Karin hosszú ideig dörömbölt és kiabált az ajtónál. Sasuke sokkal hamarabb veszítette el a türelmét, mint a bátyja, és most is arra szintre jutott, hogy ő nem fogja elhallgatatni az őrült nőszemélyt. Ingerülten fel pattant, és a szék hátra esett. Az ajtóhoz indult, amikor hallani lehetett, hogy valaki intézkedik a nő kitoloncolásáról. A sötét hajú férfi visszament az asztalhoz, újra felállította a széket, és helyett foglalt.
Sasori az ajtó közelében állt mozdulatlanul, mint egy szobor, és minden részletre figyelmesen ügyelt.
- A minap Sai tudomást szerzett Sakurától.
Itachi összevonta a szemöldökét, mivel valami azt súgta neki, hogy valaki más áll a háttérbe. Csak Sait küldte, hogy információt szerezzen. Volt is ötlete, hogy ki ilyen sunyi. Az gerinctelen fehér kígyó képes volt a saját fiát küldeni, holott pontosan tudta, hogy nem biztos, hogy túléli. Mikor az öcsére nézett megállapította, hogy ő is erre a következtetésre jutott.
- Biztos Orochimaru áll a háttérben.
Sasuke bólintott.
- Lehet, hogy igazából nem is személy szerint Sakura érdekli. – mondta töprengve Izanami.
Sasuke sógornőjére vetette a pillantását. És azt kérdezte: „Ezt hogy érted?”
A nő aggodalmasan felemelte a kezét a mellkasához.
- Van egy olyan sanszom, hogy inkább a két nemes angyal érdekli. Hiszen ne feledjük, hogy milyen célra használhatta mindenki a kékvérű angyalokat.
- Az élet és a fiatalság meghosszabbításáért váltak mindenkinek az áldozatává. – mondta komoran Itachi.
Sasori megjelent az idősebbik Uchiha mellett, és egy könyvet tartott a kezében. A könyv nagyon régi volt, oly régi, hogy a gerincéről lekopott a címe, a lapjai meg szakattak és megviseltek voltak.
- Ezt abban a szobába találtam, ahová először vitték Sakurát.
- Ez csak egy régi könyv. Semmi hasznát nem vesszük. – mondta Sasuke, mikor hátra dőlt a székben.
Itachi a kezébe vette a könyvet és belelapozott. A lapok többsége üres volt, de egyszer az egyik lapon feltűntek a betűk, amik egymás mellé helyezkedtek, így alkotva mondatokat. Mikor az összes mondat megjelent Itachi felolvasta a címét.
~ Feltámasztás~
Ha valaki elveszti a szívének legközelebb álló személyt, nehezen tudja elfogadni.
A nemes angyalok mindig félénkek voltak, akik rettegtek az idegenektől.
Elzárkózva éltek mindenkitől, de ha valakit egyszer képesek voltak megszeretni, akkor mindenüket felajánlották neki.
Ennek okából sokan a klánjukból nagyon vágytak a szeretetre, és mikor elvesztették a legfontosabb személyt az életükben, mély depresszióba és szomorúságba merültek. Ezért kifejlesztették a gyógyító képességüknek köszönhetően, hogyan hozhatják vissza
a szeretett személyt.
A próbálkozásuk soha nem jött össze, mivel ahhoz, hogy fel tudjanak támasztani valakit, ahhoz a saját életerejükkel kellett táplálni a halottat. Sokan próbálták meg, de azok előbb utóbb életüket vesztették.
Ezért hamar be is tiltották!
UI: (Enomoto Gakushi volt eddig képes visszahozni valakit a halálból, de korán sem úgy, ahogy a nemes angyalok tudták volna).
(Ahhoz, hogy újra visszaküldjék a halálba azt a személyt meg kell találni az igazi holtestét. Azt kell felhasználni, hogy eltűntessétek)
Itachi átlapozott a következő oldalra, hogy tovább olvassa, de a másik oldal üresen tátongott. Becsukta a könyvet, és az asztalra helyezte. Kezét a könyv mellé helyezte, és ujjaival dobolni kezdett a kemény aszta felületén.
- Mégis hasznos ez a könyv. Választ adott arra, hogyan lehet megszabadulni Keikotól.
- Rejtély, hogy hol van az igazi holtest. Véleményem szerint még maga Keiko sem tudja. – mondta Sasoria többiekre nézve.
- Meg kell találnom a holtestét mihamarabb. Nem akarom, hogy Sakurát továbbra is veszély fenyegesse. Ameddig Keiko él, addig mindig veszélyben lesz az élete.
Izanami megerősítően biccentett, miközben a haját babrálta.
- Sakura hogy van? Pár hete van még a szülésig… ezt a kis időt kell még kibírnia.
Itachi figyelmeztetően nézett a feleségére, aki olyan témába kezdett, amit nem jó feszegetni. Sasuke hamar elvesztette a türelmét. Ami nem is csoda, hiszen végig kellett nézni annak a nőnek a szenvedését, akit szeretett. Saját szemével látta, hogyan gyengült le nap mint nap. Nem egyszer beszéltek Sakura állapotáról, és sajnos úgy nézett ki Sasuke helyesen gondolta: A gyerek már az élet erejét is elveszi az anyjától. Két héttel ezelőtt látta utoljára, de őt is sokkolta szegény Sakura állapota.
*
Fontos dolgot kellett megvitatnia a két fivérnek, ezért senki se zavarhatta meg őket. Valami fondorlatosat terveztek, ami nagy bajt okozhat mindenkinek. Legfőbb céljuk az összes angyalt behódoltságra és alázatra bírni. Hiszen az erősek mindenhol elnyomják a gyengéket. Előrelátóan meg akarták akadályozni, hogy valamelyik angyal ismét fellázadjon ellenük. Ahogy annak idején a szüleik ellen is felázadt Enomoto, hogy megszerezze magának a hatalmat.
Mikor a nagy részét megtárgyalták, meglátogatták Sakurát, aki az ágyon ült üres tekintettel. Ritkaságba ment, hogy volt olyan pillanat, mikor nem gyötörték a fájdalmak. Csontos válláról le volt csúszva hálóingjének a pántja. Az arca holtsápadt volt, és lila karikák voltak a szeme alatt. Sokat fogyott, egyedül gömbölyű hasát lehetett látni, ami megemelte a takarót. Noha kellemes meleg volt a szobában, mégis libabőrös volt. Telt, szimmetrikus szája is lilás színű volt, és enyhén remegett. Mintha kint a téli hidegben lett volna. Testén több helyen is kék-zöld foltok voltak. Itachit sokkolta a látvány, hogy mennyire cudar állapotban volt a rózsaszín hajú nő. A gyönyörű, elbűvölő Sakurára rá sem ismert.
Sasuke a székről felvette a rózsaszín plédet, és a nőre terítette. Sakura hálásan elmosolyodott, és az szerelme kezére tette a kezét. Az ágy melletti szekrényen tálca feküdt, amin könnyen lenyelhető étel volt található.
- Nem ízlett az ebéd? – kérdezte Sasuke, mikor a tényéra pillantott.
- Nem esett jól. – mondta Sakura elkeseredve, majd Itachira nézett. – Szia Itachi. Megriaszt a látványom, amiért nem jössz közelebb?
Itachi szándakozva nézett a rózsaszín hajú lányra, majd kedves mosolyra húzta a száját, és közelebb ment hozzájuk. A angyal a hasát simogatta, minden érintésre behunyta a szemét, és az arcán fájdalom jelent meg.
- Sokat mocorog a kisbaba a hasamban. – magyarázta Sakura, mikor könnyek gyűltek a szemébe.
A fájdalmas kín könnyei voltak, de a mosolya őszinte örömmel sugárzott.
Az Uchiha lehúzta menyasszonya hasáról a takarót, és kicsit felhúzta a selymes anyagú hálóruhát. Noha Sasuke takarta, a bátyja meglátta, hogy az angyal gömbölyű hasa véraláfutásos. Sakura szédülni és hányni kezdett.
*
Sasuke a szék karfájába markolt, majd Izanami szemébe nézett.
- El van keseredve. Azt állítja, hogy anyám magával fogja őt vinni a halálba.
- Anyával nem találkozhatott, hiszen…
- Meghalt. Tudom, Itachi, de tudja, hogy anyánkat, hogy hívják és leírta hibátlanul a kinézetét.
Itachi legyintett egyet, mert nem tulajdonított nagyobb jelentőséget ennek. Ez csak egy véletlen egybeesés lehetett. Sasuke is ezen az állásponton volt, de mivel nem először történt ilyesmi, így kezdte parányit elhinni, amit a menyasszony állított.
Izanaminak elkerekedtek a szemei rémületében. Az arca falfehér lett, mintha szellemet látott volna, és nyelt egyet.
- Higgyétek el Sakurának amit mond! Ha Mikoto úrnő valóban azt mondta neki, hogy magával fogja vinni, akkor úgy is lesz! Talán még nem késő megakadályozni! Mi lehet a célja Mikoto úrnőnek Sakurával? – harapdálta a száját Izanami.
- Ne légy nevetséges. Anyám régóta hallott. – förmedt rá sógornőjére Sasuke.
- A sötétség és a hálál úrnője volt. Ő bárkinek a sorsáról dönthet, ha úgy tartja a kedve… a halála után is képes erre.
- Khm. Kedvesem, ezt csak feltételezed. Az élők nem tudhatják még, hogy mi van a halál után. – mondta logikus magyarázatott adva Itachi.
Izanami lehajtotta fejét. Nem hitték el, amit mondott mivel ő csak egy nő. A nőknek nem volt szavuk a férfiak között.
Egy hét múlva elkezdett esni a hó. Átmenet nélkül érkezett, és már az első napon hideg fehér leple alá vonta a tájat. A csupasz fákat dér díszítette, a tó csúszósra fagyott. Gyakran elkezdett esni a hó, és a hideg légmozgás kavarta fel a téli napokat. Minden nap minusz fokok voltak, és a palotában hűvösebb volt ott, ahol kintre nyíló ajtók és ablakok voltak.
Kint a hófedte több mérföldes kertben Keiko sétált mezítláb a hideg hóban. A ruhája egyáltalán nem az évszaknak megfelelő volt. Miközben sétált észrevette Sasukét, aki kiment friss levegőt szívni. A sötét lilahajú nő nem szalasztotta el a kínálkozó alkalmat, odament hozzá, és együtt folytatták az utat. Miközben egymás mellett sétáltak, Keiko lassan megfogta az Uchiha a kezét, és elé perdült.
- Ez a téli séta kellemes régi emlékeket ébreszt fel bennem. Annyira szerettem a csípős, hideg telet. Régen sokszor ölelkezve álltunk a hóesésben, és annál többször szeretkeztünk egy eldugott zugba. Vadul, szinte már erőszakosan tettél magadévá, annyira türelmetlenül kívántál. – mondta Keiko és a kezét a jóképű férfi arcához tette.
Sasuke nem reagált semmit a nő érintésére. Hidegen hagyta a testéhez simuló spiné, akinek a keze olyan helyre tévedt, ahová nem lett volna szabad. Aztán hamar összetapadt a szájuk, és gyorsan vad hevességbe torkolt. Az Uchiha magához szorította a veszedelmes nő vékony testét. A régi szenvedély nyomban feltámadt közöttük, jól ismerték egymás testét, ezért pontosan tudták hogyan tudnak egymásnak a kedvére tenni. A férfi felkapta a nőt, és fákkal borított részre vitte, ahol az egyik vastag törzshöz nyomta Keikot. A nő kapkodva és lihegve húzta le a férfi sliccét, ami felálló nagy hímveszőt rejtette. A férfi letépte a nő ruháját, ami a hóba hullott.
- Ahhhhhh! Ahhhhhhh! Ahhhhhhhhh! – sikongatott egyre hosszabban Keiko, amikor Sasuke egyre mélyebbre dugta belé a fegyverét.
Vadul mozgott benne az Uchiha, szemernyi finomság sem volt fellelhető a szeretkezésben. Keiko elégedett sikolyai hallatszódtak. Hosszú ideig dugtak, amikor kis lépteivel közeledett hozzájuk egy mosolygós kislány. A kislány sötét haját hópihék díszítették, és megörült mikor meglátta az édesapját. Alig bírt a magas hóba menni, ami a derekáig ért, és közben édes hangjával azt mondta: „Apa.”
Sasuke mikor meghallotta hátra pillantott, és sietve kihúzta a farkát a sötétlila hajú nőből. Megfordult és a kislányához fordult, miután felhúzta a sliccét.
- Mit keresel egyedül kint?! Azonnal takarodj vissza a szobádba! Ne próbálj még egyszer egyedül kijönni, mert úgy elverjek, hogy hosszú ideig nem fogsz tudni leülni a fenekedre! – kiabálta Sasuke dühösen.
Hayaka megijedt az édesapjától, legörbült a szája, és nagy sírás közepette azonnal visszafordult. Alig tudott lépni a nagy hóban, de annyira megijedt, hogy fürgébbre vette a lépteit. Ezért elesett, amitől még jobban elkezdett visítani.
A könnyeitől nem látott, az édesanyjához indult, hogy vigaszt keressen nála. De mivel még kicsi volt, nem tudott tájékozódni, ezért bőgve bolyongott.
Eközben Chiasa a kis unokáját kereste, aki elcsatangolt mellőle, amikor a palotában készültek a kinti sétához. A szőke hajú asszony kétségbeesetten kiabálta a nevét, bent a palotában mindenhol kereste már, majd kint is elkezdte a keresést. Közben hóvihar alakult ki, amiben alig lehetett látni és haladni. A fás részhez keveredett, ahol meghallotta Keiko csivitelő hangját. Biztonságos távolságban meghúzódott egy fa mögött, és onnan kukucskált. Keiko szétnyílt ruhában állt az Uchihát hátulról ölelte.
- Mennyei volt. Bármikor megismételhetjük. A kislánnyal meg ne is törődj. Fogalma sincs, hogy mit csináltunk, nem is tudta értelmezni, amit látott. A mihaszna anyja elkényezteti a nagy szeretetével.
Sasuke kilépett a nő öleléséből és egy távolabbi fára nézett. Chiasa szinte mindent tisztán hallott, de a hallottak nélkül is össze tudta rakni a dolgokat. Felfordult a gyomra az Uchihától, ezért kilépett a fa mögül, és megvetően nézett a két alakra.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia Jeni!
Örülök, hogy írtál kommit a fanficcem eme fejezetéhez. Boldogá tesz az, hogy még ennyi idő után is lelkes olvasom maradtál.
Nos, Sasuke jellemén nem szeretek a fanficceimben változtatni, mert szerintem pont hozzá illik ez a rideg viselkedés. Nem tudnám elképzelni más jellemmel.
Az még nem derűlt ki számomra, hogy a Naruto Gaiden mangában, változott-e valamicskét a jelleme, de szerintem nem nagyon. Van egy olyan sejtésem, hogy Kishi meghagyta Sasukét olyanak, amilyen volt. Max egy-két dolgobba változhatott...
Ezért az előbb említett okokból továbbra is ridegnek és mereven írom Sasukét. Persze ne gondolj rosszra, nagyon szeretti a feleségét és a lányát is, csak nem tudja kimutatni az érzelmeit.
(Úgy tudom képzelem el apa szerepbe, mint Fugakut)
Igen sokan írják nekem, hogy nem kedvelik Keikot... ^^" Ezt meg is tudom érteni. Middig azt kérdezik mikor írom ki a történetből... Sajnos nem tudom előre megmondani. De mivel az olvasóim kéréseinek is eleget akarok tenni, megígérem, hogy nem fogom sokáig húzni Keiko szerepét.