Hinata meg sem tudott szólalni, és a fejéből minden gondolat kiröpült. Sosem került még ilyen helyzetbe, és nem tudta, hogyan is kéne reagálnia. Csak állt, dermedten, és elkerekült szemekkel nézte a szemlátomást elégedetten vigyorgó szőkét.
'Hogy lehetett ilyen aljas?!' Gondolta magában, s közben igyekezett visszaállítani arcizmait a szokott állásba. 'ÉN szoktam játszani másokkal, nem pedig mások velem!'
Ugyanakkor kényelmetlenül is érezte magát, és haragudott önmagára, amiért nem jött rá korábban. Persze, ha egyszer a srác, feltehetően alapozóval, eltüntette a csíkjait, és eltakarta a haját, teljesen érthető, hogy nem esett le neki, de... Azért megvoltak a jelei. Hinata furcsának is találta, mennyire nyomul, de betudta annak, hogy új a fiú, és ismerkedni akar. 'És akkor is, mikor az apjáról beszélt...' Jutott eszébe. Most már minden annyira egyértelműnek tűnt! 'Olyan sután fejezte be, de én nem foglalkoztam vele. Holott, most már nyilvánvaló, hogy attól félt, lebukik, ha elmondja, hogy az apja hat éves korában halt meg autóbalesetben, ahogy RamenBoy is akkor szerezte a csíkjait...'
Hirtelen elhaltak a gondolatok. Már nem "RamenBoy" volt a fiú. Már tudta az igazi nevét.
'Jól átvertél engem, nem igaz?' Hinata lehunyta a szemét, s szája szinte gúnyos, féloldalas mosolyra húzódott. 'Uzumaki Naruto...'
- Egy pont oda. - Szólalt meg végül lassan, és megnyugodva állapította meg, hogy hangja ugyanolyan, mint máskor. - De azért ne bízd el magad.
Naruto elvigyorodott, és zsebre dugta a telefonját. Ahogy odalépett elé, Hinata megelégedve látta, hogy valóban jól tippelte meg a szőke magasságát, aki csak egy kicsit volt magasabb nála. Naruto felemelte kezét, s Minata felé nyújtotta.
- Ne haragudj, Sakura, de nem tudtam kihagyni. - Mondta széles mosollyal az arcán.
Hinatában egy percre megfagyott a vér, ahogy meghallotta a nevet, de aztán lecsillapította magát. 'Igen, én most Haruno Sakura vagyok.' De azért nehezére esett. Teljesen más volt, mikor írásban szólították ezen a néven, és mikor a valóságban. Így sokkal jobban érezte tettei súlyosságát, és emlékeztette arra, mit is keres ő ezen a találkozón. Furcsa érzése támadt. Azt nem tudta volna megmondani, hogy mi, de határozottan kellemetlen volt. Végül nagy nehezen felocsúdott a gondolkodásból, bár arcán semmi sem látszott, és megszorította a fiú kinyújtott jobbját.
- Gondolom. De ezért később még ingyen rendelhetek ott, világos? - Nem kérdés, hanem kijelentés volt, a szőke mégsem állta meg, és hangosan felkacagott.
Talán azért, mert Hinata szeme is mosolygott, miközben ezt mondta. Hinatának ekkor esett le, miért találta olyan ismerősnek a fiú nevető arcát. Ugyanolyan volt, mint azon a képen, amit átküldött neki a neten. Őszinte, és szívből jövő. És Hinata elégedetten állapította meg, hogy ugyanolyan csilingelő és meleg a hangja, mint amilyennek azt elképzelte.
- Persze. - Mondta Naruto, s elengedte Hinata kezét. - Holnap meghívlak. De előtte te viszel el ramenezni. - Rákacsintott, s Hinata újfent elcsodálkozott, mennyire tele van életkedvvel a fiú.
- Nem azt mondat, hogy csak meló után érsz rá? - kérdezte Hinata feddő hangon.
- Elkéredzkedtem az öregtől! - Vágta rá rögtön a másik, s még a kezeit is maga elé emelte. - Addig könyörögtem neki, míg végül engedett. De cserébe egész nyáron én takarítok nála, vagyis, otthon. - És durcásan összehúzta a szemét.
Hinatának eszébe jutott a jelenet, ahogy a fiú összetett kezekkel hajolgatva magyaráz Jiraiyának. Halvány mosoly futott végig az arcán, de rögtön el is tűnt, s komoly képpel szólalt meg.
- Oké. De szedd a lábad, mert nem akarom sokáig húzni.
- Micsodát? - A mosoly most hirtelen eltűnt az arcról, s a gyönyörű kék szemek kérdőn kitágultak.
Ahogy így, csodálkozva nézett rá, Hinata egészen olyannak találta, mint azok a nagy szemű plüssjátékok, amiket a lányok olyan édesnek találnak, és amikért úgy odavannak. Na nem mintha ő édesnek találta volna a fiút! De... aranyos volt az a tekintet.
- Még el kell vinnem téged városnézőbe, emlékszel? - Hinata sokat mondón nézett a kék szemekbe. - Elvégre miattad kellett nemet mondanom az egyik új barátomnak. - S közben válla fölött a cukrászda terasza felé intett.
Naruto egy pillanatig csak nézte, aztán vakító mosoly ömlött szét rajta. Hinata komolyan nem értette, hogy tud valaki ennyit mosolyogni anélkül, hogy megfájdulnának az arcizmai.
- Szóval máris összebarátkoztál valami sráccal, mi? Még azt sem bírtad kivárni, hogy megérkezzek? - ment bele a játékba.
Hinata viszont megdöbbent, mikor felfogta korábbi szavai értelmét. Tényleg azt mondta volna, "barát"? Ő, Hyuuga Hinata? Neki nem is voltak barátai. Csak haverjai. És őket sem egy nap alatt szedte össze. Nem ment neki könnyen a kapcsolatteremtés, de ez sosem zavarta. És most, egy-két beszélgetés után a barátjának titulálta ezt a szőke idiótát? De furcsamód, ahogy tekintetét újra végigfuttatta a másik mosolygó arcán, nem érezte úgy, hogy bármit is eltúlzott volna. A barátjának akarta tudni a srácot.
- Én már csak ilyen türelmetlen vagyok... - Mondta végül színlelt drámaisággal a hangjában, s elfordulva a fiútól megindult a ramenes felé. Ahogy sejtette, Naruto egy pillanat múlva már mellette volt. Két kezét összefonta a tarkójánál, s vigyorogva nézett fel az égre.
- Azt hiszem, tetszeni fog nekem Konoha. - Mondta, majd egy apró kuncogás után Hinatára pillantott azokkal a vidáman mosolygó szemeivel. - És ez rád is vonatkozik, Haruno Sakura.
Hinata kényszeredetten elmosolyodott, s hogy meneküljön az égszín szemek pillantása alól, ő is a magasba emelte tekintetét. Az tiszta kék volt, csak néhány hófehér felhő úszott rajta.
'Boldog lehetsz, Neji...' Gondolta fanyarul, s lelki szemei előtt akaratlanul megjelent bátyja önelégülten mosolygó arca. 'Barátkozom...'
*
Hinata felkészült lelkiekben arra, hogy a fiú egy tömérdek rament fog enni. De ekkora mennyiségre mégsem számított! Hihetetlen, de a szőke hat teli tálat nyomott be, alig több mint fél óra alatt. Ráadásul, közben megállás nélkül csacsogott. Szokatlan gimis esetek, a barátai hülyeségei (Hinata nem tudta nem észrevenni, milyen gyakran emlegeti Naruto azt a bizonyos Ölelgetős Sait), perverz történetek az öregéről, és hasonlók. Hinata nem evett, mégis ő volt az, aki csöndben hallgatta a másikat, s csak időnként reagált egy-egy mondattal. De nem úgy tűnt, mintha ez zavarta volna Narutót.
Hinatának meg kellett állapítania, hogy Naruto ugyancsak heves az érzelmek terén. Bár a jellegzetes vigyora egész idő alatt nem szakadt le a képéről, de mikor Lee nevű haverja egyik thaiboksz meccséről beszélt, arca kipirult, szemei dühödten összeszűkültek, és a hangja is egészen méllyé vált, úgy beleélte magát a mondanivalóba. Máskor pedig, mikor annak a Sai fickónak a festményeiről mesélt, tekintete ellágyult, és máskor szinte csivitelő hangja egészen nyugodttá vált. Hinatának valamiért nem tetszett az az ellágyult tekintet. Mikor aztán a szőke megjegyezte, hogy ő mennyire hasonlít Saira, persze nem külsőben, hanem hogy mind a ketten művészek (Naruto azt is vidáman újságolta neki, hogy ha minden összejön, akkor ő is megismerheti majd a fiút, mert Sai ugyanarra a főiskolára készül, mint Hinata, csak épp festés tanszakon.) Hát, a Hyuuga nem repesett épp az örömtől. Mondhatni, nagyon bosszantotta.
Már csak azt lett volna jó tudni, hogy miért. A ramenes után aztán Hinata ígéretéhez híven elvitte Narutót mindenfele, hogy megmutassa neki a várost. Konoha nagy hely volt, úgyhogy esélyük sem volt az egészet bejárni, de Hinata a legfontosabb helyekre elvitte. Narutónak nagyon tetszett a park, lenyűgözte a városháztéren álló, spirális formájú szökőkút, és ujjongva vetette be magát a legnagyobb könyvesboltba, hogy mangák után érdeklődjön...
Hinatának eszében volt, hogy be kéne vásárolnia, de nem akarta egész nap magával cipelni a kaját, úgyhogy inkább úgy döntött, majd este beül valahova vacsorázni. Már három felé járhatott, s a Nap nem tűzött annyira, úgyhogy Hinata kirángatta Narutót a könyvesboltból, és a másik kedvenc helye felé vitte. A fiú megállás nélkül nyaggatta, de a Hyuuga letudta annyival, hogy ha a park tetszett neki, akkor ez is fog. Tízpercnyi utazás után leszálltak a buszról. Egy "zöldebb" részhez értek, ahol, bár sok ház állt, mögöttük fák sorakoztak, s azok mögött egy kisebb parkocska bújt meg. Az egyik oldalában padok várták a pihenni vágyó embereket, míg a másikban a gyerekek élhették ki magukat a mászókákon, hintán, és libikókán. Hinata valamiért nem lepődött meg különösebben, mikor a szőke, miután végigvezette tekintetét a helyen, egy hangos kiáltással az ő kezébe nyomta a zacskót a mangájával, és rögtön futott a hintákhoz.
'Annyira gyerek még ez a srác...' Gondolta magában, miközben lassú léptekkel odasétált a vígan hintázó fiúhoz. Örült, mert senki nem volt a parkban, így nem nézték teljesen lököttnek, amiért egy ilyen idiótával van. 'Biztos, hogy egyidős velem?' De ahogy végignézett a fiún, aki vidáman kacagva lökte magát, el sem tudta volna képzelni, hogy az másmilyen legyen. Nemcsak a külsőjéből, hanem az egész lényéből áradt az a gyermeki ártatlanság és életkedv, amit Hinata már régen nem érzett senki közelében. Sőt, talán még soha nem is érzett ilyet. A fiú boldogsága valahogy rá is átragadt, mert azt vette észre, hogy ismét mosolyog, ahogy a mászókának dőlve pihenteti szemét a szőke tüneményen.
'Ki lehet ez a fiú? Milyen különleges adottságokkal rendelkezhet, amiért képes ilyenné tenni őt?' Efféle kérdések jártak a fejében. Hiszen még alig ismeri, és lám, máris többször megmosolyogtatta, mint azt a barátnőinek, ha nevezhette őket így, egy év alatt sikerült volna.
- Sakura! - Eltelt egy pár másodperc, míg Hinata rájött, hogy a fiú neki kiált. - Ha már te hintázni nem akarsz, akkor van kedved engem lökni?
Hinata csodálkozó-kétkedő szemekkel méregette a szőkét, aki talpát a földbe vájta, hogy megállítsa a hinta mozgását. Aztán kék szemeit várakozón ő rá szegezte. A Hyuuga sóhajtott egyet, majd lerakta Naruto szatyrát az egyik fa tövébe, és a hintához sétált. Ahogy mögé lépett, még épp elkapta a fiú boldog mosolyát, aki aztán előre fordult, és lendített egyet magán, megadva a kezdő lökést.
Hinata bizonytalanul állt mögötte, de ahogy meglátta maga felé közeledni a hintát, keze automatikusan az ülőke peremére csúszott, és egy erőteljes kézmozdulattal meglökte. Naruto boldog visítással emelkedett a magasba. Szemlátomást nem zavarta, hogy a játékot nem épp az ő korosztályának találták ki. Kezeivel biztosan kapaszkodott a hintát tartó láncban, de Hinata csak a szerteszét szálló szőke tincseit látta repkedni a levegőben. Előre-hátra... Előre-hátra... Hinata egyre biztosabb mozdulatokkal lökte a fiút, s lassan kezdte maga is élvezni. Már nem foglalkozott azzal, mi illendő és mi nem az ő korában, nem érdekelte, látja-e valaki. Csak a pillanat számított, a játék, Ő és Naruto.
Ahogy keze az ülőke pereméről Naruto hátára siklott, és azt lökte meg, valami szokatlan érzés járta át belülről. A kezéből indult ki, és lassan terjedt szét a testében, elködösítve az elméjét. Bizsergett a karja, és még a hangokat is furcsának találta, ahogy Naruto felnevetett. Mintha messziről hallott volna mindent. Vagy épp, nem kívülről, hanem a teste belsejéből... Hasonló volt az érzés ahhoz, amit azon a sárgászöld mezőn szokott érezni a fa mögött. A bőrét égető forró napfény, a hinta nyikorgó hangja, a vad fű illata az orrában, a kemény hát érintése a tenyerén, a kacagva nevető hang, a szőke tincsek röpködése a szeme előtt, előre-háta, előre-hátra... És aztán, mikor Naruto hátranézett, és üde kék szemeinek örömtől csillogó pillantása találkozott az övével... Hinata megdermedt, és ha az utolsó pillanatban nem fékezi a kezével, a hinta keményen a gyomrának csapódott volna. De így is elég kemény volt az ütődés ahhoz, hogy hátrébb essen, s lábával ki kellett támasztania magát, hogy ne essen hátsójára a földön.
- Sa-Sakura, minden oké? - Naruto kiugrott a hintából, és odasietve a lányhoz aggodalmas pillantással nézett fel rá. - Mi történt?
- Semmi... - Felelte amaz, aki még mindig az előbbi érzés hatása alatt volt. Meg mert volna esküdni,
hogy egyszer már...
- Biztos? - A kék szemek behatóan fürkészték őt, de végül rendbe szedte magát.
- Persze. - Halványan elmosolyodott, ezzel nyomatékosítva szavait. - Csak hirtelen megszédültem.
- Naruto úgy tűnt, még mindig nem hisz neki, de nem tette szóvá a dolgot. Felnézett az égre, ahol a Nap már lassan elkezdte járni lenyugvó útját a távoli horizont felé.
- Lassan vissza kell mennünk. - Szólalt meg, ahogy tekintetét még mindig a magasba szegezte. - Megígértem a Hegyi-kéjencnek, hogy este kinyalom a lakást.
- Mm. - Hinata egyetlen hümmögéssel adta véleményét a másik tudatára, majd megindult a fa tövébe, ahova a fiú cuccát tette, és a kezébe emelte.
Naruto ismételten összefonta kezeit a tarkójánál, és szó nélkül követte őt. Egyetlen hang nélkül sétáltak el. Hinata lopva a fiúra sandított, és látta, hogy az már nem mosolyog. Ennyire megijesztette volna, hogy hirtelen 'megszédült'? A Hyuuga tekintetét újra az útra fordította, s próbálta megemészteni, mi is történt az előbb. De nem sok sikerrel. Korábban sosem tapasztalt még ilyet, és most nem tudta hova tenni az érzést. Talán tényleg napszúrást kapott volna, és amiatt képzelődik? Hirtelen észrevette, hogy elhalt a másik fiú cipőinek zaja. Felemelte fejét, de nem látta maga mellett a szőkét. Megpördült, és hátra nézett. A srác épp abban a pillanatban kapaszkodott fel az egyik legnagyobb fára.
- Mit csinálsz? - Kérdezte hangosan Hinata, ahogy visszasétált hozzá. Fel kellett néznie a fiúra, aki máris jó másfél méterrel a feje fölött üldögélt.
- Fára mászok. - Mondta az mosolyogva. A fekete megkönnyebbülten állapította meg, hogy újra csivitel a hangja. - Nem egyértelmű?
- De. Viszont mintha azt mondtad volna, sietned kell vissza.
- Nem mondtam, hogy sietni kell, csak annyit, hogy lassan indulhatunk. - Mondta az félvállról, miközben hátat fordított Hinatának, hogy magasabbra mászhasson. Már vagy három méterrel állt a lány fölött, mikor hirtelen visszafordult, s szemeit a Hyuugára szegezte. - Hé, Sakura, nem jössz fel te is?
- Hogy én? - Hinata hangja sajnos visszaadta a döbbentségét. 'Még hogy Ő? Fára mászni?' Alsós kora óta nem mászott fára!
- Persze! Naa, gyere, jó móka! - Villantotta rá mosolyát a szőke.
- Kösz, inkább kihagyom. - Tért vissza hűvös modorához Hinata. - Naruto azonban hajthatatlan volt.
- Nyugi, rajtam kívül senki nem lát meg. Nem fog romolni a "hűvös nagymenő" imidzsed.
Hinata hirtelen azt se tudta, hogyan vágjon vissza, ami szokatlan volt nála. Végül egy egyszerű "hn"-el elfordította fejét a szőkétől, s megindult, hogy letelepedjen a legközelebbi fa alá.
- Á, fogadok, nem is tudsz fára mászni. - Hinata megállt lépés közben, aztán lassan hátra fordult.
Ahogy sejtette, a kék szemek huncutul csillogtak. 'Provokálni akar.' Állapította meg Hinata. De őt nem lehet provokálni! Viszont, ha most csak azért sem megy oda, az egészen olyannak hat, mint egy durcás kislány... Hinata összefűzte a kezét, és közömbösen lehunyta szemét, ahogy a fa alá lépett, majd felnézett rá. Naruto önelégülten vigyorgott, majd pár ággal lejjebb ereszkedett, baljával átkarolt egy vastagabbat, jobbját pedig Hinata felé nyújtotta.
- Na gyere, segítek!
Hinata egy dacos hümmögéssel válaszolt, s nem fogadta el a segítő kezet, majd sajátjával megkapaszkodott a legközelebbi vastag ágban, s egyetlen mozdulattal szinte felugrott rá. Elégedetten látta, hogy Naruto elismerő-döbbenten figyeli minden mozdulatát, ahogy kecsesen egyre magasabbra kapaszkodik, míg be nem éri a fiút.
- Most boldog vagy? - Helyezkedett el két ág között. Egyik lábát nekitámasztotta a fa vastag törzsének, s magában megállapította, hogy egész kényelmes.
- Az! - Naruto ismét elvigyorodott. - Én imádok fára mászni. Meg úgy amblokk, mozogni.
Kezeivel felhúzta a halásznadrágja szárát, így láthatóvá váltak a barna bőrt csúfító lilás sebek, és horzsolások. Aztán kezeivel megemelte a pólóját, és Hinata látta, hogy még a finoman kockás hasán is van jó pár karcolásnyom.
- Iskolaidőben persze nem így nézek ki, mert abban a városban sajnos nem sok erdős rész van. - Magyarázta, miközben saját bőrét tanulmányozta, mintha még sose látta volna. - De mióta nyár van, alig lehet levakarni a fákról, úgyhogy mikor megérkeztem, a Hegyi-kéjenc jól meg is szidott. Miattam kellett átalakítania a cukrászda egyennadrágját, hogy nehogy kilátszódjon a sebes lábam, mert még azt hiszik a vendégek, bántalmaznak. - Naruto felkuncogott. Hinata érdeklődve figyelte, ahogy kivillanó fogai nyomán a három csík összehúzódik a pofiján.
A szőke aztán megkapaszkodott egy ágban, s egy újabb szinttel lendítette magát magasabbra. A jobb tenyerét pont Hinata feje fölött támasztotta meg, aki így, mikor felnézett, meglátta az azon végighúzódó fehér heget.
- Azt is fáramászás közben szerezted? - Kérdezte, miközben lila szemeit nem vette le róla.
- Tessék? Ja, hogy ezt? - Emelte fel Naruto a kezét, és egy pillantást vetett a hegre. - Nem, ez nagyon rég itt van. Szerintem az autóbalesetben szereztem, de az öreg esküszik, hogy már előtte is rajtam volt.
- Nem emlékszel? - Naruto megrázta a fejét.
- Mint mondtam, hat éves voltam, mikor történt. Elég komoly sérüléseket szenvedtem én is, örülhetek, hogy túléltem. - Egészen tárgyilagos hangon beszélt, amiről Hinata nem tudta eldönteni, jó-e, vagy rossz. - De az az előtti dolgokra nem emlékszem. Túl kicsi voltam, és túl nagy volt a sokk. Apa miatt is. - Keserűen elmosolyodott.
- Sajnálom... - Hinata tényleg sajnálta. Nem akarta újra emlékeztetni a fiút az édesapjára. De Naruto nem úgy tűnt, mint aki nagyon magára vette, s a szokásos vigyora újra ott ragyogott az arcán.
- Ugyan, miért kérsz bocsánatot? - Felemelkedett az ágról, amin ült, s kezét a nem sokkal fölötte lévőre tette. Hinata már szólt volna neki, hogy nem kéne magasabbra másznia, de a fiú már ki is támasztotta lábát, s egy mozdulattal feljebb lendítette magát. Már helyezkedett volna el, de a lába ekkor megcsúszott, s Hinata kihagyó szívveréssel látta, hogy a szőke kezei ijedtükben elengedik az ágat.
- Idióta! - Kiáltotta, ahogy gyorsan kihúzta magát ültében. De aztán csak azt érezte, hogy valami keményen a mellkasának csapódik, s az ütéstől elakadt a lélegzete.
- Sa-Sakura! Úristen, sajnálom, jól vagy?! - Kiáltott fel rémülten Naruto, ahogy látta, hogy Hinata feje előre bukik, s nehezen veszi a levegőt. Belekapaszkodott a lány lila ingébe, s közelebb hajolt hozzá. - Mondj valamit! Hé!
- Ngh... - Nyögött fel Hinata, és lassan felemelte a fejét. Aztán megdermedt, s szemei elkerekedtek. Naruto olyan közel volt hozzá, hogy ahogy felemelte a fejét, összeért az ajkuk.
A szőke is meredten támaszkodott mellette, s Hinata látta, hogy azok az égkék szemek nagyra nyílnak. Egy másodpercig a tekintetük összekapcsolódott, aztán Naruto észbe kapott, és hátrarántotta a fejét.
- Sa... Sajnálom... - Hebegte, s az arca fokozatosan vöröses árnyalatot öltött.
Hinata még mindig úgy ült, ahogy az előbb, fejét a fa törzsének támasztva, s kifejezéstelenül nézte a kipirult szőkét. Azt a pár másodpercet, ahogy összeért az ajkuk, távolról sem lehetett csóknak nevezni, és mégis... A lány alig tudta elnyomni a késztetést, hogy megérintse az ajkait. Hinatának ekkor eszébe jutott Naruto egy korábbi mondata: "Nem vagyok egy kifejezett szépség"... Márpedig, ahogy Hinata végignézett a Napnál ragyogóbb szőke tincseken, a hatalmas, égszínkék szemeken, s a csíkokkal díszített, vörösre gyúlt arcon... Kifejezetten szépnek találta a fiút. De még mennyire! Aranyosnak, és gyönyörűnek. De aztán agya leblokkolt, mikor felfogta, mire is gondol. Az oké, ha egy szépen elpirult srácot aranyosnak talál, na de, hogy gyönyörűnek?! Ő, mint egy gazdag és neves ház lánya, nem érheti be egy "csóró" jött-ment fiúval! Akkor miért gondolta ezt az előbb...!? Ekkor jött rá, hogy még mindig nem reagált semmit. Nem akarta, hogy Naruto esetleg azt higgye, megharagudott, de nehéz volt megszólalnia.
- Nem... Nem történt semmi. - A hangja sajnos nem a megszokott volt.
Naruto még mindig kételkedve nézett rá, de ő nem akarta, hogy a fiú bűntudatot, vagy hasonlót érezzen. Lassan feltápászkodott, s lejjebb ereszkedett, majd egy ugrással lent termett a fáról.
- Na gyere! - Szólt vissza a szőkének, aki még mindig ott kuporgott az ágak között, s most kérdő tekintettel nézett rá. Hinata a másik felé nyújtotta kezét. - Segítek. - S ajkait finom mosolyra húzta.
Naruto egy percig csak nézett le rá, de aztán elvigyorodott, ahogy rájött, a lány az ő szavait ismételte meg. De, ellentétben Hinatával, ő elfogadta a kinyújtott jobbot. A fiú keze meleg volt, s ahogy földet ért, Hinata megállapította, hogy könnyed, ruganyos mozdulatai vannak. Azonnal elengedték egymás kezét, és zavartan néztek a másik kezébe. Végül Hinata volt az, aki hátat fordított, és, miután felvette Naruto szatyrát, megindult a buszmegálló felé.
- Gyere, Naruto. - Legalább négy lépést megtett, de érzékelte, hogy a fiú nem követi. Kissé bosszúsan nézett hátra, és látta, hogy a szőke még mindig kikerekedett szemekkel áll a fa alatt.
- Na mi az, nem jössz? - Naruto mintha lassan felocsúdott volna, aztán hirtelen két lépéssel a lány mellett termett.
- Most... Most hívtál először a nevemen! - Hinata a boldogan nevető arcra nézett. 'Tényleg egyszer sem mondta ki eddig a fiú nevét?' Pedig jó érzés volt.
- Akkor gyere, Naruto. Indul a buszunk, Naruto.
Nem szokása tréfálódni. Sőt, mondhatnánk úgy is, hogy Hyuuga Hinatának kábé annyi köze van a tréfákhoz, mint egy aranyhalnak a biciklihez. De akkor, és ott, jól esett. A szőke srác olyan dolgokat váltott ki belőle, mint amit még soha senki.
- Mm! - Naruto kuncogott, de végül nem bírta tovább. Hangosan felnevetett.
S kacaja hallatán a Hyuugának is el kellett mosolyodnia.
*
Hinata végül egy egyszerű hotdog mellett döntött. Amikor kézhez kapta az ételt, a pénzt az árus kezébe nyomta, és lassan elsétált. Nyár lévén még korántsem sötétedett, de fárasztó napja volt, és nagyon vágyott haza. Narutótól körülbelül fél órája búcsúzott el. Megegyeztek, hogy másnap lemegy valamikor munkaidőben, hogy a fiú leróhassa adósságát az átverés miatt, aztán, ha a szőke végzett, elmennek valamerre.
Vegyes érzésekkel a szívében sétált hazafelé, miközben harapott egyet a hotdogjából. Annyi minden történt ezen a napon, és a szőke srác olyan elemi erővel hatott rá, hogy el se tudta hinni, tényleg csak ma ismerte meg. Minden várakozását fölülmúlta, s Hinata maga is meglepődött, de el kellett ismernie, hogy jól érezte magát vele. Egyetlen ember nem volt Konohában, aki ennyi színt vitt volna az életébe, mint ez a ramen imádó idióta egyetlen nap alatt. De az a jelenet a fán... Hinata ritkán szokott zavarban lenni, de akkor és ott megtörtént. Ráadásul, haragudott is magára. Tisztában volt azzal, hogy Sakura azt kérte, "bolondítsa magába a fiút" de az ilyen véletlen-szájrapuszi-dolgok nem voltak tervbe véve!
Ahogy eszébe jutott Sakura, és az egész ügy, hirtelen furcsa hidegség támadt a mellkasában. A nap folyamán most gondolt bele először, mire is ment ki ez az egész. Miért is hívja a szőke őt "Sakurának". Miért is akarják megszégyeníteni. Korábban is tisztában volt már ezzel, de most, hogy megismerte a "tréfa" alanyát, egészen más érzés volt. És nem pozitív irányban. Hinata talán még hagyta volna a dolgot, ha csak külső szemlélődő lett volna, de így, hogy benne van a kellős közepében...
Sajnálta Narutót. Pedig szegény srácnak csak annyi a bűne, hogy balfék és hiszékeny.
'De, az ünnepség még messze van.' Gondolta Hinata, ahogy újabbat harapott a hotdogból. 'Addig még annyi minden történhet...' Egy dologban azonban biztos volt. Mindent meg akar tudni Uzumaki Narutóról.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó