Mikor beléptem, megálltam. Körülnéztem, miközben felidéztem az Ayumiékkal tett kis kirándulásomat. Mosolyogva néztem végig mindenen, és mindenkin. Voltak olyanok, akik visszamosolyogtak, és persze olyanok is, akik elég egyértelműen kimutatták nem tetszésüket.

A portához sétáltam. Az ablak mögött egy középkorú férfi ült. Vártam, hátha észrevesz, de semmi reakció.

-         Elnézést – szólaltam meg végül, mire a férfi feltolta a szemüvegét, és rám nézett.

-         Igen?

-         Csak azt szeretném kérdezni, hogy Ha… - francba elfelejtette a nevét. Hogy is hívják? – valami Kakashit keresek – vigyorogtam, hátha nem néz valami idiótának.

-         Egy pillanat – azzal lapozgatni kezdett a papírjai között, míg végül rátalált a keresett oldalra – a tanárit tudod, merre találod? – nézett rám.

-         Őőő… nem igazán.

-         Fölmész az első emeletre, mész egyenesen, majd az első elágazásnál balra befordulsz.

-         Köszönöm szépen – azzal elindultam megkeresni az osztályfőnökömet.

Mentem, mentem és mentem, míg egyszer csak megtorpantam. Körbe néztem, és három lépcsőt pillantottam meg. És most melyik? – sóhajtottam. Ecc pecc kimehetsz, holnap után bejöhetsz, cérnára, cinegére ugorj, cica az egérre fuss – a középső lépcsőre mutattam, és elindultam afelé. Már az ötödik lépcsőfoknál voltam, mikor két csaj jött le velem szemben. Arrébb húzódtam, de az egyikük ennek ellenére is sikeresen belém jött, de nem azzal a „bocsi, véletlen volt” mozdulattal, hanem teljes erejéből. Ezt persze nem hagyhattam szó nélkül.

-         Cseszd meg – nyögtem, közben a fájó karomat simogattam.

-         Hogy mondtad? – torpant meg, és nézett egyenesen a szemembe.

-         Úgy, ahogy hallottad – közben végig mértem mindkettőt. Mindketten vörösek voltak, csak az egyiküknek piros, míg a másiknak barna volt a szeme. Az öltözködésükről meg inkább nem mondok semmit.

-         Ismételd meg megint – szólalt meg a szemüveges.

-         Hah – sóhajtottam – Nem csak vak vagy, de még süket is.

-         MI VAN? – akadt ki

-         Hagyd Karin. Nincs értelme rá pazarolni az időt – szólalt meg a mellette álló.

-         Tayuya, az előbb beszólt ez a ribanc, még hogy nincs értelme? – kiabált barátnőjére.

-         Karin, igaz? – ha jól értettem, így hívják – te valahol nagyon eltévedtél, mikor a ribanc fogalmát tanultad – erre síri csönd telepedett az aulára. Még egy pisszenést sem lehetett hallani. Mindenki minket bámult.

-         Na, jó kisanyám, most fogd, be különben megkeserülöd még azt is, hogy megszülettél.

-         Ó tényleg? És mit fogsz csinálni? Kikaparo... – valaki befogta a számat, majd maga után kezdett húzni. Csak akkor engedett el, mikor már tisztes távolságban voltunk attól a némbertől.

-         Te teljesen megőrültél? – akadt ki az elrablóm. Ránéztem. Hosszú szőke haja volt lófarokba kötve, és kék szemei.

-         Miért is? – néztem rá értetlenül –épp egy tök jó résznél tartottam, mikor elráncigáltál.

-         Belekötni a suli kurvájába! Neked aztán van merszed, kislány – vigyorgott gúnyosan. Ennek is vannak ám hangulatváltozásai. Az előbb még majdnem leharapta a fejemet, most meg dicsérget, már ha ezt vehetem annak. Vannak ám itt érdekes emberkék, az Uchihán kívül.

-         Nekem is vannak ám határaim, amiket nem kéne feszegetni.

-         De az ilyenek könnyen átlépik, igaz?

-         Ja – nyögtem – Haruno Sakura – nyújtottam felé a kezemet.

-         Yamanaka Ino – fogadta el a gesztust – te lennél az új osztálytárs, igaz?

-         Szerintem igen, bár eddig csak egy osztálytársammal futottam össze.

-         Az a kettő a b-be jár.

-         Nem rájuk gondoltam – vakartam meg zavaromban a tarkómat – valaki másra.

-         Kire? – az a gúnyos vigyor nem tetszett az arcán.

-         Tudnál segíteni egy kicsit? – tereltem el a szót – Nem tudom, merre találom a tanárit.

-          Persze – jött zavarba – ugye tudod, hogy ezt a beszélgetést nem fogod megúszni – tette még hozzá.

-         Ettől féltem – sóhajtottam, majd elindultunk, hogy végre elkérjem az órarendemet.

Hamar kiderült, hogy rossz irányba indultam. Ha egyedül kellett volna megtalálnom a tanárit tuti, hogy egy fél napig bolyongok a suliban. De hála Inonak egy kettőre odaértünk. Bár figyelni nem igazán figyeltem, hogy merre is megyünk, mert közben végig csacsogtuk az egészet. Mármint igazából ő beszélt én meg helyeslően bólogattam. Úgy éreztem magam, mint valami bólogatós kutya. Tudjátok, van olyan kis kutya formájú dísz, aminek ha meg lökitek, a fejét összevissza mozog. Na, most kb. azon a szinten lehettem. Nem mintha nem élveztem volna a társaságát, csak csupa olyan dologról beszélt ez alatt a tíz perc alatt, amiről fogalmam sem volt. De nem kellett sokáig hallgatom ezt, mert oda is értünk a tanárihoz.

-         Itt volnánk – mutatott egy ajtóra.

Bekopogtam. Hallottam némi zörgést, majd kitárult. Ennél érdekesebb fazont még eddig nem láttam. A fekete bili frizura, zöld kezes lábas, és egy rohadt vastag szemöldök. Ennek az embernek is szép rokonai lehetnek az biztos. Egy kicsi hiányzott, hogy el ne röhögjem magam, de visszatartottam.

-         Á Yamanaka kisasszony, miben segíthetek? – harapott bele a szendvicsébe. Ez sem hallott a jó modorról az biztos, meg a borotváról esetleg a gyantáról sem.

-         Kakashit keressük – mondta helyettem újdonsült barátnőm.

-         Hé Hatake téged keresnek – kiabált hátra, mire pár pillanattal később egy felzselézett ősz hajú egyén jelent meg, akinek a fél arca egy orvosi maszkkal volt eltakarva. Te jó ég, mi jöhet még ezek után?

-         Haruno Sakura? –szólalt meg

-         Igen, én lennék az.

-         Egy pillanat – mondta, és azzal el is tűnt.

-         Ez az osztályfőnök? – súgtam oda Inonak.

-         Aha. Ő a mi nagyszerű Kakashink – mondta büszkén – Ő a legjobb fej az egész suliban.

-         Á már mindent értek – egyenesedtem ki.

-         Ha nem baj, akkor az órarendet, és a többit majd az osztályban megkapod – jött vissza. A kezében pedig egy könyvet szorongatott. Narancssárga volt a borítója, az előlapján, ha jól láttam egy csaj meg egy pasi futkorászott.

-         Rendben – bólintottam, majd barátnőmmel az osztály felé vettük az irányt.

Ugyan úgy, mint az előbb most is szinte csak ő beszélt. Én meg kullogtam utána, közben az órarendemet elemezgettem. 6 óránál nem is lesz több, és van, hogy első órára be se kell jönni. Egyre jobban tetszett ez az egész, de sajnos csak egy félévig élvezhetem ezt. Meg a feladatomra is koncentrálnom kéne.

Öt perc alatt a termünknél voltunk. Az ajtó be volt csukva, de még így is ki lehetett hallani a bentről kiszűrődő zajokat. Nyeltem egy nagyot, féltem kinyitni az ajtót. Nem is attól ijedtem meg, hogy esetleg kiközösítenek, hanem inkább attól, hogy milyen emberekkel leszek összezárva egy időre. Nem kellett sok Ino benyitott. Minden szem először szőke barátnőmre, majd rám szegeződött. Sokan inkább csodálkoztak rajtam, bár feltűnő hajszínem miatt ez érthető is volt. Ino meg fogta magát és meglökött, hogy mennyek már be, mert nem esznek meg. Alig tettem meg pár lépést szinte az összes osztálytársam körém sereglett, és kérdezősködni kezdtek. Egyszerre beszéltek én meg azt se tudtam melyiknek válaszoljak először.

-         Hagyjátok már szegényt legalább levegőhöz jutni – szólt rájuk újdonsült barátnőm, aki szó nélkül kituszkolt a tömegből.

-         Köszi – néztem rá hálásan.

-         Válassz helyet, aztán majd jöhet a faggatás – mondta nevetve. Körülnéztem majd a harmadik sor utolsó padjában foglaltam helyet.

-         Hé Ino – szólalt meg egy barnás szőke hajú lány, kinek négy copfba volt kötve a haja – szerintem nem kéne oda ülnie.

-         Miért is? – néztem kérdően rájuk.

-         Mert az a hely már foglalt, még ha az illető nincs is itt.

-         És nem ajánlatos leállni vele veszekedni – tette hozzá egy barna hajú srác, akinek egy lila csík húzódott végig az arcán.

-         Hát jó – azzal felkaptam a cuccom, majd egy paddal előrébb ültem – ez ugye senkié? – néztem körbe.

-         Most már a tiéd – vágta rá barátnőm, mire mindenki újból körém telepedett – egyszerre csak egy – tette még hozzá.

Megpróbáltam minden kérdésre értelmes választ adni. Persze volt olyan, amin muszáj volt elgondolkodnom, és persze olyan is, amire egyből rávágtam a választ. Nagyon rendesek voltak. Sokat nevettünk, és tök jól elszórakoztattuk egymást. Én is érdeklődtem irántuk. Kérdezősködtem, de a neveket egyelőre nem igazán tudtam megjegyezni. Annyira jó volt velük beszélgetni, és még a reggeli összetűzésemet is elfelejtették velem.

Persze a bonyodalmak csak azután kezdődtek meg, miután a kedves Uchiha is megjelent. Hosszú percekig csak bámultuk egymást, úgy tűnt nem lelkesedik a viszont látásért.  A többiek hol rám, hol pedig rá néztek. Kettőnk között cikázott a tekintetük, és valószínűleg elég nyilvánvalóvá vált számukra, hogy mi már találkoztunk ezelőtt.

-         Csak azt ne mond, hogy ezzel a marhával találkoztál – súgtam nekem Ino.

-         De pont vele – sóhajtottam – de ne kérdezd, borzalmas volt.

-         Cöhh… - nyögte Sasuke, majd kikerülte a tömeget, és leült arra a helyre, ahová én szerettem volna először. Gyilkos pillantásokkal méregetett.

-         Muszáj bámulnod? – fordultam felé, bár úgy tűnt nem igazán lelkesedik a társaságomért.

-         Cöhh…

-         Neked aztán bő a szókincsed – vágtam rá egyből, mire felmordult – úgy tűnik nincs beszélgetős hangulatában – fordultam vissza barátnőmhöz.

-         Ne törődj vele, mindig ilyen – nyögte, majd az ajtó kivágódott.

Egy felcopfozott fekete hajú nő lépett be rajta. Egy kissé hiányos öltözetben. Sötétkék szoknya, egy fekete magas sarkúval, necc harisnyával párosulva, amihez tartozott egy fekete lyukacsos felső, ami alatt ezer százalék, hogy még melltartó se volt, és efölé került egy szintén sötétkék rövid ujjú pulcsi. „Na, ez aztán az extrém öltözet” – állapítottam meg.

-         Ti meg mi a fenét kerestek még mindig bent? Mindjárt kezdődik az ünnepség, na, nyomás lefele – tapos a kezével, majd a folyosóra mutatott. Mindenki felpattant a helyéről, és a kijárat felé vette az irányt.

-         Ijesztő – súgtam Inonak, aki helyeslően bólogatott.

Miután kiértünk a teremből a tömeget követve az udvarra sétáltunk, ahol már többen is beálltak az osztályuk mögé. Rengeteg diák ácsorgott már kint. Bár a legtöbbjüket nem igazán érdekelte a dolog, ezt szűrtem le, ahogy végig néztem rajtuk. Bele telt pár percbe, mire mindenki kiért.

Oldalra fordítottam a fejem, ahol szőke barátnőm, épp elmélyülten folytatott egy beszélgetést az egyik osztálytársnőmmel. Hosszú kék haja a derekáig ért, halványlila szemei pedig boldogan csillogtak, valószínűleg a viszontlátás az oka. A téma, pedig amiről beszélgettek a ruha, a smink és a divat. Tipikus női dolgok.

Egyszer csak kinyílt az ajtó, amin egy hosszú két copfba fogott szőke hajú nő lépett ki. Egyenesen a mikrofonhoz sétált. Sokan nem igazán reagáltak a jelenlétére, ezért a nő bele köhögött a mikrofonba, hogy észrevegyék. Erre mindenki felé fordult, és elcsöndesedett.    

-         Sok szeretettel köszöntök mindenkit az idei évnyitó ünnepségen – kezdett hozzá mondanivalójához – mint ahogy minden évben, idén is rengeteg új diákot köszönthetünk magunk között. Remélem a tavaly történtekből tanulva, idén elkerülitek az összetűzéseket. Ez egy iskola, és nem holmi játszótér, ahova szórakozni járhattok. A szabályokon történt némi változás emiatt – vett egy mély levegőt. Sokan felmordultak erre a kijelentésre, én pedig csak értetlenül álltam ott – De ettől eltekintve az eredmények, amiket elértetek kiválóak voltak, csak így tovább. Az órarendeket az osztályfőnök fogja kiosztani. Ellenőrzők viszont nem lesznek. Bevezettük az iskolánkban az elektronikus naplót, így a szülők bármikor megtekinthetik a jegyeket az interneten. És ezzel elkerülhető lesz a lopások és elhagyásoknak a száma – mégis ki azaz idióta, aki ellenőrzőket lopdos?

Meglepő módon mindenki csöndesen hallgatta az igazgatónőt, bár ha jobban körülnéztem láttam egy-két olyan diákot, aki inkább telefonozott vagy sutyorgott a mellette állóval. Valószínűleg unták az egészet.

Addig járattam a tömegen a szemem – már amennyit láttam azzal a százhatvan centimmel – míg végül megtaláltam Karint. Mint aki megérezte volna, hogy ránézek hátra fordult, és viszonozta pillantásomat. Hosszú percekig bámultuk egymást. Mind kettőnk szeméből villámok cikáztak, amik félúton összeütköztek. Ezt az igazán izgalmas pillanatot két hang szakította félbe.

-         Francba – nyögte az egyik – ne lökdöss már – szólt hátra.

-         Fogd már be – sziszegte a már jól ismert hang. Zavartan néztem a szőke hajkoronát, és a mögötte lévő Sasukét, akik épp a tömegen verekedték át magukat.

-         Végre – állt meg pár méterre tőlem a szőke.

Ösztönösen végig mértem mindkettőt. A szőkének se volt semmi a haja. Neki is jó pár doboz zselé kerülhetett rá, hogy így állt. Egy normális embernek csak nem áll így fel. A tekintetem tovább vándorolt az arcára. Ragyogó kék szemei egyből magával ragadtak. Az arcán mind két oldalt három-három csík húzódott. Valamire nagyon hasonlított, de nem igazán tudtam mire.

„ Talán egy róka” – jött a felismerés. Csak se füle, se farka, persze jó értelemben.

A ruházata pedig egy kissé gyűrött volt. Az ingjének az első három gombja ki volt gombolva, és így láthattam egy kicsit a sexi mellkasából. Volt némi hanyagság a srácban, de talán ez tette annyira vonzóvá. De persze a Sasukével nem versenyezhetett. Őt is végig mértem. Semmit sem változott mióta utoljára láttam. Fekete haj és szemek, hófehér bőr és az a távolság tartó aura.

Ha valami brazil szappan operában lennék, valószínűleg hasra vágnám magam és összevissza nyáladzanék miattuk. De hála égnek volt annyi akaraterőm, hogy ne viselkedjek úgy, mint manapság a legtöbb csitri. Helyes pasi? Gazdag? Nyaljunk be neki… Ez nem én voltam. Engem az ilyesmi nem érdekelt. Persze én is meg szoktam nézni a másik nemet, és néha még én is meglepődök, hogy egyesek mennyire jól néznek ki, de az a viselkedés, akkor is túlzás.

Hirtelen eszembe jutottak Ayumi megjegyzései Sasukéról. Kirázott tőlük a hideg. Bár volt némi igaza a külsejét illetően, de a többi, hogy összeillünk valahogy kiábrándító volt számomra.

„ Még hogy te meg én „– néztem végig az Uchihán – „Hülyeség” – megráztam a fejem, hogy eltüntessem azokat a gondolatokat, de valahogy nem igazán akart működni. Visszafordultam az igazgatónőhöz, aki éppen ebben a percben fejezte be mondanivalóját.

-         Mennyetek vissza az osztálytermetekbe. Ha kérdésetek van, forduljatok az osztályfőnökötökhöz – azzal ott hagyta a diák seregletet.

Mindenki elindult a saját terme felé. Jó nagy kavarodás volt. Mindenki egyszerre akart bemenni, és összevissza lökdösték a másikat. Én gondoltam egyet, és félre álltam, hogy utat engedjek a többieknek. Bele telt tíz percbe, mire már csak egy-két gyerek volt az udvaron. Úgy, hogy elindultam a többiek után. Bár a legszörnyűbb az volt az egészben, hogy azt se tudtam, hogy hová kell mennem. Sóhajtottam egyet, majd bepróbálkoztam a legközelebbi lépcsőnél, és felmentem az emeletre. Befordultam a sarkon. Körbenéztem, de fogalmam sem volt róla, hogy merre mennyek. Lassú léptekkel elindultam előre. Bizonytalan voltam, hogy merre is kell menni, mivel féltem, hogy eltévedek.

Egyszer csak valaki megfogta a vállamat, én meg egy jó nagyot ugrottam ijedtemben. Megfordultam, és támadóm szemébe néztem, aki viszonylag jól szórakozott a reakcióm láttán.

-         Frászt hoztad rám – közben a földet fixíroztam.

-         A terem a másik oldalon van – mutatott egy másik folyosóra. Valószínűleg azon keresztül lehet eljutni oda.

Aztán az ablakhoz sétált, és kinyitotta azt. Épp kérdezni akartam, hogy mit csinál, mikor láttam, hogy egy cigis dobozt, és egy öngyújtott húz ki a zsebéből. Aztán rágyújtott. Szívem szerint kikaptam volna a kezéből, és miszlikbe aprítottam volna. A fenéért mérgezik magukat az emberek.

-         Ha rájönnek a tanárok nem fognak megbüntetni? – ében fekete szemeit rám emelte.

-         Mit érdekel ez téged? – a hangja rideg volt, mint mindig – Egyáltalán mit keresel itt?

-         Segíteni szeretnék – vágtam rá. Ajkain gúnyos mosoly jelent meg.

-         Mégis miben? Az égvilágon semmit sem tudsz rólam – szájához emelte a cigit, majd mélyet szippantott belőle.

-         Biztos vagy benne? Tényleg azt hiszed, hogy semmit sem tudok rólad? – néztem határozottan a szemébe, ezzel jelezve, hogy nm viccelek. Mintha egy pillanatig meg is lepődött volna a hirtelen jött bátorságomon, de aztán újból felvette a semleges arc kifejezését.

-         Hmm – gúnyos mosoly jelent meg az ajkain – Nem elég, hogy leöntesz egy pohárforró csokival, nem még van képed ide jönni és azt állítani, hogy ismersz, és hogy segíteni akarsz? ! – háborodott fel. Majd szó nélkül hátat fordított nekem, és elindult. Én viszont ezt nem hagytam szó nélkül. „ Nem fogsz csak úgy lelépni. „ – suhant át az agyamon.

-         Uchiha Sasuke, tizenhét éves és a Konoha Középiskolába jár – soroltam, de ő meg se rezzent – Van egy bátyja Uchiha Itachi, a szüleit pedig négy éve veszítette el, azóta a nagybátyjánál él – na, ez már hatásos volt, mivel megfordult.

-         Benne volt az újságokban – nézett a szemembe – Esetleg még valami?

-         Az első két évben pszichológushoz járattak, és gyógyszerekkel tömtek, mert nem tudtad feldolgozni a szüleid elvesztését – láttam, hogy szóra nyitná száját, de én megelőztem – ja, és úgy rémlik mintha akkor a barátnőddel is szakítottál volna, mert kiderült róla, hogy egy – hogy is fogalmazzak, hogy ne sértsem meg – ribanc. Gondolom, azt nem kell részleteznem, hogy mit csinált – ennyi is elég volt ahhoz, hogy Sasukének felforrjon az agyvize.

Elnyomta a cigijét, a csikket pedig a kukába hajította. Rám nézett a tekintetéből pedig sütött a düh. Hogy nyomatékosítsa is nem tetszését szó nélkül a falnak nyomott. Kicsit sem nevezhettem gyengédnek, így mikor a hátam neki csapódott a falnak, felnyögtem. A kezeimet pedig a falnak szorítottta.

„Ez meg fog látszani.” – suhant végig az agyamon.

-         Ki a franc vagy te? – sziszegte a fülembe, amitől kirázott a hideg.

-         Már egyszer bemutatkoztam – nyögtem a képébe, de a szorítása nem enyhült. Bár lehet, jobban tenném, ha nem idegesíteném tovább – vagy ilyen rossz a rövid távú memóriád? – láttam, ahogy a szemei villámokat szórnak, és a szorítása is egyre jobban fáj. Már kezdtem attól félni, hogy még a csuklómat is képes lenne eltörni.

-         Nem tudom, hogy ti pontosan mit is csináltok itt kettesben, de ez hátulról nagyon félreérthető – zavartan kaptam fel a fejem. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés