A hideg levegő álnok módon bekúszott a jó meleg takaróm alá, felverve ezzel egy szép álomból. Hunyorítva kikukucskáltam a párnáim közül, és meglepődve vettem észre, hogy nyitva vannak az ablakok. Novemberben! Csak egyetlen olyan elvetemült, elmebeteg idióta létezik a földön, aki ebben az évszakban kinyitja az ablakokat, és az a bátyám. Komolyan ennyire nem érdekli, hogy tüdőgyulladást is kaphatok?!

Vacogva kikászálódtam az ágyból - mert ugye teljes nyugalommal gatyában aludtam el, azt gondolva, a szobámban úgysincs hideg -, és becsuktam minden ablakot, majd kómásan elmásztam a bátyám szobájáig. Olyan álmos voltam, hogy azt se láttam, jó felé megyek-e, de mikor megláttam az ajtaján a névtábláját, dühömben akkorát vertem az ajtóra, hogy attól féltem, tokostól szakad ki a falból. Semmi válasz. Megpróbáltam újra, de megint semmi. Elfutott a méreg, és minden álmosságot figyelmen kívül hagyva berúgtam az ajtót. Az a szemétláda békésen szunyókált!

Felrángtattam, mire nagy nehezen kinyitotta a szemeit. A mocsok.

- Mi van, öcsi? Hajnali fél négy van - nyögte.

- Kinyitottad az ablakaimat, ugye?! - sziszegtem a képébe. Elvigyorodott.

- Csak nem fáztál? - érdeklődött.

- Baszd meg - morogtam.

- Na! Hogy beszélsz az egyetlen testvéreddel, Sasuke? - förmedt rám tettetett dühvel.

- És ha tüdőgyulladást kapok? Nem volt vicces - torkoltam le. - Majdnem lefagyott a micsodám...

- Igen, az a legfontosabb - röhögött fel. Erre már én is elnevettem magam.

Mintegy végszóra, megjelent az ajtóban anya, és rettenetesen dühösnek tűnt. Ajaj...

- Uchiha Itachi! Uchiha Sasuke! Mi a francot csináltok ti hajnalok hajnalán?! Ki tette tönkre a zárat? Az isten szerelmére, elmúltatok húsz évesek! Kapjátok össze magatokat, mert nagyon megjárjátok! Most pedig mindketten vissza az ágyba, gyerünk! - Miután úgy érezte, kellőképp lehordott minket, visszavonult aludni.

Hiába vagyunk felnőtt emberek, annál nincs ijesztőbb, ha anya dühös. Kivéve talán apa, de amikor anya úgy istenigazából begőzöl, még ő sem mer ellent mondani neki. A családom milliomos, ez tény, viszont annyi a viszálykodás, hogy az összes pénzt elajándékoznám egy kis békéért.  Lassan visszavánszorogtam a szobámba, visszabújtam a takaró alá, és próbáltam nem arra gondolni, hogy reggel hatkor munkába kell mennem.

Az ébresztőóra pontosan hatkor éktelen csörömpölésbe kezdett. Teljes erőmből a falhoz vágtam, mire elhallgatott. Ezt még Itachitól kaptam, mivel nálam a vekker fogyóeszköz volt. A telefonra nem ébredtem fel, így vekkert kellett kapjak, de mindegyiket vagy agyoncsaptam, vagy a falhoz vágtam. Itachi rendelt nekem a netről egy focilabda alakú órát, ami csak akkor hallgat el, ha ráütsz, de akár falhoz is csaphatod, semmi baja nem lesz. Mondanom se kell, mennyire örültem neki.

Komótosan kikászálódtam az ágyból, és elbattyogtam a fürdőszobámig. A tükörbe nézve szabályosan megrémültem. A szemem alatt nem táskák, hanem egyenesen paplanok ékeskedtek, az arcom sápadtabb volt, mint szokott lenni - már ha ez egyáltalán lehetséges -, és úgy összességében úgy néztem ki, mint akit kimostak.

- Uram atyám... - motyogtam, csak úgy magamnak.

Megmostam a fogam, felrántottam az új öltönyöm - ami anyám szerint egy ritka szexi Armani -, és visszaálltam a tükör elé. Nagy műgonddal felzseléztem hátul a hajam, a frufrumat szabadon hagytam. A hideg víz és az arcszesz hatására egyből felélénkültem, nyoma sem maradt a táskáimnak, és a beesett, gyűrődött arcom is kisimult.

- A tökéletes Uchiha Sasuke indulásra készen - mondtam a tükörképemnek, és leszáguldottam a konyhába.

Felkaptam a mappáimat meg a slusszkulcsomat, felkaptam a kabátom, és lesiettem a garázsba, mert már így is késésben voltam. Bepattantam a kocsiba, és száguldottam, egyenesen apám cégéig. Gyorsan leparkoltam, és berohantam a hatalmas épületbe. Sajnálatomra Karin, apám titkárnője már ott volt. El se merem képzelni, hánykor kelhetett, hogy mindennel végezzen, mire én beérek. Szokás szerint hat kiló sminket magára kent, testhez simuló szoknyát és blúzt vett fel, a parfümje, amiből egy litert magára fújt, pedig olyan émelyítően édes volt, hogy felkavarodott tőle a gyomrom.

- Jó reggelt, uram! - köszöntött.

- Jó reggelt, Karin - sóhajtottam. A hátam közepére se kívántam ezt a nőt.

- Talán rosszul aludt az éjjel? - kérdezte mézesmázos hangon.

- Nem, Karin, csak álmos vagyok, ugyanis reggel hét óra van - mordultam rá.

- Hozzak egy kávét?

- Igen. A legerősebbet, cukor és tej nélkül. - Bólintott, majd elsietett. Végre!

Egyenesen a lifthez siettem, hogy ne érhessen utol, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor a liftajtó bezárult előttem. A legfelső emeletre érve az irodámba siettem. Lepakoltam a mappáimat, aztán levágtam magam a székembe. Az ablak felé fordultam, és csak néztem ki a fejemből. Az íróasztal mögött nem is volt fal, hanem egyetlen, hatalmas üvegablak. Ezen keresztül szoktam bámulni az embereket, mikor végképp eluntam magam. Láttam, ahogy egy Mercedes Angel befordul a parkolóba, és közvetlenül az én kocsim mellé parkol be.

Egy nő szállt ki belőle, innen nézve aprócska, de meglehetősen nőies. A haja rózsaszín, de csak ennyit láttam, mert az arcát eltakarta egy hatalmas napszemüveg. Nem értettem, minek ebben az évszakban, pláne hajnalban napszemüveg, de nem is érdekelt. Le sem tudtam venni róla a szemem. Krémszínű, a derekánál megkötős kabátot viselt, ami leért a combja közepéig, és hosszúszárú csizmát. Míg átért a parkolón, két autó is kis híján kivasalta. Nagyon ügyetlen volt, és eléggé vicces, de komoly arccal menetelt tovább.

Meglepetésemre nem Karin, hanem Ino lépett be a kávémmal. Mikor letette elém, hálásan pillantottam rá.

- Gondoltam, korán reggel nem Karin a megfelelő társaság - mosolygott.

- Hát nem. Köszönöm, Ino. - Mikor meglátta, kit nézek, szélesen elmosolyodott.

- Sakurát bámulja, uram? - Majdnem kiköptem a kávém.

- Sakura a neve?

- Igen. Ügyetlen, szétszórt, figyelmetlen, de nagyon komoly, okos és rideg. A legjobb barátnőm. Ő a Haruno divatcég vezérigazgatójának a lánya. Itt van az anyja, ezért jöhetett.

- Honnan tudsz ennyit róla? - csodálkoztam.

- Nos, ő a legjobb barátnőm. Most múlt húsz, de már a fél Uchiha vállalat belé szerelmes - csóválta meg a fejét.

- Mitől rideg? Azt mondtad, az.

- Igen. Ne haragudjon, de erről majd ő beszél, ha akar. Nem vagyok pletykás - mondta, majd kivonult az ajtón. Követtem.

Kivágtam az ajtót, és futni kezdtem a szőkeség után, ami azért volt furcsa, mert általában a nők futkosnak utánam. Csakhogy nekem nem a csábítás volt a célom jelenleg. Befordultam a sarkon, amikor nekiütköztem valakinek, és az egész kávémat ráöntöttem. Bosszúsan rám kiabált.

- Nézz már a lábad elé! - A rózsaszín hajú volt az.

- Bocsánat - motyogtam, de még be sem fejeztem, a kezembe nyomta az összekávézott kabátját.

- Ezt ki fogod tisztíttatni - mordult rám. A hangja még így is szépen csengett, én meg csak bólogatni tudtam. Sarkon fordult, és otthagyott.

Tátogva néztem utána. Micsoda nő! Így lehurrogni engem... Soha senki nem merte ezt megtenni. És még csak dühös sem vagyok. Azt hiszem, pszichológushoz kellene mennem, hogy megjavult a modorom, csinálja vissza...

Amikor letelt a - hála Istennek - Karin-mentes munkaidőm, leszáguldottam a kocsimhoz, és úgy döntöttem, teljes gázzal fogok hazamenni. Beindítottam a motort, és miközben kitolattam a helyemről, ránéztem az órára, ami hiba volt. Nekiütköztem valaminek, ami tompán puffant.

- Picsába! - káromkodtam el magam. Kiszálltam a kocsiból, és a hátuljához siettem, hogy felbecsüljem a károkat, de nem arra számítottam, amit ott találtam. Sakura hevert a kocsim mögött, méghozzá vérző fejjel, és a karja köré gömbölyödő testtel. Rémisztően törékenynek tűnt, és nagyon úgy nézett ki, hogy soha többé nem fog megmozdulni.