Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de én egészen szerencsésnek tartom magam. Hisz az életemben majdnem minden zökkenőmentesen, meglepetések nélkül zajlik le.
A családom teljes egészében tökéletes. Anyu egy multinacionális vállalatnál főnök helyettes, apu katonai vezérezredes. A legnagyobb bátyám, Sasori ő épp most végezet a Jogi egyetemen így ő már hivatalosan is ügyvédnek számított. Legalábbis a szememben. Az ikertestvérem Gaara pedig ebben az évben is sikeresen teljesített a műszaki egyetemen.
Azon kívül, mint minden családban itt is vannak hullámvölgyek a kapcsolatainkban. Főleg nekem és az öcsémnek, aki mindenkinek azt mondogatja, hogy én vagyok a fiatalabb. Pedig késztény, hogy én vagyok öt perccel idősebb és nem ő.
Na de még azt akartam mondani, hál’ a jó égnek nekem is adatott egy kis ész a családban. Ami átsegített az általános iskolán, a középiskolán és most az egyetem felén is.
Bár a tandíj húzós, hiába keresnek, a szüleink rengeteget, nem hagyhatom, hogy mindent ők fizessenek. Épp ezért nyártól anyu szerzett nekem egy állást az egyik barátjánál.
Mivel magát a tulajt is rendkívül jól ismerem, nagyon szívesen töltöm a nyaram a Hatake apartman éttermében, mint pincér lány. Két hónap alatt összejön a tandíjam háromnegyede a szüleim pedig azt mondták, raknak hozzá, és majd ha keresőképes leszek, visszafizetem.
A családot letudtam, aztán jönnek a barátok.
Nem büszkélkedek túl sokkal, de akik vannak, azok mind kiállnak mellettem és bátorítanak a céljaim elérésben és én is megteszek mindet értük.
Jajj igen még egy dolgot. Sakura Haruno a nevem, húsz éves egyetemista vagyok. A legnagyobb álmom az orvosi hivatás elérése és azután pedig a családalapítás. Azt hiszem egyelőre elég ennyi rólam.
Kakashi fehér haja a szokásosan oldalt fésülve állt. Sötétszürke öltönye makulátlanul állt edzset kissé vézna testén. Ruhájához aznap egy halványszürke inget és egy öltönnyel egyszínű nyakkendőt választott.
Sötét szemei épp az egyik könyvelést olvasták amint felesége Tsunade készített el az imént.
A férfi enyhén szólva is tisztaságmániás volt, bár ez valószínűleg a betegségének volt sok köze. Ugyanis Kakashi egy rendkívül ritka krónikus betegségben szenvedett, ezért volt a szája előtt egy fehér maszk, ami aránylag védte a bacilusoktól.
- Nagyszerű édes. – mondta bólintva feleségének, aki szélesen mosolyogva arcon puszilta férjét majd kiment a szobából, de még azelőtt egy bátorító mosolyt küldött felém.
Ott ültem a könyves polcokkal teli szobában, ablak előtt egy hatalmas tölgyfaíróasztal állt, ez mögött ült Kakashi egy nagy támlájú, bőrkarosszékben.
Én pedig a fényezett íróasztal előtte ültem a két kis fehér fotelek egyikében.
- Nos, Sakura. Hogy érzed magad? Milyen a munka? – nézet rám miközben kinyitott egy fiókot majd elhelyezte benne a könyvelést. Azután minden igeszálával rám koncentrált.
- Köszönöm, nagyon jól. A munka mesés, és a munkatársak szimpatikusak. – mondtam az igazat megvallva.
- Na, örülök neki.
- Sokban megkönnyíti a dolgot, hogy Inoval már gyerekkorunk óta ismerjük egymást. – folytattam és Kakashi és Tsunade lányára gondoltam. Ino elképesztően nézet ki. Csábos alakját, hosszú szőke haja és kék szemei koronázták meg. Bár nem hasonlított a szüleire, de az apai nagymamájára már nagyon is. Anyu említette, hogy mikor Ino megszületett a nagymama mindenkinek azt mondogatta, hogy a menye azt üzente a kórházból, hogy megszületett a kicsinyített mása. Sajnos az öreg hölgy már nem érte meg, hogy lássa mennyire is hasonlított rá az unokája.
- Édesanyád nagyon boldog lesz. – mondta Kakashi.
- Anya kért arra, hogy kérdezősködj? – kérdeztem egy idő után mire elnevette magát.
- Ismered az édesanyád. Hiába mondod meg neki a telefonban, hogy jól vagy és szeretsz itt lenni. Ő még egy külső ember véleményét is hallani akarja. – magyarázott anyu javára.
- Elég jól ismerem, és kicsit fáj, hogy nem elég az én szavam neki. – mondtam őszintén.
- Ne vedd a szívedre. Bízik benned. De aggódik, hisz te a pici lánya vagy. Ilyenek a szülők.
- Van két „pici” fia is. Mégis én vagyok az, akit a naptól is meg akar óvni. Pedig már öt éves korom óta egyedül kötöm be a cipőm. – dőltem hátra kényelmesen a székbe.
- Sakura, meg fogod érteni, ha szülő leszel. Legyél bármennyi idős is. Te mindig a szüleid kicsi kislánya maradsz, aki a cseresznyefák között szaladgált a testvéreivel meg a barátaival és minden póktól anyu szoknyája mögé bújt.
- Ne már! – mondtam vörösen. – Ez már rég volt.
- A pókoktól most is kiakadsz, ahogy hallom.
- Ino is. – vágtam vissza.
- Na, igen a lányok 70% iszonyodik minden hüllőtől és ízeltlábútól. – nevette el magát majd a karórájára pillantott. – Ne haragudj drágám, folytatnám még ezt a beszélgetést, de fogadnom kell egy igen fontos személyt. Ha bármi baj lenne, szólj nekem! – mondta búcsúzóul.
- Rendben. – mondtam miközben feltornáztam magam álló helyzetbe és az ajtóhoz sétáltam.
- Csak így tovább! – kiabált utánam.
- Meg lesz. – intetem az ajtóból majd távoztam.
Ismét egy mozgalmas napnak néztünk elébe. Ino egyfolytában morgott a sok bunkó vendég miatt, Tenten ki-be szaladgált a konyhából. Én magam pedig igyekeztem minden asztalt a lehető leggyorsabban leszedni és megtisztítani. A legjobb formánkat nyújtottuk
Rengeteg angol és német vendégünk volt az nap, akikkel inkább én foglalkoztam vagy Ino mivel Tenten nem volt a nyelvek embere. De így is a legtöbb rendelést én tudtam felszedni, mivel ebből a két nyelvből nekem felsőfokú nyelvvizsgám volt és a latinom is egész jól ment.
Délután fél öt felé járhatott az idő. Az étteremben nagy volt a nyüzsgés. Éppen az egyik asztalt szedetem le mikor a szomszédos asztalnál egy öreg néni állt fel, szegénynek beakadt a táskája az asztal szélébe és egy rakás apró kiömlött belőle. Pénzérmék záporoztak a földre és gurultak szanaszét a márványon, én meg láttam, hogy az emberek kikerülik, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Én együtt érzően ráncoltam a homlokom, és leguggoltam, hogy segítsek a hölgynek szedegetni Ino társaságában.
- Köszönöm, kedves. – vigyorogott lágyan a néni. Visszamosolyogtam.
- Ugyan. – mosolyogtam rá.
Éppen egy ötjenes után nyúltam a bejáratnál, amikor drága, fűzős félcipő bukkant fel előttem, jól szabott fekete nadrágszárral. Egy pillanatig vártam, hogy a férfi eltűnjön az utamból, és amikor nem tette, felnéztem. A méretre szabott háromrészes öltöny, forró pontokat izzított fel bennem, de az egészet mégis a kelme alatt rejtőző daliás, erős termet tette különlegessé. De, bármilyen sugárzó volt is a jövevény férfiassága csak akkor padlóztam le igazán, amikor megpillantottam az arcát.
Tyűha. Ez egyszerűen… tyűha.
A férfi egy elegáns fotelbe telepedett, éppen velem szemben. Férfiassága éppen szemmagasságra esett, úgyhogy csak bámulni tudtam. Döbbenten.
Aztán valami megváltozott közöttünk.
Ahogy visszanézet rám, megváltozott… Mintha ellenző hullt volna le a szeméről, olyan izzó akaraterőt tárva fel, melytől mintha kiszaladt volna a levegő a tüdőmből. Erőteljes vonzása még határozottabb lett, már-már tapintható rezdülésekkel.
Ösztönösen hátrahúzódtam. És fenékre estem.
A könyököm megsajdult a padlóval történő kemény találkozástól, de alig éreztem a fájdalmat. Túlságosan lefoglalt a férfi látványa. Lélegzetállító arcát hollófekete haj keretezte. Arcberendezése szobrász vésőjére kívánkozott: határozott metszésű száj, egyenes orr, átható fekete szempár. Pompás. A sötét szem kissé összeszűkült, de az arc rutinosan kifejezetlen maradt.
Az ing és az öltöny fekete volt. Számítóan méregetett, tekintette szinte lyukat égetett belém. Felgyorsult szívverésem; a szám kinyílt, hogy levegőt kapjak. Bűnösen jó volt az illata. És nem kölnitől, hanem valami mástól. Talán tusfürdőtől. Vagy sampontól. Bármi volt is, nyálcsorgatóan vonzó volt, akárcsak ő maga
Kinyújtotta felém a kezét. Felfigyeltem szürke mandzsettagombjára és méregdrága órájára.
Reszketeg lélegzettel tettem kezemet a kezébe. Megugrott a pulzusom, amikor megszorított. Az érintése szinte szikrázott, s a tarkómon felmeredtek a pihék. Egy pillanatig nem mozdult, s ránc alakult ki arrogánsan ívelt szemöldöke közt.
- Jól van? – a hangja sima és kulturált volt, némi reszelős éllel, amitől kellemesen összerándult a gyomrom.
Kiszáradt a szám, úgyhogy megnyaltam, csak aztán feleltem:
- Igen, persze.
Takarékosan kecses mozdulattal felállt, és engem is felhúzott magával. Továbbra is összekapcsolódott a tekintetünk, mert képtelen voltam másfelé nézni. Fiatalabb volt, mint amilyennek első pillantásra tűnt. Harmincnál kevesebbnek saccoltam, de tekintete érettebb benyomást keltett. Kemény volt, és metszően intelligens.
Egy pislantással magamhoz tértem révületemből, és elengedtem a kezét. Nemcsak gyönyörű volt, hanem egyszerűen… lenyűgöző. Az a fajta fickó volt, akinek láttán a nők blúzukkal együtt a gátlásaikat is szíves-örömest levetették. Ránéztem a maga civilizált, városi, rettentő drága öltönyös mivoltára, és a nyers, állati, lepedőszaggató sex jutott eszembe.
Lehajolt a földön heverő ötjenesért, majd felpillantott rám, és a póz, ahogy szinte térden állt előttem – újra kibillentett az egyensúlyomból. Miközben felállt nem vett le rólam a tekintetét.
- Biztos, hogy jól van? Üljön le pár percre. – forró lett az arcom. Remek. Hát ennyire bénának és esendőnek lát a legmagabiztosabb és legelegánsabb férfi, akivel valaha is találkoztam.
- Csak megbillentem egy pillanatra. De amúgy jól vagyok. – elfordultam és a nénihez léptem majd a táskájába szórtam az aprót. A férfi is oda sétált és belejtette azt az egyetlen egy érmét.
- Köszönöm, drágáim. – mondta az öreghölgy majd lassan elbicegett. Mire visszafordultam a férfi felé az már letelepedett egy ablak melletti asztalhoz. Ino pedig csillogó szemekkel lépet oda őt üdvözölni. Én pedig heves mozdulatokkal összeszedtem a takarított asztalon hagyott tálcát, amin a piszkos poharak voltak majd besiettem a konyhába.
Remegő lábakkal támaszkodtam a pultnak, ahol a legjobb barátom Choji épp zöldséget szeletelt.
Elég volt öt perc Mr. Sötét Veszedelemmel, és máris feltöltődtem valami szeszélyes, nyugtalan energiával. Még mindig éreztem a vonzását, a megmagyarázhatatlan késztetést, hogy visszamenjek hozzá. Oda mehettem volna, hogy felvegyem a rendelését, de tudtam, hogy később megbánnám. Ugyan hányszor kéne bolondot csinálni magamból egyetlen nap leforgása alatt?
- Közveszélyes? – kérdezte hirtelen a fiú mitől összerezzentem. Hát ennyire az arcomra van írva?
Apa elég jól megtanított rá, hogyan mérjem fel a pasikat, ezért tudtam, hogy az öltönyös félistennel jobb lesz vigyázni. A közönséges emberek mosolyogni szoktak, ha segítenek valakinek, csak hogy enyhítsék a pillanatnyi kapcsolatteremtés feszültségét.
Persze tény, hogy én sem mosolyogtam őrá.
- Saku! – szedte le a tálcáról a poharakat a pocakos fiú majd rakta a mosogatóba. – Tudod drágám, én már rengetegszer beismertem, de elmondom még ezerszer, ha szeretnéd, te egy szexi, klassz csaj vagy. – az orromat ráncoltam erre a kifejezésre. Choji elém támaszkodott a pultra és bámult.
Choji már nem először vallott nekem szerelmet. De én mindig visszautasítottam őt. Nem azért mert olyan volt amilyen, hanem mert az aki.
Ami a lényeg mindegy mennyiszer utasítottam vissza, ő tovább próbálkozott én pedig igyekeztem eltekinteni fölötte.
- Valami böki a csőrödet. Mi az? – lökött ki a gondolkodásomból, itt volt egy fájdalmas téma, amit muszáj volt kijátszanom.
- Azt hiszem, hogy a bolygó legjobb pasijával futottam össze az imént. De az is lehet, hogy az egész világegyetem legjobb pasijával.
- Ó! Pedig azt hittem, hogy az én vagyok. Mesélj! – szökött össze a szemöldöke
- Nincs túl sok mesélni valóm, fenékre estem, ő meg felsegített.
- Magas vagy alacsony? Szőke vagy barna? Izmos vagy vékony? Szeme színe? Van tetkója? És a neve?
- Magas, Sötét hajú. Izmos és vékony. Fekete szemű. És a ruhájából meg a cuccaiból ítélve kő gazdag. Valamint észvesztően szexi. Tulajdonképpen az ilyen durva jó kinézetett már büntetni kéne. – jó pár agysejtem kiégett tőle.
- Chh, csak ugyan? És mégis hol találkoztál ezzel a büntetni valóan jóképű fickóval? – hunyorított. Szótlanul az ajtó felé böktem mire barátom máris az ablakhoz pattant és körülnézet az ajtón lévő ablakon keresztül.
- Látod? – kérdeztem. Legbelül kicsit reménykedtem, hogy csak álmodtam az egészet, de Choji hümmögése nem erről árulkodott.
- Az ajtó mellett jobb oldalt ül egy gyönyörű, sötét, hosszú hajú nő mellett, aki fekete koktélruhát és a lábán egy jó pár jent megérő körömcipőt visel? - én is oda sétáltam. Chojinak igaz volt. Az idő alatt, míg én a barátomnak áradoztam a félistenről egy csinos nő ült oda mellé. És Kakashi is ott volt.
- Ő az. – mondtam halkan bólogatva mikor meghallottam egy tompa torokköszörülést a hátam mögül.
Tenten kissé idegesen állt mögöttünk egy tálca üdítővel a kezében.
- Hopp. – csak ennyit mondtam mielőtt jól leüvöltötte a fejünket. Hát ez van.
A nyarat köszöntő tűzijátékot néztem a szálloda hátsó kertjéből. Gyönyörű volt a rengeteg szín a sötét csillagtalan égbolton. Mellettem a padon egy női magazin volt rajta a fekete hajú félistennek, akivel a délután folyamán találkoztam.
Kiderült róla, hogy ő nem más, mint Sasuke Uchiha herceg. Másodszülött fiú volt Mikoto Uchiha hercegnőnek és a néhai Fugaku Uchihának. Ami azt jelenti, hogy Sasuke herceg a tizenegyedik helyen állt a trón várományosainak listáján. Bár nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy egyszer uralkodjon, de volt rá esélye, és ezt rendkívül izgalmasnak találtam. A herceg külföldön tanult a legnevezetesebb iskolákban. Több helyen járt így nem csoda, hogy csaknem öt idegen nyelven beszél felsőfokún és két nyelven középfokúan. Hazaérésekor – huszonnégy évesen – elfoglalt egy neki szánt posztot a jelenlegi kormányban. A régens nemrégiben nevezte ki kereskedelmi miniszternek.
- Sakura. – szólalt meg a hátam mögött egy mély férfihang, amitől a meleg ellenére kivert a víz és libabőrös lettem.
Oldalra fordítottam a fejem és ránéztem az érkezőre. Amint felfogtam ki áll ott felpattantam.
Sasuke Uchiha megjelenése most is csodálatos volt. A lélegzetem még ilyen távolságból is elakadt tőle.
Fekete pulcsit viselt, fehércsőnadrággal és sportcipővel. Kezeit a pulóvere zsebébe mélyesztette. Elképesztően pontosnak ugyan akkor lazának tűnt ebben a szerelésben.
- Tessék? – kérdeztem döbbenten.
- A fák. – mutatott a hátam mögé.
- Ohh. – néztem a mutatott irányba. Oda sétál hozzám majd lepillantott a padra és felvette az újságot.
- Érdekes olvasmány?
- Ez egy pletykalap. Nem lehet hinni minden szavának. – mondtam vállat vonva.
- Valóban? Pedig az emberek gyakran hisznek az ilyeneknek.
- Vannak kivételek.
- És maga a kivételek közé tartozik?
- Mondhatjuk. – bólintottam.
- Maga tudja mi a nevem. Én nem tudom a magáét. – mondta, ahogy gyorsan végig futotta szemét a sorokon.
- Sakura. A nevem Sakura Haruno.
- Nos, Sakura Haruno nagyon örvendek. – emelte fel a kezét. Én pedig egy másodpercnyi gondolkodás nélkül kezet fogtam vele.
- Nem különben. – mondtam mosolyogva torkomban dobogó szívvel. – És kérem, tegezzen! Csak húsz éves vagyok.
- Ha azt mondom, tudom, megharagszol? – váltott át tegezésbe.
- Honnan tudja? - vontam fel a szemöldököm kíváncsian.
- Kérdezősködtem. De csak egy kicsit. – mondta mosolyogva. – És kérlek a tegezés ebből az irányból is mehet!
- Jó, rendben, köszönöm. – nevettem el magam. Rengeteget beszéltünk és nevettünk. Aztán hirtelen oda hajolt a fülemhez.
- Sakura mondhatok valami olyat, amitől fel fogsz háborodni? – kérdezte én pedig értetlenül néztem rá. A kíváncsiság viszont nagyúr. Bólintottam és közelebb hajoltam hozzá.
- Mondjad! – kértem.
- Meg akarlak dugni. – suttogta mitől egyszerre háborodtam fel és töltött el az izgalom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó