A Rogon erdő éjjel mindig is csendes hely volt. A sötét aura ugyan is, ami körbelengte, mindent szomorúsággal töltött el. Nem énekeltek az ifiszek, az apró, pávaszerű lények és a ragadozókon kívül egy teremtmény sem merészkedett elő. Valaki mégis volt olyan bátor, hogy ebben a sötét órában erre járt. Fekete Hydrusa egyenletesen lépkedett a talajon, néha megcsendült a kengyel, vagy felnyögött a zabla, amikor az állat megrágcsálta. A rajta ülő fekete köpenyes alak vészjóslóan festett a ködben. Fekete haja kissé a szemébe lógott, ónix szeme a fákat pásztázta, mintha bármelyik pillanatban előjöhetne onnan valami és rátámadhatna. De egy cseppet sem félt. Hatalmas kaszát kötött a hátára, a nyeregkápán pedig egy íj függött. Viszont a legnagyobb kincse a kardja volt, amit mindig a jobb keze közelében hordott. Hirtelen valami felkeltette az érdeklődését. Aprót rántott a száron, mire a lószerű lény a földet kapálva megállt. Uchiha Sasuke az egyik bokorra függesztette tekintetét, hogy kiűzze onnan a bujdosót. Ahogy a fiú gondolta, nem is bírta az állat sokáig a bámulást, és a következő pillanatban egy dado, egy macskaszerű, kopoltyús lény ugrott elő a cserjéből. A hydrus meglepetten ugrott egyet, de Sasuke visszafogta az állatot, mielőtt még az kitörhetne.
- Nyugodj meg Kiseki. – paskolta meg a nyakát, majd sóhajtott egyet. Az egyébként bátor lény kimerült volt, emiatt az utóbbi pár órában idegeskedett. Meg kellene állniuk, de nem tanácsos ebben az erdőben. Túl veszélyes. Ráadásul ő és Kiseki is éhesek voltak, de itt nem nőtt fű, és a ló előbbi akciójának köszönhetően az ő vacsorája is ugrott. Kiseki már hat éve megbízhatóan vele tartott mindenhová. Tíz évesen kapta az akkor még kis állatot, és egyből összebarátkozott vele. Igazából mindig is egy ogurt akart, egy csontsovány lószerű lényt. De aztán jobban megismerte Kisekit. Akkor még voltak barátai, még volt élete. Még voltak szülei. Tizenegy éves volt, mikor a szüleit megölték a gorguszok, amolyan vérszomjas kutyaszerű ragadozók. Annyira bánatos lett, hogy mindenkit elüldözött maga mellől. Egyedül Kiseki maradt meg mellette. Hiába csapta mindig faron, a csikó mindig csak pár lépést ugrott arrébb, aztán azonnal visszasétált hozzá. Ezt egészen addig csinálta, míg Sasuke már nem tett semmit. Azóta elválaszthatatlanok. Sasuke akkor eljött a faluból, és úgy döntött, soha nem állapodik meg. Nem keresett barátokat. Nem keresett szerelmet sem.
Sasuke
Rossz előérzetem van. Valami történni fog. Kiseki is nyugtalan. Ki kell érnünk ebből az erdőből. Nem mintha lenne bármi olyan, amitől félnem kellene, elvégre vadász vagyok. Az angyalok és a démonok kereszteződéséből született fajba tartozom. Még nekik is meggyűlne a bajuk velem. Még szárnyaim is vannak, csakhogy nem fehérek, hanem feketék, és csak akkor jönnek elő, ha félek. Na igen, erről is híres vagyok. Nyolc éves korom óta nem jelentek meg. A másik amiről híres vagyok az az, hogy több bestiát öltem már meg, mint bárki más, pedig nem tartozom az országunkat védő lovagok közé. Egyáltalán sehova sem tartozom. Néha pénzért vállalok egy két küldetést, hogy rendes ételt és szükséges dolgokat vegyek, de amúgy vándorlok. Rengetek helyen jártam már. A saját országomat, Vadászvölgyet például már végig bejártam. Voltam már Angyalföldén és Démonhágón is. Ez az angyalok és démonok birodalma. Sőt, néha még a legveszélyesebb területen is jártam a világunkban. Voltam Lugonban. Lugon a három birodalom között fekszik. Semleges terület. Hatalmasabb, mint a másik három terület egyben, pedig azok mindegyike nagyobb a legmerészebb álmoknál is. Angyalföldére és Démonhágóba is el lehet rajta keresztül jutni, de ezt csak az igazán bátrak vállalják be. Akiknek van vesztenivalójuk, azok a direkt erre a célra megépített teleport kapukat használják. Ezek már az idők kezdete óta itt állnak. Háború idején persze megpróbálták az ellenségek lerombolni a másikét, hogy az ne jöhessen ki a földjéről, ezek a kapuk azonban elpusztíthatatlannak bizonyultak. Angyalfölde kapuját Mennykőcsapás kapunak, Démónhágóét Ezervillám kapunak, Vadászvölgyéét pedig Vaskarom kapunak nevezzük. Lugon háborítatlan területe tele van veszélyesebbnél veszélyesebb szörnyetegekkel, akiket még a démonok sem fogadtak be. Állítólag azonban van egy nép, akik kint élnek ezen a veszedelmes földön. Ők a sárkánylovasok. De a terület egyszerűen olyan nagy, hogy soha senki nem látott még egyetlen egyet sem. Éppen ezért nem is hiszünk bennük.
Ahogy Kisekivel tovább barangoltak, hirtelen véget ért az erdő. Egy nagy mező terült el szélesen előttük. Jeges szél férkőzött be a vadász vékony köpenye alá. Megborzongott. - Baljós szelek-gondolta A hajnali szürkületben épp, hogy csak látni lehetett. Kiseki fázósan toporgott, így Sasuke visszahúzódott a fák közé. Itt már nőtt némi fű. A fiú kifújta a levegőt. Észre sem vette, hogy eddig visszatartotta. A csípős hidegben látszott, ahogy a lehelet lassan elhal. Sasuke leszállt a hydrosról. Elkezdte lekantározni. Először a valódi lókoponyából készült fejvédőt vette le róla. Aztán következett a nyakvédő páncél, a kantár és a nyereg. Végül pedig a lóbordából készült páncél. Lerakta egy fa tövébe és mellérakta fegyvereit is. De a kardját maga mellett tartotta. Idegesen nézett a mező túloldala felé. Tudta, hogy valami közeledik. Elővett a nyeregtáskából egy szelet szárított húst, számításai szerint az utolsót és rágni kezdte. Már hozzá szokott ahhoz, hogy efféle ételeket egyen. Vadászatai nem mindig voltak sikeresek, ezért néha rákényszerült, hogy félre rakjon pár darab húst, hogy később ne kelljen éheznie.
Hirtelen történt minden. Egy másodperccel azelőtt merevedett meg, hogy az első Abdal megjelent volna. Kiseki idegesen felnyerített. Az Abdalok Isten követei voltak. Fehér szőrű hatalmas farkasok, kiknek falkája pontosan hetven egyedet számlált. Az összes itt volt.
- Mit akartok? – tért magához Sasuke.
- Üzenetet hoztunk. Te vagy Uchiha Sasuke? – kérdezte egy hatalmas példány a fiútól. Rekedtes hangja arról árulkodott, hogy nem sokat beszélt eddig.
- Az attól függ, ki kérdezi – válaszolta a vadász, bár pontosan tudta, hogy kihez tartozott a falka.
- Ne légy szemtelen kölyök! – vakkantotta most egy másik női hangon. Az elsőnek felszólaló farkas csendre intette, majd a fiúhoz lépett.
- Isten üzenetét hoztam neked. Mostantól kezdve a második napfelkeltére legyél a Mennykőcsapás kapunál. A teleportot csak arra használhatod, hogy kijuss Lugonba. Onnan úgy mész tovább, ahogy tetszik. Ott majd találkozol azzal a két személlyel, akik majd az útitársaid lesznek. Ott megkapjátok a feladat második felét. Isten nem fogja kísérni utadat. Próbára akar tenni, hogy elég talpraesett vagy-e a feladathoz. – miután elmondta a farkas az üzenetet, a falka visszavonult a fák közé. Pár másodperc múlva már nem lehetett érezni a jelenlétüket sem. Sasuke nagyot sóhajtott, és a felkelő nap sugaraiba bámult.
- Sajnálom Kiseki… – fordult a hydrushoz és meglapogatta a vállát, mire az megbökdöste őt. – de úgy tűnik, hogy a pihenőnknek ezennel vége. – Kiseki dobbantott egyet nemtetszéséül, de aztán izgatott remegés futott át rajta. Ő már érezte azt, amit az éppen a lószerszámért nyúló gazdája még nem is sejtett. Uchiha Sasuke élete gyökerestül meg fog változni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Köszönöm a dícséretet. =) Hozni fogom tuti. =) Remélem a többi is tetszeni fog majd. Nem tudom elbírok e egyszerre három ficcel, de én csináltam magamnak, szóval szerintem menni fog. =))))