlnak használnak bennünket.
 - I-itt is van, amit kért! - nyújtja át meghajolva a csomagot egy hátitáskában.
 - Kösz - mutatok némi jóindulatot, majd nagy lendülettel kelek fel, kis híján nekiesek a legközelebbi falnak.
 - Jól van?! - siet segítségemre az ápoló, de csak lerázom magamról.
 - Jól. Meddig leszek tőle bódult? - Arra már rájöttem, hogy ezek miatt a hülye gyógyszerek miatt vált ingataggá a testem.
 - 1 nap, maximum 2... De addig bent kellene maradnia! - erősködik továbbra is a nő, bár látszik rajta, hogy fél tőlem.
 - Tudok magamra vigyázni. - Kitámolygok a folyosóra.
 Kezdem újra érezni a lábaimat is, így már a fal nélkül folytatom tovább az utamat.

 Az épület előtt csak Narutót látom, és a kocsiját, védencemnek semmi nyoma.
 - Hol van? - kérdezem mindenféle érdeklődés nélkül.
 - Még bent. - A járgány oldalának dől, olyan, mintha gondolkozna.
 Pedig Naruto olyat nem tud.
 - Te, Sasuke! - szólít meg eltűnődve.
 - Damen vagyok most, te idióta! - dorgálom meg a figyelmetlensége végett.
 - Jól van, akkor Damen, a lényegen nem változtat. Sakura annyira hasonlít valakire..., nem? - Meglepődök, ahogyan rám bámul azokkal a hatalmas óceán-kék szemeivel. Hát ő is észrevette, pedig alig ismerte őt.
 - Nem.
 - Sayame kiköpött mása! Csak más színű a haja, és kicsit más stílusú. De egyébként ikreknek is elmehetnének! - ecseteli sajátos elképzeléseit.
 - Személyiségileg teljesen különböznek - szállok vitába unalomból. - Sakura, vagy ki, sokkal lányosabb. Mindig nyafog, és oda van értem. Saya az ellentéte.
 - Ezzel azt akarod mondani, hogy Sayame nem volt oda érted?! Ember, fülig szerelmes volt beléd! Akár csak te belé! Heh-he - neveti el magát a végén.
 - Ha-ha, régi szép idők, mi? - poénkodok fapofával.
 - Akkoriban viccesebb voltál. Meg valamivel emberibb, kevésbé hátborzongató - gondolkozik el jobban régi énemen.
 - Ezt bóknak veszem. Na végre, a kisasszony is méltóztatik megjelenni! - szólalok meg, amikor kiront az ajtón bekötött kézzel.
 - Itt is vagyok! - húzza ajkait fülig érő mosolyra.
 - Hip-hip hurrá! Még el kell mennünk Tokawába! Naruto, ugye leszel olyan szíves?
 - Persze, a személyi csicskád mindig ugrál neked! - mutat némi ellenállást, de kinyitja az ajtót a rózsaszínhajúnak.
 
 3 hosszú órás út után, ami azzal telt el, hogy a két idióta, annál is idiótább beszélgetését hallgassam hátulról (!), végre megérkezünk a kikötővárosba.
 - Itt jó lesz - állítom meg a szőkét egy ruhabolt előtt.
 - Áh, shoppingolunk? - kérdezi reménykedve a nőnemű, de most kivételesen eltalálja.
 - Ja. - Még ha felettébb unalmas hangnemem nem is sugallja, imádok vásárolni...
 Beleegyezésemre gyorsan ki is pattan a kocsiból, elköszön a sofőrtől, majd beront a butikba.
 - Majd szólok, ha kellesz még - köszönök el én is, mjad kiszállok.
 - Nagyon szívesen, máskor is! - dünnyögi, majd beindítja a motort, és elhajt.
 Amint benyitok az üzletbe, az a látvány fogad, hogy kedvenc rózsaszínhajúm már nagyban pakolgatja a ruhákat, ami pedig nem fér a kezébe, vagy nem éri el, azt a boltossal pakoltatja.
 Jómagam közömbösen válogatok az ingek között, nekem is kellene pár gönc az utazásra.
 Miután találok pár értelmeset, és kevésbé kirívót, a próbafülkébe állítom fel sátramat. Szerencsére pont a Haruno mellettit fogom ki, így akaratlanul is meghallom magával való beszélgetését:
 - Fúú, de szexi! Ebben még Damen sem tudna nekem ellenállni! Heh-heh! - vihogja lányos izgatottsággal.
 Mondjuk erre külön befizetek, de nem fogom feketévé varázsolni rózsaszín álomvilágát.

 Úgy jó 1 órás válogatás után végre meg tudom győzni védencemet, hogy elegendő ruhamennyiséget válogatott össze, azonban a pénztárnál elgondolkozok rajta, hogy mikor költekeztem utoljára ennyit.
 Amint kilépünk az üzlet ajtaján, megpillantom a hajót, amivel át fogunk kelni a Csendes-óceánon. Egész barátságos kis bárka, gondolom mindenféle haszontalan dologgal fel van szerelve. És remélem, hogy ezek le is fogják kötni a hiperaktív Harunót.
 - WoW, de szép hajó! - veszi szemügyre a kikötő járművet.
 - Ez a mi járatunk lesz - közlöm vele, majd elindulunk a kikötőbe.
 
 Több kisebb hajú is ki van kötve, vitorlások, ladikok sokasága, csak mi nem láttuk őket az épülettől. Az óceán gyönyörűen kéklik a délutáni nap sárgás fényében, sirályok vijjognak a sziklaszirteken.
 - Mr. Uchiha és Mrs. Haruno? - kérdezi egy férfi a hátunk mögül. - Én vagyok a kapitány.
 - Igen. Örülök, hogy találkoztunk - fogok kezet az öreggel.
 - Szintén. Na, de mit ácsorgunk itt?! Irány a fedélzet! Hah-ha-ha! - nevetgél nem józan állapotra vallóan.
 Valószínűleg ez a kapitány sem fog a kedvenceim közé tartozni... Még szerencse, hogy az ilyesmiknek nem kerítek túl nagy feneket.
 - Hű, sohasem utaztam még hajón! - csodálkozik el a rózsaszínhajú.
 - Remélem, nem vagy tengeri beteg, mert akkor meg vagyok veled áldva!
 - Ne légy már mindig ilyen optimista! - sértődik meg már megint, pedig hosszútávon meg kell szoknia.
 A vasmacskát felhúzzák, eloldozzák a köteleket, és útnak indul a hajó - az úti cél: San Francisco.

 Jómagam a fedélzeten maradok, és a hófehér korlátnak dőlve merülök el a sós illatú óceán nyújtotta látványokban. Azt hiszem, Sakura egy ideig a kapitánnyal maradt, de észre sem veszem, és mellettem támasztja a korlátot.
 Akaratlanul is rátéved tekintetem, ahogyan fejembe ötlenek a szavak, amiket Naruto mondott. "Sakura annyira hasonlít valakire..., nem?" De, túlságosan is. Ha ennek a lágy mosolynak, amely elterül az arcán, lenne egy hátsó szándéka, pontosan olyan lenne, mint ő.
 - Mi az? - Észre sem veszem, és macskaszemeit már rám szegezi.
 - Csak gondolkoztam - intek bohókásan, és inkább az előttünk eltörülő kékség mögött lassan lebukó Napot kezdem el stírölni.
 Egy ideig csendesen bámulja ő is a tájat, majd megszólal:
 - Miért nézel mindig olyan elmerengve? Naruto is azt csinálta! - Ne már, ennyire feltűnő vagyok?!
 - Csak hasonlítasz valakire. Ennyi az egész. - Igen, csak ennyi, és ezt magammal is meg kellene értetnem végre.
 - Értem. - Újabb csend, majd kisvártatva kérdez, - Hogy van a vállad?
 - Jól. Szerintem holnapra meg sem fog látszani. A karod? - Érdekes, hogy én mostanában mennyire törődöm mások testi épségével!
 - Megvan... Az miatt, ugye? - ejti ki a szavakat óvatosan, és először nem is értem, hogy mire gondol.
 - Szóval Naruto elcsiripelte! - hoz kissé paprikás hangulatba, de nem akarok felesleges ügyeken pattogni. - Egyébként igen - válaszolok kicsivel utána, higgadtabban.
 - Irigyellek - mosolyogja ironikusan.
 - Hogy mi? - kérdezek vissza meghökkenve.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés