1. Azon a bizonyos napon…

 

– Egy kicsit messziről közelíti meg a problémát! – akadékoskodott a férfi.

– Azzal ne foglalkozzanak! Tegyék azt, amivel megbíztam magukat! – válaszolta a nő.

– Mennyi időre gondolt?

– Még van két hónapunk. Elővigyázatosak legyenek, senki ne sejtsen semmit. A felfordulás után négy-öt hét kell, hogy minden visszatérjen a megszokott rendbe. Addig figyeljék őket.

– A felfordulást hogyan képzeli?

– Magukra bízom. De a ninja elit között nagyot szóljon… Majd értesítsenek.

– Ha megvan az információ, mindannyian távozunk.

– Rendben, mi utána érkezünk.

A férfi lágyabb hangot ütött meg:

– Kérem, vigyázzon magára!

A nő keserűen elmosolyodott:

– Nem akarunk senkit sem bántani, csak kihasználjuk egy probléma megoldására a falut. Nem fogják észrevenni. Semmi közük hozzá.

– Talán annál egy kicsit több, de ha így gondolja…

– Még egyszer – emelte fel az ujját. - Nem a legerősebbet, nem a legügyesebbet, hanem a legalkalmasabbat!

– Hai!

 

 

Sakura rohant az erdőben. A ninják szokásától eltérően most a földön szaladt, teljesen megfeledkezve a gyorsabb lehetőségekről. Néha egy-egy ág megcsapta az arcát, de ez sem tudta eltántorítani attól, hogy lélekszakadva rohanjon.

”Itt lesznek. Nem tudom kitől hallottam, talán a faluban mondták, de tudom, hogy mind a ketten itt lesznek…” Tovább szaladt, nem figyelve arra mekkora zajt csap. „Annyi év után, egymást nélkülöző év után, talán most valóra válik a terv, és itt lesznek. Mindketten…”

Szinte kirobbant a bokrok közül a pici tisztásra. Senki nem volt ott.

„Nem lehet minden áldozat értelmetlen! Nem lehet, hogy rossz vége legyen. Annyi súlyos teher! Nem akarom.” Lihegve körbenézett, majd a bokor felé fordult, ahonnan jött. „Eltévesztettem volna? Nem ide jöttek.”

Már indult volna vissza, amikor:

– Sakura… – suttogta valaki egészen közelről a fülébe.

Nyelt egyet. Megfordult, és a döbbenettől hátra lépett. Sasuke nézett le rá, mélyen a szemébe. Nagyon régen találkoztak. Sakura nem szólt semmit, csak megkönnyebbülten elmosolyodott.

– Nem a pontosság az erősségetek… – szólt egy ismerős hang. Mind a ketten odapillantottak. Naruto lassan közelebb sétált hozzájuk. – De azért jó, hogy itt vagytok – emelte rájuk tekintetét.

„Elmaradt a hatásos belépő” húzta össze a szemét Sasuke „Megváltozott volna?”

 

Percekig álltak némán. A szél hirtelen feltámadt, és leveleket fújt közéjük. Sakura nem söpörte ki arcába hulló hosszú tincseit, és Sasukét sem zavarta a lila szalagok eszeveszett tánca a kardján. Szavak nélkül is tisztában voltak a pillanat súlyával. Újra együtt vannak. A legendák… A faluban már mindhármukat shanninoknak suttogják, és ezzel lassan tisztában is voltak. Naruto a majdani Hokage, Sasukét ANBU kapitánynak várták vissza, és Sakura, mint a shinobi világ legerősebb gyógyítója. Nélküle már a fél falu kipusztult volna a harcok alatt. Kavarogtak a levelek, és gyötrőn száguldoztak az emlékek mindhármuk fejében.

Nem telt tétlenül el ez a pár év. Jellemükön csak formált a végeláthatatlan harcok sora, és a tragédiák fájó keserűsége. Talán most kaphatnak egy kis nyugalmat. Talán most élvezhetik azt a kevés jutalmat, amiért harcoltak.

Naruto az ég felé emelte mindkét kezét széles mosollyal nézve a napra. Sakura lehunyta a szemét, hogy érezze a szél vérszag nélküli békés illatát.

„Köszönöm nektek…” suttogta magában az Uchiha. „Köszönöm nektek, hogy mindvégig kiálltatok mellettem, bármit is tettem.”

Nézte azt a két embert, aki megmaradt neki az egész világon. Már nincs senkije. Aki egy kósza vérvonallal is hozzá kapcsolható volt, az már mind halott. Még akkor is mellette álltak, amikor vége volt mindennek, és ő úgy döntött, nem jön vissza. Kért még egy-két évet, és ezalatt Naruto is elhagyta a falut. Ő is időt kért, hogy rendezze gondolatait. Nem találkoztak, de mindketten tudták, ha visszajönnek, a másik is itt lesz.

Sasuke némán figyelte a fiú csillogó kék szemét, és a lány gyönyörű arcát. „Köszönöm, hogy itt vagytok. Nekem.” De nem mondta ki.

 

– Nincs még ebédidő? – kérdezte hirtelen Naruto.

„Olyan, mint régen!” döbbent meg Sasuke.

– Te hülye vagy! – mondta Sakura.

– Nem hülye, hanem éhes! – kiabálta a lány arcába csípőre tett kézzel.

– Megértettük, Naruto, ne pattogj! – szólt hűvösen az Uchiha.

– Egy picit kibírhatnád! – kérlelte a lány.

– Na jó, de csak egy kicsit. Olyan sokat kellett rátok várni, hogy megéheztem.

„Naruto végig itt volt?” leplezte döbbenetét Sasuke. „Észre sem vettem. Nem éreztem meg a chakráját. Bezzeg Sakura akkora ricsajt csapott, mint egy vaddisznó.”

Naruto megérezhetett valamit, mert a fiú felé fordult, és kezét a vállára tette.

– Ne aggódj, Sasuke – kezdte vigyorogva. – Azért te is jól leplezted magad, csak én hazai pályán vagyok!

Az Uchiha dühösen söpörte le a kezét a válláról, mire ő nevetve könyökkel oldalba vágta.

– Na, nézd! A mi elveszett legendánk dühös!

– Fejezzétek már be! Miért kezdődik ez mindig elölről, akárhányszor összekerültök?

– Szerintem is befejezhetnénk, mert éhes vagyok – mondta Naruto, és besétált az erdőbe. – Sakura, te biztos tudod, hogy melyik levél ehető! – kiabált a fák mögül. – Vagy idézzek egy békát, és egyem meg…?! – tűnődött, mutatóujjával száján kalapálva.

– Tényleg ő lesz a hokage? – kérdezte kételkedve Sasuke a lányt.

– Azt mondják… – vonta meg a vállát Sakura. – De még valamire várnak.

– Talán, hogy felnőjön… – bökött a fiú a leveleket majszoló Naruto felé.

– Már felnőtt – mosolyodott el Sakura. – Jobban, mint azt gondolnád – emelte szemét az Uchihára, és Naruto után ment.

 

– Ezt egyed – nyomott a lány Naruto kezébe egy termést. – És egy kis önfegyelem.

– Menjünk be a faluba! – nyüszített a fiú.

– Azt nem! – vágta rá gyorsan az Uchiha.

– Nyugodtan jöhetsz – fordult felé Sakura. – Sok idő telt már el, és végtére is a falunak bizonyos értelemben jót is tettél. Már beszéltem, akikkel kellett.

– Legalább, estig várjunk – suttogta Sasuke.

– Addig éhen halok – bukott a földre Naruto.

Sakura és Sasuke mellé ültek.

– Régen voltunk így együtt – kezdte a lány.

– Ki miatt is? – sandított fél szemmel Naruto az Uchiha felé, és tovább szívogatta a fűszálat.

– Csend vagy… – súgta vissza.

– Ne aggódj, Sasuke! Az éhhalál hamarabb végez velem, mint te bármikor is tudnál.

 

– Aki éhes, az egyen! – hallottak egy ismeretlen hangot a fa mögül. A férfi, aki eléjük lépett teljesen idegen volt a számukra. - Ha nincs ellenetekre, megtisztelnétek a társaságotokkal. Éppen vacsorához készülődöm.

Naruto felpattant.

– Hogyne, igen köszönjük! És mi a vacsi?

– Naruto! – szólt rá a lány, és az idegen felé fordult. – Ön nem idevalósi.

– Ezt eltalálta, kisasszony. Kereskedő vagyok, és selymet hoztam egy messzi országból.

– Miért itt vacsorázik? – szegezte váratlanul az udvariatlan kérdést Sasuke a férfinak. – Itt a szabadban, miért nem megy be a faluba szállást keresni?

– Sasuke! – szólt rá Sakura. – Ezt most miért kell? 

– Ne aggódjon, kisasszony, nincs semmi baj. – A férfi Sasukéra emelte tekintetét. – A fák és a csillagok, fiatalúr! A természet. Nálunk csak homok van.

– Homok Földje? – kérdezte Naruto.

– Nem, messzebb. Nem fontos, jöjjenek!

 

Naruto jókedvűen beszélgetett a férfival, aki barátságosan, és felettébb udvariasan viselkedett. Az étel különlegesen finom volt. Sakura mosolyogva hallgatta őket, amíg Sasuke szótlanul nézte a csillagos eget. Már késő éjjel volt, amikor Naruto élménybeszámolója is abbamaradt, és mindannyian csak a tüzet bámulták. Az idegen férfi újra poharukba töltötte azt a finom italt.

– Még a nevét sem mondta meg… – szólalt meg az est folyamán másodjára Sasuke.

Döbbenten néztek rá, de a férfi elmosolyodott.

– Fiatalúr! Mit számít a név? Ön szerint nem a tettei határozzák meg az embert? Mindenképpen egy névre van szükség?

Sasuke tekintete elkomorult.

– A név – kezdte Sakura –, a szeretteinkhez köt minket. Megmondja, hová tartozunk, kik állnak mellettünk, kiket szeretünk.

– Ön szerencsés, ha ezt elmondhatja magáról. De sokan ezt nem tehetik meg. Vannak, akik soha nem élhették át az összetartozást, vannak, akiktől elvették – nézett a férfi Sakurára. – És vannak, akik súlyos titkokat cipelnek, hogy egy kicsit is enyhítsék mások magányát…

A férfi szavaira Sakura arca is elszomorodott, amit Sasuke észre is vett. „Vajon megint Itachira gondol?”  Bosszúsan megitta, ami a pohárban volt, és otthagyta a társaságot. A lány utánanézett, de nem mozdult.

– Mégis, ki maga? – szegezte a már régóta megválaszolatlan kérdést a férfinak Naruto.

– Csak egy ember, egy olyan országból, amely nem ninjákra és jutsukra épít, hanem megfigyelésre, fondorlatosságra, olykor ármánykodásra.

– Vagyis manipulatív?

Sakura megdöbbent, hogy a szőkének milyen hamar összeállt a kép. A férfi bólintott.

 

Néma csend telepedett közéjük. És a néma csendben, a tűz pattogásának sejtelmes hangjától Uchiha Sasukének eszébe jutott egy olyan történet, ami örökre megváltoztatta Sakurához fűződő viszonyát, elindítva őket azon a lejtőn, ahonnan nem remélhettek megváltást.

A történteket nem tudta azóta sem összerakni, mert a két szereplő nem mondott semmit. Illetve ő nem kérdezett semmit, mert nem akart szembenézni az igazsággal.

Azon a bizonyos napon válaszokat szeretett volna Itachitól, de nem kapta meg. Uchiha Itachi annak az öt napnak a titkát magával vitte a sírba. Már csak egy ember élt, aki jelen volt az eseményeknél: Haruno Sakura.

 

 

Sasuke emlékei:

 

Még mindig tisztán emlékezett arra a napra, amikor értetlen hangninják zavarták meg reggelijüket. Orochimaru fülébe súgtak valamit, aki hirtelen rámeredt.

– Mi történt? – kérdezte Kabuto.

A shannin továbbra is az Uchihát nézte, és a választ neki adta meg:

– Egy avarrejteki ninja közelít felénk – válaszolta. – Egy nő…

– Tsunade? – kérdezte indulatosan Kabuto.

– Nem – nézett még mindig farkasszemet a fiúval. – Egy fiatal nő.

Sasuke értette a célzást.

– Nincs közöm hozzá. – És folytatta reggelijét.

A shanninnak tetszett a válasz, és az is, hogy az Uchiha arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Folytatta ő is az evést.

Viszont Kabuto felállt és elment. Sasuke nem nézett a távozó után, de végzetes hibát követett el. Éppen csak megremegett a keze, és a levesben keletkező koncentrikus körök nem kerülhették el mestere figyelmét. Orochimaru magához intette az egyik hangninját, és a fülébe súgta utasításait.

– Értettem! – hajolt meg a férfi, és távozott.

 

 

Sakura emlékei:

 

Amikor Kabutóval találta szembe magát, megnyugodott. „Megvannak!” Leemelte fejéről a csuklyát, és a szemébe nézett ellenségének.

– Mondd, mégis mit képzelsz magadról, hogy csak úgy bemerészkedsz ide engedély nélkül! – kezdte a fiatal férfi.

– Veled semmi dolgom – mondta, és elment mellett.

Kabuto megragadta a lány kezét.

– Válaszolj, ha kérdezlek! – sziszegte a fülébe. Sakura nem szólt semmit, állva a fiú haragos tekintetét. Kabuto egy kunait vett elő, és a lány nyakához tartotta. Döbbenetére Sakura még ekkor sem mozdult. – Nem félsz?

– Nem. Nekem tovább kell mennem!

– Nem engedlek!

– Meglátjuk! – felelte a lány, és egy pillanatra megrándult.

Kabutót váratlanul érte a támadás, főleg, hogy a lány még mindig nem vett fel támadó pozíciót, és nem is menekült.

– Ez meg? – kapta kezét arcához, ahonnan patakokban folyt a vér. – Mi vérzik? Nem érzem!

– Veled együtt én is szanitéc ninja vagyok – kezdte vontatottan a lány és egy szikét pörgetett ujjai között. – Az arcod fele… - „Gyors!” villant át a fiú agyán. – …lent hever a földön. Egy tenyérnyi darabot lemetszettem a felületéről. Csak a húsból, az idegeket elkerültem, azért nem érzel nagy fájdalmat. Ha nem találod meg, nem tudod maradandó károsodás nélkül helyrehozni. – Közelebb hajolt. - Kezdd el keresni!

– Szemét kis szuka! Kinyírlak!

– Ne tedd! Te is érzed, hogy egy tucat hangninja bujkál a környéken. Minket figyelnek. Ha te itt vagy, az azt jelenti, hogy tudnak már az érkezésemről. Rosszul tennéd, ha mégis megölnél. Inkább gyógyítsd meg magad, ha nem akarsz örök életedre sebhelyes maradni!

És otthagyta a fiút.

 

Sasuke és Orochimaru már messziről megérezték a lány chakráját.

„Nem titkolja el, hogy jön” gondolta Sasuke, és kiállt az ablakba, hogy lássa. Orochimaru megdöbbent a lány elszántságán, aki nem torpant meg, amikor észrevette. Szemét körbevezette a gyakorlótéren, és az alacsony épületen. Meglátta Sasukét. Szó nélkül haladt el a félelmetes férfi mellett, ahogy belépett a rejtekhelyre. Tudta, hogy bármikor megölheti.

– Napot, kislány! – szólt a shannin, hátát a falnak vetve. Sakura megállt egy pillanatra, de aztán tovább ment a sötét folyosón. – Nem is tartasz tőlem? – fordult utána.

Sakura megint megállt. Arcát lassan oldalra fordította, de csak fújt egyet.

– Öljük meg! – ért a dühös Kabuto Orochimaru mellé.

A lány ekkor eltűnt a lépcsőfordulóban.

– Megsebesített? - Kabuto bosszúsan nézett mesterére, kezével arcához tartva a levágott darabot. – Ez undorító! – Orochimaru elhúzta a száját.

Kabuto felhördült, és a laborba sietett.

„Tsunade… ” vigyorgott magában a férfi „Micsoda aljas dolgokra tanítod! De tetszik!”

 

Sasuke nem fordult meg, amikor a lány a földre csúsztatta a táskáját, és mögé lépett. Nem köszönt. Még csak nem is örült.

– Tudom, mit mondott neked Itachi… – kezdte rögtön a mondandóját. Sasukének kikerekedett a szeme, és nagy levegőt vett. – Ahhoz, hogy legyőzhesd őt, sokkal erősebbnek kell lenned. De ezt az erőt nem lehet gyakorlással megszerezni. Ehhez meg kell ölnöd a hozzád legközelebb álló embereket.

A fiú megfordult, szemét a lányra szegezte. Sakura elnézett, majd megfogta Sasuke kezét, és ujjait szétnyitotta. Lassan nyúlt a kunai után, és a fiú tenyerébe tette, majd összezárta azt, saját két kezével fonva körül. Sasuke nem ellenkezett, amikor a lány megcsókolta ujjait.

– A csapattársad voltam. Sok nehézségen jutottunk együtt túl. – Újra a fiú szemébe nézett. – Remélem, méltó vagyok arra, hogy én legyek az egyik hozzád közel álló személy. – Kezét lassan a nyakához emelte, és a kést ütőeréhez illesztette. – Mert én őszintén szerettelek…

Ezzel elengedte a fiú kezét, és arcát elfordította, felajánlva nyakát, ahogy a csatát vesztett vad is teszi.

Sasuke némán állt tőrrel a kezében, amit a másodperc tört része alatt fúrhatott volna a lányba, halálos sebet okozva vele. Eljátszott a gondolattal…

„Mit akarhat?” Végigkarcolta a lány finom bőrét, ahonnan kiserkent a vér.

– Nem kell – mondta, és a földre ejtette a kunait.

Sakura kifújta a levegőt:

– Sérti a büszkeségedet! – mondta keserűen. – Három nap! Uchiha Sasuke – szegte fel állát, állva a másik pillantását. – Három napot kapsz tőlem, hogy megölj.

A vér összegyűlt a lány nyakán, és kulcscsontján átbukva eltűnt két melle között, vörös ösvényt hagyva maga után. A fiú nyelt egyet.

– Három napig itt maradok veletek. Nem fogok védekezni. Úgy intézed, ahogy szeretnéd. Még a szemembe sem kell nézned. Azért jöttem, hogy megkönnyítsem a dolgodat. Az én döntésem!

– Ezt nem te mondod meg! – szólalt meg a fiú.

– Három nap! Utána elmegyek…

– Most is mehetsz!

– Három nap!

– Akkor a mester öl meg!

– Nem fog! – mondta, és egyszerűen otthagyta Sasukét.

 

Sakura ahogy kilépett az ajtón újra a shanninnal találta szemben magát.

– Mégis mit képzelsz? Idejössz felfedve a rejtekhelyünket, megsebesíted egy emberem, elvonod Sasuke figyelmét, és még tőlem sem tartasz!

– Nincs mondanivalóm – próbált ellépni a férfi mellett, de az megragadta a haját.

Sakurának ismerős volt a helyzet.

– Tényleg nem félsz? – húzta magához a lányt, lenyalva először nyakáról a vért, majd hosszú nyelve utat talált ruhájában mellei között, követve a vér ízét.

– Nem! – préselte ki remegve a szót magából Sakura, ahogy gyomra felfordult a férfi érintésétől.

– Pedig lenne miért… – Nyelvét lassan húzta vissza szájába, nyálával elkenve a vért. – Nem engedlek elmenni, és szükségünk sincs rád. Megölhetlek! – sziszegte a lány fülébe, ahogy hajánál fogva rángatta.

– Mindketten tudjuk, hogy nem fogsz! – lihegte a fájdalomtól. – Sasuke erősebb lesz, ha végez velem! Ha Sasuke testét akarod, neked is érdeked, hogy én itt legyek, és megöljön. Nem más, hanem Sasuke! – hajolt közel a férfihoz és elővett egy kunait.

Kabuto és az Uchiha is végignézték a jelenetet. „Mégis mit akarhat azzal a tőrrel” mosolygott magában a szanitéc. „Esélye sincs a mester ellen, ezt ő is tudhatná…”

Sasuke döbbenten állt pár lépésre tőlük „Orochimaru meg fogja ölni…” futott át az agyán.

– Mégis mit akarsz azzal a kunai-jal? Nem tudsz megsebesíteni!

– Nektek hangninjáknak ez a mániátok – lehelte egészen közel a férfi arcába, és késével levágta a haját, kiszabadulva a szorításból.

 

Egy pillanatra megfagyott a levegő, és Sasuke emlékeiben rég elfeledett képek villantak fel. Akkor, ott a halál erdejében, amikor felébredt, Sakurának már a földön hevertek a tincsei. Magyarázata pedig elég soványkára sikeredett. Csúnyán össze is verték. Valószínűleg a hangninják.

És most újra megtette. Ráadásul Orochimaruval szemben. „Megalázta. Ezt nem fogja annyiban hagyni!” kínozta a felismerés Sasukét.

Kabuto szemüvege megvillant egy pillanatra a beszűrődő fényben. „Öld már meg!” suttogta gondolataival mestere felé.

A shannin ledöbbent azon, amit a lány tett. Számára mindennél többet értek a hajszálai, és most itt ez a senkiházi chunnin Konohából. Még ha Tsunade tanítványa is, oly’ merészen áll ki vele szemben!

A lány szemtelensége feldühítette. Mélyet szagolt a kezében lévő rózsaszín tincsekbe, és alsó szemhéjához emelte az ujját. Sakura megborzongott, ahogy végignézte, a férfi mint élvezi ki levágott hajának illatát. Szemük egy pillanatra összevillant, és Sakura bénultan rogyott térdre. Tisztán látta a kést koponyájába hatolni.

Az érzés, ami az embert járja át abban a pillanatban, mikor halála tudatára döbben, felemésztette utolsó csepp erejét is. Hangtalanul kezdett folyni a könnye. Teste minden ízében reszketett, szája néma szavakat formált. Végigdőlt a padlón, mereven bámulva a semmibe. Orochimaru átlépett rajta, kiszórva kezéből a hajszálakat, melyek lassan hulltak alá beborítva a lány testét.

„Késő” húzta gúnyos mosolyra az Uchiha a száját. „Vesztettél! Szánalmas, hogy ezt a technikát kellett bevetned, hogy a tied legyen az utolsó szó.” Sasuke rápillantott a lányra, majd visszalépett a szobájába, becsukva az ajtót. Kabuto csatlakozott a shanninhoz, és visszamentek a laborba.

 

Sakura nem tudta hány órát töltött az aljas genjutsu hatása alatt, de már sötétedett amikor végre felébredt. Ahogy felült, combját megcsiklandozták aláhulló hajszálai. Feje rettenetesen fájt, ruhája még nedves volt könnyeitől. Felállt, és testéről lesöpörte a tincseket.

Még mindig a folyosón volt. Ezek szerint senki nem foglalkozott vele. Itt hagyták! A felismerés végre teljesen magához térítette, és futva rontott be abba a szobába, ahol nem rég még Sasuke állt az ablaknál. Senki nem volt bent. Végigszaladt a folyosón, le a lépcsőn. A látvány lefékezte lendületét egy pillanatra. Orochimaru és Sasuke egy óriáskígyót bűvöltek. A shannin lassan hátrapillantott, szemét a lányra villantva. Sasuke nem fordult meg.

– Elég mára! – fordult vissza a fiúhoz, és egy mozdulattal eltüntette a kígyót.

– Azt hitted, itt hagyjuk miattad a rejtekhelyet? – hallotta Kabuto gúnyos hangját maga mögül. – Szerinted érsz annyit?

Sakura megfordult. Kárörvendő mosolyra húzta száját, amint meglátta a szanitéc arcán éktelenkedő kötést. Kabutó mordult egyet, és kezében kunai villant. Elindult a lány felé, egyértelmű mozdulatot téve, hogy arcát akarja elcsúfítani. Sakura felkészült a fájdalomra, és nem mozdult. De ami történt, mindannyiukat meglepte.

A shannin mérgesen ökölbe szorította kezét, a szanitéc pedig dühösen vicsorgott. Sakura nem érzett semmit, csak a ruháján azt a nedves meleget, amit egy egyre jobban terjedő vörös folt okozott.

„Vér” villant át az agyán. „De nem az enyém. Tudom, hogy nem sérültem meg!” Oldalra pillantott. „Sasuke!”

A fiú a tenyerét még idejében tette Sakura arcához, hogy megakadályozza Kabuto támadását. A kunai mély vágást ejtett keze belső felén, és vére lüktetve bugyogott a lány ruhájára.

– Hát mégsem akarod megölni? – kérdezte megvetéssel a hangjában Kabuto, és megigazította szemüvegét.

– Tévedsz! – mondta Sasuke vészesen határozottan. A lány megremegett egy pillanatra. – De nem akarom, hogy bárki is beleavatkozzon, és kedvem sincs utánad takarítani. Ami az enyém, az az enyém!

Sakura diadalittasan nézett Kabuto szemébe. Felemelte bal kezét, ahol mutatóujján kék chakra gyűlt össze. Nem kellett az Uchihához érnie, mint ahogy ő sem érintette a lány arcát, hogy egy apró chakralánggal bezárja a vérző sebet.

– Te ezt hagyod? – kérdezte Orochimarut indulatosan a szanitéc.

– Elég legyen! Nem méltó hozzátok ez a viselkedés! – dörrent a shannin – A Tsunade klón meg tegye magát hasznossá! – nézett Sakurára. – Vacsorát!

– Egy méregkeverővel csináltatsz vacsorát?

– Ne szólj bele a döntésembe! – sziszegte a férfi Kabutonak.

– De megöl mindannyiunkat.

– Nem fog! Nem azért jött – zárta le a vitát Orochimaru, és otthagyta őket.

 

A Shannin tökéletesen tisztában volt vele, hogy mi zajlik körülötte, és ki manipulálja az eseményeket. Megérezte a jelenlétét, de nem értette a célját. Még nem. Tudta, hogy egy chunnin nem találhat egyedül rájuk, még ha olyan elszánt is, hogy csakúgy idejöjjön, és farkasszemet néz velük.

„Ha beleavatkozom, én is rosszul járhatok.” Gyűlölte azt az embert. Tiszta szívéből gyűlölte…

 

Valamelyest kevesebb konfliktussal közeledett a vége felé a harmadik nap is. Sakura mindez idő alatt szó nélkül követte a shannin utasításait. Tudta, hogy csak tőle van félnivalója. Kabuto a gyilkos pillantásokon kívül nem merte megközelíteni, Sasuke pedig azon a két mondaton kívül, amit a jövetelekor intézett hozzá, nem is vett róla tudomást. Még a ruháját sem tisztította ki. A vörös folt megfeketedett, mintha a lány gyászolná rövid életét…

 

Sakura két év alatt, közel tizenhat évesen jutott arra az elhatározásra, hogy így már nem akarja folytatni. Sasuke rég elment, és Naruto is évek óta Jirajával volt valahol. Végtelenül egyedül érezte magát. Hiába a Hokage tanítványa, hiába tehetséges és kitartó, már semminek semmi értelme nem volt számára.

Meg kell próbálnia! Az álom végére kell járnia! Mert egyszer eldöntötte. És kitart az Uchiha mellett. Elege van a várakozásból. Elege van az egészből. Ez így nem kell!

Kevés dolgot vitt magával. Éppen csak annyit, hogy oda eljusson. Vissza már nem jön reményei szerint.

Az út bár nem volt zökkenőmentes, de nem okozott nagy gondot. Ninjaként nem mehetett, mert ahhoz engedély kellett volna. De egyedül, védtelen nőként!

Mégis azt választotta, az álcát megőrizni az utolsó pillanatig! Három hetet adott magának, hogy rájuk találjon. Ennyi idő alatt nem fogják még keresni, de utána már megtalálhatják, és ha nem értik meg a szándékait, árulóként végezheti.

 

Késő délután, amikor a nap már alábukott, a ninják a gyakorlótéren pihentek. Sakura most is azon a helyen ült, ahova mindig letelepedett, ha nem volt dolga. Szem előtt volt, ha bárki keresné. Orochimaru egy kígyó méregfogát csapolta edénybe, amibe Kabuto módszeresen kunaijokat mártott, Sasuke pedig a késeket szárította a kezén táncoló lángokkal. Sakura hosszasan nézte a ninják jól összeszokott mozdulatát. Mintha az ő szívébe mártanák minden egyes mérgezett tőrjüket.

„Ennek véget kell vetni” gondolta, majd leszállt az asztalról, és bement az erdőbe. Sasuke felnézett, és maga mellé tette a kést. Orochimaru tekintete baljós volt, míg Kabuto arcán kárörvendő mosoly villant. Az Uchiha lassan felállt, fegyvere után nyúlt. Nem tette el a helyére, végtére is az áldozat számít arra, hogy jön. Kardja hegyét a földön húzva a lány után indult.

Lépte kimért volt, arca keserű. Mint aki gyilkolni készül.

 

Tovább a következő fejezetre: 2. Uchiha Itachi

 

Súgó 1 hozzászólás

2020.04.22. 15:33 angel Végre itt van!!! Már nagyon vártam, köszönöm :D Nagyon-nagyon izgalmas :D