Este amikor Sakura kiszállt a kádból megütötte a vállát az ajtófélfába. Csak egy hálóing volt, és mezítláb csúszkált a márványpadlón. Egyszer csak a jóképű férfi, és a szürke hajú jobb keze jöttek vele szembe. Gondolkodott rajta, hogy rájuk köszönjön-e, de a félénksége nagyobb volt, ezért elmentek egymás mellett. Sakura amikor a folyosó végéhez ért, visszanézett a folyamatosan távolodó két férfira. Valamiért kongó ürességet érzett a szívében, mintha valami lényeges dologról elfeledkezett volna. Az is zavarta, hogy fogalma sincs, hogy ki a kislányának az édesapja. Annyit tud, hogy Hayaka az apja vezeték nevét viseli, de azt nem mondták el neki, pedig ha tudná, akkor talán eszébe jutna. 

Másnap hajnalban Izanami kiment Sakurával és annak kislányával a kertbe. A kertben rengeteg vörös pókvirágot lehetett látni, melyek  a hajnali napfény hatására elkezdtek lassan kinyílni. Olyan rossz aurájuk volt ezeknek az ártatlan virágoknak, hogy Sakurát ismét rossz érzés kerítette hatalmába.

– Ezek a pók virágok, amik csak a démonok világában találhatók meg, mivel csak azon a helyen vannak olyan környezeti viszonyok, amik a fejlődésüket szolgálják. 

 – Akkor itt hogyhogy nem pusztulnak el? 

 – A férjem és én nem angyalok vagyunk, ezért a mi jelenlétünk miatt azt hiszik ezek a virágok, hogy a démonok birodalmában vannak. – mondta Izanami nevetve. 
Majd letépett egy szál vörös pókvirágot és a hajába tűzte. A virág csak egy árnyalatnyit volt világosabb, mint a nő haja. 
 – Szeretnéd tudni, hogy hogyan jöttek létre a vörös pókvirágok? 
Sakura bólintott, majd a vörös hajú nő mosolyogva kezdett bele a történetben.

***

Réges-rég Hokori to Suru birodalmában volt két fivér, akik kiemelkedtek a többi démon klán tagjai közül. A két férfi neve Fumisato és Taishuu 
Az egyik véres háborúból tértek vissza egy napon, és a birtokukon egy fiatal lányt láttak meg, aki 13-14 éves körül lehetett. 
A lánynak az apja elesett háborúban. Így annak az alacsonyabb, rangú elesett harcosnak árván maradt a legkisebbik leánya.  A két fivér sokáig nem örült annak, hogy a gyerek ott él velük.  Majd pár év elteltével az a kislány, Riona szép fiatal nővé cseperedett, emiatt a két fivér bezáratta őt, hogy nehogy más férfinak megakadjon rajta a szeme. A két fivér beleszeretett Rionában, de mindketten titkolták, még egymás elől is. Valamelyik este Fumisato behívatta magához Rionát:

 – Szép nővé váltál ez alatt a rövid idő alatt. Gyere ülj le mellém. – mondta Fumisato, aki köntösszerű ruhaneműt viselt. 
A köntös lazán volt megkötve a dereka körül, ezért lehetett látni a felsőtestét. Riona elvörösödve tette azt, amire a férfi megkérte és leült mellé. Mire a férfi magához húzta és széttépte a lányt takaró köntöst. 
 – Fumisato-sama mégis hogy merészeli?! – kérdezte Riona ijedten, aki szabadulni akart a férfitól. 
 – Kedvemre velő tested van. – mondta a férfi, miközben a nő melléit tartotta a markaiban. – Milyen öröm, hogy én használhatom elsőként a hamvas testedet.
Fumisato azon az éjszakán tette magáévá először Rionát, akinek fogalma sem volt akkor arról, hogy mit csinál vele. Ijedtségében szabadulni próbált, de esélye sem volt a menekülésre, a férfi erősen szorította le a kezét. Csak a hangos kiáltását és a sírását lehetett hallani. Ettől kezdve rendszeresen folytattak nemi kapcsolatot, mivel ha először nem is derült ki, mindketten kölcsönös szerelmet éreztek egymás iránt.

Sajnos akármennyire is ügyelt Fumisato arra, hogy fivére nehogy tudomást szerezzen „erről” kiderült! Ugyanis Tarishuu szinte betegesen odavolt Rionáért. Csak ő nem mert kezdeményezni, inkább csak udvarolt a lánynak, aki mindig úgy tekintett rá mint egy barátra. Akkor derült ki minden, mikor Tarishuu meglátta fényes nappal őket csókolózni a pókvirágokkal teli kertben. Ekkor a szörnyű féltékenység elvette az eszét. Nem akarta, hogy Riona a fivérét szerese, ezért rögvest rátámadt a fivére.  A két fivér harca hosszabb ideig zajlott, de Fumisato közben folyamatosan vigyázott a lányra, hogy nehogy a testvére kárt tegyen benne. Ebbe az állapotban még ezt is kinézte belőle. Teljesen megörült!
Egyszer csak Tarishuu átváltozott egy sárga színű pikkelyes sárkánnyá, akinek mind a négy lábán csak két éles karom volt.  Riona, Fumisato elé ugrott, hogy megvédje őt a saját testével. A nő vére a pók irágokra fröccsent, és azok rögtön bepirosodtak. Azóta Hokori to Suru birodalmában csakis piros pókvirágok nőttek. 
Ezek a virágok jelképezték Riona önfeláldozását, és szeremét Fumisato-sama felé. 
 

***

Izanami amikor a történet végéhez ért megérezte, hogy a férje közeledik feléjük Sasuke-kunnal. Itachi átölelte a feleségét, és csak annyit mondott: „Sakurának is elmesélted a vörös pókvirágok történetét?” A vörös hajú nő csak kuncoggott, hogy a férje ennyire jól ismeri. Nagyon szerette ezt a történet, ezért a gyerekeinek is sokszor elmesélte, ahogy a barátainak is.
Sasuke ránézett Sakurára, aki a karjaiban tartotta a kisbabáját. A rózsaszín hajú lány lesütötte a szemét, mivel nem mert a jóképű férfi szemébe nézni, csak azt érezte, hogy a pír felfodrosította az arcát.

 – Oh! Jut eszembe be se mutatkoztál Sakurának. – mondta Itachi, aki célzóan az öccsére nézett.

 – Uchiha Sasuke. – mondta Sasuke szárazon a Haruno lányhoz közelebb lépve. 
 

Sakura erre összeszedte a bátorságát, hogy felnézzen a férfira, de csak egy pillanatra találkozott a tekintettük, máris újból lesütötte a szemét. Itachi megfogta a felesége kezét, és a fejével intett, hogy hagyják őket magukra. Majd rögtön el is tűntek, hogy magukra hagyhassák őket. 

 – Elnézést uram, most jobb, ha megyek. – mondta Sakura szégyellősen, de mikor megindult, előtte szempillantás alatt ott termett az Uchiha. 
 – Félsz tőlem? 
Sakura megrázta a fejét, mivel valamiért nem mert válaszolni. 
 –  A testbeszéded az ellenkezőjét mutatja nekem. Adok egy tanácsot, maradj távol tőlem. Kerülj el messziről, ha nem akarod, hogy bajod essen. 
 – Sakura! Mégis miért jöttél ki?! Bármikor rosszul lehetsz, azonnal menj vissza a szobádba! – mondta mérgesen Chiasa, amikor meglátta, hogy a lánya kivel van. 
Sakura csak annyit mondott: „Igazad van anyu. Jobb ha visszamegyek a szobámba.”

Mikor Sakurát már nem látták, a rövid, szőke hajú nő egyenesen Sasuke szemeibe nézett, és nem mutatta ki a félelmét, de még így se tudott sokáig farkasszemet nézni vele. Magának is nehezen vallotta be, de félt, rettegett a vele szemben álló férfitől.
 – Miért nem hagyod békén Sakurát? Nem okoztál neki már elég szenvedést? Kételkedek abban, hogy te valaha is tudnád szeretni. Ha egy picit is szereted a lányom, akkor hagyd békén! 
 – Vigyázz kivel beszélsz! Nem ajánlom, hogy feldühíts, mert akkor nagyon megbánod. Nem te fogod megmondani, hogy mit csináljak. Sakurával azt csinálok, amit csak akarok, ő az enyém.
 – Mégsem véded meg! Mégis a feleségeddel vagy! 
Sasuke megragadta a nő nyakát és a földre dobta. Chiasa ijedten nézett fel a férfira. 
 – Ezt vedd figyelmeztetésnek. Ne kerülj az utamba. 
 – Te szörnyeteg! Még annyit sem érdemelsz, hogy leköpjelek! Csak gyilkolni tudsz! – kiabálta Chiasa mérgesen, miközben megvetően szemeibe könnyek gyűltek. 
 

Sasuke összehúzta a szemöldökét és feltartotta az egyik karját. A szőke hajú nő felnézett az eddig tiszta égre, majd elkerekedett szemmel nézte a baljóslatú sötétszürke viharfelhőket. Hangos dörrenések és villámlások rázták meg az eget, majd egy nagyobb villám több percre elvakított mindent. Amikor újra látni lehetett egy óriási kék sárkány jelent meg, akinek az egész testét villámok alkották. Vörös szemei egyenesen a lent lévő tájat fürkészte, és mikor Sasuke leengedte a karját egyenesen neki lódult a nőnek, aki próbált elrepülni.
 – Anyu! – Sakura hangját hallották, aki visszasietett kislányával, amikor meghallotta a kiabálást.  
Chiasa ijedten figyelte, hogy a lánya pont a sárkány elé került, és amilyen gyorsan repült az a dög, esélye sem volt kitérni. Sakura hangosan felsikított, mikor meglátta a felé repülő villámsárkányt. Egyszer csak azt vette észre, hogy valaki hirtelen felkapja, és iszonyú sebességgel felrepül. Mikor kinyitotta a szemét, megtudta, hogy kimentette meg. A koromsötét fekete szárnyak, széttárva voltak. Jobban megnézve egyáltalán nem angyal szárnyakra hasonlított, hanem durva lapításúnak, és élesnek tűntek a tollak. 
 – Köszönöm... hogy megmentettél attól a sárkánytól. – mondta Sakura, mikor lenézett, de már sehol sem látta a villámhüllőt.    
 – Sok gond van veled. 
Sakura a kislányára nézett, aki sírt. Szegény nagyon megijedt. Az Uchiha leszállt és óvatosan letette a földre a rózsaszín hajú angyalnőt. Sasuke rátette a kezét a kis Hayaka fejecskéjére, aki szépen folyamatosan kezdett megnyugodni. Chiasa a távolból figyelte őket gyűlölködve. Visszataszította a látvány, és mikor megindult feléjük, hogy véget vessen ennek a látványnak, megkönnyebbülten tapasztalta, hogy nem neki kellett kockáztatnia az életét. Mivel akadt még egy bátor jelentkező. 
 – Lám, milyen kegyes hangulatodban vagy drága uram. – mondta Keiko merő féltékenységgel a hangjában. 
 – Keiko mit keresel itt? – kérdezte Sasuke rosszallóan odafordulva a lila hajú nő felé. 
Úgy állt, hogy Sakurát és a kisbabát takarja, így jelezve a másik nőnek, hogy az ő védelme alatt állnak. Keiko majd felrobbant mérgében, és alig tudta kontrollálni magát. 
 – Nem örülsz, hogy utánad jöttem Sasuke? Pedig a feleségnek a férje mellett van a helye, ezért is jöttem utánad. 
Sakura mikor megtudta, hogy az a szép nő Sasuke felesége úgy érezte, hogy összetörik a szíve. Majd Sasori jelent meg. 
 – Keiko nem szóltál a jöveteledről, ezért Itachi nem nagyon örül, de ennek ellenére szívesen lát téged a palotájába, ameddig Sasuke-kun itt tartózkodik. – mondta Sasori közömbösen. 
Igazából nagyon rossz ötletnek tartotta, hogy Itachi megengedte, hogy ez a két nő egy fedél alatt tartózkodjon. Keiko bármire képes lett volna, hogy megszerezze magának Sasukét, ezért Sakura nagy veszélyben volt. Már azon is csodálkozott, hogy a lila hajú nő képes volt kompromisszumot ajánlani. Ez egyáltalán nem váll rá. 
Sakura szomorúan visszaindult a szobájába, mivel egyedül akart maradni. Szinte sokkolta, amikor megtudta, hogy Sasuke-kunak már van egy szerető felesége. Hogy ne tűnjön hálátlanak, csak annyit mondott: „Köszönöm Sasuke-kun, hogy megmentettél engem és a lányomat.” Majd folytatta tovább az útját. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés