Sakura
-Nem akarok zavarni kedveskéim, de ez egy kórház.. A magánéletüket otthonra tartogassák. Egyébként meg csak a vizsgálatok eredményét hoztam, úgy látszik bármikor távozhat innen, mert minden tökéletes, csak igyon sok folyadékot.
-Köszönjük és elnézést kérek...
-Semmi baj! Vigyázzon magára.-és a nővér el is tűnt.
-Ha gondolod maradhatsz még itt pihenni.-mondta Sasuke- Holnap indulunk.-hangoztatta, és a felcsúszott ruhám igazgatta meg, közben egy puszit lehelt a homlokomra.
Elindul rövid léptekkel az ajtóhoz. Kedves, hogy ad gondolkozási időt. Bár nincs min gondolkoznom... Szeretem és ezt pontosan tudja ő is...Az élet akkor szép, ha valakit szeretsz, de kín, ha viszont nem szeretnek. De Sasuke szeret! Hiszen megcsókolt...és én éreztem ahogy melegség árad belőle..
Sasuke
Halkan, csoszogva indulok a kijárati ajtó felé.. Talán nem kellene egyedül hagynom, de mit is tehetnék? Nem tudok mit mondani neki.. Hülyeség volt így letámadni őt.. de kínzó vágy gyötör...és ..fáj.. hogy én csak a szexuális gondjaimmal küszködök.. nem pedig vele és az apja elvesztésével...Egyszer csak két apró kezet érzek a derekamnál amik erősen szorítanak.
-Sasuke el akarok innen menni! Beszélgetni veled és nem a múltal törődni. Szeretlek..mindig is szerettelek..-mondja, majd megragadja a kezem és futni kezd kifelé. Kint már sötétedik, az ősz levelei sebesen futnak utánunk, közben meg megállnak és táncolni kezdenek. Sakura meg csak fut előre.. Hosszú haja száll.. Gyönyörű az egész lénye.. Úgy érzem ő az igazi, nem értem eddig, hogy nem vettem észre őt, aki mindvégig velem volt, vigyázott rám...De ahogy mondta, ne törődjünk a múltal, koncentráljunk a jelenre. Mert egy új élet kezdődik amiben már nem ő és én leszünk hanem MI....Nem akarok futni, látni szeretném az arcát, a gyönyörű arcát, amely mindig tele volt reményekkel, és belegondolva miatta lettem erős.. Nélküle én csak egy gyáva féreg lennék.... Megállok, megállítva ezzel őt is.
-Még soha nem mondtam neked ugye? Szeretlek.- majd ajkai után kapva szenvedélyesen megcsókoltam. Szeméből kövér cseppek hullanak. Egy mozdulattal letörlöm őket..
-Nem is tudod mióta várok erre a pillanatra..-mondta és most ő csókolt meg. *Sétálni kezdünk.* Úgy érzem itt az idő ha jobban megismerne.!
-Sakura, szeretlek és megbízok benned. Mesélek egy kicsit magamról ha nem bánod.
Sakura
-Dehogy! Sőt kérlek.. Mesélj magadról.
-Szóval én is elvesztettem az apám. De sajnos vele együtt anyámat és a bátyámat is. Nekem is ugyanúgy fáj mint neked..Csupán 6 éves voltam.. Imádtam amikor a bátyám edzeni vitt.. nem is tudod mennyire...majd amikor végeztünk, apám és a hóna alá vett.. Éreztem, hogy a családnál nincs jobb...Jegyezd meg! Nincs jobb... Aztán mikor hazaértünk anyukám terülj terülj asztalkámmal várt minket... Meg persze rengeteg szeretettel.Mindig is apám és Itachi volt a példaképem...és még most is ők... Szerettem volna, ha mindketten elismernének engem.. ezért voltam az Akadémia legjobb tanulója... Aztán egy nap apa és Nii-san veszekedtek valami ANBU dolog miatt... bátyám szemébe nem az egyszerű Sharingant láttam hanem egy fejlettebb változatát. A Mangekyou Sharingant... Apám félt, hogy Itachi elárul minket vagyis inkább őt, ezért nekem kezdett el tanítani Justukat. Legelsőnek az Uchiák egyik titkos jutsu-ját.... Ami nem más volt mint Tűz Stílus: Tűzgolyó Jutsu.. Ez...nem..sikerült...elsőre...ezért apám csak ennyit mondott: "Talán tévedtem veled kapcsolatban.." Itt teljesen összeroppantam.. Még jobb akartam lenni, így nem is törődtem más gyerekekkel.. én..nem tudtam mi az, hogy "barát"...én......
-Semmi baj Sasuke.. folytasd-mondtam, mert láttam, hogy nem nagyon akar erről a barátság témáról beszélni..- de elsőnek, gyere üljünk le ide.-mutattam egy domb féleségre. Gyönyörű innen a kilátás.. már sötét van.. a csillagok összevissza vannak az égbolton, pont ugyan úgy mint ahogy most a szívem áll...Boldog vagyok mert Sasuke szeret, viszont szomorú is apám miatt....
-Akkor folytatom-mondta és rám mosolygott.
Bólintottam , majd én is viszonoztam a mosolyt.
-Aztán egyik este nagyon sokáig el voltam edzeni, épp a suriken dobást gyakoroltam. Már besötétedett ezért szaladtam haza, mert tudtam, anya úgy is leszidott volna. Amikor beléptem az Uchihák területére, már minden vér volt... Holtestek hevertek a földön.. egy gyereknek mi ilyenkor az első gondolata? Persze, hogy az: Hol van a családom? Jól vannak? Nii-sant kezdtem el keresni, miközben rohantam a házunkhoz, és ezt kiabáltam: Valaki! Segítség! Megtámadtak! A házban nem volt senki... Egy kis szoba volt az utolsó..és ott...............*könnycseppek jöttek elő, most az ő szeméből*...Sasuke sír.... Nem akarom át élni amit ő! Arcára teszem a kezem..
-Itt vagyok veled.. Nem kell tovább mesélned...tudom mit láttál...
-Itachi volt.... én ott akkor meggyűlöltem.. bosszút akartam állni rajta... de amikor megöltem....minden igazság kitudódott....Választania kellett... és engem megvédett........- Szorosan átkaroltam, és lehet furán hangzik, de sokkal jobban érzem magam.., hogy elmondta mindezt nekem.. már elfogadtam apám halálát ahogy Sasuke is... A gyászból kivezető út soha nem egyenes...és tudom ,hogy az élet már csak ilyen. Nem mi választjuk meg, hogy kivel mennyi időt tölthetünk....és hiába a halottaink utáni vágyakozás mardosó fájdalma, hagynunk kell őket elmenni , hogy örökre követni tudják azt, hogy épp mi történik velünk...és most már megértem Sasuke érzéseit, hogy, egy közeli szerettünk halála olyasmi , amit csak lassan, részletenként tudunk elfogadni....
-Tessék, tessék! Vegyenek Lampionokat!-mondta egy hang. Mindketten megfordultunk. Vajon ki lehet az? Hitelen felugrottam és a hang irányába futni kezdtem.
Sasuke
Sakura elfutott... Nem értettem mit mondott az a valaki, de Sakura elment.. *Fel állok.* A sharingan segítségével gyorsan kiszúrom a már visszafele futó lány alakját.
-Hol voltál?
Sakura
- Leszeretném zárni a szomorúságot, és úgy gondoltam engedhetnénk fel lampiont., a szeretteink emlékére...-mosolyogtam, bár a szememből patakokba folyt a könny..-Tudom, hogy a a gyász örökké tart és nem hagy el soha, a részünkké válik, ott van minden lépésünkben, lélegzetünkben, de...a halottak számára nagy kiváltság, ha eszébe jutnak az élőknek....
-Mindannyian kapunk tőlük valamit, egy álmot, egy emléket és egy kis bátorságot, nélkülük nem lennénk most azok akik vagyunk...-mondta újdonsült kedvesem, és megcsókolt. Sasuke a tűz elemét használva, meggyújtotta a a mécseseket.
-Egy,Kettő,Három-mondtuk egyszerre, majd elengedtük. Átkarolva egymást néztük, ahogy a sötét égbolton, a csillagok között elszáll a lampion.. Szeretlek Apa! Mosolyogva és halkan sírva köszöntem el végleg attól az embertől akit, a legjobban tiszteltem, és szerettem.. Anyát is ugyan úgy szeretem, de még is apa volt az, aki bátorságot, reményt , kitartást öntött belém....
Sasuke
-Egy,kettő,három-mondtuk majd elengedtük. Fokozatosan szállt felfelé a lampion. Anya! Apa! Nii-san! Szeretlek titeket! Bocsássátok meg minden hibám, és felejtsétek el azokat az emlékeket, amikor valami rosszat tettem....Az égbolton mintha őket látnám, mosolyognak rám, majd megfordulnak , és az ellenkező irányba sétálnak, aztán eltűnnek...
Örülök, hogy voltatok nekem!...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó