Hokori to Suru birodalomba észrevétlenül bejutott a két angyalt. A lávatenger peremén álltak, ami fortyogva bugyborékolt. A forró vörös láva egyre mélyebb medret vájt ki magának, miközben szénfeketére égette ki a talajt maga körül.
- Szóval ide lenne lepecsételve Uchiha Madara? Nem hiszem, hogy valaha is ki tudna törni belőle.
- Ez nem így van. Madara a valaha élt legerősebb démon volt, most csak erőt gyűjt ahhoz, hogy kitörhessen belőle.
Ekkor Yahiko és Konan gyorsan oldalra ugrottak, mert megérezték, ahogy fekete denevérek közelednek hozzájuk. Konan hátán hatalmas papírszárny jött létre, miközben karjával suhintott egyet a levegőbe, és papír shurikenekkel blokkolta a denevérek támadását. A meredek talajon rajzolt tigrisek rohantak Yahiko felé, aki víz tornádót küldött feléjük.
- Konan festve vannak az állatok. Bízd rám őket, könnyen elmosom őket. – mondta Yahiko, majd esőt idézezt elő a tiszta éjszakai égbolton.
Félelmetes szürke felhők jelentek meg a láva tenger felett, amiből azonnal elkezdett hullani az eső. A nagy esőben minden tigris és denevér szétfolyt. Konan felnézett a tomboló égboltra. Hamar átázott mindene, egyedül a papírjai csillogtak a záporban. Mikor élt rájött, hogyan tud harcolni olyan ellenféllel, aki a vizet irányítja. Olajjal vonta be a papírdarabkákat, amik taszították a nedvességet.
- Nem gondoltam volna, hogy az egyik behatoló a vizet tartja az irányítása alatt. Ez pech, a támadásaim nem érnek ellene semmit. – jelent meg Sai. – Kénytelen vagyok más megoldáshoz folyamodni.
A papír angyalnő egyenesen a művész felé szállt, és mikor elég közel ért hozzá, a teste papírfoszlányokká bomlott. Yahiko villámgyorsan a nő előtt termett, és hátra rúgta Sait.
- Ne becsüld alá ezt a fiút. Olyan, mintha Uchiha Madara erejének egy részét birtokolná. – mondta Yahiko, aki azonnal távolabb ugrott a papírnővel.
Ekkor a narancssárga hajú férfi észrevette, hogy a földből valami kiemelkedik. Gyanúsan méregette, amikor a fekete torzszülött megszólította.
- Fukuda Yahiko nem hittem volna, hogy valaha is újra látlak.
- Honnan ismersz engem?
- Uchiha Madara velem keresztül figyel mindent. Jó megfigyelő vagy, ez a fiú valóban rendelkezik Madara hatalmának töredékével. De neked nem kell ezt elmagyaráznom.
Yahiko a fogait csikorgatta, és a jobb oldali csípőjére tette a kezét. Noha már nem volt meg a démoni ereje, amit Madarától kapott, de a sebhely örökre a testébe égett. Konan szomorúan pillantott kedvesére, mert jól tudta, hogy noha a sebhely már nem gyötri fájdalommal a férfit, mégis öröké kínozni fogja, ahányszor csak rápillant. A sebhely mindig arra emlékeztette Yahikót, hogy képes volt elárulni saját fajtáját. Sai letörölte a vért a szájáról, és közelebb lépett hozzájuk. Sebesült lábát még mindig maga után húzta, mivel a seb még mindig nagy fájdalmat okozott neki. Ekkor a földből fák nőttek ki, amik a két angyalt vették célba. Az éles gallyak percek alatt képes voltak bárkit átszúrni, ezért Yahiko gondosan ügyelt a biztonságos távolság megtartására. Hatalmas vízhullámmal tartoztatta fel az előre tolakodó erdőt. A férfi mindenáron óvni próbálta kék hajú asszonyát, ezért a háta mögé utasította.
- Hahaha! Te csak egy gyenge angyal vagy! Én démon vagyok, ami azt jelenti, hogy sokkal erősebb vagyok nálad!
- Ezzel nem értek egyet. Yahiko kezeihez nem egy démon vér tapadt a nagy háborúskodások idején. – mondta a fekete lény.
A művész hátrahőkölt, hiszen képtelenségnek tartotta, hogy egy angyal akár egy démonnal is tudott volna végezni. A narancssárga hajú férfi kihasználta Sai bizonytalanságát és még erősebb vízáradatot küldött felé. A víz úgy hasította kétfelé az erdőt, mint az olló a papírlapot.
~ Semmirekellő… Soha nem találkoztam még ilyen gyenge démonnal. Hiába osztotta meg vele Madara a hatalmát, nem tudja azt jól kihasználni. Képzetlen a harcművészetekben. ~ gondolta a fekete lény, aki a földből kukucskált.
Konan fájdalmasan felsikított, mikor egy hegyes fadarab kitört a földből. A nő vért köpött fel, majd nagy fájdalom árán kihúzta a testét a fadarabból. Lihegve fogta kezével a megalvadt véres sebét. Yahiko gyorsan mellette termet, és eltűntek a birodalomból.
Magasan a hegyekben, ahol mindent hó borított, és a hőmérséklet mindig a mínusz fokokat verte, egy barlangban tűz lobbant fel. Yahiko gondosan piszkálta a fellobbant tüzet, hogy el ne aludjon. Konan zakadt lepelbe takarva vacogott és a jégfalnak támasztotta a fejét.
- Sajnálom Yahiko…
- Ez nem a te hibád. Én voltam figyelmetlen… Ne aggódj, hamarosan rendbe fogsz jönni. Szerencsére ezt a sérülést még meg tudom gyógyítani.
Konan mosolyogva bólintott. A férfi felállt a tűz mellől, a vacogó nő mellé ült és a karjába vonta.
***
Két nappal később Sasuke megelégelte a művész önkéntes cselekedeteit. Felkapta ujjatlan sötét felsőjét edzéstől verejtékező felsőtestére. Az edzőteremben gyertyák világítottak a falakon, melyek néhány helyen meg-meg voltak repedezve.
Az Uchiha éppen a kezét nyújtotta az ajtó kilincséhez, amikor érezte, hogy valaki közeledik. Hamar feltűnt Kahoko, aki térdre ereszkedett és meghajolt a vezetője előtt. Egyberészes lazacszínű overált viselt. A tejfölszőke haja fonásokba volt felfogva, egy árva tincs sem lógott szabadon.
- Megtudtál valamit?
- Masaki átállt a fattyú oldalára. Könnyen elképzelhető, hogy mindent kifecsegett a tervről.
A sötét hajú férfi széttárta a vasajtót.
- Szólj a többieknek. Magam állítom félre Sait.
***
Sai elégedetten iszogatott, hiszen minden a tervei szerint alakult. Mindenhová a testőrségével ment, mivel féltette hitvány életét. A kényelmes párnán törökülésben csücsült, miközben egy nő kényeztette. Ekkor a falból kidudorodott a fekete lény, aki sárga szemével nézett körül.
- Mikor hozod el „neki” a két nemes angyalnőt? Csak szólok, hogy Uchiha Sasuke egyenesen idetart, és nincs túlzottan jó kedvében.
A művész legyintett egyet, mintha semmiségről értesítették volna.
- Betartom az ígéretemet: ezen a napon megszerzem az uradnak a két nemes angyalnőt. Cserébe viszont ma akarom vissza kapni „őt”.
A fekete lény bólintott, majd eltűnt a falban. Alig tűnt el a feketeség, azonnal hallani lehetett a vészharangot. Sietve felpattant, és az ablakhoz sietett, amin keresztül láthatta a fenyegető lángokat, melyek uralmuk alá akarták vonni a birodalmat. Az őrök semmit sem tettek annak érdekében, hogy feltartóztassák a támadókat. Inkább szabad utat adtak nekik, hogy mentsék a bőrüket. Varjak és buborékok jelentek meg a semmiből. A művész keze remegni kezdett az ablakpárkányon, amikor hirtelen betörte az üveget egy óriási tűzcsóva. Olyan erőteljes volt, hogy hátrarepítette a Sait, aki egyenesen nekicsapódott a falnak. Majd beugrott az ablakon Sasuke, akinek sötét szemeiben észre lehetett venni a piros virágmintát. A testőrség tagjai közül majdnem mindenki ugrott, hogy megvédje ifjú mesterért, egyedül Tayuya állt továbbra is ott, ahol eddig. Démoni furulyáját a kezében szorongatta, majd lassan felemelte, de mikor az Uchiha vérszomjas szeme rászegeződött, megdermedt. Verejtékezni kezdett, miközben harapdálta a száját. Semelyik férfit nem kedvelte, de mégis választania kellett, hogy kinek az oldalára áll. Bátorságát összeszedve Sasuke előttt termet, és harcra készen emelte a szájához veszedelmes furulyáját. A társainak elkerekedtek a szemei, mikor tudatosult bennük Tayuya árulása.
- Mire vártok, azonnal végezetek velük! Tartsátok fel őket, ameddig én elmenekülök! – kiabálta rettegve Sai, miközben hatalmas papírlapra madarat rajzolt, ami rögtön életre kelt.
A művész felugrott rajzolt madarára, ami szélsebesen kimenekítette a szorult helyzetből. A három fickó hamar támadásba lendült. A fekete jelek azonnal megjelentek a testükön, de először a dagadék támadt. Túlsúlya miatt lassabban mozgott, de annál jobban kihasználta az erejét. Egyenesen Tayuya felé gurult, mikor egy lila csontos kéz távolabb lökte.
- Miért segítesz nekem Tayuya?
A rózsaszín hajú nő elkámficsorodva lesütötte a fejét, majd félve a rettegett démonhoz fordult. Nem nézett fel a szemeiben, csak az üvegdarabokkal tarkított padlót nézte.
- Inkább neked segítek, mint annak a fattyúnak. Bízd rám őket, eltudok bánni velük. – mondta Tayuya. A fején lévő sapka szétszakadt és három agancsszerűség jelent meg rajta. A bőre bebarnult, szemei sárgák lettek, és a fehér rész befeketedett.
- De még mielőtt Sai után erednél, el kell mondanom neked valamit. Masaki elárult, és a két nemes angyalt akarja elrabolni.
Sasuke dühében összeráncolta a homlokát, majd rögtön eltűnt.
Sai néhány démont le tudott kenyerezni és ezért azok a démonok képesek voltak kiállni érte. Semmi esélyük nem volt a „Hidegvérű gyilkosok” ellen, mégis harcba bocsátkoztak velük. Suigetsu éppen az ellenfelét kaszabolta le óriási lefejező kardjával, amikor valami szélsebesen elhaladt mellett. Azonnal utána eredt, hogy kövese vezetőjét.
- Sasuke! Sai egyenesen a lávatenger pereméhez tart!
- Az a töketlen senki megakarja szerezni Sakurát!
Suigetsu kérdően a vezetőjére pillantott. Rosszabbkor ez nem is jöhetett volna, ha arról a nőről volt szó, akkor Sasuke mindenre képes lett volna. Itt akart hagyni mindent, csak azért, hogy biztonságban tudja a feleségét. Ezt nem engedhette meg.
- Visszamenjek én Sakurához? Rád itt van szükség…
- Mindenáron védd meg a feleségemet! Ha egy haja szála is meggörbül, azonnal megöllek!
Lila hajú férfi visszahőkölt félelmében. Hallotta az Uchiha hangján a vérszomjat. Ha valami baja esik Sakurának, akkor tényleg alulról fogja szagolni az ibolyát. Ezért rögtön visszaindult a sötétség birodalmába.
***
Sakura már a szobájából hallotta, hogy valaki nagy ámokfutást rendez a palotában. Gyorsan felvette a gyermekeit, és arra a helyre sietett velük, amit a férje mutatott neki. A palota legeldugottabb részéhez sétált, ahol egy lépcsősor vezetett a mélységbe. A biztonságot adó helyiség kőfalain megpillantotta a legyezőszerű szimbólumot. Az Uchihák jelképét. A polcokon régi tekercsek sorakoztak, amiket még az Uchihák elitjei írtak. A két kicsi nem érzett semmi veszélyt, és mivel nem jártak még ott, felfedezőútra indultak. Sakura aggódva ölelte magához gyermekeit, maga mellett akarta tudni őket. Már annak a gondolata is elborzasztotta, hogy történhet velük valami. Mindenképpen meg akarta védeni őket. Ekkor meghallotta a közeledő, fenyegető léptek ritmusát. Egyszer csak nyílt az ajtó, és egy vékony árnyék fedte el őket.
Sakura megkönnyebbülve tapasztalta, hogy az anyukája jött hozzá.
- Sietnünk kell. Minket keresnek. Az a démon tud erről a helyről, előbb-utóbb itt keresne. A két kicsi itt biztonságban lesz, de csak akkor, ha mi elmegyünk innen.
- Hogy hagyhatnám itt őket?!
- Ha előbb talál meg minket a démon, akkor nem fog ide lejönni. – mondta Chiasa, majd karon ragadja a lányát és kirohan vele a helyiségből.
Sakura sokszor visszanézett a csukott ajtóra. Nem akarta egyedül hagyni a gyerekeit, ezért kirántotta a karját az anyja fogásából, és elkezdett visszaszaladni.
Mikor már majdnem az ajtóhoz visszaért, előtte termett egy férfi, akinek a szemei nem megegyező színűek voltak. Hirtelen előtte termett, és kezét a rózsaszín hajú nő arcához tette. Az angyal hirtelen azt a kevés erejét is elvesztette, és eszméletlenül a hideg kőre esett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó