Konoha privát iskolája, a gazdag, flancos kölykök tanintézete. Amelyben csak a jövő volt a biztos, a múlt az állandóan változott.
Magyarázat:
Az elkényeztetett banda, minden egyes tagja állandóan fényesítette hírnevét, a hamis „Olaszországban voltam egyszer egy divatbemutatón és negyedik lettem..” szövegekkel. Mindig mindenki túl akarta szárnyalni a másikat. És persze mindenki szemet hunyt a kegyes hazugságai felett a másiknak, ha az sem kérdőjelezte meg őt. Így tehát az elmúlt történései, megváltoztak a jelenben. A jövő, azonban minden itt tanuló számára ígéretes volt.
Természetesen az intézménynek, én is szerves részét képeztem, mint az egyik jómódú diákja. És éppen ezért nem kerülhette el a figyelmemet, az a hátborzongató dolog, ami az iskola falain belül kezdett, egyre nagyobb szabásúvá körvonalazódni. De ezt a nyomasztó részletet majd a későbbiekben kifejtem, egyenlőre maradjunk a rózsásabbik oldalon... illetve jelenleg még nem rózsás.. legalább is a számomra nem, de már rajta vagyok az ügyön. Becsszó!
Tehát, elit iskolám rendszere úgy működik, mint az összes többi átlagos sulié, egy dolgot kivéve. Hogy innen senki nem kerül ki úgy, hogy a hagyomány szerint ne talált volna magának férjet (a lányok esetében), illetve feleséget (a fiúk esetében).
Ám nagyon úgy festett, hogy én fogom képezni a kivételt. Ugyanis végzős voltam. 17 éves (a születésnapom két hónap múlva volt esedékes). Az a bizonyos április egy cseszett, tehervonat gyorsaságával közeledett felém, és ha nem szedem a lábaim, egyenesen telibe fog trafálni. Ami magával sodor, majd a szégyen megállójába, a számkivetett, büszkeségétől megfosztott népek városába. Sajnos jelenleg, nagyon úgy tűnt hamarosan egyel többen lesznek... a nullánál. Basszus.
Február 2. Szombat
El kellett kapnom, akkor is ha beledöglöm, akkor is ha szemeket kell kaparjak érte, és akkor is ha hajakat kell tépnem érte. A mellettem sorakozó csitrik hada mind egy-két évvel fiatalabbak voltak nálam, nekik még volt idejük, nekem már nem. Tehát úgy döntöttem jóságosan és persze teljesen igazságosan, és tökéletesen pártatlanul, hogy ezt most szegény megtépázott arroganciás, személyemnek kell megszereznie. De bármi áron!
Oldalra pillantottam. Versenytársaimmal úgy méregettük egymást, mint az üzlet előtt álló vérszomjas nénik, akik csak arra várnak, hogy a leárazott termékeket hirdetett boltba tehessék a lábukat.
Mikor felröppent és ívesen elkezdett szállni a levegőben, mindenki a cipőjét kezdte el, lehámozni magáról. Eközben, egy gyönyörű ívet írtam a levegőben, és fejessel landoltam is a medence vizének habjai között. Mit sem törődtem a méregdrága cipőmmel, ami az ugrást követően rögtön le is csúszott lábaimról. A testhez simuló cső szoknya őszintén szólva nem könnyítette meg a dolgom, de abban a pillanatban még azt is képes lettem volna letépni magamról, csak hogy megszerezzem azt a nyamvadt csokrot. Amit egy másodperccel, ezután diadalittasan kezembe fogva lengettem meg a, a tátott szájjal néző lányok előtt. Senki nem volt a vízben rajtam kívül, nyilván lesokkolta őket a mutatványom. Na igen eléggé elvetemült húzás volt. Ennyit a gyönyörű, egyedi tervezésű Sergio Rossi cipőmről. De semmi nem tántoríthatott el célomtól. Főleg ha az arroganciámat kezdte el fenyegetni valami.
- Az enyém! - kiáltottam és vigyorogva fordultam legjobb barátnőm, és egyben a menyasszony felé. Ino hitetlenkedve, de közben kuncogva ingatta fejét.
Mivel eszembe sem volt, a cipőm után kutatni a vízben, azt a személyzetre hagytam. A csokorral a kezemben kiúsztam a vízből és egyenesen barátnőm felé vettem az irányt.
- Remélem van váltó ruhád! - mondtam neki, magától értetődően - Ugyanis, azt nem hoztam magammal. Szólhattál volna, hogy ekkora egy ribi leszel!
- Jajj, dehogy. - legyintett - Ez az én nagy napom és unalmas lett volna, ha csak szimplán cicaharcba kezdetek. - felvontam a szemöldököm. - Oké, te talán komolyan le is boxoltad volna őket. - elgondolkozott.
- Miért nem mondtad el? - szegeztem neki a kérdést.
- Féltem, ha tudnál a dologról keresnél egy helyet, ahonnan jól látod őket. Előfizetnél egy vállra csaphatós rakétavetőre és kifüstölnéd a vetélytársaidat, egyszer és mindenkorra. - hüvelyk és mutatóujjával egy kört írt le szája körül, miközben a távolba meredt. Összepréseltem ajkaim. Ekkor rám pillantott és huncut pillantását látva kirobbant, belőlem a nevetés.
- Hát ez egy remek ötlet, a közeljövőben fontolóra veszem. - jegyeztem meg, miután, kifújtam magam. - Mondjuk, ha egy remek jelöltre találok és egy kis cafka megkörnyékezné. - ütögettem meg mutatóujjammal szám sarkát és most én meredtem a távolba. Ino újra elnevette magát.
- Te nem vagy százas. - ingatta meg fejét mosolyogva.
- Na ezt nem akarom pont, tőled hallani. - mértem, végig karba tett kézzel. Barátnőm ugyanis, annak érdekében, hogy Sait megszerezze, egy csini sötét bőrű bigével kellett, szembeszállnia. A csata egy hétig tartott. Ino könyörtelenül, kivonta a forgalomból vetélytársát.
Hashajtó. De egy doboznyi. Ennél nem is mondanék többet.
Az este, pompásan sikerült. Ino és Sai elbűvölőek voltak. Én már kevésbé mondhattam ezt el, magamról. A hajam a sminkem és a ruháim is szemétbe valók voltak. Hamar le is léptem, miután Inot bőszen ellepték a vendégek.
Na de, hogy ne menjen minden, olyan gördülékenyen, taxit kellett hívnom. Aha. Csak, hogy az én édi rózsaszín iphonom is csobbant a vízben.
Így történt, hogy a szakadó esőben, a csillogó köves retikülömet a fejem felé tartva, cuppogva (mivel elcso... kölcsönvettem egy benti papucsot) futottam haza felé. Mire elértem az utcánkat, a puha szőrmés lábbeli szinte lemált a lábamról a sok víz miatt.
Próbáltam odébb fújni, egy összeállt tincset az arcomból, miközben a kulcsomat kerestem, de természetesen az ugyanúgy visszacsapódott arcomnak. Ingerülten hajítottam hátra, a parancsomat megtagadó árulót, majd a zárba nyomtam a kulcsot és elfordítottam.
- Komolyan mondom, kezdem azt érezni, hogy valaki ellopta a szerencsém.. - dörmögtem az orrom alatt és bevágtam magam mögött az ajtót. - De legalább ez meg van! - elégedett mosoly jelent meg az arcomon, amikor a kezemben lévő csokrot megemeltem. Lerúgtam magamról a papucsot és a konyhába iszkoltam volna, ha nem csúszom meg és verem be a fejem az ajtófélfába. - Aúúúúú. - nyöszörögtem, miközben szemeimből potyogtak a könnyek a fájdalomtól - Rohadt eső! - homlokomat dörzsölgetve bevonszoltam magam az asztalhoz. Ledobtam rá a kulcsom és a táskám, majd a virágot is letettem és a mosogatóhoz léptem. Megnyitottam a csapot és egyik kezemből gyorsan ittam pár kortyot. Majd felegyenesedtem és letöröltem a szám. - Annak kell, egy váza. - mutattam, a csokor felé, de közben a fejem feletti polcok tetejét vizslattam. - Meg is van. - felmásztam a pultra és lassan feltérdeltem, majd lekaptam az egyik átlátszó darabot. Ez volt a legegyszerűbb, és ha esetleg széttörne, akkor anyám nem változna át, egy vérszomjas hárpiává, aki mélységesen gyászolja legféltettebb kincsei, darabjainak egyikét.
Öntöttem bele vizet és bele tuszkoltam a csokrot. Letettem az asztal közepére. Szuper, alig vártam már, hogy elújságoljam anyámnak. Igaz csak telefonon tudtam, mert ő nem itthon lakott. Legalább is a munkája miatt, sokszor nem. Egy híres divattervezőnek, mindig sok a dolga. Helyeslően bólogattam a gondolatra.
Míg anyám és én elég temperamentumos természettel láttunk napvilágot, addig apám egy szelíd, lágyszívű ember volt. Mai napig sem értem, hogy nyerte el anyám szívét. Bár anyám mindig is irányító típus volt, logikus hogy olyan párt választott maga mellé, aki ezt eltűri. Nálunk a családunkban, a nők hordták a gatyát. Anyám dolgozott, apám pedig itthon maradt velem.
Felráztam magam, vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem veszek egy forró fürdőt. Lekapcsoltam a lámpát a konyhában és elindultam az emeletre, elhaladtam a nappali ajtaja előtt és.. megtorpantam. Apa a kanapén alszik? Miért? Vissza lépdeltem.
- Apa? - felkapcsoltam a villanyt és közelebb mentem a kanapéhoz. Meg sem hallotta, hogy szóltam neki. Sőt a lámpára se reagált. Mérgesen lerántottam fejéről a takarót és leblokkoltam. Majd torkom szakadtából felordítottam és ami a kezem ügyébe akadt azzal, dobálni kezdtem az alvó idegent, miközben hátráltam az ajtó felé. Így utólag visszagondolva nem ez volt, a legjobb ötlet. A sötét hajú idegen villám gyorsan felpattant.
- Hagyd abba! - a parancs csak még jobban kiakasztott. És amikor közelebb jött, ütöttem, karmoltam, rúgtam. Majd egy ütés és minden elsötétült. De még ekkor is két dolog teljesen világossá vált előttem, hogy le hülye libázott és, hogy úgy beleharaptam a padlóba, hogy csodáltam volna, ha az orrom nem tört volna szilánkosra.
Csokor
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó