Aranypenna

Mielőtt bármit is küldenél, kattints:
Beküldési szabályzat
Fanfiction kifejezések
~ Hibabejelentő ~

Szerkesztők Celia Celin és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Facebook oldal:   Aranypenna (link)
Facebook csoport:   Aranypenna (link)
Nyitás: 2016.03.18.
Téma írás, olvasás
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Az oldal hivatalos lektorai

Akikhez fordulhatok segítségért, ha úgy érzitek, hogy nem a legtökéletesebb a helyesírásotok:
Zakuro
elérhetőség: sarada11@citromail.hu
Naoto
elérhetőség: naoto@citromail.hu

 
Jiraiya Tolla

Szabályzat  2018

Kulcsok 2017
Történetek 2017

 

 
 
Írói kisokos
1. Alapok: helyesírás, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők 1.
4. Vesszők 2.
5. A történet kezdése, információadagolás

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

Nem minden az, aminek látszik 1. rész

Kapott kulcs:
6. kacsa, szotyi, Hold

 

Nem minden az, aminek látszik 1. rész

 

Minden egyes nappal közelebb kerülünk a véghez. Van egyáltalán bármilyen célja az életnek? Nem hinném. Csak múló pillanatok sorozata, egy se eleje, se vége történet. Ez volt a véleményem.

Mit ne mondjak nagyon impozáns a környezetem. Mindenhol törmelék anyagok hevernek a földön. Elég kegyetlen parti lehetett. Nagy kár, hogy tönkre kellett vágnom.

 

Fényesen ragyogott a telihold az égen. Minden jóravaló, tisztes állampolgár az igazak álmát aludta már, hiszen másnap ugyanúgy munkanap következett. A városka csendes és kellemes megjelenéséről, és a tisztaságáról volt híres. Hamisítatlan elit környék ez, ám minden szépségnek megvan a sötét oldala is.

Nem is tudta, pontosan hogyan történt, de megváltoztatott mindent benne. A szülei elvileg vallásosak voltak, gyakorlatilag azonban ezt nem tudta kideríteni, ugyanis már egy jó ideje nem éltek. Az anyja a szülésbe halt bele, az apjáról meg, igazából nem is tudott semmit. Nem volt mellette soha, és az a lényeg. Ugyan van egy bátyja, de vele sem tartotta a kapcsolatot. Ennyit az igazi családjáról.

Óvatosan nyílt az ajtó, ahogy a fiatal srác belépett a kellemesen hűvös lakásba. Szemet gyönyörködtető látvány tárult bárki elé, mikor bebocsátást nyert oda. A bejárat mellett azonnal elefántcsont, és egyéb kitömött állati fejek díszelegtek a falon, a márvány padló pedig mindig gyönyörű, ápolt csillogást árasztott magából. A mahagóni beltéri nyílászárók tökéletesen passzoltak a környezetbe, ám egyvalami nem illett a képbe. Mégpedig a folyosó végén egy hatalmas, fekete színű gránit tömb. Ránézésre valami nagyon elkapkodott licitálási láz eredménye lehetett, mivel mindenki azt állította, hogy ez a lakás legdrágább és legértékesebb darabja, azonban a külseje nem ezt tükrözte.
– Sasuke – hallatszott az ideges hang a kávézó felöl, mely a nappaliban helyezkedett el. – Gyere ide, kérlek.
Nem örült ennek a sötétbe burkolózott egyén. Igyekezett minél halkabban beosonni a szobájába, ám most nem sikerült neki. Lassan és unottan vánszorgott el a hatalmas gránit tömb mellett, egyenesen a hang irányába.
– Hol voltál? – jött az igen szigorú számonkérés. – Sasuke, valamiben megegyeztünk.
– Igen, és? – kérdezett vissza flegmán.
Érezhetően megfagyott a levegő a nem megfelelő válasz hallatán. Jiraya a hatalmas háttámlájú bőrszékében gubbasztott. Egyik kezében egy remek és méregdrága wiksyt, míg a másikban egy teljesen fekete hüvelyes, füstölgő cigarettát tartott. Szerette ezt a fajtát, mert kellemes szegfűszeges az íze. Tekintetük sokáig tartotta a kontaktust, majd az idős férfi ismét beszédre nyitotta a száját.
– Még mindig nem vagy önmagad.
– Tudod, hogy ez vagyok én! – harsogta teli torokból Sasuke. A szeméből még a könny is kicsordult a jóízű nevetéstől, ám egy másodperc sem telt el, és ismét komor, már elviselhetetlenül gyilkos pillantást vetett az előtte helyet foglaló férfira.
– Inkább most menj a szobádba, míg föl nem kel a nap.
Természetfeletti és félelmetes morgás tört elő a srácból, aki igyekezett ezt, nagy levegőkkel visszaerőltetni a tüdejébe, és eközben megfeszült nyakát hajlítgatta, ami erős, ropogó hangokat hallatott.
– Persze – egyezett bele Sasuke, majd elindult a nappalival szemközt elhelyezkedő lépcső felé.
– Nem oda.
A hang ismét meg torpantotta. Előtte az út elágazott, a pincét meg az emeletet összekötő csigalépcsőnél állt. Kellemetlenül nézett lefelé, az egyre derengő és hívogató sötétség felé. Nem szeretett oda lemenni, mert minden egyes alkalommal karmolásokkal tele jött vissza. Nincsenek emlékei a történtekről, sőt még a fájdalmakat is inkább mámorként élte meg, mikor nevelőapja leküldte.

Jiraya jó ember volt, soha egyetlen ujjal sem nyúlt fogadott fiához. Mindig védelmezni, és óvni próbálta. Amiatt esett a választása éppen rá még annakidején az árvaházban, mert kedves és labilis kiskölyöknek ismerte meg. Elhagyatottabbnak tűnt a többieknél, és meg akarta menteni. Minden normálisan ment, kellemesen teltek a napok egészen addig, míg elő nem jött a telihold. Az elején nem jelentkeztek feltűnő jelek, csak egy-két magában beszélés a képzeletbeli barátokkal, és pár váza, tányér vagy épp pohártörés. Bár manapság ez nem jelent minden esetben rosszat, egy hat éves gyereknél. Így Jiraya és felesége Tsunade nem is tulajdonítottak ennek különösebb figyelmet. Ahogy teltek az évek, Sasuke egyre idősebb lett, és ezek az incidensek is súlyosabbá váltak. A hatalmas telküket egy gyönyörű halastó díszítette. Egy igazi békeoázis, amelynek az élővilága nyugalmat sugárzott. Azonban, egy teliholdas éjszakán ez is eltűnt. A koi pontyok széttépve szennyezték az egész udvart, és az arra tévedő vadkacsák is osztoztak a halak sorsában. Az egyre nehezebben féken tartható fiúnak a pincében hoztak létre egy erős védelmi börtönt, mivel állítása szerint nem emlékezett a tetteire, sőt tagadta, hogy ő okozta volna azokat. A házaspár nem sok mindent tehetett. Amikor eljött a holdtölte, mindig az alagsorba zárták fiúkat, aki készségesen teljesítette nevelőszülei kérését.

Az igazi törést mégsem ezek az aprócska tettek okozták, hanem az első halálos áldozat. Jiraya nem tartózkodott a városban, mikor a tragédia történt. Mintha a sors akarta volna úgy, hogy ez a borzalom bekövetkezzen. Tsunade az igazak álmát aludta egy fényes és tiszta teliholdas éjszakán, mikor Sasuke valahogy kiszabadult alagsori rejtekéből. Lassan közelítette meg a hálaszobát, ahol nevelőanyja pihegett. Mozgása vontatott, de mégis összetetté vált. Az egyik pillanatban kúszott, akár a sötétség, ami a lenyugvó nap után tör utat magának a tájon, a következőben pedig kényszeres remegés tört rá, mintha nem is ő volna, és nem akarná tervét véghezvinni. Azonban a bűntett sikerrel zárult.

Tsunade holttestét megtalálták hálószobájukban, minden fajta kül -és belsérelmi nyom nélkül, így a rendőrség, és a halottkém sem tudta megállapítani az halál okát. A jegyzőkönyvben mindössze annyi szerepelt, hogy a hölgyet álmában érte a halál, és hogy a tizennyolc éves nevelt fia, Sasuke az emeleten, semmilyen furcsa dolgot nem tapasztalt. Jiraya egyből tudta, vagyis sejtette, mi is történt azon a bizonyos teliholdas éjszakán, ugyanis fiának az alagsorban kellett volna tartózkodnia, nem pedig az emeleti szobájában.

De ennek már több mint nyolc éve. Az özvegyen maradt férfi az egész hátralévő életét annak szentelte, hogy megtalálja fiának erre az állapotára a gyógyírt. Senkit nem vonhatott be a kutatásába, hiszen akkor azonnal nyilvánvaló lett volna, hogy Sasuke ölte meg a nevelőanyját. Azonban, ez magányosan hatalmas feladatnak bizonyult, mivel neveltfia, egykori kedves gyermekkori éne, egyre inkább beépült ebbe a rideg és számító tudatba. Az igazi baj ott kezdődött, hogy Jiraya nem tudta pontosan mivel is áll szemben. Akadt egy két ötlete, de valahol mindig megbuktak ezek az elméletek. Elsőként skizofréniára gondolt, ám az kizökkenthető, és az eredeti személyiség a felszínre hozható. Sasukénél nincs mit, vagy kit felhozni. Tehát tudományosan és orvosilag nemigen lehetett kezeltetni. Másik elmélete a megszállottság, ami inkább a katolikus egyház reszortja. De egyértelmű jelei voltak, hogy a fiút nem szállta meg semmilyen entitás. Jiraya egyre tanácstalanabb lett az évek múlásával, csak egyetlen egy tény tartotta benne a lelket, mégpedig elhunyt felesége egykori szavai;

„ …Vigyáznunk kell rá Jiraya, hiszen ő az én egyetlen reménységem. Nem véletlenül került hozzánk, nem a mi döntésünk volt ez, hanem a sorsé…”

– Elmentem, majd jövök – szólt a konyha felé Sasuke, mire Jiraya felkapta a fejét.
– Honnan tudtad, hogy a konyhában vagyok?
– Hát halottam, ahogyan matatsz – válaszolta Sasuke összeráncolt szemöldökkel.
– Igen, hát persze… – mosolyogta meg a férfi, majd kedvesen intett fiának, aki egy aprócska vigyort viszonzott.
Az ajtó finoman csukódott be a távozó fiú mögött, mikor Jiraya arcáról lefagyott a mosoly, és szétnézett a konyhájában. Minden a helyén volt, semmit sem használt, csak csendben szívta a cigarettáját.

 

Az egyetem folyosóján rengeteg diák lézengett, míg a tanárok a váróban ülve kávéztak, és az aktuális félévet tárgyalták. A hatalmas épületegyüttes, több mint háromezer diáknak nyújtott kellő helyet, és lehetőséget a tanulásra. Akadtak olyanok, akik fizikát tanultak, de voltak olyanok, akik vallást. Két teljesen különböző nézőpont, mégis békésen, minden vita és előítélet nélkül voltak képesek az együttműködésre. A világon kevés ilyen iskola létezik, hiszen az előítéletek már mindenben és mindenhol megtalálhatóak.
Sasuke kedvetlenül sétált végig a hosszú macskaköves járdán. Nem szeretett órákra járni, tanulni meg még annyi sem. Igazából gyűlölt mindent és mindenkit maga körül. Nem akart senkihez és semmihez sem tartozni. Lődörgését azonban hangos nevetés zavarta meg az udvar felől. Sasuke egy hatalmas kőoszlop takarásából figyelni kezdte a csodálatosan zöld fűben gubbasztó lányokat. Sohasem értette, hogy miért járnak mindig falkában. A mosdóba, a büfébe és a folyosókon sem lehet elférni a klikkesedett nőnemű szörnyetegektől. Mindegyik ugyanazt akarta, mégpedig a pénzt, és bármit megtettek volna érte.
– Melyik főbűn tetszene? Hm? – hallotta kánonban a zöngét az elméjében, mintha a belső hangja lett volna.
– Mondjuk, a bujaság – gondolkodott hangosan a fiú, majd teljesen lesápadt. – Mi a francért mondtam ezt, és egyáltalán, miért gondoltam ilyesmire? – hátrált el kicsit a magasodó kőtől.
Minden zaj egyre zavarosabban csődült össze fejében. Kétségbeesetten kapkodta tekintetét, de sehol sem kapott választ. Minden diák beszéde egybefüggő és elmosódottá vált, mintha teljesen más nyelven motyognának. Sasuke egyre feszültebb lett a rohamtól, és igyekezett kiszűrni bármilyen más értelmes neszt a tömegből. Az oszlop mellett guggolva lehunyt szemmel koncentrált, majd hirtelen kiszűrte a hőn áhított értelmes szavakat, és a keresésére indult. A körülötte tomboló ricsajt sikerült megszűrnie, ám a bensője nem csillapodott, csak egyre hangosabban kántálta a következő szavakat; kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, falánkság, harag, lustaság. A fiú léptei vízhangot vertek az oszladozó tömeg mellett, a gyors tempójától már zihálva vette a levegőt. Végül, nem sokkal később megtalálta a résnyire kinyílt ajtót, ahol egy tanóra zajlott.
– Éva, nem tudott a tiltó parancsról, mert csak azután teremtette őt az Isten. – Szinte alig pár diák ült bent, így Sasuke lelkiismeret-furdalás nélkül tárta szélesre a bejáratot, és onnan hallgatta tovább az előadást.
– Akkor vegyük át a főbűnöket. Ki tudja, mennyi van, és hogy mik azok? – érdeklődött a professzor, és végignézett a padsorokon, ahol a hallgatók foglaltak helyet.
Hirtelen egy kéz emelkedett a magasba. A tanár lelkesen figyelte legjobb diákját, majd felé mutatott ezzel jelezte, álljon fel és adjon választ a kérdésére. A fiatal nő szemet gyönyörködtető látványt nyújtott. Rózsaszín haja lágyan omlott vállára, és smaragdzöld szeme a szenvedélytől csillogott.
– Összesen hét darab van, és ezek; a kevélység, ami az igazsággal és az alázattal ellentétes – Sasuke végignézett magán, és egy lágy mosolyra húzta ajkát. – A fösvénység, ami a megszerzett véges javakhoz való ragaszkodás. A bujaság, ami a gyönyör rendetlen kívánásának vagy élvezésének bűnös készsége. Az irigység, ami a mások értékét láttán ébredő ellenséges indulat. A torkosság, ami utalhat túlzott étel vagy alkohol fogyasztásra. A harag, ami szerintem önmagáért beszél, és végül a restség, ami annyit tesz, hogy az illető minden feladatot és tevékenységet elhárít magától.
Sasuke összeráncolt szemöldökkel hallgatott Lehetetlennek tartotta, hogy pont erről szóljon az óra, főleg akkor, amikor rátört egy ilyen témájú benső monológ.
– Kitűnő válasz Haruno kisasszony. De azt meg tudja-e mondani, hogy ezeket a főbűnöket, hogyan helyezték át a huszadik századba? – kérdezte Kakashi, miközben észrevette Sasukét, aki az ajtóban állt. A fiú arcára mintha egy hatalmas kérdőjel ült volna, nem értette a tanár kérdését.
– Természetesen. A „szociális bűnök” nevet kapták. Ezek pedig a génmódosítás, az emberkísérletek, a környezetszennyezés. – Sasuke hatalmasat sóhajtott, lelkesedne ámulna a halottaktól. – A társadalmi igazságtalanság okozása – ennél a pontnál a srác, teljesen önkívületi állapotba került, és hangos vérfagyasztó nevetése szakította meg a felsorolást. Sasuke előző aggálya mintha soha nem is létezett volna, átadta magát a mérhetetlen cinizmusnak.
– Megbocsásson, de maga kicsoda? És mit keres az órámon? – fordult Sasuke felé a professzor.
– A nevem Sasuke Uchiha, és csak… – itt rövid hatásszünetet tartott, hiszen ha az igazat mondaná minden bizonnyal hülyének nézték volna – és csak azért jöttem, hogy meghallgathassam ezt a mesébe illő előadást – válaszolt, miközben egy kis komolyságot erőltetett magára.
– Nos akkor, kérem foglaljon helyet, és most mondom, az én órámon nincsen belepofázás az előadásokba. Világosan fejeztem ki magam? – Kakashi professzor elég határozottan ejtette ki ezeket a szavakat, közben kezével az üres helyek felé mutatott.
Sakura a szemével követte a fiút, míg az helyet nem foglalt. Ismerősnek találta, de nem tudta honnan, ezért inkább a tanárára nézett, hogy folytathatja-e a beszámolót.
– Nos, továbbá még van a drogfogyasztás, a társadalmi igazságtalanság és az „obszcénül meggazdagodás” – az Uchiha erre ismét nevetésben tört ki.
– Kérem, elárulná, hogy mi ennyire vicces? – érdeklődött Kakashi.
Sasuke lassan már könnyeivel küszködve próbálta kipréselni magából a szavakat.
– De most komolyan, mi ebben az igazán új? Ez kurvára minden napos, és ez egy tény – nevette el a fiú.
– Mi a baj azzal, ha a társadalmunk jelenlegi problémáira igazították a vallási rendeleteket? Egyébként is, a társadalmi igazságtalanságról igazából a kapitalizmus tehet, akárcsak környezetszennyezésről és még sorolhatnám – magyarázta Sakura.
– Hogy mi? – kezdett volna bele Sasuke, mikor Kakashi ismét közbeszólt.
– Na-na, hölgyeim és uraim. Mára elég volt. Holnap, ha nagyon akarják, akkor folytathatják a párbajt, de addig is szeretném, ha párokat alkotva, kiselőadást készítenének a teremtés fogalmáról. Gondolom, mindenki tisztában van azzal, mit is kérek – mondta Kakashi, és közben Sasukéra pillantott. – Ön esetleg csatlakozik? – kérdezte kedvesen.
– Nem valószínű – lökte oda a maszkot viselő professzornak.

Az osztályban elkészültek a párok, azonban Sakurának nem jutott. Sasuke önkéntelenül is mosolyogni kezdett, majd a lány felé fordulva hangosan megszólalt:
– Mégis maradok – hangjában szinte tapinthatóvá vált a gúny, és még valami hihetetlen mértékű mámor. Sasuke kezdte felfogni, hogy tényleg valami baj van az elméjével. Olyan birtoklási vágy fogta el, amit még sohasem érzett. Ez pedig egyre inkább frusztrálta.
Egy ércesen csengő hang jelezte az óra végét. Minden diák lázas pakolásba kezdett, és igyekeztek minél hamarabb elhagyni az egyetem területét. Sasuke még mindig, kellemes tempóban vánszorgott a terem ajtaja felé, ám ez átlátszó trükknek minősült a kis rózsaszín bevárására.
– Direkt mész ennyire csiga lassan? – szegezte a kérdést Sakura a fiúnak, mikor mögé ért.
– Figyelj már, te direkt vagy ennyire idegesítő? – kérdezett vissza Sasuke, és egy lendületes fordulattal, már a mögötte haladó lánnyal találta szemben magát.
Az Uchiha teljesen ledöbbent, ahogy azt a hatalmas zöld szempárt fürkészte. A kisrózsaszín, több mint egy fejjel kissebbnek bizonyult, de ez nem zavarta a fiút, sőt még vonzónak is találta a formásan törékeny testet. Sajnos, azonban ismét kezdte elveszíteni önuralmát. Lélegzetvétele felgyorsult, és minden porcikája remegett. Fényes nappal, bárki megláthatja gyengeségét, így tudta, azonnal haza kell mennie, tehát hátat fordított Sakurának és elindult. A lány értetlenkedve nézte végig a jelenetet, majd igyekezett a srác után sietni, ám az már messze járt, a kijárat felé tolongó diákok rengetegében.

Kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, falánkság, harag, lustaság, kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, falánkság, harag, lustaság. Sasukét hazáig kínozták a fejében vízhangzó szavak, és mikor otthonához ért, szinte feltépte a bejáratot. Jiraya a szokásos helyén, a kellemes bőrszékében pihent, de a zajra azonnal felfigyelt.
– Sasuke, te vagy az? – aggodalmaskodott.
– Apa... Segíts! – szólt az ajtóból Sasuke, majd összeesett.

Napok teltek el így. Sasuke az emeleti szobájában pihent, Jiraya pedig igyekezett mindent megtenni fiáért. Ügyeletet hívott, ám az orvos semmilyen problémát nem talált. Fel kellett tennie a kérdést, hogy nincs-e kábítószer problémája a fiúnak. Jiraya teljesen meg volt győződve róla, hogy a srác sohasem nyúlna drogokhoz. Az ápoló mégis vért vett Sasukétól, majd biztosította a nevelőapját, hogy amint tud valamit, értesíteni fogja.

Jiraya alig mozdult a fia betegágya mellől, hiszen már rémálmok kínozták, és láza is az egekbe szökött, ám a csengő mégis kizökkentette a férfit. Tekintetét egyből a falon pihenő analóg órára siklatta, majd elgondolkodott, hogy ki lehet az ilyen késői órán. Sietve szaladt le, hogy kiderítse. Szélesre tárta az ajtót, hogy minél többet láthasson a sötétben.
– Jó estét kívánok – szólalt meg az angyali hang. – Haruno Sakura vagyok, és Sasukét keresem – mondta a lány, és közben édesen mosolygott.
– Jó estét, ne haragudjon drágám, de Sasuke nincsen túl – ám mondandóját nem tudta befejezni. Sasuke már a lépcső alján állt félmeztelenül. Jiraya igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a kis jövevényt ne invitálja be a házba, de nem járt sikerrel.
– Hello kisvirág – búgta Sasuke az ajtó felé. Sakura zavartságában, azt sem tudta, miért is érkezett.
– Ne-nem voltál pár napot, így muszáj voltam eljönni, hogy egyeztessük az előadásunkat holnapra – motyogta az orra alatt, miközben igyekezett nem a kidolgozott felsőtestet bámulni.
– Értem én, de nem tudsz köszönni? – kérdezte a fiú már egészen közelről, a lány szemét fürkészve.
Jiraya egyre feszültebb lett, hiszen neveltfia viselkedése ismét furcsává és kiszámíthatatlanná vált. Egy szempillantás alatt jutott el a lépcsőtől egészen a vendégig. Átkozta is magát a férfi, hogy ilyen szélesre tárta a bejáratot, de valahogyan el kellett küldenie Sakurát. Még egy gyilkosságot nem tudna eltusolni, és látva Sasuke reakcióját, nem számíthat túl sok jóra.
– Gyere be, és akkor beszéljük át azt az előadást – Sasuke szavai édesek voltak akár a méz. Mintha egyetlen célja lenne, ami nem a házi feladat.
– Előbb talán öltözz fel, mert még kiszúrod valaki szemét – válaszolt Sakura, miközben a srác mellizmait nézte.
Hűvös az idő, így nem meglepő, ha valaki libabőrös tőle. Az ónix szempár teljesen kikerekedett. Nem éppen erre a reakcióra számított, hiszen eddig mindenkit megkapott, akit csak akart, és az első reakciója is elég naivnak tüntette fel a lányt. Igyekezett olvasni benne, ám ez nem sikerült. Végül a szemkontaktust Jiraya szakította félbe.
– Nos fiam, talán menj vissza pihenni. Haruno kisasszony nagyon örültem – már becsukta volna az ajtót, ám Sakura nekitámaszkodva az útját állta.
– Én is nagyon örültem uram, de valószínűleg nem értett meg. Nem akarok tolakodó lenni, de szükségem van jelen pillanatban a fiára, vagy az ösztöndíjam bánja. Szóval kérem, hadd menjek be.
– Hát, isten lássa lelkem, nem szeretném, ha kegyed ösztöndíja elúszna a fiam miatt, de… – magyarázta Jiraya, és közben az eget kémlelte. Sehol sem látta a holdat, Sasukén mégis furán viselkedett. Tudta, ez csak bajt jelenthet, így igyekezett búcsút mondani a lánynak. – az időpont most tényleg nem alkalmas.
– Hogyne lenne az? – kérdezte egyre flegmában Sasuke.
–Akkor ez azt jelenti, hogy bemehetek? – érdeklődött Sakura.
Jirayanak nem volt más választása, beengedte a fiatal hölgyet, és elindult a kávézó felé.
– Gyertek csak gyerekek, erre – mutatott a szoba felé. – Hozhatok esetleg valamit a kishölgynek? – tudakolta kedvesen, miközben hellyel kínálta Sakurát.
– Igen, nagyon köszönöm, esetleg egy kávét kérhetnék? – puhatolózott.
– Természetesen. Két cukor, tej? – találgatta a férfi.
– Oh, pont eltalálta. Köszönöm – hálálkodott, közben pedig fekete válltáskájában kereste a füzetét.
Sasuke még mindig félmeztelenül állt a szoba bejáratánál, és egyre csak Sakurát pásztázta. Tekintetében feléledt valami iszonyatosan erős vágy, hogy a magáévá tegye. Érezte, ahogyan ismét utat tör magának az a természetfeletti hang. Mintha a nyelőcsövén keresztül, és a torkán át akarna kimászni belőle. Igyekezett inkább nem is Sakurára nézni, így szemét lehunyva döntögette fejét, ezzel kiroppantva nyakcsigolyáit. Jiraya azonnal a hang irányába fordult. Arca eltorzult a jelenettől, és egy mosoly keretében otthagyta Sakurát, míg fiát kirángatta a konyhába.
– Sasuke, fiam…. – szólalt meg könyörögő hangon a férfi. – Küld el ezt a kislányt, mert baj lesz.
– Tudom – mondta nemes egyszerűséggel, és visszaindult vendégéhez.
Jiraya akarva sem állíthatta volna meg. Tisztában volt fia erejével.

Gyermekként, alig tíz évesen már olyan dogokat tett, amiket nem lett volna szabad figyelmen kívül hagynia. A vadkacsák és a halak csak a kezdetnek bizonyultak. Rengetek kisebb állat, például egér, patkány és egy-két róka is a fiú áldozatául esett. Szétroncsolt tetemeiket vagy a pincében, vagy a kerti halastóban találták meg. Hirtelen Tsunadera gondolt a férfi, hajdani feleségére, amitől könny szökött a szemébe. A nő, hirtelen haragjáról, és lobbanékony természetéről vált hírhedté, ám ez megváltozott, mikor Sasukét örökbe fogadták. Saját gyermeket nem vállalhattak Tsunade egészségügyi állapota miatt. Jártak ugyan kezelésekre, de az orvosok mindig más diagnózissal álltak elő, így megunták és nem mentek többé. Jiraya elmélkedését egy sikoly szakította meg. A férfi a hang irányába indult, és már a legrosszabbtól tartott, de mikor a kávézóba ért, hatalmas kő esett le a szívéről. Sakura csurom vizesen állt, Sasuke pedig egy üres poharat tartott a kezében, miközben nevetve fetrengett a kanapén.
– Ezt most miért kellett? – kérdezte a lány meglepően nyugodtan.
– Mert marhaságokat beszélsz, és nem vagy hajlandó elfogadni, hogy ez az egész egy baromság! – röhögte el a választ a fiú.
– Úr Isten! Nagyon sajnálom kisasszony, de ha elfogadja, talán tudok valami adni még a hajdani nejem ruhái közül – ajánlotta fel tisztelettudóan Jiraya, miközben Sasuke szemmel láthatóan megborzongott.
Sakura szeme tágra nyílt. Fogalma sem volt arról, hogy ennek a kedves férfinak meghalt a felesége. A kis rózsaszín tekintetéből sugárzott a sajnálat és a fájdalom, majd Sasukéra pillantott. A srác igen furcsán kezdett viselkedni. Szemével a padlót nézte, mintha hibát keresne a tükörfényes márványtömbökön.
– Őszinte részvétem – majdnem suttogva mondta a szavakat.
– Részvét? Ismerted egyáltalán? Beszéltél vele egyszer is? – mordult rá Sasuke. Sakura nem értette a hirtelen jött kedélyváltozást, de ezt ilyen csekély együtt töltött idő után megszokta.
– Nem, de ezt nem azért mondtam. Hanem, mert osztozom a fájdalmatokban.
– Igazán? – állt fel a fiú a kanapéról. Jiraya már eléggé ingerült állapotba került, mégis kíváncsian figyelte a jelenetet. – Mégis miért?
– Figyelj már, volt bármi olyan a tökéletes kis életedben, amit fel kellett áldoznod? Idióta. Meghalt a mamád, csak tudatni akartam, hogy sajnálom. Ennyi! – kelt ki magából a lány, majd megfogta holmiját, és a kijárat felé indult. – Köszönöm szépen uram a vendégszeretetét, de ha megbocsájt, most inkább hazamennék.
– Megértem, és sajnálom. Kikísérem – válaszolta illedelmesen a férfi, és szúrós pillantásokat vetett fiára.

Sasuke csak állt a kis rózsaszín beszólása után. Fortyogott a dühtől. Ha tudná, igenis mennyi mindent kellett feláldoznia már az életében, nagyon ledöbbenne. Nem minden gyerek születik pszchiopatának vagy szociopatának, ami miatt egyszerű és hétköznapi tevékenységekre kell nemet mondania. Gondolataiból azonban a nevelőapja zökkentette ki, mikor visszaért.
– Mi van veled? – nézett rajta végig a férfi. – Nincs telihold, akkor meg?
– Egy ideje már nem csak teliholdkor tör rám. Minden nap ilyen vagyok – mondta nemes egyszerűséggel Sasuke. – Szóval ne lepődj meg, ha a doki visszahív a drogozással kapcsolatban.
– Tessék? – kérdezte Jiraya, mintha nem hallotta volna. – Mikor, vagy honnan szereztél?
– Jajj, ne csináld ezt, olyan vagy lassan, mint anya! – húzta össze a szemöldökét, és hátat fordított a nevelőapjának. – Muszáj alkalmaznom a szereket. Úgy minden sokkal elviselhetőbb – Jiraya megértette a fia indokát, de akkor is helytelenítette.
– Igen, talán eljött az ideje, hogy erről is beszélgessünk. Nem gondolod? – igyekezett Jiraya kíméletesen feltenni a kérdést, amivel kitért Tsunade halálára, ám Sasuke egy szájhúzásra sem méltatta.
– Ezt hagyjuk inkább. De ami fontosabb, el kell mennem innen.
– Miért kellene? És egyáltalán hova mennél? – akadt ki a férfi, és lassan megközelítette a srácot. – A fiam vagy, és nem engedlek sehova, én mindentől megvédelek! – lassan felemelte a emelte kezét, hogy Sasuke vállára tehesse, de nem sikerült. A fiú hirtelen mozdult, és megragadta nevelőapja csuklóját. Nem akarta bántani, mégis erősen szorította.
– Sok mindent nem érthetsz meg. Semmire sem emlékszem! Tőlem kell védeni mindenkit. Én vagyok az árny a sötétben, és én vagyok, aki káoszba taszítok mindenkit akit szeretek – hatalmasat sóhajtott, majd folytatta. – Tsunade ezt tudta, és mesélt is sok mindent… Én szerettem, és mégis így kellett véget érnie.
Jiraya nem tudta felfogni a fiú egyetlen szavát sem. Meglepettségét a halálfélelem váltotta fel, mikor Sasuke a padló fixírozásából újra a szemébe nézett. Íriszének színe megváltozott. A mindig gyönyörűen csillogó ónix szempár most vörösen izzott. A megrémült férfi három jelet vélt felfedezni benne, ám kérdésre nem volt már ideje. Sasuke másik kezével torkon ragadta nevelőapját. Jiraya, aki igyekezett ellenállni, de neveltfia szorítása természetfeletti erővel bírt. Sasuke gyorsan akarta véghezvinni a tervét, miközben arcát könnyei szántották fel.
– Nagyon figyelj arra, amit most mondani fogok. Engem mostantól keresni fognak mostantól, az orvos nem az, akinek látszik, és a gránittömb, nem véletlenül került hozzátok. A sors akarta, mert meg volt írva, hogy én eljövök – a szorítás miatt Jiraya nehézkesen vette már a levegőt, de minden szót az elméjébe vésett. – El van benne rejtve valami. Csak az menthet meg engem! Találd meg, kérlek…
A férfi, az oxigénhiány miatt elájult, és mikor felébredt, Sasuke már rég elment.

 

Gyönyörűen sütött be a délelőtti nap a szobába, megvilágítva a kézzel faragott gyönyörű faasztalka tökéletes formáit. Jiraya erőtlenül kapaszkodott fel a kanapéra, miközben kezével a nyakát dörzsölgette. Nem tudta hány óra, és azt sem, hogy vajon milyen régóta feküdhetett a padlón. Elmélkedését a telefon csörgése szakította félbe, de nem nagyon érdekelte, inkább megvárta, hogy a készülék rögzítőre kapcsoljon.
– Üdvözletem, uram! Dr. Kabuto vagyok, tegnap a fiától vett vérben nagy mennyiségű drogot mutatott ki a vizsgálat. Kérem azonnal… – ám a hang nem folytatta, mert Jiraya felemelte a telefont.
– Üdvözlöm doktorúr! Ilyen nagy a baj?
– Uram, nem fogok hazudni. Sasukének bele kellett volna halnia ekkora dózisba! Szóval, szeretném, ha befáradnának, hogy megvizsgálhassuk.
– Értem, majd visszahívom… – döbbenet le a férfi.
Érezte a doktor hangján az izgatottságot. Ez Sasuke egykori szavait igazolta. Az ő fia biztosan nem lesz kísérleti nyúl, döntötte el magában, és a hatalmas gránit tömbhöz sétált. Nézegette, simogatta, hátha talál rajta valamilyen nyílást, ám nem jutott sokra. Hirtelen eszébe jutott az előző este. Sakura eléggé okos lány lehetett, ha ösztöndíjjal jár az egyetemre, így talán segíthet megfejteni a gránit titkát. Hamar a kezébe kapta a telefont és már tárcsázta az egyetem központi számát.
– Tiszteletem! Sasuke Uchiha apja vagyok, Jiraya. A fiam tartós betegség következtében valószínűleg sokat fog hiányozni, de szeretném megkérni önt, ha lehetséges beszélnem kellene egy diákjukkal.
– Akkor kérem, keresse fel azt a diákot – hallatszott a vonal másik végéről egy flegma női hang – Ez nem tudakozó.
– Tisztában vagyok vele – Jiraya hamar elveszítette türelmét, ami a történtek után eléggé érethető. – De most azonnal beszélnem kell azzal a lánnyal, és mivel, nem ad ki telefonszámot vagy címet ezért kértem, hogy hívja a telefonhoz.
– Uram. Nem tehetem, a tanulónk biztos órán van.
– A kurva életbe, emelje fel a formás kis hátsóját abból a szaros székből, menjen oda a kibaszott hangosbemondóhoz, és kérje Haruno Sakurát azonnal a titkárságra! Meg tud ennyit tenni? – Jiraya üvöltött a telefonba, ám ezzel sem ért el semmit.
– Ha beszélni akar vele, fáradjon be az egyetemre! Visz hall! – csapta a férfira a kagylót.
– Ezt nem hiszem el! – hitetlenkedett, és mielőtt a helyére tette volna a készüléket, az ismét csörögni kezdett. – Igen tessék? – vette fel ingerülten.
– Ha-halló. Dr. Kabuto vagyok. Kérem, be tudnának fáradni a kedves fiával?
– Ez most egyáltalán nem alkalmas – ám további mondandójának a bejárati ajtó betörése vetett véget.
Jiraya gyorsan kiszaladt a kávézóból, hogy lássa, ki és miért tört be. A házat körbevették a rohamosztagosok. A teljesen feketébe öltözött katonák fegyverrel rontottak be, és igyekeztek mindent átkutatni.
– Kik maguk?! Hé! Mit keresnek a házamban? – ordítozott Jiraya.
– Jó napot – szólalt meg egy ismerős hang. A fiatal férfi egyik kezével a szemüvegét tolta feljebb orrnyergén, a másikkal pedig mobiltelefonját rakta zsebébe. – Ugye megérti, hogy el kellett jönnünk a srácért?
– Maga mit képel? – kérdezte Jiraya.
– Mivel, az iménti beszélgetésnél nem tudtam meggyőzni önt, hogy jöjjenek el hozzánk, így mi jöttünk el érte – válaszolta kimérten, majd egy katona szólt le az emeletről, hogy Sasuke nem tartózkodik a telek területén. Kabuto elhúzta ajkát és nagyokat sóhajtozva gondolkodott. – Hát, valakit vinnem kell – nézett sandán Jirayára. – Hozzátok a fatert!

10 hozzászólás
Idézet
2017.03.06. 14:52
Szia! Köszi a pirospontot 😉 és a véleményedet is 😚
2017.02.26 19:15
Aimi

„ Szia. :)

Érdekes, hogy Jiraya-t tetted meg Sasuke nevelt apjává. Erre nem számítottam, ezért nagy meglepetéssel olvastam. (Általában a fanficcekben, melyeket olvastam-olvasok, azokban Jirayát Naruto rokonaként tüntetik fel.) Kapsz tőlem egy piros pontot, hogy el rugaszkodtál a megszokott felállástól etéren. 

A történeted izgalmas, ezért kíváncsian várom a folytatását.

Idézet
2017.03.06. 14:51
Szia! 😁 nagyon tetszett a kommented stílusa! Köszönöm, hogy olvastad 😊
2017.02.22 17:56
Kiss Anna

„ Wow azt a rohadt kúrva eget!! 
Bocsánat a csunya szóért
Nem tudok mit írni csak annyit, hogy ez igen!! Gratulálok.  
Szép munka!
Várom a folyttást!! :D
Egyszerűen nincs rá mondat amit írhatnék! Tudom véleményt kéne írom. De egyszerűen szavak nincsenek hogy mit is kéne írnom!
Max annyit, hogy erősítem az alattam lévőek kommentet!!! :D

Idézet
2017.03.06. 14:49
Poco3991
Szia! Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésed az első fejezet! Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed!
2017.02.22 16:33
Gou

„ Szia! 
 

Szent sajtostorta! Ez embertelen jó! Annyira ha keresnék se találnék benne hibát szerintem. :D  Nekem a szépség és a szörnyeteg filmsorozat ugrott be róla így hirtelen. Nem tudom miért viszont azért meg oda és vissza vagyok xd Ebből adódóan ezért is. De persze nem csak ez az oka. Egyszerűen fogta magát a történet és galád módon beszippantott. Nem bírtam addig félre tenni a telefonom míg végig nem olvastam :D Nagyon igényes és meggondolt írás. Alig várom, hogy tovább olvashassam és megtudjam mit hoztál ki az egészből! 

Idézet
2017.03.06. 14:47
Poco3991
Szia! Köszönöm a kommented! 😊
2017.02.22 14:49
Rika

„ Kedves író!

Mindössze ennyit tudok mondani: hű. Nagyon érdekes a történet, ehhez hasonlót ritkán olvastam. Kíváncsian várom a folytatást!

Puszi, Rika

Idézet
2017.03.06. 14:46
Poco3991
Szia! Nagyon meglepett, hogy felismertél az írásformám alapján! Köszönöm a véleményed! 😊
2017.02.21 22:48
Ildi-chan
Szia! Az igen. Eddig sem voltál piskota, de most... Olyan csavarokat raktál bele, hogy ide-oda forgattam a fejem, csodálom, hogy mèg a helyèn van. Azt a kutya mindenit! Alig várom a következő rèszèt! Ügyes vagy.:) Puszii Csildii
Idézet
2017.02.26. 19:15
Aimi

Szia. :)

Érdekes, hogy Jiraya-t tetted meg Sasuke nevelt apjává. Erre nem számítottam, ezért nagy meglepetéssel olvastam. (Általában a fanficcekben, melyeket olvastam-olvasok, azokban Jirayát Naruto rokonaként tüntetik fel.) Kapsz tőlem egy piros pontot, hogy el rugaszkodtál a megszokott felállástól etéren. 

A történeted izgalmas, ezért kíváncsian várom a folytatását.

Idézet
2017.02.22. 17:56
Kiss Anna

Wow azt a rohadt kúrva eget!! 
Bocsánat a csunya szóért
Nem tudok mit írni csak annyit, hogy ez igen!! Gratulálok.  
Szép munka!
Várom a folyttást!! :D
Egyszerűen nincs rá mondat amit írhatnék! Tudom véleményt kéne írom. De egyszerűen szavak nincsenek hogy mit is kéne írnom!
Max annyit, hogy erősítem az alattam lévőek kommentet!!! :D

Idézet
2017.02.22. 16:33
Gou

Szia! 
 

Szent sajtostorta! Ez embertelen jó! Annyira ha keresnék se találnék benne hibát szerintem. :D  Nekem a szépség és a szörnyeteg filmsorozat ugrott be róla így hirtelen. Nem tudom miért viszont azért meg oda és vissza vagyok xd Ebből adódóan ezért is. De persze nem csak ez az oka. Egyszerűen fogta magát a történet és galád módon beszippantott. Nem bírtam addig félre tenni a telefonom míg végig nem olvastam :D Nagyon igényes és meggondolt írás. Alig várom, hogy tovább olvashassam és megtudjam mit hoztál ki az egészből! 

Idézet
2017.02.22. 14:49
Rika

Kedves író!

Mindössze ennyit tudok mondani: hű. Nagyon érdekes a történet, ehhez hasonlót ritkán olvastam. Kíváncsian várom a folytatást!

Puszi, Rika

Idézet
2017.02.21. 22:48
Ildi-chan
Szia! Az igen. Eddig sem voltál piskota, de most... Olyan csavarokat raktál bele, hogy ide-oda forgattam a fejem, csodálom, hogy mèg a helyèn van. Azt a kutya mindenit! Alig várom a következő rèszèt! Ügyes vagy.:) Puszii Csildii