Kapott kulcs:
7. fotel, láva, béka
Eltékozolt évek 2.rész
Ismét eső felhők jelennek meg, dél körül érünk vissza a házba. Az ég leszakad, mintha jelezne az eljövendő jövő felé. A konyhába igyekszünk, amikor megtorpanok, Sakura pedig nekem ütközik.
– Csak, hogy itt vagy! Hívhattál volna, ha megérkeztél kedves – Sakura mellém lép, szemei összeszűkülnek a látványtól. - Megint te? - Kohana arcán gúnyos vigyor terül el. - Sasori tudja, hogy itt vagy? - Az a srác! Ő kérte meg a kezét? Hajamba túrok a felismeréstől. Kurva életbe!
– Menj el – intek a kezemmel az ajtó felé.
– Ugyan már Sasuke! Csak nem ő kell neked? - Mutat a Harunora. - Ki volt melletted az évek alatt? Na ki? Velem osztottad meg minden fájdalmad, minden örömödet! Feledhetetlen éjszakákat töltöttünk az ágyban! Mindent feladnál – halkul el – érte? - Ökölbe szorítom a kezem. Csak azért nem csaplak pofán mert nő vagy! Remélem tudja, hogy minden erőmre szükségem van, hogy visszafogjam a feltörő dühöm.
– Takarodj! – Fölkapja a táskáját és kiviharzik. Sakura felé fordulok meg akarom ölelni, de hátrál.
– Haza akarok menni.
– Miért?
– Hibát követtünk el, azért! Nekem hamarosan esküvőm lesz! Sasori...
– Szereted? - Térek a lényegre.
– Szeret, és ez a legfontosabb. Soha sem titkolta el.
– Azt kérdeztem szereted? - Hajamba túrok. Miért kell kitérnie a válasz elől?
– Miért érdekel? Mit számít neked, hogy én mit érzek? - Csattan föl.
– Már, hogy ne számítana! Mindig is számított! - Meglepődve mered rám. Ajkai enyhén elválnak egymástól. - Sosem akartam elmenni! De az élet nem egy tündérmese! Én nem vagyok a béka, akit ha megcsókolsz életed hercegévé válik! Uchiha vagyok, szörnyű múlttal, és fájdalmas jövővel. Nem tudtalak volna boldoggá tenni, szenvedtél volna mellettem.
– Azért, mert te helyettem is döntöttél! - Sír. Megint könnyezik, miattam. Miért nem tudunk úgy élni, mint a normális emberek? Boldogan.
– Kérlek – közelebb lépek hozzá - az évek alatt sosem voltam még olyan boldog, mint, amikor tegnap az esőben megpillantottalak. - Keze után nyúlok, és belecsókolok, mindkét tenyerébe. – Féltettelek, és akkor életem legnehezebb döntését kellett meghoznom, sosem akartam hogy elmenj. Szerettelek – lehunyja szemét, én pedig ajkába suttogom, a soha ki nem mondott szót –, és most is szeretlek. - Megcsókolom, ő pedig viszonozza. Küzdeni fogok érted. Nincs, ami vagy, aki megállíthatna ebben. Akkor régen is ugyanezt kellett volna tennem, de gyáva voltam, és fafejű, csak azt néztem, hogy tudnálak megóvni. - Tudom, hogy szeretsz – suttogom csókjába. – Harcolni fogok értünk. Vissza akarlak szerezni. Kérlek, engem válasz.
– Túl késő – megölelem, és ha nem lenne ekkora nagy egoizmusom, valószínűleg most vele együtt bőgnék. Eltol magától, majd elsiet. Lerogyok az egyik székre, és gyűlölöm magam. Miért engedem el mindig? Miért nem vagyok elég erős? Később, mikor megjelenik a holmijával a kezében, kisírt duzzadt szemekkel, odajön, és megpuszil.
– Szereted? - Elmosolyodik, de nem válaszol. - Könyörgöm, mondj valamit az Istenért!
– Joe, ugye haza tud vinni? - Bólintok. - Köszönöm, hogy hazajöttél. Köszönöm, hogy rám találtál Sasuke. Köszönöm, hogy jól vagy.
– Ne menj el – suttogom, és magamhoz ölelem. Szíve olyan gyorsan ver, hogy már-már azt gondolom, kiszakad belőle.
– Kérlek, ne gyere utánam. - Eltol magától. - Viszlát Sasuke – és távozik. Ahogyan a nappalt követi az éjszaka, ő is ugyanúgy távozott. Magával vitt minden boldog fénnyel, és melegséggel teli pillanatot. A szívem minden egyes darabját.
A szobámba megyek. Lerogyok az ágyamra, és a takarón egy pici rajz hever. Egy hajóról, és egy mellé írt üzenet:
„Ez egy boldog pillanatra emlékeztet.
Köszönöm.
Sakura”
Egy hónappal később sem tudtam magamban rendezni a dolgokat. Az idő sem tisztult, mintha a belső vívódásomat jelképezné. Azt kérte, ne menjek utána, én pedig azt mondtam harcolok érte. De nemet mondott. Hét éve hordozom ezt a fájdalmat, és az ürességet, mégis hiába voltam őszinte, egyre csak nagyobbá válik bennem az űr. Szeretném azt gondolni, ezentúl nem fog fájni a hiánya, és új életet tudok kezdeni, de már maga a tudat, hogy elfelejtsem az emlékeket, fájdalmas. A múlt, bonyolult. Az életem rögös, és minden lépésem titkokat hagy maga után. Már nem az vagyok, aki ezelőtt hét évvel voltam, és nem is az, aki egy hónapja. Megváltoztam. Bár szívem választottja más vizekre evezett, remélni tudom csak, hogy egyszer visszatér életembe a nappal, és végre elköszönhetek az örök éjszakától.
Éppen Tokioból térek vissza, az üzlet a lehető legjobban halad. Japán leggazdagabb emberének mondhatom magam. Benyitok a házba, és az előszobát friss sütemény illat tölti be. Mrs. Elly nincs itt, szabadnapot adtam neki. Akkor mégis ki lehet itt? Joe sohasem süt. Kohana, azóta még telefonon sem keresett szerencsére. Akkor hát?
Belépek a konyhába, és egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni. Ott áll, kötényt visel, haját levágatta, éppen mosogat. Hogy kerül ide? Dúdolgat, boldognak tűnik.
– Szia – nem mozdulok. Megfordul, és látszólag keresi a szavakat.
– Szia – suttogja. Leveszem a zakóm, és egy székre terítem. Meglazítom a nyakkendőm, és kigombolom az ing fölső két gombját. Mielőtt bármit is mondhatnék belevág - Sütöttem – kiveszi az elkészített finomságot a sütőből. Kis csokis vulkánoknak tűnnek. - Láva süti. - Elővesz két tányért, és nekem is, meg magának is szed egy-egy darabot. - Foglal helyet – elém rakja a desszertet, evőeszközt ad, majd leül velem szembe.
– Nagyon finom – dicsérem meg. Szeretnék többször ilyet enni.
– Köszönöm – megszeretném kérdezni tőle, mi járatban, de inkább hallgatok.
– Jól áll neked ez a frizura.
– Elhagytam – nem mer rám nézni. A kimondatlan kérdés válasza. Leteszi a villát, alsó ajkába harap, és utat enged könnyeinek. Odasietek hozzá, leguggolok mellé, magam felé fordítom. Combját simogatom. - Akármilyen távol is voltál, mindig csak rád tudtam gondolni, sosem tudtalak elfelejteni. Próbáltam esélyt adni neki, és a továbblépéshez, de megjelentél, és csak az járt a fejemben, hogy mennyire szeretlek. - Megölelem. Istenem, köszönöm, hogy kaphattam egy új lehetőséget. - Soha semmi nem volt közte és köztem. Sok estét töltöttem azon a játszótéren, ahol megkérted a kezem, és mindig azt reméltem, hogy visszatalálsz.
– Visszataláltam – válaszolom, ő pedig tovább sír. Szenvedett, sokat szenvedett, mert szeretett valakit. Mert szeretett engem.
Új lehetőséget kaptam, és a legjobbat akarom kihozni belőle. Nem fogom többet elengedni a kezed, vigyázni fogok rád. Kérlek, bocsáss meg, hogy hagytam mindezt idáig fajulni. Jóvá fogom tenni az eltékozolt éveket.
***
Azon a játszótéren állunk, ahol régen megkértem a kezét, és ahol összeházasodtunk. Naruto, és a rég eltemetett barátok mind visszajöttek. Itachi, mindvégig mellettem állt, és én mégsem bíztam benne. Sajnálom, nem voltam jó testvér. Nem voltam jó barát. Nem voltam jó társ. De itt vagyok, és mindent kijavítok, minden sebet begyógyítok. Ezzel itt a szívemmel.
– Gyere kicsim – nyújtom kezem a világ két legszebb nője felé. Sakura lányunkkal az ölében csúszik le a csúszdán. Sarada nevet, és már látszik az első foga. A földet érésük után a magasba emelem kis hercegnőmet, és arcon puszilom. Sakura felé nyújtom szabad kezem, ő belehelyezi törékeny ujjait, magamhoz vonom, és megcsókolom. Saradat leteszem, és mindketten megfogjuk kezecskéjét, így sétálunk a naplementében az autó felé.
A végtelent adtad nekem, az örök boldogságot. Kinyújtod felém a kezed, én pedig belekapaszkodom. Az eső elmúlt, és már csak a szivárványt látom magunk előtt, és azt a boldogságot, ami még előttünk áll.
Nehéz sorsot szánt nekünk az élet, tele harcokkal és könnyekkel, de mi mind leküzdöttük a szenvedést, és az akadályokat a máért, és a holnapért. Azért a holnapért, amit együtt tölthetünk azokkal, akiket szeretünk.
Köszönöm, hogy engem választottál.
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Halikaaa :D
Mint azt már mondtam egy párszor oda és vissza vagyok a történeteidért. Ezzel sem volt másképp! :DDD Nem találtam benne kivetnivalót azt hiszem. Bár ettől a szájrágástól már idegrohamot kapok mert eszembe juttatja azt a borzalmas könyvsorozatot amitöl tudod hogy okádni tudnék. :d Egyébként nagyon tetszett olyan ügyes vagy! Nagyon szeretnék még többet olvasni tőled!!