A Haruno kastélyban:
- Egy jóképű férfi ült a kandalló előtt, egy bőrfotelban a földszinten. Nemrég fejezte be vacsoráját, amit a felesége készített ki neki valamikor a délután folyamán, míg ő dolgozni volt. Az étel mellett csak egy üzenetet talált, amin ez ált:
"Ma későn érkezem drágám, valami fontosat el kell intéznem. De, hogy ne légy annyira ideges, ma a kedvencedet készítettem. Miso Rament, sajtos pogácsával. Remélem ízleni fog. Csókol, a te drágád!"
Gondolatai egyfolytában csak a születendő gyermeke körül forogtak, és persze azon, hogy a feleségének ne legyen semmi baja ilyen ítéletidőben. Az ábrándozását egy hangos segélykiáltás zavarta meg az emeletről.
- Édesem, segíts nekem! Hallasz engem? Segítség!
"Ez a feleségem hangja! De az, hogy lehet? Mikor jött meg? És, hogy nem vettem észre az érkezését? De most nincs idő ezen gondolkodni!"
A férfi felpattant a fotelből, és rohant fel az emeletre. Mikor odaért a feleségéhez, aki az előbb kiáltott neki segítségért, szinte meghűlt benne a vér, és teljesen elsápadt a szörnyű látványtól, ami fogadta.
***
A haldokló Sötét Boszorkány megjelent a Haruno kastélyban, miután el teleportált a Hyuuga birtokról. Ő sem volt sokkal jobb állapotban, mint a Fény Boszorkány, akit ott hagyott meghalni. Alig állt a lábán, több sebből is vérzett, és mindennek a tetejébe, elhasználta minden erejét a Fény Boszorkánnyal való küzdelemben. Nagy nehezen elvánszorgott az ágyáig, majd rázuhant. Több gondolat is kavargott a fejében.
"Végre sikerült felülkerekednem azon az átkozott Fény Boszorkányon! De sosem gondoltam volna, hogy ekkora árat kell majd fizetnem érte. Hihetetlen, hogy mekkora erőt volt képes felvonultatni ellenem!
Még most sem értem, hogy volt rá képes? De már nem számít! Én nyertem! Ő valószínűleg már az utolsókat rúgja! Lehet, hogy én is meghalok, de a kisbabám túl fogja élni. Így végül is én nyertem meg a kis párharcunkat, mert a gyermekem vetélytárs nélkül nőhet fel, és idővel minden az övé lesz. A Fekete Boszorkányok vérvonala Ő általa fennmarad, és erősebb lesz, mint valaha, míg a Fényé kihal. Csak ez számít! Ha a lányom felnő, és betölti a tizennyolcadik életévét, ő lesz a valaha élt leghatalmasabb Sötét Boszorkány. Még az a maroknyi varázsló, akik megmaradtak, ők sem lesznek képesek felvenni vele a versenyt, ha az útjába akarnának állni! De sietnem kell, már én sem húzhatom sokáig. A férjem mostanra már biztosan végzett a vacsorájával. Ha jól ismerem, valószínűleg a kandalló előtt üldögél a kedvenc fotelében és engem vár, ahogy azt szokta. Viszont, ha most lekiáltok neki, biztos felmerül benne, hogy hogyan kerültem ide. Ha az ajtón át érkezem meg, azt észrevette volna, ha ilyen állapotba kerülök a szeme elé, biztos egyből rájön az igazságra. Megszegtem a neki tett ígéretemet, hogy többé nem használom a mágiámat, felhagyok a bosszúmmal, hogy együtt élhessünk, mint egy család. Ha ezt most megteszem, a rá kiszórt bűbáj, ami mellettem tartotta az utolsó veszekedésünk óta, mikor el akart hagyni, meg fog szűnni és minden eszébe fog jutni. Viszont ennek már nincs jelentősége, amint meghalok, a bűbáj magától is megszűnt volna. Szóval nincs vesztenivalóm, és ez ugyanúgy az ő gyereke is. Ha az én sorsom hidegen is hagyja, de a kicsié biztosan nem. Valamint, ha odáig fajulna a dolog, ott van még a mai kis biztosítékom is… Most az a legfontosabb, hogy eljussak a kórházba és meg tudják menteni a kisbabámat."
Végül a Sötét Boszorkány erőt vett magán, és kétségbe esetten kezdte hívni a férjét.
- Édesem, segíts nekem! Hallasz engem? Segítség!
Nem telt bele sok idő, és a nő férje máris megjelent a szoba ajtajában. Az arcáról egyből mindent le lehetett olvasni, ahogy feleségére nézett.
***
- Hol voltál? Ki művelte ezt veled? Mi az ördög történt?
A nőnek nem volt értelme titkolóznia, és az időt sem akarta húzni értelmetlen magyarázkodással. Hisz a férfi úgyis rájönne… Ezért a nő csak annyit mondott, amiből tudta, hogy egyből minden világos lesz férje számára.
- Én…én győztem… Kérlek, vigyél el a kórházba. Nincs sok időm hátra. Ha nem teszed, a gyermekünk velem hal.
A férfi egész teste egy másodpercre rózsaszín fényben tündökölt, ami azt jelezte, hogy a Boszorkány bűbájának hatása megtört. Hírtelen megrohamozták az érzelmek és emlékek. Elkeseredést, gyűlöletet, dühöt, és csalódottságot érzett egyszerre. Legszívesebben ő maga végzett volna ott helyben a hitvesével. Azonban a gyermeke iránt érzett szeretete felülkerekedett rajta.
- Hogy tehetted ezt? A gyermekünket hordtad, és mégis ennek tudatában képes voltál félredobni mindent, csak azért, hogy legyőzhesd azt a nőt? Nem volt elég, hogy a két szolgádat, akik egyben a barátaid is voltak, már elvesztetted az átkozott csatározásaid során? Most még a kicsink épségét is... Hisz megígérted nekem, hogy minden másképp lesz, és fegyverszünetet kötöttetek egymással. Ezek szerint, te megölted azt a szegény asszonyt a meg nem született gyermekével együtt? Igazi szörnyeteg vagy! Nem is értem, hogy szerethettem beléd! Főleg azt nem, hogy miért nem hagytalak a múltkori veszekedésünknél faképnél, és tűntem el az életedből örökre! Szégyellem, hogy az én gyermekemet hordod a szíved alatt, és csakis az ő érdekében viszlek most el téged! Ez az utolsó, amit még megteszek. Ahogy elnézlek, téged már amúgy sem tudnának megmenteni, és őszintén megmondom neked, a világ jobb hely lesz majd nélküled.
***
A Hyuuga birtokon:
Egy fekete limuzin érkezett a ház elé. Egy magas, erős férfi és egy kisfiú szállt ki belőle, valamint három szolgálólány. A férfi utasította a három nőt, hogy kezdjék el kipakolni a csomagtartóból a bőröndöket. Az utazást el kellett halasztaniuk, mivel a rossz időjárás miatt a járatukat törölték, és így kénytelenek voltak hazajönni. A férfi megfogta a fiú kezét és elindultak be a kastélyba. Mikor beérkeztek, szörnyű látvány tárult eléjük. Hatalmas felfordulás fogadta őket. Törött berendezés minden felé, és több helyen is vérfoltok éktelenkedtek. Nem telt bele sok idő, míg a férfi szeme megakadt az egyik otthon hagyott szobalány, Petti vérben ázott holttestén. Hiashi a kezét azonnal a sokkos állapotban lévő fiú szemei elé tette. Megfordult vele és gyorsan az ajtóhoz kísérte, majd azt mondta neki.
- Fiam, siess és szólj a lányoknak. Hana és Elsa azonnal jöjjenek ide. Te pedig, maradj kint Lisa mellett és ígérd meg, hogy addig vele maradsz, amíg nem küldetek értetek. Ez nagyon fontos! - Szegény fiú nagyon meg volt rémülve a bent látottaktól, de volt annyi lélekjelenléte, hogy válaszoljon.
- Igenis… apám, úgy teszek… ahogy mondtad. - Suttogta, majd sietve elindult a kapuhoz.
Ezután Hiashi gyorsan visszarohant a házba, majd kétségbeesetten kezdte keresni és szólongatni kedvesét. Nem érkezett válasz, de nem telt bele sok időbe, míg megpillantotta a másik halott szobalány, Lora holttestét is, aki az egyik házi orvosuk is volt egyben. Az ő teste még szörnyűbb állapotban volt, mint az elsőé. Keresés közben ezek a gondolatok kavarogtak Hiashi fejében:
"Mi történhetett itt? Ki, vagy kik voltak képesek ilyen szörnyűséget tenni? Mi okuk lehetett rá egyáltalán? Tudtommal a családunknak nem volt egy ellensége sem. És a bűnözés gondolata is szinte abszurdnak tűnik itt Avarvárosban. De ami a legfontosabb, mi lehet az én drága feleségemmel, és a picivel? Ha velük is az történt, mint a két szobalánnyal, akiket hátrahagytunk, hogy gondjukat viseljék… Azt én nem tudnám elviselni! Szegény fiamról nem is beszélve, aki már a második anyját veszítené el… "
Kis idő elteltével Hiashi megtalálta feleségét a felső emeleti folyosón. Csupa vér volt a teste, tele kisebb nagyobb sebekkel. Hiashi odarohant a földön fekvő nőhöz, majd óvatosan felemelte, és a fülét kedvese mellkasára nyomta életjel után kutatva… Eközben megérkezett a két szobalány is, akik felsikoltottak a látottak miatt.
"Még ver a szíve… De nincs magánál, és alig van pulzusa." - Lányok! Most nincs idő szörnyülködni, ide fel, azonnal! A feleségem haldoklik! - Hiashi óvatosan megpróbálta magához téríteni kedvesét. – Kicsim… Kicsim… Térj magadhoz. - Közben a lányok is felértek.
- Hiashi nagyúr! Mi törté… Úristen!
- Lányok, könyörgöm, csináljatok valamit! Hana, te vagy a családunk másik orvosa, és megvannak a megfelelő képesítéseid is! Minden bizodalmam benned van! Kérlek, mentsd meg a feleségem és a kisbabánk életét!
- Elsa, légy szíves hozd ide az orvosi szobából, amiket felsorolok! Addig, míg visszaérsz, mi Hiashi nagyúrral elvisszük az úrnőt a lakosztályába, és megpróbálom stabilizálni az állapotát. Siess!
- Igenis! Egy perc és mindent odaviszek!
Hana elsorolt mindent, amire szükség lehet, majd Hiashival az úrnőt bevitték a lakosztályba. Néhány perccel később, Elsa már vissza is tért egy nagy táskával a kezében, amiben a kért eszközök voltak. Majd Hana így szólt Hiashi nagyúrhoz.
- Kérem, várakozzon odakint. Ígérem, hogy minden tőlem telhetőt el fogok követni, de koncentrálnom kell. Elsa, kérlek, segíts nekem.
- Rendben… Kérlek, tegyetek meg mindent. - Mondta a férfi.
Hiashi kiment az ajtó elé, és már épp utat akart engedni visszafojtott érzelmeinek, mikor észrevette, hogy a harmadik szobalány, Lisa közeledik felé rémült arccal. A lányok előtt nem akart mutatni gyengeséget, mert ha ő nem képes megőrizni a lélekjelenlétét, akkor hogy várhatná el ezt a lányoktól… Pedig belül majd megszakadt a szíve, és a könnyeivel küszködött.
- Hiashi nagyúr! Mi... Mi történt itt?! Mi ez az egész?!
- Lisa, most mindnyájunknak erősnek kell lennie. Majd később mindent elmondok. Kérlek, menj vissza Nejihez, és maradj vele, míg nem hívatlak titeket. Most csak annyit kell tudnod, hogy Petti, valamint Lora is meghalt, Hana és Elsa a feleségem és a kicsi életéért küzdenek.
- I... Ige... Igenis... Hi... Hiashi... nagyúr...
Amint Lisa elment, Hiashi nem bírta tovább visszatartani a könnyeit, összeroskadt, arcát a kezeibe temette, és elkezdtek patakzani a könnyei. Hatalmas fájdalmat érzett a szívében, olyat, mintha késsel szurkálnák. Gyötrelmes fél óra után Hana lépett ki az ajtón.
- Sajnálom Hiashi nagyúr, minden tőlem telhetőt megtettem, de túl súlyos az állapota. Itt már nincs segítség. Még akkor sem tudnának rajta segíteni, ha a legfejlettebb kórházban volna, és a legképzettebb orvosokkal. Maximum egy órája lehet hátra... Viszont a kisbabát császármetszéssel még sikerülhet megmenteni. Jelenleg stabilizáltam az úrnő állapotát, és most magánál van. De nem marad így sokáig. Nagyon gyenge. Legkésőbb húsz percen belül neki kell állnom a műtétnek, különben már késő lesz.
- Ez... nem... Nem lehet! Ő nem....
- Hiashi nagyúr... Kérem... fogy az idő! Önt szólongatja. Beszéljen vele. Búcsúzzanak el egymástól. Ha most elvesztegeti az időt, azt egész hátralévő életében bánni fogja.
- És mégis... milyen élet vár rám nélküle?!
- Ott lesz önnek Neji, és a kicsi! Értük legyen erős! Az úrnő is ezt akarná! Az úrnő tovább fog élni a szívünkben! És fentről vigyázni fog ránk!
- Kö... Köszönöm, Hana. Igazad van. Erősnek kell lennem. Most kérlek, ti várjatok idekinn, és hívassátok ide Nejit. Neki is joga van elbúcsúzni, akármien fájdalmas is lesz ez.
- Igenis, Hiashi nagyúr.
Hiashi úgy érezte ezek lesznek életének eddigi legnehezebb és legfájdalmasabb percei. Bement az ajtón és odalépett felesége ágyához, majd letérdelt, és megfogta szerelme kezét.
- Édesem, én vagyok az. Annyira sajnálom. Itt kellett volna lennem melletted. Hiba volt elmennem itthonról. - A nő felnézet férje arcára, akit még sosem látott eddig sírni.
- Nem a te hibád, szerelmem. Nem tudhattad, hogy ez fog történni... Egyikünk sem tudhatta. Inkább hálát adok az égnek, hogy nem voltatok itt, mikor ez az egész szörnyűség történt. Viszont... Úgy tűnik, hogy az utolsó fohászom mégiscsak meghallgattatott. Azt kívántam, még utoljára bárcsak láthatnám az arcotokat, mielőtt meghalok, és hogy a kisbabánk élhessen.
- Drágám, a baba...
- Tudom... Hana mindent elmondott, azt is, hogy azért jöttetek vissza, mert az időjárás miatt törölték a járatotokat. Ha ti nem jöttök, én és a kicsi már biztosan... Neji. Hol van Neji? Tőle is el szeretnék búcsúzni. Igaz, hogy nem a vérszerinti fiam, de a sajátomként szerettem.
- Tudom. Már küldettem érte. Hamarosan ő is itt lesz. Mondd el, kérlek... Mi történt itt a távollétünkben? Ki, vagy kik tették ezt?
- Nagyon gyenge vagyok, és nincs már sok időm. Egyenlőre elég, ha annyit tudsz, hogy már nincs veszély, hamarosan vége lesz. A bővebb magyarázatot a felsőm zsebébe helyezett levélben találod, amit akkor írtam neked, amíg még eszméletemnél voltam... és van még egy, már korábban megírt levél, amit a lányunknak szántam. Azt ott találod a melletted lévő szekrény harmadik fiókjának aljában.
- Honnan tudod, hogy kislány lesz?
- Hidd el, kislányunk fog születni. A levelet, amit neked írtam... Ha majd elolvasod, mindent meg fogsz érteni.
- Rendben drágám, ha te mondod, akkor biztosan úgy is lesz.
- Viszont megkérnélek, hogy a kislányunknak csak a tizenhatodik születésnapján add majd át a levelet, amit szántam neki. Előbb semmiképpen sem. Azt is ígérd meg, hogy te nem fogod azt elolvasni. Ez csakis neki szól. Valamint még azt, hogy nagyon vigyázol a két gyermekre.
- Természetesen úgy lesz, ahogy kívánod, édesem. Mindent megteszek.
- Szerettem volna elmondani, hogy nagyon boldog voltam a veled eltöltött néhány év alatt, még ha csak ennyi is jutott nekünk. Semmit sem bántam meg. Úgy örülök, hogy vagy nekem. Bárcsak ne kéne elválnunk egymástól! Szeretlek!
- Én is ugyan így érzek. Nekem is majd meghasad a szívem. Tudom, hogy sosem mutattam ki ennyire előtted nyíltan az érzéseimet a kötelességeim miatt. De minden szabadidőmben igyekeztem a kedvedben járni.
- Nem kell mentegetőznöd. Tudom, hogy teljes szívedből szerettél engem, úgy, ahogyan én is téged. Azt is tudom, hogy nehéz lesz neked, miután én eltávozom. Mégis azt kívánom, hogy legyen nagyon boldog életetek. Majd odafentről figyelni foglak titeket, és vigyázni fogok rátok.
- Köszönöm, drágám. Mi is sokat fogunk gondolni rád. Sosem feledünk el.
Mindketten sírtak. Tudták, hogy nemsokára örökre el kell válniuk egymástól. Hiashi gyengéden megcsókolta az asszonyt, ajkaik összeforrtak, és azt kívánták, bárcsak sose múlna el ez a pillanat. Mikor ajkaik szétváltak, szinte rögtön utána a kis Neji lépett be az ajtón, és apja mellé sietett.
- Anya! Anya! Ne hagyj itt minket, anya! Nem akarlak téged is elveszíteni!
- Sajnálom kisfiam, erősnek kell lenned. De sosem hagylak el. Én mindig ott leszek a szívedben. Nagyon szeretlek titeket! Viszont, Neji... Hamarosan lesz egy kishúgod. Érte is erősnek kell lenned. Ígérd meg nekem, hogy vigyázni fogsz rá, és megóvod őt minden bajtól.
- Tényleg?! Mindig is szerettem volna egy kis Hugicát. Ígérem, hogy akár az életem árán is meg fogom őt védeni! Számíthatsz rám, anya!
- Köszönöm, kisfiam.
- Hiashi nagyúr... Lassan itt az idő. El kell kezdenünk a műtétet.
- Csak még 1 percet, Hana... Addig kérlek, kísérd ki Nejit.
- Szia, anyu! Szeretlek! - Adott egy utolsó puszit az asszony arcára.
- Én is szeretlek, kisfiam! - Azzal Hana kikísérte Nejit.
- Drágám, mi legyen a kicsi neve? Szeretném, ha te neveznéd el. Ha már lány lesz, úgy illik, hogy az anyja nevezze el.
- Lássuk csak... Igen. Azt hiszem, megvan... Hinata.
- Hinata... Gyönyörű név. Remek választás, édesem.
- Őrökké szeretni foglak.
- Én is téged.
Még egy utolsó forró csókot váltottak, majd Hana nekiállt a műtétnek. Tizenöt perccel később, az ajtó mögül egy kisbaba sírása hallatszott fel. Nem sokkal ezután, Hana lépett ki és bejelentette, hogy Hiashi nagyúrnak egészséges kislánya született, viszont az úrnő kiküldte őt, mert az volt a kérése, hogy pár percre egyedül akar lenni a picivel, és nem szeretné, ha ez idő alatt bárki is bemenne hozzá. Hiashi nagyúr fájó szívvel, de tiszteletben tartotta felesége kérését, és szorosan fogta kisfia kezét. Eközben az ajtó túloldalán:
- Drága Hinatám... Én pici gyönyörű kislányom. Bocsáss meg nekem, amiért nem lehetek melletted, hogy nem láthatom, ahogy felcseperedsz, és ifjú hajadonná serdülsz. Biztos nagyon sok barátod, és udvarlód lesz a felnőtté válásod során. És azt kívánom neked, hogy sohase legyél szomorú, légy mindig nagyon boldog, és egy nap majd találj rá az igaz szerelmedre... Annyit viszont tehetek érted, hogy halálom előtt átadom neked az erőmet. De úgy döntöttem, hogy nem a hagyományos módon fogom azt megtenni. Ahelyett, hogy az én erőm, idővel növelné a saját erődet, ami majd tizennyolc éves korodban fog feléledni, inkább különleges védelmező aura formájában fogom azt átadni neked. Így megvédhetlek az ellened irányuló gonosz emberek szándékaitól, átkaitól és bűbájaitól. Ennek az erőnek hála, ezek rád nem lesznek hatással, és a legtöbb méregre, egyéb szerekre is immunis leszel. Ez az én ajándékom számodra. Amint elérted a tizenhat éves kort, a védelem automatikusan aktiválódik. Addig majd Neji-bátyád vigyáz rád. Nagyon szeretlek, én drága kis angyalkám. Légy jó kislány, Hinata...
Miután átadta erejét újszülött lányának, az asszony meghalt. Nem sokkal később, Hiashiék elindultak a kórházba Hinatával.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó