Már megint az az ostoba telefoncsöngés! Még jó, hogy most korábban felébredt. Hinata a mobilja után nyúlt, és mogorva hangon szólt bele.
- Mondd. - Neji nem tűnt különösebben meglepettnek.
- Jó reggelt, hugi! - A hangja egészen derültnek tűnt. - Tudtam én, hogy csak hazugság volt az a randi-dolog.
- Tessék? - Igaz, már vagy egy fél órája ébren volt, de a reggeli kávé híján még nehéz volt követnie bátyja gondolatmenetét.
- Legközelebb tanulj meg hitelesen hazudni. - Váltott át "feddő" hangjára Neji. - Szinte azonnal felvetted a telefont, és egyáltalán nem álmos a hangod, ami azt jelenti, kellő mennyiséget tudtál aludni az éjjel. Ebből következik, hogy nem is volt tegnap találkozód.
Vajon csak az ő testvérének ilyen agyament a logikája, vagy ezzel minden báty így van?
- Találkozóm volt, Neji, nem szexpartner keresésem... - Mondta lassan, mély hangon Hinata, gondosan hangsúlyozva minden egyes szót. - Ellentétben veled, én szeretem először megismerni azokat, akikkel lefekszem...
- Tudod, ha már lefeküdtél volna valakivel, talán még hatásos szöveg is lenne. - Szólalt meg negédesen Neji, mire Hinatának komoly erőfeszítésbe telt, hogy ne vágjon vissza azonnal. - De ha mégis randevúd lett volna valakivel, ugye nem tartanád titokban az egyetlen bátyád előtt? Szeretném megismerni.
"Na arra várhatsz." Gondolta sötéten Hinata. - Hidd el, van jobb dolgom, mint hogy veled beszéljem meg a szerelmi életem. Mintha amúgy is lenne hozzá közöd...
- Miért, van neked olyanod?
A kérdés kivételesen nem gúnyos volt, hanem őszintén kérdő. De Hinata maga is mélyen megdöbbent. "Mióta van neki szerelmi élete? Ő nem szerelmes senkibe. Abba a Naruto nevű bolondba meg aztán végképp nem. Csak úgy kicsúszott a száján..." Érezte, hogy Neji várja a válaszát, de szerencsére ekkor egy apró, búgó hang mentette meg a kínos helyzetből.
- Bocsi, keresnek a másikon. - És már vonalat is váltott. Csak abban reménykedett, hogy bátyja nem lesz elég türelmes kivárni a beszélgetés végét. Főleg, miután meghallotta a másik vonalba lelkesen csivitelő hangot.
- Jó reggelt, Sakura! Ugye nem ébresztettelek fel?
- Dehogy. - Hinata érezte, hogy elég gyér, és a másikéhoz képest, hűvös a hangja, de nem foglalkozott vele. Ő már csak ilyen. - Minek köszönhetem a hívást?
- Öö... Szóval, csak azt akartam megkérdezni, hogy tudnál ugyanúgy 10 fele jönni? Akkor meghívnálak, ahogy ígértem, és aztán úgyis nagy a forróság, elmehetnénk fürdeni, vagy valami.
- És a munkád?
- Ehehhe... - Hinata tisztán látta maga előtt Naruto vigyorát. - Kicsit elbeszélgettem az öreggel, és megegyeztünk, hogy még három napig elenged tízkor, de kettőre mindig vissza kell jönnöm. És cserébe a következő hetet végig kell dolgoznom, de utána kapok két nap teljes szabit, mert akkor lesz itt valami ünnepség, vagy mi. - Hinata nyelt egyet, de nem reagált. Inkább másfele terelte a szót.
- Miért, egyébként meddig tartana a munkaidőd?
Nem felejtette el, hogy Sakura másnapra ígérte a visszatértét. Márpedig abban Hinata nem kételkedett, hogy amint hazajön, a rózsaszín találkozni akar majd Narutóval. Úgyhogy kénytelen lesz olyan helyekre vinni a fiút, ahol még véletlenül sem akadnak össze. Minél jobban el kell odázni a találkozásukat...
- Kilenctől ötig. Na, de akkor rendben van így?
- Aha. - Bólintott Hinata, de közben még mindig Sakurán járt az esze. - Akkor tízre átmegyek.
- Remek! - Hinata biztos volt benne, hogy a szőke megint vigyorog. - Akkor később találkozunk!
- Várj! - A fiú hangja búcsúzós volt, de Hinata nem akarta még, hogy lerakja. Előbb meg akarta kérni, hogy ha a következő nap látna egy idétlen rózsaszín hajú lányt, zöld szemekkel, ne álljon szóba vele, hanem rögtön szóljon neki. - Naruto! - De persze, elkésett. A fiú már lerakta.
- Naruto? - Bátyja ellenben még vonalban volt. - Ki az a Naruto?
Hinata keményen beharapta a száját, s legszívesebben a földhöz vágta volna a telefont. 'A francba!' Dohogott. 'Ezt nem hiszem el...! Francba...'
- Senki... - Felelte szűkszavúan, és, reményei szerint elég fagyosan ahhoz, hogy testvére felhagyjon a további kérdezősködéssel. De az, természetesen, nem hagyott fel vele.
- Vele beszéltél most?
- Nem lényeg.
- Nem emlékszem, hogy lakna Naruto nevű személy Konohában. Most költözött oda?
- Ne foglalkozz vele. - Hinata hangja egyre idegesebb lett, de bátyjának vagy nem tűnt fel, vagy nem érdekelte. Talán inkább az utóbbi.
- Vele találkoztál tegnap?
- Semmi közöd hozzá!
- Ismerősnek hangzik... Szerelmes vagy?
- NEJI!
Hinata dühödten vette észre, hogy bátyjának megint sikerült teljesen felhúzni benne a pumpát. Idegesen fújtatott, s ujjaival keményen szorította a mobilját. Holott legszívesebben apró darabokra törte volna. Már nyitotta a száját, hogy a lehető legkevésbé választékos módon adja bátyja tudtára véleményét az egész beszélgetésről, mikor Neji elgondolkodva belehümmögött a telefonba.
- Naruto... Naruto... Megesküdnék, hogy már hallottam a nevét. - A hangja annyira elkomolyodott, hogy Hinata még a szitokáradatát sem tudta rázúdítani. Aztán Neji hirtelen megnyikkant, olyan hangon, amit az ember tipikusan akkor hallat, mikor ráébred valamire.
- Nem.... Nem Uzumaki Naruto a teljes neve véletlenül?
Hinata elfelejtette kifújni a benne lévő levegőt. Ujjai, melyek addig görcsösen szorították a telefont, most elernyedtek döbbenetében, s rögtön elfeledkezett arról, hogy haragudott valamire.
- De igen... - Lehelte, s maga is megdöbbent azon, milyen a hangja. - Ismered?
- Dehogy. De ha jól sejtem, ő Uzumaki Kushina fia lesz.
- Kushina? - Hinata már nem foglalkozott azzal, min is veszekedtek az előbb. Csak az járt a fejében, hogy minden adatot összegyűjtsön, amit a szőke anyjáról tudott. Sajnos, nem volt sok ilyen. - Csak annyit tudok az anyjáról, hogy belehalt a szülésbe.
- Igen, ő az. - Hinata érezte, hogy idegesen dobban egyet a szíve.
- Honnan ismered? - Hinata szinte látta maga előtt, ahogy Neji lehunyja a szemeit, és halványan elmosolyodik.
- Persze, te nem emlékezhetsz rá. Kushina nem volt idevalósi, de Konohába költözött a vőlegényével, mikor eljegyezték. Aztán itt is házasodtak össze. A férje konohai volt. Ha jól emlékszem, Minatónak hívták. - Hinata erősen a füléhez szorította a kagylót, s szinte itta bátyja szavait. Nem is emlékezett rá, mikor fordult ilyen elő utoljára.
- Kushina anya legjobb barátnője volt. - Hinata halkan belenyikkant a telefonba, amiért legszívesebben leharapta volna a nyelvét. De Neji nem zavartatta magát. - Mind a ketten közel egy idős terhesek voltak, és egy kismama boltban ismerkedtek meg. Apa és Kushina férje nem kedvelték egymást túlzottan, de elfogadták feleségeik barátságát, ami igazán mély volt. Még gyerek voltam akkor, de emlékszem, milyen sokat volt nálunk Kushina. És ő is nagyon várt téged. - Neji jelentőségteljesen elhallgatott, majd egészen lágy hangon folytatta, olyanon, amit Hinata egyáltalán nem szokott meg tőle. - Imádott téged, már azelőtt is, hogy megszülettél volna. Aztán mindig dicsérte, hogy milyen gyönyörű baba vagy. És biztos volt benne, hogy te és az ő kis Narutója nagyon jó barátok lesztek majd.
Hinata egész testében remegett. 'Nem... Ez nem lehet...'
- Pár hónapos voltál, mikor eljött számára az idő. Mielőtt befeküdt volna a kórházba, kaptál tőle egy ajándékot, amit anya később elvett és elrakott, mert mindig a barátnőjére emlékeztette... Kushina végül megszülte a gyermekét, aki valóban fiú lett, de a szülés közben komplikáció lépett fel, és ő belehalt. Minato nem volt képes Konohában maradni, így pár napra rá elköltözött. Anya sosem látta Kushina gyerekét.
Hinata reszkető kézzel tartotta a telefont. A szája kiszáradt, és érezte, hogy arcában nem sok vér maradt. Fogalma sem volt róla, hogy Naruto ilyen közel állt a családjukhoz! Vajon a fiú tudja? De nem, biztos, hogy nem. Hiszen, Naruto még a rendes nevével sincs tisztában! 'Biztos volt benne, hogy te és az ő kis Narutója nagyon jó barátok lesztek majd.' Hinata furcsa nyilallást érzett a szívében. Az anyja legjobb barátnője azt akarta, hogy barátok legyenek Narutóval? Erre ő csúnyán átveri, hogy aztán még kegyetlenebb módon "tréfálhassák meg" azok, akiket a barátnőinek tart?
- Hinata, vele találkoztál, ugye? - A lány képtelen volt megszólalni, de Neji szemmel láthatóan megválaszolta magának a kérdést. - Figyelj, nyilvánvalóan nem tudtál arról, ki is ő. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy te nem vonzódsz különösebben a fiúhoz. A hangodból legalábbis nem úgy tűnt. De Hinata, elég nagy vagy már ahhoz, hogy felelősséget vállalj a tetteidért. Én nem fogom megkérdezni, hol ismerted meg őt, miért találkoztál vele, de remélem, semmi ostoba csínynek nincs köze hozzá. Mint ahogy az idióta barátnőidnek sem. - Hinata gombócot érzett a torkában. Mintha láthatatlan kezek fonódtak volna a nyakára, melyek szép lassan ki akarták szorítani belőle a levegőt. Mintha meg akart volna fulladni a sok új információ terhe alatt. - Már csak anya miatt is.
Ez az utolsó mondat aztán végképp betett. Hinata úgy érezte, még egy szó, és tényleg megfullad.
Úgyhogy olyat tett, amit még soha. Halk, bágyadt hangon elköszönt testvérétől.
- Viszhall, Neji. - És lenyomta a telefont.
Hosszú percekig csak állt, és némán meredt a készülékre. Aztán lassan az ágyához sétált, ráfeküdt, és átölelve azt, a párnába temette arcát. De hiába. A fojtogató kezek ott is utolérték.
*
- Akkor milyen fagyikelyhet hozhatok? - Hinata belenézett a másik vidáman csillogó, égkék szemeibe, de nem bírta sokáig, és elfordította tekintetét.
- Az igazat megvallva, nem nagyon szeretem az édes dolgokat.
- Eh? De akkor... Akkor mit hozzak?
Hinata felsóhajtott, és kinézett a teraszon. Pillantása arra a padra esett, ahol nemrég találkozott a szőkével. Furcsa volt belegondolni, hogy a valóságban ez még csak egyetlen napja történt, pedig mintha egész életében ismerte volna. A szőke nyilván látta, hogy valami nem stimmel vele, mert zavartan nevetgélve folytatta.
- Jó, akkor tudod, mit? Mi lenne, ha jégkására váltanánk ki? Mondjuk, egész nyáron? Azt szereted, nem?
Akármilyen hangulatban is volt, a sok kérdés hallatán Hinata halványan elmosolyodott. Aztán az idegesen csillogó égkék szemekbe nézve bólintott.
- Az úgy jó lesz. - Naruto szeméből eltűnt minden aggodalom, ahogy boldog mosolyra húzta száját.
- Mm! - És már fordult is. - Máris hozom! Kiviset, ugye? - Meg sem várta Hinata válaszát, már sietett is be az épületbe.
- Hmph... - Hinata fél mosollyal az arcán elfordult, és tekintetét újra a tájra szegezte.
Valóban furcsa hangulatban volt a Nejivel folytatott beszélgetés óta. Szokatlan érzés volt, de leginkább... fájó. Mégpedig a bűntudat miatt. Mert hiába próbálta mondogatni magának, hogy ő csak Sakuráék miatt tesz mindent, az ő ötletük volt, fejében egyre Neji szavai visszhangoztak. "Hinata, elég nagy vagy már ahhoz, hogy felelősséget vállalj a tetteidért." "Biztos volt benne, hogy te és az ő kis Narutója nagyon jó barátok lesztek majd." "Már csak anya miatt is." Még mindig magán érezte azokat a jéghideg kezeket, melyek körülfonták a nyakát, s Hinata csak várhatta, mikor fojtják meg végül... Sosem hitte volna, hogy Naruto ilyen közel állt a családjukhoz, s, habár nem emlékezett rá, milyen volt Kushina, úgy érezte, az ő emlékét gyalázza meg minden egyes perccel, amit a fiával tölt. Hogy tudták Sakuráék ennyire kifogni? És Ő hogy mehetett bele ebbe?! Beharapta száját tehetetlen kínjában. Otthon végiggondolt mindent, kezdve azzal, hogy megszakítja minden kapcsolatát Narutóval, és többé a szeme elé sem kerül... De... Képtelen volt rá. Bármennyire is nem akarta beismerni, de túl jól érezte magát a fiúval. A szőke színt vitt az életébe, és Hinata... A barátjának akarta tudni. 'Hiszen...' Nyugtatta magát Hinata. 'Az ünnepség még tényleg messze van. Ha úgy alakulnak a dolgok... Tudok beszélni Sakurával. Le tudom állítani őket.'
De maga is tudta, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha bevallana mindent. Most még eléggé az elején tartottak, és ha rögtön bevallaná, talán még bocsánatot is nyerne. De Hinata nem tudta megtenni. Nem áltatta magát. Naruto biztos, hogy soha nem bocsátaná meg neki, hogy ilyen csúnyán átverte. Hiszen akkor azt is meg kéne magyaráznia, miért hazudott neki. Ezzel pedig az is kiderülne, hogy Hinata nem megbízható, pedig csak az idióta Barátnőit akarta kihúzni a pácból, akik meg akarták szívatni a szőkét a balféksége miatt. Naruto egy idióta, de annyira azért nem az, hogy ezek után még vele maradjon, és a barátja legyen! Nem volt esélye. Nem tehet mást. Tettetnie kell magát, amíg csak lehet. Hinata tisztában volt azzal, hogy a végtelenségig nem húzhatja, egyszer lehull a lepel. Épp ezért kell kiélveznie minden egyes percet, amit még "Sakuraként" tölthet.
- Sakura, tessék! - Szemei felpattantak, és a hang irányába fordította a fejét. Észre sem vette eddig Narutót, aki hirtelen mellette termett, és elé rakta a poharát. Mivel fején most nem volt ott a kendő, mint tegnap, kócos aranyhaja szinte világított a fényben.
- Köszönöm. - Lassan kortyolgatni kezdte az italát, miközben Naruto folytatta a csacsogást.
- Akkor még egyszer letisztáztam a Hegyi-kéjenccel, úgyhogy, ha megittad, akár indulhatunk is. Beszélgettem Matsurival egy kicsit, ő ajánlotta a strandot. Azt mondta, hatalmas, és óriási csúszdák is vannak benne! - Hangja nagy lelkesedéről árulkodott, s ahogy Hinata fél szemmel rápillantott, látta, hogy még az arca is kipirult az izgalomtól. - Meg hullámmedence, spriccelős kutak, és sodrófolyosó... Úgy várom! - Naruto egy pillanatra elhallgatott, hogy aztán még nevetősebb hangon folytassa. - Már minden cuccomat össze is szedtem, úgyhogy...
De ekkor aztán tényleg elhallgatott, mert Hinata figyelmeztetőn felemelte a mutatóujját. A lila szemek szinte ijedt dermedtséggel meredtek a lépcsőn lassan felsétáló, szőke hajú lányra, aki lassan megvakarta a vállát, miközben egészen unott arcot vágva hallgatta a mellette lépdelő, barna hajú srác nyafogását.
'Francba!' Gondolta Hinata. 'Miért pont most? Miért pont ide?!' Gyorsan Narutóra nézett, és látta, hogy az követte a tekintetét, s most a kék szemek is Inót fixírozták.
- Te, Sakura... Az a fiú tegnap nem veled volt?
Hinata nyelt egyet, aztán gyorsan felállt, úgy, hogy Naruto ne tudja tovább nézni őket, és lehetőleg a másik pár se vegye észre a szőkét. A fiú értetlen tekintettel meredt rá, de Hinata nem foglalkozott vele.
- Mondtam, hogy nem a pasim! - Mondta kitérésképp, és megfordítva Narutót finoman meglökte a hátát. - Én végeztem! Hozd a cuccod!
- Eeeh?! - Méltatlankodott a szőke, de azért a cuccáért indult. - De még meg sem ittad a jégkásád!
Hinata Inót nézte, aki Kibával tőlük kellő távolságban ült le, és semmi jelét nem adta annak, hogy észrevette volna a Hyuugát.
- Már nem vagyok szomjas! - Válaszolt közben, majd újra Narutóra nézett.
A fiú durcás képpel lépkedett felé, kezében a táskájával. Hinata is a vállára kanyarította zsákját, majd sietve elindult lefele a lépcsőn. Pár fok után aztán visszanézett. Kihagyott a szívverése, ahogy az egyik korlát alatt elnézve látta, hogy Ino kifejezéstelen szemekkel mered a szőke fiúra. Hinata nem tudta, hogy most figyeli, vagy csak bambul Narutóra... De nem akart kockáztatni. A fiú nem sokkal mögötte állt, úgyhogy a keze után kapott, és megszorítva azt erősen meghúzta.
- Heee!? - Kiáltott fel a szőke méltatlankodva, és szinte bukdácsolva követte Hinatát. - Mi-Mit csinálsz, Sakura!? Én is tudok menni! - Hinata elnyomta a késztetést, hogy lecsissegje a fiút, és csak húzta, míg le nem értek a lépcsőn, el balra, s végül megállt az egyik fa alatt, amire már nem lehetett rálátni a cukrászdából. Naruto kitépte a kezét az övéből, s dühösen fújtatva meredt a lányra.
- Sakura, mi volt ez? Nagyon furcsán viselkedsz. - Hinata nem bírta állni a szemrehányó tekintetet. Elnézett másfelé.
- Sajnálom...
Naruto érezhette a pillanat komolyságát, mert azonnal megenyhült.
- Jó... - Mondta halk, békítő hangon, és közelebb lépett hozzá. - De azért legközelebb nem kell ilyen durván rángatnod.
Hinata csak bólintott, de még mindig nem nézett a szőkére. Hirtelen aztán kemény ütődést érzett a hátán. Szédelegve nyitotta ki a szemét, és döbbenetére tejfehér felhőket látott maga előtt, valamint a végtelen kék eget. Mikor aztán egy borzas, szőke üstök takarta ki a felhőket, rájött, hogy a földön fekszik.
- Na, térj már magadhoz! - Naruto kék szemeivel elégedetten szemlélte a lány döbbent arcát. - Vár a fürdő!
Hinata nehezen tért magához. 'Fellökték? Őt?! Hyuuga Hinatát?!'
Naruto lemászott fölüle, majd felállván a lány felé nyújtotta kezét. Hinata nézte egy percig, de végül elfogadta, és feltápászkodott. Megállt a szőke előtt, és a vidám kék szemekbe nézett. 'Van valami különleges ebben a fiúban. Nem önmagam vagyok a közelében. Habár...' Fanyarodott el. 'Épp ez a probléma.' Végül nem válaszolt semmit. Csak mosolygott.
*
A bagoly békésen huhogott fáján, miközben sárga szemeivel nagyot pislantott. A csillagok már rég fenn világítottak azt égen, az apró, éjjeli rovarok megkezdték vidám sürgésüket. Minden békés volt, és csendes, Konoha legtöbb lakója az igazak álmát aludta. Nem így egy lila hajú tizenéves lány.
Hinata éberen feküdt az ágyában. Karjait lazán összekulcsolta a tarkójánál, lila pillantása a plafonra szegeződött, de lélekben messze járt, s gondolatai, bármennyire is próbálta másfelé terelni, egyetlen személy körül forogtak.
A strandolás részben teljesen úgy zajlott, amilyennek Hinata elképzelte. De egy részében, teljesen másként. Mind a ketten, talán először gondolkodtak hasonlóképp valamiben. Mindketten előre felvették a strandolós ruhájukat, úgyhogy amint bejutottak az öltözőbe, csak lekapkodták magukról a ruháikat, majd bezárták őket a szekrénybe, és mentek is a kinti medencébe. Persze külön öltözőben voltak. A nagy forróság miatt hatalmas tömeg volt, de az uszoda sem panaszkodhatott a méreteire, így nem volt túl nagy zsúfoltság. Ráadásul, a tömegben kisebb volt az esélye, hogy Hinata belefut valamelyik ismerősébe. Naruto nem hazudtolta meg magát. Első köre rögtön az óriáscsúszdához vezetett. Hinata már a hosszan és meredeken kanyargó, teljesen fedett csövek látványától is szédelgett, de a szőke srác hangosan visongva vetette bele magát. Hinata kiült a medence szélére, míg a másik tombolni hagyta gyerek-énjét, és onnan figyelte, ahogy a szőke üstök, kiérve a csúszdából, egy hatalmas csobbanás kíséretében tűnik el a vízben. Naruto olyan sokáig nem adott életjelet, hogy Hinata már idegesen ugrott volna bele a vízbe, mikor végül felbukkant a másik csöpögő feje. A víz nem volt mély, úgyhogy ahogy Naruto felemelkedett, az csak a derekáig ért. Hinata először figyelhette meg, milyen, ahogy a másik finoman kidolgozott, barna felsőtestén végigperegnek a csillogó vízcseppek, ahogy a puha bőr libabőrössé válik a levegőn, s a fürdőnadrág, ami nedvesen tapad a másik combjához... Ahogy Naruto kezével kitörölte a vizet arcból, és vigyorogva megfordult, hogy újabbat csússzon, Hinata tekintete automatikusan lejjebb siklott, és kénytelen volt megállapítani, milyen jó segge van a szőkének...
De amint Naruto eltűnt a szemei elől, a pillanat "varázsa" megszűnt, s a lány ráébredt, mit is gondolt. Gyorsan megrázta a fejét, s kétségbeesetten magyarázkodott önmagának az előbbiekért. 'Te jó isten... Mi a fenén jár az eszem!? Én kizárt, hogy belészeressek egy ilyen idiótába! Akkor meg miért...!?' Mégis, képtelen volt kiverni fejéből azt a finom bőrt. Ráadásul, ahogy ezen filózott, akarva-akaratlanul eszébe jutott az a bizonyos jelenet a fán. 'Az ajkai... Olyan puhák voltak...' Na ERRE aztán már tényleg mérges lett magára! Sőt, úgy érezte, az arca is egészen forró. Ezért kivételesen jól esett neki, mikor Naruto a vízbe csapódáskor teljesen elárasztotta őt.
- Hé, Sakura, minden oké? - Hallotta a félreismerhetetlen hangot, s ahogy kipislogta szemeiből a vizet, a pásztázó, égkék szemeket látta maga előtt. - Egy kicsit mintha... Vörös lennél.
Hinata pislogott egyet. "Ő? Vörös?!"
De ahogy félrenézett, és pillantása a másik vizesen tapadó fürdőgatyájára esett, mely, valljuk be, Hinata fürdőruhájával ellentétben nem igazán rejtette az alatta lévő dolog méreteit... Hát, a lánynak el kellett ismernie, hogy talán van benne valami. Ennek ellenére közönyösen lehunyta a szemeit, és teljesen belecsusszant a vízbe, úszásra készen.
- Hmph... "Képzelődsz!" - És egy karcsapással meg is indult a hidegebb víz felé. Le kellett hűteni a fejét.
Hinata ezek után igyekezett távolabb maradni a szőkétől. A sodrófolyosóban nem volt ezzel gond, Naruto teljesen átadta magát a sodrásnak, és előre úszott. A hullámmedencében viszont olyan nagy volt a tömeg, hogy szinte heringekként álltak sorban. S ahogy jöttek a hullámok, a testük rendre egymásnak csapódott. Persze, ebben nem volt semmi különös. Hinata máskor is érezte már idegenek bőrét a sajátján, és most istenem, nem volt egy világ vége. De ott, akkor, és legfőképp annak a személynek a bőrét érezni a sajátján, más volt, mint az eddigiek. Furcsán bizsergett tőle, és rendre alá kellett merülnie a vízben, hogy hűtse felforrósodott fejét. Szerencsére a tömeg Naruto kedvét is elvette a hullámmedencétől, úgyhogy végül visszamentek az úszóba. A szőke nagyon el szeretett volna menni szaunázni, de Hinata azt határozottan visszautasította. Azok után, amik korábban történtek, nem szeretett volna kettesben maradni a fiúval... Vagy egyáltalán, mellé kerülni. Úgyhogy Naruto végül egyedül ment el aszalni a bőrét, addig Hinata beállt a dögönyöző alá. A kellemesen hűvös, csobogó víz alatt lassan kezdett lenyugodni. A víz finoman verte vállát, s masszírozta tagjait, miközben ő a lehető legérdektelenebb dolgokon járatta az eszét. Nem tudta, mennyi ideig állt a dögönyöző alatt, de elég sok lehetett, mert amikor kijött, Naruto már a medence mellett állva várta. Ahogy az őt figyelő kék szemekbe nézett, gazdájuk zavartan elkapta a tekintetét, s arcán halvány pírral a medencébe vezető létra felé indult. Hinata csak egy pillanatig foglalkozott a jelenséggel, aztán figyelmét újra más dolgok kötötték le.
A fürdőzés végül is nyugisan telt. Hinatának el kellett ismernie, hogy jól érezte magát. Naruto mindig tudott olyat mondani, vagy tenni, ami beszédtémát adott. Még akkor is, ha Hinata nem válaszolt túl bőbeszédűen. A lány örült, mert csak Sasukéba botlott bele a strandon, akivel futólag köszöntek egymásnak, de a fekete hajú fiú nem szentelt több figyelmet neki, amit ő nem is bánt. A strand után ettek egy tál gyrost, s erről aztán eszébe jutott Hinatának, hogy még be is kell vásárolnia. Visszakísérte Narutót a Vörös Rókába, ahol megbeszélték, hogy Hinata másnap is odamegy majd érte, aztán ment egyenesen a boltba. És most itt feküdt, a puha ágyán, a nap eseményeitől kifáradva, és azon járatta az agyát, hogyan is kéne megoldania a dolgokat. Naruto is megjegyezte, hogy még a szokottabbnál is csendesebb volt ma, és Hinata magában teljesen egyet értett vele. De nem tehetett róla, a Nejivel folytatott beszélgetés teljesen felkavarta, és azóta képtelen volt ugyanolyan szemmel nézni a szőkére. Ha tudná az anyja, hogy most miket művel, biztosan nem tárgyalgatna olyan békésen az ügyfeleivel! És ha Kushina tudná, hogy miket művel... Nem, abba nem is akart belegondolni. Ráadásul, Naruto állandó "Sakurázása" már az agyára ment! És nem csak idegesítette... De a bűntudatát is növelte, minden egyes alkalommal. Hinata lenyúlt, s felvette az ágya mellé hajított párnát, majd az arcához szorította az.
'Istenem... Mibe keveredtem...!?'
Valamikor végül sikerült elaludnia, de nagyon furcsát álmodott.
Minden élénk pasztellszínekben játszott, a mező, a virágok, a fák, az ég. Az elmosódott képben egyszer csak egy még színesebb figura jelent meg. Egy barátságos kinézetű, egyfejű sárkány. Pikkelyei gyönyörű óceán- és királykék színben játszottak, csak a hátát és farkát borító tüskék virítottak sárgán. A kép, annak ellenére, hogy egy óvodáséval vetekedhetett volna, tökéletes boldogságot, és megelégedést sugárzott. De aztán hirtelen emésztő tűz ütött ki. A virágok elhervadtak, az ég elborult, és a sárkány feje egyszer csak lehullt a nyakáról.
Abban a pillanatban váltott a kép, és Hinata önmagát látta, kislányként, egy sír fölött zokogni. Lágy pasztellszíneknek nyoma sem volt, mindent átjárt a dermesztő sötét. A kislány Hinata lassan megtörölte a szemét, és felállt, de könnyei tovább potyogtak. Futni kezdett, el, minél messzebbre a sírtól, de az árnyak megnyúltak és követték őt. A kislány sikoltozva menekült, de a fák ágai utána nyúltak, az ég zengett, és az árnyékok fogságba akarták ejteni. Menekült, de a lábait ólomnehéznek érezte, alig bírta emelni. Futni akart, de képtelen volt tovább. Megállt a sötét semmi közepén, védekezőn átkarolta magát, és keservesen felzokogott. Egyszer csak egy meleg kezet érzett meg a vállán. Szemei felpattantak, s könnyes pillantása a kéz gazdáját keresték. De a lény olyan fényesen ragyogott, hogy csak a tiszta kék szemeit láthatta. A fényes idegen kézen fogta őt, és húzni kezdte maga után, messze, messze...
Ahogy mentek, a sötét árnyak fokozatosan visszahúzódtak, s mire a pici Hinata föleszmélt, újra egy békés, virágos mezőn voltak. Boldogan nevetett a ragyogó jelenésre, és egymásba kapaszkodva kocsizni kezdtek. Később aztán virágot szedtek, a puha fűben feküdve nézték a pamacsos felhőket, hintáztak, előre-hátra, előre-hátra... A virágok illata teljesen elbódította őket. De az idill nem tartott örökké. Hirtelen mély zengés rázta meg a tájat, mint egy hangosan csattanó mennydörgés. A hang nyomán a föld nagy robajjal kettérepedt, s a két darab távolodni kezdett egymástól, ezzel elszakítva egymástól a gyermeket és a jelenést. A pici Hinata sírva kapott a másik után, de azon az oldalon egy sötét lyuk jelent meg, mely folyamatosan szívta magába a fényt és a színeket... És lassan a ragyogó lényt is. A kislány összeszorította a szemét, és hangosan kiáltott valamit, de válasz nem érkezett rá. Mikor kinyitotta a szemét, a túloldalon már nem állt senki. Csak a dermesztő sötétség várta. Hinata dermedten állt, s egész testében remegett. Könnyei megállíthatatlanul patakzottak szeméből, ahogy látta, a sötét kezd eltűnni, s az ő oldalán lévő fény és meleg eltünteti a maradék dermedtséget is. Lassan kezdtek elapadni a könnyei is, s mire pislogott párat, és körülnézett, a boldog mezőn már nyoma sem volt a repedésnek, és semmi nem utalt arra, hogy valaha is lett volna ott egy másik személy. Vagy... csak képzelte, hogy volt ott valaki? A földre huppant, s csodálkozva érintette meg az arcát. Miért nedves? Talán sírt? De miért...?
Végül megrázta a fejét, s mosolyogva folytatta a virágszedést...
Hinata szemei felpattantak, s azonnal fel is ült. Nehezen zihált, egész teste verejtékben úszott, és őrülten vert a szíve, mintha ki akart volna ugrani a helyéről. Nem úgy tűnt, mintha hamarosan le tudna nyugodni, úgyhogy kiszállt az ágyából, és az ablakhoz lépett. Ahogy kinyitotta azt, a hűvös éjszakai levegő megcsapta szinte tüzelő arcát, de hevesen dobogó szívverése csak nem akart lenyugodni.
Ahogy kikönyökölt a párkányra, s kezébe temette arcát, újra érezte nyakán a fojtó kezek szorítását. Jobban, mind addig bármikor.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó