Sasuke
- Ez most komoly? – Itachi lelkese hangja csengett a telefon túl oldalán.
- Ja – vágtam rá, közben a zöldséget szeleteltem a vacsihoz.
- Anyáékkal mikor akarsz róla beszélni? – hirtelen elkomorult, a kés meg állt a kezemben.
Még, ha Sakura szüleivel tudok is erről beszélni, és meg is kapom az engedélyt, még nem jelenti azt, hogy az enyémek is ilyen könnyen belemennének. Egyelőre szeretném az apjával rendezni a dolgokat, aztán majd jöhetnek ők. Valahogy csak rá tudom venni őket, hogy engedélyezzék, bár felnőttem, még sem szerettem volna, ha apám emiatt is veszekedésbe bonyolódna velem. Az én döntésem, vagy is inkább az enyém meg Sakuráé.
- Majd megoldom – mondta némi tétovázás után. – egyelőre szeretném az ő szüleivel rendezni a dolgokat, majd aztán jöhetnek anyáék.
- Ha úgy adódik, én és Naruto melletted állunk, majd mi egyengetjük a szerelmi életed, bízd csak ide magad.
- Kösz, inkább nem. Abból semmi jó nem származna, ha rátok hagyatkoznék.
- Ilyenkor olyan édes tudsz lenni – sóhajtotta, miközben az én arcomra egy idióta fintor jelent meg.
- Te meg buzis – nyögtem, közben visszatértem a zöldségeimhez.
- Haha – eresztett meg egy erőltetett nevetést – te meg rohadt vicces – gúnyolódott, mire csak egy fej rázás jött a részemről – amúgy ki vagyok hangosítva? Mert hallom a vízhangomat.
- Igen, mivel éppen a vacsorámon ügyködök, csak te megzavartál ebben – mondtam minden szemrebbenés nélkül, ami végül is igaz volt.
Ha nem hívott volna fel, most már rég készen lehetnék vele, és az asztalnál ülve ehetnék. Erre meg még mindig a szeleteléssel vagyok elfoglalva.
Miután befejeztem a vagdosást megfogtam a kikészített serpenyőt és bele tettem a friss borsót, kukoricát, répát, babot és hagymát, aztán begyújtottam a tűzhelyet és neki álltam gondosan megpárolni azt a sok finomságot. A hasam már idegesen követelte a vacsorát.
- Ez enyhe célzás akart lenni, hogy feltartalak? – mindig is utáltam, mikor megjátszotta a sértődöttet.
- Idióta – nyögtem, közben a fűszeres dobozért nyúltam, amiből egy picit tettem a serpenyőben sülő zöldségekre, aztán összekevertem vele.
- Állandóan sértegetsz pedig nem is tettem semmit – duzzogott továbbra is. – és amúgy mikor is fogtok találkozni? – szinte láttam a lelki szemeim előtt megjelenni a kajánul vigyorgó képét.
Perverz állat – futott végig az agyamon, közben próbáltam minél kevésbé sértő dolgot mondani neki.
- Semmi közöd hozzá – végül csak ennyire futotta a részemről – igazából nem tudom. Odáig még nem jutottunk, hogy randira is hívjam.
- Hát akkor ideje lenne lépni, hisz a legtöbb lány szereti, ha a szerelme elhívja, hogy néhány romantikus percet töltsenek együtt– még mindig vigyorgott. Az arcom pedig pipacs pirossá vált.
- Mintha te tudnád, hogy ez, hogyan is működik – vágtam rá zavaromba.
- Igen is, van tapasztalatom randizás terén, még ha ez általában csak egy éjszakára is szól.
- Itachi, az én esetemben NEM egy éjszakáról szól ez a kapcsolat, többet akarok. – idióta, idióta, idióta – ismételgettem magamban.
- Hah – sóhajtotta – milyen unalmas vagy.
Már egy kicsit kezdett fel menni bennem a pumpa a folyamatos szekálása miatt. Még hogy unalmas, ezt kikérem magamnak. Csak mert nem viszek naponta ágyba minden szembejövő csajt, még nem leszek tőle unalmas. Azt hiszem, van némi probléma a drágalátos bátyámnak a világ nézetével.
- Szerintem meg te vagy az unalmas, hogy mindenkivel ugyan azt csinálod – nyögtem – de ha nincs más mondanivalód, akkor mennék enni. – igyekeztem minél meggyőzőbben lekoptatni magamról.
- Fogalmad sincs róla mi az élet. Engem legalább szeretnek a nők – gúnyolódott továbbra is.
- Nekem az bőven elég, ha Sakura szeret, másra nincs is szükségem – komolyan ez tényleg ennyire hülye?
- Hát, ahogy akarod, aztán ne gyere rinyálni, hogy nem jött össze – itt betelt a pohár.
- Eddig egyszer sem fordult elő, hogy akár te akár Naruto vállán kisírtam volna magam, csak mert dobtak. Másrészt Sakura nem fog kitenni. Szeretjük egymást úgy, hogy megkérlek, hogy ne beszélj így róla. – rohadtul dühös voltam rá.
Kivételesen szét is rúgtam volna ezért a seggét. Sakura nem olyan lány, tudom, hogy szeret, még ha ezt mások nehezen is fogják fel.
- Jól van, na, ne kapd fel a vizet – próbált mentegetőzni – bocs, az előbbiért. Csak hát azt az oldalát is meg kellene vizsgálnotok, hogy tényleg ki bírnátok úgy, hogy közben a legtöbb ember ellenetek lesz? A tanár diák kapcsolat még mindig tiltott. Nem akarom, hogy bajod essen öcsi. És ő is még csak egy gyerek, fogalma sincs az életről.
- Nem kell kioktatnod – leállítottam a gázt, majd a szekrényhez sétáltam, ahonnan kiemeltem egy tányért. Majd neki álltam kiszedni rá a vacsorámat. – de most ha nem baj mennék enni, majd beszélünk.
- Hát jól van –adta be a derekát – akkor lépek, ha már ennyire feltartalak – nevette el magát a telefonba, mire egy kicsit el kellett húznom a fülemtől, mert hangosabbra sikeredett, mint kellett volna – jó étvágyat, és vigyázz a te drága kis barátnődre, ne hogy elhappolják előled – még mielőtt visszaszólhattam volna lerakta.
- Idióta – dünnyögtem, majd a telefont zsebre vágva, és felkapva a tányért az asztalhoz sétáltam, ahol végre neki láthattam az étel elfogyasztásának.
Reggel szokásos reggeli teendőim közben folyamatosan azon agyaltam, hogy miként tudnám meggyőzni Sakura apját, hogy engedélyezze a kapcsolatunkat. Még abban sem voltam igazán biztos, hogy az édesanyja elfogadta a szerelmünket, ami lassacskán kezd kibontakozni. Részemről tagadhatatlan volt ez a picinyke érzés, nem mintha kételkedtem volna a lány szerelmében, még is megfordult a fejemben egy pillanatra, hogy mi van, ha az ő részéről csak fellángolás? Csak gyermeteg vágy? Hisz még olyan fiatal – persze én sem voltam öreg, vagy ilyesmi – de még is… Annyi srác van még a világon, egy kicsit bizonytalan voltam ebből a szempontból. Mi van, ha nem tudnám boldoggá tenni? Valószínűleg a szülei ki is tagadnának, ha megbántanám. És nem szerettem volna kockára tenni a jó hírűket, csak mert belezúgtam a kislányukba, aki igen csak tapasztalatlan a világ dolgaival szemben.
És itt jön képbe az én családom. Itachi mellettem áll, ezt többször is bizonyította, még pénzügyileg is kisegített párszor, mikor úgy álltak a dolgok. Anyám is rettentően szeret, folyton aggódik miattam, talán megértené, hogy az ő kicsi fia beleszeretett az egyik diákjába, bár félek, hogy ezzel a cselekedetemmel őt is szégyenbe hoznám, mint hajdanán apámat, amiért nem voltam hajlandó belemenni a hülye kis játékaiba. Én nem engedem, hogy bábként kezeljen, aki úgy ugrál, ahogyan ő fütyül. Ha már itt tartunk, vicces lesz közölni vele, hogy egy kiskorúval kezdtem ki. Már előre láttam az arcát, ahogy eltorzítja a düh, és fejvesztve kiabál velem, amiért ilyet mertem tenni a családjával, mert én már nem tartozok oda, ahogyan ő mondani szokta.
Idegesen túrtam bele a hajamba, majd felkapva a cuccaimat kisétáltam az ajtón, amit persze gondosan kulcsra zártam, és lementem a drágalátos kocsimhoz, ami eddig az első volt az életemben.
- Remélem, nem fogsz haragudni, ha ezek után nem te leszel számomra az első – halovány mosollyal az arcomon simítottam végig a motorháztetőn – de te is fontos vagy a számomra – suttogtam, majd becsusszantam a volán mögé.
Bedugtam a slusszkulcsot, és beindítottam a motort, ami hangos robajjal jelezte, hogy indulásra kész. Beletapostam a gázba. Perceken belül már kint voltam a főútnál
Minél hamarabb el kell nyernem Mr. Harunonak a bizalmát meg persze az engedélyét is. Valahogy meg kell, kérjem Sakurát, hogy ma este had mehessek fel, és beszéljek a szüleivel úgy, hogy minden rendben legyen. Tényleg nem szeretnék gondot okozni nekik, biztos van elég gondjuk ezen kívül is, nem hogy még én is terhet jelentsek számukra, amiért a lányuknak udvarolok.
- Istenem, annyira hiányzik – nyögtem, közben a fejemet a háttámlának döntöttem, és egy pillanatra lehunytam a szemem. Az a bájos arc egyből megjelent lelki szemeim előtt, kedvem támadt szorosan magamhoz ölelni, csak hát nem volt mellettem nagy bánatomra.
Megeresztettem egy csalódott sóhajt, és újból az útra koncentráltam. Reméltem, hogy óra előtt sikerül elkapnom Sakurát egy futó csókra. Nem biztos, hogy tudnék délutánig várni, és napközben könnyebben észrevehetnek minket, ha véletlenül akkor tájt kapna el a szeretet hiány.
Mikor megérkeztem gyorsan leparkoltam a kocsival, kivettem a táskám és az iskola épülete felé vettem az irányt. A testem mintha ösztönösen megérezte volna a közeledését egyből oldalra kaptam a fejem, ahol megpillantottam az én kincsemet. Pici mosoly bujkált puha ajkain, zöld szemei vígan csillogtak, mikor összeakadt a tekintetünk. Szívem vadul dörömbölt a mellkasomban. Egyből felé indultam, próbáltam nem feltűnő lenni. Jó érzéssel töltött el, hogy a közelében lehettem.
- Jó reggelt – szólalt meg azon a lágy csilingelő hangján.
- Jó reggelt – mosolyogtam rá, közben le sem tudtam venni róla a szemem.
Közelebb merészkedtem hozzá, és óvatosan végig húztam ujjaim a tenyerén, beleborzongott. Pici mosoly bujkált ajkaimon, miközben kipirult arcát figyeltem a szemem sarkából. Nem kerülte el figyelmem, hogy már megint sokkal merészebb ruhát vett fel, mint amit kellett volna. Nem szeretem, ha többet látnak belőle, mint amennyit kéne.
Egy rózsaszín boleró volt rajta, alatta egy szürke felsővel, aminek kicsit mélyebb volt a dekoltázsa, mint kellett volna, ezen egy nagy pillangó díszelgett. Ehhez hozzá párosult még egy fekete cicanadrág és egy szintén rózsaszín topánka. Rettentően vissza kellett magam fognom, hogy ne vessem rá magam. Nem tehettem róla, hogy ennyire tetszett az a mély kivágás a mellkasánál. Bár csak kettesben lennénk… Nem kímélném az biztos.
A bejárathoz érve útjaink elváltak. Csalódottan torpantam meg a portánál, ahol be kellett írnom a kis füzetbe az itt tartózkodásom. Mikor végeztem vele, ő már nem volt sehol. Kicsit zavart, hogy még egy puszit sem tudtam kicsikarni belőle. Reméltem, hogy délután sikerül elkapnom, és beszélnem vele.
Egy sóhaj kíséretében felcammogtam a tanáriba és lepakoltam a cuccaimat. Kakashi és Gai megint igen érdekes témákról beszélgettek, ami egy csöppet irritáló volt a részemről, hisz ezek a témák nagyon nem az iskolába valók. De nem tettem említést róla, míg a bozontos szemöldökű elém nem vágta Hatake kedvenc olvasmányát.
- Na és neked mi a véleményed róla? – idétlenül vigyorgott, pedig szerintem semmi vicces nem volt benne. Először rá, majd a könyvre tévedt a tekintetem, aztán vissza az előttem állóra.
- Először is azzal kezdeném, hogy ez egy igen kényes téma, és nem hiszem, hogy iskolába való. Az ilyen könyvvel való mászkálással nem mutatunk példát a tanulóknak. Másodszor pedig nem rajongok a pornó könyvekért/újságokért.
Na, jó az igazat megvallva én sem vagyok valami példamutató tanár, hisz belezúgtam az egyik diákomba, akivel csináltunk egy-két olyan dolgot, amit nem lett volna szabad. És ezek után, még én oktatom ki őket az illemről? Elég nevetséges.
- Ne hogy azt mond, hogy téged nem vonz az ilyesmi – lengette meg a szemeim előtt a könyvet.
- A szexuális életem se magára, sem másra nem tartozik. – vettem egy mély levegőt, majd így folytattam- nagyon magányosak lehetnek, ha önöknek csak egy ócska könyvre futja. – sunyi mosoly terült szét arcomon, egyre vörösödő fejük láttán.
Kakashi gondosan kihúzva magát elvette munkatársától a könyvét, majd sarkon fordulva a fiókba rejtette.
- Köhm – köszörülte meg a torkát, és vetett rám egy pillantást. Őszintén szólva a röhögő görcs kerülgetett attól az ábrázattól, amit vágott. - Igaz, hogy nincs barátnőm, de ez még nem jelent azt, hogy magányos lennék – azzal kivonult a teremből.
- Ez egy igazán gonosz megjegyzés volt a részedről – suttogta a fülembe Gai – lehet, hogy jobb lesz, ha egy darabig elkerülöd. Nem szeret beszélni a nő ügyeiről.
- Nem gúnyolódás kép mondtam. – próbáltam hárítani – csak a véleményemet fejtettem ki arról a könyvről.
A beszélgetést a csengő szakította félbe. Láttam, ahogy egy pillanatra megtorpan, hogy mondjon valamit, de végül leintett és elindult az órájára. Összeszedtem magam, és én is átbandukoltam az első órát tartandó osztályba.
Szinte imádkoztam magamban, hogy had legyek végre túl a mai napon, és had tarthassam végre Sakurát a karjaim közt. Olyan rövid ideig lehetünk együtt, állandóan hiányolom közelségét. Mit meg nem tennék, ha végre tényleg csak az enyém lenne, és se szülők, se a törvény nem szólna bele a kapcsolatunkba. Nálam jobban senki sem vágyik a szeretetére, vagy is inkább az egész lényére. Néha tényleg úgy érzem, hogy a jó Isten is csak nekem szánta ezt a kis tündért.
Szorgosan adtam le minden osztálynak a tananyagot, szinte egész hamar elröppent ez az idő. Fel sem tűnt már a végére, hogy az utolsó órámon ücsörgök arra várva, hogy a diákjaim beadják a dolgozatukat. Ilyenkor nincs mit csinálnom, csak bambulok ki a fejemből, esetleg egyszer-kétszer körbe megyek, hogy ellenőrizzem, hogy nem puskáztak-e de semmi több. Nem verem nagydobra a dolgot, hisz az ő dolguk, hogy saját kútfőből vagy a tankönyvből lesik-e ki a választ. Érettségin fognak nagyon szívni, ha nem tanulnak. Az meg nem engem terhel, ha már leadtam az anyagot.
A csengő megszólalásánál elindultam begyűjteni a papirosokat, majd összepakolva magam után kiléptem az ajtón. Hamar elillant ez a nap is, bár a java csak most jön. Reménykedtem benne, hogy Sakura még itt van a suliban. Szeretném megérinteni, beszélni vele.
Izgatottan mentem végig a folyosón, míg végül el nem értem a tanárit. Meglepődve fogadtam, hogy az én tündéri barátnőm az ajtó előtt várakozva ácsorog. Eléggé a gondolataiba merült, így nem igazán vet észre, ami kicsit zavart. Óvatosan mellé léptem, és a vállára tettem a kezem. Melegség suhant végig a testemen.
- Szia – suttogtam lágyan, egy pici mosollyal az arcomon, mire ő zavartan kapta fel a fejét, mint aki hirtelen azt se tudja, hol van. Elnevettem magam.
- Szi… - itt elakadt egy pillanatra – vagy is sensei, megijesztett. – pironkodva hajtotta le a fejét, mintha ezzel olyan sokat segítene magán.
- Megzavartalak? – próbáltam viccesnek tűnni, mire még pirosabb lett. Nem bírtam nem vigyorogni.
Megfogtam a kezét, majd magam után húzva benyitottam az ajtón. A szoba üresen állt, még nem értek vissza Kakashiék. Talán ebédelnek, de nem voltam benne biztos.
- Tedd le a cuccod – böktem az író asztalom felé. Én meg közben a táskámba csúsztattam a mappámat.
- Nem zavarok? – még mindig piros volt arca, bár láttam némi zavartságot is. Még is hogy kérdezhetett ilyet?
- Persze, hogy nem – vágtam rá azonnal, és máris a karjaimba húztam – rád mindig van időm – suttogtam a fülébe.
- Ennek örülök – egy csókot lehet a számra, mire még szorosabban öleltem magamhoz.
Nyelvemmel óvatosan térképeztem fel a száját, annyira hiányzott már. Minden kis négyzet centiméterét ki akartam élvezni, míg kettesben voltunk. Bár nem volt rá sok időnk, hisz a többi tanár bármikor visszajöhetett. Miután a levegő megszakította csókunkat eltávolodtam tőle annyira, hogy a szemébe nézzek. Persze ez nem azt jelentette, hogy elengedtem, mert egy másodpercre se tudnék meglenni nélküle.
A fejemet a homlokának nyomtam, mire egy huncut mosoly szaladt végig pihe-puha ajkain. Óvatosan végig húzta ujjait az arcomon. A számon sokkal tovább időzött, közben lopva a szemeimet fürkészte. Annyira édes volt, de még is csak beszélnem kellett vele.
- Szeretnék pénteken találkozni apuddal. – mondtam, mire az előbbi aranyos mosolya lehervadt.
- Már is? – a hangja megremegett, egyáltalán nem helyeselte a dolgot.
- Igen. – bólintottam rá – szeretnék ezen túl esni, hogy legalább a te szüleid támogatását megszerezzem. Neked nem kell semmit se csinálnod, majd én beszélek vele.
- Félek – megrázta a fejét, hangja még mindig remegett. – Tudod apa nagyon félt engem, szinte mindenkitől óv. Ki tudja, hogy fog reagálni, ha ezt megtudja.
- Neked nem kell ezzel foglalkoznod…
- De igen is kell, hisz ez kettőnkről szól – emelte fel a hangját, amivel nagyon meglepett.
Az én pici angyalom is tud ideges lenni, Azt hiszem, sok dolog van, még amit nem tudok róla. Nem tudtam leplezni jó kedvem, ami szétáradt bennem. Csak mosolyogtam előbbi kicsattanásán.
- Jó, igazad van – adtam meg magam. Nem szerettem volna veszekedésbe bonyolódni vele. – Kettőnkről szól – ismételtem meg előbbi szavait – de még is csak jobb lenne, ha mint férfi a férfival beszélnénk meg ezt. – furán nézett rám. Nem volt biztos benne, hogy ez így jó lesz – Te majd anyudat nyaggatod egy kicsit – reméltem ez megtöri.
Percekig bámult rám összehúzott szemekkel, végül megadta magát és egy pici csókot nyomott a számra. Szorosan öleltem magamhoz, és mélyítettem a csókot. Boldog voltam, és ahogy láttam ő is. Nem is kellett ennél több.
Épp hogy csak elengedtem őt, hangok csapták meg füleinket. Eltávolodtam tőle, ő leszállt az asztalról megigazgatta a ruháját, és mosolyogva pillantott rám. Ekkor nyílt ki az ajtó és Kakashiék léptek be rajta. Egy pillanatra meglepődve bámultak ránk, mikor Sakura egyszer csak megszólalt.
- Köszönöm a segítséget sensei – kipirult vigyorgó arccal nézett rám – remélem, más kor is számíthatok önre – azzal megfogta a táskáját, jelezve hogy menni szándékozik.
- Ő persze – mentem bele a játékba – gyere csak nyugodtan, ha bármi féle kérdésed van – viszonoztam a mosolyát, aki ettől még szélesebb lett.
- Akkor azt hiszem megyek. Viszlát – fordult a másik két tanár felé – és elhagyta a tanári szobát.
Csak most tudatosult bennem igazán, hogy egy olyan játékba fogtunk bele, aminek súlyos következményei lehetnek. Bár ez attól is függ persze, hogy mennyire tudjuk fent tartani a látszatot, mint tanár diák, és nem, mint szerelmesek. Ha mindketten odafigyelünk, akkor nem lehet baj. Kerülnünk kell a feltűnést, és szülői engedélyt kell szereznünk. Ha már lesz néhány ember mellettünk, akkor csak nem lehet gond. Vagy pont ez lenne az, amitől védenünk kellene magunkat? Senkinek sem kellene róla tudnia? Még ha így is van, már késő, nem tudjuk visszafordítani. Talán nem is akarnánk. Néhány segítő kéz sosem árt, akik mellettünk vannak, akiknek számítunk. Ha szeretjük egymást akkor nem lehet gond, nem igaz?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia! Lesz folytatás?Már nagyon és rág óta várom..Kíváncsi vagyok mi lesz eztán..Puszi Eszty