Hinata elégedetten szusszanva kezdett ébredezni. Nyugodt volt, kipihent, és az egész testében valami hihetetlen harmóniát érzett. Nem nyitotta még ki a szemeit, de már lassan teljes bizonyossággal érezte a teste minden porcikáját, és elégedetten húzta közelebb magához a karjaiban alvó személyt. Élesen beszívta a levegőt, ahogy a tenyere a másik mellkasának feszült, és felsóhajtott, ahogy felsőtestének nyomódott a másik háta. Az előtte fekvő bőre és haja enyhén édeskés illatot árasztott, amit tegnap nem vett észre, vagy csak nem tudatosult benne a nagy hevességben. Most, erre a felfedezésre olyan közel hajolt a fiúhoz, amennyire csak tudott, szinte belebújt a tarkójába, hogy az orrát a puha, szőke tincsekhez dörzsölhesse. Érezte, ahogy Naruto megborzongott a karjában, és libabőrös lett az oldala, ahogy a nyakába szuszogott. Nem akarta még kinyitni a szemét, tudta, hogy a látvány csak elvonná a figyelmét a szőkéről, arról, hogy érezhesse még pár percig, amíg meg nem szólal az ébresztője. Mindig előtte kelt fel pár perccel, ami bosszantó volt, de most kivételesen örült neki. A lábfejét hozzádörzsölte Naruto vádlijához, majd combját a szőkéjéhez, végül rajta is végigfutott a hideg, amikor tudatosult benne, hogy egyikükön sincs ruha. Hagyta, hadd járja át mindenét a szőke jelenléte, ahogy mindenén érzi, ahogy a karjaiban szuszog, ahogy a hajszálai csiklandozzák az arcát, és magába szívja az illatát.
Végül muszáj volt kinyitnia a szemét, mert ki akarta kapcsolni az ébresztőjét, mielőtt az megszólal, hogy ne keltse fel a szőkét. Ami elsőként a szemei elé került, az Naruto válla volt, amire azonnal lehelt is egy lágy csókot. A második, amikor kicsivel távolabb hajolt, hogy a szöszi az oldalán fekszik, neki háttal, ami sokkal szélesebb, mint elsőre gondolta volna. Naruto mocorogni kezdett, ahogy Hinata felkönyökölt mögötte, és így már semmi nem melegítette a hátát, majd a dereka körül kezdett hadonászni a kezével. Hinata egy kíváncsi tekintettel adta a kutató kezekbe a takarót, amik azonnal be is takarták a fázó testrészt, igaz, ezzel a lányról került le a védelmet nyújtó tárgy, de nem zavarta. Hanyatt feküdt, és kinyújtotta a karját, így pont elérte a mobilját. Hunyorítania kellett, amikor a képernyő világítani kezdett, pedig le volt véve a fényerő, mégis, ilyen hajnalban még ez is bántotta a szemét. Kinyomta a kis vekkert ábrázoló ikont, ami kipukkant, majd lezárta a képernyőt, és visszahelyezte a szekrényre a telefont. Amikor visszafordult Naruto felé, a szőke már a hátán feküdt, a takaró éppen eltakarta a mellkasát, az egyik keze a takaró szélét markolta, a másik pedig ernyedten pihent mellette.
Hinata lélegzet-visszafojtva pislogott párat, mire meg mert mozdulni. A mellette fekvő fiú szebb volt, mint emlékezett rá… Az arca békés volt, nyugodt, az ajkai kissé el voltak nyílva, olyan volt, akár egy tünemény. Dermedten nézte az arcát, egyszerűen nem tudta elhinni, hogy valaki hogy lehet ilyen eszméletlenül helyes, mégis gyerekes vonásokkal megáldva. Talán mégsem kéne felébresztenie, túl békés és túl gyönyörű ahhoz, hogy most véget vessen ennek az egésznek, és ne csodálhassa tovább. Inkább hangtalanul, lassú, megfontolt mozdulatokkal kiszállt az ágyból, és ügyelt rá, hogy visszatakarja Narutót, mielőtt a kuplerájban botladozva beslisszolt volna a fürdőszobába. Csak akkor kapcsolta fel a villanyt, amikor már bezárta az ajtót, ezzel is ügyelve a szöszi zavartalan alvására. Anélkül, hogy a tükörbe nézett volna, belépett a zuhany alá, és megengedte a langyos vizet. Először kirázta a hideg, de egy fél perc után már inkább kellemesnek találta, mint hidegnek. Ahogy végigsimított a nyakán és a mellkasán, a bőre sikamlósabbnak bizonyult ott, ahol Naruto végigcsókolta, mire izgató bizsergés szaladt végig a testén, ahogy akaratlanul is visszagondolt az éjszakára. Sóhajtva húzta végig a kezét nőiességén, amibe kissé beleremegett, és lehunyta a szemét, de egy újabb mozdulat után el is emelte. Inkább éjszaka újra felcsábítja magához Narutót, az sokkal élvezetesebb lesz.
Gyorsan megmosdott, kiszállt a zuhany alól, megtörölközött, majd a fejét először jobbra, majd balra döntve ellenőrizte, hogy nincs-e nyoma Naruto tevékenykedésének. Elmosolyodott, amikor látta, hogy nagyjából érintetlen a bőre, ugyanolyan sápadt, mint tegnap ilyenkor volt. Lekapcsolta a villanyt, és kilépett a puha szőnyegre. A beépített szekrényt kinyitva elővette belőle a ruháját, amibe gyorsan belebújt, majd visszafordult a félhomályban lévő szoba felé. Megrökönyödve vette észre a rumlit, amit hagytak… Úgy tűnik, ha a szőkéről van szó, semmire sem emlékszik jól, ugyanis kizárt, hogy tegnap is így nézett ki ez a szoba. A díszpárnák szanaszét, a ruhái és Narutóé a szoba ténylegesen minden részébe szét voltak szóródva, az üveg bor kinyitva hevert a mini báron, míg a poharak eldőltek az asztalon, és kifolyt belőlük az a pár csepp, ami maradt. Gyorsan kezdenie kell ezzel valamit. Az órájára pillantott, és száját elhúzva konstatálta, hogy alig pár perce maradt, amit eredetileg a szőkét ébresztgetve akart tölteni, de így nem tudja megtenni. Fáradtan hajolt le a párnákért, amiket aztán visszadobott egy kupacba a kanapéra, majd megigazítja őket a szobalány. A ruháit egy kupacba gyűjtötte, a sajátját behajította a szennyeskosárba, amit majd a szobalány szintén elvisz, hiszen a szálloda mos rá, míg itt van. Naruto ruháit pedig sietősen összehajtva a kanapé szélére tette, majd a poharakat állította talpra. Fejét ingatva nézett végig a szobán, ami már kicsivel jobban nézett ki, de még mindig nem volt az igazi. Ezt azonban azonnal elfelejtette, ahogy a tekintete az ágyon pihenő szőkére tévedt. Óvatos léptekkel közelítette meg Narutót, majd leereszkedett mellé a matracra, lassan, hogy fel ne keltse. Nem, erről már lemondott egy ideje. Inkább itt hagyja, a kulcsával együtt. Ha behúzza az ajtót, senki nem tud majd bejönni, így nyugodt szívvel itt hagyhatja a kártyát. Ami azért is előnyös, mivel az kapcsolja a biztosítékot a szobában, így ha elviszi, Naruto áram nélkül marad. Most vette csak észre, hogy amíg gondolkozott, addig le sem vette a tekintetét a szöszi szundikáló arcáról. Legszívesebben megcsókolná… újra és újra felhívná a szobájába, hogy aztán csak az övé lehessen.
Megrázta a fejét, nem szabad ilyenekre gondolnia, egy hét múlva már nem is ebben az ágyban fog ébredni, egy hét múlva több ezer kilométerre lesz innen, és talán többet nem látja a szőkét. Fájt bevallania magának, de nála gyönyörűbb egyéjszakás kalandja még sohasem volt. Sosem volt, hogy egynél többet akart volna bárkitől is, hogy a hirtelen felindulás után újra megkívánta volna. Nem tehette meg. Az életmódja nem igazán volt ezzel összeegyeztethető. Még ha a pasija lett volna, azt talán magával hurcolhatja a világon át, de egy idegen fiút kizárt. A nyilvánosság nem viselte volna el. Végül nem tudott ellenállni a vágyának, így lehajolt, és lágyan óvatos csókot lehelt Naruto ajkaira, de a szőke meg sem mozdult. Megtámaszkodott a feje mellett, és kicsit bátrabban hajolt rá a puha ajkakra, mire azok tulajdonosa lustán reagált az érintésére. Az ajkai elnyíltak, és álmosan csókolt vissza, kezeit vontatottan a lila tincsek közé csúsztatva. Hinata megörült a viszonzásnak, bármilyen halovány volt is kezdetileg, és a nyelvével megérintette Narutóét. A szőke kábán viszonozta a korai támadást, majd a tenyereit Hinata arcára csúsztatta, és a csókba sóhajtott.
- Hina... – Mormolta, és egy milliméterre elvált a lánytól. – Gyere... – Suttogta Naruto, és Hinata felsőjébe kapaszkodva, erőtlenül maga felé kezdte húzni. A lila hajú engedett a finom kérésnek, és Naruto válla mellett megtámaszkodva végignyúlt a szőkén. Naruto azonnal magára húzta a puha, mézédes ajkakat, ahogy megérezte magán Hinatát. Elégedetten morgott, ahogy a másik mélyen megcsókolta, majd a feje mellé könyökölt, hogy könnyebben tarthassa magát, miközben Naruto a hajába túrt, és éhesen húzta magára. A mély, szenvedélyes csók egyre lassult, de ettől függetlenül nem hagyták a másikat egy picit sem eltávolodni. Lassan, hosszasan csókolták egymást, kiélvezve minden apró érintést, az ajkaik lágyságát, a selymesen puha érintéseket. Hinata feszült mozdulattal csúszott feljebb Naruto takaróval fedett testén, miközben akaratlanul is egy vágyakozó sóhajjal párásította be a szőke ajkát. – Hinata, menned kell! – Figyelmeztette sóhajtva Naruto a lányt.
- Tudom, de a te hibád, hogy nem tudok... – Vádaskodott Hinata, és újra megcsókolta Narutót. Egyszerűen csak őrjítően jó volt, és még többet akart.
- Persze, fogd rám!
- Rád is fogom! Nem tudlak itt hagyni, kívánlak, a fenébe is! – Morogta Hinata Naruto ajkaiba, mire a szőke csak elégedetten elvigyorodott. Nem mondhatta, hogy nem kívánta meg a vallomás hallatán ő is a lányt, a korai időpont ellenére is. Játékosan kidugta a nyelvét, és végignyalt Hinata alsóajkán, mielőtt a sajátjai közé húzta volna, hogy megszívja, majd engedve a felsőajkát érő kérlelésnek, szétnyitotta a száját, hogy a lány megérinthesse a nyelvével az övét. Érezte, ahogy a vágy végigszalad a testében, ahogy elnyújtózik a tagjain, mint egy vadmacska, teljesen az uralma alá vonva a mozdulatait. Keservesen nyögött fel, ahogy tudatosult benne, hogy az ujjai már rég a felső alatt vándorolnak, és ha most nem löki le magáról Hinatát, akkor bizony nagyon csúnyán el fog késni.
- Hinata! Menj! – Préselte ki nagy nehezen magából. – Elkésel! Majd még találkozunk... – Sürgette a lányt, miközben remegő kézzel és szaporán süllyedő és emelkedő mellkassal, erőtlenül próbált felülni és eltolni magától Hinatát.
- Itt hagyom a kártyát, délután bemegyek érte, rendben? – Sóhajtotta szaggatottan Hinata, miközben lemászott az ágyról, és a hajába túrva kétségbeesetten nézett végig magán. Mindene remegett a vágytól, a légzése pedig egy csöppet sem akart lassulni.
- Jó, bent leszek, dolgozni fogok. – Bólogatott hevesen a szőke, igyekezve a takaróval minél nagyobb részét eltakarni a testének, hogy ne kínozza tovább a lányt.
- Az előszobában várok még egy kicsit, te aludj vissza nyugodtan … - A szöszi nem válaszolt, csak megértően mosolygott, és bólintott.
- Menj csak. Hajrá a fellépésen! – Vigyorodott el a szőke, mielőtt eldőlt volna a párnák között, hogy egy kicsit fészkelődve, újra felvehesse a legkényelmesebb pozíciót az alváshoz.
- Pihend ki magad! – Suttogta Hinata a másik fülébe, mielőtt az arcára nyomott volna egy puszit, majd gyorsan ellépett az ágy mellől és kisietett az ajtóhoz.
Talán egy percet várt, hogy kissé lenyugodjon, majd kilesett a fal mögül, és az arcára akaratlanul is egy lágy mosoly kúszott fel. Naruto már vissza is aludt. Édesen szuszogva fúrta az arcát a párnába, amin pár perce még ő feküdt, a takaró a lábfejét és a vállait kivéve mindenét takarta, aminek Hinata kivételesen nagyon örült. A lány nagyot sóhajtva megrázta a fejét, hogy kitisztítsa azt, és halkan behúzta maga mögött az ajtót. Néhány óra múlva Naruto kopogtatásra lett figyelmes, de nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, hiszen Hinata már elment, őt pedig itt senki nem keresné, ezért úgy döntött, nem nyit ajtót. Már éppen visszaaludt, és még jobban belecsavarta magát a súlyosan Hinata illatú ágyneműbe, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülét.
- Naruto? – Igen, ez ő, de a hang nem Hinatához tartozik, mégis ismerősen cseng. Mégis, honnan tudta meg akárki, hogy itt alszik, és hogy jutott be a szobába? Talán ki kéne nyitnia a szemét és megnézni. – Naruto! – Jött az újabb felszólítás, amit már az álomszuszék szöszi sem tudott figyelmen kívül hagyni. Lassan kinyitotta a szemeit, és ó, bárcsak ne tette volna. Sakura állt vele szemben, és kérdő tekintettel bámult rá, majd lassan végigfuttatta az egész szobán a tekintetét, csak hogy aztán újra Narutón állapodhasson meg.
- Szia... – Köszönt zavartan vigyorogva Naruto, miközben ellenőrizte, hogy mindene biztosan be van-e takarva.
- Ez nem Hyuuga Hinata szobája? – Kérdezte értetlenül a rózsaszín hajú lány, majd újra végignézett a helységen. Egyszerűen csak nem akarta elhinni, amit látott.
- De, de ő már elment. – Válaszolt végül nagy nehezen Naruto, aki még mindig az ágyban feküdt.
- Azt látom... – Bólintott Sakura. – És úgy látom, tegnap este is "elment"... – Tette még hozzá mosolyogva, mire Naruto homlokon csapta magát. Az a hülye Hinata itt hagyta, és még a szobaszervizt sem volt képes lemondani, hogy fogja ezt kimagyarázni a kollégái előtt?!
- Nem tudom, miről beszélsz... – Próbálta adni a hülyét a szőke, mire Sakura csak sóhajtott.
- Arról beszélek, hogy te nyilvánvalóan lefeküdtél vele, és tudod, amikor valaki kielégül, akkor azt hívjuk úgy, hogy…
- Jézus, tudom mit jelent az, hogy elmenni, nem kell elmagyaráznod! – Kezdett csápolni Naruto, hogy megállítsa a másik kiselőadását a szexről. – De nem tudom, miből gondolod, hogy ez történt! – Vakarta a szőke zavartan a tarkóját. Persze tudta, hogy Sakura nem hülye, mégis, legalább egy pár percig szerette volna ebbe a hitbe ringatni magát.
- Eléggé egyértelmű… - Nézett végig jelentőségteljesen Sakura a szobán, ahol még mindig eléggé nagy rumli uralkodott, és mindennek a tetejében a lepedő teljesen le volt csúszva az ágyról, a szőke ruhái pedig a kanapén voltak egy kupacba dobálva. – Bár örülhetsz, mert legalább a ruháid egy helyre lettek hajigálva, eléggé nehéz lehetett az ágyról idáig ilyen pontosan eldobni őket... – Bólogatott elismerően.
- Azok nem az enyémek! – Terelt tovább Naruto, bár ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy a munkaruhájában jött fel tegnap Hinatához, és Sakurát nem tudja ezzel becsapni.
- De, ez az éttermi egyenruha. – Emelte fel értetlenül a rózsaszín hajú a narancssárga inget és a fekete nadrágot.
- Jó, talán mégis az enyémek... – Vallotta be a szöszi, és idegesen a takaró gyűrődéseit kezdte pásztázni a szemeivel. – De… - Kezdte volna az újabb mentegetőzést Naruto, de Sakura félbeszakította.
- Naruto, szállj ki az ágyból! – Utasította kedvesen mosolyogva a szőkét.
- Mi? Nem! Miért akarod, hogy kimásszak innen? Itt minden kényelmes, puha és meleg. – Ölelte magához a takaróját Naruto, miközben rondán nézett betolakodó kollégája felé.
- Ugyan, csak azt kérem, hogy takard ki magad és állj fel. Nem olyan nagy dolog... – Mosolygott tovább Sakura, és Naruto feladta.
- Jól van, meztelen vagyok, oké? Nem fogok kimászni innen, akármit mondasz. Igen, Hinatával voltam tegnap éjjel, de könyörgöm, ne mondd el senkinek... – Nézett hatalmas szemekkel a rózsaszín hajúra Naruto, aki csak megrázta a fejét. – Engem kirúgnak, de az nem nagy dolog, voltam már munkanélküli, megoldom... – Hadarta Naruto. – De Hinatát is tönkretennéd vele, az egész világ tudna róla, és nos, tudod, az egy ilyen személy esetében mivel járna… - Sóhajtott gondterhelten a szőke, és lassan kezdte megbánni ezt a meggondolatlan éjszakát.
- Rendben... – Egyezett bele Sakura.
- Tessék? – Kérdezett vissza olyan hirtelen a szőke, hogy a hangja leginkább egy tízéves kislányéra hasonlított.
- Hallottad, nem mondom el senkinek. Szerinted csak a Hyuugát környékezné meg a sajtó? Az egész szállodának kétes lenne ezután a híre, engem is kirúghatnak, amiért rossz hírt keltettem, én pedig nem engedhetem meg magamnak a munkanélküliséget... – Jelentette ki keményen a rózsaszín hajú lány, mire Naruto ámulva bámult rá. – Különben is, tudod a szabályt. Szállóvendégről és dolgozókról a nyilvánosságnak semmit. Ez a legfontosabb szabály, amit be kell tartanunk.
- Persze, bár szerintem senki sem tartja be. – Vakarta meg az arcát Naruto. – Köszönöm... – Mosolyodott el végre, de a mosoly rögtön az arcára is fagyott, ahogy Sakura újra megszólalt.
- A nyilvánosságnak… - Nyomatékosította Sakura. – A főnökökről és a kollégákról egy szó sem esett. De nem mondom el senkinek, ha most bekaphatom a farkad. – Közölte angyali mosollyal, mintha a világ legtermészetesebb kérése lett volna.
- Mi?! – Sikoltott fel Naruto, Sakura arckifejezése viszont egy cseppet sem változott. – Akkor sem engedném meg, ha te lennél maga Hyuuga Hinata!
- Ezzel elkéstél, úgy tűnik, neki megengedted, és… még többet is. – Fejezte be nagyon diplomatikusan a zsaroló betolakodó, mire a szöszi dühösen fújt egyet, és a takarót ledobva pucéran elindult a lány felé.
- Remélem, örülsz! – Fújt dühösen Naruto, miközben Sakura a lábaihoz térdelt.
A lány nem teketóriázott és tövig bekapta a szőke péniszét, majd buzgón elkezdte kényeztetni, amitől az gyors merevedésnek indult a szájában. Naruto egész teste megrázkódott az érzéstől. Sosem vallotta volna be a rózsaszínűnek, de a dühe mellett piszkosul élvezte. A lány nagyon értette a dolgát. Naruto ajkát hangos sóhajok hagyták el, és teste többször is megremegett egy-egy intenzívebb szívás hatására. Körülbelül húsz perc elteltével Naruto érezte, hogy lassan átszakad nála a gát. Belemarkolt Sakura hajába és annak fejét erősen tartva, párszor előrelökte a csípőjét ahogy testét elöntötték a hullámok, hogy keményen a lány torkába élvezhessen.
"Ha már kényszerített erre, akkor nem fogok finomkodni vele!" Gondolta. A várt tiltakozó és dühöngő reakcióval ellentétben, Sakura csak jól belemarkolt két kezével Naruto hátsójába, és próbálta annak férfiasságát még jobban elmélyíteni a torkában az elélvezése pillanatában. Sakura buzgón nyelte le a fiú élvezetét, mintha az valami nektár volna. Majd még utána párszor jól meg is szívta, nehogy egy csepp is kárba vesszen. Miután végzett, elégedett hümmögő hangot adott ki. Felállt, és az erőtlen fiú élvezettől elködösült kék szemeibe nézett, aki szemlátomást alig bírt megállni a saját lábán.
- Igen, most már örülök... – Jutott el nagy nehezen Naruto tudatáig a lány elégedett hangja, mire csak fájdalmasan elfintorodott. - Egyébként, roppant ízletes a spermád... - Naruto erre csak morcosan hümmögött egyet.
A francba, ezért megfizet az a modell liba. Hogy felejthette el lemondani a szobaszervizt?! Most Naruto úgy érezte, mintha Sakura megerőszakolta volna. Sakura még élvezettel végignézte, ahogy Naruto magára küzdi a ruháit, majd az övével zajongva felé fordul.
- El tudom képzelni, mit művelt azzal a formás kis testeddel tegnap a Hyuuga... – Sóhajtott fel élvetegen Sakura.
- Inkább maradj csöndben! – Ripakodott rá Naruto, és visszahuppant az ágyra. – Hé! Mégis honnan veszed, hogy ő…
- Ugyan, Naruto, felhívott a szobájába, és mind tudjuk, hogy neki nem lehet nemet mondani, egyszerűen csak túl vonzó... – Sóhajtott a rózsaszín hajú lány, és fájdalmas tekintettel kibámult az ablakon. Naruto egy ideje már csak a kocsit nézte, amivel Sakura érkezett.
– Azt a kocsit ugye, itt hagyod, mert kezdek megéhezni, Hinata meg úgyis majd csak délután jön vissza, addig megromlik a kaja... – Mutatott rá a problémára Naruto, mire a kollégájának ráncba szaladt a szemöldöke, ugyanis nem értette a hirtelen témaváltást, de azért kedvesen válaszolt.
- Persze, itt hagyom, ha már felhoztam... – Mondta, és lassan elkezdett kihátrálni a szobából.
- Nagyszerű, köszi! – Integetett Naruto, aki már semmit sem fogott fel a másik mondandójából, azon kívül, hogy a kaja ott marad. – Majd megmondom Hinatának, hogy mit hagyott ki... – Morogta, bár már inkább magának, mint Sakurának, aki még éppen elcsípte ezt a mondatot, mielőtt kilépett volna az ajtón.
Ribanc Hyuuga, egyetlen szóval elcsábítja még Narutót is. Legszívesebben világgá kürtölné, amit az imént látott, de nem teheti, megígérte, és a jól fizető állására is szükség van, pedig igazán kedve lenne tönkretenni azt a szemét Hyuugát. De be kell érnie annak emlékével, hogy egy rövid időre "kényeztethette" a szőkét.
Eközben Naruto lelkesen látott neki a rengeteg gyümölcsnek és finomságnak, amit a kocsin talált. Gyümölcs, gyümölcslé, ásványvíz, szendvicsek, tele paradicsommal és salátával… Naruto fintorogva kereste a rejtett fiókot, ahová Sakura a palacsintát és az egyéb finomságokat rejtette, de sehol nem találta. Hinata nem lesz ezektől halál éhes egy óra múlva? Elképesztő… Jobb híján nekilátott az egészséges reggelihez, ami merőben eltért attól, amit ő szokott otthon enni, de hát ki kell bírja, míg hazaér, és megeszi a rendes csokoládé - és palacsinta adagját. Amíg evett, többször körbepillantott a szobában, és lassan konstatálta magában, hogy mik azok, amiket mindenképpen helyre kell rakjon, mielőtt lelépne. Hinata biztosan összepakolt, hiszen kizárt, hogy ilyen jó állapotban hagyták volna a szobát, amikor elaludtak. Ha már az alvásnál tartunk, nem is emlékszik, mikor aludt utoljára ilyen jól. Valószínű, az is közrejátszik, hogy nem kellett egy órát még a buszon haza zötykölődnie, és az, hogy már hatodik napja folyamatosan napi tizenkét órában dolgozik, az is segített, és akkor még a szeretkezésről nem is beszéltünk. Narutót kirázta a hideg, ahogy eszébe jutott az éjszaka, egyszerűen elképesztő volt, amit Hinata művelt vele, bár tény, hogy régen volt már akárkivel is, de ő teljesen megbolondította az érzékeit, soha nem élvezte még ennyire a szexet. Egy élveteg sóhajjal hátradöntötte a fejét, ahogy újra kirázta a hideg. A fenébe, még itt sincs az az átkozott, de máris akarja őt. Mintha nem is az imént szabadult volna meg némi feszültségtől Sakura szájába.
Letette a villát, és végignézett a már üres kocsin, majd elégedetten elmosolyodott. Nem is volt ez a túl egészséges kaja olyan kevés. Az előszobába sétált, ahol a hátizsákját hagyta, majd kivette belőle a saját ruháját és gyorsan átöltözött. Az egyenruháját begyűrte a táskába, majd bedobja a mosodába, mikor megy kifelé az épületből. Fájdalmasan felsóhajtott, amikor végignézett a szobán, és elindult, hogy először visszahúzza a lepedőt a helyére. Ledobált minden ágyneműt a földre, és felmászott a hatalmas ágyra. Most értette csak meg, hogy hogyan is fértek el ilyen kényelmesen tegnap, főleg hogy aránylag sokat mozgolódtak oldalra és az ágy vége felé is. Az ágy mérete most viszont problémát okozott Narutónak, ugyanis ha az egyik oldalon megigazította a lepedőt, a másik oldalon azonnal kicsúszott a helyéről, és így szinte végtelen köröket futott. Nagyjából negyedóra szenvedés után megelégelte a dolgot, és úgy döntött, inkább visszadobálja a párnákat, azokat megigazítja, majd a takarót is, és a többit a szobalányokra hagyja. A borospoharakat az asztalon hagyta, hiszen úgyis ki fogják cserélni Hinatának tisztára a takarításkor, az asztalt viszont, ami gyanúsan messze volt a kanapétól, közelebb húzta hozzá. A puha párnákat is szépen a helyükre igazította, majd elégedetten szemlélte a művét. Egészen elfogadható lett, legalábbis gyanakodásra senkinek nem fog okot adni. Már csak egyedül azért fájt a szíve, mert tudta, holnap reggel ugyanezt megteheti majd, hiszen biztos volt benne, hogy Hinata nem fog annyival megelégedni, hogy visszaadja neki a kulcsát délután. Talán nem is baj… Vigyorodott el Naruto, ahogy eszébe jutott a lila hajú lány, abban az átkozott ruhában. Kivette a kártyát a helyéről, kilépett az ajtón, majd behúzta maga után, és elindult a személyzeti liftek felé. Idegesen nyomta meg a hívógombot, és csak remélte, hogy senkivel nem fog találkozni, amíg kijut az épületből. A torkában a gombóc csak nőtt, amikor a személyzeti szinten kilépett a liftből, és el kellett menjen az összes öltöző előtt, ahonnan bármikor kijöhetett egy ismerős. Sietős léptekkel indult meg a folyosó vége felé, ahol egy újabb lift volt található. Na, igen, csak a személyzet használhat liftet, amik el vannak szórva az épületben, így bármit könnyedén és észrevétlenül meg tudnak közelíteni. Ezen kívül volt négy óriási lépcsőház is a házban… Bár azt, ha Naruto tehette, nem használta. Az ajtók általában nem nyíltak, csak bizonyos emeleteken, és könnyen el lehetett így veszni bennük. Emlékszik rá, hogy valaki mesélte, hogy hajnali háromkor egy eltévedt kínai turistát talált valahol a negyedik környékén, aki már négy órája bolyongott a lépcsőházban. Naruto elvigyorodott, és még mindig nevethetnékje támadt, ha erre az esetre gondolt, pedig csak mesélték neki.
Közben szerencsésen elhaladt a kérdéses ajtók előtt, majd kicsit lassított, és felhajította az egyenruháját a mosoda előtti hatalmas kocsira. Még mielőtt elérhette volna a célját, inkább befordult egy ajtón, és a lépcsőházban szaladt fel egy emeletet. Így gyorsabb, és biztosan nem fut össze senkivel, míg vár a liftre. Felfelé menet elővette a kártyáját… a kártya… Ó, hogy az a… Egész éjjel be volt csekkolva a rendszerbe, gondolnia kellett volna erre, amikor tegnap felment Hinatához. Mindegy, végül is, nem nézik a listát, ha csak nincs evakuáció, így kissé megnyugodott, hogy senkinek nem fog feltűnni ez a kis baki. Gyorsan lehúzta a kártyát, és kisietett az épületből. Végre hazamehet, letusolhat, és aludhat még egy kicsit, mielőtt visszajönne dolgozni. Már izgatott volt az estéjével kapcsolatban, nem tudta, hogyan adja oda a kártyát Hinatának, azt sem tudta, a lány mikor fog visszajönni a fotózásról. A találkozást pedig akárhányszor képzelte el, mindig fülledt, heves ölelkezésbe fulladt a képzelgése.
A délután hamarabb eljött, mint gondolta, és újra az étteremben volt, az egyenruhájában, azzal a különbséggel, hogy most nem ő volt a soros a vendégek fogadásában, így végre a munkáját csinálhatta. Ez valahogy sokkal szórakoztatóbb volt, sokkal nagyobb kihívás volt végigcsinálni egy teltházas estét, mindenkivel kedveskedni, egyszerre ötven emberre figyelni, mint az ajtóban vigyorogni egész idő alatt. Amikor megérkezik, akkor még nyugi van egypár óráig, olyan hat fele kezdenek bejönni a vendégek, és aztán ott ülnek akár hajnali egyig, amikor a személyzet már mindenhová elátkozza őket, amiért nem utaztak inkább máshová, és pont az ő éttermükben kell ücsörögjenek éjszaka, ahelyett, hogy aludnának. Igen, Naruto szerette a munkáját, szerette az embereket, nehéz volt felidegesíteni, és sok kedves ismerőst szerzett itt ez alatt a két év alatt. Már sokan megismerik a vendégek közül, és ez igazán jó érzéssel tölti el. De azt, amikor egy fél pohár szaké felett ülnek már négy órája, és már hajnali egy van, és még mindig nem mutatnak semmi hajlandóságot a kedves vendégek a távozásra, azt már ő is kissé ingerülten viseli. Ez a nap is pont olyan nyugisan indult, mint az előző, alig ültek bent páran, azok is inkább csak iszogattak a délután folyamán. A konyhában a szakácsok az asztalokon ülve beszélgettek, a felszolgálók pedig a meghagyott sült krumplit eszegették, amit a konyháról kaptak. Naruto is besétált néha, hogy meghallgasson egy-egy sztorit, vagy, hogy egyen pár falatot. Kivételesen nem bánta, hogy nem mehet be és ülhet le egy kicsit, mert folyton azt figyelte, mikor jön Hinata a szobakulcsért. Az óra lassan fél hatot mutatott, ami számukra a vacsoraidő kezdetét jelentette. Legszívesebben enni sem ment volna le, de a gyomra korgása minduntalan figyelmeztette, most kell ennie, mert reggelig nem fogja kibírni. Kissé nehéz szívvel, és még az ajtóból is visszapillantva a bejárat felé, indult le a személyzeti étkezőbe a többiekkel. Ma igazán jó csapat volt bent, Shikamaru, Sakura, Kiba, Ino és ő, meg persze a segítők, Konohamaruval az élen. A közelgő verseny miatt egyre jobban megtelt a hotel, egyre többen voltak esténként, egyre nehezebb és egyre fárasztóbb volt végigcsinálni a műszakukat.
Pontosan hat óra volt, amikor mindenki visszajött az ebédből, és Naruto idegesen pillantott körbe a teremben, de nem találta meg, akit keresett, így kissé megnyugodva sétált körbe az asztalain, ahol még csak egy-két ember ücsörgött. Ahogy telt az idő, Naruto egyre idegesebb lett, a szíve folyamatosan dübörgött a mellkasában, a kezei néha megremegtek az izgatottságtól, és ilyenkor folyton figyelmeztetnie kellett magát, hogy ő most dolgozik, és erre kell koncentráljon. A figyelme mégis folyton elkalandozott, egyre többet lesett az ajtó felé, egyre türelmetlenebb lett. Szépen lassan megtelt az étterem, hiszen már este nyolc óra is elmúlt, mindenki rohangált, mint egy félőrült, a vendégek csörömpöltek az evőeszközeikkel, ezer meg ezer féle nyelven beszélgettek egymással, és vadul integettek a felszolgálóknak, ha valami kérésük volt.
Naruto éppen két asztal között lavírozott négy hatalmas tányérral, amikor valami szokatlan ütötte meg a fülét. Visszafordult, és szinte azonnal felment benne a pumpa, amikor látta, hogy egy férfi rá sem nézve csettintget neki, és azt kiabálja: „Hé, hé, te szöszke!” Naruto idegesen felsóhajtott, és úgy döntött, inkább továbbmegy, mielőtt a kezében lévő ételek legforróbbikát rá találná önteni a férfira.
- Shikamaru, mi lenne, ha véletlenül leöntenéd azt az igen kedves úriembert ott, a tizenhetes asztalnál, mondjuk, forró kávéval, és megmondanád neki, hogy kinek csettintgessen? – Morogta sötéten Naruto, ahogy megállt a barátja mellett.
- Azt ott? – Sandított a copfos a megnevezett asztal felé.
- Igen... – Bólintott Naruto, miközben végignézett a saját asztalain, de egyelőre mindenki boldognak tűnt. – Csettintgetett nekem, meg azt kiabálta, hé, hé, te szöszke! Tudja, kinek csettintgessen, nem vagyok sem kutya, sem kurva! – Dühöngött a szőke, mire Shikamaru felsóhajtott.
- Ez kellemetlen, haver, de ne vedd fel, csak hagyd, ez egy bunkó, nem kell vele foglalkozni... – Próbálta megnyugtatni a dühös szöszit, látszólag nem sok sikerrel. – De majd meglátom, mit tehetek az érdekedben. – Veregette meg Naruto vállát Shikamaru, akinek úgy tűnt, ettől kicsivel jobb kedve lett. – Most megyek, kicsit rendbe teszem a pályám... – Biccentett, és ellépett a bámészkodó szőke mellől.
- Menj csak, nekem is van egy kis dolgom. – Mondta látszólag a semminek Naruto, majd elindult begyűjteni a szennyes edényeket és lepakolni őket a konyhában.
Amikor kiért az étterembe, a szíve szinte megállt, csak hogy aztán kétszer olyan erővel kezdhessen verni, ahogy meglátta az ajtóban ácsorgó Hinatát. Vigyorogva vágott át az éttermen, mit sem törődve az integető vendégek hadával, és a konyhából utána kiabáló szakácsokkal.
- Szia! – Köszönt a lánynak vigyorogva, aki biccentett, majd közelebb lépett az érkezőhöz.
- Szia, van még nálad hely? – Érdeklődött a lila hajú, és hunyorítva nézett végig az éttermen, ahol már csak elvétve volt üres asztal. Naruto, mielőtt válaszolhatott volna, visszapillantott a válla fölött, majd megrázta a fejét.
- Nincs, de Shikamarunál még van egy asztal, majd elkérlek tőle, ha az úgy jó. – Ajánlotta a szőke, miközben szakadatlanul vigyorgott a másikra.
- Mi van veled, ittál, vagy mi? – Kérdezte Hinata kicsit közelebb hajolva, hogy hátha érzi Narutón a piaszagot, de a másik édeskés illatán kívül semmit nem érzett.
- Nem, csak örülök… Már attól féltem, nem jössz. – Vallotta be a szőke, és elfordította az arcát, hogy a másik lehetőleg ne vegye észre rajta a halvány pírt.
- És mit gondolsz, a szobába majd bemászok az ablakon át, a kilencediken lakom, biztos egyszerű lesz... – Gúnyolódott a lány, és kérdőn nézett vissza Narutóra.
- Jól van, gyere, inkább tegyük be a cuccod a raktárba. – Terelte el a témát ügyesen a szőke, és Hinata táskája felé bökött a fejével. Hinata beleegyezően bólintott, és türelmesen megvárta, míg a szőke előbányássza a kulcsot az egyik fiókból, majd visszatér hozzá. – És hogy ment a fotózás? – Jött a halk kérdés, míg megtették azt a pár lépést a folyosó túloldaláig.
- Jól, felpróbáltuk a ruhákat, átbeszéltük a beállásokat, és régebbi felvételeket néztünk. – Válaszolt Hinata, míg figyelte, ahogy Naruto kinyitja az ajtót, és belép a kicsi, zsúfolt helységbe. – Ma még nem csináltunk olyan nagy dolgokat. – Tette hozzá.
- Értem, biztos jó volt... – Sóhajtott a szőke, majd várakozóan kinyújtotta a kezét, hogy Hinata odaadja neki a táskáját. A lány viszont e helyett belépett a raktárhelységbe, és behúzta maga mögött az ajtót.
- Mit csinálsz? – Kérdezte értetlenül Naruto, de értetlen szavaival ellentétben közelebb lépett Hinatához.
- Elkérem a kulcsom... – Suttogta, és a keze máris a másik csípőjén volt, majd lassan csúszott át a fenekére, hogy kihalássza Naruto farzsebéből a kártyát.
- Ehhez nem elég az egyik kezed? – Kérdezte egy élveteg vigyorral Naruto. Nem mintha nem élvezte volna, ahogy Hinata kezei a fenekébe markolnak, úgy húzzák még közelebb, egyszerűen csak incselkedni akart a lánnyal.
- Úgy tűnik, nem... – Sóhajtott Naruto ajkaiba a lány, és gyengéden megcsókolta. – Máskor is vigyázhatsz rá... – Mormolta az édes ajkak közé, mikor Naruto átkarolta a nyakát, mire a válasz csak egy elégedett vigyor volt, amit azonnal le is csókolt a finom ajkakról.
- Majd meglátjuk, mit tehetek érted... – Tolta el magától szelíden a lányt. – De nekem most dolgoznom kell, ha megbocsátasz, ki kell szolgáljak egy halom embert, meg egy perverz dögöt. – Amikor Hinata szemei kissé dühösen villantak, Naruto elmosolyodott, és lassan elkezdte kifelé tolni a lányt a helységből.
- Ezért még számolunk… - Morogta halkan az orra alá, és bár Naruto kitűnően hallotta, nem kommentálhatta, mert közben beértek az étterembe.
- Hé, Shikamaru! – Intett a kollégájának a szőke, aki bólintott, hogy hallotta, mindjárt megy, csak még éppen van egy kis elintéznivalója. – Gyere, addig ülj le... – Szólt hátra Naruto Hinatának, aki bólintott, és helyet foglalat a megterített asztalnál. – Tessék, válassz nyugodtan. – Adta Hinata kezébe az étlapot, aki halványan mosolyogva megköszönte, és kinyitva letette maga elé. – Mindjárt beszélek Shikamaruval, aztán visszajövök, ha választottál. – Mosolygott a szőke.
- Rendben, addig kaphatnék egy mentes vizet? – Pillantott fel kérdőn Hinata a szőkére, aki tovább mosolygott, és bólogatva felírta a papírjára.
- Mindjárt hozom. – Fordult volna el Naruto a pult irányába, de Shikamaru, aki éppen akkor ért mögé, megakadályozta ebben.
- Igen? Átveszem, köszi. – Bólogatott a copfos.
- Igazából, én szeretném átvenni tőled, ha nem baj... – Nézett könyörögve a szőke, mire Shikamaru meglepetten pislogott rá.
- Haver, az egész pályám a tiéd lehet... – Mondta, és egy széles karmozdulattal végigmutatott az asztalain.
- Kösz, nem, vannak nálam is elegen. – Vakarta meg a tarkóját Naruto. – Csak Hinatát szeretném. – Az említett erre felpillantott az étlapról. Ó, ő is szeretné Narutót, de úgy tűnik, még várnia kell néhány órát, mire megkaphatja.
- Oké, én nem állok az utadba, nyugodtan elveheted a munkám. – Veregette vállon a még mindig nagy szemekkel bámuló Narutót Shikamaru. – Nekem annál kevesebb lesz... – Tette hozzá vigyorogva.
- Kösz... – Biccentett a szőke, és most már tényleg elindult a pult felé, miközben próbált tudomást sem venni az őket figyelő Hinatáról.
- Ilyen jóban vagytok a Hyuugával, vagy mi van? – Mormolta Shikamaru, amikor a pulthoz értek, és elkezdték elővenni a megrendelt italokat.
- Nem vagyunk olyan jóban, csak tegnap találkoztam vele, amikor felvittem neki a telefonját. – Magyarázta elmélyülten Naruto.
- Értem. Ha ismered, akkor biztos nem lehet gond vele – Mondta lustán a copfos, majd faképnél hagyta az értetlen Narutót...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó