Édesanyámat megöleltem és ismét zokogásba kezdtem. Nézett rám kérdően.
-Jól vagy kicsim?
-I-Igen.
Remegve jött ki számon. Már teljesen összezavarodtam.
-Ne hazudj ! Tudom,hogy nem igaz!
-Semmi…Csak rosszat álmodtam.
Mondtam neki mosolyogva. Ő visszamosolygott rám.
-Ha te mondod…De,ha bármi baj van mondd el nekem.
-Persze anya…Tudom!
Álkuncogásba kezdtem. Édesanyám egy puszival távozott. Gyorsan összekaptam magam…De eszembe jutott a koldus asszony szavai. Kikotortam az ékszeres dobozomból és felvettem. Ekkor fura dolog történt velem… A jel a nyakamról eltűnt. Nem fájt és nem is volt ott semmi sem…Nagyon fura volt az egész. Ezek után gyorsan összeszedtem magam és indultam a buszhoz evvel együtt a suliba is. Kezdtem nem törődni a tegnapival. Kezdtem abba belenyugodni,hogy csak álom volt az egész és én csak beképzeltem magamnak azt a jelet. Viszont ahogy sejtettem nem láttam a fekete hajú és hófehér bőrű fiút. Akárhova néztem nem láttam sehol sem. Ez valamilyen szinten megnyugtatott de az a tudat,hogy valós személy ez nagyon is zavart,hisz Naruto biztos ismerhette másként nem lett volna mérges amikor kérdezgettem róla. De,hogy mi az igazság én azt nem tudom. Egész órán csak ezen agyaltam. Ekkor valaki egy levelet dobott a padomra.
Sakura-chan te jössz majd a kirándulásra? Csak mert ha igen akkor én is megyek….És még valami…Akarok veled beszélni erről-arról!
Ránéztem Narutora és ő komoly arcot vágott. Nem tudtam elképzelni mi baja lehet. Szünetbe az iskola udvarán találkoztunk.
-Miért hívtál?
-Honnan van?
-Micsoda?
Ekkor neki lökött a falhoz. Nagyon közel volt hozzám és kezdtem megrémülni tőle.
-A nyaklánc!
-E-Erről beszélsz?
Kivettem a felsőm alól a nyakéket.
-Igen. Honnan van?!
-Kaptam egy asszonytól!
-Asszony?
-Igen…Mert segítettem neki. De…De jó szándékú volt. Láttam rajta!
Hirtelen kitépte a nyakamból és eldobta.
-Erre nincs szükséged! Csak bajt fog rád hozni…
-De Naruto!
-Majd a kiránduláson találkozunk. Szia.
Elmosolyodva elment… Mint aki jól végezte dolgát. Én meg elkezdtem keresni a nyakláncot. Nagyon idegesített Naruto viselkedése. Nem értettem miért ilyen...Hogy miért akadt ennyire ki egy nyaklánc miatt. Semmi jelentősége nem volt. Megakartam azért tartani,mert ez számomra egy ajándék és gyönyörű szép…Maga a nyaklánc díszítése és a kereszt aminek a közepén egy csillogó fekete ékkő található. Ekkor nagy nehezen megtaláltam a fűbe,de valaki megérintette a kezem. Felnéztem és…
-Ma-Maga?!
Magához húzott. Próbáltam ellökni magamtól,de nem ment.
-Ne félj! Nem vagyok rossz…Csak másként jó.
-Másként jó?
-Ha bármi baj van csak szólj!
A kezembe nyomta a nyakláncot és megint eltűnt,mint akit a föld nyelt el. Elmosolyodottan elmentem és nyugodtan kijelenthettem,hogy nem rossz ez a fiú. Naruto reagálása meg nem igazán érdekelt. Tudom,hogy félt ő is,de evvel nálam nem fog túl sok mindenre menni. Az nap nagyon sokáig voltam az iskolában. Készülődtem év eleji dolgozatokra és agyaltam azon a fiún és Naruton. Mikor mentem volna haza valaki berántott egy terembe. Nagyon sötét volt és féltem…Nem is kicsit. Nem tudtam ki lehetett az. Lehet,hogy az a fiú? Nem..Nem hiszem,mert ekkor egy női hangot hallottam meg.
-Nocsak…Nocsak.
Nem tudtam ki az. Egyszer csak a sötétben vörös szempárokat láttam. Egyre jobban és jobban féltem. Ekkor éreztem,hogy valaki a csuklómat megnyalta. Ördögi nevetésbe kezdet. Éreztem,hogy az arcomhoz egy kést nyomtak. Megvágták az arcom és kezdték lenyalni a vért az arcomról…De egyúttal a könnyem is. Beleremegtem. Csak az járt az eszembe…Miért? Mi történik? A torkomon egy hang sem jött ki. De hirtelen valami kép bevillant…Bevillant egy kép egy fiúról és egy lányról akik úgy néz ki,hogy szeretik egymást. És annyira fura volt az egész,hogy hallottam a beszélgetésüket. Ennyi maradt meg bennem akkor…
-Élned kell az emberekért akit szeretsz!
Hirtelen kinyitottam a szemem. Próbáltam kiszabadulni. Rájöttem,hogy sírással nem érek el semmit sem! Ordibáltam, verekedtem próbáltam kiszabadulni. Nagy nehezen kikerültem a karmaik közül és az ajtó felé szaladtam, de ekkor valaki elkapta a lábam. Nagyot sikítottam.
-SEGÍTSÉG! Valaki! Kérem!
-Nem mész sehová sem.
Elnevette magát és a többiek közeledtek felém. A lány kit először hallottam,mint ha átalakult volna. Az emberi formája eltorzult. Nem hittem a szememnek. Most kezdtem nagyon megrémülni. Nagy karmai és agyarai lettek. Enyhén sárkányszerű volt. Fekete volt az egész teste,de a szeme vörös volt,mint a vér. Egyszer csak a nyakláncomat kitépték. Olyan volt ez az egész,mintha ők felakarnának falni…Megakarnak ölni,de nem tudom miért. Hirtelen nagyobb sötétség lett. Körülnéztem már nem láttam szinte semmit sem. Viszont már azokat az embereket vagy lényeket… Nem is tudom… Ők is eltűntek és vér maradt helyükön, ahogy a sötétség elnyelte őket. Ekkor az a fiú jött ki akivel találkoztam. Megint a kezembe nyomta a nyakláncot és csupa vér volt,ahogy a fiú is…Az arca… A keze…Mindene.
-Mi-Mit tettél velük?
-Ne aggódj nem esett semmi bajuk.
Néztem kérdően. Mire megakartam volna kérdezni eltűnt. Elkezdtem hátrálni és amikor a falhoz értem leültem. Dermedten ültem és sírtam. A nyakláncot szorongattam. A sötétség kezdett eltűnni. De amikor megláttam,hogy kik voltak azok akik rám támadtak...Levegőt venni sem tudtam. Odaszaladtam hozzájuk. Kezdtem bepánikolni,hogy megölte őket. Meglökdöstem őket és semmi bajuk nem volt az osztálytársaimnak. Egy nagy kő esett le a szívemről. Azt valahogy nem értettem, hogy honnan van ez a sok vér. Ahogy néztem őket láttam rajtuk, hogy nagyon meg vannak rémülve ettől a sok vértől, de jogosan. Még én is félek.
-Mi-Mi történt?
Lehajtottam fejem és…
-Ha én azt tudnám…
Ekkor valaki berontott..Hála istennek csak egy barátom volt.
-Sakura-chan! Minden rendben?
Láttam Naruton,hogy nagyon aggódik.
-Nem..Nem tudom.
Teljes sokk alatt voltam. Azt sem tudtam mit beszélek.
-Úristen. Mi ez a sok vér?!
-Az a fiú.
Láttam rajta,hogy kezd dühős lenni.
-Mondtam! Az a nyaklánc csak bajt fog rád hozni!
-Ne mondj hülyeségeket! Ez csak egy nyaklánc!
-De nem akármilyen!
-Azt ne mondd,hogy valami badarságban hiszel?!
-Nem,nem badarság és nem hiszek semmiben sem…
Ekkor elhalkult a hangja.
-…Csak benned!
Nem értettem mi ütött belé,de akart-akaratlanul elpirultam.
-E-Ezt,hogy érted?
-Majd egyszer megtudod…Sakura-chan.
Ekkor magához ölelt és a nyakam tájékán ütést éreztem. Elájultam. Felébredtem a szobámba és megint nem tudtam,hogy mi történt. Reméltem, hogy ez az egész csak egy rémálom, de amikor kinyitottam a naplóm…Rémülten eldobtam. Hátra estem ismét. A naplóm pont azon az oldalon marad nyitva, ahol ez volt írva vérrel:
Hamarosan!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó