Az Uchiha klán régi rejtekhelyén több varjú gubbasztott türelmesen várva a romok között. A nagy kastély Labradorite kövekből épült, amikben érdekes világoskék, szürke és benne szétszórtan fekete csíkok voltak. Fényes hatásúak, ami remekül beleolvadak a kék égboltba. A beszakadt tetőn a megmarad falban volt megtalálható az Uchihák jelképe, ami leginkább a legyezőkhöz hasonlított, hiszen e klán tagjai a perzselő, meleg tűz képességeikkel váltak rettegett harcosokká. Az árnyékból kilépett egy köpenyes személy, akinek az arcát nem lehetett látni, mivel a kapucni csak az orrát és a száját hagyta szabadon. Hirtelen fent az égen megjelent a Sharinganos szemel rendelkező varjú, aki zuhanó repüléssel a földre szállt egyenesen a személyét elrejtőhöz, majd a vállára szállt és eltűntek az árnyékban. A többi varjú hangos károgási hangversenyt rendezett, mikor újra magukra maradtak. Régóta nem tévedt erre a környékre senki, inkább messziről elkerülték, hiszen annyira tartottak a mai napig a klántól hatalmától, hogy senki sem mert a területük közelébe menni. Féltek attól, amit ott láthatnak vagy találhatnak, mivel régen sokan próbálták az Uchihákat kikémlelni, hogy ráakadjanak a gyenge pontjaikra, de azok akik ezzel az örültséggel próbálkoztak nyomtalanul eltűntek és soha nem kerültek elő.
Sakura mikor kezdett magához térni, homályosan nézte a nyirkos és zord plafont. Azt se tudta hol van, csak azt állapította meg, hogy nem a trónteremben van, hanem egy más helyen. Külsőre olyan, mint bármelyik szoba, amit nagyon elhanyagoltak. Az ablakokon olyan üveg volt, amin nem lehet sem se, sem pedig ki látni, és ezek mellett még rácsosak is voltak. Az ágy kényelmetlen volt és csak egy vékony lepedővel tudott takarózni. Közvetlenül a szoba oldalsó falán körablak volt, ami szintén rácsos ugyan, de szerencsére nincs üveg. Mikor közelebb merészkedett, egy nő volt a falhoz bilincselve és eszméletlenül térdelt a földön.
– Elnézést, tudok valamiben segíteni? – kérdezte Sakura hangosan, hogy a nő magához térjen.
A célja sikeresnek bizonyult mert a szőke hosszú hajú nő, akinek fehér szalaggal szinte a végéig össze volt fogva a haja, kezdett ébredezni és nehézkesen felemelte a fejét. Sötét szemeivel egyenesen a hang tulajdonosára nézett és rúzsos szája mozogni kezdett, de nem lehet hallani semmit sem, mivel még a hangszálai nem ébredtek fel. Mikor nyelt egyet és megköszörülte a torkát a hangja felébredt.
– Úgy tűnik, te is a fontos foglyok közé lettél sorolva az uralkodónál. Az a szemét már lassan egy éve itt tart, de még mindig erős vagyok ahhoz, hogy elvehesse az erőmet.
– Értem...mondja mi neve?
– Nii Yugito, de még a vad kétfarkú macskának is szoktak nevezni.- mondta a nő mikor hirtelen az ajtóhoz kapta a fejét, amibe megcsörrentek a kulcsok.
Egy fiatal férfi lépett be rajta, aki nem volt más, mint Haku, aki a zöld bő ujjú köntösszerű pólójából előhúzta a kulcscsomót és egyenesen a nőhöz ment, aki meg volt bilincselve. Az egyik kulccsal kiszabadította a szőke nő csuklóit, majd nyomban kifelé vette az irányt. Észrevette a rácsos ablakon keresztül Sakurát és szomorúan elfordította róla a tekintettét. Sajnálta a két foglyot, akik itt fogják tölteni az életüket, ameddig az uralkodó meg nem gondolja magát.
– A büntetésednek vége Neii Yugito, mostantól járkálhatsz az alaksorban, ameddig nem követsz el újabb őrültséget. – mondta Haku, mikor kiment a macska szobájából.
Az alaksor bejárati ajtaja újra kinyílt, majd rögvest becsukódott. Yugito nehezen felállt és megnyújtóztatta elzsibbadt lábait és a kezét a rácsokon keresztül átnyújtotta a fiatal lánynak, hogy úgy is bemutatkozzanak egymásnak. Mikor Sakurával a kezet fogtak észrevett a kezén fekete jeleket, ami leginkább a tűz lángocskáihoz hasonlított. Mikor megkérdezte mi azok, a rózsaszín hajú angyal gyorsan megnézte és csodálkozva nézte a kezén megjelenő fekete jeleket. Fogalma sincs mik lehettek azok, soha nem látott még ezekhez hasonlókat sem. Majd hirtelen fájdalom járta át az egész testét, amitől a földre rogyott, elkezdett sírni. Ilyen fájdalmat még nem tapasztalt, ami szinte a csontjaiig hatolt. Yugito azonnal átment hozzá és lefektette az ágyra és tehetetlenül nézte a lány szenvedését, aki hangosan sikított. A nagy kiabálásra Haku is vissza rohant és ijedten ment oda a nemes angyallányhoz, hogy miben tudna neki segíteni.
– Jéghasználó azonnal szólj az orvosnak! Nem látod mennyire szenved?! – kiabálja Yugito.
– Nem tehetem, az uralkodó utasítása szerint a foglyok nem érdemlik meg az orvosi ellátást.
Sakura fájdalmas hangon csak azt kérte a férfitől, hogy hozza le neki a könyvet, ami a régi szobájába olvasott régebben. Haku csak bólintott és újra kiment az alagsorból és nem sokkal később visszatért a kért könyvel.
Később mikor Sakurának csillapodtak a fájdalmai, ült az ágyon és a korai vacsoráját tartotta a kezébe, ami egy kenyér szeletből és néhány vékonyra vágott sajtszeletből állt vízzel. Semmihez sem nyúlt, mivel a gyomra határozottan tiltakozott ellene, hogy bármit egyen. A szőke nő ügyelt arra, hogy ha kell, segítségére legyen a fiatal lánynak.
Több héttel később mikor Sasuke visszaért a birodalmába rögtön megérezte Sakura hiányát és azonnal összehívta azokat az alattvalóit, akik itt voltak. Persze senki sem tudta, és hiába használta a képességét az Uchiha, kiderült, hogy tényleg nem tud senki se a lányról. Dühében megölte azt a szolgálóját, akit megbízott azzal, hogy ügyeljen mindenre, ameddig távol van.
Sasuke azonnal parancsba adta Suigetsunak, hogy hívja vissza azt a két angyalt a küldetéséről, mivel őket állítja rá, hogy keressék meg Sakurát. A fehér hajú férfi azonnal teljesítette a parancsot és még aznap estére meg is érkezett a két angyal.
Sasuke a hatalmas kősárkányon ült a süvítő szél közepette. Suigetsu egyenesen az Uchihához vezette a két személyt, akik térdre ereszkedtek távolabb tőlük és egyszerre mondták: „Várjuk a parancsát Sasuke-sama.” Az egyik angyal rövid szőkés-barnás hajú férfi volt, akinek bal oldali lila szeme alatt hossz varrás látszódott az arca végéig. Zöld vastag sálat viselt fekete öltözéke felett és a botját maga mellett fogta. A botja mindkét oldalán kampós volt és egy zöld virág díszítette. A másik személy hosszú barnahajú nő volt, akinek zöld szemeibe lógott nem egyszer hosszú, tépett hajzuhataga. Hosszú, kék egyberészes ruhát viselt harisnyával. E két angyal szintén vízzel kapcsolatos erőkkel rendelkezett. A férfit Yagurának, a nőt Mei Teruminak hívták, és nem csak a harchoz értettek, hanem sokszor fel kellett kutatniuk ellenséges angyalokat és végezniük kellett velük. Koruk miatt nem kevés nagy háborúban részt vettek és hírnevet szereztek maguknak, ezért küldte őket a sötét hajú férfi a Haruno lány keresésére. A két angyal mikor megkapta parancsot rögtön eltűnt és Suigetsu megvakarta a fejét.
– Tényleg ennyire szereted az a lányt? Azt hittem több nőbe nem fogsz beleszeretni a múltba történtek miatt.
– Nem kértem a véleményedet, ezért fogd be, ha nem akarsz meghalni.
Suigetsu ijedten hátrált, majd felvette a nyúlcipőt magára hagyva rossz hangulatba lévő vezetőjét.
Sasuke távol akarta tartani magától a lányt, ami sikerült is, de mindig rá gondolt, pedig tisztába volt azzal, hogy nem lehet. De történt valami ezután, ami miatt nem tudott tovább távol maradni a rózsaszín hajú lánytól.
***
Aznap reggel véletlenül összetalálkoztak, de persze az Uchihán semmi érzelmet nem lehetett látni, csak egy pillantást vetett a lányra, akinek a szemei rögtön úgy ragyogtak fel mint a legszebben ragyogó csillagok az égen, amikor meglátta a férfit, akinek asszonya lett. De látta, ahogy a nemes angyal szomorúan lehajtja a fejét, amikor szó nélkül elhaladt mellette. Sírástól remegő hangon megszólította.
– Tudom, hogy semmit sem jelentek neked...ezért vedd el az életemet. Te, akinek sok angyal vére áztatja a kezét, könnyedén végezhetnél velem.
– Hamar megölhetnélek, de miért tenném? Örömömet lelem a szenvedésedben. – mondta Sasuke és továbbindult, de akkor üvegcsörömpölést hallott és vissza fordult.
Látta, ahogy Sakura kis üvegcsében fehér folyadékot tart és a szájához emeli és mielőtt az üveg cumi része a szájához érhetett volna kirepült a kezéből, mert Sasuke villám gyorsan előtte termett és kiverte a kezei közül. Az üveg rögtön széttört és folyadék is a földön folyt szét. A fekete hajú férfi erősen fogta a lánykezét.
– Honnan szereztél mérget?! Válaszolj!
– Régóta nálam van...nekem nincs senkim...egyedül maradtam, senkinek sem kellett...
Sasuke dühösen nézett a lányra, aki sok szeretettre vágyik, de nem kapta meg senkitől. Vannak olyanok, akiket ez nem visel meg, hanem új célt találnak maguknak, de vannak olyanok, akik teljesen összeroppannak és nem tudnak továbblépni.
– Gyűlölj! Én öltem meg anyád. Nekem a te gyűlölteted a legkevesebb.
Sakura könnyei patakokba csordultak le az arcán, a szemeit kicsípték a könnyek, ami miatt a szemei kipirosodtak. Mivel ezen a helyen tartózkodott, ahol az ereje semmi sem ért, még mindig nem épült fel teljesen és mostanában újabb tünetei is lettek. Nem akarta elhinni, hogy a férfi, akibe első látásra beleszeretett, ezt mondja neki. Soha nem tudná gyűlölni őt, soha!
– Hogy kérhetsz ilyet? Szeretlek, jobban szeretlek, mint a saját életemet! Sokkal jobban elszomorít, hogy nem lehetek veled, mint a szüleim halála. – tört ki Sakurából a zokogás.
Már nem bírta tovább magában tartani az a szomorúságot, ami Sasuke hiánya miatt beleégett a szívébe. Nem hitte, hogy lehet így szeretni valakit, de most már tudta, hogy igen is lehet. Saját magán tapasztalta meg.
Sasuke váratlanul megcsókolta és hamar a falhoz nyomta, hogy Sakura nem tudjon menekülni. Bár a rózsaszín hajú lánynak ez meg sem fordult a fejében. Annyira jól estek neki a férfi heves csókjai, hogy szinte fájt neki, mikor abbahagyta.
Ezután hamar a szobába mentek és újra eggyé váltak. Sakura boldog hangját lehetett kihallani a szobából.
***
Sasuke az ezüstös-fehéres teliholdra nézett. Gyönyörű, férfias arcát megvilágította a halvány fény. Hibát követett el azzal, hogy engedett a gyengéd érzelmeinek, de nem bánta meg. Veszekedve váltak el Sakurával. A nemes angyallány könyörgött neki, hogy ne hagyja egyedül, de ő csak ordítani kezdett vele, mivel nem szeretett semmit sem kétszer elmondani. Abban a tudatba hagyta itt, hogy a személyzet vigyázni fog a jegyesére, de tévedett. Legszívesebb mindenkit, aki a palotában tartózkodott megölt volna, de nem akart ekkora túlzásba esni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Szia Ildi-chan.
Köszi a 10-est. Én is szerettem a titanic zenéjét, olyan megható és egybe romantikus.
Hát pont a meghatótságot akartam kiváltani az olvasok számára, a visszaemlékezéssel.
Amint tudom hozom a folytatást.