Hokori to Suruban az összes többi démon mind rosszul viselte Sakura jelenlétét. Áldozatként tekintettek rá, és csak arra vártak, hogy eljöjjön az az alkalom, amikor végre eltüntethetik onnan. A rózsaszín hajú nő nem mehetett sehová sem kíséret nélkül, ez is a biztonságát szolgálta. Mivel nagyon gyenge volt, ezért mindig immunerősítő teákat és főzeteket kellett innia, de azok se segítettek sokat. Sakura a hálószobában lévő fésülködőasztalnál ült, hosszú selymes haját fésülte. Nagy gondot fordított meseszép hajára, hiszen a férje kedvére akart tenni. Fésülködés közben a tükörben a tekintete a homlokán lévő a lila Byakugoura esett, ami nem rég jelent meg rajta. 
Egyszer csak egy öt éves kislány szaladt be a szobába sírva, és egyenesen az édesanyjához tipegett. Könnyes arcát az anyukája ölébe hajtotta, úgy sírdogált tovább. Sakura simogatni kezdte legkisebb gyermekét, és majd meghasadt a szíve, a síró csöppség láttán. 
- Manami, miért sírsz? 
Manami könnyes sötét szemeivel nézett az anyukájára. Ekkor látta meg Sakura a kislányán a horzsolásokat. 
- Te jó ég! Ki bántott téged?! 
- A gyerekek… oda jöttek hozzám, és ok nélkül elkezdtek lökdösni és csúfolni. Anyu, apu mikor jön haza? Apu nem hagyná, hogy bántsanak… !
Sakura szomorúan lesütötte a szemét. Majd mosolyt erőltetett az arcára, és azt mondta Manaminak: „Apád nemsokára haza jön.” A kislány ezt hallva felvidult, de még mindig folytak a könnyei.

Sakura nagyon aggódott idősebb gyermekei miatt, ezért a keresésükre indult. Sokszor meg kellett állnia, mert gyakran elsötétedett előtte minden. A kertbe érve térdre rogyott, mert hirtelen hatalmas démoni erő szabadult fel. Reszkető lábaival felállt, és gyorsabb léptekkel indult a sötétség felé. Egyszer csak a semmiből lökés érte a testét, amitől a földre esett. Amikor hátranézett, a fiát látta meg, aki háttal állt neki. Shunsuke sötét garbós felsője hátsó részén tündökölt az Uchihák címere. Sötét haja felzselézve állt, akár csak az édesapjának. Noha még csak hat esztendős volt, mégis sok démonnál erősebb. 
- Shunsuke… 
- Hagyjál! Szégyellem, hogy az anyám vagy! Hogy volt képes apám beléd szeretni?! 
Sakura úgy érezte, mintha tört döftek volna a szívébe. A látását elhomályosították a könnyei, majd mikor ismét a fiára nézett, hűlt helyét találta. 
- Shunsuke?! - nézett körbe Sakura, a fiát keresve. 
Minden erejét összeszedte, hogy a fia után menjen. Verejtékezve ment ki a palotán kívüli helyre, ahol eddig még soha nem járt. Folyamatos a fia nevét kiabálta, és kétségbeesetten nézett jobbra-balra. Nem is sejtette, hogy figyelik őt. Váratlanul vicsorgó lények jelentek meg előtte. 
- Hová-hová? 
Sakura ijedten hátrálni kezdett, amikor az egyik szörnyeteg megragadta karmaival, és a földre teperte. A rózsaszínhajú nő próbálta magáról lelökni a démont, de hasztalanul. 
- Vajon mit szerethet rajtad? – kérdezte az alsóbbrendű démon, miközben gusztustalan kezével kezdte feltolni a finom selyemruhát az áldozatán.
Sakura nyaka körül egy kígyó jelent meg, aki fenyegetően sziszegett a vadállatra. Tűhegyes méregfogairól csepegett a hálálos méreg. A szörnyeteget már a mérgeskígyó látványa is megrettentette, ennek okából hátra hőkölt. 

- Ne! Kérek, hagyj békén! Segítség! Segítség! Sasuke-kun!
- Ostoba! Sasuke-sama nincs a közelben, hogy megvédjen. 
Ekkor hirtelen óriási démoni erőt lehetett érezni. Az egész birodalmat körüllengte ez a baljós, sötét hatalom, ami mindent megdermesztett. Sakura elkezdett fuldokolni, és sötétség telepedett a szemeire. 
A démon, amikor hátranézett, a halott társai vérben fürdő testét pillantotta meg. Körbenézett, de nem látott senkit. Csak egy sötét árnyék vetült rá messzebbről. Majd minden előzmény nélkül égni kezdett a teste. Hangos kiabálással fordult oldalra, hogy eloltsa a testét égető tüzet. 
Eközben Sakurát erős karok vették fel. Sasuke lenézett a karjaiban fekvő asszonyára, aki a halálán volt. Elnyomta a hatalmát, majd azonnal eltűnt vele. 
 

A hálószobában jelent meg, és az ágyra fektette a törékeny nőt. Sakura felnézett szerelmére, aki haragosan pillantott le rá. 
- Hogy merted elhagyni a palota területét?! Veszélybe sodortad magad… ha nem érek oda időbe, akkor az a korcs megerőszakolt volna! 
Sasuke ordítása az egész palotában hallható vált. Ilyen dühösnek talán még senki nem hallotta. Még hűséges cimborái is meglapultak. Nem mertek az Uchiha szobájának még a közelébe sem menni, mert oly annyira féltek a haragjától. 
- Kérlek, ne haragudj rám… Shunsukét akartam visszahozni…
A sötét hajú férfi erre elhallgatott, és leült a felesége mellé. Bal kezével megfogta a kezét, még a jobbal az angyali arcot simogatta. 
- Megfélemlítettelek, pedig nem akartalak ennyire. Azonnal düh borítja el az elmémet, ha arra gondolok, hogy valaki más is megérinthet. Te csak az enyém vagy! – mondja Sasuke és vadul letámadta a feleségét. 
Rögvest leszakította róla a finom selyemruhát, és a meztelen test minden zugát elkezdte csókolgatni és harapdálni. Amikor a mellekhez ért, durván a szája közé zárta és rágcsálni kezdte, miközben rutinosan szabadította ki nadrágjából méretes szerszámát, amit azon nyomban asszonyába dugott. Sakura felkiáltott, és kezével a férje hajába túrt. Ahogy egyre jobban begerjedt az Uchiha, annál durvában követelte magának a feleségét. 
- Sasukeeeeeeeeee-kuuuuuuuuun! Nagyon fáj… - mondja elhaló hangon Sakura, miközben könnyek csordulnak le arcáról. 
Ám hiába a könyörgése a férjét meg sem hallotta, csak még jobban fokozta a tempót. Majd különböző hatalmat birtokló szemeit a smaragd szempárba mélyesztette. 
- Kívánlak Sakura! Legszívesebben egész nap pihenés nélkül dugnálak téged… 
- Imádlak Sasuke-kun… te vagy az életem…ahhhh!
A takaró összegyűrődött alattuk a heves szeretkezésük közepette. A két szerelemes teste összeforrt, verejtékcseppek csillogtak a testükön, miközben az ajkaik egymáshoz tapadtak. Sakura hangját többször is hallani lehetett a palota távolabb eső oldaláról is. A hálószobát Sasuke elégedett nyögései árasztották el.

Eközben a kertben a két Uchiha hercegnő virágkoszorúkat készített. Hayaka hosszú, sötét, fényes hajában két vörös pókvirág pompázatoskodott. Sűrű szempillái szépen keretbe foglalták sötét szemeit, és száján pirosas szájfény csillogott. Manami hosszú haja egyedi színben pompázott, ami eddig semelyik démon vagy angyalklánban nem fordult elő. Lilás-fekete színű volt, akárcsak a szemei, és ez a mesés szín tökéletesen kihangsúlyozta hófehér bőrét. A testén még mindig nem gyógyultak be a horzsolások, és a sebek. Az igazság az, hogy olyan gyenge volt, mint az anyukája. Ő is szerencsésen megörökölte apukájától a sharingant, de még ezzel se tudta volna megvédeni magát, ha megtámadják. 
- Hayaka… miért nem fogadnak el minket a többiek? - kérdezte Manami, miközben szomorúan birizgálta a hajtincsét. 
- Nem tetszik nekik az, hogy anyukánk egy angyal. A démonok gyűlölik az angyalok… 
- De apu szereti anyut. 
Abban a pillanatban megjelent Shunsuke és ráförmedt a testvéreire. Sharinganos szemei láttán a két lány félve egymásra pillantott, nem mertek soha visszaszólni neki. 
- Szégyellem, hogy annak a nőnek vagyok a gyereke. 
- Hogy mondhatsz ilyeneket? Anyu szeret minket, és ez a lényeg. – mondta Hayaka mérgesen. 
Shunsuke gyilkos pillantást vetett a nővérére, aki most először mert visszabeszélni neki. Megvonta a vállait, majd eltűnt.

***

Esteledett amikor Sasuke elkezdett felöltözni. Sakura a takaróval takarta meztelen testét, miközben a férjét figyelte. A testén több új lila folt keletkezett, és csuklóján pirosodott az Uchiha keze nyoma. Felkelt a pihe-puha ágyból és hátulról megölelte szerelmét. Karjait az izmos felsőtestre fonta, miközben elkezdte csókolgatni a hátát. Sasuke halványan elmosolyodva megérintette asszonya karját. 
- Megint vadabbul csináltam a kelleténél… nem akarlak bántani…
- Nem bántasz. Érted bármit képes vagyok elviselni. Még ha nem is vagy a közelembe, akkor figyelsz rám, hogy ne essék bántódásom. 
Félórával később Sasuke és Sakura egymásba karolva sétáltak a kertben. Amikor az Uchiha érezte, hogy a felesége elgyengül megálltak, és hagyta, hogy a súlyával ránehezedjen. Hamarosan odaértek a kislányaikhoz, akik még szorgosan készítették a virág oszorúkat. Látva közeledő szüleiket vidáman integettek nekik, és odaszaladtak hozzájuk. 
- Apu ugye szeretted anyut? – kérdezte Manami.
A két szülő értetlenül nézett egymásra. Sasuke megsimogatta a lányai buksiját, majd azt mondta: „Mindennél jobban szerettem anyátokat”.A két hercegnő erre felvidulva megölették az apukájukat. 
Pár perccel később a két kislány újból hozzálátott a virágkoszorúknak a szüleik mellett. Sakura a férje vállára hajtva a fejét ült a földön. Kezeik összeforrtak, mintha nem tudnák elengedni egymást.

***

Napnyugtakor egy rejtekhelyen felgyúltak a homályos lámpafények. A helyet mindig sötét aura lengte körbe. Itt képezték a fiatal harcosokat a mesterek, akiknek a neveiket messze földeken is ismerték. 
        Kakashi felügyelte a mai képzést, de már most elege volt a porbafingokból, akik jócskán el vannak telve maguktól. A rövid pihenőszünetben a gyerekek elkülönültek egymástól. Beszélgetek egymással, de semelyikük sem bízott meg a másikban. A szürke hajú férfi fentről nézte őket összefont karokkal. Különösen figyelt az ifjú Uchiha Shunsukera, aki messze túlszárnyalja kortársait. Elég magának való típus volt, akárcsak az édesapja. 
Lent két démongyerek odament hozzá, és elmondták Shunsukénak, hogy egyáltalán nem tetszik nekik az, hogy felsőbbrendűnek képzeli magát náluk. Erre az ifjú Uchiha megvonta a vállait és hátat fordított nekik, válaszra sem méltatta őket. 
- Sokat képzelsz magadról Shunsuke! Vegyél vissza magadból! Lehet, hogy Sasuke-sama az apád, de azt soha ne feledd, hogy ki az anyád! Igen… Az anyád egy gyenge senki, aki csak Sasuke-sama kurvája. 
Shunsuke megállt és vörösen izzó szemeivel nézett vissza a két gyerekre. A semmiből tűz lobbant fel, miközben a szájából hatalmas tűzgolyót fújt ki. A két fiúnak csak az volt a szerencséje, hogy Kakashi időbe közbe avatkozott. 
- Shunsuke messziről lehetett érezni a gyilkos szándékaidat! 
- Ők provokáltak! Én nem vagyok olyan, mint ők! Soha nem fognak a nyomomba érni ezek a töketlenek! – kiabálta Shunsuke, majd eltűnt. 
Kakashi nagyot sóhajtott, az ifjú Uchihára nehéz volt hatni. Ha egyszer a fejébe vett valamit annak bizony úgy is kellett lennie. 
~ Mintha csak Sasuke-samát láttam volna… az alma nem esett messze a fájától.~

***

Sasuke a holdfényes éjszakában nézte az eget az egyik sárkány fejéről. Sötét szemeiben a hold tükörképe volt látható. Egyszer csak kisebb árnyék jelent meg mögötte.
- Akarsz nekem valamit mondani? 
- Nincs, mint mondanom. 
Sasuke hátranézett a fiára, aki azon erőlködött, hogy végig az apja szemeibe nézzen. Becsületére váljék tovább bírta, mint bárki mást eddig, de végül ő is alázatosan lesütötte a szemét. 
- A mai viselkedésednek lesz következménye, de először kérj bocsánatot anyádtól! 
Shunsuke megvetően oldalra nézett, ami igencsak feldühítette az apját. 
- Az angyaloknak nem jár semmi. Ők csak a lábtörlőik lehetnek nekünk, démonoknak. 
Az Uchiha a fiánál termett és egy nagy pofonnal jutalmazta a kis takonypóc vérlázító viselkedését. 
- Vésd jól az eszedbe, hogy anyádról nem beszélhetsz így! Fogalmad sincs arról, hogy miken kellett keresztül mennie miattad. Nem érdemli meg, hogy így bánj vele. Most menj, kérj bocsánatot tőle. 
Shunsuke engedelmesen bólintott, majd leugrott a kősárkányról, és egyenesen a szülei hálószobája felé tartott. 
Sasuke végig figyelte a fiát fentről, majd amikor eltűnt a szemei elől, felsóhajtott.

***

Sakura sokáig lábadozott a második terhessége után. Szinte magatehetetlen volt, olyannyira elvette az erejét a gyermek. Enni-inni és fürdeni is csak segítséggel tudott, mert a leghétköznapi dolgokhoz is alig maradt ereje. Csupán egy-két kanállal tudott saját maga enni. Sasuke innentől kezdve elzárva tartotta. 
Késő délutánra hanyatlott a nap, és bement a legyengült szerelméhez. Sakura fekve szoptatta Shunsukét, aki mohón szívta az édesanyja mellbimbóját. A gyakori etetések miatt az anya melle teljesen kisebesedett, és nem egyszer volt példa arra, hogy elfogyott a teje egy etetésnél. Hayaka meg az anyukája hajával játszott.
- Nézzétek csak, apu is megjött. – mondta Sakura felcsillámló szemeivel. 
Ahányszor csak meglátta a szerelmét, a legszebb mosolyával ajándékozta meg. Lehet, hogy túlságosan le volt gyengülve, hiszen ezt a vak is láthatta. A szemei alatt halványlila karikák látszottak, a szája ki volt cserepesedve és a bőre már a hónál is fehérebb volt. Törékeny kezét nyújtotta a férje felé, aki nyomban megfogta a kecses kacsót. A törékeny hideg kéz majdnem elveszett a kezében. 
- Olyan jó vagy hozzám, Sasuke-kun. Te adtál értelmet az életemnek… általad rátaláltam magamra és célt adtál nekem. A célom,hogy az örömödre legyek. 
- Boldogsággal örvendeztetsz meg mindig, amikor látom a mosolyodat. Nekem csak az a fontos, hogy mindig mellettem legyél… 
- Ígérd meg, hogy nem hagysz el soha. És lenne még egy kérésem… tartsuk titokba, Hayaka és Shunsuke előtt a terhességeimmel járó szenvedéseket… nem akarom, hogy magukat hibáztassák… ígérd meg szerelmem.
Az Uchiha a két gyermekére nézett, akik még semmiféle tapasztalattal nem rendelkeztek az élet terén. Védtelenek voltak, talán egész életükben függni fognak az édesapjuk védelmétől. A démonok nem fogadják el őket, az angyalok meg rettegni fognak tőlük… egyedül teremtőjük adhatja meg nekik a biztonságos életet. 
Egyszer csak Sakura felszisszent, és óvatosan a másik melléhez fogta a csecsemőt. A gyenge nő verejtékezni kezdett. A váratlanul jött láz az egész testét perzselte, a látása kezdett elhomályosodni majd elsötétült előtte minden. 
Hirtelen óriási démoni erő szabadult fel, ami eldermesztette a szoptató anyát. Sasuke hökkenten nézett a fiára. 
~ Ez a démoni erő hasonló az enyémhez… Shunsuke le se tagadhatná, hogy az én vérem. De ha ez tovább folytatódik, Sakura nem fogja sokáig kihúzni. ~ - gondolta Sasuke, aki felvette a fiát. 
A sötét hajú kisfiú vörös szemekkel nézelődött. Noha pár napja látta meg a napvilágot, nagyon erős sharingant birtokolt. 
A két kicsit bevitte a gyerekszobába, majd visszament az asszonyához. Felkapta és a tónál jelentek meg. A tó hideg vízébe szépen lassan belement, hogy folyamatosan hűtse  le Sakura testét. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés