A császári palotában éppen a tavasz eljövetelét ünneplik. Uchiha Madara és nemrégiben trónra kerülő császárné együtt köszöntik az új tavasz jövetelét. Az udvart az évszakhoz, és az ünnephez megfelelően díszítették. A zenészek muzsikájára pár gésa elégíti ki az udvar nemeseit, és a királyi párt. Madara boldogan mosolyog hitvesére, majd a tőle nem messze ülő fiára, Fugakura tekint. A herceg már a harmincas évei végén jár, felesége Mikoto-sama két gyermekkel ajándékozta meg. A két kisherceg a szülei társaságában élvezi az előadást, mit sem sejtve arról mi vár rájuk.
1657 tavaszán, Uchiha Madara uralkodó, fiát egy sötét zárkába zárta, mindenkit eltiltva tőle. Még egy pohár vizet, és egy szelet kenyeret sem kaphatott. Madara-sama fia lakosztályát felkutatva, bizonyítékokra lelt, azzal kapcsolatban, hogy saját vére életére akar törni és letaszítani őt trónjáról. Fugaku herceg tiltakozott a vádak ellen, de mindhiába, apja könyörtelenül megbüntette. Itachit, az alig tizenöt éves fiút, úgy szintén megvádolták felségárulással. Nagyapja úgy döntött nem öleti meg, ezért az országa legtávolabbi részére száműzette, Jorosimára.
- Ő itt Utaka-úr. Ezentúl ő lesz a te hivatalosan kirendelt gyámod, fogadj szót neki, és viselkedj! – egy magas, hosszú feketehajú férfi nem régen tért vissza a fővárosba. Útközben megtámadták őt és katonáit. Sikeresen visszaverte a támadást, és magával hozta ezt a kislányt, hogy majd kiszedi belőle, kik voltak azok és honnan, de ő csak hallgatott, ezért fogta magát és egy nagyobb összeg erejében eladta őt rabszolgának. – Világosan beszéltem te lány?! – ő csak bátortalanul bólintott, majd meghajolt. Utaka megfogta a karjánál a kislányt és bevitte a házba, ott lelökte a földre.
- Jól figyelj ide! Azért, hogy legalább valami hasznom is legyen belőled, ne csak károm, beadlak a palotába, mint udvarhölgy tanonc, ott legalább rendet tanulsz. Nami! Nami hol vagy?
- Itt vagyok uram. – hajolt meg. A nő, sőt inkább gyereknek mondanám, meghajolt és kérdőn nézett urára.
- Fogd! - lökte karjaiba a gyermeket. – Fürdesd meg, adj rá valami normális ruhát, aztán pedig adj enni neki. Holnap reggel pedig vidd el a palotába, és mondd meg, hogy én küldöm. – a lány meghajol, majd megfogja a kislány egyik kezét és átviszi a mosdókonyhába.
- Mondd te lány, hogy kerültél ide? – mosolyog rá bátorítóan. A gyermek nem válaszolt, fürdetés alatt végigmérte, kit is akarnak a palotába adni. Hosszú rózsaszín haja eltakarta az egész hátát. Hófehér bőr, és gyönyörű zöld szemek. – Az én nevem Nami, és a tied? – nézett rá bátorítóan. – Ne félj, nem foglak bántani. – választ még mindig nem kapott. – Hát jó, na gyere, vedd ezt fel kérlek. – miután a kislány megtörölközött, felvett egy szép zöld kimonot. Nami a haját kifésülte, majd befonta.
A kislány evett, majd Nami a szobájába vitte, és megosztotta vele ágyát.
- Sajnálom, de csak ennyit tudok nyújtani.- a szolgálólány, rosszul érezte magát. Utaka nem volt a legjobb földbirtokos. A császári udvar hatodik minisztere volt. Igen nagy hatalommal jeleskedett, ráadásul a császárnét támogatók közé tartozott.
Lefeküdtek aludni. A földön feküdni nem a legkényelmesebb, vagyis az lenne, ha több is lenne, mint két-három pokróc. Halk nesz zavarta meg az éj csöndét.
- Az... az én nevem Sakura. – suttogta. – Te pedig a legkedvesebb lány vagy, akivel valaha is találkoztam. Köszönöm. – mosolyodott el, szemeiből könny csordult ki, majd visszafeküdt aludni.
Nami hajnalban kelt, próbált halk lenni, hogy a mellette fekvő ne ébredjen fel, de ez nem jött össze.
- Ne haragudj. – sütötte le a fejét.
- Nem haragszom. – dörzsölte meg a szemeit. – Nami szája a füléig ért, végre sikerült, a kislány megszólalt.
- Nagyon örülök neki, hogy végre megszólaltál. De most mennem kell, te feküdj vissza és aludj, pár óra múlva érted jövök. – indult volna ki a szobából.
- Várj! – lett magabiztosabb. – Sakura vagyok.
- Nos Sakura kisasszony, örülök a találkozásnak. – nevetett.
- Hadd mennyek veled! - Nami nem hitt a fülének.
- Nem szabad, tudod belőled udvarhölgy lesz, a császári palotában. Ők finom hölgyek, semmi karcolás nem lehet rajtuk. – csalódott volt.
- Nem számít. – felállt, majd elindult Nami után.
Úgy dél körül járhatott az idő, amikor is elindultak a palotába. Az odavezető út telis tele volt, árusokkal, és szebbnél szebb holmikkal. Sakura az egyik standnál meglátott egy szép nyakláncot. A szolgálólány hamar észrevette.
- Kérlek! Várj itt. – monda, majd elsietett az árushoz.
- Mivel szolgálhatok kisasszony? – kérdezte mézes-mázas hangon.
- Azt a cseresznyevirágos medált szeretném. – az árus becsomagolta, majd odaadta Naminak. – Két jen lesz.- monda. – Nami elővette a kopott kimonójából két jent, odaadta, megköszönték neki a vásárlást, majd visszament Sakurához, és tovább folytatták útjukat.
- Mondd csak, te hány éves vagy? – kérdezte félénken.
- Tizenhat. Te?
- Kilenc, most töltöttem a kilencet.
- Az egy nagyon szép életkor. Mondd Sakura, hogyan kerültél Tadaki úrhoz? – választ nem kapott. – Tudod a palota nagy és veszélyes hely. Vigyázz magadra, szeretnék neked segíteni, de sajnos én nem mehetek veled.
- És miért nem. – a császári udvar kapuja már látszódott.
- Én csak egy egyszerű szolgálólány vagyok. A mifajtánkból sosem lesz udvarhölgy. – szomorkodott.
- Én szerintem pedig minden nő ugyan olyan szép, és csodálatos. Nem hiszem azt, hogy mindanyunknak megadatik az, hogy ő is idekerüljön, viszont én tudom, hogy egyszer neked sikerülni fog Nami.
- Te egy okos lány vagy Sakura. – nem sokra rá odaértek a palota bejáratához.
- Mit kerestek itt!? – kérdezte a palotaőr.
- Utaka-úr küldött, azt parancsolta mondjam meg önnek, hogy ezt a lányt szánja udvarhölgy jelöltjének a palotába.
- Rendben. Egy pillanat. – Nami leguggolt, egy kisebb csomagot hozott magával, azt pedig letette a földre. Megfogta Sakura kezeit, majd a szemeibe nézett.
- Most te belépsz ezen az ajtón, és több mint valószínű, hogy sosem találkozunk többet. Nehéz út áll még előtted itt, de sose add fel. Szerezz sok-sok barátot, fogadj szót, tanulj rendesen. Gondolom, a szüleid már nem élnek, így pedig még nehezebb lesz itt neked. Sajnos nem tudom neked megígérni, hogy eltudok jönni ide, hogy lássuk egymást, meg nem is biztos, hogy beengednének. – Megfogta a kis csomagot, amit magával hozott. – Ezt neked készítettem össze, szerintem jó hasznát veszed.
- Mondd Nami, te honnan tudsz ennyi mindent erről a helyről? – nézett a palotára.
- Az én anyukám itt volt királyi ágyas. De ez hosszú. – most pedig menj. – megölelték egymást, aztán pedig jött egy fiatal lila kimonós nő, aki Sakurával együtt beljebb lépett a palotában.
A ház ajtaja hangosan kicsapódott, majd egy szőke hajú kisfiú próbált volna kimenekülni a házból, de egy idősebb férfi nyakon csípte.
- De bácsikán én nem akarok a palotába menni! – siránkozott a gyermek.
- Ne legyél ennyire kishitű Naruto! Belőled a császár egyik testőre lesz, nem viselkedhetsz így.
- De én nem akarok az lenni, mit nem értesz ebből te vén madár? – majd kiszabadította magát a bácsikája kezei közül, csinált egy előre szaltót, és azzal elfutott.
- Gyere vissza, Naruto! Mutass több tiszteletet! – de a fiú már messzire járt.
- Ezt neked, seggfej! – nem figyelt, majd nekiment valakinek.
- Nem látsz kölyök? – Naruto ránézett a magas fickóra, majd felemelte a szemöldökét.
- Olyan magas vagy, mint egy zsiráf és tőlem kérded? – nevette ki.
- Hogy merészeled! – szűrte ki a fogai között. Naruto nem figyelt rá, fogta magát és elviharzott.
Már besötétedett, amikor is hazakeveredett. A bácsikája dúlt-fúlt a méregtől.
- Uzumaki Naruto! Jössz ide, de nyomban! – ordított rá a gyerekre, de annak esze ágában sem volt. Bement a szobájába, a nagybátyja követte a példáját.
- Tudom, tudom. – ült le az ágyára.
- Naruto, figyelj, ezt a hangnemet te nem engedheted meg magadnak. A családunk évek óta szolgálja a császárt.
- De engem egyáltalán nem érdekel a császár, meg az a sok semmirekellő, aki a mi pénzünkből él. Mi is nemesek vagyunk. Te is katona vagy, méghozzá igen jó ranggal. Akkor én minek legyek az?
- Ez nem így működik fiam. Nekünk kötelességünk van az országgal és a családunkkal szemben is. Idővel, amikor már gyermekeid lesznek, meg fogod érteni. Most pedig aludj, reggel korán indulunk a palotába. Nam úr várnifog ránk.
Azzal becsukta maga mögött az ajtót, és ő is elvonult saját hálókörletébe.
Az Uzumaki család klántagjai mindig is az országot szolgálták. Naruto még kicsi baba volt, amikor is anyja meghalt betegségben. Minato, Fugaku herceg tanácsadója, a császári gárda vezetője, valamint Itachi tanítója. Amikor lázadások törtek ki a fővárosban, Minatót meggyilkolták. Naruto elhatározta, felkutatja a gaztevőt és megöli.
Bácsikája Jiraiya igen jó hírnek örvend, mind az udvarban, mind pedig a nőknél. Szeretné, ha a klánjukat ismét dicsőítenék.
Naruto igen virgonc gyerek, de jó szíve van, az esze nem valami jó, de a verekedésben feltalálja magát, ezért is szeretné Jiraiya, ha a testőrségben szolgálna. És ki tudja, talán szülője gyilkosát is megleli.
Reggel nyolc körül indultak. Naruto csak pár dolgot vitt magával, a szüleiről egy kis festményt, pénz, egy-két személyes tárgyat, valamint rámenes tasakokat.
- Azt hiszed ezeket magaddal hozhatod? – nevetett a bácsikája.
- Nem hiszem, hanem tudom, mondjuk lehet eldugdosom útközben nehogy véletlenül valaki el akarja tőlem venni .
- Haha. – az idősebbik férfi csak nevetett. Naruto tíz jent rakott el, vészhelyzet esetére, na meg persze, ha elfogyna a rámen.
A palotánál Nam úr már várta őket.
- Csak, hogy itt vagytok. Te lennél Nauro? El sem hiszem, hogy megnőttél, alig voltál párhetes, amikor utoljára láttalak. A szüleid biztosan büszkék rád. – az Uzumaki csak fintorgott, majd mind a hárman elindultak a testőrségi szálló felé. – Itt leszel elszállásolva a többi gyerekkel. Csapatokba vagytok beosztva. Te azzal a kettővel leszel, akivel idebent találkozni fogsz, most pedig magatokra hagylak titeket ugyanis egy ideig nem fogtok találkozni. – azzal elment.
- Nos öcsi, azt hiszem itt most búcsút veszünk egymástól.
- Mennyi az a sok idő? – kérdezte.
- Első felosztás, amin részt vesztek kiképzések, stb. féléves. De te már nagyfiú vagy Naruto, feltalálod magad. Tessék, ezt rakd el jó helyre nehogy valaki elvegye tőled. – egy kis tartóféleséget adott a kezébe, Naruto érezte, hogy pénz van benne. – Szóval csak ügyesen. – majd elindult a dolgára.
- Bácsikám – a miniszter megfordult – kösz mindent. – majd mind a ketten mentek a saját dolgukra.
A palotában nagy volt a felfordulás. Az a hír járta, hogy Uchiha Fugaku utolsó napjait éli. Sasuke nem rég végzett Han miniszter óráján. Japán történelmét vették, amit kb. már kiskora kora óta ismer. A lakrésze felé vezető úton hallotta meg az udvarhölgyektől, hogy apja haldoklik. Már négy napja ott van azon a nyirkos helyen. Akárhogyan is könyörgött őfelségének, sehogyan sem akart könyörülni fián. Sasuke így elhatározta, ma éjszaka belopózkodik, és ha mást nem is, legalább enni és inni visz neki.
Amikor a szobájához ért, bizalmasa Jugo ment be hozzá.
- Felség, kérem bocsásson meg, de édesanya kér önhöz bebocsátást.- Sasuke bólintott, majd átadta helyét anyjának, ő pedig eléje ült.
- Mondja csak édesanyám, minek köszönhetem látogatását? – sehogyan sem tudja leplezni, mennyire elszomorítja a kialakult helyzet.
- Édes fiam, kérlek, ne csinálj semmi ostobaságot. Ismerlek, és tudom, képes lennél kiszabadítani jó apádat, habár tudod, nem volt hozzád mindig a legkegyesebb, de mégis csak az ő vére vagy. Könyörögve kérlek, Itachit már félig elvesztettem, de legalább téged ne keljen. – Mikoto könnyei végig folytak fehér bőrén. A szíve majd széthasadt a történtek miatt, de próbált erős lenni, hogy megvédhesse Sasukét. Viszont a legkisebbik Uchiha önfejű volt akárcsak apja, és akárhogyan is győzködte magát, tudta fia hülyeséget fog csinálni és elveszíti őt is, abba viszont belehalna.
- Ne aggód anyám, nem teszek semmi olyat, amitől bajba kerülnék. Madara-sama megtiltotta Itachinak még azt is, hogy levelet írjon nekünk, de én titokban elintéztem, hogy írhasson nekünk pár sort. Legalább ha mást nem is, akkor azt megtudhatjuk hogy van, és ha esetleg betegeskedne, orvost küldhetnénk neki.
- Sasuke, el sem hiszem, hogy milyen bölcs és okos gyermek vált belőled. A bátyád büszke lenne rád. – Sasuke meghajolt. Mikoto abbahagyta a sírást, majd távozott.
Este tíz körül járhatott az idő, amikor Sasuke az őrség és a szolgái ellenére is ki tudott osonni lakrészéből. Halk léptekkel osont be a császári konyhába, egy kis tálba rakott rizsgombócot, talált üveget abba pedig vizet öntött. Amikor éppenséggel ki akart volna menni az ajtón, egy tőle fél fejjel alacsonyabb fiú állt előtte. Mind a ketten megijedtek és hátráltak pár lépést.
- Te meg ki a fene vagy tolvaj? – kék szemei kérdően csillogtak az éjszakában.
- Ezt én is kérdezhetném. Miért leskelődtél utánam? Vagy netalán te vagy aki itt lopni készül? – Sasuke semmilyen érzelmet nem mutatott ki az előtte állónak.
- Kikérem magamnak! Én csak forró vizet akartam a tésztához, akkor vettelek téged észre, te minden lében kanál! – emelte fel a hangját.
- Ne ordíts. – suttogta.
- Na oszt mért ne? – tette keresztbe a kezeit, mint egy kisgyerek.
- Mert, ha észreveszik, hogy itt vagyunk, hatalmas bajba kerülhetünk mind a ketten. – Naruto ránézett, majd bólintott.
- Amúgy, te mit szeretnél azzal a rizsgombóccal? - kérdezte halkan, majd az ételre mutatott.
- El kell vinnem valakinek. Viszont most sietnem kell, különben lebukhatok. – Naruto nem értett semmit, de úgy érezte segítenie kell.
- Elkísérlek. – ment utána. Sasuke megfordult.
- Minek, hogy bajba keverj? – ráncolta össze a homlokát.
- Azért, hogy segítsek. – lett komoly az Uzumaki. Pár másodpercig csöndben voltak, majd az Uchiha bólintott. Nauto nem teljesen látta a reakciót, de tudta nem utasítja el a segítséget.
Ahogy haladtak a palota másik végébe, hangokat hallottak. Megálltak, és egy oszlop mögül kukucskáltak ki. Valaki énekel.
Nyáresti csillag miért vagy vörös?
Múlt éjszaka szomorú álmot láttam.
Sírtam, és beszéltem
Ó azok a vörös szemek.
Nyáresti csillag miért választottál más utat?
Egy elhagyott gyermeket keresek.
Ezért oly szomorúak az álmaim.
A dal, amit a két fiú hallott, eszükbe jutatott sok-sok emléket. A kislány ott ült a hideg köveken, és nézte a csillagokat. Nyakában ott csillogott a nyaklánc, amit Namitól kapott. Amikor kinyitotta a kis csomagot, majdnem sírva fakadt. Benne volt a nyaklánc, két könyv, és hét jen. Sakurának nagyon jól esett, hogy Nami ennyit törődött vele, és reménykedik benne, hogy még találkoznak az életben.
Gondolatait halk susmorgások szakították félbe. A kislány felállt, majd a hang irányába indult. Egy oszlop mögött két fiú állt, és halkan veszekedtek. Amikor észrevették, hogy más is van rajtuk kívül kicsit megijedtek. Naruto seggre esett. Sasuke pedig tett egy lépést hátra, és közben, a lány szemeibe nézett. Sakura csak mosolygott, majd odament, és felsegítette, a földön ülőt.
- Köszönöm. – suttogta. De egyik fiú sem volt képes levenni szemeit az előttük állóról.
- Mit keresnek erre? Ha észreveszik önöket bajban lesznek. – Sakura tett egy lépést hátra.
- Hogy hívnak? – kérdezte Naruto, szája a füléig ért. Sasuke ránézett, majd vállon csapta. – Most meg mi van? Én legalább megkérdeztem, nem pedig csak lesek! – vágta a másiknak.
- Légy több tisztelettel. – suttogta.
- Sakura vagyok. – Az Uzumaki, és az Uchiha is ismét őt nézte. – És az urak?
- Uzumaki Naruto. – büszkélkedet a nevével. Majd Sakura is, és a szőke is a fekete hajú fiát nézték kérdően. Viszont Sasuke egyáltalán nem volt biztos abban jó ötlet lenne el eldicsekednie azzal kicsoda is ő.
- Uchiha Sasuke. – Naruto csak lesett ki a fejéből. Sakura pedig nem mondott semmit, ő még nem nagyon volt tisztában a dolgokkal.
- Te... te – mutatott rá – egy herceg vagy? – fintorgott.
- Igen. – bólintott. – Viszont jobb dolgom is van annál, mint, hogy rátok pocsékoljam az időmet. – mondta lekezelő hangnemben.
- Hogy? – kezdett volna bele Naruto idegesen.
- Veled megyünk, és segítünk. – vágott a szavába Sakura.
- Ugyan miért segítenél nekem? – nézett a lány szemeibe.
- Mert én itt senkit nem ismerek. És, hogy őszinte legyek, semmit sem tudok neked adni, azért cserébe, hogy barátodnak fogadj, hiszen te egy herceg vagy, és igen teljesen igazad van, abban, hogy lekezelően beszélsz velünk, hiszen mi hozzád képest porszemek vagyunk. De, ha jól gondolom, apukádhoz szeretnél eljutni. Én tudom, milyen rossz az, ha valakinek nincsenek szülei. Idebent hallottam a tragédiáról, ami az udvarban van, és az Uzumaki klán sajnálatos végéről. Itt mindenki imád téged, és az összes lány a te feleséged szeretne lenni. Nos én nem szeretnék az lenni, én csak a barátod akarok lenni, és segíteni neked, és biztos vagyok benne Naruto is ugyanezt gondolja. – Sasuke az Uzumakira nézett, nem szólt semmit, csak elindult arra, amerre először tartottak. A régi börtönhöz.
- Jobb lesz ha megyünk, a végén tényleg laposra vernek minket ezért.
A régi fogdát már tíz éve nem használják, a császár fel akarja újítani, de mindig voltak fontosabb dolgai is mint ez. A falak régiek, és nem sok kell neki, hogy összeomoljon. Nem sok katona vigyázott a trónörökösre.
- Én és Sakura eltereljük a figyelmüket, ameddig te besurransz, nem sok időd lesz, pár perc, próbálj meg gyorsan végezni oké? – suttogta a szőke.
- Rendben, ti pedig csak óvatosan. – Sakura és Naruto bólintott, majd mindenki ment a saját dolgára.
Uzumaki fiú óvatosan osont, az arcát eltakarta egy kendővel, hogy ne ismerjék fel, majd a katonák elé ugrott.
- Hé pancserek! – Naruto csípőre tett kézzel állt, megfordult és a hátsófertályát kezdte el rázni nekik. - Ha ilyen fejem lenne, mint nektek nem mernék utcára lépni! Idióták! – a fiú a huncutságairól igen híres volt. Nem is kellett több, az örök azonnal kergették, nem mind ment utána, de ameddig a többi őt nézte, Sasuke belopózott, és az apja cellájához sietett.
- Édesapám. – suttogta, majd lerogyott a földre. Fugaku értetlenül meredt kisebbik fiára.
- Buta kölyök, mit keresel itt? – lihegte. Sasuke odaadta az üveg vizet, és a gombócokat.
- Azért jöttem, hogy ételt és némi vizet hozzak neked.- Fugaku szemeiben könnyek gyűltek össze, sosem hitte volna, hogy egyszer eljön ez a nap. Sosem szentelt elég figyelmet fiának, mindig is alábecsülte őt, és lenézte. Itachit szentelte a középpontba, talán ezért is van az, hogy ő is bajba keveredett.
- Sasuke. Elment az eszed édes fiam? Fuss, menekülj, mielőtt veled is ezt teszik.
- Nem! – sírt. Szerette az apját, és meg akarta menteni. – Meg foglak menteni.- Fugaku sem tudta tovább visszatartani könnyeit.
- Fiam, én bolond fiam. – suttogta, majd odavánszorgott, és végigsimította Sasuke könnyes arcát. – Figyelj rám, Sasuke. Tudom, nem voltam jó apa, és már késő, hogy bocsánatot kérjek, viszont tudom, hogy a testvéreddel szeretitek egymást. Én esküszöm neked, hogy mind a ketten ártatlanok vagyunk. Édesanyád szobájában van egy zenedoboz. Abban meglelheted a válaszokat és tisztázhatod a nevünket. Most pedig menekülj innen, mielőtt veled is kegyetlenül elbánnának édes fiam. – Sasuke felállt - A császárnétól óvakodj mert…
- Sasuke a katonák visszajönnek. – szaladt oda hozzájuk Sakura. A lány megragadta Sasuke jobbját, majd meghajolt a volt trónörökös előtt. – Menjünk, mielőtt elfognak minket!
- Édesapám. – suttogta, majd elfutottak.
„Hm ismerős volt nekem ez a kislány. Nehéz idő áll még előtted fiam, hiszen ezentúl te leszel országunk trónörököse. Ne feledd el soha, hogy hova tartozol, tiszteld édesanyád, szeresd néped, ami pedig a legfontosabb mindig legyen hited.” – gondolta magában Fugaku.
Naruto is csatlakozott hozzájuk, és miután lerázták a katonákat, megálltak egy régi fánál.
- Ideje volt már, hogy lerázzuk őket. – fújta ki magát Naruto, majd leült a fa tövébe.
- Igen, ez meleg helyzet volt. – majd Saku is leült. Sasuke ott állt, és az eget nézte, letörölte arcáról a könnyeket. Sakura megfogta a kezét, és a fiúra mosolygott. Az Uchiha fiú csatlakozott barátai közé.
- Mi lenne, ha megfogadnánk, hogy ezentúl mi mindig barátok maradunk, és történjen bármi, sosem felejtjük el egymást. Oké? – kérdezte Sakura, majd a kisujját maga elé emelte. Naruto és Sasuke egymásra néztek. Az Uzumaki nevetett, az Uchiha pedig halványan elmosolyodott, majd kisujjat ráztak. Hiszen, hogy is szokták mondani? Bajban látszik meg ki az igazi barát.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia!
Köszönöm szépen a véleményedet. Nos, én ezt a történetet már megírtam. ÉS amikor tudok, mindig küldöm az ujjabb fejezetett. NAgyon örülök, hogy tetszik, igyekeztem a kedvetekre tenni. Én is ritkán olvasok ilyesfajta írásokat, ezért is gondoltam azt, hogy kreálok egyet.
A történetet Hikarisannak írtam. :) Ezt a fanficcet neki kell megköszönni. Miatta született meg. :) Ő volt az ihlet adóm! Ezér hála neki! :)
Üdv: Csildi