Aranypenna

Ha szeretnéd nálunk megosztani a történeted, akkor küldd el nekünk e-mail-ben! Mielőtt bármit is küldenél,  kattints:

 
 
 
Szerkesztők Aimi és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Nyitás 2016.03.18.
Téma anime fanfiction
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Írói kisokos
1. Alapok, helyesírás, párbeszédek helyesírása, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők

 

 
 
Jiraiya Tolla
Szabályzat
Kulcsok 2017
Történetek 2017

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

33. fejezet

Több nap elteltével Keiko az éjszaka közepén felkönyökölt az ágyon, amikor észrevette az Uchiha hiányát maga mellett. Gyanús volt neki, hogy a férfi, sokkal jobban kizárta őt az életéből mint máskor. Felkapta magára a lenge hálóingét, és indult megkeresni a férjét. 
Az éjszaka sötét leple alatt alig látott a lába elé, így is csak a hatalmas szerencsének köszönhette, hogy megpillantotta az ezüstös Holdfényben a férfi alakját a hatalmas sárkány szobor tetején. Felnézett a szoborra, ami olyan magas volt, hogy az ember bolha volt alatta.
 ~ Nem tetszik nekem ez! Sasuke-kun mi történt az nap mikor a Kaminari birodalomba mentél? Hát ennyire beleszerettél abba a lányba? – Keiko mikor erre gondolt, a haragtól elsötétültek a szemei. – Ha ez valóban igaz, akkor el fogom veled felejtetni örökre!

 – Mit akarsz Kaiko? – hallatszott Sasuke rideg hangja fentről, mikor a vörös izzó szemeivel lenézet a nőre. 
Egy perccel később Keiko megjelent a sárkány fején, és rögvest átölelte Sasukét. Szorosan ölelte, hogy érezze a férfi mellkasán ahogy lélegzik. Az illatát is magának akarta tudni, ezért ha tehette volna, mindig ilyen közel akart lenni az Uchihához. 
 – Rosszul esett, hogy nem vagy mellettem az ágyban...kerülsz engem? Ebben a pár napban kizártál az életedből, csak dugunk, de még akkor sem érintesz gyengéden, és nem érezhetem a csókod hevességét, mivel soha nem akarsz megcsókolni. Persze tisztában vagyok vele, hogy soha sem bánsz velem túl  gyengéden még ilyenkor sem, de...
 – Soha nem fogok rád úgy tekinteni, mint régen. Ebben ne is reménykedj. 
Keikónak elkerekedtek a szemei, és hitetlenkedve eltávolodott a sötét hajú férfitól. Sokkal fájdalmasabb volt ezt hallania, mint bármi mást. Olyan volt mintha a szívét apró darabokra törték volna, amit lehetetlen volt meggyógyítani. Egyedül Sasukét szerette, ezért csak ő tudott fájdalmat okozni neki. Az arca elkomorodott és összehúzta a szemöldökét.
 – Ha így is érzel, akkor sem hagyhatsz el. A feleséged vagyok, ezért a kurváddal nem lehettek együtt törvényesen. És gondolom tudod, hogy a kislányodnak milyen élete lesz. Az egyik leghatalmasabb démon az apja, ezért mindenki félni fog tőle vagy megvetik majd. Milyen kár, hogy nem lesz ott az apja, hogy megvédje ezektől. – mondta gúnyosan elmosolyodva Keiko, aki leugrott a szoborról, és  
felindultan visszaviharzott a szobába. 

Sasuke ökölbe szorította a kezét. Hatalmas villám csapott bele a földbe. A villám dörrenő hangját messze is hallani lehetett. Legszívesebb keményen megleckéztette volna Keikót, de nem volt értelme. Most az volt az elsődleges, hogy minél hamarabb kitalálja a megoldást, miként szabadulhatna meg ettől a nőtől, akit egykoron szeretett.    

 

Két nap elteltével Chiasa észrevette, hogy a lánya valamin rágódik, miközben a kis Hayakát dajkálja a karjaiban. Noha még mindig nem békélt meg azzal, hogy a lánya képes volt egy démon gyermekét megszülni, de mostanra kezdett megenyhülni. Hiszen Hayaka gyönyörű teremtés volt, és főleg semmiről sem tehetett. Az is hozzá járulhatott az elfogadásához, hogy úgy nézett ki, hogy Sakura soha többé nem fog találkozni Uchiha Sasukéval. 
 – Miért vagy rossz kedvű Sakura? 
 – Nem vagyok rossz kedvű, csak néhány álmom nem hagy nyugodni. Nem értem őket, és fogalmam sincs,  hogyan álmodhatok ilyesmikről. 
A szőke hajú nő felhúzta az egyik szemöldökét. Gondolni sem merte volna, hogy miről álmodik a lánya. De mivel nem is gyanította, rákérdezett.
 – Hát elégé zavarosak anyu...az a lényeg, hogy az álmaim a pusztítást és az örök sötétség világát mutatják. Mindig félek bennük, de egy férfi mindig megvéd. Rideg és vérszomjas a hangja, félelmetes a kisugárzása, de ettől függetlenül bízom benne. Igaz nem láttam kristálytisztán soha, de mindig olyan érzés fog el, mintha ismerném. 
Chiasa idegességében elkezdte rágni a körmét, és heves hangon leteremtette a lányát. Sakura nem értette az édesanyja hirtelen kedélyváltozását. Hiszen ötlete sem volt, hogy mivel bosszanthatta fel. 
 – Ezek csak álmok Sakura! Nem jelentenek semmit. 
Sakura ránézett a kislányára, és mosolyogva megcirógatta az arcocskáját. Végülis igaza volt az édesanyjának. Ezek csak álmok, amiknek nem volt
 valóság alapja, hiszen csak nem fognak megtörténni ezek a pusztítások. De az az idegen férfi akkor sem hagyta nyugodni.

 

Aznap délután Sakura elbotorkált oda, ahol Chiasa tánctudásával nyűgözte le a nézőket. Itachi meghívta magához Sasukét, és két bizalmasát. Több nő is táncolt a teremben, akik hasonló ruhát viseltek a hastáncosokéhoz. Persze a szőke hajú nő egyáltalán nem jó kedvéből vállalta el ezt a táncot. Legszívesebben beleköpött volna a démonok és a kaminari angyalok poharába. Csak azért hozta meg ezt a nehéz döntést, hogy szemmel tarthassa Sasukét, hogy nehogy arra vetemedjen, hogy felkeresni Sakurát. Sasuke is ugyanolyan utálattal figyelte a nőt, akiről tudta, hogy mi ezzel a szándéka. 
 

Sakura, aki egyre jobban közeledett ahhoz a helyiséghez úgy gyengült le újra. Sokkal erősebben érezte azt a sötét hatalmat, mit máskor. Épp amikor kezdett megerősödni, most újra olyan gyenge lett, mint egy rongybaba. Mikor beért, nem is vette észre, hogy vendégek vannak. Chiasa hamar észrevette a lányát, és nyomban a fiatalabbik Uchihára nézett, hátha nem vette észre, és el tudja még vinni időbe Sakurát. Ám nem volt ilyen szerencsére, Sasuke egyenesen a most érkező fiatal nőt nézte. 
 – Nem örülsz, hogy viszont láthatod őt? – kérdezte Suigetsu. 
 – Hagyd Suigetsu. Mindig rosszkor tudsz meg szólalni. – mondta Juugo. 
Itachi és Izanami megérezték, hogy Sasuke elnyomja hatalmas sötét erejét, hogy megkímélje a lányt. Chiasa is megkönnyebbülten érezte, hogy jobban viseli az ittlétet mint eddig. Izanami mosolyogva felállt, és a táncosok leálltak, majd félre húzódtak. 
 – Örülök, hogy jobban vagy Sakura-chan. Amint láthatod vendégeink vannak, ezért úgy helyes, ha üdvözlöd őket. 
Sakura szótlanul nézet az édesanyjára, hogy most mit tegyen. Félt az idegenektől, és emiatt nem is beszélt sokat. Azt vette észre, hogy a vörös hajú nő megfogta a kezét, és odavitte a többiekhez. Mikor odaértek elengedte, és visszaült a férje mellé. Sakura nem is nagyon nézett senkire, de most már muszáj volt üdvözölni a vendégeket. 
 – Ne félj tőlük. A légynek sem tudnának ártani. 
Suigetsu hangos nevetésben tört ki, a térdeit csapkodva Izanami kijelentésére. Ilyen jól régóta nem tudták megnevettetni. Ha úgy tartaná kedve „megenné reggelire” Sakurát, de nem tehette, mert akkor Sasuke nyomban végezne vele. 
Sakura felemelte a fejét, és meglátta a sötét hajú és szemű férfit, aki érzelemmentesen viszonozta a pillantását. A szíve azonnal elkezdett vadul kalapálni, és hirtelen elkezdett sajogni a feje. A kezét a fejéhez tette, hogy így csillapítsa a hirtelen jövő fejfájást. Aztán hirtelen ködös emlékkép jelent meg,  egy másik eddig soha nem látott birodalomról. Újra a férfira nézett, de rögtön lesütötte a szemét, mivel valami oknál fogva nem mert a szemeibe nézni. 
 – Hogy hívnak te lány? – kérdezte Sasuke szárazon, mintha most látná először.              
 – Haruno Sakura. 
Majd Sakurának újabb emlékkép jelent meg, de az még homályosabban. Egy férfit látott háttal állva, miközben a vízen állt, és villámok szikráztak a tavon. 
 – Baj van Sakura? – kérdezte Itachi, akinek nagyon nem tetszett ez a reakció.
 – Miért látom ezeket? Nem emlékszem ilyenekre. 
Sasuke erre felfigyelt, majd összehúzta a szemöldökét. 
 ~ Nem létezik, hogy emlékezzen bármire is. Mindent töröltem az emlékei közül, amik velem kapcsolatosan. ~

A többiek is magyarázatlanul álltak, mivel ilyesmi még soha nem fordult elő. Egyszer csak Sakura körbe nézett, mintha az előbbi fejfájására és emlékképeire nem is emlékezne. Félénken pillantott fel újra Sasukéra és elpirulva lesütötte újra a szemeit. Majd a többieket egyszerre üdvözölte és kisietett a helyiségből zavarában. A szíve megállás nélkül vadul kalapált a sötét hajú férfi miatt.

A szobájába ledőlt háttal az ágyára, és érezte az arca melegedését, ami az elpirulása eredményezett. 
Ki lehet ez a férfi? Miért kalapál a szívem azóta, amióta megláttam? Ehhez hasonló érzést még soha nem tapasztaltam. Folyamatosan mosolyogok, ha őrá gondolok. Létezik, hogy első látásra beleszeretem? Ébredj fel Sakura, soha nem lesz akkor szerencséd, hogy felkeltsd ennek a férfinak az érdeklődését. Biztos nálam 1000 szebb barátnője van, akivel versenyre sem kelhettek. ~ 
Sakura felült és az alvó kislányára nézett, aki nyugodtan aludt. 
 ~ Hayaka bárcsak ő lenne az apukád... Bárcsak legalább azt tudnám, hogy ki ajándékozott meg veled. Hülyeségnek hangzik, de hasonlítasz arra a férfira, aki megdobogtatta a szívemet. De sajnos ez képtelenség. ~ gondolta Sakura és megpuszilta a kislányát.

Még nincs hozzászólás.