A mai reggel még baljósabb, mint az eddigiek. Némán bámulok ki az ablakon, a külvilágot fürkészve. Valami nincs rendben, valami a tegnapi nap folyamán megváltozott. Nem. Inkább elkezdődött, igen, valami elkezdődött. Gaara tegnapi hírei nyomasztanak a legkevésbé. A cég amúgy is csak álca, ezért nem igazán izgat, hogy mi van az ügyfelekkel, viszont a Hyuuga és az Inuzuka haláleset nagyon zavar. Mit tervezhet az a kígyó, mi lehet a célja? Azt már tudom, hogy engem akar, vagyis inkább azt, ami a birtokomban van. De azzal mi a célja? Világuralom? Azért annyira nem lehet hülye… Akkor? Ah, nem megyek semmire, ha csak kérdéseket teszek fel…
- Idate – kiáltok ki az ajtóban várakozó testőrömnek. Csak pár másodpercet kell várjak, míg kinyílik az irodám ajtaja.
- Igen, asszonyom?
- Hívd ide Utakatát és Sasorit!
- Igenis, asszonyom – hagyja el a helységet. Én újra a külvilágra függesztem smaragd szemeim. Ez lesz a legokosabb döntés, ők voltak eddig az egyetlenek, akik minden küldetésről karcolás nélkül tértek vissza. És Utakata az egyik kiválasztott, ő az első példány, tudom, hogy meg tudják csinálni. Ha ők most sikerrel járnak, akkor le tudom győzni a kígyót, de ha nem…
- Gyere – invitálom be a kopogtatót.
- Jó reggelt – lép be Sasori az irodába, mögötte pedig Utakata ballag be, aki csak kissé meghajol köszönésképp.
- Elnézést, hogy ilyen későn hívattalak ide titeket, de az ügy nem várhat tovább. Először is, Utakata, hogy érzed, elbírsz az erővel? – ülök le az asztalom mögé, a férfi egy kicsit meglepődik a kérdésemen, de előre lépve válaszol.
- Persze, asszonyom, teljesen tisztában vagyok a korlátaimmal, és hogy hogyan kezeljem az erőm.
- Remek, Sasori – szólítom meg a másikat, mire az is közelebb merészkedik. – Mindent elkészítettél, ahogyan kértem?
- Igen, ezek az eddigi legjobb munkáim – jegyzi meg egy halovány mosoly kíséretében.
- Jó, akkor mondom a tervet. Ti ketten, most egy nagyon fontos küldetést kaptok. Vigyetek annyi embert, amennyit szükségesnek tartotok.
- És mi lenne az a munka?
- Adok egy térképet, amin a Shiori Hebi rejtekhelyei vannak feltüntetve. A dolgotok, hogy megtudjátok, hol van Orochimaru, és ahol nem találjátok, ott pusztítsatok el mindent, de figyelmeztetlek titeket, más klánokat nem irthattok, csak a Shiorit!
- Mi az ismertető jegyük? – kérdezi szemrebbenés nélkül Sasori. Nekem mosoly költözik szám sarkába. Ezt szeretem, amikor nincsenek miértek, csak a parancsot követik.
- Fehér kígyótetoválás a nyakon. Menjetek! – mondom, ők bólintanak, és már indulnának, de megállítom őket. – Állj! – kiáltom, mire megtorpannak. – Sasori, vidd magaddal Deidarát is, had robbantgasson egy kicsit. És minimum száz, százötven embert vigyetek, de azért legalább ötvenen maradjanak védeni a házat, értve? Ez egy létfontosságú küldetés. Tíz perc múlva a halban legyen mindenki, aki a küldetésre megy.
- Igenis, asszonyom! – mondják és rohamtempóban elhagyják az irodám. Én nagyot sóhajtva állok fel az asztaltól. Valamiért még mindig rossz érzésem van. Valami ma is történi fog.
Az aulában legalább kétszázötven felfegyverzett Yang ácsorog rám várva. Amikor a lépcső tetejéről végignézek rajtuk, és ők észrevesznek, mind felém fordulnak. Elégedetten méregetem őket, majd Sasorinak intek, hogy jöjjön fel hozzám. Amikor felér, meg se kell, szólaljak, máris mondja az információkat.
- Kétszázhatvan ember, gépfegyverekkel, pisztolyokkal, gránátokkal, van, aki aknavetőt is magával hoz. Ötös csoportokra osztottam őket, minden csoportban van egy kém, egy felderítő, egy mesterlövész, egy ellátó, és egy őrült zsoldos, aki csak gyilkolni tud. Mindenkit elláttam kommunikációs eszközökkel, tartalék fegyverekkel, késekkel, nyomkövetővel, és mindenkinek adtam egy önmegsemmisítő pirulát, arra az esetre, ha elfognák őket. Minden csapatnak ki van adva, hogy mikor, melyik célpontot támadják. Egyszerre, egy helyet több csoport támadja, így növelve az esélyeket. A kések, dobótűk, shurikenek, és egyéb közelharcos fegyverek mérgezettek. Hidan a rabszolgahajcsár – regéli el. Én elismerően bólintok. Nem véletlen, hogy rá bíztam mindent.
- Mennyien maradnak védeni a házat? – kérdezem.
- Százan. És a személyes őrséged, kivéve Deidarát, mivel őt elengedted.
- Remek, jó munka, visszamehetsz.
- Köszönöm – hajol meg kissé, és visszamegy Deidarához és Hidanhoz.
- Figyelem! – kiáltom el magam. – Most elmondom a lényeget. Ti most azért vagytok itt, hogy megcsapoljátok a Shiori Hebi létszámát, és hogy kiderítsétek, hol van Orochimaru. A lényeg: ahol nincs a kígyó, ott semmi ne maradjon. Engedélyt adok a robbantásra – nézek Deidarára, mire annak ördögi vigyor kúszik szájára -, de civil lakosok, más klán tagjai, és saját ember nem sérülhet, értve? Ja, és a másik… csak úgy halhatsz meg, ha legalább tíz Shiori Hebi tagot megöltél, amúgy a halál nem megengedett opció, aki ellenszegül, azt Hidanra bízom. Minden csapat kap kocsit, de aki akár egy ujjal is az én kocsimhoz nyúl, azt kiherélem. Hidan – szólítom fel a férfit, mire az bólint, és pár fokot feljebb megy, majd szembe fordul a sereggel.
- Na, jól van, ti puhány pöcsű férgek. Hallottátok a főnököt, aki tiszta kézzel hal meg, annak megbaszom a hulláját! – kiabálja, majd kibiztosítja a fegyverét. – Irtsuk már ki azokat a dögöket, a kurva életbe – kiáltja, mire a teremben hatalmas moraj hangzik fel. A Yangok csatakiáltása olyan, mint a középkori katonáké, erőt és dominanciát sugall, az emberek reszketnének, ha hallanák. A sok ember őrjöngése mosolyt csal az arcomra. A sok elvetemült ember, fegyvereit a magasba tartva, vörös fejjel őrjöng. Teljesen feltüzelték magukat. Amikor kicsit alábbhagy az üvöltés elkiáltom magam.
- Induljatok! – kiáltom, mire a sok ember elindul. Végignézem, ahogyan a csatába vonulnak, mint egy büszke anyuka. Utoljára Sasori megy ki az ajtón, és ő az egyetlen, aki visszanéz.
- Nyugodj meg, főnök, nemsokára újra hangos lesz a ház – mondja. Nekem mosoly szökik a számra.
- Gyertek vissza mind – mondom, ő egy kaján mosolyra húzza a száját.
- Csak nem aggódsz értem? Azt hittem, már nem szeretsz.
- Csak éld túl, te nagyképű barom – búcsúzom el. Ő kacagva bólint, és kimegy az ajtón. Mikor a hatalmas fehér ajtó becsukódik, én csak nézni tudom. A rossz érzés megint hatalmába kerített, valami balul fog elsülni, érzem. Aztán eszembe jut, amit Sasori az imént mondott. „Azt hittem, már nem szeretsz.” A hülye barom, tudja jól, hogy még nem felejtettem el. Ahhoz nem elég két év, hogy elfelejtsek másik hármat. Igen, három teljes évet. És egy végzetes napot. Sokszor élem újra a régi emlékeket gondolatban. Az első napot, amikor bemutattak neki. Az első közös küldetésünket. A sok közös edzésünket. Az első csókunkat. Ha belegondolok, apám nélkül nem jöttem volna össze vele.
Amikor tizenöt lettem, apám azt mondta, hogy elkezdhetek neki dolgozni, így egy társat is adott mellém, aki az egy évvel idősebb Sasori volt. A sok közös munka és az edzések összekötöttek minket, teljesen egymásra hangolódtunk. Majd szerelmet vallott és nagy meglepetésére, én is bevallottam hogyan is érzek, és összejöttünk. Három évig tökéletes boldogságban éltünk, és harcoltunk egymás mellett. Ő volt az első szerelmem, de sajnos mindennek vége kell, hogy legyen. A három éves évfordulónk utónapján, egy küldetést kaptunk, ahol életveszélyes állapotba kerültem. Sasori magát hibáztatta, és azt mondta, hogy nem akarja, hogy meghalljak miatta, így megkérte apámat, hogy szedjen szét minket. Engem Idate és Hayate csapatába rakott, míg Sasorit a különleges osztagba, ahol köztudott, hogy nem lehet senkijük a tagoknak, mivel az csak befolyásolná őket, így szétmentünk. Rémes volt, hogy nem láthatom minden nap azt, akit szeretek, de ma már megszoktam, hogy nincs velem. Viszont nem felejtettem el. Gondolataimból Hayate zökkent ki.
- Indulhatunk, asszonyom – mondja a táskámat felém nyújtva. Én felocsúdva bólintok és elveszem a táskát, majd vele és Idatéval karöltve a BMW-mhez megyünk, beülünk és az iskola felé vesszük az irányt.
Az iskolában megint több ember öltözött feketébe, mint tegnap. Amikor beérek a kapun, egyből a barátaim felé veszem az irányt, majd egyből átkarolom a nyakamba boruló Hinatát, és értetlenül nézek hol Sasukéra, hol pedig az „új tagokra”. Shikamaru tőle nem megszokott módon, elgyötört arccal nyugtatja a szintén feketébe öltözött Akimichi Choujit, aki könnyeit hullatja. Sasuke odahajol hozzám, és a fülembe suttogja:
- Az Akimichi és a Nara vezető is halott. Ugyan az a szituáció. A két vezető egy találkára ment a helyszínre, majd orvul meggyilkolták őket, és a kíséretet.
- Ah, már ez is – mondom, majd tovább nyugtatgatom a zokogó Hinatát. Most már végképp nem értem, mit akarhat? Miért írtja a többi klánt, ha engem akar? Mit tervezel, te kígyó? Mit? Tudod mit? Nem érdekel, hisz ma visszaadom a kölcsön egy részét, és így közelebb kerülök a bosszúm beteljesítéséhez is. Amikor Hinata lenyugodott valamennyire, elengedem, és odasétálok a fiúkhoz, megölelem mindkettejüket és részvétet kívánok, hisz’ tudom milyen ez.
- Nem így akartalak viszont látni ebben a társaságban, Chouji, sajnálom – mondom, és újra megölelem. Ő soha nem volt egy kemény legény, de ezt senki nem is várja el tőle, így megértem, hogy ennyire kiborul. Szörnyű érzés holtan látni egy számunkra fontos embert. Halkan simogatom a hátát, majd nagy meglepetésemre hamar lenyugszik.
- Tudod, milyen nyugtató hatású a közelséged, Sakura? – kérdezi még egy kicsit szipogva, mire én egy nagyon halvány mosollyal a szám sarkában válaszolok.
- Tudom, éppen ezért vagyok jó támasz, rendben leszel? – kérdezem, mire ő bólint egyet, majd Shikamarura téved a tekintetem, aki, amikor találkozik tekintetünk megfordul és elkezd menni az iskola felé.
- Hova mész, Shikamaru? – kérdezi Ino, de én csak leintem.
- Mindjárt jövünk – mondom és a barna hajú fiú után megyek. Ahogyan azt gondoltam, tudta, hogy utána jövök, hisz’ ő a másik olyan ember, akiben megbízok feltétel nélkül, és ez szerintem fordítva is igaz. Régóta ismerem, régebb óta, mint Sasukét, így tudom, hogy mikor mit gondol, mit érez, tudom, hogy most neki van szüksége rám. Most legalább visszaadhatom azt a rengeteg támogatást, amit tőle kaptam. Hozzá rohantam akkor is, amikor Sasorival szakítottunk, mert valamiért nem tudtam, hogy mondjam el Sasukénak.
Amikor bemegyünk a suliba, a lifthez vesszük az irányt, annak ellenére, hogy egy takarítónő is vár rá, ebből tudom, hogy nem bírja már sokáig. Miután a néni kiszáll az elsőn, Shikamaru megnyomja a legfelső emelet gombját. Némán állunk egymás mellett és váruk, hogy végre megérkezzünk, majd amint kiszállunk, a tetőre megyünk. Shikamaru eddig bírja tartani az álcáját. Amint kiérünk a tetőre, térdre rogy és zokogni kezd, én némán térdelek mellé, és magamhoz ölelve hagyom, hogy végre kisírja magát. Sokáig zokog, és csak azt kérdezgeti: „Miért?”
Viszont én nem tudok neki válaszolni, majd amikor megnyugszik, elenged, és némán sóhajtozik. Én a táskámból elővéve egy zsebkendőt, átnyújtom neki, amit ő elfogad.
- Köszönöm.
- Nincs mit, most már jobb? – kérdezem.
- Igen, lenyugodtam. Ez már kellett. Tényleg nyugtató hatású a közelséged – mondja.
- Akkor jó, legalább nincsen hiába, hogy eljöttem – mondom, majd egy ideig némaság borul ránk, amit ő tör meg.
- Mit tudtál meg? – kérdezi, mire én értetlenül nézek rá, és ő folytatja. – Reggel majdnem az összes Yang kivonult, teljesen felfegyverkezve és láthatóan szervezetten. Valamit titkolsz.
- Sok mindent titkolok.
- Szóval? – kérdezi.
- A minap elfogtam egy Shiori Hebist és a kihallgatás során adott pár tippet, hogy hol vannak a rejtekhelyeik, viszont azt nem tudta, hogy Orochimaru hol van, így mindenhova kiküldtem csapatokat, és ahol nincs ott a kígyó, de a Shiori Hebi tanyája, ott mindent eltüntetünk. Ennyi – regélem el gyorsan.
- És ha az egyik csapat rátalál Orochimarura?
- Akkor én, Sasuke, Naruto és gondolom, minden klán vezető odamegy és kinyírjuk.
- Akkor szólsz?
- Feltétlen – mondom neki nyugtatásképp, amire ő rábólint.
- Köszönök, mindent – mondja.
- Ugyan, még így se tudom visszafizetni az adósságom – állunk fel a földről és az osztályteremhez vesszük az irányt.
- Már régen visszafizetted – mondja út közben.
- Én nem érzem úgy. Kivel lesz óránk? – terelem a témát.
- Kakashi, és már van, szóval elkésztünk.
- Ugyan már, Kakashitól nem lehet elkésni, mindig előbb érünk be, mint ő.
- Akkor most is legyen igazad, mert így is sokat késtem.
- Akkor siethetünk?
- Ah, de az olyan kellemetlen – vakarja meg a tarkóját, mire én csak megforgatom a szemem és karon ragadva sietősebbre fogjuk a lépteinket. Tíz perc késéssel értünk be, de még így is öt perccel hamarabb, mint Kakashi. A többieknek azt mondta Shikamaru, hogy üzleti ügyről tárgyaltunk, és szerencse nem volt ellenvetése senkinek, pedig tudták, hogy csak kiborult. Az óra unalmas volt, nem is tudom ecsetelni, mivel nem is ott járt az agyam, hanem teljesen máshol. Vajon hogy halad a rajtaütés?
- Sakura, gyere, menjünk szünetre – szól nekem Hinata az ajtóból, mire én felkapom a fejem és utána rohanok.
Sasuke
Némán fürkészem az osztálytársaimat szünetben, egy asztalon támaszkodva, miközben Naruto mellettem tömi a majmot. Gyakran téved tekintetem a boldogan trécselő Sakurára, és elgondolkozok. Senki nem sejtené, hogy ez a kedves, mosolygós, barátságos lány, valójában a Yangok feje és az én riválisom. Kettős érzések kavarognak bennem, hisz tudom, hogy meg kell, öljem, viszont ő az egyik gyerekkori barátom, egy olyan ember, akiben feltétel nélkül megbízok a magánéletben, de mégis… Az elmúlt hétben legalább kétszer harcoltunk egymással, és mindig ugyan ott lyukadtunk ki. A két kunai a másik torkának feszül, de onnan nem mozdul, nem tudjuk megtenni, nem tudjuk megtartani az apánknak tett ígéretet. Miért nem? Mást szemrebbenés nélkül megölök, ha apám azt parancsolja, de őt nem bírom, nem megy. Utálom a kettős életemet. Miért van ez a kettősség? Talán az ígéret miatt? Ha nem ígértem volna meg apámnak, akkor nem így gondolkodnék? Vagy azért, mert a klánok is harcban állnak? Ez valami hülye Ying ösztön, amit apám belém nevelt? Nem tudom, de nem is fogom megtudni már soha, csak azt tudom, hogy döntenem kell. Az ígéret, vagy a szív.
Sakura
Már itthoni ruhában ülök, és a régebbi jelentéseket böngészem, hátha találok valami nyomot, amikor Shizune beront az ajtón.
- Megjöttek! – kiálltja, mire én felpattanok a helyemről és követni kezdem. Ismét a lépcső tetejéről nézem a beözönlő embereket és gyors fejben számolással próbálom megszámolni a veszteségeket, ami nem nagyon megy izgatottságom miatt, ám az egyből feltűnik, hogy két jól ismert és fontos arc hiányzik. Hirtelen lesz úrrá rajtam a félelem, és elkiáltom magam.
- Jelentést! – kiáltom leplezve idegességem és Deidara lép elém kissé meggyötört arccal. Én mindent értek, így ismét felemelem a hangom. – Fegyvereket leadni, sebesülteket ellátni, és mindenki pihenje ki magát, holnap ismét rendes műszakban lesz mindenki! Deidara, te kövess az irodámba jelentést tenni. Shizune, te is menj a sebesültekhez – adom ki a parancsokat, és Deidarával együtt az irodába megyünk, ahogy becsukódik az ajtó, és idegesen fordulok felé.
- Hol van? – kérdezem idegesen.
- Asszonyom, én…
- Ne „asszonyom”-oz itt nekem! Mondd el, hogy hol van Utakata és Sasori!
- Utakata eltűnt.
- És Sasori? Hol van Sasori? – kérdezem egyre idegesebben, azonban ő nem felel, csak egy véres nyakláncot vesz elő zsebéből és felém nyújtja. Én megdöbbenve nézem a nyakláncot. Nem. Nem lehet… NEM! Térdre rogynék, ha Deidara nem fogna meg, és ültetne le a székembe.
- Sakura, kérlek, nézz rám – veszi barátiasra a hangnemet, mire én zokogva nézek a kék szemeibe. – Négyen támadtak rá, nem tudott időben mozdulni, én sem értem oda időben. Sajnálom. Sasori meghalt. Halott. Érted halt meg, az utolsó mozdulataival minden Shiorist megölt a közelében, aztán csak ezt a nyakláncot szorongatta. Azt akarná, hogy tartsd meg, érted, hogy nem bánkódj, tudod, hogy nem szerette, ha sírsz, kérlek, nyugodj meg –mondogatja, majd magához szorít. Tudom, hogy neki is rossz, hisz a legjobb barátja volt, most mégis engem vígasztal. Igen, Sasori nem szerette, ha sírok, így nem fogok miatta sírni, viszont örökké emlékezni fogok rá. Lassan lenyugszom, és eltávolodok Deidarától, majd elvéve tőle a nyakláncot, megtörlöm a pólómba és a nyakamba akasztom. Ez az a nyaklánc, amit az egy éves évfordulóra adtam neki. Egy ezüstláncon egy mini báb. Ez majd mindig emlékeztetni fog rá, és ígérem neki, hogy nem fog hiábavaló lenni a halála. Némán felnézek Deidarára.
- Köszönöm – motyogom, mire ő bólint és teljesítve kötelességét az asztalom elé áll, és jelentést tesz.
- A küldetést teljesítettük, ám Orochimarut nem találtuk meg. Az egyik ember, akit kihallgattunk, azt mondta, hogy a Shiori Hebi létszáma legalább négyezer fő, így most ezzel a rajtaütéssel körülbelül megfeleztük a haderejét. Sebesült sok van, haláleset tíz, ami nagyon jó arány. A kétszázhatvan emberből pontosan kétszáznegyvenkilencen tértünk vissza. Utakata eltűnt. A tizenkét rejtekhelyből, kívánságod szerint semmi nem maradt. Civil lakos, és más klánba tartozó személy nem sérült, vagy halt meg – teszi meg a pontos jelentést, mire én bólintok.
- Remek, gratulálj a nevemben mindenkinek, jutalmul ma este lakomát csapunk a bajtársaink emlékéért is. Kérlek, szólj a konyhának, a nagy aulába hozassatok asztalokat és étkészletet, ma mindenki velem eszik – mondom neki, mire bólint és menne is, azonban megállítom.
- Köszönöm Deidara, és kérlek, te se emészd magad – mondom, mire bólint és elhagyja az irodám.
Két BMW halad a sötét éjszakában, nem is sejtve a közelgő veszélyről. Egy jól ismert étterem előtt áll meg mind a kettő. A sofőrök egyszerre szállnak ki, és sietnek kinyitni az ajtót a benn várakozó főnökeiknek, azonban először mindkét kocsiból, egy-egy testőr száll ki, majd egy kis terepszemle után elállnak az útból, hogy a főnökük is kiszállhasson. Amikor a két vezető kiszáll a járműből, egy pillanatig egymásra néznek, bólintanak, és az étterembe veszik az irányt. Mind a ketten a pincéreket figyelmen kívül hagyva egy adott hely felé mennek. Az egyik testőr egy falhoz siet, majd kopog rajta négyet. A falon lévő kép elhúzódik és egy másik őr méri végig a látogatókat, majd, mivel mindent rendben talált beengedi őket. A kis helység egy eldugott pókerasztalt, egy éttermi asztalt és egy bárpultot titkolt el a kíváncsiskodók szeme elől. A két vezető egyből helyet foglal a kerek kisasztalnál, és hosszú idő óta először egymáshoz szólnak.
- Biztos vagy benne, hogy biztonságos ez a hely? – kérdezi a szőke hajú vezető.
- Megnyugtathatlak, Inoichi, hogy ez a hely biztonságos.
- Remélem is, Shibi, mert ezt a tervet végre kell hajtanunk.
- Igen, de szerinted ezzel le tudjuk győzni Orochimarut?
- Igen, biztos vagyok benne, ez egy bombabiztos terv – mondja a férfi, azonban a gúnyos mosoly ráfagy az arcára, amikor egy ördögi kacaj hangzik fel a sötétből.
- Ha-ha-ha-ha, akkor netalántán velem is megosztanátok ezt a „bombabiztos tervet”, nem gondoljátok? – lép elő a sötétből egy alak, mire a két vezető fegyvert ránt, és hátrálni kezd.
- Mit keresel itt? – kérdezi Shibi.
- Ó, csak játszok egy kicsit, az egereimmel – mondja nyugodtan, majd a sötétből négy ember lép elő, míg a vezető fegyvert ránt…
Két alak hullik meggyötörten, véresen, élettelenül a poros, vérben tocsogó szőnyegre. Egy ember magasodik feléjük, vagyis én nem mondanám embernek, inkább úgy tudnám legjobban leírni őt, hogy…
… Kígyó.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
szerbusztok kedves kommentálók, akkor sorba megyek.
Jenny-chan: Először is, nagyon köszönöm hogy ilyen gyorsan felraktad, és hogy írtál kritikát is. :3
Örülök, hogy kezd érdekelni a kis történet, és hogy egyre izgalmasabbnak talállod, megsúgom, mostantól kezd beindulni a dolog. Az hogy jól tudok káromkodást írni, az azért túlzás, csak elkapott a hév, és Hidan beindítoztta a fantáziám xD (1AÉ 4ever!!!) Köszönöm a kritikát! :)))
Ildi, drága, megértem hogy reggelre neked ez túl sok volt, ezért magyarázok. Szóval. Igen, Sasori meg Sakura együtt voltak, és szét lettek választva. (Ezt a részt egy olvasói kérésre raktam bele, amúgy Sasori csak katonaként szerepelt volna benne) Igen, a végén két klán vezető meghalt, kövi fejezet elején minden kiderül. Utakatáról nem adhatok ki titkosított információkat, nem akarom lelőni a csattanókat már így az elején, de sejtesz valamit, és azt jól. Köszönöm a kritikát és a pontozást is, hamarosan itt a kövi :3
Brigi. Nagyon köszönöm a kritikát, örülök hogy tetszik ez a fejezet is, a kritikádat olvasva látom, hogy elértem a célom, feltüzeltelek titeket :D A következő fejezet is a napokban várható, most rámjött az írhatnék, amint készen van, küldöm Jennynek. :D
Nemsokára beindulnak az események, lesz itt még sok halál, temetés, érzelmek és Sasusaku pillanatok, nameg azok a bizonyos csattanók. Köszönöm a kritikákat nemsokára itt is vagyok újból, addig meg nem sajnáljátok a kritikákat, mivel az nekem egy plusz lendületet ad. Köszönök mindent, nemsokára újra itt vagyok :D
Üdv: Kate02