Sakura:
Kislány korom, amikor még az óvodába jártam, és alig voltam öt éves, nem azon gondolkodtam, hogy vajon hol leszek tíz, húsz, harminc év múlva. Inkább azon elmélkedtem mi lehet a szivárvány végénél. Vagy, hogy milyen tűsarkúban és habos babos ruhákban tündökölni. Sokszor került a képbe, hogyan lesznek a kisbabák, és hogyan lettem én is. Persze anyáék mindig azt mondták, hogy a gólya hozott, akár csak a többi szülő, tipikusan belebeszélik a gyerekbe a hülyeséget.
Egy kis hercegnőnek éreztem magam, aki mindig rózsaszínben járt, és ködben élt. Sőt, még a hajszíne is az volt. Hát igen, fura az élet nem igaz? Leginkább arra vágytam, hogy egy csodálatos naplementét nézhessek azzal a fiúval, aki már akkor elrabolta a szívemet. Jó lett volna, ha az esőben szaladgálva, és nevetve a végén megpuszil, és megölel. De ezekről én mind csak álmodozhattam, mert ennek a fiúnak én még csak nem is léteztem. A nevem se tudta.
Addig a napig amíg:
Anya ma is mint mindig pontban hétkor ébresztett. Kómásan lebotorkáltam a konyhába, és megettem a frissen készített kakaós palacsintát, majd elnyomtattam egy pohár tejjel. Hálásan megköszöntem, anyukámra néztem, aki csak elnevette magét, bár nem értettem mi olyan vicces rajtam. A kezébe fogott egy szalvétát, oda jött hozzám és megtörülte a számat. Gondolom a tej ott maradt és kisbajszos lettem. Picit elpirultam ezen, nem is szóltam semmit, inkább felmentem és felöltöztem, bár a zoknimat fordítva vettem fel, a pulcsimat is, de attól még felöltöztem. Elvonultam fogat mosni, amennyire egy magamfajta kis taknyostól telik. A pulcsi mely kifordítva rajtam volt, egy szép fogkrém csíkkal bővült. Anyához siettem, aki megfogta a kezemet, és a szobámba vezetett ott a szekrényből kivett egy másik felsőt és rám adta. A zoknival is lebuktam, de csak mosolygott rajta. Lecsücsültem a padlóra és a lábmelegítőmet normálisan vettem fel. Gyorsan felhúztam a kis cipellőmet, majd a köntösöm, és elindultunk anyuval az óvodába.
Már csak pár saroknyira voltunk, mikor megpillantottam őt. Uchiha Sasukét. Egyidősebb fiúval volt. Gondoltam a testvére, vagy valami rokon. Nem sokat agyaltam rajta mert nem szerettem volna ha feltűnő lenne, a bámulása. Előre fordultam, picit elpirulva bár, de sétáltam tovább. Szinte egyszerre értünkbe az épületbe. Levettem a köntösöm, és váltócipőt cseréltem, elbúcsúztam anyától, és a többiekhez siettem.
Nem igazán volt hangulatom játszani, inkább kerestem egy csendes sarkot, és ott gubbasztottam, Bobival a plüss kutyussal. Nagy sötét szemeit mindig rajtam tartotta, ami néha vicces is volt, mert nem tudott pislogni.
- Vajon, ha megkérdem aput vesz nekem egy kiskutyát? – kérdeztem Bobitól, választ nem igazán vártam, még is kaptam. Ijedten fordultam a hang felé.
- Ha szépen megkéred, akkor lehet. Bár én nem fűznék nagy reményeket hozzá a helyedben. – Ült le mellém. A közelsége meglepett, és ijesztőnek is tartottam ezért elpirultam. Gyorsan elfordítottam a fejem, nehogy észre vegye zavarom.
- Hát lehet igazad van. – gagyogtam. Szívem mélyén én is tudtam, hogy nem kapok, akár mennyire is szeretnék. A kutyusért nyúlt, és orrát a saját orráéhoz tette, majd mélyen egymás szemeibe néztek. Olyan aranyosak voltam, hogy muszáj volt, mosolyognom.
- Te vagy az a lány, aki reggel velem egyszerre ért be? – fordult felém. Kicsit meglepődtem a kérdésén.
- I-igen. – dadogtam, majd lehajtottam a fejem.
- Mi a neved? – A kutyust letette a földre a két kezével, pedig megfogta az arcom, és kicsit összenyomta. A szemeimet fürkészte.
- Sakura, Haruno Sakura. – Suttogtam. Elengedte a fejem, és maga felé fordított az egész testemmel.
- Az enyém Uchiha Sasuke.
- Tudom. – Vágtam rá. Ahogy láttam eléggé meglepődött. – Bocsánat. – hajtottam le ismét a fejem.
- Aranyos vagy. – kuncogta. A válasz teljesen más volt, mint amit reméltem. Én aranyos. A szüleimen kívül, még soha senki sem mondta ez nekem. Főleg nem egy fiú. Főleg nem egy olyan fiú, aki ért odáig vagyok.
- Köszönöm. - A kezemért nyúlt, és nagyot mosolygott. Milyen selymes bőre van. Nem is gondoltam volna, hogy egy fiú bőre ilyen.
- Na és Sakura, mond csak, hol laksz?
- Hát a virágos bolt mellett. – válaszoltam. - Te?
- Az jó. Én az Uchiha negyedben lakok. És van testvéred?
- Nincs. Neked?
- Nekem van egy bátyám. Vele jöttem reggel. Ő az én példaképem, és azért tanulok, hogy egyszer olyan lehessek mint ő. Sőt jobb szeretnék lenni. De ez még a jövő titka. Kérlek ne mond el senkinek.
- Rendben.
Egész nap együtt beszélgettünk. Sok minden megtudtam róla. Például azt is, hogy szereti a hosszú hajú lányokat, és a paradicsomot. Meg azt, hogy ügyvég szeretne lenni, és, hogy a kedvenc színe a kék. Már tud olvasni, és írni is. Ő is kért a szüleitől egy kis kutyát, de ők nemet mondtak neki. A macskákat pedig nem bírja. Az apukája az itteni rendőrség főkapitánya. Az anyukája pedig szakácsnő. És nagyon finomakat tud sütni, főzni.
Sasuke azt kérte délután mennyünk ki a virágos rétre, ami egy nagy dombon van. A testvére elvisz minket. Én igent, mondtam, már csak anyut kell meggyőznünk erről.
Csendes pihenőn Sasuke mellettem lévő ágyon aludt. Olyan aranyos volt.
Délután anya jött, nagy nehezen megtudtuk győzni, és elengedett. Egy feltétellel. Ha napnyugtára hazaérek. Itachi Sasuke bátya vállalta a felelőséget értünk.
Mikor már a dombnál jártunk egy csomó pillangót véltünk felfedezni. Ráadásul a virágok szebbnél szebbek voltak. Azt már tudom, hogy ha nagy leszek, egy hatalmas kertet akarok, ami tele van növényekkel.
A délután csodálatos volt, sokat játszottunk, és nevettünk. Itachi egy csomó viccet mesélt, meg a sulijáról is. Azt is kikotyogta, hogy van egy barátnője is, akit Aoyinak hívnak. Biztosan nagyon széplány lehet. Hazafelé menet, már lemenőben volt a nap, és mikor a ház ajttajánál jártunk Sasuke adott egy puszit az arcomra. Ahogyan láttam nem csak én, hanem ő is elpirult egy kicsit. Elbúcsúztunk, majd elindultak haza, én pedig be a házba.
Ez volt az a nap, ami mindent megváltoztatott. Sasuke és én nagyon sokat voltunk együtt. Ő volt a legjobb barátom. Mindent megosztottunk egymással. Szinte már olyanok voltunk, mint a testvérek. Addig a napig, míg be nem jelentette, hogy:
- Micsoda elköltöztök? – hullottak a könnyeim. El sem akartam hinni, amit hallok. Mi az, hogy elköltöznek?
- Ne haragudj! – Ölelt meg.
- És még is hova? – fúrtam fejem a vállába.
- Amerikába. Itachi nyert egy ösztöndíjat. És a család kiköltözik oda. – a hangja kicsit sem volt vidám.
- Még is mennyi időre?
- Nem tudom. De azt megígérhetem, hogy történjen bár, hogy is, én visszatérek, hozzád, és akkor, és akkor… - pirult el.
- És akkor mi? – kérdeztem zavartan.
- Elveszlek feleségül! - Vágta rá. Meglepődtem a válaszán, de nagyon örültem neki. Akkor ezek szerint ő is azt érzi, amit én. Lehet, hogy távol leszünk, de a szerelem nem múlik el csak úgy.
- Vigyáz magadra. – Adtam egy puszit az arcára. Ő pedig egy csókkal búcsúzott. Ez volt az első csókom. Ez volt az első csókunk.
Sasuke és családja másnap el is költöztek. Pontosabban június tizenhatodikán. Ekkor voltam tizenkét éves. Sasuke pedig egy évvel idősebb. Az a hét év, amit barátként együtt töltöttünk volt a legszebb időszak az életemben. Sok mindent megtanított nekem. Hogy mennyire fontos a barátság, a hűség és a szeretett. Neki köszönhetem, hogy bátor és talpraesett lettem. Na meg persze kitűnő tanuló is.
A közös emlékek megmaradnak. A fotók, az ajándékok, az együtt töltött idő. És persze a tudat, hogy szeret ez a legfontosabb. Remélem, hogy megtalálja a helyét a nagyvilágban és valóra váltja az álmát, amit már óvodás kora óta tervez. Kívánom neki, hogy sikerüljön minden, amit szeretne. Ez a legfontosabb.
Mert az emlék az egyetlen dolog, ami nem változik, mikor minden más igen…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
szia! ^^
Hát ennek az oneshot-nak lesz még egy része. Csak ott már másról fog szólni a dolog. MEg persze más lesz a címe is. ^^ A héten szerintem meg lesz. attól függ, hogy lesz rá időm :))
- Csildi