Apa egészen a suli kapujáig elvitt, így legalább nem kellett sokat gyalogolnom. Kiszállás előtt még egy gyors puszit kapott az arcára, aztán kiszálltam és elindultam a bejáratig. Sok ismerős arcot fedeztem fel, de egyikük se vett nagyon észre, hiszen miért is tették volna. Felsóhajtottam, aztán mentem tovább egyenesen be az épületbe. Épp léptem volna át a küszöböt, mikor hirtelen valaki hátulról a nyakamba ugrott, én meg épp hogy csak nem sikoltottam fel. Kezeit a szememre helyezte, majd a fülemhez hajolt.
- Kukucs, hercegnő, kitalálod, ki vagyok? – egy ismerős nevetés szakadt fel a torkából, én meg köpni-nyelni nem tudtam meglepetésemben.
- Ino? - zavartan fordultam hátra, mire ő is meg Hinata is hirtelen rám vetette magát, én meg a földön kötöttem ki. – ti meg hogy…?
Tudniillik, hogy ők ketten a legjobb barátaim, de nem ebbe a suliba járnak, vagy is… Eddig ez volt a benyomásom. Csak hogy most az én sulim egyenruhája díszelgett rajtuk. Nem hittem a szemeimnek, átiratkoztak volna?
- Ezt majd később elmagyarázzuk – leszálltak rólam, majd felsegítettek. Leporoltam magamat – hogy vagy csajszi?
- Ő… én jól és ti? - még mindig nem tudtam megszólalni rendesen a meglepettségtől. Tényleg itt voltak, már nem leszek egyedül. Istenem, úgy tűnik valaki odafent még is meghallgatta a kívánságomat.
- Mi is jól vagyunk – eresztett meg egy félszeg mosolyt Hinata is, zavartan szorongatta a táskáját.
- És jöttünk megmenteni a mi kis Sakuránkat a gonosz bestiáktól, akik megkörnyékezik őt – na, igen, Inonak elég fejlett képzelőereje volt, ami azt illette. És gyakran túlzásba is esett. Pont, mint én.
De ahogy elnéztem vidám mosolyuktól lelkes arcukat, megnyugodtam. Úgy tűnik ez az év még sem lesz olyan, mint eddig volt. Talán már nem kell félnem a lenéző pillantásoktól, mert ilyen nagyszerű barátaim vannak. Másra igazából nem is volt szükségem. Az ő támogatásuk, meg persze anyuéké, teljesen megfelelt.
- Melyik osztályba kerültetek? – kíváncsiskodtam.
- 12.B – kereste ki a papírján szőke barátnőm, amitől hirtelen sokkal jobb kedvem támadt.
- Osztálytársak lettünk – nyögtem nekik, mire Ino boldogságában neki állt sikítozni meg ugrálni.
- Néha túlzásba tudja vinni a lelkesedést – sétált mellém Hinata.
- Igen – bólintottam rá, aztán némán elindultunk az osztálytermünk felé.
Ahogy felértünk Ino azonnal lestoppolt három padot, hogy minél közelebb üljünk egymáshoz. A drága osztálytársaim pedig zavartan vizslattak minket, hogy még is mi bajunk van, meg hogy ki az a két új lány mellettem, akikkel ennyire jóban vagyok. Igazából most egyáltalán nem zavart a bámulásuk, csinálják csak, nem érdekel. Én is tudok mosolyogni, örülni dolgoknak, és ezt jobb, ha az eszükbe vésik. Vannak barátaim, még ha eddig nem is ide jártak. Csak ők számítottak senki más.
Amikor helyet foglaltunk, Ino azonnal neki is látott a szokásos csacsogásának. Lelkesen mesélte mi történt vele a nyáron. Még a fiújával való szakítását is úgy ecsetelte, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Pedig mennyire összeillettek a maguk módján, bár a srác személyisége igen frusztráló volt. De az ő dolga. Ha az ilyeneket szereti, akkor tessék, én nem szólok bele. Nem mintha hagyta volna. Ahogy befejezte Hinata állt neki mesélni. Kicsit féltékeny voltam, amiért ők elutazhattak, én meg otthon gubbaszthattam egész nyáron. Míg ők a tengernél süttették a hasukat, és a szobámba zárkózva élveztem a pihenés adatta lehetőségeket. Sajnos nekünk nem úgy alakult a nyár, hogy bárhova is elutazzunk.
Apa folyamatosan túlórázott néhány ügy miatt, amik rendesen elhúzódtak, ezt is csak a panaszkodásaiból szűrtem le. Nem igazán értettem az ügyvédkedéshez, de nem is nagyon erőlködtem, hogy megértsem, nem igazán foglalkoztatott. Viszont mikor a „védenceiről” mesélt, hogy kik ők, mit csináltak stb. akkor viszont kíváncsian hallgattam, valahogy ez a része érdekesebb volt. A jogi részét amúgy sem nagyon szerettem. Míg apa hol az irodában, hol a rendőrségen vagy épp a bíróságon volt, addig anya folyamatosan a kórházban szorgoskodott. Valahogy az ő munkája sokkal érdekesebb volt. Szeretett segíteni az embereken, és ezt a tulajdonságát én is örököltem. Kifejezetten szeretnék a nyomdokaiba lépni. Híres orvos volt, rengeteg tapasztalattal, és sok tanítvánnyal a háta mögött. Néha bejár az orvosi egyetemre előadásokat tartani, van, hogy engem is elvisz oda, még ha egy kukkot sem értek belőle. Keményen tanulok, hogy én is olyan jó lehessek, mint ő. És anya büszke is rám emiatt, sokat segít mikor nem értek valamit, számíthatok rá, és emiatt nagyon szeretem. És mivel mindkét szülőm elég elfoglalt volt, így nem igazán jutott ki a nyaralás édes öröme. Nagy sajnálatomra.
Mikor rám került a sor, hogy meséljek, néhány rövid mondatba összesűrítettem a dolgokat. Nem vittem túlzásba az biztos, de nem is kellett. Inoék mindkét oldalt a vállam veregették a szegényes nyaram miatt, de nem bántam. Aztán megszólalt a csengő. A suli diákjai azonnal feltápászkodtak a helyükről, és elindultak az udvar felé, ahol az évnyitót rendezték. Mi is felkeltünk, és követve az osztály elindultunk a friss levegőre. Percek alatt kijutottunk, még lökdösődés sem volt, mindenki nyugodtan vánszorgott a megfelelő helyre, ahol az osztálya állt. Negyed kilenc körül megjelent az igazgató nő is, aki egy torokköszörülés után, neki is kezdett a mondandójának. Szinte minden évben ugyan ezt kellett végig hallgatnunk, kívülről fújtam minden egyes szót. De annyi jó volt az egészben, hogy fél óra alatt lezavarta az egészet. Csak az azutáni három órának, amit bent kellett még pluszba tölteni, nem volt sok értelme. Simán haza is mehettünk volna ennyi erővel. Legalább ezt a kis kedvezményt megadhatták volna.
Ahogy befejezte, minden diák igyekezett vissza a termébe, hogy elfoglalja a helyét. Mivel több száz gyerekről volt szó, percek alatt tolongani kezdtek a bejáratnál, egymást lökdösve. Ino, én és Hinata inkább félreálltunk, és megvártuk, míg lenyugszanak a kedélyek. Egyikünk se szeretett volna közelebbi kapcsolatot létesíteni a padlóval, csak mert néhányan nem képesek kivárni azt a pár percet, míg bejutnak az épületbe.
Miután minden elcsendesedett, és már csak mi ácsorogtunk ott, lassan elindultunk befelé. Néhol még kóborolt egy-két diák, de nem igazán foglalkoztunk velük. Ahogy haladtunk felfelé a lépcsőn, egyszer csak egy vörös hajú, fekte szemüveges lányba botlottunk. Igyekeztem visszafojtani az idegességem, és nem feltűnően bámulni egyik fő rosszakarómat. Igen, Karin is azok közé tartozott, akik igen csak szeretnének kitolni velem, vagy szavakkal, vagy tettekkel. Én meg próbálok nem reagálni a bosszantásukra, ami nem mindig sikerül. Bár hála istennek a büszkeségemen egyelőre még nem esett csorba, és sírni még egyik se látott, pedig nem egy estét bőgtem már végig miattuk. Elég kegyetlenek tudnak lenni, de a pénzes szülei miatt, nem igazán szeretném megmozdítani az ujjam, mert a végén még repülnék innen. Ami sem nekem, sem a szüleimnek nem tenne jót, és a jövőm is oda lenne, amit a képzeletemben szépen felépítgettem.
- Nocsak, ki látnak szemeim, csak nem Sakurát? – hangja gúnyosan csengett – sikerült barátokat szerezned? Vagy csak holmi talpnyalók, akiket lekenyereztél? – idétlenül vihogott, ami sokkal bosszantóbb volt, mint a szavak, amik elhagyták a száját.
- Kisanyám, te rólunk beszélsz? – fordult meg Ino mélyen belebámulva a lány szemeibe. – ne tudom, kinek képzeled magad, de mi a barátai vagyunk – megragadta szegény Hinata karját és maga mellé húzta a megszeppent lányt.
- Ó, tényleg? – szemeiben megcsillant valami, amit nem akartam igazából kielemezni. De a gondolat, hogy őket is bántsa, csak mert velem vannak, valahogy egyáltalán nem dobott fel.
- Jobb, hogy ha megyünk. Nem kéne elkésnünk – szóltam közbe, még mielőtt vita alakulna ki. Ino hajlamos az ilyesmire, úgy hogy nem kéne ezt engednem neki – gyerünk. – szóltam kicsit élesebben, mint akartam.
A fenébe is… Mért vagyok ennyire ideges?
- Sakura-san… - Hinata aggódva pillantott rám, nem akartam tudni mennyire sápadhattam el. Bár az arc kifejezését látva, elég nyomasztó látványt nyújthattam.
- Rendben – egyezett bele végül Ino. – rajtad tartom a szemem – bökött Karin felé, akinek ajkairól egyből lehervadt az a fránya mosoly.
Bár ennek valahogy örültem. Szőke barátnőmmel tényleg nem érdemes packázni, néha még én is megijedek tőle, amilyen keménynek tudja magát mutatni. Nagyszájú, szókimondó, és elég erőset tud ütni. Nem saját tapasztalatból mondom, csak voltam már egy-két esetnek tanúja, mikor Ino dühében helyre tett néhány srácot. Esküszöm, nem lettem volna a helyükben.
- Kis alamuszi Sakura – kiáltotta utánam, mire gyorsabb tempóra váltottam.
Csak akkor könnyebbültem meg, mikor eltűntük a sarkon, és már nem látott minket. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy menten lyukat váj a hátam közepére, ami nem lett volna szép látvány, ami a belső szerveimet illeti.
- Ő az egyik, igaz? – Ino a falnak nyomta a vállaimat.
Neki és a Hyuugának is elmeséltem, hogy mi mindent csináltak velem ebben az iskolában. A szőke barátnőm többször is bíztatott, hogy üssek vagy szóljak vissza, ne hagyjam magam. De tudtam, hogy csak még jobban piszkálnának utána, ezért inkább csendben tűrtem.
- Igen – bólintottam rá, felesleges lett volna hazudnom.
- Hát az bizton állíthatom, hogy te ezerszer csinosabb vagy nála, és van eszed is, nem úgy, mint neki. – dünnyögte idegesen, valahogy volt egy olyan érzésem, hogy szívesen megmártaná az öklét az arcában.
- Inonak, igaza van – helyeselte az előbbi állítást Hinata is – az a lány fele annyit sem ér, mint te. – megpaskolta a vállam, mire a nyakukba borultam örömömben.
- Nekem vannak a világon a legjobb barátaim – motyogtam, majd lassan elengedtem őket – köszönöm.
- Tudod, hogy ránk számíthatsz – mosolyodott el Ino is, aztán karon ragadtam őket, és egészen a teremig meg sem álltam velük.
Ahogy elértük a százhetvenkettes termet, ez volt a miénk, megtorpantam. Elengedtem őket, majd óvatosan lenyomtam a kilincset. Az osztályom, vagy is inkább, az osztályunk már bent ücsörgött, azt nem mondanám, hogy a helyükön. Vagy a pad tetején, vagy az ablakban ülve szórakoztatták egymást. Viszont meglepő módon elég csöndesen tették. Mikor kinyílt az ajtó, minden szem ránk szegeződött, kicsit kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Bár ne bámulnának így…
Aztán hangokat hallottam a folyosó végéről, így behúzva magam után a barátnőimet, és becsukva az ajtót, a helyünkre siettünk. A többiek pár pillanatig csak pislogtak, hogy mi van, aztán ők is meghallva az osztályfőnök jól ismert hangját, ők is azonnal helyet foglaltak. Éppen időben csöndesetünk el, az ajtó pont ekkor nyílt ki. Kakashi meglepődve tekintett körbe, még is mi ez a sok „angyalka”, és hol van az osztálya pillantásokkal méregetett minket. Nem ehhez volt szokva az is biztos. Ahogy megtett két lépést, egy másik férfi is belépett a terembe. Még sosem láttam itt azelőtt, na, jó még a városban sem. Mert az biztos, hogy egy ilyen külsővel megáldott embert nem igazán lehetne egy könnyen elfelejteni.
Fekete haja, gondosan hátra volt zselézve, úgy festett tőle, mint egy színész, aki most készül fellépni vagy szimplán csak egy playboy magazin főcímlapjáról leszedett szex isten? Nem is tudom, hogy melyik a helyes válasz. Ónix szemeiben szinte elvesztem, de volt benne valami, ami zavart, ami nem hagyott nyugodni. Talán a lelkesedés hiánya? Szinte semennyi csillogás nem volt, mintha nem is lenne lelke, csak egy üres báb, ami teszi, amit gazdája kíván. Fura volt az egyszer biztos. Tekintetem tovább siklott a hófehér, sima bőrére, ami olyan puhának tűnt innen nézve. Nem tudom, miért, de valami kényszert éreztem belül, hogy oda mennyek és végig simítsak rajta. Az orra pedig tökéletes volt, mint egy jól kifaragott szobornak. Komolyan, nem kéne így bámulnom. Még a végén elolvadok. A szája… nagyot nyeltem. Na, igen a szája piros volt, majdnem olyannyira, mint egy vörös alma, amibe az ember nem tud nem beleharapni.
Röviden, ezt az embert nem e földre teremtették, be kéne tiltani, amiért ilyen jól néz ki.
- Jó reggelt – szólalt meg Kakashi, mire zavartan kaptam el vendégünkről a szemem, és az osztály főnökre szegeztem. – üdvözlök minden régi, és új tanulót – intett Inoék felé – szeretném bemutatni nektek, az új biológia tanárt. Jirayanak fontos dolga akadt, így nem tudott tovább maradni, és sürgősen keresnünk kellett valakit a helyére. – magyarázta.
Dolga akadt, annak a vén kéjencnek? Ezt nem tudom elhinni. És nem én voltam az egyetlen, aki ezt hihetetlennek vélte. Többen is összesúgtak, hogy vajon mi lehetett az oka a hirtelen jött távozásának. Talán rájött, hogy ez a szakma nem is neki való?
- Fogadjátok som szeretettel Uchiha Sasukét, ő lesz mostantól a biológia tanárotok. Remélem nem lesz semmi gubanc, és jól meg fogjátok érteni egymást. És ő veszi át az osztályfőnök helyettes szerepét is – mosolyodott el a maszkja mögött, amit valamilyen oknál fogva mindig magán tart. Sosem értettem mire jó.
Na, várjunk csak. Bi-bi-biológia tanár? És én az előbb állapítottam meg róla, hogy egy szex isten, és hogy milyen jól néz ki? Sensei, ezt mondhatta volna korábban is. Arcomat egyből elöntötte a vörös pír, nem kellene ilyeneken agyalnom. Ez olyan kínos. Basszus Sakura, térj észhez. Mikor felemeltem a fejem, Ino vigyorgó képét szúrtam ki először. Ó nagyszerű, majd magyarázkodhatok emiatt.
- Sziasztok – beleborzongtam a mélyen búgó hangba, szinte minden porcikámat kirázta a hideg, persze nem rossz értelembe – elég csöndesek – állapította meg Kakashi felé fordulva.
- Többnyire nem ilyenek, talán meg vannak szeppenve a hír hallatán – újabb mosoly csúszott ajkaira, ezt is a felfelé görbülő szemöldökéből ítéltem meg.
- Értem – bólintott rá, majd újból felénk pillantott szépséges szemeivel. Jézusom. Ez nem normális Sakura, fejezd már be – remélem jól ki fogunk jönni egymással – körbe pillantott, majd végül a tekintete megállt rajtam.
Ahogy belebámultam ében fekete szemeibe, valami fura érzés járta át a testem. Mintha átlátna rajtam vagy valami, még a hideg is kirázott tőle. És egy fura grimasz is kiült az arcomra, még magam sem tudom miért. Isten szívat, ez már biztos volt. Na, meg az ellen sem volt kétségem, hogy Mr. Jóképű arcán egy halovány mosoly suhant át, mert az volt, én láttam. Vagy már kezdek megőrülni, nem is tudom melyik volt a jobb lehetőség. Elfordította a fejét, így kikerültem a látóköréből, amitől valahogy megkönnyebbültem. Kezdem úgy érezni, hogy ő maga a sátán, vagy a fia, de hogy nem ember az is biztos.
- Nagy baj lenne, ha elkérnék valakit, hogy segítsen néhány papír kiosztásában? – nézett az ifjú Uchiha szeretetreméltó osztályfőnökünkre.
- Persze, nyugodtan – bólintott rá, majd szemeivel körbe kémlelt a teremben.
Tudtam, hogy mi jön most, így inkább összehúztam magam, és lefeküdtem a padra, hátha sikerül kitérnem a látóköréből és nem vesz észre. Mindig engem csicskáztat mindenért, mert Sakura jó kislány, és úgy sem mond nemet. Bár így is sokkal tartozom neki, amiért próbál óvni a többi diáktól, akik halálra piszkálnak. Mikor felidegesítenek, mindig utánam jön, és próbál megnyugtatgatni. De nem mindig sikerül. Csak reménykedni tudtam, hogy nem akar engem felkérni e nagyszerű feladatra, de mit ne mondjak valahogy nem fülledt rá a fogam, hogy Mr. Jóképű közelében legyek. Az előbb olyan csúnyán nézett rám, na, jó, nem mintha nem szuggeráltam volna érte.
- Mondjuk, legyen… - gondolkodott el egy pillanatra, amitől nagyon baljós sejtésem támadt – Sakura. Igazán megbízható lány, és a tanulási teljesítménye is kiváló.
A nevem hallatán úgy kaptam fel a fejem, mintha épp a halálos ítéletemet mondták volna ki. Többen is megbámultak a reakcióm láttán, bár kezdtem úgy érezni, hogy valójában csak féltékenyek, amiért én lehetek kettesben Mr. Jóképűvel. Fenébe… nem akarok menni!
- Igazán? Örülök, hogy még vannak, ilyen diákok – mondta lelkesedés nélkül, mintha csak egy betanult szöveg lett volna – akkor elrabolnám egy kicsit.
Csak nekem támadt rossz érzésem emiatt, az „elrabolom” szöveg miatt? Mert nekem nagyon nem tetszett, akár mit is takart ez nála. Remegő lábakkal álltam fel, úgy éreztem magam, mintha most jött volna el a végítélet, és ki akarnának végezni. Mielőtt megtehettem volna az első lépést Ino megragadta a karom, és lehúzott magához.
- Csajszi, dobd be magad, és vedd le a lábáról – minden egyes szó után éreztem, hogy egyre vörösebb leszek.
- De ő maga a sátán – nyögtem piros arccal, idegesen verdeső szívvel – nem akarok még meghalni.
- Sátán? Nem hiszem. Szex isten? Inkább – mormogta, aztán elengedett, én meg bizonytalan léptekkel tettem meg azt a pár métert.
Nem mertem körbe nézni, rá meg végképp. Gyulladt fel már magától ember? Mert én most közel álltam hozzá. Valaki dugjon csap alá, mert nem bírom ezt a stresszt elviselni. Félek.
- Mehetünk? - kérdezte Mr. Jóképű, mire én félszegen biccentettem felé. – akkor majd hozom – mondta.
Lassan elindult az ajtó felé, mire én totyogva követtem jó pár méter kihagyással. A francba is, mért kell nekem állandóan ilyen helyzetekbe kerülnöm. Kakashi sensei, maga valójában nem is kedvel engem ugye? Azért küldött a karmai közé…
Remegő kezekkel csuktam be az ajtót magam mögött, miután kiléptünk a folyosóra. Egy pillanatra meg fordult a fejemben, hogy visszamegyek vagy elrohanok, de nem megyek vele. Aztán végül is erőt vettem magam, és elindultam utána. Túlságosan nagy volt a csend, amit néha egy-egy tanár hangja szakított meg, ami azokból a termekből szűrődtek ki, amik előtt elmentünk. Más nem volt. Feszült voltam, nem is kicsit. De még se állhatok le beszélni vele. Egyáltalán miről lehet társalogni egy tanárral? Most őszintén, csak nekem fordulnak meg ilyen őrült ötletek a fejemben, nem igaz? Ráadásul ő maga az ördög, vele nem éri meg packázni.
- Lehetne egy őszinte kérdésem? – szemem sarkából őt figyeltem, de öt másodpercnél nem bírtam tovább a szemkontaktust, túl üres a tekintete, nem tetszik.
- Hát, nem is tudom… - szólaltam meg bizonytalanul – attól függ milyen kérdést szeretne feltenni a sensei.
- A barátnőd mit mondott neked? – megtorpantam a kérdés hallatán. Arcom elvörösödött, szívem dobogása kétszeresére gyorsult.
Zavartan emeltem rá a tekintetem. Pupillám kitágult, ajkaim elváltak egymástól, csak kicsit lepődtem meg azon, ahogy próbálta lenyelni a feltörekvő nevetést, amit valószínűleg én okoztam. Kinevet, azok után, hogy ennyire zavarba hozott? Mr. Jóképű úgy tűnik nincs tisztában egy-két dologgal, ami a nőket illeti.
- Csak vicceltem – vonta meg a vállát, majd újból felvette a semleges arckifejezését, amiből szinte semmilyen érzelmet nem lehetett kivenni. Ezzel az emberrel meg mi van? Szerintem ebben nem volt semmi nevetséges, még a reagálásom sem volt az.
Nem szóltam semmit, mert a végén még bajba kerülnék a nagy szám miatt. Bőven elég volt, hogy magamban elküldtem jó messzire a hülye viccével. Így is eleget kapok nap, mint nap a suliban, nem hogy még egy újonnan jött tanár is neki kezdjen a cseszegetésemnek. Duzzogva mentem utána, mint egy sértett kutya, akit megfosztottak kedvenc, csipogós labdájától. Ne várjon túl nagy lelkesedést a részemről ezek után, nem mintha eddig röpködtem volna a fellegekben, amiért pont engem szúrt ki Kakashi.
- Sajnálom – szólalt meg végül, mikor elértük a tanárit. Előkereste a kulcsát, amit aztán a zárba téve, elfordított.
- Nem számít – vontam meg a vállam – már megszoktam.
Nem néztem rá, szándékosan kerültem a pillantását. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni emiatt. Csak rosszabb lenne minden. A sajnálatára pedig végképp nem volt szükségem, mert úgy is ez lett volna, már ha egyáltalán képes rá.
Szó nélkül belépett a terembe, majd az asztalához lépve kinyitotta a mappáját, amiből egy halom papírt halászott elő. Valahogy kíváncsivá tett, vajon mit kell azzal csinálnom.
- Szét kellene osztani egyes osztályokban – nézett rám, nem reagálva az előbbi válaszomra. Az arcomon megint egy grimasz terült szét, amit sehogy sem tudtam elnyomni. Azt mind? – ne aggódj, én is részt veszek benne, azért is kértem valakit, hogy segítsen, mert úgy hamarabb végeznék.
- Hála istennek - sóhajtottam fel. Nem lett volna erőm hozzá.
- Az elsősöket és másodikosokat végigjárom én, a harmadikat és a negyedikeseket rád bízhatom? – nézett rám ónix szemeivel, amiben kivételesen némi érzelmet is fel tudtam fedezni.
Azaz üresség, amit láttam, már sehol sem volt, vagy csak feltűnt neki, hogy észrevettem, ezért próbált lelkesebb lenni? Nem is tudom, ez túl abszurd ötlet. Bár mi tagadás, könnyen kimutatom az érzéseimet vele ellentétben, nem kell sokat agyalni, még is mit gondolok bizonyos dolgokról.
- Nekem megfelel – bólintottam rá végül, majd közelebb mentem hozzá, és a kezem-nyújtottam, hogy elvegyem a papírokat. Hála istennek, mindegyik osztálynak külön meg volt jelölve, hogy melyiket kell odaadnom nekik, így könnyedén le tudom őket passzolni.
Mikor a keze az enyémhez ért, egy pillanatra mintha megrázott volna, még a szőr is felállt tőle a hátamon, de nem húztam el. Csak értetlen tekintettel meredtem rá, és úgy tűnt őt is meglepte. Hosszú percek teltek el úgy, hogy csak néztük egymást, aztán megköszörülve a torkom, visszazökkentettem a valóságba, és átnyújtotta a papírokat. Megköszöntem, és amilyen gyorsan csak tudtam el akartam tűnni onnan. Ki löktem a lábammal az ajtót, aztán kimasíroztam rajta. Viszont a blúzom alja beakadt a kilincsbe, miközben próbáltam szabadulni Mr. Jóképűtől, és nem figyelve rá, visszarántott, én meg a hátamra zuhantam a szétszóródó papírok között.
Hogy mi volt a következő kép, ami fogadott? Egy aggódóan fixírozó sötét tekintet, amiről senki nem feltételezné, hogy a sátán vagy az ördög tulajdona lenne. Bár az angyaltól elég távol állt. A sötét herceg kifejezés jobban passzolt volna újonnan érkezett senseiemre, aki igyekezett minél óvatosabban felkaparni a földről. A kezét a hátam alá csúsztatta, majd felhúzott magához, miközben én még mindig az esés hatása alatt álltam. Igen szerencsétlen tudok lenni, főleg szívességek teljesítése közben. Most totál idiótának nézhet, amiért így pofára estem, ez olyan kínos.
- Jól vagy? – a hangjától borzongás futott végig a gerincemen, oldalra kaptam a fejem, hogy lássam azt a bájos pofikáját. Óvatosan bólintottam a fejemmel válaszképp, mire ő felsóhajtott. Talán megkönnyebbült?
- Igen. Persze – próbáltam szavakkal is nyomatékosítani. Ő szó nélkül felállt, majd felém nyújtva a kezét, felsegített a földről. – nem kellett volna, még össze kell szednem őket – nyögtem zavaromban.
- Segítek – mondta, és neki is állt a papírok begyűjtésének. Én meg csak álltam ott, mint egy bábu és néztem, ahogy összeszedegeti az én hibámból szanaszét szóródott iratokat.
Idióta Sakura, nézd meg mit csináltál – futott végig az agyamon, majd térdre ereszkedve, én is neki álltam összeszedni.
Pár perc alatt meg volt az egész, majd egy hálás mosollyal az arcomon elindultam, hogy végre megszabaduljak a gondom okozóitól. Ahhoz képest, hogy fogalmam sem volt róla, hogy hol is keressem, az én osztályomon kívül a többieket, elég hamar végig mentem mindegyiken. Egy jó fél óránál nem is tartott tovább. Miután végeztem, visszaszaladtam a tanáriba, hátha ott találom, hogy szóljak neki, hogy végeztem. De sajnálatomra zárva volt, így kicsit csalódottan vánszorogtam vissza a terembe. Csak azt nem értettem, miért is súlyt le ez engem ennyire.
Amikor kinyitottam az ajtót a tekintetem egyből Inon akadt meg, aki gúnyosan vigyorogva integetett nekem, hogy mennyek végre oda. Felsóhajtottam, aztán lassan megtéve azt a pár métert, lehuppantam és egyből neki is álltam elmesélni mi is történt. Persze barátnőm, nem kímélt meg az idióta megjegyzéseitől, vele ellentétben Hinata csak pironkodva mosolygott egyes mondatoknál. Néha még én is zavarba jöttem bizonyos dolgoktól, amikbe akkor nem is gondoltam bele igazán.
- Ennyi lenne – zártam le végül a mesélést. Furán éreztem magam. Ez az ember tuti nincs jó hatással bizonyos részeimre.
- Ez olyan tipikus Sakura reagálás, büszke vagyok rád – veregetett hátba, mire én úgy néztem rá, mintha őrült lenne.
- Büszke vagy arra, hogy leégettem magam előtte? – nem értettem mit akar igazából mondani, de lehet addig jó. Általában a célozgatásai nem mindig jelentenek túl jót.
- Nem arra te hülye – fogta a fejét - ha egy férfi aggódni kényszerül egy nő iránt, az csak jót jelenthet.
- Ino, miért ne aggódott volna, hisz Sakura csúnyán elesett. Ilyenkor mindenki ezt tette volna… - szólalt meg Hinata is, mire Ino villámokat szóró tekintettel nézett rá.
- Hah, ti semmit se tudtok a másik nemről – sóhajtott fel – az ilyen, ridegnek tűnő pasiknak az érdeklődését, mindig az esetlen lányok keltik fel. Még ezt se tudtátok?
- Túl sok filmet nézel – mondtam neki, mire nagyon húzta a száját. – senkinek sem keltettem fel az érdeklődését, és ő még is csak a tanárom. Kész vége. Ez nem holmi szerelmi történet, mint ahogy azt hiszed. – zártam le a témát, mielőtt még beállna társkeresőnek.
- Csak mert te sátánnak, ördögnek meg mindenféle lénynek titulálod őt, attól eltekintve szerintem igen is jó pasi. És a sorsnak köszönheted, amiért így alakultak a dolgaitok. És – nézett rám határozottan, amitől kirázott a hideg. Azt hiszem, nem vagyok kíváncsi a mondat végére – szerintem akkor is felkeltetted az érdeklődését.
Akaratom ellenére is vörösödni kezdtem, néha tényleg túlzásba viszi az őszinteséget. Kétlem, hogy egy magam fajta lány, akin nincs semmi fognivaló, éppen egy ilyen szex isten érdeklődését keltse fel. Mert ha még Ino alakjával, és Hinata melleivel büszkélkedhetnék, akkor nem szólnék semmit, de így, reménytelen volt.
Mivel konkrétan fogalmam sem volt róla, hogy erre a megjegyzésére mit is kéne válaszolnom, így inkább csöndben meghúzva magam a karomat a padra tettem, és ráhajtottam a fejem. Csak legyünk már végre túl a mai napon, elég sok megrázó élményben volt részem, amiben Ino nem igen segített. Még, hogy Mr. Jóképű érdeklődjön irántam, na persze. Ennek annyi értelme van, mint hogy én vagyok Amerika elnöke. Ami köztudomás, hogy nem igaz. Ennyit Ino idióta ötletéről.
Miután végig untam a maradék két órát, ami szinte felért egy kínszenvedéssel, összeszedtem magam, na meg a csajokat, és elindultunk. Drága szőke barátnőm még mindig duzzogott, amiért nem bízok az „ösztöneiben” vagy miiben, amik biztosan állítják, hogy Mr. Jóképűt nekem szánta a sors. Ebben is annyira hittem, mint Istenben. Szóval semennyire.
Ahogy haladtunk lefelé a lépcsőn, vajon ki jött velünk szembe? Hát csak nem ő? Félrehúzódtam a korláthoz, minél szorosabban Hinata hátához, valahogy nem volt kedvem beszélni vele. Így is égett a bőr a képemen, amiért ilyen szerencsétlen vagyok, nem hogy még ő is fokozza Ino észrevételeit.
Nem, nem, nem. – ismételtem magamban, miközben reméltem, hogy nem vesz észre – ő és te… ez nem helyes. Verd ki a fejedből. Sosem érdekelnéd, ráadásul ott van még az a tény is, hogy ő maga a sátán. Ő pedig köztudottan, szeret szórakozni Isten teremtményeivel. Ennyi. Pont.
- Sakura? - egy ismerős hang zökkentett ki az elmélkedésemből. Bár csak véget érne már ez a nap. Óvatosan felé pillantottam, megint csak a semleges arc kifejezését láttam.
- Igen… sensei? – szólaltam meg tétován, féltem. Ugye nem akar megint „elrabolni”?
- Köszönöm a segítséget, hálás vagyok – egy nagyon picit, mintha megmozdult volna a szája széle, vagy csak próbálom beképzelni magamnak, hogy semmi köze a sátánhoz? Beteg vagy, azt hiszem nagyon beteg.
- Ö… nincs mit. Szívesen segítettem – vontam meg lazán a vállam. Tényleg nem volt nagy cucc, kivéve a szerencsétlen balesetemet.
- Nem akarlak tovább feltartani titeket, mennyetek csak – intett a fejével a bejárati ajtó felé – sziasztok – azzal már el is tűnt a lépcsőfordulóban.
- Viszlát sensei – nyögtük egyszerre.
Vettem egy mély levegőt, és igyekeztem nem Inora nézni, akinek már lassan az egész fejét beteríti az a széles mosolya, amivel igazolta állítását. Bár én még most sem hittem neki. Végül erőt véve magamon, felé pillantottam.
- Ne – szóltam rá – ne mondj semmit. Úgy sincs igazad.
De mintha meg sem hallotta volna, némán megvont a vállát, és kikerülve előre sietett. Hinatával pár perces kapcsolás után utána siettünk. Mivel még elég korán volt a haza menetelhez, gondoltuk beülünk a legközelebbi cukrászdába, ahol a finom édességek mellett, lelkes eszme cserét folytattunk az előttünk lévő egy évről.
Hat óra felé sikerült elszabadulnom, majd amilyen gyorsan csak tudtam haza siettem. Hála istennek anyuék még nem voltak otthon, mikor megérkeztem, legalább nem kellett magyarázkodnom, amiért késtem, és nem jöttem haza egyből. Bár nem hiszem, hogy leszidtak volna érte. Úgy is eleget ültem nyáron a szobámba, ahhoz, hogy most kiruccanjak kicsit. Lepakoltam a cuccomat, kibújtam a cipőmből, aztán berohantam a konyhába, hogy megnézzem mi a vacsi. Lelkesen nyitottam ki a hűtőt, ahol a szemem egyből megakadta a milánói makarónin. Gyorsan kivettem a sajttal és a ketchuppal együtt, aztán kiszedve egy tálba, beraktam a mikróba. Miközben melegedett visszapakoltam a többit a helyére, és töltöttem egy pohár narancslevet. Ahogy megvoltam vele a kis szerkentyű neki állt csipogni, én meg kiszedve a vacsorámat, az asztalra raktam és neki álltam elfogyasztani.
- Anya kitett magáért – suttogtam csak úgy magamnak, majd gyorsan betoltam az egész tállal, aztán a mosogatóba tettem. Percekig szemeztem az edénnyel, de semmi kedvem ne volt elmosni, így egy vállvonás kíséretében ott hagytam.
Felkapva a táskám, felsiettem a szobámba, ahol neki álltam rendet rakni. A ruhás szekrényem volt vagy fél óra, mire mindent kiszedtem, és összehajtogatva visszatettem a helyére. Ez után a kis birodalmam többi részét próbáltam rendbe szedni, hogy legalább mozogni lehessen benne, és ne keljen attól félnie az embernek, hogy melyik percben lép bele egy rajzszögbe, vagy egy csatba. Ahogy ez is megvolt, olyan nyolc környékén, hangokat hallottam lentről. Apa megjött. Kirohantam a szobából, majd egy nagy cuppanós puszi kíséretében, bekísértem a konyhába, és amíg evett, elmeséltem neki a mai napot. Jókat nevetett a tanár úrral kapcsolatos hasonlataimon, de legalább nem ítélt el, mint szőke barátnőm. Persze azt egy szóval sem említettem, amiket Ino mondott, még meg találta volna fojtani érte. Apa kicsit nehezen viseli a fiúkkal kapcsolatos dolgokat. De egyszer az ő pici Sakurájának is felkel nőnie, nem? Nem maradhatok örökre a csöpp lánya, aki pátyolgatásra szorul.
Ahogy befejeztem felmentem az emeletre, majd felkapva a pizsamámat elvonultam a fürdőbe. Becsuktam magam után az ajtót, aztán lassan neki is álltam a vetkőzésnek. Ahogy meg voltam vele, kivettem a hajamból a csatot, és megengedtem a csapot. A fürdőkád hamar megtelt a forró folyadékkal, amibe élvezettel másztam bele. Ahogy belefeküdtem, a fejem neki támasztottam a kád szélének, és lehunytam a pilláim. Eleinte csak sötétséget láttam, aztán egyre jobban kirajzolódott belőle egy csodás fekte szempár, aztán egy szexi orr, egy édes ajak, míg végül meg nem jelent Mr. Jóképű teljes valójában. Ijedten ültem fel, mikor tudatosult bennem, kit is látok lelki szemeim előtt. Még ide is üldöz? Ezt nem hiszem el…
Nem akartam ezen túl sokat agyalni, így inkább gyorsan bekentem magam tusfürdővel, aztán lemostam magamról a habot, és a törülközőmet magam köré csavarva kiszálltam. Ahogy felszárítottam a bőrömet, belebújtam az alvó ruhámba, ami egy toppból és egy rövidnadrágból állt, átmasíroztam a szobámba, amit magamra zártam. A kulcsot többnyire nem szokásom használni, de jó, ha benne van a zárban, valamennyire biztonságot nyújt. Felkapcsoltam a lámpát, aztán előkapva a hátizsákom, neki álltam bepakolni a holnapi napra, a Kakashitól kapott órarend szerint. Hála istennek, hogy még csak év eleje volt, így nem kell túl nagy erőfeszítést tennem tanulás szempontjából, bár nem mintha nagyon szükségem lett volna rá. Egy kis figyeléssel, meg némi olvasással, simán lehet jó jegyet szerezni, vagy is nálam így működött. Ahogy végeztem vele, halk kopogást hallottam az ajtóm felől. Mielőtt bármit is szólhattam volna, anya dugta be rajta a fejét.
- Szia, kicsim. Milyen napod volt? - most már teljesen kitárta, és belépett rajta. Kicsit ziláltnak tűnt szegénykém.
- Jó volt – egy puszit nyomtam az arcára – fincsi volt a vacsora – mosolyogtam rá.
- Örülök – paskolta meg a fejemet – bepakoltál? – nézett az előkészített táskámra.
- Igen – bólintottam rá – képzeld Ino és Hinata is átiratkozott, így osztálytársak lettünk. Nem leszek egyedül – azt hiszem még életemben nem örültem ennyire semminek, mint most.
- Ennek örülök, de azt hiszem, jobb, ha megyek aludni, már nem bírok megállni a lábamon – motyogta egy ásítás kíséretében. Biztos fárasztó lehetett folyton a kórházban lennie, és rohangálnia egyik betegről a másikra. – majd holnap mesélsz.
- Rendben – bólintottam rá, majd egy gyors ölelés után, az ajtóhoz sétált – jó éjt – szóltam utána.
- Jó éjt kicsim – azzal becsukva a birodalmam ajtaját eltűnt.
Kinyújtózkodtam egy kicsit magam, aztán megigazítva az ágyam, a lámpához sétáltam, amit aztán leoltottam. Hosszú nap áll mögöttem, és volt egy olyan érzésem, hogy ennél lesz fárasztóbb is. Bevackoltam magam a pihe-puha ágynemű közé, és mosolyogva a plafonra szegeztem a tekintetem.
- Remélem, idén nem kell elviselnem azt a sok megaláztatást – suttogtam erőtlenül, majd az oldalamra fordultam. Épp hogy csak lehunytam a szememet, már is az ő arca jelent meg először, amitől ijedten ültem fel. – tűnj innen – a falba vertem a fejemet, hátha sikerül kitörölnöm onnan az arcát, annak a galád ördögnek – tudom mi a szándékod, de nem hagyom magam – suttogtam magam elé, aztán feladva az erőlködést, visszahanyatlottam az ágyba, és a nyakamig felhúztam a takarót.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia ildi !
Igyekeztem, valami izgi részt összehozni, így két nap alatt :)
Próbáltam úgy leírni Sasut, ahogy egy fiatal lány képzelné el élete szerelmét. Bár nekem nem az volt a kedvenc részem az egészben .)
Igyekeztem az anime alapján összehozni a karakterek személyiségét, és egész jól össze jött. A Sasuke Sakura jelenetet is úgy próbáltam, hogy Sasuban legyen némi távoldágtartásmó, de azért csöpp érzelem is szoruljon belé. :)
Nekem is jöhetne egy ilyen tanár ne aggódj... :)
Köszi a kritikát, örültem neki. Igyekszem a folytival, ahogy csak tudok ^^