Sakura
- Ááá! – valami kéz ragadott, meg, és hírtelen Sasuke és Naruto verekedését láttam meg.
- Úgy látom nem is kellek én ide – neveti el magát. – végeztek ti nálam nélkül is egymással. – Madara ironikusan felnevetett. A hajamnál fogva tartott a levegőben. A kezeit szorongattam, hogy engedjen el.
- Naruto! – kiabáltam.
- Saku-chan! Megmentelek.! – éppen indulna felém, mikor látja, hogy Sasuke nem mozdul. – Mi bajod van? – a kezeivel csapattársa előtt hadonászott.
- Te-te féreg! – ugrott neki az Uchiha az Uzumakinak! – Hogy merészelted teherbe ejteni! ÉS még is mikor? Kéthete még semmi hasa sem volt! Tehát ez azt jelenti, hogy már nem volt szűz amikor lefeküdt velem! Azt mondta csak engem szeret, éveken át ezt hajtogatta! Minden nő ugyan olyan! Ez alól ő sem kivétel! Egy ribanc!
- Ezt vond vissza! – húzott be egy nagyot Naruto az Uchihának. – Nem tudsz te semmit! Még is honnan veszed, hogy enyém ez a gyerek! Gondolkodj már! Okosnak hiszed magadat! Akkor miből gondolod, hogy az enyém? – Most Sasuke húzott be egyet a szőkének.
- Onnan, hogy kéthét alatt egy nyúl nem fial le, nem, hogy egy nő!
Pár percig verekedtek, majd Madara vetett neki véget.
- Így is csinálhatjátok! Verhetitek egymást órákon át, én pedig addig eljátszogatok akis barátnőtőkkel! – kacagott fel.
- Azt már nem! – vágták rá egyszerre.
- Most komolyan ennyire bolondok vagytok?! Nem látjátok a fától az erdőt! A hosszú évek alatt sok mindent megtanultam az élettől. Az ellenségem ellensége a barátom! Sose bíz egy nőben! És, hogy az erő mindennél fontosabb! Titeket pedig, bármi áron, de elpusztítalak, még, ha ehhez végeznem is kell ezzel a lánnyal!
- Azt próbáld meg! – sziszegi Naruto.
- Ó, igen? Hát jó! – a semmiből ütköztem neki, egy kősziklának! Egy tucat kunai hatolt át a testemen, szó szerint felgyújtott.
- Elég legyen! – kiabálta Sasuke! - Enged el őt Madara! – utasította. Hírtelen görcsbe szorult a gyomrom. Már csak azt láttam, hogy a két csapattársam dühtől vezérelve neki ront, én pedig csak zuhantam, és zuhantam.
- Meg vagy!
- Kakasi sensei! – megöleltem volna, ha egyben lennék, de nem vagyok. – Ááá! – ordítottam. Visszaviszlek téged a menedékbe! Kakasi sensei próbált gyors lenni, de rajtam ez nem segített, a baba úton volt, én pedig haldokoltam.
- Mindjárt ott vagyunk Sakura! Tarts még ki egy kicsit! Az eső is esett. Én pedig egyre jobban veszítettem a megmaradt erőmből. – Itt vagyunk.
- Kakashi! – hallottam mesterem hangját. – Idefektesd erre az ágyra. – a sensei, csak követte a hokage parancsát. – Most már kimehet! – Ő, csak bólintott, majd végig simított az arcomon.
- A babám! – ordítottam.
- Császármetszést fogunk végezni! Hozzátok a morfiumot! – egy nagy adaggal kaptam, de nem éreztem semmilyen, hatást.
- Asszonyom, ha azonnal nem szedjük ki a babát, mind a ketten meghalnak! –mondta az egyik orvos.
- Én is tudom! Hagyj gondolkodjak! – a fájdalom csak erősödött.
- De mester!
- Jól van! Szikét! Sakura csak engem néz, és figyelj a hangomra, megértetted? – csak bólogattam.
- Rendben. – Belém vágott!
- Ááá! Szedje ki! – ordítottam! Nem sok idő telhetett el, de nekem örökké valóságnak tűnt. Aztán meghallottam a számomra leggyönyörűbb hangot. A kisbabám felsírt!
- Fiúlett! Gratulálok! – Tsunade a mellkasomra tette, én pedig adtam neki egy puszit, viszont a fájdalom nem múlt el.
- Hokage sama, a vérzés nem múlik el. – minden egyre jobban homályosodott és már csak ennyit hallottam mielőtt képszakadás állt volna be: Elveszítjük Sakurát!
Hírtelen nyitottam ki szemeimet. Egy nagy fehérségben voltam.
- Meghaltam volna?
- Nem. – jött a mély válasz. Olyan, mint, ha csak Sasuke hangja lenne, de még sem. – Csak eszméletedet vesztetted. De még nem haltál meg, viszont több mint valószínű megfogsz, ha csak Naruto bácsi nem siet, hogy megmentsen! – Akár merre is néztem nem láttam senkit sem, csak a hangját hallottam.
- Ki vagy te? – érdeklődtem.
- Hát már meg sem ismersz? Anya! – anya? Valaki hátulról a hátamra tette a kezét, én pedig felé fordultam. Egy százhetven, száznyolcvan centiméter között lévő, jó erőben lévő fiatalember állt előttem, ANBU szerelésben. Fekete haja, és szemei voltak. Pont olyan volt, mint Sasuke! – A nevem Uchiha Daisuke!
- Ez, hogy lehet? – csak lestem ki a fejemből.
- A jövőből jöttem. – fogta meg mind a két kezemet. - Azért jöttem, hogy megmentselek!
- Hogy megments? – már könnyeim is hullottak végig néztem rajta. – Milyen derék fiú lettél! Nagyon hasonlítasz Sasukéra. – Ő csak mosolygott.
- Igen, az évek alatt, apa nagyon nehezen viselte el, hogy meghaltál. Magába roskadt, minden nap csak szomorkodott, még Naruto bácsi, és Hinata néni sem tudott rajta segíteni.
- Várj Hinata néni? – hírtelen vágódott be a dolog. – tehát akkor Naruto és Hinata?
- Igen! Ahogy mondod! Nem sok időm van, anyám, azért jöttem, hogy elmondjak, pár dolgot, a jövőből kapcsolatosam.
- Ha elmondod nem fog megváltozni?
- De, és épp ez a lényege, amiért ide jöttem! – leültünk, az úgy nevezett semmibe.
- Hallgatlak!
- Tehát, miután megszülettem, te vérveszteségbe meghaltál, Naruto később ért oda. Apa nehezen fogadta a hírt, hogy lett egy fia, de próbált nekem megadni mindent, és segítsége is volt. Minden nap kijárt a temetőbe, hogy beszéljen veled, és a növekedésemről meséljen. Hiába, hogy nagyon hamar a világra jöttem, tovább már úgy fejlődtem, mint a többi gyerek, csak erősebb voltam. Több képességem adatott meg. Egyszerre tudok, gyógyítani, és a susanoo-t használni. Apa szerint én vagyok az Uchihák egyik legerősebbike. Naruto és Hinata a háború után nem sokkal utána jöttek össze. Majd megszületett Yamato. Gondolom nem kell említenem, hogy Indra, és a Asura lelke tovább vándorolt. A körforgás nem áll le soha sem. Yamatonak lett egy öccse Rusuke. Körülbelül három év van közöttük.
- Naruto, vagy Sasuke lesz a hokage? – tettem fel a kérdést.
- Ezt nem kell elmondanom, hamarosan kifog derülni, az is.
- Miért vagy itt fiam? –néztem a szemeibe.
- Hogy megváltoztassam a jövőnket!
- És, ezt, hogyan akarod elérni? –ez lehetetlen, nem menthetsz meg, ha egyszer meghaltam.
- Adok, egy kis chakrát, az elég lesz, addig, amíg megérkezik a felmentő sereg, és te rendbe jössz. – Felállt, majd felsegített engem is.
- Mond Daisuke, Sasuke tényleg szeret? – ezt csak megmosolyogta.
- Most mutatok neked valamit! – a kezével körözött párat, majd hírtelen a harcot láttam.
- Vége van! Megöltük Madarát Sasuke! – Megölelték egymást, megveregették egymás hátát, majd úgy rogytak a földre.
- Naruto, Sasuke – mind a ketten a hang irányába fordultak.
- Kakasi!? – a szemei tele voltak könnyel.
- Fiúk, most kaptam a hírt, hogy – suttogta. Naruto, és Sasuke nem értet semmit. – Sakura meghalt! –ez a végzetes szó. A két fiú egyszerre tört össze.
- Meg, meghalt? – értetlenkedett Naruto.
- Nem, nem halhatott meg! – kiabálta az Uchiha! – Gyerünk Naruto, minél hamarabb oda kell érnünk! – választ nem várva, mind a ketten, tele sebbel, és fájdalommal indultak meg, hogy csapatársukat megmentsék!
- Naruto én, nem akarom, hogy azt hidd, hazudok neked – kezdett bele a feketehajú, miközben szaladtak.
- Miből gondolod, hogy azt hiszem hazudsz? - tette fel a kérdést ridegen.
- Azt gondolod, elárultak, hiszen, te gyerekkorunk óta szereted őt. Vártál rá éveken át, és most, és most pedig meghalt. Úgy halt meg, hogy nem tudta elmondani, hogy melyikünket választott! – már nem sok kellett, hogy oda érjenek.
- Én tudom, a választ! – többet már nem is szóltak egymáshoz, viszont Sasukéban ott lankadt a kérdés, hogy akkor vajon, kit szerethet? – a rengeteg sinobi mind őket nézte és éljenezte. Pedig őket ez meg sem hatotta, csak csapattársukat akarták látni.
- Banya! – állította meg a szőke a hokaget. – Hol van Sakura, azért jöttünk, hogy megmentsük őt! - Tette csípőre a kezeit.
- Sajnálom srácok, itt már nem tudtok tenni semmit! Nem rég ment el – suttogta könnyekkel küszködve. A nő bevezette a két fiút abba a szobába, ahol a holtest volt. Naruto a földre rogyott, és úgy sírt, Sasuke nem hullajtott könnyeket, de a fájdalom, rajta is látszódott. Közelebb ment az ágyhoz, és megsimogatta a rózsaszín hajú arcát, majd elmosolyodott.
- Sasuke! – a fiú a hang irányába fordult. Tsunade sama egy kis bepólyázott csomaggal tért vissza, Az Uchiha nem tudta, hogy mi van benne. De amikor meglátta, elcsodálkozott. Egy kisbaba volt benne. Rövid fekete tüskés haj, hófehér bőr. Jellegzetes Uchiha vonások. – Ő itt Daisuke. Sakura adta neki a nevet. Alig egy félórája született meg. Három és félkilós, ötvenkettő centiméter hosszú a kicsi. Makk egészséges!
- Értem. De miért nekem mondja ezt? – nézett a nőre.
- Mert te vagy az apja! – a fiút váratlanul érte. Lesokkolt.
- Én? De ez, hogy lehet? – idegeskedett, majd a lányra nézett, aki ott feküdt a műtőágyon.
- Nem tudjuk. A gyerek kéthét alatt fejlődött ki, úgy, mint más kilenc hónap alatt. Én már meg sem lepődök a furcsa dolgokon! Kitudja, talán a sors fintora!
- Nem! – lépett be Obito az ajtón, mindenki ráfigyelt. – Valójában kilenc hónap alatt született meg! A dimenziók közötti járkálások miatt, történt ez. Mivel minden dimenzió más - más hely, így a gyerek fejlődése is máshogyan alakult.
- Ezt nem értem. –állt fel a földről Naruto. – A dimenziók miatt született meg ilyen hamar? – lepődött meg.
- Igen! Ennyire egyszerű a válasz. De van itt még valami. – a többiek, csak lestek! – Sakura csak testileg halt meg! A lelke még itt van. Naruto, itt az ideje, hogy használd a képességet, amit kaptál! – a fiú bólintott, majd óvatosan, a lány szívéhez emelte a kezét. Egy fénygömb jelent meg. Sasuke barátja vállára tette a kezét, hogy maradék chakrájáva is segítse a lány újjáélesztésében.
Sakura fia segítségével látta a történteket.
- Látod anyám? Szeretnek téged! És apám is szeret! Habár nem tudja kimutatni, de jelen pillanatban is meghasad a szíve. – Sakura sírni kezdett a látványtól. – térj vissza, és teljesítsd be a végzetedet! – a kép eltűnt, Daisuke, is halványulni kezdett. – Ne aggódj, ez most már egy új kezdet! – azzal nekem is elhomályosult minden.
Hírtelen nyitottam ki szemeimet, és ületem fel az ágyon. Csak álmodtam volna ami történt?
- Sakura, csak, hogy végre itt vagy! – ugrott a nyakamba szőke barátom. – már nagyon aggódtunk miattad.
- Naruto! – mosolyogtam.
- A sebeid begyógyultak – mondta hidegen Sasuke. – Csak bólintottam.
- De van itt valaki aki látni szeretne. – Tsunade boldogan adta a karjaimba fiamat. A kicsi, halványan nyitotta ki szemeit rám, és csak mosolygott. Na lám még sem álmodtam a történteket? Adtam egy puszit a kicsi fejére, majd jól megöleltem. Még így is, annyira, hasonlít rá. Tsunade intett a többieknek, hogy menjenek ki, engem és Sasukét magunkra hagytak. Nem szóltam semmit, csak babára figyeltem. Neki kell megtennie az első lépést.
Még mindig nem szólt egy árva szót sem, csak engem figyelt és a babát.
- Szóval – kezdett bele, de ennél tovább nem jutott.
- Hm? - néztem rá, egy pillanatra. Óvatosan leült az ágy szélére.
- Ezek szerint van egy fiúnk? – tért most már a lényegre. Nem szóltam semmit, csak a babával foglalkoztam. – Tudod én.. – nem hagytam, hogy folytassa.
- Ne szabadkozz Sauske! Nem kell velünk törődnöd. Tudom, hogy számodra nem jelentünk semmit.
- Ez nem igaz! – kelt ki magából.
- De igen, és ezt te is tudod! – emeltem föl a hangomat immáron én is.
- Nem, te nem tudod! Én, én tényleg nem érzem magamat készen, hogy apa legyek, de..
- Nincsen, de te mondtad, nem érzed magadat készen arra, hogy apa légy! – álltam fel, a babát pedig az ágyra helyeztem. – Sosem ismertél el, mindig is gyengének tartottál! Neked egy erősnőre van szükséged! Te mondtad! Mindig is ezt hajtogattad!
- A véleményem változhat! ÉS miből gondolod, hogy te nem vagy elég erős nő a számomra? – ezt most, hogy értsem.
- Ne játssz velem! – egy pofont akartam neki adni, de elkapta a kezemet, és magához rántott, a szabad karjával pedig átölelt. – Enged el! – egyre közelebb hajolt.
- Nem, most már, nem foglak elengedni soha többet! – most csak játszik az érzéseimmel. A távolság megszakad közöttünk, és vad csókot váltottunk. A kezemmel körbe fogtam a nyakát, és a hajába túrtam. Levegő hiány, miatt váltunk szét. A homlokát az enyémhez nyomta. – Lehet nem vagyok elég felkészült, hogy apa legyek, de ha már így hozta a sors adhatnánk neki egy esélyt. – sírni kezdtem – Na, ne itasd az egereket! – nyúlt az állam alá, és fölemelte a fejemet, pont egymás szemeibe néztünk. – Gyere hozzám! –komolyan mondja?
- Nem sietjük el kicsit?
- Nem! Azt akarom, hogy a fiam családban nőjön fel, nem akarom, hogy olyan sorsa legyen, mint amilyen nekem is volt. – nem értem.
- Hát legyen. – a kicsi hírtelen sírni kezdett, fölvettem a karomba és ringatni kezdtem. Sasuke oda jött, ép, hogy csak hozzáért, mikor megsimogatta, de a baba örült neki, abba hagyta a sírást.
Úgy érzem ez egy fájdalmas boldog vég kezdete. Akármi is történt a múltban, Sauske megbánta bűneit. A kagék miután minden falut rendbe hoztunk ünnepséget tartottak, hogy megköszönték Sasukénak és Narutonak, a teteiket. Az eleset katonák kitüntetésben részesültek, a nevükre pedig minden sinobi nemzedék emlékezni fog. Időközben, én és Sauske tényleg összeházasodtunk. Az Uchiha klán rezidenciát rendbe hoztuk, és ott éltünk. A családunk időközben gyarapodott még egy fiúval, és egy kislánnyal. Persze egyik gyerek sem hasonlított rám külsőleg, talán a belsőjük inkább az enyém. Az életünk teljesen megváltozott az évek alatt, Sasuke ugyan úgy megtartotta a ridegségét és a modorát, viszont minket tényleg szeretett.
Hát végül is Daisuke a látomásban igazat mondott, Naruto, elvette Hinatát feleségül kigondolta volna. Mikor a szőkeség rászánta magát Hina szó szerinte két napig volt elájulva. Végül, boldogan életek két szép gyermekükkel Yamatoval, és Rusukeval. Naruto legnagyobbik fia, hát igen a családunkba került ugyan is az idők alatt összejött, ami kis lányunkkal, de hála istennek, jól meg vannak. Igazából hülyekérdést tettem fel a fiamnak, mikor azt kérdeztem ki lesz a hokage. Naruto megérdemelte ezt a pozíciót, és felelősség teljesen viselte.
Sasuke végül ANBU kapitány lett. Illik is hozzá ez a rang. Tsunade sama a háború után ötévnyire súlyos betegségben meghalt. Biztos azzal a perverz szatírral borozgatnak odafent. A kórháznak én lettem az igazgatója. Mit mondhatnék még? Inoval ismét legjobb barátnők lettünk, meg persze Hinatával. A szőke barátnőm hozzáment Saihoz. Kigondolta volna. Az évek alatt született két lányuk.
A hetes csapat ismét Kakashi sensei kapta meg. De most már a mi gyerekein kell. Daisuke Yamato, na és persze Hana, aki Inoék lánya. A sors keze nem, de bár? Ismét egy Uchiha és egy Uzumaki egy csapatban. Hiába, hogy Daichuke idősebb két évvel Yamatonál, Ő úgy döntött, most szeretne menni geninnek, legjobb barátjával akart egy csapatban lenni, és úgy is lett. Sasuke szerint a fiúnk teljesen olyan, mint Itachi.
Nem számítanak a hibák, ha azokat szívből megbánjuk. Én tudom, hogy több háború nem lesz. Érzem. És azt szeretném, hogy a gyermekeink boldogan éljenek szeretetben. Az évek hamar elteltek Sajnos én csak idefentről látom, ahogyan gyermekeim felnőnek, és szülők lesznek. Sajnos hiába mentett meg Naruto annak idején, csak húsz évet tudott nekem biztosítani. Májrákot kaptam, és egy éjszaka Sasuke karjai között ért utol a halál.
- Sasuke úgy érzem már nincsen sok hátra. – suttogtam, a hajam, már kihullott, egy kendővel takartam el csupasz fejbőröm. Az ágyban feküdtünk, ő szorosan ölelt magához. A fájdalom egyre jobban elviselhetetlen volt. Éreztem, itt a vég. Ezek a szavak lesznek az utolsók. amiket hozzá fűzök. - Tudod, te vagy, és a gyermekeink a legfontosabban az életben – az arcát simogattam.
- Nagyon szeretlek! – csak megmosolyogtam. Válaszolni sajnos már nem tudtam, nem volt erőm. A kezem végig siklott az arcán, a szememet lehunytam, és próbáltam vele lenni. Ameddig még lehet.
- Sasuke… - suttogtam. Az éjszaka közepette ért utol a végzetem. Reggel mikor Sasuke felkelt már csak testileg voltam ott, már innen vigyáztam rájuk fentről.
Meglepődtem, a temetésemen nagyon sokan voltak, mind köszönetet mondtak, amiért megmentettem sokuk életét. A gyerekeim, mind sírtak a barátok, Sasuke is. Mikor ő állt a sírom fölött ennyit mondott.:
- Sakura. Mindent köszönök! – igen ezek a szavak. Emlékeztetnek arra, mikor elment, de most én megyek el, de mindig itt leszek veletek.
Tizenegy évnyire rá, Sasukét is csatlakozott hozzám. Súlyosan megfázott egy küldetés alatt, és a szervezete nagyon leromlott. De nem ez volt, ami idehozta hozzám. Kiderült, hogy évek óta agydaganatban szenvedett. Ketten vigyázunk gyermekeinkre, és annak családjára, valamint, a barátokra. Végül csak Naruto élte túl hármunk közül. Mindig is tudtam, hogy ő lesz a megváltónk. Látni, ahogyan a gyerekeink felnőnek, úgy, hogy nem lehetünk velük, fájdalmas dolog. De érzik, tudják, hogy ott vagyunk velük, és végig kísérjük őket az egész életútjukon.
Naruto:
Az idő nagyon szeles volt. A sok munka közepette egy ködrejteki feladatra bukkantam. Ez pont az, amit annak idején én Sasuke és Sakura Kakasi senseijel oldottunk meg. Felálltam az asztaltól, és az ablakhoz mentem, onnan kémleltem a tájat. Egy hatalmas dombbal ütközött a tekintetem. Onnan lehet a legjobban belátni Konohát. Összeszedtem magamat, és elindultam oda, ahol legjobb barátom, és életem első szerelme nyugszik.
Sasuke sírjához mentem. Leültem a fűbe kezemmel, pedig végig simítottam a síron, majd beszélni kezdtem régi barátomhoz.
- Sasuke. – mosolyogtam – mond, hogy érzed most magad? Már biztosan újra együtt vagy Sakura-chanal.- Felálltam, és elindultam, hogy a várost nézzem, közben, pedig eszembe jutott, mint mondott, mikor utoljára kijöttünk ide, hogy meglátogassuk Sakurát.
- Nem igaz Naruto? Szerinted is, széplátványt nyújt a mi kis városunk innen? – mosolygott.
- Igen Sasuke, ez nagyon szép! – együtt gyönyörködtünk a táj szépségében.
- Én, jó apa szeretnék lenni a családomnak Naruto, és vigyázni akarok Konohára. – a cseresznyefa virágai mindenfelé szálltak. – szeretnék megadni nekik, mindent. Sokat köszönhetek nekik. Szeretném, ha nagyon boldogok lennének. Nem hagyhatom, hogy bármi bajuk essen, megígértem Sakurának, hogy vigyázni fogok a gyerekeinkre. Azt akarom, hogy többé ne fordulhasson elő az, ami velem megtörtént. – csak megmosolyogtam, hiszen, nagyon sokat szenvedett.
- Mondhatok valamit Sasuke? Tisztán emlékszem mikor a családodért aggódtál. – visszanéztem a sírra. – olyan boldog voltál, ahogyan jövőről beszéltél, hála neked Konoha nagyon szerencsés lehet, sok mindent köszönhetünk neked. És kérlek, ne aggódj, mert mi vigyázunk a családodra, és valóra váltjuk álmaidat, nem lesz több szenvedés a klánodban. Nem fogom hagyni, hogy az emléked elvesszen. Hiszen, nemes célért küzdötté, és teteid az egész világon ismerni fogják! – a könnyeim csak úgy hullottak, mint a záporeső. A város felett láttam Sasukét és Sakurát, amint boldogan mosolyognak egymásra, rám néztek, és bátorítóan a kezüket nyújtották felém. – Kérlek, várjatok rám drága barátaim!
Mert krónika íródik, majd róla, hogy, hogyan élt és halt, a hetes csapat!
Vége!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia!
Boldog Új Évet! :)
Kööszönöm, hogy elolvastad a történetemet. Nagyon jól esnek a szavaid. ^^ :) Ez a történet akkor jutott az eszembe amikor a manga javában futott a neten.:) Én mindig is úgy képzeltem el a történet végét, hogy valami fájdalmas, de egyben boldog befejezés. Azt nem tudom, hogy AFS-en szoktál e olvasni, de ott is megtalálhatod a történeteimet, azt az oldalt többször megnézem egy nap. És a kritikákat is hamarabb észreveszem. :)
Szerintem sosem késő neki kezdeni, akármilyen történet olvasássának. Emlékszem,én sem szerettem olvasni, csak nézni az animét, de aztán rábukkantam erre az oldalra, és A Mindennapi bonyodalmakat kezdtem el olvasni, amit neke is ajánlok. Ezen az oldalon, sok jó történet van, jobbak mint az enyémek :) Jó szándékból mondom, hogy azokat is bátran olvasd el. :)
Még egyszer köszönöm a szavaidat, nagyon jól esnek, millio hála érte. Vigyázz magadra! :)
Puszi
Ildi-chan