Az Avarvárosi kórházban:
- Gratulálok! Kislánya született! Idehívom az apukát, biztos ő is szeretné már látni, és a nevét is fel kell írnunk a karszalagra.
- Ne! Kérem, várjon! Szeretnék egy kicsit egyedül lenni a lányommal, és különben is, már megvan, hogy mi lesz a neve.
- Ó! Igazán? Hadd halljam, mi lesz ennek a kis tüneménynek a neve?
- Sakura... Úgy hívják, hogy Sakura.
- Milyen szép név. Rendben, akkor most kettesben hagylak benneteket. Addig tájékoztatom az apát a fejleményekről. A jóról... és a rosszról is...
Azzal a nővér kiment a szobából, és magára hagyta a Sötét Boszorkányt a kisbabájával. Közölte az apával, hogy a gyermeket sikerült megmenteni, és kislányuk született, de a feleségét sajnos nem képesek megmenteni, csak kevés ideje van már hátra. Még szóvá tette, hogy szép nevet találtak ki a kislánynak.
- Sajnálom, kicsi Sakura, hogy ilyen nagy veszélynek, és fájdalomnak tettelek ki. De mindent a te érdekedben tettem. Most még ezt nem értheted, de idővel hiszem, hogy hálás leszel még ezért. Azonban, nem hagylak csak úgy védtelenül a világban. Neked adom minden erőmet, és egy nap te leszel a leghatalmasabb Sötét Boszorkány ezen a földön. Minden, amit csak szeretnél a tiéd lesz, mindet, amire vágysz, megkapod. Senki sem lesz képes közéd és a céljaid elérése közé állni. Csak egy kis türelemmel kell lenned. Ne aggódj, a végrendeletben mindent elintéztem, minden a tiéd lesz. Szeretlek! - Miután a Sötét Boszorkány átadta Sakurának minden hatalmát, a nővérrel hívatta a férjét.
- Szóval... Sakurának nevezted el, mi? Még jó, hogy közösen megbeszéltük...
- Mintha te jobb nevet lettél volna képes kitalálni neki, szívem. - A nő arcán gúnyos mosoly volt, a férfin pedig lehetett látni, hogy majd felrobban a dühtől.
- Ne nevezz így! Már tudom, hogy mit tettél velem korábban. Valamint azt is, hogy most mit tettél a lányunkkal. Tudom jól, hogy miért akartál egyedül maradni vele... Átadtad neki az erődet! - A nő arcán egy pillanatra döbbenet tükröződött.
- Szóval már erről is tudsz... Le vagyok nyűgözve, hogy mennyi mindenre képes voltál rájönni. Biztos kutakodtál a szobámban valamikor, amikor én nem voltam otthon, és rátalálhattál néhány rejtett feljegyzésem másolataira, és még pár dologra, amit nem rejtettem el elég gondosan. De ennek már nincs jelentősége... Hadd kérdezzek tőled valamit, "édesem"... Mihez akarsz majd kezdeni, miután én meghaltam?
- Elviszem majd innen Sakurát. Jó messzire, hogy az emléked árnyéka se borulhasson rá. Mindent titokban fogok tartani előtte rólad. Tiszta lappal fog kezdeni a világban, és normális lányként fogja leélni az életét. Mielőtt elmegyünk, porig fogom égetni azt az elátkozott kastélyt, amiben éltünk. Így még abban sem reménykedhetsz, hogy miután tizennégy évesen birtokába kerül a te képességeidnek, irányítása alá tudná majd vonni azt, hogy felhasználhassa az életben. Mivel az erre hátrahagyott utasításaid, és tanítási útmutatásaid, valamint minden egyéb feljegyzésed, amiket elrejtettél, meg fog semmisülni a kastéllyal együtt. Így a lányunknak boldog és normális élete lehet mellettem. Téged pedig majd mindenki szépen el fog felejteni! - A nő erre csak egy gúnyos mosollyal válaszolt, majd intett a férjének.
- Hajolj közelebb "édesem"... Csak egy kérdésem van hozzád. Hogy ízlett a Miso Ramen, amit neked főztem? - A férfi értetlen képet vágott.
- Ez most... hogy jön ide...? Mit akarsz ezzel, banya?!
- Csupán annyit, hogy naiv vagy! Én drága tudatlan szerelmem. A Ramenbe, amit elfogyasztottál, ritka mérgezett Doju varázs magvakat kevertem. A gyomorsavval érintkezve kiszivárog a magvakból a bennük rejlő méreganyag, ami ezután bekerül a véráramba, és megtámadja az áldozat szívét. A halál két percen belül beáll. És csak azért vagy még életben, mert védő bűbáj veszi körbe a magvakat, ami azonnal eltűnik, ha kiejtek pár bizonyos szavakat. - A férfi arca egy pillanatra elsápadt, de eszébe jutott valami, és ennek a felismerésnek a tudatában elfogta a nevetés.
- Még meg is ijednék, ha nem tudnám, hogy most egy hatalmas hibát követtél el! Már átadtad a lányunknak minden erődet, így nincs semmi mágiád! Vagyis képtelen vagy feloldani a védő bűbájt. - A Boszorkány ismét széles mosolyra húzta a száját.
- Tényleg ennyire ostobának nézel? Egy ilyen egyszerű dologhoz nem kell, hogy az ember mágiával rendelkezzen. Ez úgy működik, hogy akár egy hétköznapi ember is képes rá, ha a megfelelő szavat mondja ki előtted. És mivel neked már úgyis mindegy, ahogy nekem is, felfedek előtted pár dolgot... Én rendeztem úgy, hogy belém szeress. Én hoztam létre minden irántam táplált érzelmedet... mindent, amit eddig tettél, beleértve a vad, együtt töltött éjszakákat is, szerelmem! Minden az én akaratom szerint történt! Te nem voltál más, csak egy hozzám láncolt játékszer! Az én kis szex rabszolgám! És miután az a némber megpróbált felszabadítani téged, mikor el akartál hagyni, egy bűbáj segítségével láncoltalak továbbra is magamhoz, egészem ma estéig. Én végig beléd voltam esve, de te rám se hederítettél. Akármivel próbáltalak meghódítani téged, te mindig elutasítottál engem. Így nem hagytál más választást... és örömmel tölt el a tudat, hogy még a halálba is követni fogsz engem. A lányunk pedig azzá fog válni, aminek született!
A Férfi hatalmas gombócot érzett a torkában, úgy érezte magát, mint akit fojtogatnak... aztán, szinte fel tudott volna robbanni a dühtől és a gyűlölettől. Úgy érezte, mindjárt nekiugrik az asszonynak, hogy puszta kézzel vessen véget az életének. A nő tönkretette az életét... megfosztotta a tudatától és a szabad akaratától, valamint befolyásolta az érzéseit, hogy arra kárhoztassa, hogy örökre hozzá legyen láncolva. A házasságuk, a nő iránt érzett szerelme, mind hamis volt... de eszébe jutott, hogy már semmi értelme nem lenne, hisz már szinte úgy is halott. Majd szegény lányára gondolt, aki semmiről sem tehet.
- Te átkozott, szívtelen Boszorkány! Most a magam sérelmeit félretéve...! Gondoltál te egyáltalán a lányunkra?! Mi lesz vele család nélkül?! Hála neked, nem lesz anyja! És most, még az apjától is megfosztanád?! Képes lennél hagyni, hogy árvaházba küldjék a gyermekünket, és ott keljen élnie imádkozva, hogy talán valakik örökbe fogadják?! - Az asszony rideg tekintettel így válaszolt.
- Ne aggódj, ez nem fog megtörténni... Nem fogja örökbe fogadni senki. Ugyanis, mielőtt átadtam neki az erőmet, még elhelyeztem rajta egy taszító bűbájt, ami arra szolgál, hogy egy szülő se akarja őt majd kiválasztani az árvaházból. Tizennégy éves korában pedig, Ő fog megörökölni mindent. A vagyont, a kastélyt, és minden mást is. Mindent csak őérte tettem! Már jó előre felkészültem minden eshetőségre... - A férfi megragadta a nő ingjét, majd könnyes szemekkel a képébe ordított.
- Te nem is vagy ember...! Egy igazi szörnyeteg vagy! De hadd mondjak még valamit... Tudd meg, képes lettem volna szeretni téged bűbáj nélkül is, ha tartottad volna magad az ígéretedhez, és normális családként próbáltunk meg volna élni. A gyerekünk elég lett volna hozzá, hogy képes legyek beléd szeretni. Az alatt a rövid idő alatt, mikor nem használtad az erődet, megláttam az igazi énedet... a valódi énedet a boszorkány mögött. Azt a nőt tudtam volna szeretni... vele el tudtam volna képzelni egy szép jövőt. - A Sötét Boszorkány most szomorú arccal nézett vissza férjére.
- Ehhez most már késő, szerelmem... Ne aggódj, a méreg gyorsan, csendesen és fájdalommentesen öl. Csak egy pillanatig fog tartani, ha elérte a hatását. Egy óra múlva pedig, már fel is szívódik a szervezetben. Semmi nyoma sem fog maradni. Az orvosok pedig csak annyit fognak megállapítani, hogy szívrohamban haltál meg, amit feltehetően az én elvesztésem iránt érzett traumának fognak betudni. A lányunknak pedig gondját fogják viselni... Erős lány, nem kell őt félteni. - A férfi lassan elsétált a nőtől, majd odalépett a kislánya mellé.
- Sakura... sajnálom. Kívánom, hogy legyen boldog életed, és hogy ne válj végül olyanná, mint az édesanyád. Bocsáss meg, hogy nem tehetek semmit érted. Nem tudom megakadályozni, ami ezután fog történni. Én gyenge vagyok, de te légy erős, és próbálj meg ellenállni az átoknak, ami anyádat is sújtotta. Ne válj te is olyan Sötét Boszorkánnyá, mint ő. Én hiszek benne, hogy végül rá fogsz találni a boldogságra, és, hogy sikerül megszabadulnod anyád láncaitól. Szeretlek, és hiszek benned. Ég veled... - A férfi ismét a Boszorkány felé fordul, arcáról eltűnt a félelem, mint aki beletörődött abba, ami következni fog.
- Jöjjön, aminek jönnie kell. Megbékéltem a sorsommal... De vígasztal a tudat, hogy a halálom után legalább szabad leszek. Felkészültem... - A Boszorkányon látszott, hogy bármelyik pillanatban meghalhat.
- Szép szavak... De a sorson a szép szavaiddal nem tudsz változtatni. Sakura azzá fog válni, amivé született. Ez mindig is így volt elrendelve. Ezen senki sem változtathat. Találkozunk a túloldalon szerelmem... Neked lányom, sok szerencsét kívánok az életben...
A Sötét Boszorkány kimondta a szavakat, amivel hatástalanította a magvakat védő bűbájt, majd örök álomba szenderült, amibe pár perc múlva a férje is követte. A nővér nem sokkal később holtan talált rá a házaspárra, és a hangosan síró Sakurára, akit ezután átvittek az újszülött osztályra. Ott beletették egy kényelmes kis babaágyba, aminek az elejébe egy címke volt behelyezve és ráírták nagy betűkkel, hogy SAKURA. A mellette lévő kis babaágyban is volt egy hangosan síró kislány, aki szintén az éjjel folyamán került oda. Az ő címkéjére, HINATA volt nagy betűkkel ráírva. A két egymás mellé helyezett kisded pedig, kimerülésig folytatta a sírást, míg végül álomba szenderültek. Mit sem sejtve a kettőjüket összekapcsoló eseményekről, ott szuszogtak egymás mellett aludva és várták, hogy vajon mit tartogat számukra a jövő...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó