Naruto
Úgy éreztem, követnem kell őket. Láttam, amikor a lassú szám alatt az a mocsok benyúlt Sakura ruhája alá, aztán hamar vissza is húzta a kezét, de utána olyan furcsák voltak mindketten. Sasuke látszólag higgadtan viselkedett, de belül viszont biztos kemény csatát vívhatott, mert olyan volt, mint egy ugrásra kész ragadozó. Sakurával mindig gyengéden bánt, feltűnően udvariasan viselkedett, de láttam, hogy mostanában már mennyire nehezen uralkodik magán. Ilyen állapotban nem hagyhattam őket kettesben. Hinatától elnézést kértem, és feltűnés nélkül utánuk iramodtam.
Reméltem, hogy jó nyomon járok, és a télikertbe mentek, nem egy szobába igyekeztek. A különleges növényözön pompája egy pillanatra elbódított, ahogy benyitottam a hatalmas üvegajtón, és a szemem elé tárult a sok virág. Egyből beugrott róla, hogy ez a hely itt túl szép és romantikus, emiatt még egy szobánál is veszélyesebb lehet. Ezt pedig meg kellett akadályoznom! Bizonytalan léptekkel haladtam a keskeny ösvényen, majd önkéntelenül is megtorpantam az elém bukkanó kép láttán.
Ezek veszekednek? – lepődtem meg, mert Sasuke gondterhelten a tenyerébe támasztotta az arcát, Sakura pedig sírt mellette. Már éppen felelősségre akartam vonni az Uchihát, amikor ez a bolond lány valami olyat tett, amire végképp nem számítottam.
Derékig levetkőzött.
Mint erős hormontúltengésben szenvedő kamasz, a szemem önkéntelenül is a hófehér cicikre tapadt, de aztán felkavarodott a gyomrom saját magamtól, mert mintha a húgomat lestem volna ki. Gyorsan helyreállt a józan eszem, és nem láttam mást, csak egy buta, reszkető kislányt, akinek fogalma sincs, hogy éppen a tűzzel játszik.
Azt hiszem, Sasuke agyában tökéletesen lefagyott a rendszer, amikor a lány gyengéd érintésére felnézett, és szembesült a csupaszságával. Fekete szemei tágra nyíltak a döbbenettől, és láttam rajta, hogy szívesen mondana valamit, ha lenne vér a fejében, de valószínűleg most neki is délebbre élénkült meg jobban a keringése. Aztán lassan összeszedte magát, és óvatosan végig simított Sakurán, mintha csak meg szeretne bizonyosodni a felől, hogy nem látomás. A haját söpörte arrébb, így teljesen láthatóvá vált a lány vékony, kecses nyaka, a gömbölyded vállai, a törékeny, reszkető teste. Szegény a karjaival görcsösen takargatta a mellét, és nem mert Sasuke szemébe nézni. Csak azt nem értettem, ha így félt tőle, akkor minek vetkőzött le egyáltalán?
Képtelen voltam eldönteni, hogy közbe avatkozzak-e vagy sem. Sasuke már nem volt kezdő. Tudomásom szerint két évvel idősebb nálunk, és tizenhét évesen már jócskán rendelkezhetett mindenféle tapasztalattal. Valószínűleg számtalan barátnőjével lefeküdt már, így egy szűz elcsábítása nem pálya neki. Pont ezért aggódtam Sakuráért, de volt valami Sasuke tekintetében, ami visszatartott. Úgy éreztem, hogy nem csak könnyű prédát lát ebben a butusban, hanem - ki tudja miért -, valóban kedveli, és soha nem ártana neki.
A zsebemben zizegni kezdett a telefonom. Hinata keresett, biztos sokallta már a távollétem. Életem legnehezebb döntését kellett most meghoznom. Néztem, ahogy a legjobb barátom idegesen feszeng pár méterre tőlem, miközben egy vágytól felajzott fiú egyre nagyobb szenvedéllyel ismerkedett a testével. Hagynom kéne? Vagy ugrasszam szét őket?
Sakura
Már abban a pillanatban megbántam, amikor megtettem. A keze nagyon hideg volt. Az ujjai, mintha jégcsapok lettek volna, amikor tétován félresöpörte a hajamat, ami eddig a vállamra hullva egy picit legalább takarta a meztelenségem. Most itt ültem vele szemben, teljesen védtelenül.
Nézett.
Látszott, hogy őszintén csodálkozott rajtam, kiakadt a merészségemen, mert eddig nem ilyennek ismert. Hát én se magamat! Aztán nyelt egy nagyot, és különös fény gyúlt a szemében. Azt hiszem, ettől ijedtem meg igazán, de már nem mertem visszakozni.
Naruto! Naruto! Naruto! Gondolatban utána sikoltoztam, és vele akartam lenni a saját, biztonságos szobámban, egy bögre meleg kakaó mellett, nem itt ezen a fülledt, párás helyen, ahol alig kapok levegőt. Szerintem már a fogam is vacogott. Egyszerűen nem hittem el, hogy ekkora hülyeséget csináltam… megint.
Sasuke keze a bőrömön mintha jeges karmolásnyomokat hagyott volna, ahogy lassan végigsimított rajtam. Egyáltalán nem esett jól az érintése. Szinte fájt, mert ebben a pillanatban borzalmasan féltem tőle. Inkább lehunytam a szemem, hogy ne lássam azt a dolgot a tekintetében. Teljesen másként nézett most rám, mint ahogy szokott.
Azt hiszem, megkívánt…
Megrémített, hogy hirtelen nem egyszerű iskolások vagyunk, akik kincskeresős társasjátékkal játszanak, vagy az állatkertben sétálgatnak, hanem férfivá és nővé változtunk. Biológiailag legalábbis már annak számítottam inkább, de talán még úgy sem igazán. Biztos testileg is lett volna még hova fejlődnöm, érzelmileg és értelmileg meg végképp! Szóval ezt én még nagyon nem akartam, nem itt, és nem így, ezért nem is értettem, hogy juthatott ilyen az eszembe.
De már késő volt.
- Miért vetkőztél le? – suttogta. Szeme most türelmetlenül villant, és a két keze a vállamba markolt, mintha így próbálná fékezni magát.
A földet bámultam, hogy meneküljek átható tekintetétől. Gyámoltalanul megvontam a vállam, mert képtelen lettem volna beszélni, valószínűleg borzalmasan remegett volna a hangom, ráadásul még magamnak se tudtam volna ezt megmagyarázni.
- Talán azért, mert azt mondtam, Hinatáék jól teszik, ha ezt csinálják? – faggatott tovább.
Válaszul félénken bólintottam, és megint megremegett a szám széle a sírás előfutáraként, hiszen magam is éreztem, hogy mekkora ostobaság volt ez részemről.
- Sakura! Soha ne tégy ilyet, ha nem akarod, hogy leteperjenek. Érted? – rázott meg durván. Az ujjai fájdalmasan szorítottak, mire ijedten néztem fel a haragos szemébe.
- Értem – motyogtam megsemmisülve. Csak akkor engedett el, amikor fölszisszentem, mert a körmei már mélyen belevájódtak a bőrömbe.
- Legszívesebben most… - Nem fejezte be, hanem az ölembe dobta a ruhám, és elviharzott.
Kapkodva vettem vissza a melltartóm és a toppom. Közben hevesen törölgettem a szememből pergő könnyeket. Igazából megkönnyebbültem, mert egy pillanatig azt hittem, itt és most, ízekre fog szedni.
Mikor kiléptem a télikertből, a folyosón várt. Háttal volt nekem, valószínűleg próbált lecsillapodni. Azt hiszem, nagyon felbosszantottam.
- Miután hazakísértelek, szeretném, ha beengednél az ablakon. Beszélnünk kéne néhány dologról – fordult hozzám komoly arccal.
- Rendben – egyeztem bele, bár kissé kockázatosnak gondoltam, hogy éjjel fogadjam a szüleim tudta nélkül, titokban.
- Menjünk vissza – enyhült meg a tekintete, és a kezemért nyúlt. Elpirultam, és hagytam, hogy megfogja. Most kimondottan forrónak éreztem a tenyerét, kellemesnek és biztonságosnak.
- Nahát! Nahát! Kit látnak szemeim! – állta utunkat hirtelen egy ismeretlen, elég kihívó öltözékű nőszemély.
- Szia Tayuya! Hogy kerülsz ide? – torpant meg Sasuke. A hangja olyan hidegen csengett, hogy én is összerázkódtam, ráadásul elengedte a kezem.
- Csak erre jártam. Hallottam, hogy buli lesz, és gondoltam, megnézem – felelte gúnyosan a lány, mert ő is látta Sasukén, hogy szinte undorral tekint rá, hiába udvarias vele.
- Nem megyünk vissza táncolni? – rángattam meg Sasuke ruhájának szélét, hogy megszakítsam köztük ezt a fura szemkontaktust. Idegesített, hogy szavak nélkül kommunikáltak, amit én nem érthettem.
- Ő az új barátnőd? – nevetett újra Tayuya gunyorosan, és alaposan végignézett rajtam. Mellette én csak egy kis penészvirágnak éreztem magam. Kígyóbőrt utánzó, testhez simuló nadrágot viselt, és egy olyan kivágott felsőt, amiből majdnem kibuggyantak a mellei. Rengeteg karperec, gyűrű és nyaklánc lógott rajta, a körmei feketére voltak festve, a csizmájának meg legalább 10 centis sarka volt.
Sasuke nem válaszolt a kérdésére, hanem karon ragadott, és elrángatott mellőle.
- Bocs, mi visszamegyünk táncolni – morogta neki hátra, de a nappali helyett az ebédlő felé vette az irányt.
- Ki volt ez? – kérdeztem, miközben mellette loholtam, és igyekeztem nem elesni.
- Senki – zárta le a témát, és hatalmas erővel csapta ki az ajtót, mintha azon akarná levezetni a feszültségét.
- Áh! Megkerültetek végre! Már azt hittem, a jó hírednek megfelelően bedobtad magad, és szobán vagytok – üdvözölt bennünket Deidara pimaszul vigyorogva. Elég bizarrul festett. Éppen két kézzel nyúlkált egy marcipántortába, és azt hiszem, szobrot akart készíteni belőle – a szokásos témájában…
- Tartsd meg a véleményed, légy szíves! – sziszegte neki a fekete, és hirtelen olyan másnak láttam. Mintha egy idegen fiú állt volna mellettem. Nem volt az arcán az a kedves mosoly, amit szerettem, a szeme nem csillogott vidáman, hanem majd fel robbant, a karom meg úgy szorította, hogy biztos voltam benne, az egész bekékül holnapra.
- Enni jöttetek ti is? – hallottam meg Naruto hangját, ami most nagyon megnyugtatott. Lelkesen fordultam felé, mert úgy éreztem, megint egyedül csak rá számíthatok, mivel semmit nem értettem a körülöttem folyó dolgokból.
- Sasuke! Itt van Tayuya! – figyelmeztette Hinata vészjósló hangon az unokabátyját.
- Találkoztunk vele – felelte jeges hangon Sasuke, és elsápadt, amikor az emlegetett is megjelent az ebédlőben.
- Szóval itt bujkáltok! – lépett egyenesen hozzánk a lány, mintha direkt tovább akarná provokálni Sasukét.
- Mit akarsz? – kérdezte Sasuke ingerülten, és hirtelen mindenki felénk kapta a fejét a dühös hangra.
Az ebédlő hosszú asztalát most kinevezték svédasztalnak, számos kaja, süti, szendvics és innivaló sorakozott rajta, ezért sokan ácsorogtak itt. Néhányan kihasználták a csendet és cigiztek, meg beszélgettek, de a köztünk kialakuló jelenet mindenkit érdekelni kezdett. Legalább tízen bámultak.
- Be se mutatsz? – biggyesztette le Tayuya kacéran a feketére rúzsozott ajkait, és választ sem várva felém nyújtotta a kezét. – Szia! Én vagyok ennek az őstuloknak az első barátnője. Akkor persze még nem így bánt velem. Halálosan szerelmes volt belém, hiszen én avattam férfivá – mesélte nevetve. Mindenki kínosan feszengett, míg én lassan értelmezve a dolgokat vérvörössé váltam, amin a lány még hangosabban kacagott. – És téged hogy hívnak? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha egy gyámoltalan kisgyerekhez beszélne.
- Haruno Sakura – motyogtam.
- Akkor szép, szűz Sakurám, örülök, hogy megismerhettelek! Üdv a klubban! Megnyugtathatlak, hogy jó kezekben vagy, és hamarosan elfelejtheted az „ártatlan” jelzőt, mert Sasuke nagyon ért ám a dolgához. Igaz drágám? – simította végig az arcán lassan.
- Fogd be, mert kitépem azt a kígyó nyelvedet – csapta el a kezét dühösen Sasuke.
- Ugyan-ugyan! Sokszor kitárgyaltunk az exeiddel, és senkinek nem volt rád panasza. Legalábbis annak a három-négy csajnak nem, akiket én ismerek, de ki tudja, azóta már hányan voltak! Lehet, hogy valaki a modorodat nem komálta annyira, mindenesetre nincs miért szégyenkezned, hiszen az ágyban mindig jól szerepeltél, és ez a lényeg, nem igaz? Bár Sorát talán nem kellett volna felcsinálnod, kicsit vigyázhattál volna jobban is – mondta gúnyosan, és nevetve magunkra hagyott, mielőtt Sasuke valóban beválthatta volna az ígéretét, és kitépi a nyelvét. Deidara és Naruto úgy fogta le, hogy ne menjen a lány után.
- Minden rendben? – bukkant fel Itachi pont abban a pillanatban, amikor ez a boszorkány kilépett a másik ajtón, síri csendet hagyva maga után. Nálam itt volt a tűréshatár vége. Annyira összezavarodtam, hogy menedéket kellett keresnem.
- Szeretnék hazamenni, mert nemsokára már éjfél lesz – szólaltam neki a tőlem telhető legnagyobb higgadtsággal, és megkönnyebbülve léptem el Sasuke mellől, aki most idegennek hatott. Úgy éreztem, hogy eddig nagyon félreismertem, vagyis szentnek sose gondoltam, de azt is meg kellett emésztenem, hogy ilyen múltja volt már.
- Persze, mehetünk – egyezet bele mit sem sejtve Itachi, és láttam, hogy Naruto is búcsúzkodni kezd Hinatától.
Hazafelé Itachi és a szöszi semmitmondó dolgokról fecsegtek elől, míg mi a hátsó ülésen a lehető legtávolabb ülve egymástól hallgattunk. Fogalmam se volt, mit kéne mondanom vagy kérdeznem, csak abban az egyben voltam biztos, hogy Sasukét egy ideig nem akarom látni. Amikor leparkoltunk a házunk előtt, alkalmat se adtam rá, hogy más is kiszálljon a kocsiból búcsúzkodni. Arra hivatkozva, hogy késében vagyok, kipattantam a helyemről, és megköszönve a fuvart, gyorsan berohantam a biztonságot jelentő négy fal közé, az otthonomba. Sose örültem még így annak, hogy itt lehetek; mikor megláttam anyukámat, egyszerűen a nyakába ugrottam.
Végül nem meséltem erről a szüleimnek semmit, pedig nagyon várták, hogy részletes beszámolót tartok majd életem első bulijáról. Legalábbis ők azt hitték, hogy ez volt az első. Sem ezt a titkot, sem a többit nem volt erőm megosztani velük, helyette elmondtam az estéről néhány jelentéktelen részletet, hogy megnyugtassam őket, és végre mihamarabb bemenekülhessek a szobámba.
Amikor sikerült, azonnal az ablakomhoz indultam, hogy ellenőrizzem, zárva van-e? Tudtam, hogy Naruto is biztos át akarna jönni, hogy ezt megbeszéljük, de nem kockáztathattam. Most nem akartam senkit látni. Gondolkozni akartam. Kikapcsoltam a telefont, mert folyamatosan jöttek a hívások és az sms - ek. Ez sem érdekelt.
A fürdőbe vettem az irányt. Megint rengeteg vizet engedtem a kádba, és ismét milliónyi buborék vett körül, de már hiába bámultam őket, nem láttam a csillogásukat.
Mintha egy este alatt felnőttem volna, és számomra megszűnt volna a varázs.
Elkeseredtem.
Talán innentől a szemeim már csak a fehér habot képesek látni, és a szivárványszínű buborékjaimat örökre elveszítettem?
Váratlanul kinyílt az ajtó, és a lélegzetem is elállt, amikor Sasuke lépett be rajta.
- Ne sikíts! A szüleid már nyugodtan alszanak, nem kéne felébresztened őket! – figyelmeztetett.
- Te meg hogy jöttél be? – karoltam át a térdeimet ijedten, hogy takarjam magam.
- Naruto adott kulcsot, mert muszáj hogy beszéljünk! Nem hagyhatom, hogy egy szörnyetegnek képzelj! El kell hinned, hogy nem vagyok az – suttogta kétségbeesve. A szemeiben őszinte fájdalmat láttam, és még mást is: egy elkeseredett, szivárványszínű könnycseppet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó