Leblokkoltam. Csak bámultam, bámultam és bámultam az előttem állót. Még megmozdulni se volt erőm, nemhogy egy bocsit kinyögjek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összefutok vele, ráadásul ilyen körülmények között. De az igazat megvallva talán Ayunak tényleg igaza volt abban, hogy külsőleg pont megfelel rá a jó pasi jelző. Élőben sokkal szexibb volt, mint a képen. Ahogy tovább vizsgálgattam a külsejét a tekintetem megakadt az arcán, amiről azt olvastam le, hogy nincs túlzottan elragadtatva tőlem. Ebben az esetben ez érthető is volt.

Azt mondják, hogy mindig az első benyomás a legfontosabb, hát azt hiszem, most az egyszer egyetértek azokkal, akik ezt állították. Eddig nem igazán fogtam fel a jelentését, de most megtapasztalhattam a saját bőrömön, hogy egy pontosan mit is jelent. Nagyot nyeltem és újból a szemébe néztem. Láttam, hogy az arca megkeményedik, a szeméből pedig süt a düh. Ha tekintettel ölni lehetett volna, akkor én már rég icipici darabokra lettem volna tépve. De hála istennek ez nem történt meg. Valahogy ez nem az én napom volt.

A tekintetem vissza vándorolt a kezemben lévő pohárra, aminek a fele konkrétan az ingjén landolt. Vettem egy mély levegőt és meghajoltam előtte.

- Sajnálom – nyögtem, miközben próbáltam a hangomból eltűntetni a remegést – Nagyon sajnálom.

- Cöhh – mondta válaszként – óvatosabb is lehetnél – hangja rideg volt és távolság tartó, ettől felállt a hátamon a szőr.

- Elnézést – néztem újból a szemébe, ami még mindig a dühtől csillogott.

- Ne ismételd magad, elsőre is hallottam – ahogy befejezte, azzal a mozdulattal ki is került.

Én meg csak álltam ott, mint valami szobor. Ayumiékra néztem, hátha kapok egy kis segítséget, de ők e helyett inkább kiröhögtek. Onnan nézve biztosan nevetségesen nézhettem ki, ahogyan itt állok tehetetlenül és kétségbeesetten szorongatom a poharamat, közben azon agyalok, hogy hogyan érhetném el, hogy ne utáljon a szerencsétlenségem miatt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve utána megyek és visszarántom.

-         Hé – nyögte, miközben zavartan szorongattam a kezét

-         Nem tudnálak valamivel kiengesztelni? – összeszedtem minden bátorságom, és a szemébe néztem – bármivel – tettem hozzá.

-         Nem szükséges – mondta és indult volna el újból, de megmakacsoltam magam és visszahúztam – Mondtam, hogy nem. Talán süket vagy? – nézett rám dühösen.

-         Én csak… - hirtelen ez eddig összegyűjtött bátorságom is elillant. Nem tudtam mitévő legyek, hogy mit kellene csinálnom. Elbizonytalanodtam, de a kezét csak nem engedtem el.

-         Mehetek? – türelmetlenkedett

-         Tehetek érted valamit?

-         Idegesítő vagy, mondták már? – sóhajtotta – ha belemegyek, utána békén hagysz? – éreztem, ahogy az arcom kivirul és egy hatalmas mosoly húzódik végig rajta.

-         Igen – bólintottam, majd végre elengedtem a kezét – mit szeretnél?

-         Egy: nem nyaggatsz, kettő: nem kérdezel hülyeségeket, három: abba hagyod ezt az idétlen vigyorgást – sorolta a szabályokat.

Én meg csak néztem rá, mint egy hülyére, hogy ezt komolyan is gondolja-e, és úgy tűnt igen. Fapofával bámult rám, az arca meg se rezzent és ebből azt szűrtem le, hogy még véletlenül sem akar barátkozni. Hát őt sem taníthatták jó modorra az biztos. Így hát én is felvettem a semleges arckifejezést.

-         Szóval mit szeretnél? – törtem meg a közénk beállt csendet, ő pedig válaszadás helyett némán hátat fordított nekem és elindult az előttünk lévő asztalhoz.

Pár percig tétován álltam, aztán a poharamra néztem, amibe még mindig ott állt a forró csokim egy negyede, ezért fogtam magam és lehúztam a tartalmát, a poharat pedig a kukába hajítottam. Ez után a srác után mentem, aki abban a pillanatban foglalt helyet, mikor odaértem. Kihúztam a másik széket és ráültem.

-         Egy pohár narancslé – nyögte a velem szemben ülő, majd újból elhallgatott.

-         Ennyi? – várakozó pillantásokat küldtem felé, hátha hozzá tesz még valamit, de semmi.

-         Mondtam, hogy ne kérdezgess hülyeségeket – mondta – Minél hamarabb megszabadulok tőled, annál jobb úgy, hogy emeld a segged és hozd azt a narancslevet – beletelt egy kis időbe mire felfogtam, hogy mit is mondott. Én tényleg próbáltam vele kedves lenni, de úgy tűnik, nála ez nem jön be.

-         Megszabadulni, mi? – csaptam idegesen az asztalra – csak szeretnéd – sziszegtem a képébe, majd meg se várva a reagálását ott hagytam, hogy elhozzam a kért üdítőt.

Amint odaértem a pulthoz végig olvastam az itallapot, közben előkotortam annyi aprót, amennyiből két pohárral ki jön. Odaadtam a lánynak a pénzt, miközben zavartan pislogott hol rám, hol a védencemre. Láttam, hogy nyitná ki a száját, de én gyorsabb voltam.

-         Nincs hozzá semmi közöm – azzal felkaptam a poharakat és otthagytam a döbbent lányt.

Visszasétáltam az asztalunkhoz, ahol kedves barátom üldögélt. Ujjaival épp az asztalon dobolt. Mikor odaértem már nyúlt volna a pohárért, csakhogy én elrántottam a kezem. Épp hogy nem löttyent ki az ital. Szúrós pillantásokat küldtem felé, mire ő csak elhúzta a száját. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki ez az egész. Úgy, hogy el is határoztam, hogy ha még egyszer ilyen stílusban mer velem beszélni, akkor tuti, hogy ráöntöm a pohár tartalmát vagy még rosszabb következik… megtapasztalja milyen, amikor dühös vagyok. Végül nagy nehezen, de odaadtam neki.

-         Na, végre – nyögte, majd egy jó nagyot kortyolt a narancsléből.

-         Hogy hívnak? – az én esetemben ez elég furán hangzott, mivel tudtam a nevét, de mégsem kezdeményezhetek úgy egy beszélgetést, hogy „cső Sasuke, na, mi a szitu?”. Valószínűleg hülyének nézne, vagy kiakadna, hogy mégis honnan a francból tudom a nevét. Valahogy nem vagyok kíváncsi a kiakadására.

-         Mint már említettem, nem azért mentem bele, hogy aztán haverkodjunk vagy ilyesmi – nézett végre a szemembe.

-         Jól van, na, nem azért kérdeztem, hogy utána még le is harapd a fejem – mondtam durcásan, majd én is belekortyoltam az italomba.

Újból néma csend telepedett ránk. Elfordítottam a fejem, mintha találta volna valami érdekeset, de a szemem sarkából egész végig őt figyeltem. Mindene annyira tökéletes. Többször is végig futattam rajta a szemem, de hibát sehol sem találtam. Első ránézésre olyan volt, mint egy törékeny porcelán baba és ezt még inkább kihangsúlyozta a hófehér bőre a sötét haja és szeme. Egy idő után azonban valami egészen furcsa érzés áradt szét a mellkasomban, ami a szívemig hatolt. Bele borzongtam, mire egy érdekes pillantást kaptam a részéről, de egy szót sem szólt. Aztán visszatért a félig üres poharához és azt kezdte fixírozni, én pedig csak bámultam őt. Minden egyes mozdulata szinte beleégett a fejembe. A poharat a szájához emelte és egy újabb korty csúszott le a torkán figyeltem, ahogy az Ádám csutkája fel és lemozog. Nyeltem egy nagyot, valahogy szívesen lettem volna a pohár helyében, milyen jó lett volna megkóstolni azokat a puha ajkakat, amik most sóhajra nyíltak.

-         Muszáj bámulnod? – a hangja hűvös volt és újból éreztem azt a bizonyos távolságtartást, amit az elején is. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy az előbb milyen gondolatok is kavarogtak a fejemben. Szégyenlősen hajtottam le a fejem és még egy kicsit el is pirultam.

-         Bocsi – nyögtem zavaromban – egy kicsit elméláztam.

-         Vettem észre – mondta – Uchiha Sasuke – motyogta az orra alatt. Felkaptam a fejem. Meglepett, hogy válaszolt. Nem vártam volna el tőle, főleg az előbbi viselkedése után. Azt hittem leharapja a fejemet vagy ilyesmi. Most egész normálisan válaszolt, bár kitudja, hogy mikor fog megint rátörni a bunkózhatnék. Érdekes egy ember, az biztos, főleg a hangulatváltozásai.

-         Haruno Sakura - szólaltam meg végül, de a tekintetemet képtelen voltam le venni róla. „ A fenébe veled Sasuke, mért kell így kinézned?”

-         Nem láttalak még erre felé – tartott némi szünetet – most költöztél ide?

-         Aha – mondtam és közelebb hajoltam hozzá – Mi lett ez a hirtelen nagy érdeklődés? Az előbb mintha azt hangsúlyoztad volna, hogy nem akarsz barátkozni – gúnyolódtam, mire ő csak felhúzta a szemöldökét.

-         Ha ennyire zavar, akkor befogom – hátra dőlt a székben – kezdtem unni, hogy csönd van – tette még hozzá.

-         Nem zavar – azzal karba fontam a kezemet – csak meglepődtem a hirtelen jött váltásodon.

-         Hmm… - jött egy igazán értelmes válasz – ahhoz képest, hogy mennyit nyaggattál elég csöndes vagy.

-         És ez talán zavar téged?

-         Nem, bár meglepő – mondta – a legtöbb lány végig csacsogja az egészet, mikor igent mondok nekik, és ez roppant idegesítő tud lenni. Erre jössz, te nyaggatsz egy sort, aztán kussba vagy, bár neked is vannak olyan pillanataid, amikor elég nagy a szád…

-         Eddig még senki nem panaszkodott a „nagy” számra – tettem egy újabb gúnyos megjegyzést – tudod, hogy néha elég bunkó tudsz lenni?

-         Ja, mondták már egy páran, de hidegen hagy – rám emelte ében fekete szemit – ha nem tetszik, ellehet menni.

-         A hozzáállásoddal is van némi probléma – szólaltam meg.

-         Hmm… - gúnyos mosoly húzódott végig az ajkain – veled se érdemes leállni, veszekedni, igaz?

-         Így igaz – de még mielőtt folytathattam volna, megcsörrent a telefonja. Kivette a zsebéből és felvette, alig egy percet beszéltek, máris kinyomta.

-         Mennem kell – azzal felállt és indult volna, csakhogy utána szóltam

-         Köszönni luxus? – hátra nézett, majd intett a kezével – bunkó – nyögtem.

Azután visszasétáltam a két pohárral a pulthoz, ahol az előbbi lány ácsorgott. Mikor odaértem szégyenlősen elkapta a fejét, csakhogy még véletlenül se nézzen rám. Valószínűleg szégyellte magát az előbbiért, bár fogalmam sem volt, hogy miért. Miután letettem a poharakat visszasétáltam Ayumiékhoz, akik egyből faggatni kezdtek, hogy mi volt. Én pedig lelkesen mesélni kezdtem.

Amint befejeztem első reakció is az volt, hogy kiröhögtek. Nagyon jólesett mondhatom… De miután lenyugodtak a kedélyek, drága barátnőm megint felhozta a „jó pasi” szlogenét és el kezdte részletezni a jövendőbeli kapcsolatunkat. Hiába próbáltam győzködni, hogy nem lesz köztünk semmi, ő csak nem hallgatott rám. Valószínűleg nem is figyelt, csak mondta, mondta és mondta. Mire befejezte pipacs pirosan ültem a székben, még megszólalni sem tudtam a zavartságtól. Még ha ez egy társkereső show is lenne, akkor még meg is érteném a lelkesedésének okát, de így sajna nem tudtam rájönni, hogy mi lehet az. Bár a legfurcsább az egészben mégis az volt, hogy Sasori egy mukkot sem szólt, mikor Ayumi megállás nélkül beszélt. Az arca se rezzent meg. Úgy tűnt mintha a gondolataiba merült volna.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a kezemet az arca elé emeltem és csettintettem egyet. Általában ez bejött és most is így volt. Zavartan kapta fel a fejét. Olyan volt, mint egy kisgyerek, akit rajta kaptak, hogy valami rosszaságot csinált. Elmosolyodtam a reakciója láttán. A tekintete köztem és Ayu között cikázott. Egyszer csak megszólalt Sasori telefonja, ő pedig felvette.

-         Igen? – kérdezte – Jó rendben. Megyünk – zárta le a beszélgetést – Gen mondta, hogy lassan vigyünk „haza”.

-         Hát jó – egyeztem bele – mielőtt „apa” túlzásba viszi az aggódást és ránk uszítja a rendőrséget, mert elraboltatok vagy ilyesmi – gúnyolódtam, de azt nem gondoltam volna, hogy ők ezt komolyan is veszik. Mivel mikor rájuk néztem mindketten elkomorultak. Nem értettem, hogy mi ütött beléjük, hiszen az előbbi megjegyzést viccnek szántam – Most meg mi van?

-         Semmi – azzal mindketten szó nélkül kikerültek. Értetlenül bámultam utánuk. „Most komolyan, ezek ennyire magukra vették?!”

-         Máris „apának” szólítod, pedig nem is tudsz róla semmit – szólalt meg végre Ayumi

-         Esetleg megtudhatnám, hogy mi a franc bajotok van? – vettem át én is a flegmaviselkedésüket.

-         Nincs miért magyarázkodnunk – vágta rá Sasori, majd mintha gyorsítottak volna a tempójukon.

Aztán csak azt vettem észre, hogy valamiről nagyon heves vitát folytatnak ott elől, de nem mertem oda menni hozzájuk, így hát az én tempómban kullogtam utánuk. Ha ezt egy külső szemlélő látta volna, valószínűleg azt hiszi, hogy nem is velük vagyok. Ez ment addig, míg meg nem álltak és én neki nem mentem Ayumi hátának. Zavartan néztem rájuk, miközben a tekintetem az előttünk elterülő hatalmas házra téved. Barátnőm meg nyomta a csengőt. Pár perc múlva az ajtó ki is nyílt és Gen állt előttünk egy kötényben, az egyik kezében egy szedő kanál a másikban egy konyharuha volt, közben idétlenül vigyorgott. Sötét barna haj elég csapzott volt, miközben smaragd zöld szemei lelkesen csillogtak.

-         Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megérkeztek – Sasoriék szóra se méltatták, csak fogták magukat, kikerülték és bementek a nappaliba. Gen már szóra nyitotta volna a száját, mikor közbe vágtam.

-         Ne kérdezd, nem tudom, mi bajuk van – azzal én is beléptem a házba. Kíváncsian néztem körbe az új otthonomban.

-         A szobád fent van az emeleten. Balra a harmadik ajtó – szólalt meg „apa” , majd besietett egy másik helységbe.

Én meg a kanapé felé vettem az irányt, ahol Sasoriék már megint vitába bonyolódtak. Amint odaértem abba is hagyták, én meg inkább nem kérdeztem rá, hogy miért. Annyira furcsán viselkedtek. Helyet foglaltam. Vettem egy mély levegőt, majd arra eszméltem, hogy isteni illatok keringenek a nappaliban. Arra fordítottam a fejem, ahová Gen ment be, valószínűleg az a konyha, állapítottam meg. Az illatok kifejezetten étvágygerjesztőek voltak. Ahhoz képest, hogy nem rég ettem, újból összefojt a nyál a számban. Magam elé képzeltem az összes lehetőséget, hogy mit is készíthetett nekünk. Ezt az igazán idilli pillanatot egy csörömpölés zavarta meg. Egyből felpattantam és mentem megnézni, hogy mi történt. Vendéglátónk épp a törött tányért próbálta felszedegetni a kezével, csakhogy az egyik szilánk meg vágta a kezét. Felszisszent és megrázta a kezét, aminek következtében a vér nem csak a padlóra, hanem a konyhaszekrényre is rácsöppent. Oda sétáltam hozzá és megfogtam a kezét. Zavartan kezdtem vizslatni azt a kis sebet a tenyerén.

-         Van egy doboz a hűtő tetején – szólalt meg Gen. Épp álltam volna fel, mikor Sasori nyújtotta felém az említett tárgyat.

-         Köszi – mosolyogtam rá, majd kotorászni kezdtem benne. Kivettem a fertőtlenítőszert, egy vattát és a ragtapaszt. Kinyitottam az üveget, majd egy kicsit öntöttem a vattára, amivel át törülgettem a sebet, erre újból felszisszent. Azután leragasztottam neki.

-         Nem kellett volna – húzta végig rajta a kezét – Olyan vagy, mint az… – de ekkor elhallgatott. Pár percre csönd telepedett ránk, én pedig azt vártam, hogy befejezi-e a mondatát. De nem történt meg – mennyetek és üljetek le, kész van a vacsi – mosolygott ránk, bár még ennek ellenére is annyira feszült volt.

-         Megyünk – szólalt meg Ayu, majd felrángatott a földről és az asztalhoz húzott.

-         Hé – nyögtem, de ellenállni nem tudtam, így hagytam, hogy barátnőm magával rángasson. Sasori is követte példánkat, ide jött az asztalhoz és helyet foglalt, közben Gen szorgosan pakolta ki az evőeszközöket és a tányérokat.

Aztán hozott egy nagyobb tálat, amiben sült krumpli és kirántott husi volt gondosan elrendezve. Nagyon gusztusos volt. Mélyet szippantottam belőle, annyira isteni volt az illata. Érzetem, ahogy összefolyik a nyál a számban. Várakozóan apára pillantottam, ő pedig egy bólintással jelezte, hogy szedhetek. Neki is láttam, teli szedtem a tányéromat. Mielőtt bekaphattam volna az első falatot, egy kisebb tálat nyújtott felém. Elvettem tőle és bele néztem. Uborkasaláta volt benne. Leraktam az asztalra és végre megkóstolhattam ezt a mennyei csodát. Minden falatot alaposan megrágtam és egyszerűen nem lehetett szavakba önteni, hogy mennyire jó volt.  Majdnem minden falatnál, érdekesebbnél is érdekesebb hangokat adtam ki. Az első alkalommal Sasori olyan köhögő rohamot kapott, csodálkoztam is rajta. Nem igazán értettem miért. De azután félre tettem ezt és tovább eszegettem a Gen által elkészített finomságokat.

Eközben May is megérkezett. És csatlakozott a mi kis körünkhöz. A hangulat máris sokkal felszabadultabb lett és a vacsi végére már mindenki szakadt a nevetéstől. Bár engem még mindig az érdekelt, hogy kihez akart hasonlítani „apa”. Valahogy ez a gondoltam nem hagyott nyugodni, még az után sem, hogy Ayumiék elmentek. Hárman voltunk már csak a házban. Én csöndben üldögéltem a kanapén, mikor May jött ki a konyhából két pohárral a kezében. Egyiket felém nyújtotta, a másikkal pedig szembe ült velem.

-         Hogy tetszik itt a Földön? – bele kortyolt a teába

-         Nagyon jó- lelkesedtem, majd követtem a példáját.

-         Na és mi a feladatod? – jelent meg Gen is, aki sunyi pillantásokat vetettem „anyámra” – Én ne kapok? – játszotta meg a sértődöttet.

-         Van lábad és, ki tudsz érte menni – mondta May, mire én csak elmosolyodtam.

-         Hát egy srácnak kell segítenem, mert az élete nem túl fényesen alakul- szólaltam meg.

-         Remélem, nem valami elmebetegnek kell segítened – nézett rám apa.

-         Nem, dehogyis – nyögtem zavartan – ő inkább olyan… - hogy is fogalmazzak – bunkó.

-         Találkoztál vele? – kíváncsiskodott a velem szemben ülő nő

-         Igen – vágtam rá - De nem sikeredett valami jóra az első benyomás.

-         Miért mit csináltál?

-         Leöntöttem forró csokival – zavartan hajtottam le a fejem, de persze ők is, mint Sasoriék kinevettek – Nem vicces.

-         Balesetek előfordulnak – próbált nyugtatgatni May

-         Ja, biztos most valami idiótának néz… azon sem lepődnék meg, ha nem akarna szóba állni velem.

-          Egy idő után csak megbékél – mosolygott rám Gen.

-         Apa, kérdezhetek valamit? – zavartan nézett rám, még egy kicsit ki is pirult az arca.

-         Persze – motyogta zavarában.

-         Mikor mondtad, hogy olyan vagyok, mint… - nyeltem egy nagyot – kire céloztál? – elsápadt.

-         Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit – azzal egy szó nélkül felállt és ott hagyott minket. May dühösen bámult utána, mintha tudná, mi baja lett hirtelen.

-         Talán valami rosszat mondtam? – suttogtam

-         Nem dehogy is – simogatta meg a fejem – nem mondtál semmi rosszat, de most már ideje lenne fürödni, menni. Én addig beszélek vele – mondta és utána ment.

Ott maradtam egyedül a házban, miközben lelki furdalás gyötört, bár fogalmam sem volt róla, hogy mi rosszat mondhattam neki. Egy sóhaj kíséretében felálltam és felmentem az emeletre. Vagy 10 percig kerestem a fürdőszobát, amit aztán sikeresen meg is találtam. Gondosan elő volt készítve egy pizsama, egy törülköző, egy papucs és egy fürdő köpeny. Megengedtem a vizet, közben pedig levetkőztem. Miután meg telt a kád, bele másztam és kényelembe helyeztem magam. Élveztem, ahogy a meleg víz a bőrömet simogatta. A tusfürdőért nyúltam, nyomtam a kezembe egy kicsit és bekentem vele magam, aztán lemostam. Még egy kicsit pancsoltam benne, majd kiszálltam és megtörölköztem, végül belebújtam a pizsimbe. Miután ezzel is végeztem meg kerestem a szobámat.

Mikor beléptem elképedve néztem végig rajta. Amellett, hogy hatalmas volt, lányos szobának volt berendezve, de ez érthető is. Állt benne egy ágy, egy szekrény sor, egy asztal, amin volt egy számítógép, oldalt a sarokban egy nagyobb tükör állt az ágyammal szemben pedig egy tv helyezkedett el. A falon különböző képek voltak felakasztva. Nagyon tetszett.

Miután körbe néztem, fáradtan dőltem rá az ágyamra. Hirtelen egy ajtó csapódásra lettem figyelmes meg két veszekedő hangra, de inkább nem mentem le. Valahogy nem volt kedvem bele folyni a dologba. Még mindig zavart, hogy nem tudom, hogy kihez is akart hasonlítani Gen, de úgy tűnt May tudja, még ha nem is volt jelen a történteknél. Ásítottam. Eléggé lefárasztott ez a mai nap, úgy hogy be is bújtam az ágyamba és a takarót felhúztam egészen a nyakamig. Még egyszer körülnéztem a szobában, majd álomra hajtottam a fejem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés