Sakura:
Mondanom sem kell, nagyon nehezen ment a fürdés. Lassan tíz perce álltam teljesen pucéran, dideregve a zuhanyfülkében, közben a falon lévő gombokat, csapokat nézve. Fogalmam sem volt, hogy hogyan működik, hiszen a suliban lévő zuhanyzók teljesen mások. Van két csap, beállítod, hogy milyen meleg legyen, aztán kész. De itt… Mindenféle gombok, különböző feliratokkal ellátva, mint például:
Masszázs kicsi, Masszázs közepes, Masszás nagy, vékony sugár, közepes sugár, vastag sugár, egész fej, fél fej, közép stb…
Mindegyik külön kategóriába volt rendezve, legalább is vékony, műanyag vonalak választották el a masszázs cuccokat, a sugaras cuccokat, meg a fejes cuccokat. Tehát minden kategóriában meg kellett nyomni egyet. Most, hogy ezt ilyen ügyesen megfejtettem, lehet, hogy úgy kéne mindent, amilyen a suliban. Megnyomta a Masszázs kicsi felirattal ellátott gombot, a Vékony sugár feliratút, és az Egész fej feliratú gombot, majd megnyitottam a vizet. Állítottam rajta egy kicsit, aztán mustrálni kezdtem a tusfürdő választékot.
Kivételesen jól működött az agyam, ezért a tus kiváló volt. Viszont sajnos csak férfi tusfürdők sorakoztak a polcokon, ezért csak a hajamat mostam meg. Felemelő volt a tudat, hogy minden nap tusolhatok itt. Nálunk egyszer volt kád, egy nagyon kicsi kád, abban az egyszobás panelben, amelyben két és fél hónapot laktunk. Tusolni csak a suli öltözőjében tudtam, tesióra után.
- Kész vagy? - kopogott be Itachi, mikor éppen kiszálltam a tus alól.
- Még nem. - válaszoltam, közben persze teljesen elpirultam, még a tudattól is, hogy mi lenne, ha Itachi nem lenne ilyen illedelmes, és simán, kopogás nélkül nyitott volna rám. Akkor lett volna az, hogy meghalok.
- Oké, de siess. - jött a felelet, majd hallottam, ahogyan elmegy.
Gyorsan megragadtam a nekem kikészített törülközőt, megtörülköztem, majd mentem megvizsgálni a pultra kirakott ruhákat. Olyan szép ez a fürdő! Mindent fekete csempe borít, kivéve a padlót, ami fehér. A jobb szélen egy hatalmas sarokkád foglalt helyet, a baloldalon egy kis bidé – mondjuk, nem tudom, hogy minek, főleg mert itt mindenki férfi, na de mindegy is. E között a kettő között terült el a hatalmas zuhanyfülke, ahonnan éppen az imént léptem ki. Előttem egy szürke kilépőszőnyeg. Előttem az ajtó, jobbra pedig a pult, ahol a Sasuke által újított ruhák is voltak. Gyorsan megnéztem a kínálatot, mielőtt még valaki elfelejti, hogy itt vagyok, és rám nyit - legrosszabb esetben Sasuke.
- Ez komoly? - tartottam magam előtt a rövid, vékony hálóinget, amelyet még a virágok és szívecskék sem tudtak feldobni, olyan szemérmetlenül rövid volt.
Soha sem részesültem katolikus nevelésben, ateista vagyok, de ez azért már túlmegy minden határon. Kb combközépig ér, és csak egy térdig érő fürdőköntöst kaptam hozzá. Szuper…
Kissé félve léptem ki a fürdőből, és folyamatosan a fürdőköntöst igazgattam, megbizonyosodva róla, hogy nem csúszott fentebb. Hirtelen valahonnan zenét hallottam, ezért arra vettem az irányt. Sasuke szobája nyitva volt, bent pedig ő gitározott, olyan átéléssel, amilyennel én képzelegni szoktam. Kopogtam az ajtófélfán, de nem hallhatta, ezért bátorkodtam bemenni. Hirtelen abbahagyta, ónix szemeit pedig rám emelte.
- Szia. - köszöntem félénken, mire engem kezdett fixírozni.
Legszívesebben a képébe vágtam volna, hogy ezt ő szedte nekem valahonnan, nem tehetek róla, hogy annak a Konannak ilyen romlott ízlése van.
- Nem is tudtam, hogy tudsz gitározni. - kezdtem társalgásba, hogy ne álljon be az a bizonyos kínos csönd.
- Izé… Már egy ideje tudok. - nézett rám ismét, miután alaposan megnézte a gitárját.
- Jól játszol. - dicsértem meg félénken, mire lehet, hogy el is pirult, de lehet, hogy én láttam rosszul.
- Kösz. Te tudsz valamin játszani? - kérdezte hirtelen.
- Mindig szerettem volna megtanulni gitározni, de sajnos soha sem jött össze. - ültem le mellé az ágyra, bár nem tudtam, hogy szabad-e.
- Megtaníthatlak. - ajánlotta fel a lehetőséget, mire azonnal felkaptam a fejemet.
- Tényleg? - kérdeztem lelkesen.
- Aha. - de csak ennyit akartam hallani, máris a nyakába ugrottam, amit lehet, hogy nem kellett volna, lehet, hogy igen.
Olyan boldog voltam, hogy végre megtanulhatok gitározni, hogy nem is foglalkoztam olyanokkal, mint az illem. Hirtelen lefejtette a karjaimat a válláról, majd megfogta, és mélyen a szemembe nézett. Csak most esett le, hogy milyen furcsa is a helyzet, milyen abszurd, ezért elpirultam. Méghozzá nem is kicsit, valószínűleg egy paradicsomversenyen én nyerném az első díjat. Lassan szűnni kezdett a köztünk lévő távolság, amit csak akkor vettem észre, mikor már csak néhány centiméter választott el engem és Sasukét.
Lassan súrolta az ajkaimat, mintha azt mérlegelné, hogy kéne-e ezt. Annyira meglepődtem, hogy lassan, bizonytalanul eltátottam a számat, éppen annyira, hogy a nyelve becsusszanhasson az enyém mellé. Meglepődve tapasztaltam, hogy jól esik. Ez mondható az első csóknak, hisz még életemben nem foglalkozott velem valaki annyira, hogy ilyen közel kerüljek hozzá. Most mégis, olyan jó. Ügyetlenül próbáltam visszacsókolni, próbáltam őt utánozni. Lassan döntött hátra az ágyon, amiből én csak annyit vettem észre, amennyi hirtelen, az én kis világomba beszűrődött. A lábaimat a derekára kulcsoltam, bár nem tudom miért, talán, mert annyira nem voltam magamnál. Lassan váltak el ajkaink. Én még egy ideig gyorsabban szedtem a levegőt, de lassan normálisan tudtam venni a levegőt. Sasuke lemászott rólam, majd mellém feküdt.
- Bocs. - fordította a fejét végre felém.
Értetlenkedve bámultam vissza, hisz tulajdonképpen mi is volt ez, és miért történt? Talán tényleg többet jelentenék neki, egyszerű ismerősnél? Talán tényleg reménykedhetek benne, hogy egyszer majd nekem is lesz annyi bátorságom, amennyi neki, eltanulva tőle?
- Izé… Én… Most inkább megyek. - dadogtam zavaromban, majd miután nem jutott eszembe semmi értelmes, elkeseredetten próbáltam elhagyni a szobát.
- Kérlek, maradj. - rántott vissza hirtelen a karomnál fogva.
Mellette értem földet. Nem értettem, minek marasztal. Meg is akartam kérdezni, de Itachinak is most kellett jönnie, amit láthatóan Sasuke sem díjazott túlzottan. Lassan nézett körül a szobában, mintha árulkodó jelekre kutatna, mit is csináltunk mi itt. Lassan emelte rám a tekintetét, mire azonnal felültem, Sasukéval egyetemben, aki már vagy három és fél másodperce megtette ezt. Gyorsan felültem, majd észrevétlenül eligazítottam a köntöst meg a hálóinget, ugyan is elég nagy égés lenne, ha mégis felcsusszant volna.
- Sakura, menj lefeküdni. Holnap nagy nap van. - szólalt meg hirtelen Itachi, mire anélkül, hogy egyáltalán tudtam volna magamról, elindultam a szobám felé.
Nem tudtam, hogy mit ért nagy nap alatt, de nem is érdekelt, minél előbb ki akartam próbálni az új ágyamat. Lassan araszoltam a szépen megvetett ágy felé, ahonnan egy ajándéktasak fele kandikált ki. A rengeteg párna között, ahol nyilván feküdnöm kéne - oda rejtették el a lila tasakot, amiben valószínűleg még egy ajándék lapul - nem mintha nem kaptam volna még eleget. Lassan kihúztam a párkán közül a tasakot, majd belelestem. Nem láttam, hogy mi az, ezért belenyúltam, és kivettem. Egy nagyon édes, hatalmas csillogó, kék szemű, puha plüsspingvin akadt a kezeim között. A lélegzetem is elállt, olyan édes volt. Lassan simítottam végig a fején, majd boldogan magamhoz öleltem. Tudom, hogy már nagy vagyok a plüssállatokhoz, de egyszerűen nem tudtam betelni velük. Otthon egy kopott, régi plüssmackóval aludtam, amit szerintem úgy tíz éve kaptam. Most, hogy kaptam egy ilyen szépet, örökké megbecsülöm majd.
Letettem a tasakot a földre, majd bebújtam a jó meleg paplan alá. Az otthoni takarón egy régi pléd huzatban, a párnám meg egy nagyon régi díszpárna, ami egy szanaszéjjel szakadt huzatba volt csomagolva. Ehhez képest, a hatalmas, baldachinos franciaágy, amiben éppen ültem, megváltás volt. Olyan élénkek voltak a színek, olyan sok volt a helyem, nem mint az otthoni, keskeny ágyamon, ahonnan egy este hatszor gurultam le. A rózsaszín-fehér-világoskék paplan, valamint az ugyan ilyen párnák, amik mögöttem össze-vissza hányva, mégis rendezetten feküdtek, pislogásra kényszerítettek, végül pityerségre. Olyan jó volt, hogy nem a hidegben, meg a kényelmetlen ágyon kell aludnom, hanem egy meleg, kényelmes, hatalmas ágyban, ahol semmi rossz nem történhet velem.
Leoltottam a lámpát, és megpróbáltam elaludni. Mivel új volt a hely, ezért nem ment nagyon, de nem mertem lemenni Itachihoz, vagy át Sasukéhoz, mert nem akartam félős kislánynak tűnni. Végül a kimerültség győzött, és azzal a tudattal, hogy holnap péntek, valamint hogy holnap valami nagy nap van, elaludtam.
Sasuke:
- Naruto? - hüledeztem, hogy mit keres életem megrontója a szobámban.
- Mizu Uchiha? - vigyorodott el gonoszan, mire meg akartam ütni, de sajnos ügyesen kitért előlem - E-e-e-e. - ingatta jobbra-balra az orrom előtt a mutatóujját.
- Mi a fenét keresel te itt? Takarodj az életemből! - ordítottam.
- Nem Uchiha, nem. Nem fogok, mert élvezem, ahogyan szenvedsz. Mi több, figyeltelek. Arra jutottam, hogy mivel összefutottam már a kis barátnőddel, mi lenne, ha jobban megismerném? Hm? Egészen aranyos. Mi több, nekem egészen megtetszett. - vigyorodott el ismét, mire váratlanul - ennek okán sikeresen - behúztam neki egy hatalmasat.
Kissé megtántorodott, de a vigyor most sem tisztult le az arcáról, sőt, ha lehet, még nagyobb lett. Vészjóslóan indultam el felé, de meg sem moccant, csak mosolygott, majd egy hirtelen mozdulattal mögöttem termett, meglökött, majd kiugrott az ablakon. Feltápászkodtam, hogy kioszthassak néhány pofont, de mire felkeltem, már sehol sem volt. Csalódottan indultam az ágyamhoz, de nem jött álom a szememre.
Nem értettem, hogy minek jött Konohába. Már megint minket akar tönkretenni? Vagy apámmal van valami bajuk? Nem értem az apját. Lassan tizennégy éve van apám a szakmában, és ezek mindig keresztbe akartak neki tenni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Minato mindig is azt akarta, hogy az ő cége legyen a legjobb, de mint az köztudott, apámmal mindig ellenségek voltak. Eleinte csak egyszerű baráti versengés volt, mint hogy ki kap több melót, meg kinek van több embere, de idővel minden megváltozott. Minato emberei rengetegszer szivárogtak be az Uchiha vállalatba, de általában mindig időben kiszúrtuk őket. Voltak, akik belülről próbálták tönkretenni a céget, voltak, akik kívülről, és rengetegszer álltunk a csőd szélén, de a végén mindig ránk mosolyogott a szerencse. Én igazán tiszteltem ezért apámat, hogy a legnagyobb bajban is állta a sarat, és egyszer olyan szeretnék lenni, mint ő.
Pontosan azért költöztünk el Tokióból, hogy ne legyenek többé a közelünkben, ha úgy tetszik, menekültünk. Ott új főnököt nevezett ki apám, itt pedig megnyitotta egy új épületét a cégnek, amelyben még nem dolgoznak olyan sokan, de ez csak idő kérdése. Soha sem értettem, hogyha apám ügyvédként kezdte, akkor minek csinálta ezt. Ugyan még mindig dolgozhatna ügyvédként, de ő mégis azt választotta, hogy nyisson egy céget. Legelőször egy kis csarnokban nyitotta meg, ahol elkezdték az üvegeket gyártani. Lassan haladtak, de mire én négy éves lettem, egy hatalmas csarnoka volt, ahol kb. 100 ember dolgozott. Amikor tíz éves voltam, akkor volt egy csarnoka Tokió déli részén, és még egy a keletin. Lassan haladt, de egy komplett üzletláncot alakított ki, és rengeteg leányvállalata lett. Mostanra elég sok embernek ad munkát, és rengeteg üveget gyártanak.
Az Uzumaki vállalat ugyanezzel foglalkozik, de nekik nincs ilyen nagy cégük. Nekik jó, ha három-négy üzemük van, azok is közel egymáshoz. Mindig is irigyelte apámat, és rengetegszer megpróbálta tönkretenni a vállalatot, de az emberei valahogyan mindig lebuktak. Volt, amelyiket a telefonálás közben kapták el, volt, amelyik elszólta magát. Egyszóval soha sem az okosakat küldte, és ennek meg is lett az eredménye.
Végül, a nagy gondolkodás közepette jött rám az álom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó