Ma megyek az új iskolámba…Remélem nem fognak kitagadni. Végül is ott van az egyik legjobb barátom is. Ő úgy is megvéd,meg majd segít beilleszkedni…Vagyis remélem. Ha másként nézzük szegény bolond meg kell hagyni,de bízom benne. Igen..Ő majd segít nekem.
Jegyeztem fel a naplómba stressz levezetésként aznap reggel. Nagyon,de nagyon izgultam…És nagyon féltem is,hogy milyen lesz. Olyan gyorsan telt az idő,hogy észre sem vettem,hogy már indulnom kell a buszhoz. Édesanyám,mint mindig útnak indított és megpuszilt. Még mindig kisgyerekként tekintet rám,de ez engem annyira nem zavart. Valahogy én sem akartam felnőni…Valahogy mindig az ő kicsi lánya akartam lenni. Túlságosan féltem a valóvilágtól. Talán azért is menekültem egy naplóba ahol másvilág van! Ebben leltem örömem és bánatom is. Pontosabban,ha valami bántott ebbe a naplóba vettetem…Ha csak más akartam lenni…Ha csak más világba akartam repülni,élni ebbe a naplóba menekültem és ideírtam le álmaim. Ebben a világban úgy éreztem szabad lehetek…Úgy éreztem,hogy ez a kiskönyv engem meghallgat…És ez boldoggá tett engem. Boldoggá,hogy van valakim aki meghallgat…Lehet velem van a baj,de a naplóm lett a legeslegjobb barátom…Ő mindig mellettem állt. Túl sokat csalódtam…Túl sokat voltam szomorú,mert kiközösítettek mert más voltam és ez nagyon fájt…De most már új életet kezdek…Szeretnék élni! Szeretnék barátokat! Szeretnék szerelmet…Vagyis…Szerelmes lenni. Nekem már az is elég lenne. Szeretném tudni milyen ez az érzés valójában.
A nagy elmélkedésembe lassacskán megérkeztem az új iskolámba. Nem láttam őt..Nagyon bepánikoltam. Mi lesz most velem? Nem szerepelhetek le az első napon! Ám ekkor megláttam egy fiút…Nagyon ijesztően nézett ki…Nem is…Inkább a szívem hasadt bele,ahogy ránéztem,de nem tudom miért. Alig kaptam levegőt. Egyre gyorsabban vert a szívem. Azt hittem,hogy nyomba meghalok. Hirtelen valaki hátba veregetett.
-Sakura,minden rendben? Olyan sápadt vagy?
-Na-Naruto? Te..Te vagy az…
Ekkor visszanéztem ahol az a fiú állt,de már nem láttam. Valamiért ürességet kezdtem érezni és váratlanul elkezdett esni a hó is. Csodálkozva néztem fel az égre,hogy ilyen hamar…Még csak most kezdődött az ősz és már hó? Furábbnál-furább dolgok jutottak eszembe. Viszont a hó ahogy jött úgy is ment el. Ekkor Naruto megtöri a csendet.
-Annyira fura vagy…
-Nem..Izé..Csak izgulok.
-Nyugi nem kell. Jó suli hidd el nekem. Én nem csalódtam benne.
Mosolyodott el ami enyhén megnyugtatott…De az a fiú nagyon,de nagy az elmémbe férkőzött.
-Mond csak…
-Hmm?
-Volt itt egy fiú… Azt hiszem fekete haja volt és…
Ekkor a szavamba vágott idegesen.
-Nem tudom ki lehetett az!
-É-Én csak kérdem…Nem kell ezért leszedni a fejem!
-Elnézést Sakura.
Óvatosan magához húzott és megölelt.
-Szerintem menjünk lassacskán,mert elfogunk késni óráról és az nem hiányzik nekünk.
Bólintottam és elindultunk az első óránkra. Csak beszélgettünk,de rám került a sor… Nagyon aggódni kezdtem,hogy elfogom rontani a bemutatkozást,de simán ment…Elmosolyodva visszaültem a helyemre és vártam a továbbiakat,hogy mi lesz ebben az iskolában a sorsom… Vártam a 12.-esként a nagyobb akadályokat. Akkor valahogy úgy éreztem semmi sem állíthat meg. Legbelül felnőttnek kezdtem érezni magam ezek után. Elég fura ez magamtól,de ez valahogy lelkierőt és önbizalmat adott ettől a sikerélménytől. Az órán sok mindenről szó került,mint például a kirándulásról. Engem ezek a dolgok annyira nem érdekeltek csak elmélyedtem a tudatomba. A nagy zajt kizártam a fejemből…Akart akaratlanul kinéztem az ablakon és ismét láttam a fiút…De most mindene csupa vér volt. A hó ismét esni kezdett. Ránéztem az arcára és nem tudtam eldönteni,hogy most sír vagy a hó olvad szét a hófehér vér borította arcán. A szemembe nézett…Kezdtem rosszul lenni. Képek kezdtek megjeleni előttem egy fiúról aki tiszta vér…Sírt…Zokogott a halott családja mellett. Láttam valami sötétséget is aki a kezét nyújtotta neki. A fiút elnyelte a sötétség…Szemei vörösek lettek… Majd kinyitottam a szemem. Körbe néztem és rájöttem,hogy a gyengélkedőn vagyok. Naruto aggódon magához ölelt.
-Mi történt Sakura-chan?
-Nem…Nem tudom. Azt sem tudom,hogy kerültem ide!
Majd egy szellő csapta meg az arcom. Nyitva volt az ablak. Nem mertem kinézni. Beleremegtem és egy könnycsepp gördült le az arcomon. Zokogni kezdtem és nem bírtam abbahagyni.
-Naruto miért?
Nézett rám értetlenül.
-Miért vagyok én itt?
Jó magam sem értettem,hogy mit beszélek.
-Ki vagyok én? Ki az a fiú? Tudom,hogy ismered!
-Fejezd be!
Hallottam valamit amit suttogva mormolt,de nem értettem. Az iskolaorvos bejött és mondta,hogy menjek haza. Naruto kísért egy darabig,de neki visszakellett menni még az iskolába nem akart bajt magának. Ezt én meg is értettem. Ballagtam lassacskán haza,de eszméletlen nagy mellkas fájdalmam lett. Már tényleg nem értettem… Talán beteg vagyok. Ismét nem kaptam levegőt. Láttam a fiút megint ahogy egy koldus öregasszony felett áll. Majd lenéztem a föld és újra fel…Megint eltűnt? Valami mégis az asszonyhoz vonzott. Odadobtam neki egy nagyobb összeget és odaadtam az ennivalóm is amit édesanyám rakott ebédre nekem. Mentem volna el…
-Kisasszony köszönöm.
Megfordultam.
-Igazán nincs mit. Ezer örömmel adom.
-Kérem várjon egy percet.
Megálltam és visszamentem hozzá.
-Igen?
A kezembe nyomott egy nyakláncot. Hasonított egy rózsafűzérhez.
-Kérem fogadja el.
-De…De ez mi?
-Ez egy rózsafűzér mely megvéd minden gonosztól.
-Megvéd? Engem?
-Igen. Ilyen jó emberek hamar bajba kerülnek ebbe a sötét világban.
Nem tudtam megszólalni sem. Kirázott a hideg.
-Kö-Köszönöm.
-Nincs mit kedveském. Sok jót kívánok neked! Szükséged lesz rá…
Felraktam a nyakéket a nyakamba. Gyorsabban kezdtem menni. Mondhatni enyhe kocogásba,hogy elérjem a buszt. Már nagyon haza akartam érni. Ez a mai nap nekem sok(k) volt. Haza is értem a meleg kisotthonomhoz. Benyitottam és édesanyám várt rám. Megölelt engem és meg is puszilt. Igaz,hogy el volt csodálkozva miért vagyok itthon ilyen hamar… De látta rajtam,hogy nem vagyok valami jól. Az asztalhoz hívott és megebédeltünk.
-Kislányom mi az a nyaklánc?
-Tessék?
-A nyakadba.
-Tényleg…
Nevettem zavarodottan.
-Kaptam.
-Mégis kitől?
-Egy koldustól amiért segítettem neki.
-Koldus? Mi volt ma? Mit történt veled kicsim?
Aggódóan és idegesen kérdezte.
-Se-Semmi. Csak segítettem egy embernek ennyi.
Az áram hirtelen elment. Én rendesen felugrottam.
-Kicsim jól vagy?
-I-Igen.
Már kezdtem unni,hogy mindenki csak ezt kérdezi.
-Biztos?
-IGEN,ANYA!
Felszaladtam a szobámba. Már elegem volt mindenkiből! Egyedül akartam lenni! Csak én és a naplóm.
Ez a mai nap nagyon fura volt. Egy icipicit félek is attól a fiútól. Mintha követne… A hideg kiráz tőle. Vajon Naruto miért nem mondja el,hogy kicsoda? De a legfontosabb miért alakult így az egész… Lehet az is,hogy a véletlen műve és csak bebeszélem magamnak nem tudom. Mégis…Az a fiú élőnek vagyis…Valósnak nézett ki…És az a sok vér…Nagyon…Sok…Vér…
Közbe az álom nyomott el az íróasztalomnál. A naplómon feküdve csak törtek elő bennem érzések és emlékek. Arra ébredtem fel,hogy sírok és valami kicsapta az ablakot. Nagyon megijedtem,de avval nyugtatgattam magam,hogy csak a szél volt. Vissza bezártam az ablakom,de valaki átkarolt és éreztem az ajkát a nyakamnál. Ismét kirázott a hideg…De ez mégis megnyugtató volt. Óvatosan megcsókolta a nyakam…De ekkor nagy fájdalmat éreztem. Olyan volt ez az érzés,mint aki beleharapna a nyakamba.
-Ne aggódj! Ezt a te érdekedbe teszem Shiaku.
-Shiaku?
Mi-Miről beszélsz? Mi az a Shiaku? Elkezdtem félni és ismét szédelegni kezdtem.
-Még találkozunk…Kiválasztott.
Minden elsötétült. Édesanyám kiabálására eszméltem fel. Ahogy felkeltem az ágyról egyenesen a tükör felé haladtam és nem hittem a szememnek… Egy jel volt a nyakamnál… Olyasmi mint Sátánnak a jele. Hirtelen hátra estem és a tükör megrepedt. Nagyot sikítottam. Anyám amilyen gyorsan csak tudod felszaladt.
-Mi a baja kicsim?
Nem mertem mutatni azt a jelet. De egy valami biztos ami tegnap este történt az nem álom volt!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Majd minden kiderül.:3 ^^ És igen részletezni fogom.:D