Sakura:
Mi? Mi van? He?
Semmit sem értek, csak annyit, hogy mondott valamit. A súlyát még fel sem fogtam, és semmi nem jutott el hozzám abból, amit mondott, és erről még a csók sem tudta elterelni a figyelmemet. Szerelmes? Belém? Ugyan már, ezen röhögni tudnék…
- Most már érted? - hajolt egy kicsit távolabb
Nem válaszoltam, csak mozdulatlanul bámultam őt. Szerelmes… Az nem lehet. Belém nem. Nem teheti. Fogalmam sincs, hogyan reagáljak erre, mert… mert még soha sem voltam ilyen szituációban. Nekem még soha sem mondott senki ilyeneket, csupán 24 óra telt el az első csókom óta. Borzalmasan össze vagyok zavarodva. És most? Meneküljek el? Álljak fel, és hagyjam ott? Mivel jobb nem jutott az eszembe, ezért villámgyorsan felálltam, és meg sem várva, hogy legyen alkalma megragadni a kezemet, futottam ki a játszótérről.
- Sakura! - kiabált utánam, de alig hallottam a hangját, mert már messze jártam.
Két háztömbnyit futhattam, mikor végre elég messze értem ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam. Nem akartam, hogy utánam jöjjön. Kicsit sem. Olyan gyávának éreztem magam. Mindig csak ezt csinálom. Futok a dolgok elől, és abban reménykedem, hogy azzal majd minden helyre jön.
Hirtelen, már nem is volt kedvem visszamenni az Uchiha házba, vagy Sasukéhez, csak minél messzebb futni a problémák elől. Sasuke csak blöfföl, ebben biztos vagyok, mégis, mintha a szívem ellenkezne. És miért is hazudna ilyesmit? Megvan! Biztosan nem csak egy férfi van a világon, aki szeret játszani a nőkkel. Ha Sasuke ebbe a kategóriába sorolható, az nem lenne valami jó, nem mellesleg, ha tényleg nagyon játszani akar, akkor hazudhat is ilyet. Lehetséges, hogy én végig csak a játékszere voltam? Meglehet, méghozzá nagy eséllyel.
Hirtelen ötlet volt, de pont elég ahhoz, hogy elhatározzam magam. Villámgyorsan kezdtem rohanni a lakótelep kijárata felé, hogy örökké megszabaduljak minden gondomtól… Mindentől, ami fáj.
Sasuke:
Nem értettem, mi ütött Sakurába. Hirtelen elrohant, én meg csak percekkel később kapcsoltam, annyira el voltam bambulva. Sakura, annak ellenére, hogy nem valami sportos alkat, hihetetlenül gyorsan tud futni. Lihegve követtem, egészen addig, míg nyomát nem vesztettem. Biztosan bebújt az egyik háztömb mögé. Mindegyiket alaposan megvizsgáltam, és pont akkor értem ahhoz, amelyik mögött Sakura lapult, mikor nekiiramodott, és egyenesen a lakótelep rozoga kijárata felé vette az irányt.
A kijárat valójában egy kovácsoltvas boltív, amely éppen csak, hogy áll. Sakura kirohant, majd egyenesen a zebra felé vette az irányt, ahol tegnap bambultam el. Átrohant a piros lámpán, ezzel csaknem az életét kockáztatva. Nem akartam megvárni, ameddig zöld lesz a lámpa, így követve példáját, és kihasználva a sofőrök pillanatnyi zavarát, és is átrohantam a pirosban.
- Sakura! - kiabáltam utána, mintha azt várnám, hogy idejön hozzám, mint egy kutya.
Ő csak rohant, nem érdekelte, hogy ott loholok a nyomában. Azt hittem, hogy visszamegy a házba, és ott majd beérhetem, de amikor jobb helyett balra fordult, végképp elvesztettem a fonalat. Főleg azért, mert erre még nem is jártam, hiszen nem nagyon ismertem a várost, bármilyen kicsi is. Sakura láthatóan otthon volt minden utcán, ezért inkább őt követtem, nem akartam törődni a fel - felvillanó rémképekkel, hogy mire is készül. Éreztem, hogy eljött az ideje a gyorsításnak, ezért megerőltetve a sajgó lábaimat, és a teljesen kikészült tüdőmet, na meg a szúró oldalamat, gyorsabb tempóra váltottam. Sakura hihetetlenül sokáig bírta, egyáltalán nem véltem felfedezni a mozgásán fáradságot. Hihetetlenül rugalmas volt, gyors, és rendkívül fitt. Pedig nem tűnt soha úgy, hogy sportolna, vagy ilyesmi, mégis, akár sprinternek is elmehetne.
Lassan kiértünk a városból, én pedig egyre jobban elfáradtam, hiába volt ciki, hogy lefut egy lány. Sakura már alig volt egy kis rózsaszín pötty, mikor hirtelen megállt. Még utoljára megerőltettem az izmaimat, és olyan gyorsan futottam, amire még soha sem voltam képes, ilyen állapotban. Rosszat sejtettem, főleg úgy, hogy láthatóan nem csak egyedül volt. Minél közelebb értem, annál inkább futottam gyorsabban, mert most már két férfit véltem felfedezni vele szemben, és láthatóan pia hatása alatt voltak.
- Sakura! - kiabáltam, már amennyire tudtam, annyira ki voltam fulladva.
Sakura elkezdett volna felém rohanni, de az a mocsok megragadta a csuklóját, és durván megszoríthatta, mert Sakura felnyögött a fájdalomtól. Éppen olyan közel voltam, hogy mindent láthassak. Közvetlenül Sakura mellett álltam meg, és lefejtettem a kocsma gyöngyének a kezét Sakura csuklójáról.
- Hagyd békén. - sziszegtem indulatosan, nem törődve a fáradságommal.
- És ha nem? - vigyorodott el a fickó társa is.
Vörhenyes, furcsa fickó volt az, amelyik Sakura csuklóját fogta, a társa pedig fehér hajú, cápafogú, igazi rosszfiú kinézetű piás volt, aki még mindig gunyorosan vigyorgott a képembe. Sakura lihegve figyelte a két férfit, bár nem véltem félelmet felfedezni a szemében.
- Juugo. Kérlek, ne most. - szólalt meg hirtelen Sakura.
Nagyon meglepődtem. Ismeri? Honnan? Juugo tipikus rossz fiúnak tűnt, ráadásul nem volt józan, tehát dupla pont nekem ide. Fogalmam sincsen, hogy honnan ismeri a vörhenyest, de annyi szent, hogy nem kedvelik egymást. Mérgesen, kimértem méregették egymást. A fehér hajú nyilvánvalóan nem érthetett semmit, mert látszólag tőlem várt valamilyen magyarázatot.
- Figyelj szivi. Régóta esedékes ez a találkozás, bár nem éppen a pasiddal képzeltem el. - bökött a fejével felém, mire Sakura rögtön paradicsom-piros lett.
- Nem a pasim. És soha sem volt esedékes ez a találkozás. - felelte kimérten.
Engem inkább a mondat első fele foglalkoztatott. Ha nem rohant volna el, már lehet, hogy mást felelt volna. Bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem tagadta volna le, hiszen elég sok mindent nem néznék ki ebből a lányból.
- Ó, dehogy is nem. Már akkor, mikor először találkoztunk. - nevetett fel gonoszan.
- Az cseppet sem mondható találkozásnak, legalább is szerintem. - rázta meg a fejét Sakura.
Semmit sem értettem, azt sem, miről beszélnek, azt sem, miért, és hogyan futottunk most össze. Nem értettem semmit azóta, mióta Sakura elrohant a játszótérről. Itt álltam, de olyan volt, mintha csak szellemként figyelném őket, mintha itt sem lennék. Mind a ketten a másikat bámulták, de közel sem kedvesen, sokkal inkább ellenségesen, amit szintén nem értettem.
- He? - bukott ki végül belőlem, mire mind a hárman felém kapták a fejüket.
Ennyit erről.
- A kis barátnőd elrohant, úgy körül-belül két és fél éve. - magyarázta nem túl kedvesen a vörhenyes.
- Inkább elszöktem. Amúgy meg jól is tettem, mert ha nem tettem volna, most nem beszélgetnénk. - jegyezte meg Sakura, inkább nekem, mint a vörösnek.
- Egy kutya. De teljesen lényegtelen, mert most befejezzük, amit elkezdtünk. Ha már ilyen szépen összefutottunk. - ragadta meg a vörös Sakura csuklóját, de reflexszerűen löktem arrébb a fickót Sakurától.
- Mi a gáz öcsi? - állt oda hirtelen a fehér hajú is.
- Te vagy a bajom, meg a másik. Nem érdekel, mi történt, de nem fejeztek be semmit. - feleltem kimérten és nyugodtan.
- Ezt nem te döntöd el, öcsi. - lökött rajtam egyet a vörös.
Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, és nem ajánlatos elfutni sem, ezért távol akartam tartani a vöröset meg a társát Sakurától. Mindenre fel voltam készülve, arra is, hogy ha kell, verekedésbe bonyolódjak.
- Ne merészelj a közelébe menni. - álltam el ismét a vörös útját, de a társa nekilökött a mellettünk lévő kerítésnek, amely eddig mellékes tényezőnek számított.
- Mi a gáz, szivi? Úgy látom, kicsit megijedtél. Rögtön orvosoljuk ezt a problémát. - vigyorodott el, majd ismét megragadta, ezúttal mind két csuklóját, és elkezdte maga után vonszolni.
- Sasuke! - sikította végső elkeseredettségében.
Rögtön felkeltem a földről, és nem foglalkozva a vörös társával, elkezdtem kitépni a vörös karjai közül Sakurát. Ő is minden erejével küzdött, de túl erős volt a fickó, így végül, ő ott végezte, én pedig a földön, mert Sakura keze kicsúszott az enyémből.
Egészen a sarkig vonszolták Sakurát, és követtem volna őket, de a fehér hajú srác megállított.
- Tudod, itt hagynánk neked a luvnyát, de előbb még dolgozunk rajta. Kár, hogy nem tudsz semmit tenni. - mosolyodott el gonoszan, majd még mielőtt bármit tehettem volna, hatalmas ütést kaptam a tarkómra, és elsötétült a világ…
Sakura:
Juugo kíméletlenül vonszolt engem a sarkig, ahol is már nem láthattam Sasukét. A társa, talán Suigetsu, ha nem csal az emlékezetem, hátra maradt, így csak tippelni tudtam, mit művel Sasukéval. Voltak elképzeléseim, mert soha sem a tiszta munka volt a szakterületük, így elfogott a félelem, hogy mit is tehetett vele az a fehér hajú szörnyeteg. Azt is kinézem belőle, hogy előrántott egy kést, és egyszerűen leszúrta őt. Folyamatosan kapálództam, rángatóztam, és próbáltam szabadulni az engem bilincsként körbefonó karok közül, de azok túl erősnek bizonyultak ahhoz, hogy az én testi erőmmel ki tudjak szabadulni belőle.
- Sasuke! Sasuke, segíts! - ordítottam teli torokból, hátha mégis felbukkan a sarkon, de továbbra is csak reménykedhettem, hogy nem késelték meg.
- Ne is reménykedj. Remélem felkészültél, cicám, mert ez lesz életed legszörnyűbb élménye. - rántott magához még közelebb.
Így körül-belül úgy nézhettünk ki, mint egy "aranyos" szerelmes pár. Holott legszívesebben kést döftem volna a hátába, ha lett volna nálam.
- Gyűlöllek. Hidd el, nem fog ez olyan könnyen menni. - jelentettem ki, bár a hangom nem csengett valami magabiztosan.
- Ó, dehogy is nem. Csak le kell téged fogni, a többi már megy magától is. - vigyorodott el újfent, amitől a hideg futkosott a hátamon.
- Hagyj engem békén. - nyafogtam elkeseredetten, mintha ez a Juugo fajtákat meghatná.
- Törődj bele szivi. Ha nem kapálódzol, meg ilyenek, lehet, hogy nem leszek olyan durva. Tudok én nagyon kedves is lenne, hidd el. - felelte.
Egyre inkább kezdtem félni, mert tudtam, nincsen, aki segíthetne, és hamarosan életem legfájdalmasabb élményében lehet részem, ha nem találok ki gyorsan valamit…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó