Kislánykorom óta csak is arra vágytam, hogy fehér ruhában, hosszú földig érő fátyolt tűznek hajamba, megtanulok, rendesen magas sarkúban járni, és egy hatalmas nárcisz csokorral a kezemben, apukám oldalán vonulok be az oltárig. A barátaink, a családtagok, mind csodálkozva és meghatódva figyelik, amikor a Hokage áldását adva egyesíti frigyünket.
De ez csak álom volt, egy olyan gyönyörű és szívet melengető álom, amelyet csak az élhet át, aki éveken keresztül sosem adja fel céljait.
Magam sem értem, hogy mégis miért én. Annyi év megvető és szánakozó tekintet és szavak után elvesz.
Sasuke…
Vajon milyen tett vezetett téged arra, hogy erre a lépésre folyamodj? Talán, nem akartál megsérteni? Sajnálat? Vagy a közös múlt, mely összeköt bennünket? Hármunkat.
Így végigsétálva, az oltárig, annyi minden lepereg előttem.
„De ha te elhagysz engem, Sasuke! Az olyan lenne számomra, mintha egyedül lennék.”
„A közös időnk már elmúlt, újnap virrad és mind a saját utunkra lépünk.”
Ő csak ott áll, figyelve remegő lábaim és kezeim. Narutóra nézek és szemeim megtelnek könnyekkel, amikor eszembe jut, mi mindent megtett értem.
„Megígérem, hogy visszahozom neked Sasukét! Édes Sakura!”
Igen, te tényleg egy igazi hős vagy és így Hinatára pillantva büszkén mosolygok, hiszen megtaláltad életed párját. Azt a nőt, aki gyerekkorunk óta melletted állt és hősiesen küzdött. Soha sem adta föl az elveit, képes lett volna meghalni is érted.
Ellenben velem. Soha semmit nem tudtam tenni érted, Sasuke. Még annyi erőm sem volt, hogy megállítsalak. Gyenge vagyok. Hiába tanultam, edzettem annyit, hogy utolérjelek titeket Narutóval, sosem volt elég. Ti mindig is előttem jártatok, megszámolhatatlan lépésekkel. Vajon úgy tekintesz most rám, mint egy nőre vagy pedig, mint egy elesett zsákmányra?
Apukám szemei csillognak a büszkeségtől. Balkezem Sasuke kezeibe adja, a jól ismert szigornézéssel, jelezve, figyeli. Ő nem mond semmit, csak Kakashi felé fordulunk mindketten.
Ujjaim jéghidegek, bőröm sápadt, még a smink sem tűntette el fehérségem. Végigtekintek magamon. Ino ötletére választottam ezt a ruhát. Pántnélküli, hosszú uszályos. Semmi cicoma, nem habos-babos, mint egy szappanoperás filmben Egyszerűen végigsimul a csípőmön, bár az alja kicsit terebélyes, hogy ne lehessen benne látni vékony lábaim. A mellrészénél kicsit kipárnázott. Szerinte ez csábosan mutat, és a nászéjszakán egyből rám ugrik. Szó szoros értemében így fejezte ki magát.
Igazából, még most sem értem az egészet. Pár csók az, amit ellopott tőlem, semmi több. Tiszteletbe tartva hagyományainkat, bemutatkozott a szüleimnek és apámtól kérte meg a kezem. Vonakodott, és a szabályokkal szembesítve Sasukénak adott. Az egész olyan gyorsan történt. Másnap délután mentünk el és kértünk egy időpontot a Hokagénál. Húsz nap. Ennyi állt rendelkezésünkre, hogy megszervezzünk mindent.
A szüleim szerették volna, ha tartunk egy kis összejövetelt az esküvő után, így az Uchiha klán hatalmas házának az udvarán fölhúztunk egy hatalmas sátort. Anyukám azt mondta, én csak magammal foglalkozzak, ő megszervez mindent. Inoval. Kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége.
A fogadalomkötés után, kimondtam az igent. Féltem, hogy esetleg megtántorodik. Rám nézett és mintha gondolkodna, mit is válaszoljon, bólintott. Vajon meg akarta magát gondolni? És azért mondott igent, hogy ne szégyenítsen meg?
- Igen, akarom. – jutott el tudatomig. Szívem szaporábban lüktetett. Ujjai derekamra fonódtak, én pedig, mint egy szégyenlős kislány, pironkodva, követtem tekintetét. Szemei egyre jobban lecsukódtak, ahogyan ajka közeledett az enyém felé. Hűvös nyelvével, bebarangolta az egész szám. Most éreztem csak igazán azt, hogy mennyire akar. Teste megfeszült, majd eltávolodott tőlem. Ahogyan kisiettünk a kápolnából mindenki boldogan virágszirmokat dobálva követett bennünket.
- Készítek képet! Öleljétek meg egymást! – Ino összeállított minket, mi pedig, vagyis én boldogan mosolyogtam a kamerába.
Ezután eldobtam a csokrot, amit Tenten kapott el. Lee-vel pironkodva néztek egymásra. Erre felnevettem.
Anyukám tényleg nem túlzott, amikor azt mondta ő és Ino megszervezik a lagzit. Hosszú asztalsor, fehér abrosz és tányérok, vörös szalvéta, szaké az asztalon és más üdítők. Apró sütemények és díszítésnek virágok. Tudta, hogy imádom az egyszerű dolgokat. Örülök, hogy nem vitte túlzásba.
- Na, tetszik? – lépett mellém. Szorosan megöleltem és már a sírás kerülgetett.
- Nagyon köszönöm! – suttogtam. Ő büszkén rám mosolygott.
Mindenki helyet foglalt az őt megillető helyén. Ekkor elkezdődött a vacsora. Én mondtam anyának, hogy nem kell előétel, csak valami egyfogásos és a torta.
Az étel nevét nem tudom, annyira különlegesre sikeredett. Az íze mennyei volt. Sasukéra néztem, és láttam a tekintetéből, hogy nem esett ellenére elfogyasztania a vacsorát. Apukám állt fel az asztaltól, egy kávéskanállal megkocogtatta a pohár oldalát. Mindenki rá figyelt.
- Nos, eljött ez a nap is. – kezdett bele – Az én kislányom felnőtt, férjhez ment, most már új nap virrad mindkettőtök számára. Innentől fogva a férfi, akit választottál, ő lesz a te családod. – ekkor Sasukéra nézett. – De bármikor fordulhatsz hozzánk, és bármi történjen az ajtónk mindig nyitva áll mindkettőtöknek. Bár én nem vagyok ninja, gyerekkoromban imádtam nyulakra és más egyéb állatokra vadászni. Nagyon jól bánok az íjjal, remélem, sosem kell előhalásznom a pincéből, szegény már annyira öreg, mint Tsunade asszony – ekkor mindenki fölnevetett.
- Hé! – duzzogott be a sensei. Naruto is fölállt felesége mellől.
- Tudjátok, olyan gyorsan elteltek az évek, és már ott tartunk, hogy Teme, és Sakura-chan összekötötte az életét. – Bár, nehéz számomra, hogy ezt kimondjam, de úgy gondolom, tényleg felnőttél. - Citrompofa végül úgy döntött, hogy megállapodik, egy finom cseresznye mellett. Nagyon helyes barátom. – emelte felé poharát. Visszaszívom, még mindig bolond. – De viccet félretéve, nagyon büszke vagyok rád, és tudom, hogy ha bár nem is jelented ki itt, mindenki előtt – mutatott kezeivel az összegyűltek felé – Biztos vagyok benne, hogy az érzelmeid komolyak, és boldogok lesztek. – vigyorog, majd elkomolyodik, és szánakozó tekintettel felém pillant. – Mondd csak, Sakura-chan. Ugye, sikerült betartanom az ígéretem? – legszívesebben elsírtam volna magam. Tekintettem ellágyult, majd könnyes tekintettel elmosolyodok.
- Igen, Naruto. – ő hangosan fölnevet, és ismét az égnek emeli poharát.
- Akkor koccintsunk, Citrompofa és Sakura-chan boldogságára! – ez a tökkelütött, mindig is ugyanaz az ember marad, de talán így is van rendjén.
Ino kihozta a tortát. Egy háromemeletes, hófehér csoki mázzal bevont, vörös és kék marcipán rózsákkal díszített, a tetejére egy táncoló pár, tűztek bele.
- Akkor most következzék a násztánc! – ugrándozott örömében szőke barátnőm. Már azt hittem ehetek a tortából.
Hirtelen elmelegedtem. Most akkor mit kellene csinálnom? Ott ültem a helyemen, egy számomra ismerős szomorú szám szólalt meg. Régebben mindig ezt hallgattam, amikor Sasuke távol volt a falutól. Ellépett Naruto mellől, kezét felém nyújtotta.
- Szabad lesz? – kérdezte. Kezemet az övébe csúsztattam, majd távolabb léptünk az asztaltól, és együtt kezdtünk el mozogni, a számomra nagyon is jól ismert számra.
- Két ballábas vagyok. – suttogtam. – Rólam tudni kell, hogy én akármit megtanulok, de a tánc valahogyan soha sem volt az én műfajom. Meg időm sem volt tanulni.
- Az irányításom alatt állsz. Nem kell félned. - ujjaival végigsimít nyakamon, amitől engem kiráz a hideg, ajkaim enyhén elválnak egymástól. Ő egyre közelebb hajol felém és megszűnik körülöttünk a külvilág.
- Tudod – kezdtem bele, de ő hüvelyk ujjával alsóajkamhoz ér, majd csókban forrunk össze.
Akár egy tízéves kislány, aki életében először találkozik a fiúval, aki egyből elnyeri az ő szívét, én is ugyan így viselkedtem.
A szobában sötétség honolt, egyedül a hold fénye, és a csillagok világítottak odakint.
Akkor térek az eszemhez, amikor az ágyra dönt, és fölém magasodik. Megijedek, ahogyan a nyakamat kezdi el csókolgatni, majd hirtelen a hasamra fordít és vadul kezdi el lehámozni rólam fehér ruhámat. izgatottan, és vágytól tüzelve feszíti szét lábam, amitől bennem hatalmas rettegés lesz úrrá. Valahogy nem így képzeltem el az elsőt, és megfeszült testem nemet parancsol, számára. Észreveszi, hogy nincs minden rendben. Leszáll rólam és az ágy szélére ül. Érzem a rizsbőr erős szagát. Hányinger kerülget.
- Azt hittem már készen állsz! – Nem látom az arcát. De szavai sértőek számomra.- A feleségem vagy! Ha akarod, ha nem, kötelességeid vannak felém! – majd mohó tekintettel bámul felém. Valahogy előre megéreztem következő tettét. Mint egy ragadozó úgy akar rám mászni. Gyorsabb vagyok, és fölállok az ágyról. Megtalálom a kardigánom a földön, és mielőtt bármit is mondhatna, kiszaladok az ajtón.
Sajnálom, hogy így alakult az este. Én tényleg szívvel lélekkel észen állok arra, hogy teljesen átadjam magam az ő számára. De most nem így képzeltem. Azt gondoltam, sokkal kedvesebb és megértőbb lesz. De nem így történt.
Magamra vettem szürke kardigánom, hatalmasan hálás vagyok az Istennek, amiért sikeresen megtaláltam szinte a sötétben. Hogyan fogok ezek után a szemeibe nézni? Tényleg nagyon szánalmas lehetek.
A folyosón végigsétálva kijutok a hátsó kertbe. A patakparton ülök. A fű nedves, de nem zavartatom magam. Lábaimat a vízbe lógatom, hogy ezzel is hűtsem testem. Nagyon szégyellem magam.
A Holdat bámulom, és onnan fentről várom a választ. Föltámad egy lenge szél, ami belefúj a hajamba és összevissza kócolja. Szívemhez szorítom kezeim, és legszívesebben elsírnám magam. Ez a baj, hogy el is sírom. Lépéseket hallok mögülem, és ijedten állok föl. Férjem jön felém. Kardigánom erősen magam köré csavarom, és görcsösen szorongatom.
A sötétben is, tisztán kirajzolódik alakja. Feszült. Ezt egyből észreveszem. Megáll tőlem egy lépésnyire. Légzése nyugodt, és a Hold fénye miatt észreveszem tekintetét, ami ködös. Közelebb lép, én pedig automatikusan hátrálnék, de ekkor elkapja karom, és ezzel azt is megakadályozza, hogy beleessek a vízbe. Görcsösen szorongatja a karjaimat, ami egyre fájdalmasabb.
- Én – kezd bele – Talán túl gyors voltam, és talán túl figyelmetlen is. – Örülök, hogy ezt elismered, ez hatalmas előrelépés. Felszisszenek, amikor már érzem, a vér nem áramlik az ujjaimba. Enged a szorításon, és szinte már csak éppen, hogy hozzám ér. – Sajnálom.- simogatni kezd, és beletúr a hajamba. – Mi lenne, ha elölről kezdenénk az egészet? – suttogja ajkaimba. Erre nem tudom, mit kellene válaszolnom.
- Félek. – ejtem ki végül, és már meg is bánom, amikor eltávolodik.
- Megígérem, hogy nem bántalak. – ujjainkat összekulcsolja. Bólintok, és biztos vagyok abban, hogy látta.
A csillagos éj alatt, a fák és a patak körében csodálatos dologgal adományozott meg. Először csak csókolóztunk és finoman simogatott. Ez nagyon jól esett, ellazított. Lehámozta rólam kardigánom, ami a fűbe esett. Ajkaink elváltak egymástól, ő pedig kikapcsolta melltartóm. Végigtekint rajtam, amitől zavarba jövök és az egész arcom lángolni kezd. Szépen, finoman, akár egy kisbabát, amikor édesanyja az ágyába teszi, engem is úgy fektetett a fűbe. Leveszi a felsőjét és engedi, hogy szemeimmel megcsodálhassam kidolgozott felső testét. Ujjaimmal végigsimogatom mindenhol és megállapodok nadrágjánál. Elgondolkodom, majd kigombolom. Ő elkapja onnan kezem és fejem fölé összefogja mindkettőt. Puszilgat, simogat, már teljesen az uralma alá vont. Ő mindig is az a fajta ember volt, aki szeretett irányítani, sosem engedni, hogy őt irányítsák. Akaratos.
Fájdalmat éreztem, mint amikor begörcsölsz, mert fáj a hasad, és menni sem bírsz olyankor. Én pont ezt éreztem. Könnyeim is kibuggyannak, főleg, akkor, amikor az első mozdulatokat elvégezi. Azután én is élvezni kezdem a helyzetet. Sötét hajába túrok, miközben ő a nyakamat csókolgatja. Amikor már ott tartok, hogy elmegyek, körmeimmel belevájok a lapockájába. Ekkor felszisszen. Érzem, hogy kibuggyan néhol egy apró pici vér.
Mindketten eljutunk orgazmusunk tetőpontjára. Rám nehezedik ő is, én is mindketten zihálunk. Alig hiszem el, hogy túl vagyunk ezen is. Csodálatos, csodálatos érzés. Így alszunk el.
Reggel a szobánkban ébredek. Fehér takaróval betakarva. Megsúrolom a szemeim, de nem látom őt sehol sem. Kikószálódok az ágyból és a szekrényből kiveszek egy köntöst, amin az Uchiha címer tündököl. Vajon megharagszik, ha fölveszem?
Megmosom az arcom és a fogaim, majd megfésülködök. A konyhában sem találok rá. Fogalmam sincsen arról, hogy hová lett.
Kinyitom a hűtőajtót, és elgondolkodva, mit is egyek kiveszek belőle valami sült csirkemell féleséget és rizst. Igen, reggeli. De most ehhez van kedvem. Nyílik az ajtó, és Sasuke néz rám meglepően. Egyből tudom, mire gondol. A köntös. Szúrós tekintettel néz rám, de nem szól semmit.
- Sajnálom! – mielőtt még bármit is válaszolna, kiszaladok a folyosóra. Ujjaimat tördelve keresem a megfelelő szavakat, de semmit sem találok. Vállaimra teszi kezeit, majd maga felé fordít. – Tudom, mire gondolsz.
- Nem, nem tudod. – simogatja meg az arcom.
- Meg kellett volna kérdeznem. Ne haragudj. – sütöm le tekintetem. Meglepő, de magához ölel, és simogatni kezdi a hátam. Nagyon jólesik a gyengédsége.
- Nem kell engedély ahhoz, hogy fölvehesd azt, ami a tied. – meglepődök, pupilláim kitágulnak.
- De…
- Nagyon gyönyörű vagy benne. – csókol bele hajamba.
- Komolyan mondod? – eltávolodok kicsit tőle, és egyenesen ónix szemeibe nézek.
- Igen. – és alig hiszem el, de szája sarkában észreveszek egy pici mosolyt. Hatalmas boldogság önt el. A nyakába kapaszkodok, és felugrok a derekára. Lábaimmal szorosan összefogom a derekát.
- Nagyon szeretlek! – ekkor ő megremeg, én pedig frászt kapok. Leszállok róla. – Együnk. – terelem el a témát. Leülünk az asztalhoz, és látom, ő táplál felém érzelmeket, de nem olyat, amilyet én felé. Bár ez számomra eddig is tiszta volt. Mindig is nyílt kártyákkal játszott. Sosem titkolta, hogy nem szeret.
Boldogságban nem szenvedtem hiányt. Mindenféleképpen, ahogyan egy férfi boldoggá tehet egy nőt, és fordítva megadtunk egymásnak, kivéve azt, hogy ő soha sem mondta ki azt az egy szót, „szeretlek”. Meg is értettem és nem is vártam el tőle, hiszen idő kell még ehhez. Én csak azt reméltem, nem hagy el másért.
- Ma vagytok együtt másféléve nem? Mit terveztél estére? – éppen a folyosón sétálunk. Ebédszünet van. Azon gondolkodok, hogy paradicsomot, vagy inkább salátát tegyek többet a szendvicsembe. – Hé, Sakura figyelsz te rám? – szól rám hangosabban barátnőm.
- Lányok! – Hinata integet a folyosó végéről. Ráemelem tekintetem, majd hirtelen minden elfehéredik. Neki dőlök a falnak, és már semmit sem látok, csak sötétséget.
- Sakura! – kiállt rám barátnőm. Érzem, hogy elhagy az erőm. Összeesek.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, amikor magamhoz térek. Halványan, majd teljes kép jelenik meg előttem. A többiek, mind aggódva néznek rám.
- Mi történt? – kapok fejemhez, ami sajog
- Elájultál. – tudatja velem Hinata.
- Remek. – sóhajtok.
- Szerintem, te terhes vagy. – bök homlokon a szőke hajú.
- Mi?
- Csináljunk egy tesztet. – ellép az ágyamtól, majd a fiókomból kivesz egy tesztet. – Alig pár perc az elég. Nem lesz semmi, ha megcsinálod. – Valóban igaza van. Óvatosan leszállok az ágyról, majd a mosdó felé veszem az irányt. Most így belegondolva mi van, ha tényleg kisbabánk lesz. Egy közös gyerek. Nagyon izgatott vagyok, mi lesz az eredmény.
- Na? – Hinata rövidre vágott haját igazítja.
- Várni kell még öt percet. – bólint.
- Nem késik? – Ino a naptárt nézi.
- Most, hogy mondod már meg kellett volna jönnie rég, csak annyi a munkám, hogy teljesen el is feledkeztem erről.- izgatottan ülünk székünkön, és hirtelen megjelenik az eredmény. – Két csík. – suttogom.
- Ezek szerint, nem Sasuke az utolsó Uchiha. – mind a hárman meglepődünk.
- Ez elképesztő. – simogatja a hátam Hinata.
Egésznap azt tervezgettem, hogyan fogom elmondani Sasukénak azt, hogy egyel többen leszünk hamarosan. Bevásároltam, főztem egy finom vacsorát, de ő nagyon későn érkezett haza, én elaludtam a fotelben.
- Szia. – suttogta.
- Szia. – dörzsölöm meg szememet. Ekkor furcsa érzés lesz rajtam úrrá.
- Jól vagy? Nagyon sápadtnak tűnsz. – szám elé kapok kezemmel, és gyorsan beszaladok a vécére. Minden kijött belőlem, amit ma megettem. Megmosom a szám, majd kilépek az ajtón. – Beteg vagy? – aggodalmaskodik.
- Nem csak, fogalmam sincs, hogy kell egy ilyet közölni. – elgondolkodok. – Gyere! – megfogom kezét, és magam után húzom a konyháig, ott egy borítékot nyomok a kezébe.
- Ez meg mi? – lepődik meg. Kinyitja, és értetlenül mered rám.
- Hét és fél hetes. – ecsetelem büszkén. Lesokkol. Óvatosan érinti meg a hasam, és látom, nem tudja, hogyan dolgozza föl.
- És jól vagy? Vagyis ti, vagyis mi, vagyis…- összevissza beszél.
- Sasuke. – kezeimmel közrefogom arcát, hogy szemeibe nézhessek. – Nincsen semmi baj, nyugodj meg. Ő itt a legcsodálatosabb dolog, ami valaha is történhetett velem, velünk. – a könnyeim is hullani kezdenek. Elengedem az arcát.
- Nem találom a szavakat.
- Csak egy valamit mondj meg. – sütöm le kipirosodott tekintettem. – Büszke vagy rám? – ekkor hátra lép.
- Én nem azért vettelek, el, hogy teherbe ejtselek! Hogyan is gondolhatod ezt? Ha csak gyereket akarnék, akkor nem téged vettelek volna el.
- Akkor miért? – kérdem kicsit idegesebben.
- Hát nem tudod? – húzott magához. – Azt gondoltam, ez alatt a másfélév alatt sikerült végre bebizonyítanom, hogy te jelentesz nekem mindent. – felnevet – Alig hiszem el, hogy ezt mondom, de azt hiszem, sőt teljesen biztos vagyok abban, hogy teljesen elvarázsoltál. Tisztában vagyok az érzelmeimmel és így másfél év után a jég, amely a szívemen ült, egy gyönyörű cseresznyevirág felolvasztotta a nézésével, a gondoskodásával, szeretetével. – megöleltem, olyan szorosan, ahogyan csak tudtam.
- Annyira, de annyira szeretlek!
- Mindennél fontosabbak vagytok a számomra. Te adod meg számomra a boldogságot. Te vagy a fény az életemben. És igen, nagyon büszke vagyok arra, hogy elmondhatom, sőt kikiálthatom az egész világnak. – Ekkor a szemeimbe nézett – hogy te vagy a gyermekem anyja.
Persze Sasuke nem sűrűn hangoztatta, hogy szeret, de mindig kimutatta az érzelmeit. Kedves, gyöngéd és mindent megtesz azért, hogy gyermekünk egészségesen jöjjön a világra. Amikor elmondtam neki a hírt, aznap este közölte velem, hogy mától nem mehetek be dolgozni. Vigyáznom kell magamra, és persze a kicsire is. Együtt vásároltuk meg a babakocsit, kiságyat. Ő saját maga festette be a szobát narancssárgára. Bár nem akartuk tudni, hogy milyen nemű, úgy voltunk vele legyen meglepetés.
Sajnos egy küldetés a terveink közepébe csapott. Kakashi fontos küldetés bízott Sasukéra, és el kellett hagynia a falut. Féltem és idegességemben, azt sem tudtam, hogy mit kellene csinálnom. Én nem fogom megszüli a gyereket, ha a férfi, akit szeretek nincs mellettem. Így hát úgy döntöttünk, hogy én is vele tartok. Orochimaru régi rejtekhelyein szálltunk meg. Elképesztő, hogy mennyi alagút rendszer húzódik végig a föld alatt.
Karin végig szemüggyel kísérte, ahogyan a kicsi növekszik. Hetente kétszer vizsgált meg, ugyanis a lábaim hatalmasan bedagadtak, és már nem bírtam rendesen lábra állni. Főleg most így az utolsó hónapban minden mozdulat kínszenvedés.
Éppen vacsorázunk. Mindenkinek nagyon ízlik a csirkemelles ragum, amit egy öreg nénitől sajátítottam el. Fölállok az asztaltól, hogy elpakoljak, de akkor hatalmas szúró fájdalmat érzek a hasam aljában. Kezemmel odakapok, a másikkal pedig megtámaszkodok az asztalon.
- Á! – kiáltom el magam.
- Elfolyt a magzatvíz! – állapítja meg Karin. Sasuke fölkap, és egyenesen az előkészített szobába siet velem. Az összehúzódások, egyre gyakrabban jelentkeznek. – Szülni fog! – tudatja a többiekkel. Fogalmam sincsen, hogy milyen képet vághatnak. Erre nincs erőm, hogy velük foglalkozhassak. – Menjetek ki! – parancsol rájuk. Bár ürülnék neki, ha Sasuke itt maradna bent, ő még is kimegy. – Amikor szólok, nyomj!
- Á! – hatalmas fájdalom gyötör. Én még sosem éreztem ilyet.
- Oké! Most! – becsukom szemeim és minden erőmmel arra koncentrálok, hogy világra hozhassam gyermekem. – Nem bírom! – szólalok meg végül.
- Ne add fel! Már látom a fejét! Nyomd! – sírni kezdek, hogy ennyire gyenge vagyok. Csalódást fogok okozni. Már ott tartok, hogy teljesen összeomlok, amikor meghallom a legszebb hangot a világon. Az én kincsem felsír. – Egy gyönyörű kislány. – állapítja meg, és felém mutatja. – Olyan, mint Sasuke. Gyorsan letisztítom és a te gondjaidra bízom. – Alig hiszem el, hogy egy közös baba. Éppen, hogy csak sikerül lehunynom szemeim, Karin visszatér a kiscsomaggal. Gyenge karjaim közé adja és letisztít, nehogy elfertőződjek.
- Nagyon szép vagy. – suttogom, és megérintem arcocskáját. Sasuke lép be a szobába, ekkor magunkra maradunk. Ő ott áll az ajtóban összefont karokkal maga előtt. – Nem akarsz leülni?
- Jó itt. – elmosolyodok. Nem értem, mitől van ennyire zavarban.
- Meg szeretnéd nézni? – Ekkor elveszi az ajtó melletti széket, és az ágyam mellé telepszik le.
- Félek, hogy fájni fog neki. – Látom rajta, mennyire megviseli az, hogy apa lett.
- Olyan, mint te. – büszkélkedek vele. Ő oldalra dönti a fejét, mint egy kisfiú, majd közelebb hajol hozzá
- Csak a haja.
- Az orra, a szája, és szerintem a szemei is olyan feketék lesznek, mint a tied.
- Hallottam, hogy kislány. – suttogja.
- Igen. Mi legyen a neve?
- Sarada.
- Ez nagyon szép név. Illik hozzá. Gyere, fogd meg.
- Hol érjek hozzá?
- Mondjuk itt – mutatok a homlokára, ő óvatosan megérinti – Milyen puha. – lepődik meg. Majd mutató ujjával megérinti a kicsi kezét. Sarada apró ujjaival megmarkolja apukája ujját, és görcsösen markolássza.
- Kis harcias. – jegyzem meg.
- Olyan, mint te. – ekkor elmosolyodok, örülök, hogy így gondolja.
- Sasuke én…
- Mindent köszönök, Sakura! – csókol homlokon, majd Sarada homlokára is ad egy pici puszit.
Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de minden álmom teljesülni látszik. A gyerekkori fiú, akit akkor szeretni kezdtem, sosem múlt el az érzelem. Mindig is vártam rá, és ahogyan a mondás is szól, türelem rózsát terem. A mi esetünkben egy gyönyörű kislányt. Soha sem lehetek elég hálás az életnek, amiért megajándékozott vele, velük.
Én vagyok az, akinek köszönetet kellene mondania feléd, Sasuke. Te tanítottál meg számtalan dologra. Neked köszönhetem azt, amivé váltam. Miattad tanultam, harcoltam éveken keresztül, és lám nem hiába.
Sasuke is feltalálta magát, és egyre bátrabban ér hozzá közös vérünkhöz. Még etetésnél is bent marad. Sosem engedlek el titeket magam mellől. Igen, mi egy család vagyunk. Az érzelmeink, és gondolataink, pedig eljutnak egymáshoz Sasuke, és tudod miért? Mert itt van nekünk ő, Sarada.
Mindent köszönök, Sasuke.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
most ez igy olyan jo. Még jobban megszerettem Sasukét!!! :D Első reakcióm "ÁÁÁÁÁÁ nemhiszemel nemhiszemel nemhiszemel nemhiszem el nemhiszemel.... (közben az arcomra szoritom a kezemet és jobbra-balra ingatom a fejem)" Röhejes kép de vaéóban ezt csináltam fél percenként xD És.. ismételten csak azt tudom mondani, nem hiem el mennyirejól írsz banye!! Imádom! Midig ilyensemekkel ülök amikor olvasom a sztorid O.O! Komolyan. :dd És annyira át tudtam érezni, hogy mi megy végbe Sakurával iszonyatosan jo! Tényleg! Több ilyet kellene irnod!!:'D És nem elüttetni kocsival a drága terhes Sakut...és leszarom hogy megtörténhet xdd tudod hogy ez az én rózsaszin pónikkal teli álomvilágoba ne féhet bele!!! :D Ez most abzolút kielégitette a kérésemet drgága Dzsinem!! :333
Helloooooo :DDDD
Hahaha nagyon aranyos vagy :D Köszönöm szépena bókokat :) Lehet változtatok rajta, és enm fogja elütni semmilyen kocsi sem :) MAjd még meglátom, hogy alakül :D Örülök, hogy teljesíthettem a kérésedet :)
Jó éj!
Sok puszii! :)