A palotában nagy volt a nyüzsgés, ugyanis az a hír járta, hogy Fugaku herceg nem jól van. Már négy napja ült a hideg elhagyatott börtönében. Sasuke édesanyához látogatott azzal a kéréssel, hogy tegyen valamit, hiszen ő a felesége, nem értette, hogyan tudja ezt elviselni.
- Édes fiam. Én tudom jól, hogy apád ártatlan, de nem tehetünk semmit, felségárulással vádolták meg őt és Itachit is, nem akarom, hogy neked is bajod essen, képtelen lennék elviselni, ha valami bajod esne. Mielőtt őfelsége elment próbáltam lebeszélni róla, de csak annyit értem el vele, hogy jól megdorgált. Azt mondta, örüljünk neki, hogy a mi életünket nem vette el. – Mikoto összes szava fájdalommal teli volt. Szerette a férjét, és mindkét gyermekét, de ha ez ügyben bármit is lépne, annak Sasuke inná meg a levét. Ő is a császári család tagja, az a dolga, hogy megtanítsa neki mi a helyes, és idővel elfoglalhassa nagyapja nyomdokait, mégha az nem is helyes.
- De édesanyám, én képtelen vagyok erre! Apám ártatlan! – Sasuke a korához képest igen intelligens és okos gyermek volt. A legjobb tanároktól tanult, mégha nehezen is, de kötelességei vannak, mind a császár és mind a nép felé. – Ha te nem teszel valamit, akkor én fogok! – felállt, és szúrós tekintettel méregette édesanyját, majd távozott.
- Na, de Sasuke! – kiáltotta utána. Mikoto nem tudta mit tegyen, hiába, hogy a sama rangot birtokolja, ő nem szólhat bele ilyesmibe, és igen sajnos az uralkodónak igaza van, ha beleüti az orrát, Sasuke fogja a rövidebbet húzni. Nem tehetnek mást, mint, hogy meghúzzák magukat.
Sasuke meg sem várta kíséretét, csak szaladt és szalad. A testőrség kiképző részénél megállt, majd szemeivel szőke hajú barátját kereste.
- Naruto! – a fiú egyből a hang irányába fordult, és odafutott, majd meghajolt.
- Felség! Mit csinál ön itt? – lihegett.
- Van egy tervem, Naruto. Őfelsége, minden évben ellátogat kétszer édesanyja sírjához. Két nap az odaút. Tegnap reggel indult, ha most elindulunk, akkor utolérhetjük őket, hiszen a kíséret megáll mindenhol, amely településeken végighalad.
- És felséged miért akarna utána menni? – az Uzumaki nem volt annyira hülye, mint aminek tette magát, örült, hogy barátra talált, de nem akarta, hogy megbüntessék őket.
- Apám tegnap érdekes dolgot mondott, állítólag egy zene dobozt kell keresnem anyám szobájában. Most te elmész Sakuráért, én addig pedig megkeresem, amit meg kell. Ma este pontban tízkor találkozunk a déli kapunál. Ilyenkor szokott Armin miniszter kicsempészni számára pár dolgot a palotából, ha ügyesek vagyunk, fel tudunk osonni a lovas szekérre. A célunkig nem visz el minket, de nekünk már az is elég lesz, ha a palotából le tudunk lépni. – Naruto csak hallgatta, amit az Uchiha mondott neki.
- Magyarán jó nagy szarba fogunk keveredni. És ha nem járunk sikerrel, akkor apukád meghal, téged és anyukádat kegyetlenül megbüntetnek, Sakurát meg engem száműzhetnek. – a tarkóját vakarta.
- Ahogy mondod, most pedig nyomás! – Naruto bólintott, majd elindult Sakuráért.
A palota igen csak nagy volt, már félórája legalább kereste az említett személyt, amikor meglátta őt a konyhánál mosogatni.
- Hé Sakura! - a lány a hangirányába fordult, amikor meglátta az Uzumakit, szétnézett nem-e figyelik, aztán odasietett.
- Mit csinálsz itt? – törölte meg kezét ruhájában.
- A herceg küldött. Este tízkor találkozunk mind a hárman a déli kapunál. Őfelsége után kell mennünk. Lehetőleg pakolj is össze mindent, mert szerintem ezek után úgy kirúgnak minket innen, hogy a lábunk sem éri a földet.
- Sasuke-sama elég nagy bajban lesz. De mindegy, ott leszek. – majd visszament végezni a feladatát. Naruto nagyot sóhajtott, még pár másodpercig nézte a lányt.
- Édes, Sakura-chan. – suttogta. Már akkor, amikor először meglátta a lányt tudta ő az, akivel le akarja élni az életét. Szerelmes lett első látásra. De abban még biztosabb volt, hogy Sakura szívét nem ő fogja megkapni.
Sasuke gyorsléptekkel halad kíséretével anyjához. Bebocsátást kért, majd illedelmesen meghajolt és leült.
- Miért jöttél fiam? – Mikoto hangja gyengéd volt.
- Én elnézést szeretnék kérni, nem volt szép tőlem, ahogyan viselkedtem. Kérlek, bocssás meg. – Sasuke lehajtotta a fejét, anyja csak mosolygott.
- Ugyan, miért haragudnék rád? Szerintem a te helyedben mindenki ezt tette volna. – Sasuke szétnézett a szobában, és szemei megakadtak egy kicsike dobozon.
- Az ott micsoda? – mutatott a dobozra. Mikoto felállt, majd fiának adta a kérdéses tárgyat.
- Ezt még édesapádtól kaptam, amikor megházasodtunk. Egy zenedoboz, nyisd csak ki bátran. – Sasuke bólintott. A dallamot sajnos nem ismerte, de hirtelen valami bepattant az agyába, ő nem, de tud valaki, aki ismeri.
- Mondd anyám, ezt magammal vihetném? – nézett a sötét szemekbe.
- Mégis miért lenne szükséged erre?
- Szeretnék rájönni mi ennek a dallamnak a jelentése. – mosolygott.
- Jelentése? – nevetett. – Rendben van, vidd csak el. – Sasuke felállt, meghajolt és távozott. – Mégis miben sántikálsz fiam? – suttogta.
Már majdnem tíz óra volt, amikor a három fiatal találkozott. Sakura, és Naruto meghajolt.
- Örülök, hogy itt vagytok. – mosolygott.
- Ha igaza lesz, és tényleg sikerül kijutnunk a palotából akkor jók vagyunk. – a szőke hajú fiú nem volt annyira biztos magában, de szerette a csínytevéseket.
- Komolyan mondom elment az a maradék csöpp eszünk is. – suttogta a lány.
- Miért? – Sasuke rosszallóan nézett a lányra.
- Mert ez nem helyes. Mi gyerekek vagyunk.
- Akkor ne gyere! – Sasuke véleménye mintha háromszázhatvanas fordulatot vett volna a lánnyal kapcsolatban.
- Ha ezt óhajtja, felség. – meghajolt, és elindult.
- Sakura várj! – szólt utána halkan Naruto. – Sasuke nem úgy gondolta. – suttogott. A rózsaszín hajú szemei még a sötétben is tisztán kivehetőek voltak.
- Te is halhattad. Itt rám semmi szükség. – Sasuke furcsán érezte magát. Naruto Sakurához ment, megfogta a karját, majd visszavezette az Uchihához.
- Szerintem nincs itt most helye a vitának. Mind idegesek vagyunk Sakurának igaza van, nem helyes, amit csinálunk, hiszen kölykök vagyunk. De a jó ügy érdekében tesszük. Szóval egy mindenkiért, mindenki egyért oké? – az Uzumaki előre nyújtotta a kezét. A rózsaszín megcsóválta a fejét, de ő is csatlakozott hozzá. Sasuke pedig egyből rárakta bal kezét.
- Oké, akkor induljunk, a kocsis mindjárt indul. – a szőke előre ment, az Uchiha pedig megragadta a lány karját. Sakura nem szólt semmit csak nézte.
- Sajnálom. – suttogta, a lány mosolygott, majd másik kezével megsimogatta a fiú arcát.
- Nekem kellene elnézést kérnem, nem volt helyén, amit mondtam.
- Ugyan!
- De. Most pedig menjünk. – Sasuke nem szólt semmit, és ha a lány nem ragadja meg a kezét és húzza maga után, talán ott is marad.
Még idejében fel tudtak osonni a kocsira, hogy le ne bukjanak. Sajnos annak ellenére, hogy jött a tavasz, nem volt valami meleg, hiszen este mindig lehűl a levegő. A két fiú Sakura egyik oldalára ült, és úgy melegítették egymást.
- Ha ezt élve megússzuk, királyok leszünk. – mondta Naruto.
- Császárok. – javította ki a lány. – Császárok lesztek.
- Az még nem most lesz. – az Uchiha szomorúan nézett maga elé.
- Hé! – bökte oldalba a lány, arra késztetve a fiút, hogy ránézzen. – Nem a te hibád, te mindent megteszel apukádért. Remek gyerek vagy. – nézett maga elé. – Apukád biztosan büszke arra, hogy ilyen fia van. – mondta.
- Apám – kezdett bele az Uchiha – sosem szeretett, sosem fogadott el. De én ennek ellenére is mindig tiszteltem őt, és ezek után is fogom. Sok mindent köszönhetek neki. Felkészített az életre. – mondta, majd becsukta a szemeit.
- Az én szüleim – Naruto hangja szomorú volt – Anyukám, azután halt meg, hogy megszülettem. Apámat pedig megölték, megfogadtam, hogy megölöm a gyilkosát. – kezeit ökölbe szorította.
- A bosszú nem old meg semmit. Higgy nekem. – mind a két fiú őt nézte.
- És a te szüleid? – kérdezte az Uzumaki. Sakura hallgatott, majd így felelt:
- Nem ismerem. – tudták fölösleges faggatni őt, úgy sem válaszolna. A lány sóhajtott, majd megfogta, mind a kettő fiú kezét. – De idővel majd elmesélem, hogy kerültem ide.
- Miért nem most? – kíváncsiskodott Naruto.
- Ne legyél illemtelen! – suttogott a fekete hajú.
- Miért, mi volt ebben illemtelen? – mérgelődött.
- A hozzáállásod például. – szemei szikrázott.
- Ne veszekedjetek. – nézett hol az egyikre, hol a másik fiúra. – Inkább legyünk hálásak, hogy itt lehetünk egymásnak. – a kisebb vita abba maradt, és a kocsis megállt. Tudták, itt az ideje távozniuk, résnyire kinyitották az ajtót, és amikor látták, tiszta a levegő, leugrottak.
Futottak, ahogyan a lábuk csak bírtak, ekkor Sakura hasra esett.
- Jól vagy? – kérdezték egyszerre.
- Jól. – állt fel. Ekkor a semmiből katonák jelentek meg.
- Ott vannak! – kiáltották, és elkezdtek feléjük futni.
- Hogy vettek minket észre, és egyáltalán, miért üldöznek? – kérdezte Naruto.
- Fogalmam sincs, de jobb lesz, ha elhúzzuk a csíkot. – jegyezte meg Sasuke. Sakura érezte, hogy valami nem stimmel a lábával. Egyre fájdalmasabb volt rálépnie, de nem szólt semmit, csak szaladt velük. Egy bordélyház melletti kis fás részben bújtak el. Mind a hárman ki voltak fáradva.
- Nem adhatjuk fel, tovább kell mennünk, innen még ha gyorsak vagyunk félnapi járás míg utolérjük a császárt. – Naruto szemei kikerekedtek.
- Remek. - állt fel a földről. Sakura is követte őt, de ahogy felállt vissza is esett.
- Au! – Sasuke letérdelt.
- Mutasd! – parancsol rá, de a lány, csak elhúzódott tőle. – Naruto hozz egy kis vizet.
- Na de... – értetlenkedett.
- Arra kértelek, hogy hozz egy kis vizet! – nézett rá. A fiú bólintott, majd kiment a raktárból. – Mutasd. – kezével a lány lába felé nyúlt, de Sakura elcsapta a kezét. – Nem foglak bántani, csak segíteni szeretnék. – hangja kellemesen lágy volt, a lány óvatosan kinyújtotta a lábát, és kimonoját felhúzta a sebéig. A térdénél leszakadt egy kisebb darab, nem volt vészes, de eléggé vérzett. – Ez akkor keletkezett gondolom, amikor elestél. Miért nem szóltál már akkor? Biztos fájhat. Szólnod kellett volna, hogy mi a helyzet. Buta lány! – dorgálta meg. Naruto visszatért egy kis vízzel, amit a bordélyból nyúlt le. Sasuke leszakított egy darabot a ruhájából, és azzal kötötte be a sebet.
- Jól van? – kérdezte az Uzumaki.
- Nem vészes, de egy ideig, nem erőltetheti meg.
- Akkor most hogyan tovább? – nézett hol a hercegre hol a lányra, akibe szerelmes volt.
- Nem! Tovább fogunk menni! – Sakura hangja magabiztos volt.
- Maradj veszteg! – utasította.
- Na de... – duzzogott a lány.
- Én a feljebbvalód vagyok, engedelmeskedni fogsz a parancsomnak. – Sasuke ilyenkor örült, hogy császári család tagja. – Tény, hogy utunkat folytatnunk kell, de neked még pihenned kell. Ebben az esetben, egy dolgot tehetünk. – mindenki kérdően nézet rá. – Hol én foglak vinni a hátamon, hol pedig Naruto. Nem hinném, hogy valami nehéz teremtés lennél. – Sakura nem bírta visszatartani zavarát, el is pirult. Narutonak nem tűnt fel de Sasukénak igen, halványan elmosolyodott. Felsegítették a lány, majd Sasuke Naruto segítségével felkapta a lányt a hátára. Óránként cserélgettek. Másnap reggel, amikor már Fugaku herceg ötödik napja ült börtönében, Sasuke, és barátai utolérték a császári hadsereget, már visszafelé tartottak.
- Felség! – ordította Sasuke. – Felség! – Madara-sama meglepődött, amikor meglátta unokáját. – Felség kérem! Kérem hallgassa ezt végig! – de a császárt nem érdekelte.
- Mit csinálsz itt Sasuke-kun? – hangja mérgesen csengett. – Nem vagyok kíváncsi semmilyen zene dobozra.
- Kérem felség, apám az mondta, hogy felséged, tudni fogja, mit jelent, és rájön, hogy ártatlan! – Sasuke szomorú volt, hogy nem hitt neki nagyapja. Ekkor egy katona érkezett oda, aki elfogta Sasukét.
- Most visszatérsz a palotába! – Sasuke még a zene dobozt is megmutatta, de a császárt nem érdekelte, Narutot, és Sakurát elküldték a palotából, hazavitték őket, oda ahova tartoznak.
A hatodik nap reggelén érkezett meg a hír, hogy Fugaku herceg meghalt. Az országot, és a palotát is lesújtotta a hír. Sasuke keservesen sírt szobájában, és visszaemlékezet apja utolsó szavaira.
- „Fiam, én bolond fiam. Figyelj rám Sasuke. Tudom, nem voltam jó apa, és már késő, hogy bocsánatot kérjek, viszont tudom, hogy a testvéreddel szeretitek egymást. Én esküszöm neked, hogy mind a ketten ártatlanok vagyunk. Édesanyád szobájában van egy zenedoboz. Abban meglelheted a válaszokat és tisztázhatod a nevünket. Most pedig menekülj innen, mielőtt veled is kegyetlenül elbánnának édes fiam.”- Sasuke nem bírta abbahagyni a sírást. Igaz, hogy egy erős férfihoz nem illet ez a jellem, apja mindig azt mondta, egy férfi sosem sír, egy uralkodó sosem mutat ki érzelmet. Elhatározta, hogy a mai naptól kezdve megváltozik, és olyan ember lesz belőle, akire az apja büszke lehet.
Mikoto a tónál sétált, könnyei patakokban hulltak. Visszagondolt, amikor férjhez ment, és amikor kiderült, hogy terhes.
- Mikoto-san! Te egy igen bölcs asszony vagy, és tudhatnád, hogy az én apám arra nevelt, hogy mindenkivel keményen bánjak. Én szeretni nem tudok, remélem, hogy megérted. – A nászéjszakájukon, Fugakunak ezek voltak az első szavai feleségéhez vacsora után.
- Kérlek ne mondj semmit. Még a jeget is fel lehet olvasztani. Én, én szerelmes vagyok beléd Fugaku-sama, és azt akarom, hogy büszke legyél arra, hogy a feleséged vagyok. Meglásd, én felolvasztom a te hideg szíved, a magam részére. – Mikoto végig simított férje arcán, majd teljesítette asszonyi kötelességét. Ekkoriban, Fugaku még csak húszhat éves volt. Még abban az évben kiderült, hogy felesége állapotos. Ekkor még élt a hajdani császárné. Ő nagy becsben tartotta menyét.
- El sem tudod képelni mennyire boldog vagyok, édes lányom. Nagy terhet vettél le a vállunkról. Köszönöm neked.
- Fugaku – lépett be a szobába, leült mellé, és megfogta kezeit. – Köszönöm.
Nyolc hónapra rá megszületett Itachi, a császár és fia gondosan odafigyeltek rá, hiszen idővel ő is a trónra kerül.
Az éve teltek, és Mikoto-sama ismét terhes lett. Férjével a tóparton találkoztak, amikor felesége közölte vele a jó hírt.
- Felség, el kell mondanom önnek valamit. – monda boldogan. Fugaku egyedül, csak őfeléje mutatott ki érzelmeket. Férje kezét a hasára tette. – Érzi ezt? – a herceg szemei elkerekedtek, és boldog volt, hogy ismét apa lehet.
- Én egyetlen asszonyom. – suttogta, majd lágyan megcsókolta.
Miután Sasuke megszületett, apja nem úgy állt ő hozzája, mint Itachihoz. Azt sosem mondta miért, de őt valahogy nem szerette, vagyis fia mindig ezt érezte. Nagyobbik gyermekével mindig is többet foglalkozott, a kisebbiket pedig lenézte. Mikoto tudta, hogy ennek ellenére szereti Sasukét is, csak őt nem uralkodónak nevelte.
A cseresznyevirág szirmok még mindig mindenfelé szálltak, az ég beborult, és esni kezdett. Ő így búcsúzik, hercegétől.
- Felség ideje lenne bemennünk. – mondta az udvarhölgy. Az úrnője csak bólintott.
- Ég veled Fugaku, és kérlek vigyázz ránk. – gondolta magában, majd távozott.
Az eső aznap egész végig csak zuhogott. Mindenki el volt keseredve, nem volt olyan ember, aki nem szerette volna a hajdani herceget. Kivéve a császárnét. Madara-sama szobájában ült, és habár nem mutatta ki, de fájt egyetlen fia elvesztése.
- Felség minden rendben? – kérdezte Zabuza kamarás. – a császár csak bólintott, ekkor az ég hangosan megdörrent.
Sakura Narutoékhoz költözött, együtt tudták meg a rossz hír. Mind a ketten imádkoztak a volt trónörökösért, és legjobb barátjukért.
Sírt az ég, sírtak a szívek, a császár elkeseredett. A felesége összeomlott, és a két gyermek gyászban tört össze. A nemzet, és mindenki, együtt gyászolta a volt trónvárományost.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó