Egy pillanatra sem vette le szemét Naruto szemeiről, hanem komoly tekintettel figyelte annak minden apró rezdülését. Látta, ahogy az égkék írisszel keretezett sötét pupillák kissé összehúzódnak, a puha szempillák megrebbennek, s a szőke szemöldök megemelkedik. Tekintete lejjebb siklott, így tanúja lehetett, ahogy a rózsaszín ajkak megmozdulnak, s résnyire kinyílnak, de aztán szinte magatehetetlenül csukódnak össze újra. Bár a torkában dobogott a szíve, egyelőre képtelen volt többet mondani. Még mindig nem értette, miért szólalt meg. Mintha valami égi lény szállta volna meg, mozgásra késztetve ajkait, hogy a súlyos szavak kimondásával megszabadítsa őt hosszú ideje mellette lévő társától, az emésztő bűntudattól. Hinata érezte, hogy zökken benne valami. Talán a mellkasában? De nem, ez kivételesen nem a teste volt... A szeme sarkából látta, hogy a kabin újra ereszkedni kezd, egyre közeledve a föld felé. Naruto arcáról eközben eltűntek az apró elváltozások, és olyan fürkésző tekintettel nézte a másikat, mintha annak arckifejezéséből akarná kiolvasni a választ fel nem tett kérdésére. Ahogy újra elérték a fák szintjét, az ablak üvege mögé sűrű lombok tolultak, így elzárva a benn ülőket a fénytől, s különös árnyékokat festve az arcukra.
- Hogy érted ezt? - Hinata a kis szájról visszafordította tekintetét a kék szemekbe, de kivételesen semmit nem tudott kiolvasni belőlük. Korábbi kijelentése és ezen mondat között viszonylag sok idő telt el, és mégis, amint meghallotta a kérdő hangot, azonnal eszébe tolultak korábbi nyomasztó gondolatai.
- Úgy, ahogy mondtam. - Ösztönösen el akarta fordítani a fejét, de erővel kényszerítette magát, hogy ne tegye. - Hazudtam neked, amikor először találkoztunk. Sőt, már akkor is, amikor még csak chaten beszéltünk. Akit először megismertél, az nem én voltam. - Néma csend.
- Hanem? - Hinata próbálta megfejteni, mire gondolhat a másik, de a kék szemek elzárkóztak előle. Ahogy lassan elhagyták a lombokat, az árnyék fokozatosan csúszott fel Naruto arcán, míg teljesen el nem tűnt, s alóla egy szinte szoborszerű arc került elő. A lila hajú felsóhajtott.
- Az... egyik barátnőm. - Tekintetét Narutóra függesztette. - Mielőtt megérkeztél Konohába, azelőtt két nappal hívott át magához. Elmondta, hogy pár napja találtak egy társkeresőt, regisztráltak, és megismerkedtek egy RamenBoy nevű alakkal. - Lassan beszélt, előre megfontolva minden szavát. - És hogy elküldték neki a képemet. Nem tudták előre, hogy te ide fogsz jönni nyári munkára. De... - Hirtelen elakadt, és nyelnie kellett. Pedig ez egyáltalán nem volt jellemző rá. A kék szemekbe azonban mintha valami puhaság költözött volna. Hinata nem tudta mire vélni, de mielőtt megszólalhatott volna, Naruto megelőzte.
- Te is? - Kérdezte halkan, szomorú, de ugyanakkor... szinte sajnáló hangon.
'Hogy érted?' Akarta kérdezni a lila hajú, de félúton megállt benne a szó, mert Naruto hirtelen felállt. A kabin kicsit megbillent, ahogy lépett egyet, majd lehuppant Hinata mellé. A lila szemek kérdő csodálkozással fordultak oda, de a másik csak szomorúan nézte őt. Újra nyelnie kellett egyet, mert a szőke jóval átlépte azt a távolságot, amit a "nagy vallomás" idején biztonságosnak ítélt. Olyannyira átlépte, hogy érezte a lélegzetét az arcán, miközben tekintetük összekapcsolódott. De a kérdés félelemmel töltötte el. Úgy érti, ő, Hinata is megbántja majd? Talán korábban valaki már megszégyenítette a hiszékenysége miatt, vagy valamilyen más módon fájdalmat okozott neki? Tiltakozni akart, hogy ő a világért sem bántaná, de aztán hideg érzéssel a szívében kellett rájönnie, pontosan azt teszi.
- Te is szenvedsz miatta? - A szemei akaratlanul is elkerekedtek, mert erre a kérdésre nem számított. Ezért vágna Naruto olyan szomorú arcot? - Veled is kegyetlenül bánnak, amiért más vagy, mint ők? Amiért kicsit különbözöl tőlük, játékként kezelnek, amivel szórakozhatnak, és nem törődnek az érzéseiddel? - Hinata fejében egyre zavartabb gondolatok támadtak, s kezdte úgy érezni, hogy a szőke határozottan félreértett valamit. Ennek a véleményének hangot is akart adni, főleg, miután egy meleg kéz érintette meg gyengéden a karját, de Naruto következő megnyilvánulására minden gondolat kiröppent a fejéből. - Tényleg nagyon hasonlítasz rá. Sai... Őt is mindig bántották. - Ennél kizökkentőbb dolgot aligha mondhatott volna. Hinata egy pillanatra megmerevedett, aztán a fejébe sötét gondolatok tolultak.
- Sai...? - Maga is észrevette, hogy a hangja hirtelen mintha egy egész oktávval mélyebbre ugrott volna, és hűvös, fenyegető felhangot kapott. De nem érdekelte. - Az a Sai? - Naruto nem reagált semmit a hirtelen változásra, de talán nem is vette észre. Csak bólintott egyet, mire Hinata szemei elsötétültek.
- Őt is, nem csak kiközösítették, de... bántották is. Elmondta nekem. - Mondta halkan, miközben az ablak felé fordult. Látszólag a kinti tájat nézte, mely újra kezdett összemenni alattuk, de Hinata biztos volt benne, hogy valójában nem is látja. - Miután megtudták, hogy meleg, többször is randit beszéltek meg a nevében más fiúkkal, és nyilvános helyen kiabáltak neki megalázó dolgokat. Sokat szenvedett, és emiatt vált aztán azzá a hűvös, nemtörődöm fiúvá, akinek megismertem. Te... sokban hasonlítasz hozzá.
A kék szemek ismét az övéinek szegeződtek, de Hinata még az előző mondatoknál ragadt le. Agyában egymást kergették a gondolatok. 'Sai. Az "Ölelgetős Sai". Aki meleg, és Naruto ő hozzá hasonlítja őt...' Szívében furcsa érzés támadt, ami egyre csak sugallta neki, hogy keresse fel azt a bizonyos Sai gyereket, és hosszan "beszélgessen el" vele... De ezt az érzést elnyomta egy másik, ami még erősebb volt. Annyira, hogy fel sem vette magára, miszerint hasonlít arra az egyénre. "Randit beszéltek meg a nevében más fiúkkal, és nyilvános helyen kiabáltak neki megalázó dolgokat." De hát ő is éppen ezt teszi, nem igaz? A nagy Hyuuga randevúzott egy fiúval, mert az ostoba barátnői belerángatták. És ami a megalázást illeti, abban is bőven lenne része, ha Hinata nem gondolta volna meg magát. Ha nem akarná megvédeni... 'De miért?!' Erős késztetést érzett, hogy beharapja a száját, de ellenállt, s helyette kitartóan nézte az ő arcát figyelő szőkét. 'Azt hiszi, engem akartak szívatni azzal, hogy randit beszéltek meg nekem? De hát nem érti, hogy pont fordítva történt...?!'
- Naruto, én... - Kezdett volna neki, de a másik azonnal a szavába vágott.
- Tudom. - A szemei annyi szomorú megértést és együttérzést fejeztek ki, hogy Hinatának összeszorult a szíve, s nem tudott újabb hangokat kiadni. Miért? Miért ilyen együtt érző? Miért nem érti, hogy az ellenkezője történt? - Neked közöd sem volt az egészhez, ugye? Csak belerángattak, mintha egy dróton rángatott bábu lennél. Bele, egyenesen a közepébe.
- Igen. - Ezek voltak az első mondatok, amiket Naruto helyesen mondott. Innentől kell újra visszavennie a kormányt. Még akkor is, ha emiatt elsüllyed a hajó, amin áll. - Az egészet a hátam mögött csinálták. Amikor pedig bevallották... Legszívesebben a torkuknak ugortam volna. - Lehajtotta fejét, miközben beszélt, de maga is meglepődött, mennyire könnyen ejti ki ezeket a szavakat. Így utólag minden annyira más volt! Ha akkor, azon a napon is birtokában lett volna annak a tudásnak, mint most, valószínűleg azonnal elhallgattatta volna Sakuráékat, hogy az egész ügyet örökre elfelejtsék. - De ők...
- Mégis eljöttél. - Hinata elhallgatott, és felnézett. Naruto még közelebb hajolt hozzá, s alig pár centi választotta el arcukat egymástól. A távolság, ami már nem is volt annak nevezhető, veszélyes volt. Nagyon veszélyes. Mintha a szája jéghegy lett volna a hajó előtt, amin Hinata állt. Ha hozzáér... elsüllyed. - Nem is ismertél, csak egyszer beszéltünk. És ennek ellenére, vártál rám. - Naruto arcán szomorkás, nosztalgikus mosoly jelent meg. - Még cselhez is folyamodtam, hogy ne ismerj fel azonnal, de te nemet mondtál nekem, mert vártál valakire. Aki én voltam, csak még nem tudtad. Pedig... Pedig az egész helyzetbe csak belekényszerítettek.
- Naruto... - Hinata egészen összezavarodott. A szőke arckifejezései, a hangja, az arca... Egészen olyan, mintha... - Te úgy beszélsz, mintha... mintha tudtad volna. - Túl hirtelen kellett elmerülnie a kék szemekben. Váratlanul érte a mozdulat. Csak emiatt hagyott ki a szívverése.
- Mm. Már akkor sejtettem, mikor először beszéltünk. Mármint, veled. - A szívverése visszatért, de olyan őrülten, mintha megvadult volna. - Tudod, valójában nekem sem voltak komoly szándékaim, amikor regisztráltam azon az oldalon. Nem rég voltam túl egy szakításon, és... Csak beszélgetni akartam. - Hinata szeme megrándult a "szakítás" szóra, de egyéb módon nem reagált. - Nem is tudom, miért írtam Vadrózsának. Talán mert... olyan röhejesnek találtam a bemutatkozását. Kíváncsi voltam, tényleg ilyen idióta e. - Egy ideje először jelent meg igazi mosoly az arcán. - Nem csalódtam. Vadrózsa olyan hatást keltett, mintha most ugrott volna elő valamelyik lányregényből. Szánalmasan romantikus, és csöpögős. - A lila hajú görcsössége erre oldódott egy picit. Sőt, szinte már halvány mosoly kúszott fel az ajkaira. Ezek szerint nem csak ő gondolta egy rakás szerencsétlenségnek Sakurát. - De mégis, a tudat, hogy ő olyan, mint én, arra késztetett, hogy írjak neki. Néhányszor beszélgettünk, de semmi komoly. Aztán, csak úgy kíváncsiságból, kértem róla egy képet. De az a kép... - Naruto vett egy mély levegőt, s közben kerülte Hinata tekintetét. - Az a kép mélyen elgondolkodtatott. A személy a fotón egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek a beszélgetés alapján elképzeltem. Akkor biztos voltam benne, hogy szórakoznak velem a másik oldalon, és ezért küldte nekem más fényképét. Ezért úgy terveztem, hamarosan megszüntetem vele a kapcsolatomat. De egyszer csak... megváltozott. Teljesen más stílusban, teljesen más dolgokat írt... Pontosabban, írtál. - Végre felnézett. Hinata torkába gombóc nőtt, ahogy a kék szemek puha lágysággal tekintettek rá. 'Naruto...' - Éreztem, hogy ez egy másik személy. Talán pont az, akit a képen láttam. Nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, és úgy döntöttem, belemegyek a játékba. Leutaztam Konohába, és... Megismertelek. Téged.
- Naruto... - Hinata legszívesebben a két kezébe fogta volna a fiú arcát, hogy az ne tudjon menekülni, miközben felvilágosítja. Miért, miért, miért feltételezi mindig a legjobbat az emberekről? Az meg sem fordult a szöszke fejében, hogy talán ŐT akarták átverni és megszégyeníteni? Miért csak a mások érzéseire van tekintettel?! - Félreértetted. Én... megértem az érzéseid, és... Sajnálom. - Hol marad a nagy beszéd? Egyáltalán, miért kellett mindenféle előkészület nélkül belerohannia ebbe a beszélgetésbe? Hinata sosem érezte még ennyire rosszul magát. Inkább hazarohant volna a szobájába, hogy magára csapja az ajtót, s a világ ne szóljon többé hozzá... De nem tehette. Mert itt volt. Narutóval.
- Nem számít, miért találkoztunk. - Hinata megdermedt, ahogy egy puha kéz bátortalanul megérintette az arcát, s a meleg ujjak végigfutottak az arcélén. - Csak az, hogy megismertelek. Tudom, hogy ez nagyon közhely, de én... Én...
'Ne!' - Hinata nyelt egyet, s öntudatlanul is felemelte jobbját, hogy mutatóujját Naruto szóra nyíló ajkaira szoríthassa. Nem törődött a másik csodálkozva kérdő tekintetével. 'Ne mondd ki!' Rég érzett magában félelmet, szinte már el is felejtette, milyen az. De emlékei szerint a mellkasát összeszorító hűvös kezek ezt jelentették. Félt. Ha a szőke azt találná mondani... 'Nem akarom hallani!' Kettéhasadna a szíve.
'Nem tudom, mit tennék...'
Naruto lerázta magáról Hinata ujját, s a lila hajú a következő pillanatban érezte, hogy a szájához nyomódik valami meleg. Teste szinte megfagyott, de ugyanabban a percben bizsergés áradt szét benne. Szemei tágra nyíltak, de hiába, mert látóköre leszűkült az előtte himbálózó aranyszínű tincsekre. Érezte, ahogy Naruto picit kidugja a nyelvét, s végigsimít vele az ajkain, mire azok maguktól kinyíltak. A másik, mintha csak erre várt volna, lassan az ajkai közé csúsztatta nyelvét, s félénken, de végtelenül lágyan simította végig az övét. Hinata testét zsibbasztó bizsergés járta át. 'Ne... Ha most viszonzod...' Ajkaikat nagy lelkierővel szétválasztotta, de Naruto nem tágított. Testével közelebb nyomult hozzá, így a kabin ablakának lökve őt, s bár szája csak néha ért az övéhez, a nyelvével folyamatosan simogatta a másikét.
'Naruto!'
A józan ész, úgy tűnik, elvesztette maradék bizalmát is Hinatában, mert immár teljesen magára hagyta. A lány pedig nem küzdött tovább az elkerülhetetlennel. Szemeit lehunyta, miközben kezei felkúsztak a szőke puha arcára, így közelebb húzva magához, s ajkaikat egymáshoz préselte. Fél füllel hallotta, ahogy Naruto boldogan felnyög, miközben visszavette a dominanciát, s nyelvével apró köröket kezdett rajzolni a szőke szájpadlására. Kezei lejjebb csúsztak, végigsimították a feszes nyakat, majd kitámasztotta társa fejét, ahogy óvatosan az ülésre döntötte őt. Lassan kinyitotta a szemét, miközben lágy csókokkal hintette a rózsás ajkakat, de látván, hogy azok őt hívogatva finoman kinyílnak, nyelve újra visszacsúszott a meleg nedvességbe. Nem érdekelte, mennyi mindent veszíthet ezekkel a csókokkal. Végre összeszedte a... bátorságát? Erejét? Ami volt, mindent, hogy felfedje az igazat. De a másik félreértette őt, és most talán még nagyobb zűrt csinált, mintha meg sem szólalt volna.
És mégis, azokban a pillanatokban nem érzett mást, csak boldogságot. Nagyon rég, vagy talán még sosem volt ennyi elégedettség a szívében. Mintha az elmúlt napokban nem töltötte volna minden percét fájdalmas gondolkozással, amik néha még az álmaiba is befurakodtak. Tisztában volt azzal, hogy amint megáll az óriáskerék, jobban fogja átkozni saját gyengeségét, mint azt valaha, de képtelen volt lemondani arról a melegségről, ami elöntötte a mellkasát. Inkább átadta magát a pillanatnak, az érzésnek, ahogy meleg kezek ölelik át a hátát, s az őt szomjazó ajkak érintésének, s nem is mondott le róluk, míg az óriáskerék egy lassú nyikorgással meg nem állt, felhívva utasai figyelmét a leszállásra.
Naruto arcán élénkpiros szín játszott, miközben Hinata felemelkedett róla, de boldogan mosolygott. A lány szíve pedig ennek láttán szinte hallható erővel kezdett dobogni. Elvégre, ő is emberből van. Talán Hyuuga, de attól még nem tökéletes. Mindenkinek megvannak a maga gyengéi. És úgy tűnik, az övé Naruto.
*
A Hold már felöltötte kifliformáját, s maga körül vörössé festette a kékesszürke égboltot. Mivel csak nemrég váltotta fel nagy testvérét, a Napot, még nem ragyogott teljes pompájában. Halovány körvonalaiból csupán bágyadt fény áradt, hogy beterítse maga alatt a világot. A levegő estére lehűlt, s a nappal sziporkázó fénye eltűnt az utcákról, mintha valaki átállította volna a világ fényerő-szabályozóját, hogy lassan, fokozatosan a mély sötétre ítélje. Mindössze pár csillagocska világított csak az égen szemtelenül, mintha azt mondanák: "Nézzétek! Én erősebb vagyok, mint a többiek, és fittyet hányok arra, hogy még nem jött el az éjszaka!" Mintha az öreg Hold csak erre a kijelentésre szusszantott volna rá bólogatva, hirtelen hűvös légáramlat indult útjára, megmozgatva a bokrokat, megtáncoltatva a faleveleket, s belekapva pár könnyen szálló éjfekete hajtincsbe. Azonnal egy sápadt-fehér kéz jelent meg, hogy visszaigazítsa helyére az elkóborolt tincset, majd az alak fejét elfordítva nézett a magasba a válla fölött. A lila szemek hűvös kifejezéstelenséggel meredtek Hold-apóra, aki ezt látva békítőleg parancsolt megálljt a játékos szellőnek.
- Sakura, mi az? - Hinata megeresztett egy halk sóhajt, s levette tekintetét a barátságosan hunyorgó égitestről. Aztán szöget ütött fejében a gondolat. "Barátságosan hunyorgó"? 'Nem vagyok eszemnél!' Gondolta, miközben a kérdő hang hatására a mellette lépkedő fiúhoz fordult. 'Az csak egy égitest. Se nem barátságos, se nem hunyorgó!'
- Semmi.
- Mm... Értem. - Hinata próbálta kiolvasni, mire gondol a másik, de sikertelenül járt.
Csak úgy sütött Narutóból a boldog megelégedés, de a Hyuuga biztos volt benne, hogy van valami véleménye az óriáskeréken elhangzottakról. Ahogy eszébe jutottak a korábbiak, már emelte volna a kezét, hogy a hajába túrjon, de fékezte magát. Legalább addig, míg hazaér. Átkozta magát, ahogy azzal előre tisztában is volt. Végre adott a lehetőség, hogy megbeszéljék a dolgokat, erre ő nem él vele! Csak azért, mert Naruto félreértette, ő hagyta magát elvinni az árral. Nem kapálózott, nem keresett kapaszkodót. Fel kellett volna világosítania a fiút a tévedéséről, de ő inkább ráhagyta. És ami még rosszabbá teszi ezt az egész helyzetet, hogy a szőke most sajnálja őt. Sajnálja! Mert azt hiszi, szegény, szegény Hinatát meg akarták szívatni a "barátnői", ezért beszéltek meg randit a nevében. Értitek? A "nevében"! Ha tudná Naruto, hogy ez még csak nem is az övé...! 'Barom vagyok.' Suttogta maga elé gondolatban. Talán a tudatalattija titkon örült annak, hogy így elterelődött a beszélgetés? Hogy így nyerhet még pár szabad napot... de inkább órát? Csak ez lehet a magyarázat. Máskülönben letisztázta volna az egészet, s most akkor egyedül baktatna hazafelé. Haza, nem pedig Naruto házához.
Pedig ott volt az egész délután! Kétségtelen, az óriáskerékben lett volna "tökéletes" a pillanat, ha lehet így nevezni egy ilyen dolgot, de a nap további részében is bármikor újra felhozhatta volna a témát. De megtette? Persze, hogy nem. Inkább tovább szórakozott a fiúval, hagyta, hogy kiélje magát a vásárban, mondván "Nem akarom most elrontani a jókedvét.". És aztán, mikor sétálni mentek, szintén nem szólt egy szót sem. Még amikor a padokon ültek, akkor is mással voltak elfoglalva, nem a beszéddel. Hogy félt volna? Talán. De... Egyszerűen csak ki akart élvezni minden percet, amit még vele tölthetett.
Hiszen legrosszabb esetben is, holnap este mindennek vége. Eredetileg is úgy tervezte, hogy a bálon mondja el neki, s most úgy tűnik, így is lesz. Hacsak... össze nem szedi végre magát, hogy elmondja neki.
- Sakura...? - Hallott a háta mögött egy bátortalan hangot. - Hova mész? - Hinata megfordult, és zavartan vette észre, hogy elsétált Narutóék háza mellett. Elnyomott magában egy szitkot, és felöltötte jól ismert megfejthetetlen ábrázatát, majd a szőke felé lépett. Kezei közben a zsebébe csúsztak, de ahogy a nadrág anyaga hozzáért frissen szerzett sebéhez, felszisszent. Ez Naruto figyelmét sem kerülte el.
- Látod? - Szinte azonnal Hinata mellett termett, és kezét a lány csuklójára fonta. Hinata megbizsergett az érintésére, de hagyta, hogy a szőke kihúzza jobbját a zsebéből, és szemügyre vegye azt. A rögtönzött, fehér zsebkendő-kötésen átütött a vér, mire Naruto hümmögve megrázta a fejét. - Mondtam, hogy ez lesz. Nem túl mély, de azért egy sebtapaszt minimum megérdemelne!
- Majd eláll... - Felelte a lila hajú, miközben elhúzta kezét, majd maga mellé engedte.
Bár kicsit fájt, de ezt a világért be nem vallotta volna. Ő annál büszkébb volt. Egy kis vágás nem fog ki rajta! De magában azért jó párszor elégtételt vett azon a szórakozott kiskölykön, aki nekiszaladt a vásárban, és szerencsétlenségére nekilökte az egyik üvegdísztárgyakat áruló bódé asztalára. Ahogy próbálta megtartani magát, keze alatt egy szép, de csúcsos ívű üvegdelfin tört darabokra, s alaposan fel is hasította a tenyerét. A kölyök persze azonnal elfutott, bár Naruto csak azért nem vetette rögtön utána magát, mert Hinata megállította. De az eladó, aki egy Iruka nevezetű fiatal férfi volt, nagyon kedves és megértő volt velük. Nem kérte őket, hogy fizessék ki a kárt, hisz látta, mi történt, csak adott egy köteg zsebkendőt, hogy azzal kössék be a sebet, amíg nem találnak jobbat. Sőt, elnézést kért, amiért nem rakta biztonságosabb helyre a törékeny tárgyakat! Hinatának ezek után eléggé rossz kedve lett, amit csak fokozott, hogy Ino is tanúja volt a kis balesetnek. Egy fél-mosollyal nyugtázta a dühtől fújtató Narutót, és az őt csillapítani próbáló Hinatát, aztán odébb állt. Egyébként még Kakashiba és Sasukéba is belefutottak, de szerencsére senki nem állt le beszélgetni velük. Hinata egyszer a tömegben észrevett egy feltűnően jellegzetes barna hajat is "Kibáét", de gyorsan elrántotta Narutót, és sikeresen kikerülték a veszélyt. Lényeg, a lényeg, hogy a rögtönzött kötés elég rendesen átázott, és Hinata már másra sem vágyott, csak hogy hazamenjen, és rendesen bekösse, majd magára maradhasson. De Naruto, szemlátomást nem így gondolta ezt.
- Sakura, ne beszélj így! - Újra megragadta a csuklóját, és a Hyuuga döbbenetére húzni kezdte maga után a ház bejárata felé. - Na, most szépen bejössz, és én bekötöm neked, oké? A Hegyi-kéjencnek van egy frankó elsősegély csomagja.
- Ni-nincs rá szükség... - Nyögte ki Hinata, de maga is megdöbbent a hangján. - De kiverte a hideg. Ha most bemennek, és Jiraiya benn van... Azonnal lebuknak... - Naruto, eressz! - Mondta idegesen, és végre sikerült kitépnie kezét a másikéból. - A szőke felhümmögött, ahogy többszöri próbálkozásra sem tudta kinyitni az ajtót.
- Bezárta? - Motyogott magában, aztán felkapta a fejét, és megfordulva lépett párat. Hinata már kérdezni akarta, hogy mit csinál, de Naruto ekkor leguggolt, és felemelt a földről egy nagy kődarabot. Mikor aztán felállt, kezében egy kulcsot, és egy fehér papír cetlit tartott.
- "Elmentem Tsunival, holnap délelőtt jövök." - Olvasta fel a papirka tartalmát lassan Naruto. Aztán Hinatára nézett. - Ki az a "Tsuni"? - Hinata fejében kattant valami. Csak nem... Tsunade...?! De nem látta értelmét, hogy szóljon. Naruto összegyűrte a papírt, és a zsebébe mélyesztette, majd a kezében csillanó kulccsal az ajtóhoz lépett.
- Nem számít. Akkor is letapasztjuk azt a vágást.
Az ajtó egy pillanat múlva kinyílt, s mire Hinata észbekapott, már be is lökték rajta.
Általában, ha más házába lépett be, első dolga volt szétnézni, hogy így is minél több információt szívhasson magába az adott személyről. De most képtelen volt. Fel se fogta, mi történik, miközben Naruto felfelé noszogatta a lépcsőn. Fejében a gondolatok egyre csak egy bizonyos téma körül forogtak. 'Én? És Naruto? Egyedül a házában? Jiraiya csak holnap jön? Én... Én...'
Úgy érezte, a torkába ugrott a gyomra, ahogy Naruto szó szerint belökte egy ajtón. Hinata majdnem orra esett, de aztán kihúzta magát, s tekintetét ide-oda forgatta. A szoba minden kétséget kizáróan Narutóé volt. Annak ellenére, hogy csak alig két hete költözött be, egyetlen pontja nem volt, ami ne utalt volna lakója személyiségére. A falak élénk narancs és barackvirág színben játszottak, és tele voltak pakolva poszterekkel és plakátokkal. A földet CD-k sokasága és üres üdítős dobozok borították, az asztalon félig elfogyasztott, és kiürült ramenes dobozok hevertek. A szekrényen méret szerint sorba rendezve egy egész könyvtárnyi könyv pihent, amiket szemmel láthatóan alig, vagy soha nem használtak. A könyvek előtt olló, fésű, fogkefe, MP4 lejátszó és egy fényképalbum feküdt. A szőkét szemlátomást nem zavarta a nagy kavalkád. Egy határozott mozdulattal az ágyra nyomta a megilletődött Hyuugát, majd egy pimasz kacsintás kíséretében kisietett. Hinata nyelt egyet, ahogy ismét körbenézett. Úgy érezte magát, mintha hirtelen egy külön világba taszították volna bele. Naruto világába. Kezeit letette maga mellé az ágyra, s akaratlanul is rugózott egyet. A matrac puha volt, s méreteit tekintve franciaágy szerű. Nemhogy kettő, de három ember is kényelmesen elfért volna benne... Hogy elterelje a gondolatait erről, újra a földet kezdte fixírozni. Szeme egyszer csak megakadt egy barnás dobozon, ami az ágy alól kandikált ki. Egy pillanatnyi gondolkozás után lenyúlt érte, és felemelte a tetejét. Meglepődött, mert a doboz mélyéből egy plüss sárkány feje mosolygott rá. Óvatosan kiemelte a játékot, és az ölébe fektette. Halványan elmosolyodott, ahogy forgatni kezdte kezében az egyfejűt. Piszkos-narancs színe volt, és a ramaty állapota, valamint fakó színe arra utalt, hogy már jó idős lehetett. Az egyik szemét már csak pár cérnaszál tartotta a helyén, de ennek ellenére valami békés nyugodtságot sugárzott arca. A hátán és farkán végigfutó szürkéskék tüskék is inkább voltak barátságosak, mintsem rémisztőek. De Hinatát furcsa érzés kapta el, ahogy a játékra nézett. Valamiért nagyon ismerős volt neki. Meg mert volna esküdni, hogy már látta ezt valahol... Vagy, csak hasonlót? Hirtelen felindulásból fejre fordította a sárkányt, s szemei elkerekedtek, ahogy a jobb talpán finom, íves írást vett észre.
"Sok szeretettel édes egyetlenemnek! Anya"
Ugrott egyet a gyomra. "Anya"? Akkor ezt... Kushinától kapta... Hirtelen levegőt venni is elfelejtett. Érezte, hogy keze megrándul, majd teste megdermed, s apró gyertya gyullad a fejében, fénnyel bevonva az elméjét. Az álma! Amikor a strandon voltak Narutóval, utána volt egy furcsa álma! Abban az álomban egy egyfejű sárkányt látott, akinek lehullt a feje, és ő sírt miatta. Az a sárkány... Pontosan így nézett ki. Csak nem narancsszínű volt, hanem lila, és a tüskéi játszottak citromsárgán. Plüssjáték volt... És lehullt a feje...
"Elbújtál a pincében, és az egyik régi, poros dobozban találtál egy, idézem, "tök jó" játékot. De az a játék... Nem éppen olyan volt, ami véletlenül került a pincébe. Anya nagyon kiborult... Elvettem tőled azt a vacakot. Te persze nem akartad engedni, rúgtál, haraptál, kapálóztál, és közben ráncigáltad azt a hülyeséget. Addig ráncigáltad, míg a játék elszakadt. Én kihajítottam a kukába, te pedig rám üvöltöttél, hogy "utállak", és sírva bezárkóztál a szobádba." "Milyen napon történt ez?" "Halottak napján."
Hinata egyszerre érzett diadalmas megelégedést, és jégbe fagyasztó félelmet magában. Ez lesz a kulcs! Ezek nem lehetnek véletlenek! Az anyja kiborulása... Persze, hogy eddig miért nem jött rá?! Kushina vette a két sárkányt, s az egyiket Hinatának adta, a másikat pedig a saját fiának szánta! De a nő halála után az anyja nyilván látni sem bírta a játékot, és a pincébe száműzte. Amikor évekkel később ő megtalálta, ráadásul pont halottak napján, érthető, hogy az anyja rosszul érezte magát. Neji elvette tőle, mire összekaptak, és a sárkány elszakadt... Hinata pedig annyira dühös lett, hogy elszökött otthonról...
És megismerte annak a nőnek a fiát, akitől a játékot kapta...
- Sakura, minden oké? - Hinata megrázkódott a hangra, s felnézett, de Naruto pont akkor huppant le mellé az ágyra, s egy ölnyi dolgot vetett le maga mellé. Egyetlen pillantást vetett csak a sárkányra, aztán szomorúan elmosolyodott.
- Azt még anya hagyta rám. A születésemkor akarta odaadni, de mivel meghalt, apára hárult ez a feladat. De a nevemen kívül ez az egyetlen dolog, ami tőle megmaradt nekem. - A hangja halk volt, de egyébként nem változott. Megfogta Hinata kezét, és az ölébe húzta, de a lány annyira dermedt volt az előbbiek miatt, hogy fel sem vette. Naruto felemelt egy darab vattát, majd átitatta valami csípős szagú folyadékkal, s aztán óvatosan dörzsölni kezdte a vágást az ölében fekvő tenyéren. Hinata felszisszent a csípő érzésre, de máshogy nem reagált. - Nyugi. Bár csúnya, de nem fog megmaradni úgy, mint az enyém. - Mondta mosolyogva, miközben a lányra nézett, s felemelte a saját jobbját. A tenyerén megvillant a fehéres heg, de aztán figyelmét újra Hinata kezére fordította.
- Naruto...
Fogalma sem volt, mit akart mondani. De úgy érezte, muszáj megszólalnia. Ha Kushina tudná, milyen démonnak adta ő a szeretetét... Aki visszaél a fia naivságával... A szőke fiú eközben elővett egy barnás sebtapaszt, és lehúzogatta róla a biztonsági fóliákat. Hinata összeszoruló szívvel nézte, ahogy a tapasz hozzányomódik a bőréhez, majd Naruto meleg kezeivel óvatosan dörzsölni kezdi, hogy rendesen rátapadjon. 'Miért vagy ilyen jó, Naruto?' Kérdezte magától, miközben a szőke elégedett ábrázattal felpillantott. 'Miért bízol mindenkiben?'
- Na, megvagyunk. - Vigyorgott rá, de az az arcára fagyott, ahogy meglátta Hinata ábrázatát. - Hé, biztos, hogy minden oké? Elég... furcsán nézel. - Hinata lehunyta a szemeit.
- Őszintén szólva... Nem, valami nagyon nem oké. Naruto, én... - Felsóhajtott, és újra kinyitotta a szemeit. Naruto ott ült mellette, a kék szemei nagyra nyíltak, s látszott, hogy rosszat sejtve, de kíváncsian figyeli minden mozdulatát. Az arca közel volt, ha akarta volna, bármelyik pillanatban magához húzhatja. De akarta...? - El kell mondanom valamit. Amit az óriáskerékben már elkezdtem...
- Ne! - Naruto hirtelen az ágynak szegezte tekintetét. Hinata szíve megfájdult a szomorú arcának látványára. - Ezt már megbeszéltük. Nem érdekel, mi történt. Csak az, hogy most itt vagy.
- Naruto... - Hinata legszívesebben felkiáltott volna, de erővel zabolázta magát, hogy ne tegye. - Még nem beszéltük meg. Még...
- Mit gondolsz rólam? - A kérdés szó szerint szíven ütötte. A benne megfogalmazódó mondatok egy pillanat alatt kiröppentek a fejéből, s helyette szinte félve tekintett a másikra.
- Hogy érted? - Naruto egy leheletnyit közelebb hajolt hozzá. Hinata le tudta olvasni az arcából, hogy nincsen semmilyen hátsó szándéka, pusztán az őszinte kíváncsiság hajtja, de... Attól még tisztában kéne lennie azzal, hogy az ilyen közelség miket válthat ki a másikból...
- Szeretsz velem lenni? - A kék szemeiből most hiányzott a jól megszokott pajkosság, s jól látszódott, hogy ezek a kérdések nagyon fontosak neki. A rózsaszín ajkai mintha kissé lefelé görbültek volna, és ahogy a zabolátlan szőke tincsek a szemébe lógtak, Hinata erős késztetést érzett, hogy kisimítsa őket onnan.
- Igen... - Mondta halkan. Legalább ebben nem hazudott.
Naruto szája halvány mosolyra húzódott. Hinata megbűvölten figyelte, ahogy a vágáscsíkok az arcán hosszan elnyúlnak, s orcájára halvány pír fut fel. A szőke szemlátomást elégedett volt a válasszal, mert hátrébb hajolt, kikerülve a veszélyes közelségből. De túl későn. Hinata már nem tudott megálljt parancsolni önmagának. Ismét elöntötte a heves vágy, hogy újra magáénak tudhassa azokat az ajkakat. És meg is tette.
- Mm?! - Nyögött fel Naruto, ahogy Hinata szó szerint rávetette magát, és egy pillanat múlva már mindketten elterültek az ágyon. De aztán azonnal viszonozta a csókot, olyan hévvel, hogy a Hyuuga gyomra azonnal megugrott, a lábai közt pedig nedvesedni kezdett.
'Naruto...' Hinata könyökével megtámaszkodott az ágyon, miközben egyik kezével lesöpörte az ágyról a vattadarabokat, és a fertőtlenítős üvegcsét, hogy az ne nyomja a szőke hátát. Aztán lágyan végigsimított az arcán, s finoman szívogatni kezdte a fiú alsó ajkát. Naruto kezei, melyek eddig görcsösen szorították a pólót a hátán, ellazultak, s egy pillanattal később ujjai a lila tincsek közé csúsztak, még jobban magához húzva annak gazdáját. Hinata nem tudott betelni a fiú édes ízével, s nyelvét újra a forró szájba vezette.
'Naruto!' Gyomra aprókat rándult, miközben lassan kihúzta a nyelvét, majd forró csókot nyomott a kívánatos ajkakra. Lassan körbecsókolgatta a piros szájat, majd lejjebb indult, s immár a megfeszülő, barna nyakra összpontosított. Először csak nyelve hegyét futatta végig rajta, majd egy hirtelen mozdulattal belecsókolt, s gyengéden szívogatni kezdte. Érezte, hogy Naruto megrázkódik, mire felemelte száját, s finoman ráfújt a nyálától csillogó vöröses foltra. Elégedetten figyelte, ahogy a fiú teste hevesen megrándul, s egy pillanat alatt libabőrös lett. Hirtelen a másik arca fölé hajolt, úgy, hogy az orraik összeértek. A tiszta, égkék szemek mély szenvedélytől sütötten néztek rá, s arcát vörös pír lepte. Érezte ajkán Naruto forró lélegzetét, s ennek hatására az altáján lüktető forróságot. De ugyanakkor, látta a feltétlen bizalmat is a másik szemében, és még valamit... Amit nem akart tudomásul venni, nem akart a nevén nevezni. Lehunyta a szemét, miközben a fiú homlokához érintette a sajátját.
'Naruto...' Bár így maradhatnának örökre... Akkor nem kéne félnie a holnaptól. Naruto kezei hirtelen a vállára csúsztak, majd onnan a mellkasára. Hinata biztos volt benne, hogy a fiú most finoman el fogja taszítani magától. A gondolatra összeszorult valami benne, de tudta, ez a helyes. Egyiküknek sem származna jó belőle, ha folytatnák... De szemei felpattantak, ahogy Naruto ahelyett, hogy ellökte volna magától, becsúsztatta kezeit a felsője alá, s bátortalanul simogatni kezdte a melleit. A puha érintésre Hinata bőre valósággal felizzott, hát még amikor a szőke elemelte fejét az ágyról, s nedves ajkaival apró csókot nyomott a nyakára. Az ő testét is kellemes borzongás járta át, amitől Naruto felbátorodott, s immár a nyelvével simogatta őt. Hinata testét forró energialöket járta át, de nagy levegőt vett, és az ágynak lökte a szőke fiút. Az értetlen szemekkel pillantott rá, s a Hyuuga mintha aggodalmat is észrevett volna bennük.
- Sakura... - A hangja egészen vékony volt. - Rosszul csináltam...?
Hinata felsóhajtott, s miután vetett egy utolsó pillantást a kérdőn kinyílt ajkakra, felült az ágyon. Kivételesen örült, hogy ezt a nevet hallotta. Így legalább megerősödött magában. Mintha mi sem történt volna, igazította meg a ruháját, de belül csak úgy tombolt az indulatokban. 'Mi a jó eget csinálok?! Nem, ezt nem tehetem vele... Velünk...'
- Nem. - A hangján szerencsére nem érződött, mennyire ég a bensője a gondoktól. - De nem hiszem, hogy ezt kéne csinálnunk.
Kerülte a másik tekintetét, noha érezte, hogy a kék szemek őt pásztázzák. 'A francba is!' Üvöltött a lénye, de inkább meghalt volna, mintsem hogy ezt a külvilágnak is megmutassa. 'Én nem vagyok szerelmes! Egyszerűen csak meg akarom védeni! Hogy ne szenvedjen! Akkor miért...?' Nem tudta befejezni. Mint ahogy képtelen volt megszabadulni az édesen kínzó, forró érzéstől a hasában. Ha nem is szerelmes Narutóba, akkor miért... Akkor hova az a nagy lüktetés a nadrágjában?! Soha nem érzett még ilyet... Ilyen hévvel... Soha...
- Sajnálom... - Mondta végül, és felállt az ágyról. Hallotta, hogy Naruto felnyög mögötte, de nem törődött vele.
'Csak ne nézz hátra!' Mondta magának. 'Akkor képes leszel itt hagyni...'
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó