Naruto bizonytalanul álldogált a Művészetek Háza előtt. Az idő semmit nem javult, így feje fölé pillantva csak a sötétszürke felhőket láthatta, melyek nem sok jót ígérve gomolyogtak az égen. Bár még nem esett, a levegőben jól érezhető volt az a jellegzetes illat, ami nem hagyott kétséget afelől, hogy jó nagy zápor várható. Bár az épület maga zárva volt, de a bent lévők hangos zsivajgása, és a zene átszűrődött a falon, melyet a szőke fiú támasztott nem túl nagy lelkesedéssel. Kétpercenként áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra, mert már elég régen ott állt ahhoz, hogy a dereka fájni kezdjen. Az csak tetézte a helyzetét, hogy mivel már magára öltötte jelmezét, nem egy kétkedő kifejezést sikerült kicsalnia az arra sétáló emberek egy részéből. A többség, akik tudták, milyen rendezvény lesz aznap este ott, csak megmosolyogták, de az idősebbek csak a fejüket rázták, hogy a fiú szinte hallotta a hangjukat:
"Ezek a mai fiatalok..."
Naruto újfent előhalászta a telefonját, és a kijelzőre pillantott. Szemöldökei aggódón futottak össze a szeme fölött, ahogy egy apró sóhaj hagyta el ajkait, majd a készüléket visszadugta a táskájába. Nyolc óra tíz perc. Sakurának már lassan fél órája itt kéne lennie. Mi történhetett? Eleinte nem foglalkozott a késéssel, de ez már igencsak nagy idő... Vajon útközben érte valami? De akkor miért nem hívta fel? Vagy esetleg olyan helyzetbe került, hogy arra sem képes...? Gyorsan megrázta a fejét, hogy kiverje belőle ezeket az ostoba képzelgéseket. Ennyi késéstől még nem kell a falra festeni az ördögöt. Akármi közbejöhetett Sakurának... A lényeg annyi, hogy ő várja meg itt szépen, amíg ideér. De vajon az meddig fog tartani...?
- Hé, Naruto. - Az említett felkapta a fejét, de amint meglátta, ki a beszélő, nem tudott elfojtani egy csalódott sóhajt. - Ennyire azért nem kell örülnöd nekem... - Jegyezte meg Kakashi, és mintha némi sértettség hallatszott volna a hangjában. De Naruto biztos volt benne, hogy csak rájátszik.
- Bocsi... - Mondta ennek ellenére, és rámosolygott a férfira. - De hol a jelmezed?
- Hogy érted?
Kakashi leeresztette a kezében tartott elmaradhatatlan könyvét, és végignézett magán. Egy teljesen hétköznapi sötétkék farmert viselt, testre simuló, rövid ujjú felsőben. Kezein kesztyűk, amik szabadon hagyták hosszú ujjait. Ezekkel lazán beletúrt balra fésült, bozontos ezüst hajába. Naruto már sokszor gondolkozott azon, vajon mennyi és milyen lakkot használhat, hogy sörénye mindig az égnek áll, de ennek ellenére mindig végtelenül selymesnek tűnik, ahogy megcsillan rajta a napfény. Sőt. Most nem volt fény, a szőke mégis kibírhatatlan kíváncsiságot érzett, hogy végigsimítsa a minden bizonnyal puha tincseket. Kakashi arcáról még nem hiányozhatott szokásos maszkja sem, ami épp csak alig engedett látni valamit az arcából. Mindent összevetve, a férfi úgy nézett ki, mint általában.
- Ja, persze... - Bólintott Kakashi, miután végzett önnön vizsgálatával. De Naruto meghökkenésére csak a nadrágja zsebébe nyúlt, s egy tokot vett ki belőle. Abból egy szemüveg került elő, mely egy pillanat múlva már el is foglalta helyét az ősz hajú férfi orrán. - Most már kész. Könyvtáros vagyok, oké?
Naruto felvonta a szemöldökét, mire Kakashi megemelte jobb vállát, így felhívva a szőke srác figyelmét a ruha ujján lévő feliratra: Megyei Könyvtár. A fiú alig bírta lenyelni nevethetnékjét, ahogy az elmaszkolt arc ismét eltűnt a könyv mögött. Nagyon tetszett neki ez az alak. Fura volt, de a maga módján aranyos.
- Na és te miért támasztod itt a falat? Nem jössz be? - Kérdezte Kakashi érdeklődve. Naruto azonban csak elfordította a fejét.
- Én öö... Még várok valakire.
- Értem. - Ebben az egyetlen szóba annyi minden volt elrejtve, hogy Naruto érezte, az arca vörösebbé válik. Legszívesebben berugdosta volna az ajtón a maszkost. Kakashi, mintha csak hallotta volna a gondolatait, az ajtóhoz lépett. - Nos, akkor még találkozunk. Ó, egyébként jó a jelmezed. - Tette hozzá mosolygó hangon. Mire Naruto odanézett, Kakashi már el is tűnt az ajtó mögött.
A szőke hajú felsóhajtott. Kék szemeit várakozón helyezte a szürkésfehér égre, de az kifejezéstelen maradt. 'Miért nem jössz, Sakura?' Kérdezte magában, mintha kérdése elérhetné a lányt. Lelki szemei előtt akaratlanul megjelent a lila tincsekkel keretezett arc... De a valóságban nem. 'Mi történt?' Előhúzta a mobilját, és ismét megnézte az időt. Nyolc tizenöt. Pontosan fél órája kellett volna megjönnie! Ugye nem történt vele semmi...? Mégsem tudta kiverni a fejéből a rosszat sejtő gondolatait. Ahogy teltek a percek, úgy fokozódott az aggodalma is. Sakurára egyáltalán nem volt jellemző, hogy késne, az meg pláne nem, hogy ennyit. Valaminek biztosan történnie kellett! De... De nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. Hiszen, itt lakik nem olyan messze, dugóba nem kerülhetett... Autóbaleset sem valószínű. 'De ha mégis?' Súgta egy kis hang Naruto fülében, amit sehogy sem bírt elhallgattatni. 'Ha ott fekszik félájultan, vérveszteségtől kábán egy sarokban, miközben én meg itt...?' Naruto szemei felpattantak, aztán határozottan arcon csapta magát. Arca égett a forró ütéstől, de legalább sikerült úgy-ahogy lehiggasztania magát. 'Ne gondoljunk a legrosszabbra. Hamarosan biztosan ideér.' Ezek után már a gondolatait is igyekezett rendszerezni, de vajmi kevés sikerrel. Még hosszú, hosszú percekig állt egyhelyben, mikor aztán Kakashi újra kidugta a fejét az ajtón. Naruto ráemelte azúrkék pillantását, mire a férfi egy pohár színes koktélt nyomott a kezébe.
- Naruto, szerintem most már igazán bejöhetnél. Fél kilenc múlt, már nemsokára kezdődnek az előadások. Ő sem haragudna meg, ha nem idekint ácsorognál addig.
Naruto a nyílt utalástól kicsit elpirult. Szóval Kakashi meg sem próbálja leplezni, hogy tud kettejükről! Mondjuk, elég egyértelmű, hisz a cukrászdában is látta őket együtt, meg a vásáron is, de... Akkor is zavarba ejtő volt. Viszont el kellett ismernie, van igazság abban, amit a férfi mond. Ha Sakura késik, akkor biztos megvan rá az oka, de nem olyan típusú lány, aki elvárná, hogy idekint várja őt. És tényleg nagyon be akart már menni, látni, mitől zsibongnak így az emberek... Az előadásokról sem szeretett volna lemaradni... Naruto a szájához emelte a poharat, és a szájába kapta a szívószál végét. Ahogy beleivott az üveg sárga-vörös tartalmába, finom gyümölcsíz öntötte el a száját, vegyülve valamilyen kesernyés alkohollal. De a kettő keveredése tökéletes volt. Elmosolyodott, ahogy Kakashira emelte égkék tekintetét.
- Rendben. Akkor menjünk be. - A férfi sötét szemei elégedetten néztek rá. Ahogy félreállt, és kitárta Naruto előtt az ajtót, a fiú arcát máris színesre festette a sok lámpa, s megütötte fülét a hangos zene. Izgatott mosoly kúszott fel az ajkaira, majd átlépte a küszöböt.
*
Hinata idegesen pillantott a folyosó falán lévő nagy órára. Amint szemei felfogták a mutatók állásást, felsóhajtott, s homlokát a kezeire hajtotta. Már lassan egy órája ott kéne lennie a Művészetek Házánál! Az csak a kisebb baj volt, hogy megváratja Narutót, de ha esetleg Sakuráék akcióba lendülnének, mielőtt ő odaér... 'Nem, nem fognak!' Mondta magának bíztatóan. 'Nélküled nem fogják, és nem is tudnák elkezdeni!' De akkor miért van ilyen rossz érzése...? Igaz, nem sok kedve volt a sok jelmezes idiótával lötyögni egy hülye bálon, de jelen pillanatban inkább ott lett volna, mint itt. Akkor színes fények táncoltak volna előtte, nem pedig fényes fehér csempék, s orrát nem ez az émelyítő fertőtlenítő szag töltötte volna meg, hanem a partik vegyes, füstös, édes és jellegzetes illata. A folyosó szinte kihalt volt. Egyedül ő üldögélt a széken, és valamivel távolabb pár idős ember. Hinata felkapta a fejét, ahogy a padlón lassú kopogást hallott meg. Szemei azonnal megtalálták a férfit, aki teljesen elmélyült a papírjai között. A Hyuuga már nyitotta száját, hogy kérdezzen valamit, de aztán becsukta. 'Ő nem tudhat semmit.' Gondolta. Ám aztán látta, hogy a férfi háttal megáll Hinata előtt, majd kinyitja a nagy, fehér ajtót, és belép rajta. A lány idegessége némiképp engedett. Ha ő is bement, akkor hamarosan valaki ki fog jönni. És akkor végre elhúzhat innen... Átkozta magát, amiért nem indult el öt perccel korábban. Akkor ezt az egész galibát elkerülhette volna.
Mi a fenének kellett letámadni őt, he? Az a barom Kiba... Hinata sosem érzett még ilyen nagy kedvet ahhoz, hogy megfojtsa a fiút. Fél nyolckor ő már elindult otthonról, és ha sikeresen elkerülte volna azt a ficsúrt, ez az egész nem történik meg. De pechére pont beleszaladt. A fiú persze nem akaszkodott le róla, helyette a karjába csimpaszkodva próbált enyelegni vele, és rávenni, hogy menjenek együtt a bálra. Hinata eleinte finoman, aztán már egyre erélyesebben próbálta levakarni magáról a nem kívánatos fiút, de sajnos, kevés sikerrel. Sőt, az a beképzelt majom megpróbálta megint megcsókolni! Hinatának már a gondolatra is megugrott a gyomra, de nem a jó érzéstől, hanem az undortól. Ő ugyan hozzá nem ér még egyszer a fiúhoz! Teljesen érthető, hogy keményen eltaszította magától, ugye? De hát honnan tudhatta volna, hogy az a motoros pont akkor fog jönni? Persze, ha a szerencséjét nézzük, valóban számíthatott volna valami ilyesmire. De ő csak azzal foglalkozott, hogy a srác mihamarabb tűnjön el a látóteréből, és siethessen Narutóhoz. Mert el kell neki mondania. Mindent. Bár a szíve facsarodott össze a gondolatra, főleg az emlékei tükrében, de legalább már teljesen biztos volt önmagában. Minden, ami azóta történt kettejükkel, hogy megismerkedtek... A sok furcsa érzés, amiket nem tudott megmagyarázni, a fel-felbukkanó emlékfoszlányok... Most már mindent értett. És épp emiatt, bűneit még sokkalta súlyosabbnak érezte. Az a régi fogadalmuk... Naruto csak annyit kért tőle, hogy maradjon önmaga! Pusztán ennyit! És ő még ezt sem volt képes teljesíteni...
- Öhm... Hyuuga Hinata? - Az említett felkapta a fejét. Annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy meg sem hallotta az ajtó nyílásást. Lila szemeivel az előtte álló, bizonytalanul mosolygó nőre pillantott.
- Igen?
- Megjöttek a röntgenfelvételek. Szerencse, hogy a fiújának sikerült elugrania a motor elől, de a karja csúnyán eltört. A doktornő most gipszeli, de egy jó darabig rajta lesz majd.
Hinatát mindez nem érdekelte különösebben. Persze, egy kis bűntudat-féleség volt a szívében, hisz ő lökte az útra a fiút, de végül is nem lett nagy baja, ugye? Különben is, nem kellett volna ráakaszkodnia. Most legalább adhatja pár hétig a sérült kisfiúcskát. Egy valamit azonban, úgy érezte, muszáj leszögeznie.
- Nem a fiúm... - Szűrte a fogai között. - Az ápolónő pislogott egyet, de szó nélkül hagyta a dolgot. Már fordult volna vissza, mikor Hinata megállította.
- Elnézést. - A nő nem titkolt rosszallással nézett rá. - Meg tudná mondani, körülbelül mennyi idő még?
- Ha nincsen semmi probléma, tíz perc, és mehetnek.
- Köszönöm.
Hinata némám figyelte, ahogy az ajtó újra bezáródik. Sóhajtott egyet, és visszaült a helyére.
'Szóval tíz perc, mi?' Gondolta, s ujjaival masszírozni kezdte a homlokát. 'Körülbelül fél óra, még átérek a kórházból a Művészetek Házába. De az még negyven perc! Vajon várnak addig Sakuráék...?'
De muszáj nekik. Addigra ugyan elkezdődnek a színpadi fellépések, de Naruto szívatását az utolsó számra tervezték. Addigra mindenképp odaér. Csak a szőke ne tegyen semmi meggondolatlanságot... Hinata akaratlanul is maga mellé nézett. A földön egy szatyorban ott pihent a jelmeze, amit a Haruno áthozott neki korábban. Nemrég még a tűzben égette volna el, de most inkább táncikált volna abban, mint hogy ebben az undorító kórteremben üljön. Hirtelen búgásra lett figyelmes. Előhúzta a telefonját, de torz fintorba húzódott arca, mint ahogy minden alkalommal, ahogy az utóbbi órában meglátta. Amikor ugyanis Kiba elugrott a motoros elől, egyik kezével véletlenül meglökte Hinatát, akinek erre kiesett a mobilja a zsebéből. Törhetetlen készülék volt ugyan, mert még ezek után is működött, de a kijelzője egy csíkban megrepedt, és a billentyűk szemlátomást felmondták a szolgálatot. Csupán a mozgató gomb működött, de telefonálni, vagy sms-t küldeni már nem tudott. Fogadni viszont igen. Hinatának megugrott a gyomra, ahogy látta, hogy az üzenet Sakurától érkezett. Nyelt egyet, miközben két gombnyomással megnyitotta a levelet. De az arca minden egyes szóval sápadtabbá vált.
"Hali! Shino most mondta, hogy törölték a számukat, mert Kiba megsérült. Vele vagy most? De mind1, akkor nem várunk. Ha 15 perc múlva nem vagy itt, elkezdjük. A szöszi már nagyon ténfereg idebent. >=D"
Hinata dermedten olvasta újra az üzenetet. Aztán még egyszer. Shino honnan tudja, hogy mi történt? Kiba küldött volna neki üzenetet? Persze, biztos elújságolta neki, hogy a dögös Hinata most itt ül vele a kórházban... Máskor nem érdekelte volna a Hyuugát, de a helyzet korántsem volt a szokott. Szóval törölték a fiúk számát?! Sakuráék nem várnak... Naruto már ott van... Ha nem ér oda... 'Nem fogsz!' Mondta egy gonosz hang a fejében. 'Épp az imént számoltad ki, hogy negyven perc. Búcsúzz el a kis Narutótól!'
Hinata észrevette, hogy megremeg a keze. Kis híján elejtette a telefont, ezért visszacsúsztatta a zsebébe, de továbbra is remegett. 'Mit csináljak? Mit csináljak?!' Végül úgy döntött, eleget játszotta már a rendes kislányt. Minden egyes perc számít. Felpattant a székről, és cseppet sem finoman feltépte a kórterem ajtaját. A korábbi nő, akivel beszélt, mérgesen nézett rá, míg a két orvos és Kiba csak csodálkozva pillantottak rá.
- Kiba, bocsáss meg, de nem várhatlak meg. Viszlát! - Intett a fiúnak, majd az orvosoknak is, aztán becsapta maga mögött az ajtót. Ahogy kilépett, látta maga előtt a váróteremben üldögélő öregek megrökönyödött arckifejezését, de nem törődött vele. Felkapta a széke mellől a szatyrot, majd megfordult, és elrohant.
*
Naruto vidáman felnevetett, majd belekortyolt az italába. Tayuya volt az első, aki azonnal letámadta, amint belépett a terembe, és nem sok perc kellett hozzá, hogy megállapítsa, a lány ugyanolyan manga őrült, mint ő. Azóta a táncparkett mellett húzódó padokon ültek és beszélgettek. A fiú egyébként nem csalódott a mulatságban. A színes fény kavalkád egészen megbolondította, s bár a jelmezes tömegben Kakashi kivételével egyetlen ismerős arcot sem talált, nagyon jól érezte magát. Persze, egy-két arc halványan derengett neki, akiket korábban kiszolgált a Vörös Rókában, de mivel a legtöbben maszkot húztak a fejükre, nem könnyítették meg a szőke fiú dolgát. Ellenben nagyon sokan, még a vadidegenek is megdicsérték a jelmezét. Naruto büszke volt magára. Hosszú időt töltött azzal, hogy elkészítse a ruháját, de az eredményért bőven megérte. Még akkor is, ha voltak, akik nem ismerték fel, de ő maga tudta, kit jelenít meg, s ezzel egy jó adag boldogsággal töltötte el a lelkét. Bár igaz, ami igaz, meggyűlt a baja rendesen a ruhával. A fejpánt folyton elmozdult a fején, és kétpercenként igazgatni kellett. A shuriken tartó nemegyszer meglazult a jobb combján, és lehullott a földre. Valamint a narancssárga-fekete felsőt is elmérte egy kicsit, mert meglehetősen feszült a mellkasára. Ennek ellenére tökéletesen adta a forrófejű ninja szerepét, és még azok is megmosolyogták, akik nem ismerték eme nagyszerű manga szereplőt. Tayuya azonban más volt, ahogy ezt Naruto első ránézésre is meg tudta mondani. Pontosabban, ugyanolyan őrült, mint ő. A lány szőke haja (a fiú megtudta tőle, hogy igazából nem az, csak parti festékkel befújták) két gombócba volt fogva a feje tetején, melyet piros bogyók díszítettek, és a gombócokból két hosszú tincs hullott a fenekéig. Tengerész felsőjén piros masni díszelgett, mellkasán egy gyönyörű brossal. A jelmez megszólalásig olyan volt, mint az eredeti, egyedül annyi különbözött, hogy Tayuya szemei mogyoró-barnák voltak azúrkék helyett. De még a homlokán ragyogó tiara is a helyén volt.
- Szóval, Naruto, meddig maradsz Konohában? - A fiú elmosolyodott, de nem tudta volna megmondani, miért. Tetszett neki a lány. Jó volt vele beszélgetni.
- Hát, ha minden jól megy, nyár végéig. - Megvakarta az arcát, miközben a plafonra pillantott, szemeivel hosszan időzve a forgó diszkó gömbön. - A Hegyi-kéjenc addig adott munkát, utána vissza kell utaznom.
Tayuya halkan felkuncogott a név hallatán. A szőkének jól esett, de a beszélgetés menetének alakulása kicsit kezdte elvenni a jókedvét. Bizony... Csak nyár végéig maradhat Konohában. Utána búcsút kell mondania a falunak... a cukrászdának... Sakurának... Gondolatai kiülhettek az arcára is, mert Tayuya hirtelen aggódva kérdezte.
- Hé, Naruto, minden rendben? - De aztán hirtelen felpattant a székről, és megragadta a fiú karját. Naruto felnézett, és látta, hogy a lány szeme valahova a terem másik végébe szegeződik. Aztán elvigyorodik. - Gyere, kezdődnek az előadások!
- Re-rendben... - Nyögte ki a fiú, de a lány már vonszolta is maga után.
Na persze, annyira azért nem kellett vonszolnia. Naruto maga is kíváncsi volt, milyenek lehetnek az előadások. Ki tudja, talán még ismerősöket is felfedezne közöttük! Ahogy elsétáltak a büfésasztal mellett, belemarkolt az egyik tálba, majd öklét a szája elé emelte, s beleszórta annak tartalmát. A friss, sós földimogyoró ropogva vált darabokra a szájában, hogy egy hangos nyeléssel elveszhessen torka mélyében. Noha nem volt különösebben éhes, a szőke feltűnően sokat ropogtatott az este. Talán az izgatottság. Még épp sikerült némi szabad helyet szerezniük maguknak a színpad előtt. A fülledt meleg kezdte átjárni a hatalmas termet, hiába volt nyitva szinte minden ablak, de ott, ahova Narutóék befészkelték magukat, jó idő volt. Talán mert a színpad mögött lévő erkély ajtaja tárva-nyitva állt, ezáltal beengedve a hűvös levegőt. Az első fellépők között Naruto nagy meglepetésére Matsurit vélte felfedezni. A lány könnyed estélyi ruhában volt, színe tökéletesen illet a hajához. Karöltve lépett elő egy magas, hosszú, barnahajú fiúval, akit Naruto először a lány barátjának hitt, de ahogy jobban megnézte őket együtt, rá kellett jönnie, inkább barátok ők, mint szerelmesek. Hinatáékat még három pár követte, akik aztán beálltak két párhuzamos sorba, és táncolni kezdtek. Furcsa volt a korábbi dübörgő zene után ez a lágy, csengő dallam, de Naruto végtelenül élvezte. A tánc pedig gyönyörű volt. Szinte észre sem vette, ahogy teltek a percek, s a muzsikának egyszer csak vége szakadt. A táncosok meghajoltak, Naruto figyelmét pedig nem kerülte el, hogy Matsuri arca mélyvörös színben játszik. Ennek láttán a fiú halványan elmosolyodott. Az ezt követő fellépők között már nem látott ismerőst. Volt minden, sztepp és paródia, komikusok és bűvészek. Naruto nagyon élvezte az előadásokat, de kezdte egyre rosszabbul érezni magát, ahogy szétnézvén mindenhol a párocskákat látta. Nyelt egyet, és megálljt parancsolt önmagának, hogy ne nézzen az órára, de jól tudta, hogy már sok idő eltelhetett, mióta megérkezett. 'Mi történt veled, Sakura?' Az aggodalom csak nem akart eltűnni a fejéből. Mintha csak a gondolataihoz időzítettek volna, hirtelen Shikamaru és Chouji lépett melléjük.
- Szia, Naruto. - Köszöntötte őt a dundi srác, Shikamaru pedig bólintott hozzá.
- Sziasztok. - Bármennyire is elkettyent az elmúlt percekben, szokásos vigyora elöntötte az arcát. - Chouji, jó a szerelésed!
- Köszi. - Mormolta a fiú, és megvakarta a répáját.
Ugyanis hóembernek öltözött. De nem a szokásos fehér-gombócok-és-répaorr felállás! Persze, ezek is stimmeltek. De a Chouji-féle hóember nyakában csillogó metál ékszerek ragyogtak, kezeire fekete bőrkesztyűt húzott. Fehérre mázolt arcára répát erősített, melyen sötét napszemüveg villódzott a fényben. A vörös kalap tele volt firkálva érthetetlen szimbólumokkal. Egyszóval, kiakasztóan nézett ki. De abszolút pozitív értelemben. Talán a "megdöbbentő" a legjobb szó rá. Shikamaru ellenben... Egy egyszerű halásznadrág, méregzöld rövid ujjúval. Egyetlen festéknyom nincs az arcán. Akkor...?
- Shikamaru, elnézést, de te... - Naruto nem bírta magában tartani a kérdést. - Bocsi, de te miért nem öltöztél be? - A barna hajú épp ásított egyet, majd megvakarta a haját, pont ott, ahol a gumi összefogta a lófarkát.
- Miről beszélsz? - Kérdezte lassan, majd fáradt szemeit Narutóra vetette. - Beöltöztem. - Látván a kérdést a kék szemekben unottan a farmerja zsebéhez nyúlt, és egy hosszú fapálcát húzott elő belőle. Jobb keze ujjai közé kapta, és párszor meglendítette a levegőben. - Huss! - Mondta a szokott monoton hangján, majd a pálcát visszadugta a zsebébe. - Látod? Varázsló vagyok. - Naruto nem tudott elfojtani egy kisebb kacajt. Na igen, ezek a srácok... Bennük nem fog csalódni.
- De Naruto, hogyhogy csak így egyedül? - A mosoly azonnal lehervadt a szőke fiú arcáról. Halványan beharapta ajkát, ahogy Choujira nézett.
- Én is szeretném tudni. Sakura nem jött meg a megbeszélt időpontra, én pedig azóta...
- Sakura? - Naruto hátrafordult, és látta, hogy Tayuya csodálkozva nézi őt. - De hiszen Sakura már régen itt van! Már akkor is itt volt, amikor megérkeztem.
- Tényleg? - A kék szemek kikerekedtek. Nem akart hinni a fülének. Sakura már rég itt van?! De akkor miért nem kereste meg őt? Tudta, hogy kint fog várni rá! Hiszen... Hiszen együtt beszélték meg, hogy ott találkoznak... - És hol van most? - Kérdezte mohón. Bármennyire is látni akarta már a lányt, arra gondja lesz, hogy jól kérdőre vonja emiatt.
- Azt hiszem... - Motyogta Tayuya, miközben elgondolkodva az állának támasztotta ujjait. - Az erkély közelében láttam legutóbb.
- Köszi!
Naruto gondolkodás nélkül hátat fordított a lánynak, és már indult volna az erkély felé, mikor hirtelen egy kezet érzett szorosan a karjára fonódni. Felvont szemöldökkel nézett hátra, de megdöbbenve pillantott aztán az őt komolyan figyelő sötét szemekbe.
- Naruto. - Shikamaru hangjából mintha elfújták volna a fáradtságot. - Miért nem maradsz még itt egy kicsit? - A fiú pislogott egy párat, de aztán zavartan kirántotta kezét a másik fogásából.
- Bo-bocsi, de mennem kell... - Motyogta, miközben bizonytalan pillantást vetett a barna hajú srácra. Miért komolyodott el ilyen hirtelen? - Majd még találkozunk.
Mielőtt még újra megállíthatták volna, hátat fordított, és elsietett a nyitott erkélyajtó irányába. Ahogy odaért, orrát megcsapta a hideg esti levegő illata. Vett egy mély lélegzetet, és átlépte a küszöböt.
Shikamaru és Chouji némán egymásra pillantottak, aztán mintha előre megbeszélték volna, egyszerre indultak a padok felé. Hosszú percekig egyikük sem szólalt meg, de aztán a dundi fiú megtörte a kettejük közt dúló csendet.
- Szerinted hol van Hinata? - Shikamaru felsóhajtott, és a zsebébe mélyesztette kezeit, miközben leült a padra.
- Nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy nagyon siet ide.
- És... Naruto? Biztos, hogy ki kellett engednünk? - Chouji vetett egy aggódó pillantást az erkély mögé, ahol Narutót látták eltűnni. Shikamaru átérezte barátja érzéseit, de muszáj volt józan fejjel gondolkodnia.
- Chouji, nem avatkozhatunk bele túl mélyen. Feltűnő lenne, ha nagyon távol akarnánk tartani Sakurától. Hinata szerintem nemsokára itt lesz, de mi addig is a közelben maradunk. Ha akcióba lépnének, azt hallani fogjuk, és akkor majd közbelépünk. - Chouji lassan bólintott, de tekintetét újra az erkély felé vetette. Hosszú ideje nem érzett már így, de aznap este valahogy nem kívánta a nassolnivalókat.
*
Hinata lihegve tápászkodott fel a földről. Tudta, érezte, hogy pillantások kereszttüzében ég, és az emberek felvont szemöldökkel követik minden mozdulatát, de egyáltalán nem érdekelte. Feltápászkodott a földről, ahol nagy sietségében kötött ki, s miután könnyedén leporolta magát, újra nekilódult. Nem egyszer nekiszaladt egy-egy embernek, de már a bocsánatkérésre is sajnálta az időt. Egyszerűen csak annyit tartott fontosnak, hogy mihamarabb elérje azt a rühes Művészetek Házát. 'Naruto...' Ez a név lebegett előtte, mióta csak elszabadult a kórházból. Vagy talán még régebben? Mióta minden eszébe jutott... Sőt, kénytelen volt beismerni, hogy jóformán csak az a szőke idióta jár a fejében, amióta csak megismerte. 'El akarom mondani... El kell mondanom...!' Tudta, hogy csak fájdalmat fok okozni a fiúnak, de a szíve legmélyéről vágyott rá, hogy most már mindent bevallhasson neki. És ezzel együtt, a múltjukat... Hiszen, ő már emlékszik. Talán Narutónak is sikerülne felidéznie őket... Ezzel ugyan semmit nem változtat a jelenlegi helyzetén, hisz a bűne akkor is bűn marad, de... Legalább ennyit adhatna neki. Az emlékeit. Ahogy befordult az egyik sarkon, kis híján megint orra esett. Bosszúsan látta, hogy a lámpa vörösre vált. Megállt a zebra előtt, de valahogy ki kellett engednie a feszültséget, s ezt csak úgy tudta megtenni, hogy teljes erejéből a mellette álló lámpa oszlopának vágta öklét. Nem törődött a felháborodott morgásokkal, amiket a körülötte álló emberekből váltott ki. 'Naruto... Csak várj rám...!'
*
- Sakura?
Naruto bizonytalanul lépett az erkélyen álló két alak felé. Már jóval elmúlt este kilenc, ráadásul az ég is rendesen beborult, így egészen sötét volt. A szuperhősnő, akinek egész testet beborító mély-lila jelmeze mögött Sakurát sejtette megrándult a neve hallatán, és a szőke felé pillantott. Naruto nem tudta, mennyit láthat a lány az egész fejét takaró maszk mögül, de nyilván eleget, mert a következő pillanatban intett a mellette álló srácnak, hogy menjen. Ahogy a fiú elsétált mellette, a sötét napszemüvegek láttán Naruto rájött, hogy ez az a srác, akivel Sakura azt mondta, vigyázzon. De akkor ő miért beszélt most vele...? Naruto végül figyelmen kívül hagyta a kérdést. Legszívesebben a másik nyakába ugrott volna, de helyette összevonta a szemöldökét, és mérges kifejezéssel lépett közelebb.
- Nocsak, Sakura. Nem hittem volna, hogy szuperhősnőnek öltözöl... - Jegyezte meg, tőle szokatlan módon meglehetősen gúnyos hangon. De tényleg így gondolta. Mondjuk, semmilyen jelmezt nem nagyon tudott elképzelni a lánynak.
- Hát... ja. De néha ki kell fordulni magunkból, nem igaz? - Naruto szemei csodálkozva tágultak ki a reszelős, gépi hang hallatán. Megállt a lány előtt, és a fekete foltokba nézett, amik mögött a lila színű szemeket sejtette.
- Hé, mi ez a hang?
- Hangtorzító... - Magyarázta a lány, miközben a torka felé mutogatott. - Beépített. Csak nem gondoltad, hogy a hősnők hagyják, hogy a közelükben lévők a hangjuk alapján beazonosítsák őket?
'Furcsa...' Gondolta Naruto. Általában nem szokott ennyit, és ilyen hangsúllyal beszélni. Persze, lehet, a hangtorzító teszi. Vagy a bál. 'Persze, a bál!' Jutott eszébe a szőkének, s haragja egyből visszatért. Már tette volna csípőre a kezét, de rájött, az mennyire lányos, így végül csak a mellkasa előtt fonta össze a karjait.
- Á, igen. Szóval Sakura, emlékszel még, mit beszéltünk meg ma reggel? - Néma csönd. Naruto úgy tervezte, megvárja, amíg a másik nyög valamit, de mérge túl soknak bizonyult. - Azt beszéltük meg, találkozunk háromnegyedkor! Itt! A fenébe is, van fogalmad róla, mennyit vártam?! Mennyit aggódtam?! - A "hősnő" hátrébb ugrott dühös kiabálása hallatán. Naruto maga sem így akarta kiadni a felgyülemlett feszültséget, de nem tehetett róla, a szavak egyszerűen ömlöttek belőle. - Aztán nagy sokára bejövök, és itt ténfergek, de nem, te még akkor sem mutatod meg magad! Nem akartál velem lenni, vagy mi bajod?! Vagy talán... - Érezte, hogy az arca vörösebbre gyúl, és nem tehetett róla, elfordította a tekintetét. - Vagy talán zavart a... ami történt? Megbántad? Azért rohantál el reggel is? De... De a kibaszott életbe is, nem hagyhatsz így egyedül! Ha bajod van, akkor mondd meg, de... de ne kerülgess, az Istenért!
Csak ekkor vette észre, mennyire zihál. Nyelt egyet, és elhallgatott, de biztos volt benne, hogy a sok méreg vörös színt festett az arcára. Sakura szótlanul meredt rá. Naruto szerette volna látni az arcát, a szemeit, mert abból talán kiolvashatta volna a választ a kérdéseire, de így sajnos várnia kellett, míg a másik beszél. Sakura viszont hosszú percekig néma maradt.
- Bocsánat. - Amennyire Naruto meg tudta állapítani, Sakurára a "szóhoz sem jut" kifejezés illett volna a leginkább. Ami azért volt furcsa, mert egyáltalán nem volt jellemző a lányra, hogy valamire ne, vagy csak nehezen tudjon reagálni. - Én csak... Hát jól van. - Sakura sóhajtott egyet, aztán hirtelen Naruto vállaira tette a kezeit. - Egy meglepetést szántam neked, amit még elő kellett készítenem. De tovább tartott, mint gondoltam. Nem akartalak ennyit váratni, tényleg bocs. - Naruto kétkedőn nézett a sötétlila maszkra. Vajon most komolyan gondolja, vagy ezek csak kifogások? Végül kemény hangon megszólalt.
- Jól van. - Tudta, hogy túl engedékeny, de túlságosan sokat volt egyedül hagyva ahhoz, hogy most ne akarja minden percét kiélvezni a lány társaságának. És nem veszekedéssel. Túlságosan szeretett vele lenni... Túlságosan szerette őt. - Most megbocsátok, de többet ilyen ne legyen!
- Oké!
Bár nem látta a másik arcát, de tisztán érezte, hogy elvigyorodik. Naruto arcára is halvány mosoly kúszott föl, miközben odalépett a lányhoz, és aztán hozzábújva szorosan átölelte.
Egy pillanatra megakadt a fejében valami, egy gondolat, egy érzés, ami nem akart kimászni, de mielőtt még megmagyarázhatta volna, mi az, Sakura finoman ellökte magától.
- Várj, Naruto, várj! - A hangjában, bármilyen gépi volt is, izgalom csendült. - Nem akarod tudni, mi az ajándékom?
Naruto erre az apró részletre fel sem figyelt. Halvány, rózsás pír költözött az arcára, miközben bólintott.
Sakura kiegyenesedett, és az erkély széléhez sétált, ruhájának palástja meglibbent utána a levegőben. Ott a földről aztán felemelt egy kis, barna csomagot, belemélyesztette a kezét, majd ökölbe szorítva kihúzta. Visszasétált Narutóhoz, és intett, hogy nyújtsa a kezét. A szőke torkában dobogó szívvel engedelmeskedett. Érezte, hogy valami könnyű, hideg tárgy csusszan a csuklójára mire gyomra ugrott egy hatalmasat. Elkerekedő szemekkel emelte maga elé a jobbját, s hitetlenkedve nézte a csuklóján lelógó láncot. A fél-vastag, sodort láncról apró, szív alakú medálok lógtak le. Mindegyikben egy Ramen képe feküdt, rajtuk a "Boy" felirattal. Ramenboy... Először nem értette, miért ez a név került rá az igazi helyett, de aztán rájött, hogy Sakura nyilván a megismerkedésükre akart visszaemlékezni ezzel. Mintha már évezredek teltek volna el azóta! Hihetetlen, hogy még csak két hete találkoztak... Naruto felnézett a másikra, s ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy letépje róla a maszkot, és a szájához préselhesse az övét. De ehelyett be kellett érnie azzal, hogy valahogy megpróbálja szavakba önteni az érzéseit.
- Sa... Sakura... - Szemeit a sötét foltokba fúrta, mintha átégethetné azokat, hogy a lila szemekbe nézhessen. Szeme sarkából látta, hogy a lány a nyakához nyúl, s egy ponton megvakarja azt. Az egész mozdulat olybá tűnt, mintha a másik zavarban lenne. Pedig akkor Naruto mit szóljon...?! - Köszönöm... Nem is tudom, mit mondjak... Én... - A másodpercek örökkévalóságnak tűntek. Hirtelen megütötte fülét, hogy odabent egyre nagyobb lesz a ricsaj, de elég volt a lila hajú lány mosolygó arcára gondolnia, hogy füle kizárja a zavaró hangokat. 'Mondd ki!' Súgta egy hang a fölébe. 'Szereted, nem?!' Naruto reszketve felsóhajtott, s érezte, hogy arca szinte fájón éget. - Annyira örülök, hogy eljöttem ide... Mert megismerhettelek. Mert... Mert én... - Vett egy nagy levegőt. - Én...
- NARUTO!!!
Hinata szó szerint beesett az ajtón. Ha nem kapaszkodik meg a párkányban, talán ki is esik az erkélyen. A szíve már akkor is hevesen dörömbölt a mellkasában, amikor lihegve berontott a főterembe. A látványos belépő miatt minden szem rá szegeződött, de az ő szeme csak Shikamarun akadt meg, aki a terem szélében állt, mintha lépés közben fagyott volna meg. A Hyuuga láttán megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát, de aztán hirtelen a színpad melletti hangszórók felé fordította tekintetét, ahogy mindenki más is.
- Nem is tudom, mit mondjak... Én...
Hinata megdermedt, ahogy Naruto felerősített hangja betöltötte a termet. Jeges zsibbadtság öntötte el a tagjait. Szóval ezért volt olyan néma csend, amikor megérkezett! És Shikamaru ezért fagyott meg lépés közben! De Sakura... Már elkezdte volna...?!
- Annyira örülök, hogy eljöhettem ide... Mert megismerhettelek. Mert...
A hangszórók megtöltötték a levegőt Naruto szavaival. Hinata mellkasába nyilallt valami, de aztán hirtelen mintha áramot vezettek volna belé. Nem törődve a csodálkozó tekintetekkel az erkély felé iramodott.
- Mert én...
'Ne, Naruto!' Kiáltotta gondolatban, s legszívesebben betapasztotta volna a szőke fiú száját. 'Ne mondd ki!'
- Én... - Szó szerint feltépte az ajtót, s közben akarata ellenére felordított. Nekicsapódott az erkély peremének.
- NARUTO!!!
Látványos közbeavatkozása sikert ért el, mert Naruto elhallgatott. Hinata nehezen zihálva, lassú léptekkel indult meg a páros felé, de a kezdődő sötétben is jól látszódó égkék szemek tekintete ráébresztette, hogy a neheze még hátravan. Szeme sarkából látta, hogy Sakura megdermed, és hátralép egy lépést. Majd még egyet.
- Sa... Sakura...? - Naruto hangja teljes értetlenséget fejezett ki. Még a szája is kinyílt, miközben a szemei hatalmasra kerekedtek, aztán fejét a "másik Sakura" felé kapta. Aztán tekintetét ide-oda járatta Hinata, és a jelmezes hősnő között.
- Mi... Mi folyik itt? - Reszketett a hangja. Hinata legszívesebben a karjába zárta volna, de azzal talán csak mindent még nehezebbé tett volna. - Hogyhogy te... De akkor ő....? - Újra a jelmezes Sakurára nézett. Aztán Hinatára.
- Naruto, várj. - Hinata igyekezett, hogy a hangja nyugodt maradjon, de nagyon nehéz volt. - Én...
- Hát ezt jól megcsináltad, Hyuuga! - Sakura kiáltása szinte átmetszette a csöndet, ami korábban az erkélyen ült. A lány szemlátomást megelégelte a helyzetet, mert egy dühös morgás kíséretében lerántotta fejéről a maszkot. Alóla egy dühtől kipirult, kócos fej került elő. Naruto felnyögött, és hatalmas szemeit a dühtől ziháló rózsaszínhajúra szegezte.
- Hi... Hinata...? - Sakura nem reagált a névre. Egyetlen pillantásra sem méltatta a reszkető Narutót, helyette Hinatára vicsorgott.
- Tönkrement miattad a felvétel! Akkor mégis miért szenvedtük végig az elmúlt heteket?! Hah?! - Sakura egy dühödt rántással lehúzta a ruhája cipzárját, s a jelmez nyakából kiemelte a kis mikrofont. Az piros fénnyel égett, de amint Sakura megnyomott rajta valamit, a fény kialudt. - Gratulálok, Hyuuga!
- Hinata Narutóra pillantott, és látta, hogy a fiú teljesen elsápad, ahogy meglátja a kis készüléket. Szinte halotta, ahogy a szőke üstök alatt kivetődnek a szavak: "tönkrement"... "felvétel"... "elmúlt hetek"...
- Hyuuga? - A kék szemek Hinatára tévedtek. S a lány megrémült, hogy azokban dermedt ijedtségen kívül semmit nem látott. - Hogyhogy... Hyuuga...?
- Naruto... - Hinata közelebb lépett a szőkéhez, de az hátraugrott. S ő először vélt felfedezni olyat a kék szemekben, amiket azelőtt még soha, félelmet. Hirtelen kicsapódott az ajtó, és egy srác rohant neki Hinatának. A lány még fel sem tudott ocsúdni, mikor kezek fonódtak a mellkasára, hogy megszoríthassák a felsőjét.
- Hinata, hallottam, hogy Kiba keze eltört! Igaz, hogy végig vele voltál? Hogy azért csak most jöttél, mert őt támogattad a kórházban? - Shino sápítozása megtöltötte a fülét. - Hallod, Hinata? Hé...
- Tűnj már innen! - Rivallt rá az említett, és durván lerázta magáról a fiút. - Tünés! - Shino elengedte, és ijedten hátrébb lépett, de nem távozott. Hinata azonnal Naruto felé kapott a fejével. A kék szemek őt figyelték meredten.
- Hinata? - Látta az arcán, hogy kezdi felfogni, miről is van szó. A mellkasába nyilallt a fájdalom. - Te... Te vagy Hinata? De akkor ő... - Lassan a jelmezes felé pillantott, aki dühösen az öklébe szorította a kis mikrofont. - Ő... - Naruto bágyadtan megemelte a jobbját, s az azon függő láncra pillantott. Hinata gyomra megugrott. Azt Sakurától kapta? Shino tovább folytatta a hisztérikus rikácsolását.
- Hinata, mi folyik itt? - Már kapaszkodott volna a lány karjába, de elég volt egy sötét pillantást vetni rá, és azonnal hátrébb ugrott. Ezután inkább a másik lánynál próbálkozott. - Hé, Sakura, mibe rángattad már megint bele Hinatát?
- Fogd be! - Üvöltötte Sakura. - Nem belerángattam, ő is örömmel benne volt!
- Haruno! - Ordította fenyegetően Hinata, mire a másik elhallgatott, de pillantásával egyértelműen a halálba küldte őt.
Hinata csak egyetlen pillantást vetett oldalra, de az elég volt ahhoz, hogy meggyőződjön róla, az erkélyre nyíló ablakok mindegyikéhez emberek sokasága tapad. A benti tömeg mind a jelenetet figyelte. Aztán újra Narutóra nézett. A fiú immár egész testében hevesen remegett, s égkék szemeit könnyek homályosították el. Hinata az egész világot a pokolra küldte volna, hogy kettesben maradhasson a fiúval, és mindent elmagyarázhasson neki, de nem tehette. Most már csak úszhat az árral.
- Naruto, figyelj rám! - Odalépett a szőke elé, de az rémülten nyikkant egyet, és hátrálni próbált. Hinata nem kapott utána, de követte lépteit. - Mindent elmagyarázok, csak hallgass meg!
- Nem... Sakura... Hinata... Nem értek semmit... - Naruto a fejére szorította kezeit. Úgy nézett ki, mint egy összetört gyermek. És Hinata szíve összefacsarodott a gondolatra, hogy ő tette ilyenné.
- Naruto... - Megpróbálta megérinteni a másik kezét, de az csak felordított.
- Ne érj hozzám! - A szeméből legördült az első könnycsepp. Hinata visszaeresztette a kezét, és összeszoruló torokkal nézte, ahogy Naruto ellép mellette, de kék szemeit egy percre sem veszi le róla. - Ne gyere a közelembe! Ne... - Megnyikkant, ahogy valaminek nekiütközött. Egy pillanat alatt megpördült, de csak újabb nyikkanás hagyta el ajkait, ahogy hátrébb ugrott Sakurától.
- Na mi van, balfék?! - Hajolt hozzá a rózsaszínhajú. Hinata kezei ökölbe szorultak, és már ordított volna a hülye fruskának, de a hirtelen testének nyomódó Shino megakadályozta ebben. - Még mindig nem érted?! Át lettél ejtve, öregem! - Naruto lassan rázta a fejét, szeméből hosszan peregtek a könnyek. Szinte fehérré vált ajkaival lassan és nehezen formázta a szavakat.
- Hi... Hinata... - Sakura ördögien elmosolyodott.
- Tévedés, kishaver. - Szinte már barátságosan megpaskolta Naruto arcát, de az csak megrázkódott az érintésére. - Ő Hinata! - Naruto a mutatott irányba fordult. A kék és lila szemek egy hosszú, végtelennek tűnő pillanatra összekapcsolódtak, aztán a szőke lehunyta az övéit. Beharapta a száját, hogy ne zokogjon fel hangosan, de szakadó könnyeinek nem tudott megálljt parancsolni. - Kapizsgálod már, lúzerkém? - Sakura szemmel láthatóan egyre nagyobb élvezettel beszélt. - Akkor miért nem húzol már haza anyucihoz és apucihoz? Balfékeket itt nem látnak szívesen!
- Sakura, fog be! - Üvöltötte magából kikelve Hinata, és lerázva magáról az idegesítő Shinót, gyilkos tekintettel ugrott a lány felé. - Elég!
- Mi az, Hinata? - Kérdezett vissza a Haruno, de a következő pillanatban felordított, ahogy az említett ökle találkozott az orrával. Sakura elterült a földön, s vérző orrához kapta a kezét. Hinata látta, hogy a kis mikrofon pirosan világítva kipottyan a kezéből, és elgurul a földön, de nem foglalkozott vele. Naruto felé lépett.
- Naruto...
- Menj innen! - Sosem hallotta még ilyen hangon beszélni a fiút. Most zokogva, félve kiabált.
- Kérlek, hallgass meg! Mindent megmagyarázok, csak... - Megpróbálta megfogni a fiú csuklóját, de az hatalmasat rándult az érintésére, és azonnal kiszabadította magát.
- Ne érj hozzám! Csak... csak menj innen! Hagyj... Hagyj békén! - Sosem látott még ennyi kétségbeesést és félelmet azokban az azúr-színű szemekben. Bár ne is kellett volna soha látnia...
- Naruto...
- Hinata, mi ütött beléd? - Nyögött fel Sakura. A Hyuuga hátranézett a válla fölött, és látta, hogy a lány vérző orrát szorongatva feltápászkodik. - Ezt meg mi a francért csináltad?! Hagyd a hülye lúzert, és...
- Fogd be, Haruno! - Naruto megvonaglott, mintha korbáccsal csaptak volna végig rajta. Hitetlenkedve nézett a lila hajúra.
- Hinata...
A lány gyomra összerándult. Sosem akarta, hogy Naruto ilyen hangsúllyal mondja ki először a nevét. Ennyi félelemmel, gyűlölettel, kétségbeeséssel, hitetlenkedéssel és csalódottsággal... A szőke fiú jobbja hirtelen megemelkedett, hogy aztán ökölbe szorulva közeledjen Hinata arcához. Az lehunyta a szemét. Megérdemli az ütést. Ez a minimum. Nem kerüli el. De hosszú másodpercek elteltek, és semmi sem történt. Hinata kinyitotta a szemeit. Naruto ökle még mindig a levegőben volt, pár centire az arcától. A keze remegett, akár az egész teste. Fejét a föld felé fordította, így tincsei kitakarták az arcát, de zihálása jól hallható volt. Ahogy a zokogása is. Végül lassan leeresztette a kezét, és egyetlen szó nélkül elrohant. Közben nekiszaladt Shinónak is, aki ezt egy méltatlankodó felkiáltással adta tudtára, de Naruto nem reagált. Hinata utána sietett, de az útját hirtelen Shikamaru állta el.
- Hagyd lenyugodni. - Hinatának nagyot kellett nyelnie, s szíve szerint hirtelen még Shikamarura is rávetette volna magát. De fékezte érzéseit, és visszament Sakurához, az erkélyre. Shinóra egyetlen pillantást sem vetett.
- Komolyan nem értelek, kiscsaj! - Dörrent rá Sakura, miközben előhalászott a táskájából egy zsebkendőt, és vérző orrára szorította. - Miért rendeztél ilyen jelenetet?! És amit a reggelről hadovált... Komolyan, úgy viselkedsz, mintha beleszerettél volna!
Hinata némán nézte a srácot. Tudta jól, hogy a fiú nem gondolja komolyan, amit mond, de a szavak az ő lelke legmélyére hatoltak. Mintha forró lavina hullámzott volna végig benne, hogy aztán jéghideg tűket döfködjenek a testébe. Fájdalmas keverék. A lila szemek hirtelen a padlóra szegeződtek, s észrevette ott a még mindig világító mikrofont. Mintha égi jel érte volna, kapta a kezébe a kis tárgyat, és maga elé emelte. 'Naruto... Remélem, hallod..."
- Tudod, mit, Sakura? - A szíve mely eddig apróvá zsugorodott, hirtelen kitágult, s őrült módon kezdte pumpálni a vérét. Ki tudja, valamilyen szinten talán tényleg megőrült. - Pontosan erről van szó!
A kimondott igazság pezsgő vízként járta át tagjait. Miért nem tette meg hamarabb?! Elégedetten csapta le a földre a mikrofont, ahol az aztán darabokra tört. Majd hátat fordított, és ügyet sem vetve Shino hápogó arckifejezésére, berohant a terembe. Ahogy végigsietett a főtermen, látta, hogy mindenki pisszenés nélkül, dermedten áll, és követik minden mozdulatát. A legtöbben megrökönyödve figyelték, de néhányan, közöttük Shikamaru, Chouji és Kakashi, csak halványan mosolyogtak. Hinata előre fordította a tekintetét, és szinte áttörte az ajtót, ahogy kirohant rajta. A hideg levegő valósággal metszette felforrósodott bőrét. Kisietett az útra, és szétnézett, de a narancssárga ruhát nem látta sehol. 'Naruto... Merre vagy?!' Az ég hirtelen dördült egyet, és mintha csak erre lett volna időzítve, lassan cseperegni kezdett az eső. Hinata beharapta a száját, miközben kezével idegesen a hajába túrt.
'Naruto...'
*
A szőke fiú nehezen zihálva futott. Amint megérezte bőrén az első cseppeket, nyelnie kellett egyet. Fogalma sincs, meddig rohant eszeveszetten, de csak akkor állt meg, amikor már kíméletlenül zuhogott az eső. Körülnézett, de sehol nem látott embert, ezért beült az első fa alá, amit meglátott. Lábait felhúzta, s átvetette térdén a karjait, de kikívánkozó zokogását nem tudta tovább elfojtani. Hangosan felsírt, miközben térdére hajtotta fejét, s érezte, hogy könnyei mellett a hideg esőcseppek is elárasztják őt. Képtelen volt lenyugodni, ahogy heves remegése sem maradt abba. Nem tudott gondolkozni, nem értett semmit, nem tudta, mit kéne tennie... Csak a végtelen ürességet érezte magában, és a kínzó fájdalmat. Soha semmi nem fájt még ennyire. Soha semmi... Lassan a shuriken tartója felé nyúlt, és kihúzta belőle a telefonját. Miközben remegő ujjaival nehezen beütötte a számot, szabad kezével lerántotta fejéről a pántot. A füléhez emelte mobilját, és reszketve szedte a levegőt, miközben az finoman búgott a fülébe. Aztán kattant egyet.
- Naruto? - Erre a hangra van most szüksége. Sőt. Csak rá. Csak ő segíthet. Az igaz barátja. Csak ő tudja elmulasztani a fájdalmát. - Minek köszönhetem ezt a késői hívást? Általában nem szoktál...
- Sai... - Maga is meglepődött, milyen a hangja. Rekedt a sok sírástól és a fájdalomtól, ami még a torkát is összeszorítja. Szinte levegőt is alig kapott. A vonal szinte megfagyott.
- Naruto?! Mi történt? Miért sírsz? Mi...
- Sai... - Ismételte elhalón Naruto, mintha a név gyógyír lenne, ami képes megszabadítani a lelkét. Nem akar többé gondolkozni. Nem akar létezni. Itt nem. Csak menne el, messzire... Haza... - Sajnálom... Igazad lett... - Lehunyta a szemeit. Érezte, hogy a cseppek lassan végiggördülnek az arcán, de hogy a könnyei voltak-e, vagy az eső, nem tudta volna megmondani. - Igazad lett...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó