Sakura
Mikor legközelebb magamhoz tértem egy ágyhoz voltam szíjazva.
Rajtam kívül Kazuya testvér és egy számomra ismeretlen férfi voltak a szobában. Hirtelen nem igazán értettem a dolgokat. Majd hirtelen belém csapot a felismerés, hogy pontosan miért is vagyok itt.
A könnyeim potyogni kezdtek. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy az egész eddigi életem hazugságra építettem fel. Nem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni a történteket. Csak tudnám, hogy mit tettem, amiért ezt kapom.
A sírásom egyre hangosabb lett.
Amire két bent lévő személy is felfigyelt. Még beszéltek pár szót, majd Kazuya testvér kiment, míg a másik leült az ágyam mellé, de nem tett semmit, csak ült és várt. Várt és várt. Én meg csak sírtam, mint egy bőgő masina. De egyszerűen hiába próbáltam nem bírtam abbahagyni.
Nem is tudom meddig tartott ez az állapot. De egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem sírok, csak némán bámulok magam elé. De az idegen ugyan úgy ült és nem szólalt meg. Egyre nagyobb bennem a késztetés, hogy megtudjam ki ő és mit akar. Bár van egy sejtésem, aminek tudata kicsit megrémít.
- Mégis ki maga?- kérdeztem kicsit remegő hanggal.
- Haruno Kizashi, az édesapád. - mondta.
- Sejtetem. - suttogtam inkább, csak magamnak, mint neki.
Több szót nem is igen váltottunk.
Ez így ment napokig. Nem szóltunk egymáshoz egyáltalán, de ő minden nap bejött. Viszont semmit sem tett, csak ült mindig az ágyam mellet és néha beszélt az orvosokkal, meg evet, de csak nagyon ritkán ment ki a szobából (persze nem aludt ott). Közben én minden nap imádkoztam Évához, hogy reggel mikor felébredek rájöjek, hogy mindez csak egy rossz álom és igazából még mindig a közösséggel vagyok, de ez sajnos nem történt meg.
Egy ideig csend honolt köztünk. Ezt végül én törtem meg.
- Feltehetek egy kérdést? –kérdeztem kissé bizonytalanul.
- Akár többet is. – mondta egy biztató mosoly kíséretében.
- Van családja? – kicsit se lépődött meg a kérdésemen.
- Csak egy nálad 2évvel idősebb fiam van.
- Mi történt az ő anyjával?
- Életét vesztette egy autó balesetben 17évvel ezelőtt.
- Részvétem. –mondtam halkan. - De valamit nem értek.
- Micsodát?
- Azt, hogy ha már van 1 gyereke, akkor minek akar engem?
- Ezt nem értem. Miért ne akarnálak téged? Hisz te ugyan úgy a gyermekem vagy, mint Pein. - furcsán néztem rá. – Ő a fiam.
Bólintottam. Nem tudtam mást mondani. A szívemet furcsa, még soha nem érzett melegség járta át az után a mondat után. Nem olyan volt, mint azok, amiket eddig éreztem. Nem. Ez valami teljesen más volt. Túlságosan is. Ez kezd megrémiszteni. Nem akarom ezt érezni. De vajon mitől lehet?
- Hahó. - tette a vállamra a kezét, ezzel kiszakítva a gondolataim közül.
- Mit csinál?! - ijedtem meg. Majd gyorsan elhúztam magam. - Miért nyúl hozzám. Tilos a testi érintkezés!
- Sajnálom. De figyelj, amit ott mondtak neked az nem igaz. Nem olyan a külvilág, mint amilyennek képzeled. Azért mondták, mert nem akarták, hogy rájöjj, én vagyok az apád. Hazudtak neked! Átvertek! És nem csak téged, de édesanyádat is! – annyira heves lett a hangja, hogy kicsit meg is ijedtem. - Eltiltották a világtól, a saját érzéseitől, de legfőképp elvették tőlem és tőled azt a lehetőséget, hogy vele együtt éljünk egy boldog családban és tőle azt, hogy megtapasztalja milyen is igazi boldogságban élni.
Végére már el-elcsuklott a hangja.
Egyszerűen fogalmam sem volt mit mondhatnék. Eddig egyáltalán nem akartam hinni neki. De ezt a pár mondatnál akkora fájdalmat láttam a szemében, hogy nem tudom elhinni, hogy hazudna.
A gondolataimból az zökkentet ki, hogy láttam lefolyni a sós könnyeket az arcán. Ez is azt igazolja, nem hazudik és, hogy tényleg fáj neki.
- Én… Én hiszek magának. – mondtam kicsit bátortalanul, aminek következtébe felkapta a fejét.
- Tényleg?? – kiáltott fel örömtelien.
Lehajtott fejel, bólintottam.
- Annyira örülök. – ölelt át. Igaz kissé furcsa volt, de most valamiért jól esett.
Ahogy teltek a napok, úgy egyre több időt töltöttünk együtt. Minden nappal csak jobb lett a kapcsolatunk. Nagyon sokat mesélt anyáról, a bátyámról, sőt még saját magáról is.
Ahogy egyre inkább megismertem rá kellet jönnöm, hogy egy jószívű és vicces személyiség. Mindig voltak jó poénjai (bár nem mindig értetem őket) és sose fogyott ki az érdekesebbnél érdekesebb témákból. Szinte csak úgy repült mellette az idő. Hirtelen azon kapom magam, hogy már 2 hónapja itt vagyok.
Péntek reggel 8-kor jött a szokásos vizit. Aminél az orvosok mindig átbeszélték, hogy menyit javult az állapotom.
- Miss. Haruno. – jött oda hozzám a főorvosnő. – Fájnak még az égési sérülései? És tüdeje milyen (a füstmérgezés miatt)?
- Nem, nem fájnak és köszönöm jól van a tüdőm is.
- Igen, az eredményein is ez látszik. Rendben szerintem ma már ki is engedhetjük, ha nincs más panasza. – mondta mosolyogva.
- Tényleg? – örültem meg, hogy végre ki kerülhetek innen, de kicsit félek, hiszen végül is apához kell mennem és új életet kezdeni.
- Persze. Akkor megyek, beszélek apukáddal, elintézzük az adminisztrációs dolgokat és már mehetsz is. – mondta, majd kimentek.
Kb. 10 perc elteltével apa jött be.
- Annyira örülök, hogy végre haza jöhetsz. Ennek örömére hoztam neked ajándékot. - nyújtott át egy zacskót. – Gondoltam nem a kórházi pizsiben kéne repülőre szállni.
Ez kedves tőle. Elkezdtem nézegetni a ruhadarabokat, bár számomra kicsit rövidnek tűntek... Na, de várjunk csak! Hisz ugyebár max tíz perce tudhatta meg, hogy kiengednek. De ő mégis azt mondta, hogy annak örömére hozta, hogy kiengednek. Hazudik! De miért? Utálom, ha hazudnak nekem. Ráadásul nálunk ez tilos. Eddig egy ember merte megtenni ezt a szektában és az is nagyon komoly büntetést kapott.
- Miért hazudsz nekem? – kérdeztem halkan.
- Ezt hogy érted? – nézet rám értetlenül.
Ugye ezt nem komolyan kérdezte? Lehet egyáltalán ezt máshogy is érteni?
- Úgy, hogy miért hazudod azt, hogy azért hoztad, mert ma kiengednek? – magyaráztam neki.
- Na jó, lebuktam. Azt azért hoztam, mert reménykedtem benne, hogy örülni fogsz neki, csak hát ez jó indoknak ígérkezett. Tudod teljesen olyan, mintha újra anyáddal beszélnék. Ő gondolkodott mindig ilyen logikusan és mindent komolyan vett. Ehhez képest én mindig mindent elvicceltem. Olyanok voltunk, mint a tűz és a víz. Biztosan erre mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást. – mosolyodott el a végére.
Meglepett, hogy anyához hasonlít, de az még inkább, hogy a kapcsolatukról mesélt. Nem, mintha bántam volna, csak olyan fura volt, hogy nyíltan kimondja ezeket a dolgokat. Amikor a szektában éltem, akkor mindig terelték a témát, ha anyáról kérdeztem őket.
Többet szeretem volna hallani.
Már épp kértem volna, hogy meséljen még, de akkor hirtelen kinyílt az ajtó és belépett rajta a doktornő.
- Elkészültem a papír munkával. Már csak egy aláírást szeretnék az apukától és mehetnek is haza.
- Máris. – pattant fel apa. – Hol kell aláírnom?
- Látom apukád nagyon lelkes, hogy haza vihet végre. – jött oda hozzám miután végeztek és apa azzal az indokkal kiment, hogy van még egy meglepetése.
- Igen az. – mondtam kicsit lehangoltan.
- Mi az, te nem örülsz, hogy végre a családoddal lehetsz?
- Hogyne örülnék. – mondtam mosolyogva. – Csak kicsit félek, hisz én eddig teljesen máshogy éltem és nem tudom, milyen lehet úgy élni. Fogalmam sincs mit, hogy szoktak csinálni.
- Ne aggódj! Biztos gyorsan belerázódsz majd. – mondta egy bíztató mosoly kíséretében és végszóra apa is megérkezett.
- Sakura itt a meglepetésed. – Szólalt meg ünnepélyes hangon, de nem láttam nála semmit. Ez most valami vicc akar lenni? De nem tudtam tovább gondolkodni, mert újra megszólalt. – Bemutatom a bátyádat. Pein gyere be, kérlek!
Miután ezt kimondta, kinyílt az ajtó és nem jutottam szóhoz. Egy agyon pisszigezett csávó jött be, aki nem sokkal lehetet idősebb, mint én. Ráadásul narancssárga haja volt! Bár nem tudom, mit csodálkozok, hisz az én hajam meg rózsaszín.
Nem tudtam sírjak vagy nevesek-e. Nagyon reméltem, hogy mindjárt megszólal, hogy csak vicceltem, de hiába vártam percekig ez nem történt meg.
- Én most megyek is. Nem szeretetnék zavarni, egy ilyen pillanatban. – mondta, majd már ment is.
A doktornő olyan gyorsan eltűnt, mint a kámfort. Én meg, csak ültem ott az ágyon és bámultam az újdonsült családtagomat. Fogalmam sem volt óla mit kéne tennem, mert a srác nagyon ijesztő volt és nagyon kezdtem megrémülni attól, ahogy rám bámult.
Majd hirtelen megszólalt:
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó