Alighogy Yamato kapitány befejezte a kézjeleket, Naruto levágta magát a földre és kínjában a fűcsomókat markolta, körmeivel beletúrt a talajba. Legszívesebben már most hagytam volna az egészet, hiszen láttam, mekkora kínokat kell átélnie. Azonban a ketrec már állt, és ki tudja, mi történne, ha pont most szakítanánk meg a procedúrát. Talán a Kyuubi teljesen elszabadulna. Így csak próbáltam nem elfordítani a fejem, és kizárni a fejemből a hangokat, amelyek Naruto torkából törtek fel, és amelyek egyre inkább egy sebesült állat hangjához hasonlítottak, pár perc múlva pedig már arra sem. Nem kellett hozzá túl sok idő, hogy megint meghalljam azt a semmihez sem hasonlítható, vérfagyasztó morgást. Nem csak Naruto hangja, de a teste is teljesen megváltozott. Mintha egy róka ember görnyedt volna a földön, hatalmas fülekkel, hófehér szemgödrökkel és szájnyílással, felcakkolt, fogakhoz hasonló szájjal. Vörösesnarancssárgás, bőrként szolgáló chakra futotta be testének minden pontját, négy farka pedig úgy örvénylett körülötte, mint négy gonosz kígyó, egy percre sem álltak meg és akárhol a ketrechez értek, a fa sistergett a tömény chakrától. Yamato kapitánynak is kijutottak az örömök, homlokán már most gyöngyözött az izzadság, miközben két kezével szilárdan tartotta az „ül” kézjelet.  Megint visszanéztem Narutora, a csend gyanús volt. Pontosan minket bámult szemgödreivel, aztán mintha csak valami érdekesebb dolgot talált volna, megnézte magának a ketrecet, amivel galád módon fogságban tartottuk. A vihar előtti csendnek éreztem minden pillanatot, miközben a róka jól felmérte magának a dolgokat. Túl okosnak tűnt, mintha nem is egy démon volna, és túlságosan nyugodtnak is. Amikor a legutóbb találkoztam vele, szinte azonnal megölt három Akatsuki tagot, és velünk is végzett volna, ha nem állítom meg valahogy. Talán Naruto dühe táplálta, talán nem. Most azonban, hogy nem befolyásolták érzelmek, félelmetesebbnek tűnt, halálosabbnak. Szinte vártam, mikor támad. És az is eljött. Egyetlen hang nélkül, kevesebb, mint egy pillanat alatt. Körülbelül addig is tartott. Egyetlen hatalmas csapás mind a négy farokkal a rácsokra. Több gerenda is eltört, de hála a senseinek, pár másodperc alatt ugyan úgy néztek ki, mint a támadás előtt. Döbbenetem ennek ellenére nem ismert határokat. Ekkora erővel még sosem találkoztam. A róka pedig csak nyugtázta a történteket, és szinte láttam, ahogy minden egyes információmorzsát elraktároz, akár egy gép. Mekkora erő kellett a támadáshoz, mekkora kárt okozott, meddig tartott a regenerálódás…

-     Sakura, most már elkezdheted. Nem akarom, hogy teljesen bedurvuljon, mert nem hiszem, hogy akkor képes lennék megállítani, mielőtt széttörné a ketrecet és megölné valamelyikünket.

Nyeltem egyet, és közelebb merészkedtem. Csak akkor álltam meg, amikor úgy két méterre lehettem tőle. Nagyon reméltem, hogy nem tud kinyúlni a ketrecből. Rám emelte tekintetét, és megint egy hang nélkül csapott le. Önkéntelenül is csak keresztbe tettem magam előtt a kezeimet védekezésképpen, ahogy egy ember tenné, nem ahogy egy ninja. Mikor konstatáltam, hogy még élek, felnéztem. Ezek szerint nem tud átnyúlni a ketrecen. Mind a négy farok egy irányba meredt, pontosan egy ponton találkozott, ám a rácsok között nem tudott átnyúlni. Úgy sistergett az érintésétől, mintha elektromos páncél lenne a ketrec körül. Az is láttam, hogyha sensei ketrece nem állította volna meg a támadást, akkor pontosan átdöfte volna a mellkasom, egy szemernyi gondolkodás nélkül. Ez ijesztett meg a legjobban. Pontosabban a tudat, hogy ez alatt a chakraréteg alatt Naruto van, és sosem bocsátaná meg magának, ha közvetve is, de miatta halnék meg. Ez a gondolat erőt adott, hogy ismét közelebb menjek hozzá.

-          Figyelj Naruto! Sakura vagyok, emlékszel? Azért vagyunk itt, hogy megtanuljalak irányítani téged. Vagyis inkább a rókát.

Amint meghallotta a hangom, a démon farkai megmerevedtek, aztán mindegyik pontosan felém fordult, mintha csak azokon is fülek ülnének. Közelebb hajolt a ketrechez, miközben mintha meg sem érezte volna a sistergő égést, amit az érintése okozott. A figyelmét jó jelnek vettem, és bár nem voltam benne biztos, hogy helyesen cselekszem, de leültem a földre, azonban mintha tükör lett volna, Naruto is ezt tette. Inkább úgy ült, mint egy kutya, sem mint egy ember, ezért inkább arra gyanakodtam, hogy a rókával beszéltem. Mögöttem meghallottam Yamato kapitány halk sóhaját. Örült, hogy egyelőre simán mennek a dolgok.

-          Oké, talán nézzük meg mennyire érted, amit mondok. Ha megkérlek rá, akkor felállnál?

A róka farkai hirtelen az égnek meredtek, fel azonban nem állt. Továbbra is mozdulatlanul ült, mint egy szobor, és engem bámult. Szóval érti, amit mondok, de nem teszi meg. Akkor próbáljuk meg másként. Lassan felálltam, és ugyan az történt, mint mikor az előbb leültem. Követte a mozdulataimat. Ezek szerint mégiscsak haladunk valahová. Lassan kinyújtottam a bal kezemet oldalra. Oldalra fordította a fejét, aztán vissza rám, de ezúttal nem követte a mozdulataimat. Érdekes. Ezek szerin pontosan meg tudja különböztetni az értelmetlen parancsokat, és figyelmen kívül hagyja őket. Viszont a mozdulataimra figyel, tehát egyelőre én irányítok. Hirtelen merész dologra szántam el magam, és kirontottam abba az irányba, amelyikre az előbb mutattam.

Szinte még meg sem mozdultam, egy hatalmas reccsenést hallottam a hátam mögül, amit egy démoni üvöltés követett. Hátra sem kellett fordulnom, hogy tudjam, kiszabadult. Viszont muszáj volt segítenem Yamato kapitánynak, hogy valahogy visszazárhassa. Ám amikor megfordultam, ledermedtem. Ott volt mögöttem, alig pár méterre, farkait hatalmas fák csavarták körbe, ám még mielőtt a mellkasára is kerülhetett volna egy, kiszabadult. Tudtam, hogy a félelmem miatt teljesen elvesztettem vele a kapcsolatot, és ha csak nem tudok valahogy határozottan megszólalni, végem van, egyetlen mozdulatával meg fog ölni.

A farkai úgy tekeregtek körülötte, mint haj a vízben, hullámzott, örvénylett, idegesítően veszélyesnek tűnt.

A következő pillanatban az égre emelte őket, egy pontban összeérintve, fejével a farkak felé fordult, és hatalmasra tátotta száját, mintha csak tüzet akarna okádni. Chakragömb próbált alakot ölteni a száj és a farkak között. Olyan tömény, hogy Naruto alatt berepedezett a talaj, és süllyedt, mintha egy mini földrengés lenne. A gömb pedig egyre nagyobb lett, rendellenes kékesfekete színben pompázva.

-     Sakura! Vigyázz, Bijuu bomba! – kiáltott hirtelen valaki mögöttem, és magával rántott. Éppen időben, ugyanis a következő pillanatban  tömény chakra tarolta le több kilométeres vonalban a tájat, a hellyel együtt, ahol az imént még én is álltam. Csodálkozva fordultam megmentőm felé, és döbbenetemben hatalmasra tátottam a szám.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 2 hozzászólás

2015.08.27. 09:31 Rika Szia! Örülök, hogy végre feltetted a folytatást, már kíváncsian vártam, mi fog történni az edzésen. Hát, valami ilyesmire számítottam. A végével sikerült meglepned, őszintén remélem, hogy Sasuke mentette meg a lányt. Kérlek-kérlek, Sasuke legyen a megmentő! :) Hozd hamar a következő részt! Puszi, Rika

2015.08.26. 18:33 Brigi Nagyon rég vártam erre a fejezetre. Nagyon örülök is neki. Imádtam és vajon ki lesz a megmentő? Remélem hamar folytatod.