- Terhes vagyok. – mindenkinek a fülében ott csengett ez a szó „terhes”. Sakura hírtelen kikapta kezeit, Sasukéból, majd meghajolt Hinata előtt. A Hyuuga keserűen elmosolyodott.
- Kérem bocsásson meg! – a rózsaszín hajó rendkívül kellemetlenül érezte magát. Ezzel megsértette az úrnőt.
- Semmi baj. – suttogta.
- Na de asszonyom, ez a lány! – Cho udvarhölgy mérges volt.
- Elhallgass! – nézett rá rosszallóan. A lány beduzzogott.
- Én akkor megyek is. – Sakura meghajolt. – Úrnő, szívből gratulálok! – hajolt meg.
- Köszönöm. – Hinata legszívesebben sírt volna. Sasuke szólni akart, de inkább nem tette. Sakura és a vele érkező lány elmentek.
- Én is távozok. – de ekkor Sasuke megragadta a karját.
- Tényleg várandós vagy? – nézett felesége szemeibe.
- Igen nagyuram. – suttogta. Az Uchiha elengedte.
- Akkor, most az a legfontosabb, hogy rengeteget pihenj. Anyám tudja már?
- Igen. – bólintott.
- Rendben.
Hinata órákon át sírt. El sem tudta képzelni, mi történhetett a tónál. Az a lány, pusztán a jelenlétével olyan reakciót váltott ki férjénél, ami neki két év alatt még szeretkezés közben sem sikerült. Úgy érezte, ő csak egy jelentéktelen tárgy ebben az udvarban.
- Kérem úrnőm, ne sírjon! – szomorkodott vele Cho.
- Már, hogyne sírnék! Az a lány… - suttogta.
- Az ön helyében jól megmondtam volna neki a magamét!
- Az a lány…még sosem láttam eddig az udvarban. Tudd meg ki lehet! – parancsolt rá. Cho felállt, majd távozott.
Sakura rettenetesen érezte magát a nemrég történtek miatt. Megsértette Sasuke-sama feleségét, pedig ő nem szándékosan csinálta.
- Te lány! – Cho lépett mellé. – Mégis honnan ismered a herceget?
- Hogy? – Sakura nem értett semmit.
- Tán a füleden ülsz? – sziszegte.
- Én nem. – állt fel, majd Cho elé lépett.
- Akkor válaszolj, ha kérdeztelek. Honnan ismered Sasuke-samat?
- Erre nem kötelességem válaszolni. – hajolt meg.
- Hogy mered! – Cho éppen meg akarta pofozni, amikor valaki más is csatlakozott hozzájuk.
- Mit keresel itt? – a férfi hangja semmi bíztatót nem sugallt.
- Én csak Hinata úrnőm parancsát teljesítem. – hajolt meg.
- Akkor menj és mond meg neki, nem sokára meglátogatom. – Cho nem mozdult. – Nem hallod? Eredj innen! – az udvarhölgy meghajolt, majd távozott. Sakura nem mert Sasukéra nézni. A herceg invitálta a lányt, hogy menjenek valami barátságosabb helyre, ezért beléptek a dolgozó terembe. Sasuke megparancsolta Jugonak, ha valaki be akarna ide jönni, mondja azt neki, addig nem lehet, míg ő ki nem jött innen.
Leültek egymással szemben a földre. Sakura megtartotta az egy méter távolságot. Az Uchiha értette a célzást.
- Mondd el nekem, hol voltál ennyi éven át? – ült át mellé. A lány összerezzent. – El sem tudod képzelni, mennyire aggódtam érted és Narutoért. Mi történt?
- Azután, amikor felséged életére törtek, megtámadtak minket az Uzumaki birtokon, és el kellett menekülnünk. Úgy láttuk jónak, addig nem térünk vissza, amíg a kedélyek le nem csillapodnak. Most pedig itt vagyunk. – nem nézett a mellette ülőre.
- És Naruto? – az egyik kezével megfogta a lány kezét.
- Ő hamarosan felvételizik a testőrségbe. – Sasuke évek óta először nevetette el magát.
- Naruto? Mint testőr? – kacagott. Sakura most a hercegre nézett, rosszallóan.
- Igaz, hogy nem a legokosabb, de én tudom, hogy képes lesz rá!
- Hogyan? – lepődött meg.
- Felséged egyáltalán nem ismeri őt, úgy mint én! – majd kikapta kezét a másikéból.
- Mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Arra, hogy felséged lenéz minket! – Sasuke szemei elkerekedtek. – Azt sem értem, hogy felséged miért jött ide, hiszen felesége az ön gyermekével várandós! Önnek mellette lenne a helye, nem pedig egy koszos semmirekellő szolgáló lánnyal kellene foglalkoznia! – Sakura hangja magabiztos volt. Felállt, és elindult az ajtó felé.
- Éveken át arra vártam, hogy te és Naruto visszatérjetek! Ez lenézés? – Sakura megállt, de nem fordult meg.
- Nem! Az a lenézés, ahogyan felséged róla beszélt! Most pedig kérem távozzon! – Sasuke a lány karja után kapott, és erősen megszorította.
- Nem te fogod nekem megmondani, hogy mit tegyek vagy mit nem! Akinek itt egyedül el kell mennie az te vagy! – a zöld szemek fájdalommal teli csillogtak. Bólintott.
- Megígérem, hogy soha többet az életben nem lát engem, ha ezt óhajtja! – Sasuke elengedte, a lányt, aki meghajolt. – Kérem vigyázzon magára! – Sasuke maga sem értette azt a reakciót, megragadta megint a lány karját, majd szorosan megölelte őt.
Sakura nem ölelt vissza, de sírt. Szemiből csak úgy folytak a könnyek. Tudta ez lesz a legjobb megoldás, neki is és a hercegnek is.
Sasuke feleségével szemben ült. Hinata lehajtotta a fejét. Szégyellte magát, mert valójában féltékenységből küldte Chot a lány után.
- Mielőtt apám meghalt, akkor ismerkedtem meg vele és Narutoval. Segítettek nekem, és jó barátokká lettünk. Egy merénylet során súlyosan megsebesültem, és Sakura volt a nyomravezető az ügyben. Majd mivel valakiknek az útjukban lehetett, megtámadták őket, így sok évre el kellett hagyniuk a várost. Most pedig, hogy visszatértek, furcsa érzelmeket kavart fel bennem – Hinata még mindig nem nézett férjére.
- Miért mondja el nekem ezt? – suttogta.
- Mert úgy érzem, jogod van tudni. Az én gyermekemet hordod a szíved alatt. Tudom, sosem voltam jó férj, mert képtelen vagyok téged szeretni. De erről nem te tehetsz! Egyedül csak én! Ezért ne hibáztasd magad! Sakura nem jelent nekem semmit! És, hogy ezt be is bizonyítsam neked, soha többet nem látjuk őt! – a Hyuuga lány úgy érezte férje igazat mond, de a szavak nem szívből jöttek.
Az évek alatt nem hogy ő, saját maga sem tett meg mindent azért, hogy szerelmét viszonozzák. Az pedig, hogy terhes, nem változtat a dolgokon. Úgy érzi, tennie kell valamit Sasukéért.
- Hozzd elém azt a lányt! – parancsolta Chonak.
- De úrnőm! – kelt ki magából.
- Nem hallottad? – nézett rá. A lány bólintott, majd távozott.
Mikoto boldog volt, hiszen legnagyobb álma vált valóra. Unokája lesz, ennél többre nem is vágyhatna egy anya. Éppen olvasott, egy könyvet az anyaságról, amikor az udvarhölgye lépett be.
- Mit szeretnél? – kérdezte a sama. A lány leült vele szemben.
- Asszonyom, most értesültem arról, hogy Sasuke úr ma összeveszett egy fiatal lánnyal a zeneakadémián.
- Egy fiatal lánnyal? – lepődött meg. – Még is kivel?
- A neve Sakura felség. Állítólag azt is mondták, hogy az úrfi egy régi barátja.
- Régi barát? – tűnődött el. Gondolkodott, hogy ki is lehetne az. – Emlékszem, hogy a fiamnak volt, két vele egykorú barátja, akkoriban ismerkedtek meg amikor Fugaku meghalt. Biztos őrájuk gondolsz. A lány, megmentette Sasuke életét, ha ő nem lenne, akkor a fiam biztos halott lenne. Sosem volt alkalmam megköszönni neki a segítségét. Hozzd hát elém! – az udvarhölgy meghajol, majd távozott.
Sasuke a szobájában volt, és az őket érő ügyeket olvasgatta. Rengeteg kötelessége van egy koronahercegnek. Senki el nem hinné, mennyi mindent meg kell tanulni ebben a pozícióban.
Hinata tűkön ülve várta vendégét, nem tudta, hogyan viselkedjen. Legyen szigorú, kedves, esetleg goromba.
- Felség, meghoztam a lányt! – szólt Cho.
- Küldd be! – pár másodperccel később az ajtó elhúzódott, és Sakura lépett be rajta. Meghajolt. – Ülj le! - a lány engedelmeskedett.
- A férjem meglátogatott nemrégiben, és rólad mesélt.
- Kérem, bocsásson meg nekem a viselkedésemért! – Hinata halványan elmosolyodott.
- Ugyan, nem a te hibád, én nem vádollak téged semmivel. Bár igaz, rettenetesen féltékeny voltam, hiszen a férjem velem sosem bánt úgy, mint veled. Biztosan sokat jelenthetsz neki.
- Én? Felséged biztosan téved! Sasuke-samával még gyerekkorunkban ismerkedtünk meg, de akkor sem beszélgettünk valami sokat. – a Hyuuga tudta legbelül, hogy igen is igaza van, Sasukénak ez a lány nem közömbös. Végignézett a vele szemben ülőn. Hosszú rózsaszín haj. Fehér bőr, az arca kerek, szépen ívelt szemöldök, vékony rózsaszín ajkak. Igen. Ez a lány nem minden napi teremtés. Még nála is vékonyabb volt.
- Hát jó. A férjem, azt mondta nekem, hogy soha többet nem foglak téged látni. Ez mit jelent? – a koronahercegné egyből a lényegre tért.
- Azt kérte tőlem, hogy hagyjam el a palotát. – Hinata meglepődött.
- És ugyan miért kérte volna ezt tőled?
- Gondolom, mert felséged gyermeket vár, és úgy illene, hogy felségeddel legyen, hiszen ön a felesége. Én csak egy jelentéktelen porszem vagyok. – Sakura tisztelettel beszélt az úrnővel szemben.
- De vajon ez lenne a legjobb? Szerinted? – Hinata egyre jobban azt érezte, hogy ez a lány nem ellenség.
- Hogyan? – a lány hangja az úrnőnek kellemesen csengett.
- Szerinted, Sasuke tényleg ezt szeretné, hogy elmenj? – tűnődött el.
- Gondolom. Különben nem parancsolta volna meg. – Sakura kellemetlenül érezte magát.
- Rendben van. Most elmehetsz. – felállt, meghajolt és távozott. Épp, hogy kiért a császárné csarnokából szembe jött vele egy időseb udvarhölgy.
- Te vagy Sakura? - a lány bólintott. – Mikoto-sama látni kíván. – a lánynak fogalma sem volt arról, kilehet az a Mikoto, de követte az udvarhölgyet.
Sakurának nem tetszett ez az egész. Hinata-sama kedves nőnek tűnt. Sasuke pedig rettenetesen kemény alak lett. Rideg, és érzelemmentes. Alig várta, hogy hazamehessen.
Az udvarhölgy bevezette a kért személyhez, majd távozott. A lány ránézett az előtte ülő asszonyra, és meglepődött. Pont úgy nézett ki, mint Sasuke, csak nő volt! Meghajolt, majd leült a földre, az úrnővel szemben.
- Szóval te vagy az a lány. – mosolyodott el. – Kérlek, nézz rám. – az úrnő kedves volt.
- Asszonyom. – nézett a fekete szemekbe.
- Én Mikoto vagyok. Sasuke édesanyja. Már rég meg szerettem volna neked köszönni azt, amit a fiamért tettél! Hála neked a merénylők, és Utaka valamint Armin is megbűnhődött vétkéért! – Sakura nem mondott semmit. – Hogyan tudnám neked ezt megköszönni? – Mikotonak szimpatikus volt a vele szemben ülő.
- Én csak a kötelességemet tettem. – Sakura úgy érezte Sasuke anyukája remek asszony.
- Emlékeztetsz engem egy régi barátnőmre, akit évekkel ezelőtt ismertem meg. Kína uralkodójának a férje volt. Kettő gyermekük született. Az idősebbiket Sasorinak, és a lányukat pedig Sakurának hívták. – hírtelen valami eszébe jutott. – Mond csak. Mi a teljes neved? – a lány, nyelt egyet, és a tenyere elkezdett izzadni.
- Hatake Sakura. – suttogta. A szíve azt súgta megbízhat a samában, de inkább elhessegette ezeket a gondolatokat, és úgy döntött, nem mondja el az igazat.
- Tudod, egy támadás érte őket, és a szülőket megölték, a gyerekek, pedig nyomtalanul eltűntek. Sajnos az a hír járta, hogy a volt császár nagybátyja lépett a trónra, és a nép szegényebb, mint valaha. Azt hittem, hogy te vagy az a lány, de ezek szerint nem. Biztos, hogy ez a valódi neved. – Sakura vett egy mély levegőt, majd fújt egyet.
- Igen felség ez a valódi nevem. A bácsikámmal, és Naruto jó barátommal élek együtt. – Mikoto bólintott, majd az alsó ajkát kezdte el harapdálni.
Hitomi-sama éppen, a vacsoráját fogyasztotta, amikor udvarhölgye berontott.
- Asszonyom! – a császárné, majdnem félre nyelte a szájában lévő falatot.
- Mit akarsz?
- Most tudtam meg, hogy az a lány, aki annak idején Armin minisztert lebuktatta visszatért, és itt van a palotában!
- Hogy micsoda? – az úrnő ökölbe szorította kezeit.
- Mit tegyünk? – a császárné gondolkodott.
- Hála neki, és az Edo–frakciónak, őfelsége gyanakszik rám. Menjetek oda, és raboljátok el. Aztán az erdőben adjatok neki mérget! – az udvarhölgy bólintott, majd távozott.
Sasuke szobájában ült, a feje borzasztóan fájt. Ráadásul nem értette a mai napot sem. Úgy érezte túl kemény volt régi barátjával, de nem tehetett mást. Hinata a felesége, vele szemben is kötelességei vannak.
- Uram! – hajolt meg Jugo.
- Sétálok egyet. – már sötétedett, valami oknál fogva a zeneakadémiára vezetett az útja.
Sakura éppen a cuccát pakolta össze Kononnal, amikor pár udvarhölgy jelent meg. Egyikkőjüket sem ismerték fel.
- Kik vagytok? – kérdezte a lilahajú nő.
- Ahhoz neked semmi közöd! – majd Sakurához léptek ketten és lefogták, míg egy másik lány megkötözte.
- Mit akartok? – a lány nem tudott kiszabadulni. Konon elindult, hogy segítsen barátnőjének, de akkor őt leütötték.
- Hallgass el nyomorult! – majd bekötötték a száját, egy zsákot húztak a fejére, és elsiettek vele az erdőbe.
Sasuke kíséretével már az akadémiánál járt, amikor megpillantották a földön heverő lányt. Jugo odasietett, hogy megnézze, minden rendben van e vele.
- Jól vagy? – kérdezte, majd felemelte a fejét.
- Sakura. – suttogta. Sasuke amikor meghallotta barátja nevét, a lány mellé guggolt.
- Mi van vele? – hangja ideges volt.
- Sakura – Konnon még mindig nem volt magánál.
- Válaszolj! – halványan kinyitotta szemeit.
- El... elrabolták. – ennyi elég is volt a hercegnek.
- Merre mentek? – a lány megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tudja.
- Uram, innen egyedül csak az erdő fele tudták elvinni. – jegyezte meg a narancssárga hajú férfi.
- Akkor szólj az őröknek, én addig előre megyek!
Sakura nem értette mi történik vele. Miért bántja őt mindenki? Nem csinált semmit. Levették a fejéről a zsákot, a szájáról pedig a kötést.
- Mit akartok?
- Elhallgass! – sziszegte egy idős nő.
- Ugyan miért hallgatnék? Nem csináltam semmit, ti pedig ok nélkül elrángattatok! – Sakura magabiztos lett. Csak úgy tud életben maradni, ha kiáll magáért.
- Hogy merészeled! – a nő lekevert egyet a rózsaszín hajúnak.
- Mocskok!
- Hozzátok a mérget! – a lány összeszorította fogait, de sajnos sikerrel nem járt. Éppen, hogy neki láttak a méreg adagolásának, amikor hangokat hallottak.
- Ez a testőrség. – suttogták.
- Asszonyom mi lesz a lánnyal? Alig kapta meg a méreg felét! – Sakura már így is kába volt. Az idős udvarhölgy felvett a földről egy nagyobb követ, és fejbe vágta vele a kábult lányt, majd a megmaradt mérget kiöntötték, végül pedig elszaladtak.
Sakura miután elkábult, egy fekete szempárt látott, szemeiből folytak a könnyek, majd minden elsötétül számára.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia! :)
Pont most akartam küldeni, és melléje kaptok valami ujat is. Remélem tetszeni fog :)