- Inkább ne mondj véleményt, mert úgy se ismersz! - fojtom el benne csírájában a gondolatot, hogy véleményt alkosson rólam.
Talán bennem bujkál a félsz, hogy mit gondolhat rólam, de ezt inkább az óvatosságomnak tudom be.
Nem sok időm marad az arcán feltűnő és eltűnő érzelmeket bogarászni, a hajó ismét kiköt, az eredeti utasfelvevő helyén, Shizoukában. A rengeteg ember csak úgy tódul fel a lépcsőkön, az egyik gazdagabbnak tűnik, mint a másik.
- Hogy is hívják a hajót? - érdeklődik védencem, miközben kis híján eltátja száját a sok fajtárstól.
- Oasis of the Seas. Jut eszembe, igényelnünk kell a vezeték nélküli telefonokat, semmi kedvem nem lesz téged keresgetni egy ekkora luxushajón - jelentem ki nyersen, majd karon ragadom és az információs pultnál igénybe vesszük az eszközöket.
Gyorsan egyeztetem a számokat, és ellenőrzöm a GPST-t. Amikor visszafordulnék a Harunóhoz, hogy a lelkére kössem a készüléket, hűlt helyét lelem. Nagyszerű! Nem hiszem, hogy valaki máris elrabolta volna mellőlem, sokkal valószínűbb, hogy a tömeggel sodródott tovább. De most mégis hol keressem?
Az irodából üvegajtó nyílik a hajó közepén lévő, széles sávban elhelyezkedő sétáló utcára. Amikor tekintetemet körbehordozom a hatalmas méreteken, és a friss utasokon, akkor döbbenek rá igazán, hogy mit is vállaltam be, amikor elfogadtam ezt a feladatot. Gratulálok, Sasuke!
Vagy egy órán keresztül rohangálok fel-alá a műaszfalton, minden üzletbe betérek, de senkinek sem tűnt fel egy rózsaszín hajú, zöld szemű lány látványa. Fáradtan, és már indulattal feltöltve dőlök le egy székre az egyik büfé előtt, amikor megpillantom a kis bajkeverőt. Szinte nyomban elébe ugrok, és a grabancánál fogva kezdem el rázogatni.
- Megőrültél?! Azt hittem, nem talállak meg ennyi ember között! - élem ki rajta dühömet.
- Hé, nyugi, öcsi! - csitít a mellette lévő férfi.
- Itachi? - lepődök meg a nem várt vendégtől. - Hát te meg mit keresel itt?
- Áh, csak hajózgatok egy kicsit az óceánon... Közben találkoztam ezzel a hölggyel, gondoltam, csak hozzád tartozhat! - meséli jókedvűen nevetgélve.
- Ha-ha - reagálok szarkasztikusan, majd a telefont az úti társam kezébe nyomom. - El ne merd hagyni! Vagy elnyomkodni! Vagy kárt tenni benne! - Régóta nem húztak már fel ennyire, be kell, hogy valljam.
- Oké, bocsi - mosolyogja bocsánatkérően.
Nagyot sóhajtva hagyom rá a dolgot, majd egy csendesebb zug felkutatását tűzöm ki célul.
- Este a vacsoránál találkozunk, addig azt csinálsz, amit akarsz. Csak ne keveredj bajba! - figyelmeztetem még, mielőtt kettesben hagyom az örökké jókedvű bátyámmal.
Itachi
Még sohasem láttam az öcsémet olyan kiborultnak, mint pár perccel ezelőtt. Ez a rózsaszín ciklon valószínűleg elvette az eszét... vagy legalább is jó úton van afelé.
- Hogy is hívnak? - fordul felém mosolygósan.
- Itachi.
- Itachi, nem iszunk valamit? - A szemközti bódéra mutat, ajkam felfelé görbítve bólintok.
Cseresznyés koktélt rendel, én egy meggyes-áfonyás különlegességet próbálok ki. Ameddig a nedűkre várakozunk, elnézem, ahogyan ültében körbeforog, valamit serényen kémlel.
- Kit keresel?
- Senkit. Csak most először utazom hajón...
- Értem. Gyakrabban tehetnéd, mókás dolog! - mosolygok rá bizalmasan, amit viszonoz.
- Te mivel foglalkozol? - A kérdésre kis híján félrenyelek, de ura vagyok a helyzetnek.
A válasz előtt még összegeznem kell a dolgokat:
1. Sasuke valószínűleg Damennek hívatja magát.
2. "Damen" yakuza.
3. Én vagyok az aranyos bátyj.
4. Valószínűleg mindenben hazudik a lánynak Sasuke.
- Én ö, stylist vagyok - vagy legalábbis ilyen esetekre az.
- Ne már, komolyan?! - hüledezik kellemes csalódottsággal, - Azt hittem, te is bérgyilkos vagy!
- Hé, halkabban - szólok rá enyhén, amikor meghozzák az italunkat.
- Bocs, elfelejtettem - mentegetőzik összehúzódva.
Úgy tűnik, Sasuke nem bánt vele kesztyűs kézzel; amikor csak lehetett megszólhatta.
Elszórakozva kortyolgatom az édeskés italt, aminek enyhén fanyar utóíze van, de elnyeri tetszésemet. Sakura egyből elkezd csacsogni, miközben jókedvűen iszogatja az édes szirupot, alig kell párszor helyeselnem, vagy bólogatnom.
Első benyomásra még egy véleményen voltam az öcsémmel, hogy Sakura egy elkényeztetett gyerek, aki ha nem úgy van, ahogyan ő szeretné, egyből elkezd toporzékolni. Ehhez képest, még a sok beszéde ellenére is kezdem megkedvelni, ahogyan egyre jobban elmélyedünk a beszélgetésben. Mire észbe kapok már iszom minden mozdulatát, ahogyan boldogságtól és életkedvtől csillogó smaragd szeme néha félrevetül, vagy valamit alaposan felmér, a folyamatosan felhúzott meggypiros ajkait, rózsaszínű haja lágy omlását homlokára, amit pár apró mozdulattal elsöpör. Sakura... a névre összefut a nyál a számban, cseresznye ízt érzek, pedig meggy-áfonya koktélt iszok. Egy szó fogalma rajzolódik ki bennem, szórakozás.
- Sakura, te ugye szerelmes vagy az öcsémbe? - teszem fel a váratlan kérdést, mire arcára fagy a mosoly. - Hé, nem kell szégyellni! - próbálom helyrehozni hirtelen letámadásomat.
- É-én... Izé - kezdene el mentegetőzni, de kezemet az övére csúsztatom az asztalon.
- Segítek neked! - ajánlkozom fel nagylelkűen, magabiztos mosollyal.
- Tényleg? - Pajkos csillogás tér vissza szemeibe.
- Hát persze! Vagy ne legyen a nevem Itachi! Figyelj, van is egy ötletem... - Közelebb hajolok hozzá, és suttogva ecsetelem neki újdonsült játékom menetét.
Biztos rejtekhelyemről lesek ki a korlátnak dőlt, bámészkodó Sasukéra. A Haruno éppen most halad el mellettem, és kilép az üvegajtón. Minden úgy halad, ahogyan megbeszéltük. Egy szexi, bordó fürdőruhát kapott tőlem, a feneke részénél fehér karikával. Kecses léptekkel, enyhe csípőringatással teszi meg az első lépéseket, de amint megcsapja őt az első hideg légáramlás, visszafut hozzám.
- J-jég hideg van odakint! Biztosan be fog válni? - aggodalmaskodik dideregve.
- Hát persze! Bízz bennem! Tessék, itt ez a kendő. Ha nem figyelne, ejtsd el, és vetesd fel vele. Minden férfi felveszi álmai asszonyának elejtett kendőjét! - biztatom túlzásokba esve, majd útjára bocsájtom egy kisebb lendülettel.
Félúton követem a lányt, hogy én is halljam a jelenetet. Most ér oda Sasukéhez, és kacéran nekidől a korlátnak. Ügyes kislány - örvendek magamban. Örvendezésem szertefoszlik, amikor meglátom az öcsém unott képét, és jelzést adok a rózsaszínhajúnak, hogy térjen rá a B tervre.
Nemes mozdulattal ejti ki ujjai közül a textilt, és tisztán hallom, ahogyan próbálkozik:
- Oh, elejtettem a kendőm! - tetti a meglepődést, de semmi reagáció az áldozattól, - Mondom ELEJTETTEM A KENDŐM! - veselkedik neki újra felcsavarva a hangerőt, mire testvérem nagyot sóhajtva felveszi a ruhadarabot.
- Vigyázz már jobban a cuccaidra! - förmed rá szokásosan.
Ajj, úgy utálom, amikor elrontja a szórakozásomat! De semmi pánik, a kis csaj kitartó, nem fogja feladni...
- Aha, és most mihez fogunk kezdeni?
Ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk, az asztalnál ülünk. Annyiban változott csak a helyzet, hogy kissé lejjebb vetkőztettem a női szereplőmet, és ezúttal kissé morcosan támasztja a fejét.
- Ha már ennyire nekivetkőztél, talán elcsalhatnád Dament a medence felé... - vetem fel újdonsült tervemet.
- Ez nem is rossz ötlet! - Nem sok kellett hozzá, hogy ne boruljon fel az asztal, amikor örömében felugrott a székről.
Kezdek komoly reményeket fektetni a lány képességeibe, amikor kézen fogva húzza maga után Sasukét. Látszik rajta, hogy nem szívesen engedelmeskedik a lánynak, de tűri a dolgot. Két eset lehetséges. Vagy már annyira unja magát, hogy tök mindegy neki, vagy kezd behódolni a közös akaratnak. Bár, nekem mindegy, mi lesz a kimenetel, csak jól mulassak ezen az egészen...
Sasuke, mint aki gyökeret eresztett, úgy ül az egyik nyugágyon, feltűnően katonás szigorral játszik szobrosat. Sakura egy naptejes flakonnal közelíti meg a célszemélyt, és valamit mondd neki, amit nem értek.
Mérgelődve próbálom őket megközelíteni, de ekkor egy milliárdos csemete rohan nekem. Nem is foglalkozom vele, csak feltápászkodom a talajról. Egy napszemüvegárust találok, és veszek egyet magamnak, és még egyet a rózsaszínhajúnak, ha esetleg szükség lenne rá.
Mikor már biztonságban, napszemüvegben foglalok helyet a közeli nyugágyon, Sakura már a medence felé próbálja csalogatni az igencsak ellenkező öcsémet.
- Engedj el! Nem mutatkozhatok fürdőruhában nyilvános helyen! - tiltakozik a helyzethez képest higgadtan.
- Na de Damen, kérlek! - Boci szemeket mereszt rá a lány, sajnos innen nem tudom pontosan megállapítani, hogy a naptejes kísérlete sikerrel járt-e?
Azonban nem sok időm marad ezen gondolkozni, hiszen pillantásunk összetalálkozik az öcsémmel, és a további itt tartózkodás nem kecsegtetne számomra semmi jóval...
Sasuke
- Sakura! - szólok rá végül erélyesen az aranyosan kérlelő lányra.
Legszívesebben most odarohannék Itachihoz és jól behúznék neki egyet, de azzal csak felhívnám magamra a figyelmet, és megzavarnám az utasok pihenését is...
Félrehúzom védencemet, és a hűvös falnak támasztom. Ujjaim a karjára fonódnak, kissé erősebben tartom. Tanácstalan tekintettel néz fel rám, a szája egészen lefelé görbül, mintha az újabb letolástól tartana.
- Sakura... - kezdem el újra, de ezúttal gyengéd hangnemben, - Itachi csak a bolondot játszatja veled! Vedd már észre! Én a testőröd vagyok, és nem a szerelmed! Amint a tudtomra adják, hogy vége a szolgálatomnak, el foglak hagyni, fogd fel! És ez így is jó... Érted? - teszem hozzá a végére kissé lehangoltan.
Jó kislányként kezd el bólogatni, de a szemeiben nem látom, hogy igazán felfogta volna, amit most közöltem vele. Nem értem, hogy most miért kaptam azt a feladatot, hogy védjek meg valakit? Sokkal könnyebb egyszerűen lepuffantani, mint napokat eltölteni vele!
Itachi vigyorgó képe tűnik fel a semmiből, csak gyilkoló tekintettel meredek rá, gondolatban két lyukat fúrok szemei helyére.
- Hát itt vagytok! Meghívlak titeket egy italra - mosolyogja álszent módon.
Vállat vonok, majd tekintettel az eddig is befolyásoltság alatt lévő védencemre, követem a bátyámat.
Bérmennyire is igyekeztem, a saját testvéremtől akkor sem tudtam teljesen megvédeni a rózsaszínhajút. Éppen csak lehunytam a szememet, hogy élvezzem a lemonos italt, erre máris lelépett vele valahova.
Sokáig nem kell ezen mérgelődnöm, mert hamarosan visszaülnek az asztalunkhoz, mintha mi sem történt volna. Mindkettőjükön napszemüveg, de ennek nem kerítek túl sok figyelmet, egészen addig, amíg el nem kezd frusztrálni, hogy Sakura folyamatosan engem bámul, mintha azt hinné, nem átlátszó a lencse. Nagyot kortyolok a frissítőből, szinte lenyelek egy jégkockát is.
- Sakura, megtennéd, hogy nem bámulsz? - bukik ki rajtam, amikor már kezd idegesíteni a dolog.
Szegény lányon Itachi most biztosan jót röhög magában... Bizonyos tekintetből tényleg testvérek vagyunk. Csak én gyilkos vagyok, ő pedig üzletember.
- Öh, Damen, ma este lesz egy bál a hajón... - kezdi el pironkodva, majd elébem tolja a szórólapot.
Rá sem kell néznem a nyomtatványra, hogy tudjam, mit akar. Táncolni. Velem. Ma.
- És szeretnél elmenni? - kérdezem ártatlanul, miközben felemelem a lapot, mintha szemügyre venném.
- Hát, ha te is... - válaszol szégyenlősen, az asztal alatt babrál.
- Ja - egyezek bele nagy erőfeszítések közepette.
Ki kellene találnom, hogyan tudnám lepattintani a bátyámat, mert kezd eléggé idegesítő lenni, hogy Sakurát folyton arra bátorítja, hogy kezdjen ki velem...
A délután további 2 órája a vacsora előtt viszonylag csendesen telt el, védencem megengedte a gondolataimat nyugodtan cikázni a fejemben, nem zaklatott.
Az étkezés előtt béreltem valami ünneplő félét, márkás fekete öltönyt és hozzá tartozó nadrágot, bordó nyakkendőt.
Rengeteg ember gyűlt össze a hatalmas teremben, hosszú asztalok nyúltak el a falak előtt, gazdagon feldíszítve, gondosan tálalva. Minden megjelent alkalomhoz illően, estélyiben jelent meg, párok lődörögtek egymás oldalán, idősebbek nevetgéltek klikkekben, magányosok keresgéltek.
A széles, vörös szőnyeges lépcső aljánál várom őket. Kisvártatva meg is jelennek, valamiről beszélgetnek, mind a ketten mosolyognak. Nem értem, hogy miért pont engem választott a rózsaszínhajú, holott olyan jól megvannak a bátyámmal.
Viszont bármennyire is tagadom, vagy zavar, a lélegzetem egy pillanatra megáll, szívem dobogása kihagy, amikor meglátom őt. Gyönyörű, bordó színű ruha simul törékeny testére, az estélyi alja bő, habos-babos. Fekete virágok kacskaringóznak végig a selyem anyagon, kitűnően illenek a fekete drágaköves kiegészítőkhöz. A smink sincs rajta túlzásba víve, de éppen elég. Smaragd zöld szemeit fekete-piros festés emeli ki, ajkain enyhén piros szájfény.
Megfordul a fejemben, hogy elszégyellem magam. Nem fordítottam túl sok időt a készülődésre, de le merném fogadni, hogy amint beleegyeztem ebbe az egészbe, azóta ő lázasan készülődött. Hát megérte a látványért.
- Damen! - ejti ki nevemet szokásos hangnemében, mosolygósan húzza felém Itachit.
- Sziasztok - nyögöm, hirtelen azt sem tudom, hogyan köszönjek.
- Hali! Ugye milyen szép nőt varázsoltam belőle? - forgatja körbe védencemet büszkén. - Nem adom ám oda! - cukkol.
- Megtarthatod - egyezek bele, de Sakura úri nőhöz méltóan hallgattatja el bátyámat.
- Szabad egy táncra? - kérem fel udvariasan, enyhén meghajolok előtte.
- Persze - válaszol mosolyogva, miközben kezét nyújtja nekem, de ez a mosolygás most más. Már nem egy kislánynak, vagy védencnek nevezném, hanem egy felnőtt nőnek, védendőnek.
Büszkén méri fel a helyzetet Itachi is, valószínűleg bejöttek a számításai, nem hiába győzködhette a Harunót. Ezért még ne felejtsek el számolni vele...
Az ünnepséget egy rövidre fogott beszéddel nyitja meg a kapitány, a tapsvihar felhangzása után párok vonulnak a táncparkettre, én is felvezetem partneremet. Lassú zene szólal meg a hangfalakból, törékeny női hang énekli. Szinte érzem, ahogyan hideg ujjaim alatt megremeg Sakura teste, amint kezemet lapockájára csúsztatom. Apró kezének remegését érzem a jobb kezemben, miközben tőlünk kinyújtva tartom. Lassan elkezdünk a zene ütemeire lépkedni, tökéletesen követi a mozdulataimat, valószínűleg imád táncolni.
Szapora lélegzetét érzem bőrömön, szinte beleborzong egész testem. Csak vékonyka ruharéteg választja el egymástól testünket. Átkozom a pillanatot, amikor beleegyeztem ebbe az egészbe. Arra senki sem figyelmeztetett, hogy ennyire gyönyörű is tud lenni az a cserfes lány. Senki sem közölte velem, hogy a közelsége ilyesféle gondolatokat és érzelmeket válthat ki belőlem. Nem tudtam, hogy ennyire kívánhatok valakit újra... Pont most... Pont őt...
A zene lassan a vége felé jár, az utolsó lépéseket ejtjük az ütemekre. Egyre csak Ő jár a fejemben, az az édes illata, a közelsége, a gyönyörűsége... Szaggatott mozdulatként hajolok hozzá közelebb, homlokunk összeér. Ajkába lihegek, ahogyan megpróbálom magamat megfékezni, mielőtt még olyat tennék, amit nem szeretnék.
Remélem, elégedett vagy, Itachi...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó