Hatalmas ásítások közepette ültem fel az ágyban. Alig aludtam valamicskét az éjszaka folyamán, folyton Mr. Jóképűt láttam mindenhol. Az agyam egyszerűen nem tudott elszakadni tőle, és akár hova bújtam, mindig felbukkant, valami ördögi vigyorral a képén, és ez rohadtul nem volt ínyemre. Vagy tízszer felébredtem még azelőtt, hogy elkapott volna. És nem is egyszer a földön fetrengve ébredtem fel. Kicsit beleéltem magam az álmomba, ami nem sok jót jelent a jövőmre nézve. Valahogy egyelőre még nem akartam felnyársalva végezni, mert a sátánnak valami nem tetszik. Legalább álmomban békén hagyhatna, ha már a suli falai között el kell, hogy viseljem.
A gondolataimból a hirtelen megszólaló ébresztőm zökkentett ki, aminek hála a frászt kaptam. Akkorát ugrottam ijedtem, hogy leborultam az ágyról, és bevertem a fejem a parkettába. Csak egy kicsit koppant a falléceken, de arra meg mertem esküdni, hogy szép pukli lesz a fejem tetején. Óvatosan ülőhelyzetbe tornásztam magam, miután abba maradt a szédülés, majd kitapogatva a telefonomat, kinyomtam. Ez a reggelem is csodásan indult, féltem, hogy mi lesz a következő botlásom. Mert ha egyszer bal lábbal keltem fel, akkor tuti az egész napomat átjárja majd az a sötét aura, és meg lesz keserítve az életem. És amilyen szerencsém van, nem fogom megúszni szárazon. És ez nem jelentett túl sok jót, pedig nem is vagyok babonás.
Ahogy feltápászkodtam a földről oda bicegtem a szekrényemhez, és kinyitva azt előkaptam egy fekete farmert, egy szürke, macis felsővel. A kedvenc pulcsim láttán elbizonytalanodtam. Az ablakhoz siettem, aztán kinézve rajta láttam, hogy a nap hétágra süt, így semmi szükség rá. Visszasétáltam a ruhatárolómhoz, és becsuktam az ajtaját. Gyorsan magamra kapkodtam az említett ruhadarabokat, aztán megigazgattam az ágyam, nehogy már úgy nézzen ki, mintha háború folyt volna az este folyamán. Bár végül is, nem füllentenék nagyot, tényleg üldöztek, még ha csak álmomban is, amire nem vagyok büszke.
Miután végeztem átmasíroztam a fürdőszobába és rendbe szedtem a frizurámat is, amit kivételesen felfogtam a fejem búbjára. Nem igazán szerette, felkötni, de inkább ez, mint hogy így szeptember 2.-án megsüljek a harminc fokos melegben. Ahhoz képes, hogy átléptünk az őszbe, egyáltalán nem volt hűvös. Bár így közvetlen nyár végén nem is csodálkozom rajta. Az után, hogy végeztem, visszamentem a szobámba, felkaptam az oldaltáskám, és elindultam a konyhában. Anya rám mosolygott, mikor meglátott, apa sehol sem volt. Vagy elment már, vagy még alszik.
- Jó reggelt – köszöntem neki, majd kíváncsian mellé sétáltam, hogy mit is csinál reggelire.
- Jó reggelt – viszonozta – Palacsinta megfelel a kisasszonynak? – mosolygott továbbra is, miközben kék szemeivel engem fürkészett.
- Persze – bólintottam rá. Aztán a szekrényhez sétálva elővettem egy tálat, a másikból pedig a kakaót. – tudod, hogy imádom.
- Igaz – érette velem egyet, majd visszafordult a tűzhelyhez.
A pulthoz sétáltam, ahol már jó pár darab késze volt, így vagy négyet meghintettem kakaóval, aztán feltekerve a tányéromra tettem őket. Ezután töltöttem egy pohár narancslevet is, és az asztalhoz sétálva helyet foglaltam. Tétovázás nélkül haraptam bele az elsőbe, élvezettel ízlelgettem a puha tésztát, amit aztán le is nyeltem.
- Szóval mesélj. Mi volt tegnap a suliban? Azt már említetted este, hogy Ino és Hinata átiratkoztak – nevette el magát, majd kíváncsi tekintettel végig mért.
- Hát nem sok minden – vontam meg a vállamat, majd még egyet haraptam a reggelimbe - Jiraya elment, és helyette jött egy új tanár, hogy is hívták… Ő… U-Uchiha Sasuke, azt hiszem.
- Hah. Reménytelen vagy – sóhajtott fel hirtelen, de közben ugyan úgy vigyorgott – apád mesélte mi mindent ki nem találtál róla. Hogy ő maga a sátán, meg az ördög, szerintem ezt ne hangoztasd a közelében, annyira nem lehet rossz. – nevette el magát.
- Te még nem is láttad, úgy hogy ne ítélj el – játszottam meg a duzzogást, közben egy korty italt csúsztattam le a torkomon – az a férfi tuti nem ember. Ahhoz túl jól néz ki… - hirtelen kapcsolt az agyam, hogy még is mit állítottam róla. Ijedten kaptam a kezem a szám elé.
Nem Sakura, nem gondolunk ilyesmire, ezt már megbeszéltük tegnap. Ő nem szexi, csak maga az alvilág ura, aki próbál rossz útra csábítani a külsejével, ennyi az egész. Ne hagyd magad, főleg nem anya előtt, aki képes mindent túldramatizálni.
- Na, de kislányom – nézett rám anyám csípőre tett kézzel - ő még is csak a tanárod.
- Nem tehetek róla – vontam meg a vállam, mert az biztosan sokat javít a helyzetemen – de ha egyszer igaz. Egy álruhába bújt démon, aki nem szereti az embereket.
- Túl sok filmet nézel – nyögte, közben megforgatva a szemeit, a tűzhelyhez fordult, és újabb adagot rakott a tálkára - még ha az ördög is lenne, nem sokat tudna neked ártani. És pontosan mit is takart az a kifejezés, hogy túl jól néz ki? – elsápadtam. Muszáj állandóan ilyen helyzetbe hoznia?
Anyámnak mániája, hogy ha egyszer azt mondom, hogy szexi, akkor tuti, hogy szerelmes vagyok, ami eddigi életemben tudomásom szerint egyszer sem teljesült. Vagy is nem éreztem magam annak ez idáig. Tőle meg kifejezetten tartok. Sötét aura veszi körül, amivel beszennyezi az ártatlanságom, és csúnya gondolatokra késztet. Tuti ez lehet a megoldás. Csak emiatt fordulnak meg ilyesmik a fejemben. Igen, biztosan így van. A sötét aurája miatt történik ez velem.
- Hát, pont, ahogy mondom, jól néz ki, nagyon is – hülye, hülye, hülye. Mért kell ezt csinálnod?
- Fiatal? – ettől a kérdéstől majdnem sikerült kiköpnöm a palacsintát a számból, még időben odakaptam a kezem, hogy bent tartsam. Mit érdekli?
- Igen – motyogtam lehorgasztott fejjel, nem akartam rá nézni, így is piruló arcommal.
Az agyam megint előhozta azt a tökéletes buksiját, amit annyira nem akartam látni. Még a lelki szemeim előtt sem. És ahogy próbáltam eltűntetni onnan, egyre idegesebb lettem. Mért van ilyen szörnyű hatással rám? Csak egy démon, ördög, sátánfajzat. Sensei hagyjon végre békén, én ezt nem bírom elviselni.
Anya mellém sétált közben, és kezét a vállamra tette, aztán megszorította. A fülemhez hajolva pedig az idegességem még inkább fokozódott. Akarom én hallani, hogy mit akar mondani? Azt hiszem nem.
- Ilyen korban természetes, hogy így reagálsz egy jó képű férfi láttán. Ne aggódj, apádnak nem szólok róla. – paskolta meg a fejem, aztán visszasétált, hogy folytassa teendőit a tűzhely körül.
- Mi van? – úgy néztem rá, mintha Ino újabb idétlen feltételezését hallottam volna. Ezeket komolyan össze kéne kötni.
Ő csak nevetett a kérdésem hallatán, de nem szólt semmit. Megrázta a fejét, kezével intett, hogy ne is törődjek vele. Mért kell neki is egyből rosszakat feltételeznie? Nekem sose jönne be egy hozzá hasonló pasi. Túlijesztő. Meg szexi. Én meg nem vagyok normális. Pont.
- Na, jó én szerintem megyek – megtöröltem a számat, aztán egy gyors puszit nyomtam anyum arcára – nem kérek több ilyen megjegyzést – néztem a szemébe.
- Jól van, ne haragudj – nyomott egy puszit a fejem búbjára – vigyázz magadra.
- Meg lesz, ne aggódj – még egyszer intettem neki, aztán elhagyva a konyhát, átsiettem a nappaliba, ahol felkaptam a táskám. Vetettem egy gyors pillantást az órára, ami negyed nyolcat mutatott. Pont időben voltam. – szia – köszöntem el, aztán kilépve az ajtón elindultam a buszpályaudvar felé.
Be kellett szereznem egy bérletet, holnap után lejár. Apa meg nem mindig fog tudni bevinni, mint ahogy ma sem. És sétálni valahogy reggelente egyáltalán nincs kedvem, pedig röpke fél óra alatt simán be is érnék. De azt inkább délutánra halasztom. Hála istennek a pályaudvar csak öt percre volt. Két utcával arrébb a házunktól. Simán megtettem ezt a pár métert, majd a zebránál megtorpantam. Megvártam, míg elmegy előttem a kocsi, aztán még egyszer körülnézve elindultam át a túloldalra.
A bérletet hamar megvettem, nem voltak sokan, ami meglepett, mert így hónap elején, szinte be se lehet jutni a tolongás miatt. De legalább volt valami jó is ezen a reggelen, ha már a felkelés nem úgy sült el, ahogyan terveztem. Vettem egy mély levegőt, aztán e megfelelő megállóba sétálva lehuppantam az egyik üres padra, és vártam, hogy beérkezzen a busz. A helyi járatok többnyire húsz percenként közlekedtek, hála az égnek így nem kellett túl sokat várnom. Most huszonötkor kellene jönnie a következőnek, ami percek kérdése volt.
Előkotortam a fülhallgatómat meg a telefonomat. A fülest belecsúsztattam a lyukba, aztán kikeresve egy pörgős számot, elindítottam. Élvezettel adtam volna át magam a zenehallgatásnak, csak hogy valamelyik idióta ismerősöm, hátulról átölelt, ami nem is zavart volna, hogy ha a keze nyugton marad, és nem a mellemet szemezte volna ki magának áldozatul. A kezemet ökölbe szorítottam, a számat becsuktam, és vettem egy mély levegőt, mielőtt felordíthattam volna kínomban. Nekem mért kell vonzanom az összes marhát, aki ezen a földtekén szív velem egy levegőt? Ennyire nem lehetek szerencsétlen.
- Sasori – dünnyögtem az orrom alatt, mire a srác még jobban magához szorított – most elengedsz, vagy teszek róla, hogy az életed hátra levő részében Viagrán kelljen élned.
Ő az egyetlen hímnemű egyed ezen a világon, aki egy szempillantás alatt képes felbosszantani, és olyan dührohamot okozni, hogy olyat még senki sem látott. Valami oknál fogva azt hiszi, hogy mivel egyszer hazavittem, kifejezetten tanulás céljából, mi járunk. Persze, anya is egyből félre értette a dolgot, aztán magyarázkodhattam is miatta. Apa meg olyan féltékeny lett, hogy az ő pici lánya lecserélte őt, egy ilyenre, hogy egy hétig nem is szólt hozzám. Ez is két éve volt azt hiszem. Bár így is elég szörnyű visszaemlékeznem rá. Ráadásul az óta zaklat, és nem hajlandó felfogni, hogy engem rohadtul nem érdekel sem ő, sem a nyavalyás udvarlása. Vagy minek is nevezzem, azt, amit csinál.
- Szia, cica – nyomott egy gyors puszit az arcomra, amitől hirtelen hányingerem támadt – megint morcos vagy? Ha veled lettem volna este, tuti nem így reagálnál.
- Fogd be – sziszegtem, miközben igyekeztem egy zsepivel letörölni, azt a nyál tócsát, amit rajtam hagyott. Fújj. – mikor fogod végre fel, hogy nem vagyok a nőd? Keress magadnak valaki mást, akivel szórakozhatsz. – nyögtem.
Szerencsére most állt be a busz, én meg megkönnyebbülten sóhajtottam fel a jármű láttán. Nem törődve a fiúval, hátat fordítottam neki, és elindultam, hogy felszálljak rá. Nagy bánatomra követett, és úgy ahogy én, ő is elővette a bérletét. Éreztem, hogy a düh megint kezd eluralkodni rajtam, valószínűleg direkt csinálta. Szerette húzni az agyamat. Mikor végre én kerültem sorra, felmutattam a bérletem, aztán kerestem egy üres helyet, amit befoglaltam. A táskámat magam mellé tettem, jelezve, hogy nem kívánok senkit odaengedni, főleg nem a vöröset.
- Édes ne duzzogj már – mondta mézes mázas mosollyal az arcán, amitől őszintén, szólva a hideg futkosott a hátamon. Többet nem jövök busszal, az hétszentség, inkább gyalogolok.
- Tűnj el, mint láthatod nincs hozzád kedvem – nyögtem, majd elfordítva a fejem, kibámultam az ablakon keresztül.
Valahogy az emberek sietős lépkedésit izgibb volt nézni, mint az ő képét. Ennél még Mr. Jóképű társaságát is szívesebben élveztem volna, ami nagy szó.
De ő mintha meg sem hallotta volna az előbbi kijelentésem. Felkapta a táskám, majd az ölébe véve helyet foglalt. Egyik karját a hátam mögé csúsztatta, és közelebb húzódott, mire én ösztönösen az ablakhoz préseltem magam. Ezt most ő sem gondolta komolyan, ugye? Mert még meg találom ölni véletlenül. Sasori te marha.
- Ha nem veszed onnan a kezed, garantálom, hogy itt mindenki előtt fogom eltörni és az nem lesz szép látvány – sziszegtem idegesen.
Na, ez bevált. Egyből elhúzódott, miközben egy bugyuta grimasz ült ki az arcára. Nem tetszett ez neki, és nekem se a nyomulása. Kvittek vagyunk. Duzzogjon, nem érdekel. Én nem érzek úgy iránta, már ha ő egyáltalán szerelmes belém, és nem csak meghúzni akar. Sok féle pletykát hallottam róla, miket ő egyértelműen tagadott. Persze én nem hittem el neki, amiket mondott. Túl sokszor láttam már enyelegni egy-két csitrivel, akiről lerítt, hogy miket is művelnek szabadidejükben. Ide tartozott legfőképpen a férfiak szórakoztatása is.
- Miért nem tudsz, csak egyszer kedves lenni velem? Szeretlek… - nyögte durcásan, mire a röhögő görcs kezdett kerülgetni. Még hogy szeret, na persze. Hiszi a piszi.
- Idióta – mondtam, miközben lenyeltem a feltörekvő nevetést, aminek igen csak a határán álltam. – mindjárt szállok, engedj ki. Különben átmászok rajtad. – néztem végre a szemeibe, bár ne tettem volna.
- Csak tessék hercegnőm. Ne fogd vissza magad – idétlenül vigyorgott, mint aki bolond gombát evett.
Nála csak annyiban tért el, hogy már a születésénél fejre ejtették, és azért ekkora marha. Na, meg perverz, azzal a vigyorral a képén, amitől kedvem támadt behúzni neki. Eddig még sosem tettem meg, de most valahogy kényszert éreztem rá.
Mivel egyáltalán nem mozdult, hogy véletlenül is kiengedjen, így kénytelen voltam felállni, elvenni tőle a táskám, aztán nagy nehezen átmásztam rajta, ami elég félreérthetően sikeredett, mert konkrétan beleültem az ölébe, és onnan álltam fel. És ahogy lenni szokott, most se tudott uralkodni a kezén, amivel kitapogatta a fenekem. Vöröslő arccal álltam fel, és nyomtam meg végül a leszállást jelző gombot.
Menny a fenébe Akasuna – futott végig az agyamon, miközben megvető pillantásokkal méregettem. Megérdemelne egy jó nagy taslit, de komolyan. Ennyi ember előtt letaperolni? Ez sem normális. Ráadásul, hogy pont ő tette…
A busz lassan fékezni kényszerült, én meg remegő lábakkal vártam, hogy végre megszabaduljak tőle. Mikor megállt és az ajtó kinyílt úgy pattantam le, mintha ágyúból lőttek volna ki. Sietős léptekkel indultam el, egy pillanatra se nézve hátra. Volt egy olyan érzésem, hogy nem szabadultam meg tőle ilyen könnyen.
Hálát adtam az istennek, amiért egy köpésre volt a suli a megállótól. Így húsz lépés után megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Épp léptem volna be a kapun, mikor egy kéz visszarántott, és a karjaiba zárt. Azt hiszem ekkor veszítettem el azt a maradék önuralmamat is, és lekapva a vállamról a táskám, megpördültem és a fejéhez vágtam. Sasori egy nyögés közepette a földön kötött ki. Aztán megragadtam az ingjét és magamhoz húztam.
- Tűnj el – mondtam neki dühösen, majd hátat fordítva elindultam volna, csak hogy magára húzott, én meg az ölében kötöttem ki.
A türelmem végén járt, úgy hogy neki álltam kalimpálni, hátha sikerül kijutnom a karmai közül. De mindhiába. A karjai bilincsként tartottak fogva, a menekülési lehetőségtől is megfosztva. A sulin kívül tartózkodók igen fura pillantásokkal méregettek, többen össze is súgtak. Már csak az hiányzik, hogy neki álljanak pletykálni. Sasori amúgy is elég közismert volt a suliban. Két éve ballagott el, elég nagy hírnevet szerzett magának, mikor még idejárt. És rólam pontosan két éve le sem száll. Ez rohadt idegesítő tud lenni egy idő után.
- Engedj már el – nyögtem, közben próbáltam eltolni magamtól.
- Adj egy csókot, aztán mehetsz – ez volt az utolsó húzása. Ökölbe szorítottam a kezem, majd egy jó nagyot, amennyire csak tellett tőlem, behúztam neki, ő meg kiterült.
Idegesen felkaptam a táskám, leporoltam, aztán hátat fordítva elindultam. Tudom. Szemétség volt a részemről, hogy ott hagytam, de megérdemelte a sorsát. Kell az agyamra mennie állandóan a hülyeségeivel. Még hogy csókoljam meg, na persze…
Amíg a gondolataimmal voltam elfoglalva, és össze-vissza szidtam Sasorit, fel sem tűnt, hogy valaki az út közepén ácsorog, én meg, mint, aki se nem hall, se nem lát, fellöktem. Minden, ami a kezében volt a levegőbe repült, és hatalmasat csattant a fülem mellett, én meg rajta kötöttem ki. Hagy ne mondjam, hogy szörnyű érzések keríttek a hatalmukba, miután ráeszméltem, hogy kinek az ingjét is szorongatom úgy, mintha az életem múlna rajta. Mr. Jóképű pedig csak bámult, felhúzott szemöldökkel, hogy még is mi a fene bajom van.
Ennyit erről Sakura. Megint jól elcseszted – futott végig az agyamon. Aztán nagy nehezen felültem. Zavartan néztem körül. A fiúk vigyorogtak, a lányok pirultak, ahogy engem és a senseit nézték. Óvatosan a tanárom felé kaptam a fejem, és csak akkor tudatosult bennem, hogy teljes egészében lovagló ülésben ücsörgök a csípőjén. Ennél nem is kellett több, hogy elvörösödjek, és lepattanjak róla. A képzeletem megint elszárnyalt egy másik dimenzióba. Idegesen nyúltam a mappái után. Összeszedtem őket, majd az immáron álló, Mr. Jóképű felé nyújtottam őket.
- Sajnálom – nagyot nyeltem. Nem tudtam mit kellene még mondanom neki. – nem akartam fellökni a tanár urat. Olyan szerencsétlen vagyok.
- Semmi baj – mondta szokásos nem törődöm stílusával, amiből egy csepp érzelem nem hallatszódott ki. Sem idegesség, sem düh, sem más. Ami rettentően zavart. Így egyáltalán nem tudtam eldönteni, hogy most utál, vagy sem. – balesetek előfordulnak.
Ennyi? Képes szidás nélkül, ennyivel lezárni? Bár addig jó, amíg nem talál ki valami borzalmas bűntető feladatot, mert azt nem biztos, hogy kibírnám. Volt némi elképzelésem, hogy a pokol urának mi minden járhat a fejében. Sakura te szörnyű vagy…
- Még egyszer sajnálom – motyogtam egy kisebb meghajlás közepette, aztán kikerülve besiettem a suli épületébe.
Minél gyorsabban el akartam tűnni a közeléből, mielőtt tényleg kitalálna valami szörnyű bosszút, a balszerencsétlenségem miatt. Ez a nap se úgy indult, ahogyan kellett volna. Szinte láttam lelki szemeim előtt, hogy milyen szörnyűségeken fogok túl esni. De arra nem számítottam, hogy Mr. Jóképűbe is belebotlok valamilyen útón módon. Talán ez zavart a leginkább az egészben. Kellett felbosszantania Sasorinak, ez mind az ő hibája. Ha ő nincs, akkor kényelmesen, bajok nélkül megtehettem volna ezt a pár métert a megállótól egészen a suli bejáratáig.
Ahogy felértem a lépcső tetejére, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, aztán egyenes tovább mentem egészen a fordulóig, ahol balra kanyarodva meg sem álltam a termemig. Nagy kő esett le a pici szívemről, hogy legalább ennyit meg tudtam tenni a szerencsétlenkedéseim nélkül. Megragadtam a kilincset, aztán lenyomva kinyitottam az ajtót. Épp hogy csak beléptem, Ino már meg is ragadta a karom és húzott is a helyemre. Még feleszmélni se volt időm, annyira meglepett, de ő már mondta is a magáét.
- Hát csajszi te aztán jól csinálod. Két pasi egy reggel? Nem hittem volna, hogy megérem ezt a napot – vigyorgott elégedetten, aztán folytatta is – ki az a vörös? Talán az eltitkold barátod? Na és mi van a tanár úrral?
- Hé, csiga vér – nyögtem idegesen. Próbáltam legyűrni a hirtelen felgyülemlett idegességet, zavartságot. – semmi közöm a vöröshöz, vagy is Sasorihoz. Ő csak egy idegesítő srác, aki nem hajlandó elfogadni, hogy nem vagyok a nője. A sensei pedig… - elvörösödtem a szituáció láttán, ami elég élénken élt a fantáziámban – csak egy baleset volt.
Szőke barátnőm még mindig vigyorgott, mint a bolond gomba. Óvatosan Hinata felé pillantottam, aki pirult az előbb hallottaktól, de ez nem is volt meglepő. Mindig olyan könnyedén zavarba jött mindentől. Reméltem kisegít ebből a helyzetből, nincs kedvem Ino idétlen feltételezgetéseit hallgatni. Ahhoz még túl korán volt.
- Pedig igazán jó pasi – dörzsölte meg az állát, mintha valami olyasmin törné a fejét, amit egyáltalán nem akartam számításba venni – na és milyen rajta feküdni a kis balesetednek köszönhetően? – na, ez már jobban felcsigázta a gondolatait. Szinte tudtam, hogy bármit is mondok, abból se hogy se jönnék ki jól. Pedig tényleg nem szándékosan csináltam. Isten szívat.
- Hát, erről nem akarok nyilatkozni – nagyot nyeltem, közben a földet bámultam. Csak tudnám, miért élvezi, hogy zavarba hozhat ilyen idióta kérdésekkel. Ráadásul vissza se akarok emlékezni rá, olyan kínos.
- Tetszett? – hogy őszinte legyek, utálom, mikor a fülembe suttog, ráz tőle a hideg. Főleg mikor azon a mézes mázas hangján szólal meg. Szörnyű olyankor. És perverz.
- I-Ino – szólalt meg Hinata zavarában – mindenki titeket bámul – intett a fejével a teremben lévőkre, akik igen érdekes pillantásokat vetettek ránk. Gondolom megrázta őket az előbb hallottak.
- Hah – sóhajtott fel barátnőm, mire én hálásan mosolyogtam a Hyuuga lány felé, aki viszonozta azt. – ebből nem fogsz jól kijönni – nézett rám, aztán helyet is foglalt.
Az időzítés egyszerűen tökéletes volt. Ahogy letette a fenekét a székre a csengő megszólalt, a diákok pedig beözönlöttek a terembe. Nem is kellett sok, hogy a tanárnő is megérkezzen, így gyorsan előkapva az irodalmat, mindenki elhelyezkedett. Kurenai sensei ránk mosolygott, aztán helyet foglalva, neki is állt ismertetni az idei tananyagot, hogy mi mindent fogunk venni, és persze a kötelező olvasmányokat is szóvá tette, aminek hallatán sok csalódott sóhaj szakadt fel a torkokból. Engem nem zavart különösebben, szerettem olvasni, bár volt egy két olyan könyv, ami nagyon nem tetszett, ami a kötelezőket illette. Ahogy végzett vele, az óra hátra levő részét elengedte, az első közös óránkra hivatkozva. Bár ahogy ismertem, az első héten, alapjáraton nem fogunk dolgozni, maximum beszélgetni. Többnyire ennyi kedvezményt szoktak adni a tanárok, ne hogy már most megerőltessük magunkat.
Ino persze azonnal ki is használta a lehetőséget és minden áron erőltetve az előző témát, próbált kifaggatni, honnan is ismerem Sasorit, és hogy miért nem említettem neki. Hinata is közelebb húzta a székét. Kívülről nézve olyanok voltunk, mintha kupaktanácsot tartanánk, am mondjuk félig-meddig igaz is volt. Csak éppen a beszédtéma az én magán életem volt, amibe nem sok kedvem akadta beavatni őket. Nem mintha a Sasorival való kapcsolatom, vagy mim, olyan nagy cucc lenne, de Ino, mint ahogy anyám is képes mindent túlzásba vinni, így tényleg nem szerettem beavatni őket. Mivl más lehetőségem amúgy sem maradt, kénytelen voltam az első találkozásomtól kezdve mindent elmesélni nekik. Szörnyű volt mindenre visszaemlékezni.
Akasuna az a tipikus nőfaló srác, a ki a külsejével elérve bárkit képes az ágyba csábítani. Sok pletyka keringett már akkoriban is róla, hogy mennyire jelentéktelennek tartja a nőket, hogy ő milyen felsőbb rendű stb. Én meg ezeket hallva, mint a legtöbb normális ember, szerettem volna elkerülni őt, de mint lenni szokott, persze, hogy engem szemelt ki következő célpontjának. És miután leszólított, mindenki előtt elküldtem a francba, kicsit szebben megfogalmazva. Azóta pedig, mint hős szerelmes, a véremet szívja. Voltak érdekes próbálkozásai, amikre tényleg nem szívesen emlékszem vissza, és amiből komolyabb bonyodalmak is születtek, de mivel ő is gazdag szülők sarja, így én nem sok mindent tehettem ez ügyben. Náluk a pénz az úr. Csak azt nem tudják, hogy néhány dolog egyáltalán nem vehető meg rajta, mint például én.
A második óra sem telt jobban. Azon se csináltunk semmit. Asuma sensei rendes volt, így ő is elengedte, bár a tananyagot elnézve, amit említett még az óra elején, több lazításra nem ad lehetőséget. Húzós évünk lesz az biztos. Bár hála égnek jól tanított, nem volt nehéz megérteni a magyarázatát, ami sok esetben rövid és tömör volt a tankönyvéhez képest, amiből egy normális gyerek semmit sem értett.
Ahogy ez is véget ért, mindenki nagy bánatára, mert a következő óra a tesi volt. Többnyire mindenki utálta, mert a tanár egy hiperaktív, edzés mániás ember volt, nevezetesen is Gai sensei. Nem elég, hogy minden órát húsz körfutással kezdett, de aztán még jöttek a kemény bemelegítések is, ami felért egy kiképző táborral. Szörnyű volt.
Mindenki felkapta a cuccát, aztán lesétálva a földszintre befoglaltuk az öltözőt. Mint minden évben, most is egy másik osztállyal volt óránk. Más hogy nem tudták megoldani, és többnyire kettő tesi szokott lenni egymás után. Aminél fárasztóbb nincs is az egész világon. Aztán még meglepődnek a tanárok, hogy miért vagyunk hulla fáradtak, egy kis mozgás senkinek sem árt. De ha egyszer csatlakoznának egy órához, tuti elmenne a kedvük attól a bizonyos mozgástól, amiről papoltak.
- Nocsak, kit látnak szemeim – nevette el magát Karin. Csak azt nem értettem miért pont velük kell együtt lennem tesin. Utálom ezt a csajt. – Hallottam a reggeli kis incidensedről. Így rámászni a tanár úrra? Neked is van bőr a képeden, úgy látom.
Belebújtam a hófehér pólómba, majd megfordulva mélyen a vörös szemeibe bámultam, amik megvetően vizslattak. Folyton piszkál, szinte nincs olyan pillanat, amikor ne szólna be, vagy kötne belém. És, csak azért mert nem ellenkezem. Nem szólók vissza. Mást amúgy sem tehettem volna.
- Nem kezdtem ki vele. Jobb, ha felfogod. Baleset volt. – tudtam, hogy hiába is magyarázkodnék, úgy sem fogja fel. Jövőhéten már mindenki tudni fogja, hogy a drága Sakura ráállt Mr. Jóképűre. Igen, ez lesz. Nekem meg megint éghet az arcom emiatt.
- Na persze – nevette el magát. – még hogy baleset. És még is mit csináltál vele kettesben tegnap? Hallottam ám, hogy kikért óráról – körbe pillantottam az öltözőben, a kedves osztálytársaim azonnal lesütötték a szemüket, és kisiettek innen.
Mit ártottam nekik? Miért kell állandóan megalázni, hazugságokat kitalálni? Egy pillanatig megint elkapott a sírás, pedig megfogadtam, hogy soha, senki előtt nem hullajtok felesleges könnyeket, még a szüleim előtt sem.
- Tudod, ezzel a viselkedéssel, csak magadat minősíted le. Mindenki tudja, hogy miket műveltél a tanári kar felével. – vágtam az arcába – de én egyiket sem hozom fel nap, mint nap. Nem mondom az arcodba, hogy mekkora egy kurva vagy, mert minden szembe jövő pasit az ágyadba fogadsz, és igen tudom, hogy Sasorival is összefeküdtél, mielőtt szóvá tennéd – nagyot nyeltem, de a kezem még így is remegett az idegtől. – úgy hogy ne gyere nekem, ezekkel a beteges képzelgéseiddel. Nem kezdtem ki senkivel. Pont.
- Húha, ez durva. – vigyorgott Ino mellettem, közben bátorítóan megfogta a vállam – kislány ez gáz. Ne cseszegesd Sakurát, a te sírodon több minden sorakozik, mint ennek a tünemények itt. Sose ártott senkinek, nem értem mért nem kopsz le a csatlósaiddal együtt, itt csak szennyezed a levegőt.
- Cöhh… most persze nagy a szád, ha egyedül lennél remegnél, mint a nyárfalevél – sziszegte a fogai között, szemei villámokat szórtak. Kicsit nagy volt a fezsültség köztünk - de vajon akkor is így reagálnál, ha kiderülne, hogy anyád félre kefélt, és ezért nem hasonlítasz apádra. Ez elég értelmes magyarázat lenne a rózsaszín hajadra…
Azt hiszem ekkor szakadt el bennem a cérna. Hogy engem minek titulál, rólam miket terjeszt, az nem érdekel. De hogy a szüleimet is belekeverje, azt már nem hagyom szó nélkül. Meglendítettem a kezem, majd akkora pofont lekevertem neki, könnyekkel küszködve, hogy hátra tántorodott. Dühösen kapta a kezét a vöröslő folthoz, de nem érdekelt. Inonak és Hinatának kellett lefogni nehogy odamenjek és szétszedjem. Hogy lehet valaki ennyire undorító? Utálatos?
A könnyeimmel küszködtem, most tényleg túllőtt a célon. Elkaptam a karomat, majd kikerülve barátnőimet kirohantam az öltözőből. Nem érdekelt, hogy becsöngetnek, nem érdekelt, hogy órám lesz, és az sem, hogy büntetést fogok-e kapni a lógás miatt. De az tuti, hogy nem megyek annak a nyavalyás ringyónak a közelébe, mert még meg találom fojtani.
Hatalmas cseppekben gördültek le a könnyeim, minden szó annyira rosszul esett. Ha velem van gondja, miért a szüleimet szidja? Miért sértegeti őket? Nem tettek semmi rosszat a fenébe is… Idegesen nyitottam be a vécébe, majd a legutolsó fülkéhez araszolva bementem, és magamra zártam. Ráültem a lehajtott ülőkére, aztán felhúzva a térdeimet, szabadjára engedtem minden fájdalmamat. Igazából sosem értettem, hogy pontosan mit is ártottam Karinnak, amiért így viselkedik. Anyám folyton azzal próbál nyugtatgatni, hogy csak féltékeny. De ha így van, akkor még is mire? Nincs semmim, ami miatt így kellene éreznie. Neki van pénze, bármit megtehet, nekem csak az átlagos dolgok jutnak. Mindenből egy kicsi. Nem mintha többre vágynék, nekem tökéletesen megfelel így az életem. Csak hagyjon végre békén, és ne nyaggasson folyton. Ne tegyen megjegyzéseket, se a szüleimre, se a barátaimra, se másra. Csak tudnám, miért leli örömét a baszogatásaimban.
A pólóm végébe töröltem a szemeimet, a karom már teljes elázott a könnyeimtől, amik se hogy sem akartak elapadni. A kezem remegett, szipogtam, még zsebkendő sem volt nálam, amivel rendbe szedhettem volna magam. Nem tudtam mióta ücsörgök itt, mióta siratom az egereket, és hogy egyáltalán hány óra is van. Egyedül abban voltam biztos, hogy már elkezdődött az óra. Nem tudom, talán belső megérzés miatt vélekedtem így.
Az ajtó hirtelen kinyílt, hallottam, ahogy nyikorog, aztán becsukódik. Halk léptek töltötték be a kicsiny helyiséget. A kezemet a szám elé kaptam, nem akartam, hogy bárki is sírni lásson, halljon. Próbáltam minél halkabban levegőt venni, de egyre nehezebben ment. Megint a sírás küszöbére kerültem. Pedig tényleg igyekeztem nem elbőgni magam. Összehúztam magam, és azért imádkoztam, hogy az illető minél hamarabb kimenjen innen, hogy megint egyedül lehessek.
- Sakura? – hallottam egy mélyebb férfihangot, szívem nagyot dobbant, valami oknál fogva.
Nem tudnám megmondani a pontos okot, hogy miért, de kinyitottam a fülke ajtaját. Könnyes szemeimet Mr. Jóképűre szegeztem, aki az arcomat látva a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy zsepit, amit aztán felém nyújtott. Hálásan biccentettem, aztán jó alaposan kifújtam a nózimat.
- Köszönöm – motyogtam zavaromban – de mit keres itt sensei? – ezt a részét valahogy nem érettem. És honnan tudta, hogy itt vagyok.
- Két lány majdnem összeverekedett a lány öltözőben, valakinek muszáj volt leállítania őket. Aztán az egyik osztálytársad mondta, hogy kiborultál. – mondta nyugodtan.
- És eljött megkeresni? - zavartan pislogtam, nem mertem ránézni.
Valamiért most egyáltalán nem hasonlított a sátánra, túl… túl kedves volt ahhoz. Még a reggeli balesetemet is elnézte, nem büntetett meg érte, vagy szólt le, amiért ilyen szerencsétlen vagyok. Velem mindig is a baj volt.
- Igen. – bólintott rá – nincs órám. Akarsz róla beszélni? – fekete szemei olyan áthatóan néztek rá, még a szívem is meglódult közben.
- Én… - ha Karin el kezd olyasmiket pletykálni, miszerint ráálltam a tanár úrra, akkor nem kéne vele mutatkoznom, még véletlenül sem. – ne akarok a terhére lenni. Jól vagyok – vontam meg a vállam, de valamiért a könnyek megint kitörtek belőlem. Pedig úgy reménykedtem, hogy sikerül visszatartanom őket.
- Hé, ne sírj – egyik kezével letörölte a hatalmas cseppeket. Az érintéstől elpirultam.
Annyira kedves velem… - futott végig az agyamon, aztán elkapva a fejem, megráztam. Nem gondolhattam ilyesmire. Nem helyes. Még mindig a tanárom.
- Rendben, én nem erőltetem. – húzta el a kezét - De nyugodj meg, és meny órára. Ha gondolod, leigazolom, hogy velem voltál, mert segítségre volt szükségem.
A pupillám kitágult a csodálkozástól. Még is miért lenne velem ennyire nagylelkű? Mivel érdemeltem ezt ki? A figyelmét, a kedvességét. Nem érek ennyit.
- Nem kérhetek ilyet, nem érdemlem meg. Ha én nem lennék, akkor ez meg sem történt volna és… - nem tudtam befejezni, mert közbe szólt azon a mélyen búgó hangján, amibe megint beleborzongtam. Miért van rám ilyen hatással?
- Abból, amit a barátnőd mondott, nem a te hibád volt. Ne okold magad, és nem túl nagy kérés, meg hálálnod sem kell – rázta meg a fejét.
Istenem, ha nem a sensei-em lenne, akkor most tuti megölelném, és el se engedném, amíg teljesen meg nem nyugszom. De ez lehetetlen volt. Csak egy álom. Egy pillanatnyi vágy. Ami lassan úgy is elmúlik.
Megtöröltem a szememet, aztán rámosolyogtam, mire az ő szája sarka is megrándult. Egy pici gesztus, egy iciri-piciri mosoly, amit csak én láttam. Még sem olyan ördögi Mr. Jóképű.
- Köszönöm Sasuke-sama – ez az első eset, hogy ténylegesen is a nevén szólítottam, és nem is csengett rosszul – hálás vagyok mindenért.
- Ez a dolgom, nem? Hogy segítsek a diákjaimnak – mondta, aztán lassan elindult az ajtó felé – mosd meg az arcod, aztán menny órára. Gai-jal majd beszélek én. – vetett rám még egy pillantást, aztán elhagyta a mosdót.
Az arcomra egy bamba vigyor ült ki. A tükörhöz sétáltam, ahol a kisírt szemű másom nézett vissza. Majd, ahogy a tanár úr javasolta, hideg vízzel megmostam az arcom. Miután sikerült levinnem a puffadást, és eltűntetnem a pirosságot, elégedetten hagytam el mosdót, és indultam el a testnevelés teremben, ahol már javában folyt az óra. Ga sensei vetett rám egy gyors pillantást, és intett a fejével, hogy álljak be a többiekhez. Alig léptem kettőt, Hinata jelent meg, és ölelt magához. Körbe néztem, de Inot ne találtam sehol sem. Mikor beálltunk csinálni a gyakorlatokat, amikhez nagyon ne fülledt a fogam, elmesélte, hogy Sasuke-senpai felküldte őt is és Karint is az igazgatóiba. Azóta se jöttek vissza. Aggódtam szőke barátnőm miatt, reméltem nem lesz dühös, amiért ilyen helyzetbe hoztam.
Tíz perc múlva kicsöngettek, de mivel a két órát egybe tartottuk, szünet nélkül, így mi folytattuk a gyakorlatokat, nem törődve a többiekkel, akik élvezettel beszélgettek a folyosókon. Becsöngőkor a két eltűnt bárányka is csatlakozott hozzánk. Ino, mind végig szúrós pillantásokkal méregette a vörös hajút, közben elmesélte, hogy mi is volt az igazgatóiban. Egy figyelmeztetéssel megúszták, de legközelebb komolyabb következmények lesznek, ha megint hajba kapnának. Bocsánatot is kértem tőle ezért, hibának éreztem magam miatta. Ő csak hárított, hogy Karin az okozója mindennek.
Az óra hamar elment, ahogy a maradék kettő is, ami ezek után jött volna. Miután összeszedtük a cuccainkat, és elhagytuk a termet, a csajok feljöttek hozzánk, és megnéztünk két Johnny Deppes filmet, közben kibeszéltük, hogy ötven éves létére simán letagadhatna húsz évet, egyáltalán nem néz ki annyinak. Miután harmadjára is megjártam a konyhát pattogatott kukorica miatt, anya haza ért, én meg mosolyogva egy puszit nyomtam az arcára. Ahogy végeztünk a filmekkel, lementünk a konyhába és elmeséltük a mai napot rövidebb és tömörebb kiadásban. Persze, ahogy általában anya egyből aggodalmaskodni kezdett, mi meg magyarázkodhattunk, hogy semmi baj. Nem történt túl nagy katasztrófa. De ő hajthatatlan volt.
Fél nyolc fele Hinata és Ino is elment, apa pedig haza jött. Neki is elmeséltem mi volt, mire csak a fejét rázta, és alaposan leszidta Sasorit, amiért ilyen dolgoknak tette ki a lányát. Ezen jót nevettem, mindig vicces volt nézni, ahogy a fiúkat ócsárolta. Ahogy túlestünk a vacsin is, felmentem és lezuhanyoztam, utána pedig kipakoltam a táskámból. Elseje csütörtökre esett, így holnap megint hétvégére ébredhetek. Ennek valahogy örültem, nem kell bizonyos embereket látnom, és feleslegesen idegeskednem miattuk. Amikor végeztem a pakolászással behúztam a függönyöm, majd leoltva a lámpám, belebújtam az ágyikómba. Többször is lefuttattam a mai napot a szemeim előtt, az egészben talán Mr. Jóképűvel való beszélgetésem volt a legjobb. Bár hozzá képest Kakashi sokkal többet tud beszélni, de jól esett még ez a kicsi törődés is, amiért utánam jött, és kisegített a lógás miatt. Talán még sem olyan ördögi, mint amilyennek véltem először. Az oldalamra fordultam, majd lassan, egy mosoly kíséretében lehunytam a szememet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia Vanille!
Így nekem is sokkal jobban tetszik, valahogy Sakurának legalább van némi bátorsága, Határozottab személyiség lett és nem is lesz egyedül, mint az előző verzióban. :) Hát juszáj volt némi személyiség változtatást végbe vinnem, mert nagyon nyámnyilák, meg csöpögősek lettek, így azért karakterhűbbek valamennyire :D
Akárhogy is, Sasori idősebb, és mivel Saku ballagni fog, így nem rakhattam őket egy évfolyamba. A bohókás perverz énje nekem is jobban bejön, de persze sokáig ő sem fog tűrni, mint ahogy a legtöbb pasi a folytonos visszautasítástól. Lesznek még itt bonyodalmak rendesen :D
Na ige, valahogy muszáj volt becenevet adnom sasunak, és ez jutott először az eszembe. Jégszívű, rideg barátunkat még sem hívhatjuk jégcsapnak, az túl általános XD Lesz egy vicces jelent, mikor drága Sasunk konkrétan rá fog kérdezni, hogy még is Sakunak, honnan jött ez az ördög elnevezés, vicces lesz, de nem akarok spoilerkedni, mert még messze van .)
Na igen, Mebuki és Ino elég hasonló gondolkodásuak. Ami sakura nézve nem jelent valami sokat. De ennek ellenére is tud szigorú lenni, ez majd meg is fog mutatkozni, de a megértő anya szerepből nem igazán fog kilépni :)
Semmi baj, tudom, hogy a párbeszédek nem mennek, de nem érdekel különösebben, amíg van aki olvassa atörténetet. egyszer biztos ki fog alakulni, hogy írjam meg őket rendesen, majd az idő eldönti mikor jöjjön el az a pillanat :) Köszi, hogy írtál .)