Aranypenna

Ha szeretnéd nálunk megosztani a történeted, akkor küldd el nekünk e-mail-ben! Mielőtt bármit is küldenél,  kattints:

 
 
 
Szerkesztők Aimi és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Nyitás 2016.03.18.
Téma anime fanfiction
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Írói kisokos
1. Alapok, helyesírás, párbeszédek helyesírása, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők

 

 
 
Jiraiya Tolla
Szabályzat
Kulcsok 2017
Történetek 2017

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

31. fejezet

Fugaku mélyen aludt, és egyszer-egyszer fel is horkantott közben. Világ életében nagyon szeretett sokáig aludni. Mindig késő éjszaka feküdt le és 10-11 óra között kelt, amikor ideje engedte neki. A takaró összegubancolódva fonta körbe a testét. Morgó hangot adott, ki amikor a felesége lágyan rázogatva ébresztgette. Fugaku dúlva-fúlva megfordult  és nem is törődött tovább a feleségével. Nem volt annyi pénz a világon, ami rávehette volna, hogy felkeljen. Nagyon makacs ember volt, aki nem engedett semmiből sem, amit a fejébe vett. 
– Ébredj légyszíves. Ideje bemennünk a kórházba, hogy végre láthassuk az unokánkat. 
– Azt a kislányt nem fogom elfogadni unokámnak! Ne is említsd többet előttem, mert csak felhergelem magam. Neked sem kellene tudomást venned róla, hiszen van három egészséges fiú unokánk. 
Mikoto ellépett az ágytól és csak a hálószoba ajtajának enyhén nyikorgó hangját lehetett hallani, miközben kinyílt. Nem telt bele sok időbe, mire a sötét hajú előkelő nő visszatért. A karjára a férje ruhadarabjai voltak terítve, és egyenesen a barna hajú makacs férfira dobta őket. Fugakunál most telt be a pohár, azonnal felült és összeszorította a markában lévő ruhadarabokat. 
– Mit jelentsen ez a viselkedés Mikoto?! Tudd hogy viselkedsz asszony!
– Uram, mindig is a te kedvedbe jártam és a kedvedre akartam tenni, ezért könyörgök most egyetlen-egyszer teljesítsd a kérésemet. Akár akarod, akár nem Ai akkor is az unokánk. Uchiha vér csörgedezik az ereiben, ezért ugyanannyira kell szeretnünk mint a többi unokánkat. – mondta Mikoto teljesen indulásra kész ruhájába a férjére nézve. 
Fugaku lehunyta a szemét, és magában nagy csatákat vívott a döntéséről. Esze ágában sem volt bemenni a kórházba a mihaszna, hülye menyéhez és ahhoz a kislányhoz, aki előző nap látta meg a napvilágot. Egyedül a felesége iránti szeretete miatt adta be a derekát. Persze egyáltalán nem sietett és egész úton fapofát vágott, nyersen válaszolt és szólt mindenkihez, mialatt bementek a plázába venni valamit nekik.

Sakura még mélyen aludt, a szája ki volt cserepesedve és az élénk rózsaszín szája színe is halványabb lett. Az arca még mindig rettentően sápadt volt. A fehér kórházi takaróval alaposan be volt takarva, mivel ez is esős napnak kezdődött. Sűrű köd borította el az országot, ami miatt továbbra is felkapcsolva hagyták az éjszakai lámpákat. A kórházban is minden lámpa égett, hogy ne olyan legyen a betegeknek és az itt dolgozóknak, mintha egy egérlyukban lennének. A kórterem ablakán folyamatosan csorogtak le a záporozó esőcseppek. Erre a két napra az időjárásjelentés felkészítette az embereket, hogy tavaszi esőzések jönnek. Sasuke korán reggel már bent volt a kórházban, de a telefonja gyakran elkezdett csörögni. Nem engedhette meg magának, hogy hanyagolja a teendőit, különösen most nem, mikor az utolsó simításokat kellett ellenőriznie, mielőtt elköltözik végleg innen.

Mikor az Uchiha nagyszülők megérkeztek, először a koraszülött osztályra mentek, hogy Mikoto végre láthassa az első lányunokáját. Nagyon örült, hogy végre egy kislány is született a családba, mivel a férje családjábanban túlnyomó többségben csak férfiak voltak. Mikoto amint meglátta a kicsi kislányt, rögtön meghatódott. A kis Ai volt a leggyönyörűbb kisbaba, aki teljesen édesapjára meg az Uchiha családra ütött. Fugakuból semmi hatást nem váltott ki a kislány, szinte meg sem akarta nézni. Szégyellte a menyét és most már Ait is. Az Uchiha családban eddig soha nem történt meg, hogy holmi senkiházi bekerült közéjük. Bőszen ment a folyosókon a felesége után, minél közelebb értek Sakura kórterméhez, annál ingerültebb lett. Mikor odaértek a felesége elé állt és berontott, a fehér ajtó hangosan csapódott a falhoz, amiről kis részen lepotyogott a fehér festék. Sakura erre felriadt az álmából és ijedten fordította a fejét a zaj irányába. Még mindig teljesen le volt gyengül és fájt a varrás a hasa alján, ahol felvágták kétszer is. Mikoto pánikoló hangjával szólította a férjét, akit egyáltalán nem hatott meg a fiatalan nő látványa. 
– Büszke lehetsz magadra, hogy valami csoda módon Sasuke beléd szerettett, de jól jegyezd meg, hogy soha nem fogsz a családba tartozni és soha nem foglak elfogadni. Jobb lett volna, ha nem éled túl a szülést! Sasuke még így is bármikor eldobhat téged, mint egy rongyot, amikor kedve tartja. Sajnálom Ait, hogy ilyen anya van, aki semmire sem jó! 
Sakura elkezdett sírni, kerek arcáról patakként folytak a könnyek. Az arca és a szemei is rögtön kipirosodott a sírástól, de egy szót sem mert mondani. 
– Miért ordibálsz apám? – kérdezte szárazon Sasuke, amikor belépett a kórterembe. Sasuke a szüleire nézett, akik nem válaszoltak semmit. Meghallotta Sakura sírását és odament hozzá.
– Most azonnal takarodj innen!
– Vigyázz kivel beszélsz Sasuke. Képes vagy ezért a mihaszna nőért ellenem fordulni? 
– Nem szeretem kétszer megismételni a szavaimat. – mondta Sasuke és farkasszemet nézett az apjával. 
Fugaku összeráncolta a homlokát és kiviharzott a helyiségből. Csak kint ordította el a felesége nevét, hogy hazamennek. Mikoto szomorúan lehajtotta a fejét és csak annyit mondom: „Bocsánatot kérek a férjem viselkedéséért, Sakura...” Egy utolsó pillantást vetett a fiára, mielőtt Fugaku után ment volna.

– Sasuke-kun...
– Ne sírj. Többé nem engedem, hogy így beszéljen veled. – mondta Sasuke szárazon. 
~ Sasuke-kun megint olyan rideg vagy velem. Tudom, hogy nem tudlak megváltoztatni, de mindig fáj, ha magas falat emelsz magad elé, amin nem tudok sehogy sem átjutni, hogy közelebb legyek hozzád. Amióta ismerlek, mindig olyan távolinak tűnsz nekem és akárhogy is próbálkozok, nem érlek utol...Örökre szeretni foglak, ezért nem bírnám elviselni, ha elhagynál. Kérlek ne hagyj el engem és a kislányunkat soha! ~ 
Sasuke látta a felesége arcán a szomorúságot és a kétségbeesést. Sakura annyira tapasztalatlan volt minden téren, hogy egyáltalán nem tudta eltitkolni: rá volt írva, ahogy szokták mondani. Még mindig gyerekként viselkedett, aki könnyen elsírta magát, megbántódott vagy duzzogott. 
– Sasuke-kun...kérlek ülj le mellém...legyél mellettem. A kislányunkat is végre látni szeretném. 
– Ne beszélj hülyeségeket. Annyi erőd sincs, hogy felülj. Pihened kell, hogy mihamarabb megerősödj. 
– És ha nem épülök fel? – kérdezte Sakura, amikor oldalra fordította 
a fejét.

Sasuke erre ökölbe szorította a kezét és csak nehezen tudta lecsillapítani erősen feltörő indulatait. Gyűlölte, ha ezt hallja a felesége szájából, de most arra törekedett, hogy minél jobban megkímélje mindentől. A másik kezével visszafordította Sakura fejét, hogy ránézzen és azt mondta: „Rendbe fogsz jönni.” 

Estére Sasuke megbeszélte az orvossal, hogy Sakura hadd láthassa a kislányát. Mivel a fiatal anyuka olyannyira le volt gyengülve, hogy fel ülni sem tudott nagyon, ezért Ait tolták be hozzá inkubátorban. A kislány nyugodtan aludt. Sakura mikor meglátta a kislányát, rögtön örömkönnyek csordultak ki szemeiből. Ő volt a legszebb kisbaba az egész világon. Fájt neki inkubátorban látni őt, magát hibáztatta, hogy szegény kisbabájának abban kell feküdnie. Imádott férje segített neki felülni és végre megérinthette a kislánya selymes bababőrét. Nem tudott betelni a látványával, csak óvatosan simogatta, mert olyan törékenynek tűnt. 
Véletlenül összeütközött a keze a férjével, amire elmosolyodott és a férjéhez dőlt. 
– Köszönöm Sasuke-kun, hogy egy ilyen gyönyörű kislánnyal ajándékoztál meg. Örülök, hogy rád hasonlít, biztos vagyok benne, hogy nagyon ragaszkodni fog hozzád. 
– Inkább ragaszkodjon hozzád. Te azután is boldogan vártad, amikor kiderült, hogy kislány. Én nem is törődtem vele.
Sakura megrázta a fejét, és gyengéden megcsókolta a férjét. Nem akarta ezt hallani, mivel érezte hogy a kislányuk már most nagyon szereti az édesapját. Amikor még a hasában volt, mindig akkor kezdett el rugdosódni, amikor meghallotta az apja hangját. Már akkor nagyon szerette, csak sajnos Sasuke nem nagyon hitte el neki ezt az állítását.

Sakura már több mint két hete feküdt bent a kórházban, és még mindig nagyon gyenge volt, de annyira jobban volt, hogy kicsit felkelhessen az ágyból. Ai szerencsére hamar kikerült az inkubátorból, így végre az édesanyja a karjaiba vehette. Reggel 8 óra körül Sakura a kislányát szoptatta, amikor a férje megérkezett. Sakura mosolyogva üdvözölte a szeremét, aki csókot nyomott a homlokára. 
– Ai nagyon keveset eszik. 
– Ne erőltesd. Annyit eszik, amennyi kell neki. 
Sakura miután megetette Ait, átadta a férjének. Az Uchiha pontosan tudta, hogy hogyan kell egy párhetes babát helyesen fogni. Nem volt meglepő hiszen volt már gyereke, ezért neki egyáltalán nem számított ez újdonságnak. A kislánya szinte elveszett a karjaiban. 
Sakura boldogan nézte őket, hiszen ez volt a legszebb pillanat az életében. Mostantól tényleg egy család lettek Sasuke-kunnal. Ai érkezésével teljesedett ki boldog életük. Sakurának ennél többre nem is volt szüksége, mivel mindent megkapott. Csak azt remélte, hogy boldog és gondtalan életük lesz.

Még nincs hozzászólás.