Az ajtó becsukódása után Sasuke bosszús nézéssel nyugtázta az irodában történteket, melyet Naruto sejtelmes mosollyal díjazott.
- Én léptem, megéheztem a küldetés alatt. Ha ti is akartok jönni, tudjátok, hol találtok – ajánlotta fel kézfogás kíséretében.
- Még megvárom, amíg végez, utána talán beugrunk – bökött az ajtó felé jelezve, hogy kire is gondolt.
- Rendben. Akkor majd később – intett vissza a folyosóról, majd megcélozta Ichiraku kifőzdéjét.
Az utcákon hemzsegtek az emberek. Hétköznap volt, mindenki ilyenkor intézte a bevásárlást, az egyéb dolgokat. A korábban említett büféből áradó ramenillat már több méterről is érezhető volt. Szőkénk akár csukott szemmel is odatalált volna. A ponyvát elhúzva váratlan vendéget fedezett fel a törzshelye mellett. A szürke, égnek meredező tincsekről felismerte egykori mesterét.
- Üdv Kakashi, hogy s mint? – érdeklődött mosolyogva a sensei hogyléte felől, laza vállon veregetés kíséretében.
- Szervusz, Naruto. Szabadnapom van, így gondoltam, kihasználom az alkalmat, hogy egyek egy túlontúl híres rament – sandított a főszakács felé, aki halk nevetéssel elfordult, és nekilátott a visszajáró vendége rendelésének.
- Milyen jól megy valakinek – mosolygott a válaszon. – Mi épp most végeztünk egy küldetéssel.
- Az S-osztályú bűnözők? Hallottam róluk – gondolkozott el. – Adódott bármi probléma? – érdeklődött.
- Különösebben nem. Kurama is jobban és jobban teljesít – dicsekedett el vele, miközben elé rakták a szokásosat.
- Ezt örömmel hallom – mosolygott büszkén a volt tanítványára. – Hinatáék hogy vannak? Hány hónap is van még hátra?
- Lassan már érkezik a kis drága, kevesebb, mint két hónap múlva – jelentette ki büszkén a jó hírt a leendő apuka.
- Nem gondoltam volna, hogy a csapatból pont te leszel először szülő – vallotta be őszintén.
- Elhiheted, hogy én sem – mosolygott, majd hatalmas étvággyal nekikezdett az ezúttal is isteninek tűnő ramennek.
Ezalatt a Hokage irodájában még mindig fagyos a hangulat. Tanácstalanul álltunk, és megrémülve figyeltük a csomagot. A mesterem törte meg a csendet.
- Történt már ilyesmi ezelőtt? – kérdezte, mire rögtön válaszoltam.
- Soha – ijedtem meg még jobban, már ha ez lehetséges.
- A megolvasztás még nem megy úgy, ahogy kéne, igazam van? – Tartott a választól, mivel tudta, hogy mit fogok felelni.
- Nem igazán – vallottam be.
- Semmi baj, majd gyakorold, és előbb-utóbb menni fog – bíztatott.
- Minden tőlem telhetőt megteszek – bíztattam saját magamat is. Kisebb erőlködés után sikerült megszabadítani a kezemet a felesleges tárgytól. - De most sietnem kell, Hinata vár rám a kórházban.
- Rendben, sok sikert! – Mosollyal az arcán köszönt el. – Mindkettőtöknek – tette hozzá.
- Átadom, és köszönöm – intettem.
- Várj csak! – Hirtelen visszafordultam. A lendülettől el is vesztettem kissé az egyensúlyomat. – Igen?
- Vedd fel ezt, hátha segít – nyújtott át nekem egy kesztyűt. Értetlenül néztem rá. – Feltételezem, csak a csupasz tenyered lehetett az ok az akaratlan fagyasztásra. Hirtelen jött megoldás, remélem, beválik – próbált segíteni rajtam.
- Köszönöm – válaszoltam, majd ismét célba vettem az ajtót.
Az iroda előtt Sasuke várt rám. Próbáltam leplezni az aggodalmamat a jövőt illetően, nem lenne szerencsés, ha ennyire beleavatkozna az életembe ez az átkozott jég.
- Minden rendben? – érdeklődött a bent történtek felől.
- Persze, csak megjött egy gyógyszer az egyik páciensemnek. – Nem mondtam el neki, inkább megpróbálom majd minél hamarabb megoldani.
- Akkor minden rendben. Naruto meghívott minket ebédelni. Elmegyünk? – kérdezte.
- Nekem mennem kell a kórházba. Hinatát öt perc múlva meg kell vizsgálnom.
- Történt valami? – Megijedt kissé, ugyanis a leendő keresztfiáról volt szó.
- Nem, dehogy, csak rutinvizsgálat – nyugtattam meg –, de te attól még mehetsz.
- Otthon találkozunk. – Puszit nyomott a homlokomra, majd egy csókot a számra, és elköszönt.
- Vacsora hatkor – emlékeztettem, mire ő mosolyogva felém nézett, majd elindult a barátja után.
Éppen időben érkeztem meg a rendelőbe. A barátnőm az ágyon fekve várta, hogy megérkezzek.
- Szia! Remélem, nem vártál sokat – kérdeztem aggódva, majd az ajándék kesztyűt ledobtam az asztalomra.
- Nem, dehogy, ebben a percben érkeztem én is. – Nem hittem el, tudtam, hogy öt perce biztosan várt.
- Akkor megnyugodtam – ferdítettem az igazságon. – Minden rendben volt az utolsó vizsgálat óta?
- Minden. Már nagyon várjuk, hogy megérkezzen – válaszolta a pocakját simogatva.
- Sasuke is izgatott már – feleltem, miközben előkészítettem a felszerelést.
- Ti még mindig nem terveztek nekünk is egy keresztgyereket? – faggatózott.
- Még nem érzem késznek magam a feladatra. – Ismét nem az igazat mondtam. A jeges kaland óta nem mertem megkockáztatni, hogy bármi történjen a picivel, főleg a ma történtek után.
- Csak te gondolod így, mindenki tudja, hogy remek anyuka lennél – öntötte belém a lelket, miközben a zselét egyenletesen elkentem a domborodó hasán. - Juj, de hideg a kezed! – nevetett fel, majd amennyire tudta, reflexszerűen összehúzta a pocakját.
- Oh, sajnálom. – Hirtelen elrántottam a kezemet, majd megmostam forró vízzel, hátha felmelegszik egy kicsit. Több-kevesebb sikerrel, de tűrhető hőmérsékletet sikerült elérnem.
Minden ellenőrzést végrehajtva közöltem a leendő anyukával, hogy minden rendben, és a legközelebbi időpontot is megtárgyaltuk.
- Minden rendben. Olyan eleven, mint az apja! – Mosolyogva hallgatta a mondandómat.
- Igen, tapasztalom nap mint nap. Főleg, amikor aludnék, akkor próbál taijutsut gyakorolni – mesélte nevetve.
- Még milyen lesz, amikor itt lesz velünk! – képzeltem el az elkövetkezendő napjainkat, ahogy pár év múlva mindenki a kis Narutót keresi mindenhol, aki a hokage rezidenciát labirintusnak képzelve bújik el mindenki elől.
- Igen, előre félek. – Segítettem neki felülni, ugyanis nem egy kistermetű babáról volt szó, e miatt nem kis hasat növesztett az anyukája.
- Ott leszünk, hogy segítsünk – nyugtattam meg.
- Remek keresztanyuka leszel.– Az elmúlt hét hónap alatt elég sokszor hallottam már, és én is kezdtem elhinni.
- Igyekszem – mosolyogtam válaszként. – Hazakísérlek, utána megyek vásárolni, utána haza vacsorát főzni – kaptam fel a cuccaimat a székemről.
- Nem szükséges. Naruto Ichirakunál vár rám.
- Akkor elmegyek veled, mert az én uram is ott van. – Együtt indultunk ki a rendelőből. Úgy éreztem, mintha valamit otthagytam volna, de nem tudtam rájönni, hogy mit. Biztosan ezen fogok gondolkodni addig, amíg rá nem jövök, mi az.
Naruto és Sasuke már egy jó ideje ültek a kifőzdében. Szóba került a kapcsolatuk, és úgy beszéltek az eddigi életük nagyobb állomásairól, mintha olyan öregek lennének.
- Felkészültél te arra, hogy apa legyél? Nagyon nagy felelősség, remélem, tudod – oktatta ki Sasuke az örökös, szőke idiótát.
- Én igen. A kérdés, hogy te nem tervezel felkészülni ilyesmire?
- Szeretnék. Legalábbis csak én. Sakura az átkozott jeges dolog miatt nem mer kockáztatni. Fél, hogy kárt tesz a születendő gyerekében, és ezután soha nem is lehet neki. Hatalmas lelki trauma lenne számára. Persze nekem is.
- Mondanám, hogy próba, cseresznye, de azért egy élettel nem lehet így játszani.
- Amíg nem biztos benne, én nem erőltetem. Addig pedig ott lesz nekünk a keresztfiunk – nyugtatta meg magát.
- Az biztos, hogy szerencsés kis fickó. Egy Uzumaki az apja és egy Uchiha a keresztapja. Az anyjáról és a keresztanyjáról nem is beszélve.
- Ajánlom neked, hogy neveld meg. Nem szeretném, hogy ő is olyan meggondolatlan, idióta legyen, mint az apja volt. Vagyis amilyen most is az apja.
- A csavargó csak fogja be a száját – bökte oldalba nevetve a legjobb barátját, ezzel jelezve, hogy viccnek szánta az egyébként sértő kifejezést.
Alig tizenöt perc kellett, mire lassabb tempóval, de odaértünk a célállomásunkhoz. A megszokott látvány fogadott. Naruto egy oszlopot készített a körülbelül öt, színültig kiürített tálból, Sasuke pedig még mindig azzal az eggyel volt elfoglalva.
- Nem hazudtolod meg magad, drágám – lépett a férje mellé Hinata, és csókkal köszöntötték egymást. Én is követtem a példáját.
- Kész vagy? El kell mennünk bevásárolni a vacsorához. Mit akarsz enni? – kérdeztem, miközben kifizette az ételét.
- Csak rátok vártunk. Elég lesz majd a szendvics, ettől nagyon jól laktam – vallotta be.
- Akkor mi elindultunk haza – készülődött az Uzumaki-család az induláshoz. - További szép napot! – Mindenki adott mindenkinek puszit, a fiúk pedig kézfogással köszöntek el egymástól.
A boltba menet nem nagyon beszélgettünk. Nagyon elmerengtem a ma történteken. Bár lehet, Sasuke mesélt valamit, de nem nagyon értettem belőle bármit is. Esetleg néha reflexből bólogattam.
- … azután meg a tészták kígyóvá változtak, és majdnem megfojtottak, de levágtam őket magamról. Eléggé meg is vágtam a nyakam. Azt hiszem, el is fertőződött.
- Szuper – ment a gépies válasz.
- Sakura, nem is figyelsz rám – szorította meg a kezemet.
- Ööö, igen, bocsi, csak elgondolkoztam.
- Ha aggaszt valami, nekem elmondhatod.
- Tudom – nyomtam csókot a vékony ajkára.
Átléptük a küszöböt, és azon agyaltunk, hogy végül mit is együnk majd vacsorára. Előre tudtam, hogy nem lesz egy könnyű menet.
- Én még mindig a szendvicset javaslom – húzott a pékáruk felé.
- De az nem laktat annyira, és én nem ettem meg egy egész tál rament, szóval nekem az nem elég – akadékoskodtam.
- Ettől függetlenül nem árt, ha viszünk szendvicshez valót is – hajtogatta folyamatosan a mondandóját.
- Szerintem veszek magamnak salátát – morfondíroztam.
- Mert az jobban laktat, mint a szendvics, igen, igazad van – kezdett bele egy játékos veszekedésbe.
- Nem is mondtam olyat, hogy jobban laktat, de én most azt kívánom – szálltam szembe vele.
- Én hadd ne mondjam, mit kívánok. – Próbált megcsókolni, csakhogy én inkább elfordultam mellőle, és a saláták irányába indultam. - Túl makacs vagy, nem gondolod? – indult utánam, majd folytatta, amit elkezdett.
- Nem érdekel, nem gondolod? – vágtam vissza huncut mosollyal az arcomon.
Egy szemforgatással lezárta ezt a beszélgetést, pedig én még csak bele se jöttem, de azért a győzelem nem esett rosszul. Végül, hogy a kötekedőnek is igaza legyen, vettünk szendvicshez valót is, hogy megnyugodjon a pici lelke.
Fizetés után nem sokkal már a konyhában pakoltuk le a vásárolt dolgokat, és mindent a helyére tettünk. A szekrényben lévő teásdoboz láttán úgy gondoltam, főzök pár bögrényit. Nem sokkal később le is főtt a tea, és a nappaliban ülve el is kezdtem iszogatni. Nem volt semmi sürgős dolgom, így nem is siettem vele.
Legalább volt időm elgondolkodni, hogy mit is csinálhatnék az újabb, jeges problémával. Talán a kesztyű jó lehet ideiglenes megoldásnak. Villámcsapásszerűen jutott eszembe, hogy amit elfelejtettem elhozni, az a kesztyű, amit az asztalon hagytam.
- Baka, baka, baka – csapkodtam meg a tepsi nagyságú homlokomat.
- Kérdezzem meg, hogy mi a probléma, vagy csak tegyek úgy, mintha semmit se láttam volna? – nézett rám Sasuke értetlenül, egy szál törölközőben.
- Semmi, elfelejtettem valamit még a kórházban, és most jutott eszembe – masszíroztam fájdalmasan halántékomat.
- Nagyon sürgős az a valami, vagy ráér holnap is? – sóhajtotta, majd érdeklődve elém lépett.
- Ráér holnap is, azt hiszem – tettem hozzá gondolatban.
- Akkor idd meg a teádat, és gyere el velem fürdeni – nyújtotta felém a köntösömet, és megpuszilta a vörösre ütögetett homlokomat.
- Teleengedted a dézsát? – Valamennyit javult a hangulatom a hír hallatán.
- Színültig – ballagott el vissza sem nézve a fürdőig.
- Rohanok! – kiáltottam utána, hátha hallotta.
Gyorsan elszürcsöltem a bögrémben levő maradékot, majd én is a fürdőbe siettem. Sasuke majdnem elaludt, mire odaértem. Legalábbis a szeme csukva volt.
Amikor meztelenül bemásztam mellé a nagy és kényelmes kádba, vigyorogva átölelte a derekamat, és maga elé húzott. Jólesett szinte szétfolyni, ellazulni a vízben. Ez után a nap után úgy gondoltam, meg is érdemlem.
Hogy legalább a napom vége ne legyen jó, hirtelen egyre keményebbnek éreztem a vizet, majd pár másodperccel később arra lettem figyelmes, hogy az eddig folyékony halmazállapotú víz immár vastag jéggé fagyott.
- Mi a…? – ijedt meg mögöttem a vőlegényem, természetesen velem egyetemben.
- Úristen, sajnálom, nem akartam, én csak… - hadartam, de semmi értelmeset nem tudtam mondani.
- Semmi baj, nem a te hibád – nyugtatott, miközben éreztem, hogy a bőre libabőrössé válik, és majdhogynem vacog mögöttem. A szája színe is kezdhetett lilává változni, bár nem láttam, mivel nem bírtam megmozdulni.
- Dehogynem, kié másé lehetne!? – szidtam le, mivel nagyon bosszús lettem ettől az egésztől.
Ez után nem is hergelt tovább, inkább csendben maradt, és várt. Várt arra, hogy csináljak valamit. Én is arra vártam, hogy sikerüljön, csak olyan ideges állapotba kerültem, hogy nem bírtam rendesen koncentrálni. Pár mély lélegzetvétel után kissé megnyugodtam, és újból megpróbáltam megoldani a problémát. Sok sikertelen kísérlet után ismét kezdtem elveszíteni a higgadtságomat. Később sikerült, és megszabadultunk a jég fogságától.
Azonnal ki is másztam Sasuke mellől, nehogy megint balesetet okozzak. Magam köré tekertem egy törölközőt, és kirohantam az erkélyre. A hátam mögött még hallottam, hogy utánam kiabálnak, de friss levegőre volt szükségem.
Szinte hallani lehetett, ahogy a fogaskerekek kattogtak az agyamban. Lázasan agyaltam, hogy mit tehetnék. Muszáj lesz valamit, mert ez így nem mehet tovább. Nem hagyhatom, hogy irányítsa az életemet. Rátámaszkodtam a korlátra, és lehunyt szemmel élveztem a hűsítő szellőt, közben a szívemen ült a jég.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó