Reggel szokásos szerint felkeltem, felvettem egy fekete rövidnadrágot, és egy halványrózsaszín felsőt. A hajam gyorsan összefogtam és indultam is a kórházba.
- Elmentem.
Gyorsan odaértem a kórházba.
- Jó reggelt, merre találom Tsunade-samát?
- 215-ös szoba.
- Köszönöm. Viszlát.
Ahogy mentem, a folyosón meghallottam, hogy valaki teljes hangerőből üvölt. Közelebb értem és láttam, hogy abból a szobából jön a hang, ahol Tsunade-sama van. Gyorsan bementem.
- Jó hogy itt vagy Sakura, gyere és segíts lefogni ezt a férfit, mert halálos sebe van, és ha pár percen belül nem látjuk el, akkor meghal. Sajnos kevés az esélye hogy életben marad, mert túl sok méreg jutott a szervezetébe és minél jobban mozog, a méreg annál jobban elterjed a testében.
- Bízza csak rám, Mester. Fordított pajzs. Ezt én elutasítom.
Megjelent a pajzs a férfi körül, és fokozatosan elkezdte gyógyítani őt.
- Ez bámulatos Sakura, ezzel akár pár napon belül teljesen felépülhet.
- Nem kell, ahhoz idő Mester. Még ma elhagyhatja a kórházat, mivel teljesen meggyógyítottam.
- Hm, hát úgy látszik, gyógyítás terén sincs már mit tanítanom neked.
- De igenis van, hiszen nem támaszkodhatok mindig a különleges képességeimre, főleg ha valami baj történik. És amúgy is, ezt a technikát tömeges gyógyításra tervezték.
- Értem. Hát akkor gyere segíteni a többi betegnél és aztán csinálunk egy kis papírmunkát.
- Látom, odavan érte Mester.
- Nagyon. Shizune nem enged a játékgépek közelébe, míg nem végeztem vele.
- Értem, akkor nem sok minden változott, mióta elmentem.
- Hát nem, de azért meglepődtem, amikor a leveledben arra kértél minket és a többi nemzetet, hogy építsünk egy hatalmas klán méretű területet házakkal és mi egy mással.
- De a nemzeteknek nem lehet panaszuk, hiszen busásan megfizettük az árát.
- Ebben igazad van.
Miközben beszélgettünk, bejártuk a többi kórtermet és elláttuk az embereket. Most nem használtam azt, amit azon a férfin.
Tsunade-samával egyszerre végeztünk. Amikor kiléptünk a kórházból, Akeno állt a kórház előtt. Ahogy láttam, minden ember megbámulta.
- Elnök, vettem a bátorságot és maga elé jöttem, hiszen egy olyan magas rangú…
- Tudom egy olyan magas rangú démon, mint én nem járkálhat csak úgy egyedül.
- Pontosan.
- Sakura, ki ez a nő?
- Jaj, elnézést Tsunade-sama. Ő itt Akeno, a királynőm. Akeno, ő itt Tsunade-sama, a Mesterem és Konoha Hokage-ja.
- Királynőd?
- Igen ezzel az Elnök arra céloz, hogy én vagyok a helyettese, mivel a magas rangú démonokat a sakk bábui szerint osztják be. Érti?
- Nagyjából.
- Na, mindegy, ugyanis nekünk most mennünk kell, mivel Tsunade-sama elégé elhanyagolta a papírmunkát az utóbbi időben, így segítek neki. Velünk tartasz?
- Természetesen, hiszen hárman sokkal hamarabb végzünk és te is rátérhetsz a saját papírmunkádra, mert te is eléggé elhanyagoltad Elnök.
- Rendben, rendben.
Gyorsan elmentünk Tsunade-sama irodájába, ahol kész káosz uralkodott, ugyanis papírok voltak mindenhol a földön, az asztalon, amiből a legtöbb kissé gyűrött volt.
- Na, lássunk is neki. Elsőnek szortírozzuk őket sorrendbe, aztán a gyűrötteket simítsuk ki és a sorrendbe rakásnál ügyeljünk, hogy dátum szerint előre kerüljenek azok, amiket nemsoká vagy már le kellet volna adnunk és így tovább. Addig is Akeno, főzz nekünk egy teát. – mondtam határozottan.
- Igen, Elnök. – majd kiment.
- Most akkor én vagyok a Hokage vagy te? - kérdezte Tsunade-sama mosolyogva.
- Bocsánat, csak kissé hozzászoktam a tervezéshez és annak végrehajtásának kiadásához.
- Semmi baj.
Röpke 3 óra alatt sikerült minden papírt aláíratni, lepecsételni, borítékolni és rendbe rakni. Éreztem, hogy elkezdek szédülni.
- Elnök, ne haragudj a kérdésért, de mikor ettél utoljára?
- Tegnap.
- Nem arra az étkezésedre gondoltam. Nos?
- Mielőtt eljöttünk, az előtt 1 nappal. – motyogtam.
- Istenem, hiszen az már elég régen volt, csoda hogy eddig kibírtad. – mondta és odanyújtotta nekem a csuklóját.
- Fura ezt a te szádból hallani, és nincs szükségem rá. – és készültem eltolni a karját.
- De igenis szükséged van rá, attól még, hogy tagadod, tudod, hogy igazam van.
- Igazad van és köszönöm az ételt. – majd beleharaptam Akeno csukójába. Éreztem, ahogy a testemet elönti a forróság és egyre többet és többet kíván, de ezt el kell nyomnom magamban. Pár másodperc múlva elégedetten engedem el a csuklóját.
- Köszönöm, és sajnálom.
- Nincs mit és ne sajnáld, hiszen ez az életben maradásodhoz szükséges.
- Ezek szerint vérre is szükséged van, igaz Sakura?
- Igen, bár próbálom a minimumon tartani ezt a szükségletet.
- Ez kedves tőled.
- Köszönöm.
- Na, most hogy végeztünk, ideje hazamennünk, hiszen rád is vár a munka, Elnök.
- Igazad van Akeno, menjünk.
- Azt hiszem, gyorsabb lenne, ha teleportálnánk.
- Igazad van, akkor készítsd elő a kört.
- Igenis.
- Tudtok teleportálni? – kérdezte meglepetten Tsunade-sama.
- Igen, bár ennek is megvan a hátránya, ugyanis attól függ, ki készíti a teleprotációs kört, így annak a királynak az udvartartása teleportálhat vele. Ezért embereken ez sajnos nem alkalmazható.
- Értem.
- Elnök, kész vagyok.
- Rendben, viszlát, Mester.
- Viszlát Sakura, Akeno-san
- Viszlát, Tsunade-sama.
Gyorsan hazateleportáltunk. Mikor megérkeztünk, arra lettem figyelmes, hogy Akeno feltűnően bámul engem.
- Mondd Akeno, mit szeretnél.
- Csak annyit hogy ez az ország, ahol felnőttél csodálatos meg minden, de mégis rettentően különbözik a mi világunktól. Hiszen a vezetők sokkal tiszteletet parancsolóbbak, Tsunade-sama pedig olyan érzést kelt bennem, mintha nem kéne tőle félnem, nem pedig azt, hogy ő egy ország vezetője.
- Tudom, de mégis, mielőtt megismertelek volna titeket vagy akár magamat akkor ő volt az edzőm és a példaképem. Olyan erős akartam lenni, mint ő, és amikor a szárnyai alá vett, hihetetlenül boldog voltam. Nem azt mondom, hogy az edzések könnyűek voltak, épp ellenkezőleg, az első pár napban konkrétan tudtam, hogy nem sok kell és beadom a kulcsot örökre.
- Csodás történet, hiszen nem hallottam semmit a múltadról, mielőtt találkoztunk volna.
- Értem, azt hiszem. És most egy kicsit lepihenek.
Gyorsan bementem a szobámba, és elaludtam.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó