Sasori alig láthatóan nyelt egyet a gyönyörű nő veszedelmes mosolyát látván. Kezdte nagyon rossz ötletnek tartani, hogy az uralkodó visszahozta ez a nőt közéjük. Mivel nem tudta, hogy a felébredt személy mennyire emlékszik, ezért nagyon óvatosan kellett vele bánni. Egészen a falhoz nyomta magát, hogy jó nagy távolság legyen köztük. Ha tehette volna kiszaladt volna innen és a többit mint az uralkodóra bízta volna, de még ezt sem merte megtenni. Csak négy személytől rettegett, akikkel semmi pénzért és senki parancsára nem harcolna, és ez a nő benne volt a négyben, de az utolsó helyen állt a rangsorba. Az első három helyen Uchiha Sasuke, Uchiha Itachi és Uchiha Fugaku állt.
– Ilyen félőssé váltál Sasori? – kérdezte a nő, miközben a férfira nézett.
– Az uralkodó örülni fog neked.
Sasori hallotta a lila hajú nő kacagását, aki felé lépkedett. Azt hitte, hogy hozzá tart, de megkönnyebbülve tapasztalta, hogy egyenesen felmegy a lépcsőn. Az ajtó nyitódó hangja zökkentette ki félelméből és mintha ágyúból lőtték volna, kispurizott utána.
Szerencsére az uralkodó most egyedül volt a trónteremben. Semelyik testőre nem tartózkodott mellette, ami akadályozhatta volna a felébredt személy látogatását. Az uralkodó mosolyra húzta a száját, mikor megérezte ki olyan goromba, hogy nem érdekelte a pihenő ideje. Alig hallhatóan hallani lehetett a lépéseit. A talajon ott hagyta a poros talp lenyomatait és egyenesen a lépcső elé ment és meghajolt.
– Azt hittem soha nem ébredsz fel. Soha nem láthattalak, de a szépségedről mindenki áradozott, de te is jól tudod, hogy nem ennek okából hoztalak vissza.-mondta az öreg uralkodó, aki a szárnyából kitépett egy tollat, amit ledobott a lépcsőhöz. A nő az uralkodó parancsára felvette a tollat és két kezébe fogva a melle elé tartotta. Igen a most felébredt személy okos, ezért tudta, hogy az uralkodónak nagy tervei vannak, amit csak a segítségével valósíthat meg. Mindig hűségesen és odaadón teljesítette az öreg uralkodó parancsait, egyszer fordult elő, hogy elárulta.
– Uram ne haragudjon, hogy közbeszólok, de a nemes angyallány vetélkedik a szépségével. – mondta Sasori, aki az uralkodó mellett termett.
A nő szorítani kezdte a tollat a hír hallatára. Kacagni akart, mivel régebben a szépségével elérte, hogy az a férfi beleszeresen. Nagy hatalommal rendelkezett, de a szépségével szerezte meg azt, amit akar. Azt meg semmiért nem volt hajlandó elhinni, hogy él még nemes angyal, hiszen nagyon régen kiirtották őket. Biztos csak tréfálkoztak vele és a türelmét tette próbára a bábhasználó, aki nyomban elhallgatott mikor felnézett rá.
– Újra látni akarod? – kérdezte az öreg uralkodó töprengve, mikor a pipájából glóriához hasonló felhő szállt fel.
A nő arcán megjelent a veszélyes mosoly és a szemei felragyogtak, de a ragyogásban is látni lehetett a veszélyt.
– Nem örülnék jobban semminek. Alig várom, hogy újra láthassam.
– Hahaha Keiko, nagyon tökéletesen illettetek egymáshoz Sasukéval. Mindketten lelkifurdalás nélkül öltétek meg, aki az utatokban állt. De várnod kell egy kicsit a viszontlátásra, de szavamat adom, hogy nem sokára újra együtt lehetek egymással.
Keiko meghajolt ismét a pipázó öreg előtt és hálálkodva köszönte meg. Igaz nagyon szerették egymást, de mégis bosszút fog állni az Uchihán, aki hidegvérrel képes volt megölni őt. Egyik kezét a mellkasára tette, ahol csúnya, nagy sebhege csúfította a testét. Az egész tüdejét átszúrta a chidorinak elnevezett villám, amit Sasuke formált éles, hosszú kardpengévé.
Eközben a Labradorite kövekből épült romkastélyban a varjak többsége gubbasztott valahol. Az árnyékból előlépett a köpenyes alak a varjúval a vállán. A fekete madárnak megsimogatta a nyaktáját majd útjára engedte.
A szakadó esőben két köpenyes alak nézte kellő távolságból a kaminari uralkodó palotáját. Az egyikőjük kilépdelt a szakadék szélére és levette a kapucnit a fejéről. Behunyt szemmel az ég felé emelte a fejét, élvezve, ahogy az esőcseppek mossák az arcát. Széttárta, majd felfelé fordította a tenyerét és elnevette magát.
– Szeretem az esőt. Ritka, hogy ezen a helyen felhőszakadás van.
– Ne feledkezz meg a küldetésünkről Mei-san! Sasuke-sama így is egyre dühösebb, hogy nem találtuk még meg a menyasszonyát! Nem sokára elfogy a türelme és akkor nekünk annyi! – mondja Yagura, aki lehuppant az eső áztatta saras földre meditáló pózba helyezve magát.
~ Látom mihamarabb meg akarod találni Sakura-samát. Úgy ítéled meg, hogy nincs más megoldás? Csak végső megoldásként szoktál találkozni „azzal”.
~
Yagura kinyitotta érdekes lilás szemeit, és egy óriási szürke páncélzatú teknős várta. A szőkés-barnás hajú férfi hirtelen a háromfarkú teknős feje tetején termett. Sötét helyen találkoztak, ahol csak halvány fény világította meg őket.
– Isobu nem érzel semmit a palotából?
– Általában nem kéred a segítségemet, Yagura. Elegem van, hogy csak akkor keresel fel, ha az erőmre van szükséged! - mondta mérgesen az Isobu nevű teknős szörnyeteg.
A férfi forgatta a szemeit, hogy a benne lakozó kedvenckéje mindig játssza a sértődöttet. Minden találkozásuknál félórás veszekedés folyt le, mire végre rátérnének a lényegre. Persze meg lehetett érteni a teknős szörnyet is, hiszen nagyon magányos volt egyedül. Hébe-hóba beszélr vele a gazdája, de akkor is az esetek 70%-ban harcolrak.
– Soha nem változol... – sóhajtott Yagura. – De most nincs erre időm, ezért inkább a kérdésemre válaszolj!
A teknős káromkodva szidta a gazdáját, úgy ahogy a testvérek szoktak beszélni egymással, ha nagyon-nagyon összevesznek valamin. Ennek ellenére a szörnyeteg nem érte be ennyivel, hanem lerázta magáról a gazdáját, aki egyenesen a földre esett. Yagura mérgesen nézett fel a nevetéstől rázkódó lényre.
– Befejezted? Most válaszolnál a kérdésemre?
– Hahaha, jól van, jól van. Az öreg ereje jobban megfogyatkozott, de érzem Yugito jelenlétét a palotába. És jobb ha tudsz róla, hogy annak a nőnek is érzem a jelenlétét.
– Micsoda?! Elkapták Yugitot?! Ez baj! Szóval az öreg szivar már az ő erejét is meg akarja szerezni. – mondja Yagura, akit nagyon rossz érzés kerített hatalmába. – Ugye nem arról a nőről beszélsz?
Isobu látva a gazdája aggodalmas arcát nem válaszolt rögtön. Régen rossz, ha az a nő visszatért az élők közé.
Yagurának nem is kellett a teknős válassza, pontosan tudta, hogy Keiko vissza tért.
– Egy nemes angyal nő jelenlétét nem érzed?
– Hadd emlékeztesselek, hogy a nemes angyalklánt kiirtották. Nem maradt túlélő közöttük.
A férfinak kezdett nagyon gyanús lenni az egész. Isobu egyik képessége, hogy pontosan meg tudja állapítani, hogy egy adott személy melyik klánba tartozik. A nemes angyalokat meg még könnyebb megtalálni, hiszen olyan gyengék.
Yagura búcsút intet a teknősnek, és minden elsötétedett
~
Mikor kinyitotta a szemét a hosszú barna hajú Mei nézett rá kíváncsian, aki annyira elázott, hogy a ruhájából és a köpenyéből csavarni lehetett volna a vizet. Yakura felállt és levette magáról a saras köpenyét és a karjára terítette félbehajtva.
– Megtudtál valamit?
– Igen, azonnal vissza kell mennünk Sasuke-samához!
– Tudod hol van Sakura-chan?
– Nem, de majd útközben elmesélek mindent!
Mei nagyon régóta ismerte a férfi, ezért jól tudta, hogy csak akkor szokott így viselkedni, mikor nagy baj van. Szinte a hangjából kihallotta a kétségbeesést és a tanácstalanságot. A helyzet komolyságát az is jelezte, hogy nem is tudott lépést tartani a több méterrel előtte haladóval. Az esőcseppek az arcukat csapdossák, miközben a sötétség birodalmába siettek vissza eszeveszetten.
– Várj meg! – kiabálja Mei hangosan, hogy a férfi meghallja.
Yagura nem lassított le, sőt még gyorsabbra vette a tempót. A lemaradt nőnek csak azt kiálltotta vissza:
- Előre megyek, majd találkozunk!
Mei megállt kifújni magát és szaporán vette a levegőt. Igaz őneki is nagy hatalma van, hiszen egy erős klánból származott, de sok férfi társa erősebb volt nála. Yagura nem tartozott a legfelső körhöz, ahol a legnagyobb hatalommal rendelkező személyek voltak, de mégis elismerik a képességét, hiszen nem mindennapi hatalommal bírt.
Mikor a nő kipihente a fáradalmait, újult erővel eredt a társa után, aki minden bizonnyal hamarosan odaér a sötétség birodalmába.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó