Aranypenna

Mielőtt bármit is küldenél, kattints:
Beküldési szabályzat
Fanfiction kifejezések
~ Hibabejelentő ~

Szerkesztők Celia Celin és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Facebook oldal:   Aranypenna (link)
Facebook csoport:   Aranypenna (link)
Nyitás: 2016.03.18.
Téma írás, olvasás
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Az oldal hivatalos lektorai

Akikhez fordulhatok segítségért, ha úgy érzitek, hogy nem a legtökéletesebb a helyesírásotok:
Zakuro
elérhetőség: sarada11@citromail.hu
Naoto
elérhetőség: naoto@citromail.hu

 
Jiraiya Tolla

Szabályzat  2018

Kulcsok 2018

Történetek 2018

 

 
 
Írói kisokos
1. Alapok: helyesírás, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők 1.
4. Vesszők 2.
5. A történet kezdése, információadagolás

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

Múlt karácsonyok Uchihái 2. rész

Kapott kulcs:
kévá, csalán, vérvörös

 

Múlt karácsonyok Uchihái 2.rész

 

– Öt perc. Ennyit bírtál vele beszélni? – rivallt rám egy hang. Közben újra abban a fura fényfolyosóban találtam magam. – És annak az időnek még csak a felében sem gondolt normálisnak – jegyezte meg.
Hát kösz! Nem értettem, hogy miért lett ilyen ideges.

Hirtelen megfordultam és mérgesen néztem rá.
– Mégis, mit vársz tőlem? Csak úgy elcibálsz otthonról a lehető legtávolabbi helyre, és nem mondasz semmit, csak eltűnsz! Te nem érzed úgy, hogy ez egy kicsit szemétség? – kérdeztem. Nem szólt semmit, és már nagyon kezdett idegesíteni, hogy nem látom az arcát. – Ráadásul még csak nem is érdekeltem azt a kölyköt.
– Ez bonyolult – szólalt meg halkan. Hitetlenül megráztam a fejem, de még mielőtt elkezdtem volna hápogni, inkább befogtam a szám. Nem számított az egész, egyszerűen csak haza akartam menni.

A lány elfordult, és előtte megjelent egy kép. Összevontam a szemöldököm, majd közelebb léptem. De még sem az volt, inkább úgy tűnt, mintha egy lyuk nyílt volna a fényes térben. A fiút mutatta, aki egy folyóparton ült, és előre bámult. Annak ellenére, hogy tudomást sem vett a nyomoromról, valahogy mégis összeszorult a szívem. Magányosnak tűnt.
– A szüleit és a bátyját is elveszítette.
– Oh – szememet csípni kezdték a könnyek, nyeltem egyet. Ha én veszteném el a szüleimet, egész biztos összeroppannék lelkileg.
– SASUKE! – eget-rengető kiáltás hangzott fel. A jelenet egy új személyre fókuszált, egy szőke hajú fiú csúszott le a domb oldalán, egyenesen a másik fiúnak. Így mindketten legurultak a dombról, egészen a víz széléig. A szőke felkapta a fejét, és vigyorogva felmutatta hüvelykujját. Közelebb hajoltam az ábrához.
– N-Naruto?! – ismertem fel. Mi a fene! Naruto ismeri ezt a fiút?
– Eszednél vagy? – vágta tarkón Narutót, de úgy látszott, mintha egy kis mosoly bujkált volna a szája szélén. Nevetés bukott ki belőlük, majd a kép elhalványult.
–  Miért mutattad ezt nekem? – A „szellem” nem válaszolt. Ismét.
– Új helyszín – mondta, és az örvény megint húzni kezdett minket. – Ezúttal, ha lehet, akkor erőltesd meg magad, és ne csinálj magadból idiótát! – Majdnem fejbe kólintottam. Hát ez hihetetlen, egy hülye kis pondró akar engem kioktatni! Megállt az eszem!
Nem volt sok időm gondolkodni, vakító fény lepte el a teret, és én újra egy idegen helyen találtam magam. Természetesen a lány nélkül, aki megint felszívódott.

Egy iskola előtt álltam, ahol szél süvített, amitől kirázott a hideg. Hóban tapostam, a nyuszis mamuszomban! Nagyon hatékony, ha télre jellemző havas időben akarja használni az ember. Számításaim szerint három másodpercet sem vett igénybe, hogy a hó szétáztassa. A karomat dörzsölgetve vizsgáltam az épületet. A pulcsimat sem lehetett valami melegnek nevezni, de legalább nem esett, így azt nem áztatták át a pelyhek.
Vacogásomról hamar elterelődött a figyelmem, mivel valahonnan fojtott kiáltást, és dulakodás hangjait hallottam. Megdermedtem, inkább a kíváncsiságtól, mint a félelemtől. Karácsony estéjén? Itt az iskolánál, verekedés?
Az épület oldalához osontam, és a falhoz lapulva közelítettem meg a hátulját, ahonnan jobban ki tudtam venni a hangokat. Négyen ökölpárbajoztak, és úgy tűnt, hogy hárman voltak egy ellen. Mekkora szemétség. Ekkor hátulról ketten elkapták az áldozatot, hogy a harmadik hasba tudja rúgni. Valamit beszéltek hozzá, de nem voltam elég közel ahhoz, hogy értsem is, és a szél sem segített túl sokat, másfelé vitte a hangjukat. De ez nem számított, nagy szerencsém volt, hogy anno addig nyaggattam a szüleimet, amíg be nem írattak valamelyik harcművészetre. Ugyanis nagy hasznát vettem.

Még mielőtt végig gondolhattam volna a dolgot, nekiiramodtam, és öklömet feltartva bevertem az egyik srác képét. Az elesett, de azelőtt hogy megállt volna, két méterrel arrébb perdült a földön. Közben a másik srác elengedte a fogvatartott fiút, és felém lendítette az öklét. Gyorsan lehajoltam, és kirúgtam alóla a lábát. Mikor ő is elterült a talajon, jött a harmadik, és a hajamnál fogva hátrarántott. A lendületből erőt véve felrántottam a karom, és hasba vágtam az illetőt. Legalábbis ez volt a cél. De kicsit lejjebb szorongatott valamit, és lerogyott a földre. Arca eltorzult a fájdalomtól. Nagyon úgy tűnt, hogy elvétettem az ütést. Úgy kellett neki! Ne tépkedje itt nekem a hajamat!
Felpattantam, és elkaptam az áldozatul esett srác karját, majd rohanni kezdtem. Végül a biciklitárolónál lyukadtunk ki, ami egy félreeső résznél volt amit egy félreeső helyen találtunk meg. A helyiséghez kapcsolódó háznak dőlve kapkodtam a levegőt, majdnem kiköptem a tüdőm, de nem sok ideig tudtam szusszanni egyet, mert a fal redői erősen a hátamba vájtak, mert egy alkar feszült a mellkasomnak leszorítva vállaimat is. Döbbenten néztem farkasszemet az ében fekete szemekkel. A fiú, akit megmentettem, fenyegetően állt előttem. De-de, hiszen ez az a fiú... akivel az előbb találkoztam! Idősebbnek tűnt, olyan tizenhat év körülinek.
– Ki a franc vagy te? – kérdezte dühösen.
És sokkal udvariatlanabbnak is látszott.
Hangja indulatos volt. Úgy feszült nekem, hogy meg sem bírtam moccanni. Lábát az enyém, közé fúrta, és nem úgy látszott, mint aki egyhamar el akarna engedni. Majdnem elpirultam, a közelsége valamit elindított bennem. Az Istenért! Ez a fiú több mint tíz évvel fiatalabb lehetett tőlem.
– Miért segítettél? – rivallt rám újra.
Összerezzentem. Mert bajban voltál? Még is mit kellett volna tennem, csak állni és nézni? Vagy esetleg segítettem volna inkább nekik? Lehet tőlük nagyobb hálát kaptam volna. Legszívesebben rávetettem volna ezeket a szavakat de a szám nem mozdult.

– Válaszolj! – szűrte ki fogai közül. Nem hittem el, hogy egy köszönöm sem hagyta el azokat a csodás ajkakat.
– Baszd meg! – csúszott ki a számon. Egy pillanatra elkerekedett a szeme, majd nagyon lassan egy félmosoly rajzolódott ki az arcán. Nyeltem egyet. Túlzottan szexi, és számító volt a mosolya, és ha ez még nem lett volna elég, ettől úgy nézett ki, mintha jó pár évvel idősebb lenne.
Arcát lassan végigsimította a nyakamon, leheletétől megborzongtam, és tízszer gyorsabb ütemben kezdett verni a szívem. Fejemet felemeltem, és behunytam a szemem. Éreztem, ahogy fejemet elönti a pír.
– Válaszolj – suttogta a fülembe. Megtettem volna bármit, amit kér, de a szavak artikulátlan zagyvaságnak tűntek, ahogy kimondtam őket. Az agyam krémesre olvadt azokban a pillanatokban, a gondolkodás esélye eléggé csekély mértékűre csökkent. Abban a helyzetben valószínűleg még azt sem tudtam volna teljesíteni, ha megkér, hogy emeljem fel a kezem, és nézzem meg, még a helyén találom-e. – Fenébe! – Hirtelen elrántotta a fejét tőlem, és hideg tekintettel végigmért. Ököllel belevágott a falba, mely a fejemtől két centire suhant el.
Úgy éreztem, mintha egy vödör jeges vízzel öntöttek volna le. Jézusom, Sakura. Neked egy kiadós, izzasztóan mocskos szexre van szükséged. Egy férfival, és nem egy fiúval! Szedd már össze magad! Komolyan bedőltem ennek? Majdnem eszemet vette. Sőt, jóformán sikerült is neki!
– Egyszerűen csak segítettem. Meghallottalak titeket, és odamentem. Nem bírtam tétlenül csak úgy ott állni – néztem kihívóan a fekete szemekbe.
– Persze – mondta rezzenéstelenül –, nyilván teljesen véletlenül keveredtél pont az iskolához. – Fogaimat csikorgattam a bizalmatlansága hallatán.
– Mi a fene bajod van? Épp most mentettem meg a segged, te idióta! – kiáltottam. Ekkor a számra tapasztotta a kezét, és lerántott a földre.
– Az emberek semmit nem tesznek csak úgy önzetlenül! – bökte oda alig hallhatóan. Szorosan mellettem guggolt, és hallgatózott. Léptek zajára lettünk figyelmesek a sötétségében, csendbe burkolóztunk, levegőt is alig mertem venni. Egyre közelebb értek hozzánk, szinte közvetlenül felettünk álltak, de minket sűrűn bevont a feketeség, így nem vehettek észre.
–  Hová tűntek – kérdezte az egyik.
– Nem tudom, de túl messzire biztos nem mehettek, az előbb hallottam a csaj hangját – szólalt meg egy másik.
– Tartozom annak a libának eggyel. Nem maradhat viszonzatlanul az ütése. – Nyeltem egyet ennek hallatán. Baszki. Szavaiból kivettem, hogy azt bizony nem teszem zsebre, amit kapni fogok tőle, ha elkap.
–  Egyáltalán ki volt az a nő? – értetlenkedett valamelyik.
– Fasz tudja! A lényeg, hogy a kemény gyereket elkapjuk – vetett véget a kérdezősködésnek erélyesen az egyikőjük. – Alaposan nézzetek szét, biztos vagyok benne, hogy még az iskolánál vannak!

Összepréseltem a szám. El kellett tűnnünk onnan, méghozzá minél hamarabb. Kezemmel megtámasztottam magam az aszfalton, lábaim kezdtek zsibbadni, alig bírtam magam megtartani, ekkor megakadt a kezem egy kövön. Felvettem, meglendítettem a karom, és amilyen messzire csak tudtam eldobtam. Arra gondoltam, hogy majd ha arrébb meghallják, ahogy a kavics megrázza a bokrok ágait,  utánanéznek, hátha ott vagyunk-e.
Mikor földet ért, újból megragadtam a fiú kezét, és magammal rántottam. Nesztelen léptekkel haladtunk egészen az iskola kapujáig, végig árkon-bokron, szaladtunk, majd megálltunk, és egy nagyobb sövény mögül kémleltük a terepet.
Nem láttam senkit, így kérdés nélkül felálltam és elindultam, a fiú azonban utánam szólt, de akkor már késő volt. Valaki hátulról megragadta a kezem, és a hátam mögé csavarta.
–  Megvagy, te boszorkány!
Anyád az, te neander-völgyi! A testem szinte önálló életre kelt, fejemet hátravetettem, és arcon vágtam a fogva tartóm. Azonnal elengedett, és az orrához kapott, ezután megfordultam, és sípcsonton rúgtam. Miután a lábához nyúlt fájdalmában, rámértem a következő csapást, és állon vágtam. Lihegve álltam és néztem, ahogy eldől előttem. Öntudatlanul. Hát ez fájni fog holnap, fiam. Győzelemittas mosoly terült szét az arcomon. Azonban örömöm hamar ürömmé vált, amikor megéreztem a hideg acélt magamon. A vérem kiserkent, és végigfolyt a nyakamtól egészen le a kulcscsontomig.
– Ebből elég, szivi – dörmögte mögöttem az egyik támadó. Én hülye, inkább szaladnom kellett volna. Ekkor tűnt fel, hogy az áldozatul esett fiú nincs itt. Hogy az a! Itt hagyott volna a pácban? Ha ez igaz, akkor viszont én bizony jó alaposan meg leszek sütve, ropogósra csak azért, hogy utána szétcincáljanak. Franc essen bele abba a bizalmatlan kölyökbe!
– Elmondhatnád, merre találjuk a srácot… – ajánlotta.
Vártam, hogy folytassa, de az elmaradt. Sőt, már a szorítást sem éreztem magamon. Értetlenül fordultam hátra, és a sötét hajú fiúval találtam magam szembe. Mellette a kést előnyben részesítő alak hevert eszméletlenül, a harmadik támadó is ott feküdt a földön, biztos a bogarakat nézte meg közelebbről. Rám emelte tekintetét és lassan bólintott, mintegy köszönetként.

Megfordult és az iskola kijárata felé kezdett sétálni. Elmosolyodtam, utána léptem, ekkor viszont újra a fényesen örvénylő térben találtam magam a lánnyal egyetemben.
–  Na? – néztem rá várakozóan.
– Hát, több volt, mint öt perc – vonta meg a vállát, miközben megköszörülte a torkát. Hunyorítva mértem végig.
–  Mindent láttál? – kérdeztem.
– Miről beszélsz? – legyintett. Ám hangja elárulta, mert túl hirtelen, és túl hangosan válaszolt ahhoz, hogy azt állíthassa, nem leskelődött.
–  Nem vagyok biztos benne, hogy neked kellene elküldened ezekre a helyekre – mondtam a számat elhúzva. Aztán eszembe jutott valami.
– Egyáltalán, miért csak vele találkozom? A következő is az a fiú lesz? Ott még idősebb lesz? Mit akarsz ezzel elérni? Ki ő? – szegeztem neki a kérdéseimet. Láttam, ahogy hátrahőköl, de válasz  nem érkezett.
– Hé! – kezdtem el felé menni. Mire kapkodni kezdett, és erős fény vakított el.

Hunyorítva kinyitottam az egyik szemem, és újra máshol találtam magam.
– Ezt nem hiszem el... – Méltatlankodtam.
Szerintem megérdemeltem volna egy kiadós magyarázatot erre az egészre. De nem, ő egyszerűen fogta magát és megfutamodott! Frusztráltan sóhajtottam egyet, majd beletúrtam a hajamba, és ma már ki tudja hányadára, de körülnéztem, hogy ugyan megint hova a fészkes fenébe küldtek.

Egy kocsmában álltam. Erre nem volt nehéz rájönnöm, még a félhomályban sem. Az italokat körbefutó fénycső világította meg a bárpult mögött. Elszórtan néhány ember kötött szorosabb barátságot partnereivel, vagy épp a fenekére néztek a társaságukban lévő poharaiknak.
– Hát, ha már itt vagyunk – vontam vállat. Odapipiskedtem az egyik bárszékhez, és levágtam magamat rá.
– Mit adhatok? – villantotta rám elbűvölőnek szánt mosolyát a pultos. Helyes volt, de semmiféle olyan érzést nem váltott ki belőlem, mint az a fiú. Tehát mire is iszom? Arra hogy most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy csakis a tizennyolc éven aluli hímegyedek izgatnak fel? Ó igen, erre határozottan inni kell!
– Valami olyat, ami majd rendesen a földhöz vág – válaszoltam, miközben rákönyököltem a pultra, és államat a kezemre tettem.
– Máris – nyájaskodott a pincér.

Az egyik oldalamon egy méretes pacák terpeszkedett, és folyamatosan döntötte magába a sört. Mikor meglátta, hogy nézem, vigyorogva felemelte az üveget, ami épp a kezében volt, majd csuklott egyet, és oldalra fordulva hányni kezdett. Fintorogva kaptam a fejem a másik irányba. Ezalatt a pultos valami furcsa akcentussal kiabálni kezdett a fickóval, hogy ne oda adja ki a gyomra tartalmát, de a hangokból ítélve biztos voltam benne, hogy már úgy is mindegy volt.
Azonban megéreztem a hányás szagát, és felpattantam a székről. Szinte öklendezni kezdtem, már épp fordultam volna meg, hogy kiszaladjak a friss levegőre, de egy széles mellkasnak ütköztem. Aminek tulajdonosa megragadott hátulról, hogy ne huppanjak le a földre. Érintése perzselte derekamat, elkerekedett a szemem, hormonjaim máris sikítozni kezdtek örömükben, pedig még nem is láttam az illetőt teljes egészében. Valahogy még is sejtettem, hogy ki lehetett az, és mikor felnéztem, igazam is lett. Ám most még idősebb volt, húsz-huszonegy év körüli. Még mindig fiataaal! Ám, már sokkal, de sokkal férfiasabbnak tűnt, és arcát is enyhe borosta fedte.

Feje felett szinte neonreklámként ott villogott a kötöttségektől mentes egy éjszakás kaland ígérete. A pokolba! A „Sakura hormonok” kezdtek megőrülni. Végül úgy éreztem, hogyha még egy percnél tovább nézem, akkor teljesen elemészt a tűz, és átveszi felettem az uralmat a vadállat. És akkor majd itt helybe levágom a földre, és mindenki szeme láttára megerőszakolom.
Erre a gondolatra teljesen elvörösödött az arcom. Szinte lángra kapott a fejem. Nem maradhattam ott tovább, ezért kikerültem és elszaladtam mellette. Kivágtam az ajtót, és nagyjából azonnal jobban lettem a jéghideg levegőtől, de ezzel egyidejűleg fázni kezdtem. Mögöttem becsapódott a bejárat, én meg ott dideregtem. Csak akkor vettem észre, hogy nem is azt a ruhát viseltem, mint eddig, hanem egy váll nélküli, ujjatlan testhez simuló ribi szerkót. Szent szar! Kerekedtek el szemeim. Nem sok időm volt arra, hogy hüledezzek az igencsak falatnyi ruhakölteményem  láttán, ugyanis a bejáró megint kitárult mögöttem, és a fiú... vagy inkább Sasuke lépett ki rajta.
–  Jól van? – kérdezte.
Fekete szemével engem vizslatott. Jó alapos munkát végzett, nehogy egyetlen hajlatom is megsértődjön a tekintete hiánya miatt. Bólintottam, mint egy feleletként jelezve, hogy minden oké velem, és mert el szerettem volna terelni a figyelmét
az alig valamit takaró viseletemről. Az biztos, hogy nem sok mindent hagyott a képzeletre. Csak kerüljön a kezeim közé az a fruska!
– Mondja meg nekem – összerezzentem hangja hallatán, ami közelről jött, túl közelről –, hol találkoztunk mi már?
Nem emeltem fel a fejem, így is tudtam, hogy közvetlen előttem állt. Láttam sötét cipőjének orrát, alig néhány centire állt az enyémtől. Egy hang sem jött ki a torkomon. Ujja azonban állam alá csúszott, és lassan felemelte, szeme szinte követelte a figyelmemet. Közelebb hajolt, és a szám szélébe suttogott.
–  Árulja el – kérte.
Hangja lágyságától lábam, térdem megremegett, ajkam elnyílt, s ott, ahol megérintett, bizseregni kezdett a bőröm. Még, még! Szinte hallottam, ahogy a testem ezt kiálltja. Mekkora perverz egy nőszemély vagyok! Ha ennek vége, önszántamból vonulok meggyónni bűneimet, de előtte még... Hadd élvezzem ezt a pillanatot! Úgy éreztem, megrészegít a jelenléte, a parfümjének kellemes illata, amely nem túl fűszeres, nem túl kihívó. Elfordítottam az arcom, hogy ajkam az övéhez érjen, kezemet finoman arcára csúsztattam, és magamhoz húztam. Felnyögött, megragadta a csípőmet, és még közelebb vont magához. S mialatt átkaroltam a nyakát, nyelve becsusszant az ajkaim közé. Minden idegvégződésem szikrázott, és táncra perdültek örömükben. Selymes ajka útra kelt, és apró csókokat hintett nyakamra, végig a kulcscsontomig. Arcával ugyanúgy, mint az előző találkozásunkkor, végigsimított rajta.
–  Elképesztően puha a bőröd – mormolta rekedtes hangon.
Libabőrös lettem a nyakamon érzett leheletétől. A vágy úgy feszült bennem, mint egy robbanásra kész bomba. Óvatos érintéseitől csak még inkább úgy gondoltam, hogy elveszítem a fejem. Le akartam tépni róla a gönceit, megakartam tapasztalni minden egyes porcikáját, minden egyes rezdülését. Érezni... mindent! Most! És az sem érdekelt, hogy egy kocsma hátsó kijáratának ajtajánál álltunk.
– Hé! Egy utcán vagytok, basszátok meg! Ne a bárom előtt közösüljetek! Vagy száz hotel van a környéken – rivallt ránk valaki a bejárattól. Észre sem vettem, mikor nyílt ki. Mielőtt még visszaszólhattam volna, az álom szertefoszlott, és egy fekete hajú és szemű kislány vöröslő arca idegesen bámult rám. Mi a…?
– Nem megmondtam, hogy mindent látok?

Újra a fényben voltam, amit már igazán untam. Várjunk csak, most először láttam az arcát! Ledöbbentem, szemöldököm enyhén összevontam, miközben őt bámultam. Annyira hasonlított Sasukéra?!
– Elmondanád, mégis mi folyik itt?  – kérdeztem.
Fejemben száz és száz kérdés zakatolt, és mind válaszokat követelt. Több némaságot már nem bírtam volna elviselni.
– Azt akarom, hogy vigyél haza és mond el, mi a fészkes fene folyik itt! – adtam hangot felháborodásomnak.
Egy pillanattal később már a lakásomban álltunk, és farkasszemet néztünk egymással.
– Válaszolj a feltett kérdéseimre, amik elől az előbb elfutottál! – toppantottam. – Ki ő? – a lány lehajtotta a fejét.
– A papám – motyogta, én pedig nyeltem egyet. Oké, végtére is számítottam erre. Hisz szakasztott mása a srácnak.
– Mit akartál ezzel elérni?
– Hogy találkozzatok – felelte.
– Miért? – vontam fel a szemöldököm.
– Mert... Mert nem találkoztatok! – kezdett el kiabálni. – Helyre kellett tennem a kapcsolatotokat, ami gyakorlatilag nem is létezett! Így visszajöttem a múltba, hogy segítsek, és egymásra találjatok, vagy különben én nem leszek, és ti sem lesztek együtt! Ezért visszavittelek a papa rég átélt karácsonyaiba, hogy legyenek közös emlékeitek... és hogy végre egymásra találjatok. – A végén a hangja lehalkult, én meg tátott szájjal meredtem az előttem álló lányra.
– Azt akarod mondani...
– Igen.
– Hogy te az én...
– Igen!
– Hogy te az én kislányom vagy?!
– Igen! – kiáltott rám, mire becsuktam a szám. De nem bírtam sokáig, és megint kinyitottam.
–  Tehát te belőlem, és belőle...
–  Lettem? Igen.  A ti gyereketek vagyok – mondta szemeit forgatva.
Szent gatyamadzag! Már épp mondtam volna valamit, de éreztem, ahogy a szoba elkezd forogni körülöttem, alólam kiszalad a lábam, én pedig szépen elterülök a padlón.
– Túl sok infó – motyogtam.
– Mama! – még hallottam, ahogy a lány elkiáltja magát, aztán minden sötétségbe borult.

Hangos pakolászás, és szitkozódásra ébredtem a padlón? Fejem úgy lüktetett, mintha egész éjszaka fent lettem volna, és  felöntöttem volna a garatra. Pedig tisztán emlékeztem, hogy nem is ittam olyan sokat. Leszámítva azt a két üveg pezsgőt. Bár ez nem számított, és ha már így alakultak a dolgok, egész biztos voltam benne, hogy szükségem lesz valami még erősebb italra, mondjuk egy kávéra.
Feltornáztam magam ülésbe, közben éreztem, ahogy minden csontom nyekkent. A padlón aludni nem egy leányálom. Valami koppant a földön a szomszéd lakásban, amit követett egy nagyon otromba káromkodássorozat, amiről úgy véltem, hogy egy könyvet is kiadhattak volna.
Kezeimet derekamra téve előretoltam, és próbáltam nem felordítani a fájdalomtól. Most már kijelenthettem, hogy ez a padló egyáltalán nem arra termett, hogy kiszolgálja az alvási igényeimet. De álljunk csak meg egy pillanatra! A szomszédból zajokat hallok? Naruto lenne? De hát ő nászúton van. Felvontam a szemöldököm. Csak nem, betörő?
Elosontam a bejáratig, attól tartva, hogy a tolvaj meghallja a gondolatomat. Lassan kinyitottam a zárakat, majd kicsusszantam rajta. Kint még mindig hideg volt, télre jellemző módon de legalább már a hó nem esett. A folyosón a falhoz lapulva, mint egy igazi kém, Naruto  lakásának bejáratáig lopakodtam, elfordítottam az ajtógombot, amelyet nyitva találtam. De útközben meggondoltam magam. Inkább én várjak rá lesben, mint ő rám. Szóval bekopogtam. Abbamaradt a pakolászás, és léptek zaja harsant fel. De várjunk csak, ha én tolvaj lennék, akkor egész biztos halkabban végezném a dolgom. Mindegy is, úgy gondoltam, hogy szemem vérvörös látványa kellőképp riasztó lesz, akár rossz, akár jó szándékú az illető.
– Az az idióta hova tüntette el a leveleket? – hallottam meg a Naruto lakásában tartózkodó alak hangját. Nagyot dobbant a szívem, olyan ismerősnek éreztem azt a mély tónust. Mikor kitárult az ajtó a szemem elé került a fiú. Akit már nem is igazán lehetett fiúnak nevezni, egy érett férfi állt előttem, aki idősebb volt nálam! Ekkor törtek rám a tegnap esti emlékek, és minden az eszembe jutott. A lányunk! Vagyis, inkább lesz egy lányunk. A fekete szemek elkerekedtek, és valami különös csillogás éledt fel bennük.
– Találkoztunk már?

Vége

 

 

 

8 hozzászólás
Idézet
2017.03.08. 08:08
Gou
Sziasztok! Nagyon szeretnem meg koszonni hogy elolvastatok a novellam! Orulok hogy szantatok ra az idotokbol. Annak meg kulonosen orulok ha meg tetszett is! :D Igyekeztem hogy elnyerje a ti es a sajat tetszesemet is az irasom. Boldogga tettek a kommentjeitek amiket olvashattam toletek. Nagyon aranyosak vagytok. Koszonom az eszreveteleket is. A kesobbiekben majd igyekszek odafigyelni a hibaimra, meg a helyesirasra. Remelem ha kerul meg majd ki tolem iromany akkor is megsoroztok a kommentjeitekkel. Ezer hala es oleles! ❤
Idézet
2017.02.27. 21:23
EmillyPalton

 

 

Szia!

Hát, nem sok mindent tudok mondani azon kívül, hogy tetszett a történeted. Az igaz, hogy az alapkoncepció nagyon emlékeztetett egy mesére.
Kifejezetten szerettem azt a jellemet, amit Sakurának adtál. Tudom, hogy sem a mangában, sem az animében nem ilyen, de úgy át tudtad adni a gondolatait, érzéseit, hogy teljes mértékben el tudtam képzelni azt, hogy ő ilyen. Bár, azt nem mondhatom, hogy a karaktered jellemfejlődést mutatott volna, mindvégig hozta azt, amit te megálmodtál neki. Ne érts félre, ez nem rossz, mert egy novellánál (már a rövidsége miatt is) nagyon nehéz, aprólékos munka, hogy jellemfejlődést tegyünk bele. Ettől függetlenül élveztem, amit a szemem elé tártál. Jók voltak a leírásaid, el tudtam képzelni azt, amit meg szerettél volna mutatni. Az írás egyik alapszabálya: mutasd, ne mond. És ezt te nagyon jól megoldottad. Gratulálok a történetedhez, mert igazán élveztem.
Köszönöm, hogy olvashattam.

Üdv.: Emilly P

 

Idézet
2017.02.27. 07:41
The girl
Váó, hirtelen nem tudok mit írni. Teljesen lenyűgözött a novellád, nagyon jónak találtam, hogy Sakurát Sasuke múltjába repítették, hogy közös emlékeket szerezzenek. Nagyon eltaláltál mindent. Tőlem is 5/5öt kapsz. Remélem, hogy nem hagyod itt abba, és még írsz ilyen izgalmas történeteket! ^^
Idézet
2017.02.26. 10:22
Aimi
Szia😄 Lenyűgöző! Szavakkal nem is tudom ki fejezni mennyire tetszett. Fantázia dús, gazdag szókincsű műved minden sorát izgalommal olvastam. Különösen az tetszett, hogy Sasukét több élet szakaszába jelenitetted meg. Remélem a közel jövőben több fanficcedet is olvashatok majd😊
Idézet
2017.02.21. 20:12
Ildi-chan
Szia! Jobb, ha indulsz gyalog haza el :D Imádlak! Ahogy az összes mindent imádtam! Gyönyörű volt! Ebből kèrek egy ficcet is! Nagyon szeretlek te :D Az írásod egyedi, biztos vagyok benne, hogy sosem volt ès nem is lesz mèg egy ilyen ember mint te! Puszii! :) Csildii
Idézet
2017.02.21. 08:18
Rika
Kedves író! Egyszetűen fantasztikus a novellád! Belopta magát a szívembe. Ezzel a második résszel elérted, hogy emelkedjen a pontszámod. Tetszik az alapötlet, ahogy egymás útjába küldted a párost, a csavar, hogy a szellem Sasuke és Sakura lánya. Megdöbbentem, nem számítottam rá. A végére egy romantikus egymásra találás még elfért volna, de így is kerek lett a történet és izgalmas. 5/5 pontot adok rá, gratulálok! Remélem olvashatunk még tőled történeteket. Puszi, Rika
Idézet
2017.02.20. 22:55
PiciSzandi

Fuuuuuhhhuhhuhu :D

Nos, azon kívul, hogy a vége lehet volna hosszabb, vagy lehetett volna még egy része, nem találtam benne semmi olyat ami ne tetszett volna:D sőőt csak olyat találtam ami nagyon nagyon tetszett ^^

Teljesen összeszedett volt az egész, mondjuk helyesírási hibákat nem néztem, de azok nem is érdekelnek xD
Ahogy a másik résznél is írtam, nagyon vicces volt, nagyon szeretem az ilyen szarkasztikus Sakurákat <3
 

Élvezet volt olvasni az egészet ^^

Aj azért Sakura még rávethette volna megát Sasukéra gyorsan az ajtóban xD 

5ből 5pontot adok a történetre :D

Idézet
2017.02.20. 21:26
Vici-han
Jezusom! Csak annyit tudok mondani, hogy kibaszott jó lett !!