A szivárvány tájékán található palotában mindenhol buborékok lebegtek és őrizték a helyet, nehogy valaki behatoljon. Utakata a két földig érő kék ruhaköntösében járta be uradalmát, ahogy haladt, a hosszú ruhakölteményéből elő-elő bukkant a fekete nadrágja. Egyenesen haladt ahhoz a szobához, ahol a beteget ápolta a felesége. Nyomban elhúzta a tolóajtót és a két szőke hajú nő felé fordult. Leült Hotaru mellé és összefont karral nézte az emlékeit elvesztő nőt, akinek a kék szemeiben semmit sem látott, hiszen ha úgy vesszük teljesen új életet kezdhetett. Az emlékei elvesztése miatt nem emlékezett az addigi életében megtörtént örömökre és szomorúságokra. Nincs tudatába annak, hogy volt családja, mielőtt a támadás napja elérkezett, az életbe maradt lányáról sem dereng neki semmi.
– Milyen rendes fiatal ember Hotaru-chan a férjed. Ám gonoszság forrásából meríti a hatalmas erejét. – mondja mosolyogva a rövid szőke hajú Chiasa.
Utakata erre kiegyenesedett, hiszen nem tudhatja ezt ez a nő, hiszen még magáról sem tud sok mindent. Összehúzza a szemöldökét és egyenesen a kék szembe nézett azzal a szemével, amit nem takart el a barna haja.
– Érzem a gonosz aurádat, már akkor tudtam, hogy erre tartasz, mikor nem értél a szoba közelébe.
– Mindig lenyűgözött a nemes angyaloknak az a képessége, hogy megérzik a sötét erővel rendelkező angyalokat. – mondta Utakata elismerően.
Hotaru aggodalmasan a férjére nézett, hiszen tudta, hogy nem tud magának megbocsátani a múltban elkövetett cselekedeteiért. Utakata nagyon megbánta, hogy anno ő is segítségére volt annak, hogy a nemes angyalok klánját kiiktassák. Akkoriban minden klán rájuk vadászott, hogy megszerezzék az erejüket vagy csak eltüntessék őket. Igaz messziről megérezték a sötét erővel rendelkező ellenségeket, de semmit sem tudtak tenni, hiszen nem jeleskedtek a harcban. Csak a gyógyító képességeikben tűntek ki. Ezért szinte hihetetlen, hogy még élnek közölük.
A szőke, hullámos hajú Hotaru megérintette a férje ökölbe szorult kezeit, aki ilyen sok idő elteltével is ostorozta magát a sok áldozatért, akit saját kezűleg küldött a másvilágra. A barna hajú férfi szomorkás mosolyt küldött a feleségének, miközben felállt és elhúzta a tolóajtót.
– Itt biztonságban vagy. Majd eldöntöd, mit akarsz kezdeni az életeddel. – mondta Utakata, mikor kilépett az ajtón.
Hotaru sajnálkozva nézett le, hiszen nem bírta elviselni, hogy a férje máig emészti magát a múltban elkövetett vétkeiért. Mindenki követ el hibákat az életében, de el kell fogadniuk és együtt élni azzal. A folyamatos gyűlölködések és csatározások nem fognak soha befejeződni, mivel mindig lesznek olyanok, akiket a hatalomvágy hajt.
Magasan a felhők között láthatóvá vált az óriási buborék, amibe a használója ült és fentről nézte a lenti tájat. A tájat kipusztult állapotban találta, ahol több kidudorodó földbucka sorakozott. Semmi növényzet nem termett e tájon csak a nap tűző forrósága szárította ki a talajt. A buborék leereszkedett és kipukkant, mikor a biztonságos talaj felé került. Utakata leugrott a napszárította hely közepére és az egyik kitüremkedéshez ment. A rég elvesztett bajtársainak voltak a sírhalmai, akik az uralkodó parancsa miatt vesztették az életüket a harcban. Sok jó barátja nyugodott eme föld alatt, akikkel szinte testvérekké váltak. Lehet, hogy a kaminariakat érzéketlen klánnak tartják, akik abban tudják csak az örömüket lelni, hogy elveszik más életét, de ez nem igaz. Nekik is van kötelékük a családjukkal és bajtársaikkal, csak kicsi koruk óta arra tanították őket, hogy ne mutassanak ki semmi érzelmet, pedig legbelül nekik is voltak érzéseik, mélyen elrejtve. Megvetette az öreg uralkodót, amiért még ennyi sincs benne, hogy a saját embereinek megadja azt, hogy normális helyen nyugodhassanak örökre, nem pedig ilyen kietlen vidéken. Ezért lázadt fel ellene, mert nem tűrte tovább, hogy így bánjon azokkal, akik az uradalmához tartoznak.
– Ott fordult még rosszabbra a klánok közötti megférhetetlenség, amikor te, Yahiko nagyúr beleszerettél egy idegen nőbe. És azért a nőért képes voltál inkább a halált választani, hogy a másvilágon együtt lehessetek. Ez a történet nagyon-nagyon régen történt, de máig nem merült a feledés homályába. - montja Utakata, mintha Yahiko, aki előtte több milliárd éve élt, ott lenne vele szembe.
A kaminariak szégyenként tekintettek Yahiko árulására, ezért itt helyezték örök nyugalomba, mintha csak egy egyszerű feláldozható bábu lett volna, nem pedig a következő uralkodónak szánt személy. A barna hajú férfi azonnal elindította az esőt, hogy a folyadék cseppek enyhítsék a kiszáradt talaj szomját. Legalább így akarta kiengesztelni a társait és elődeit, hogy nem hagyja, hogy kiszáradt föld alatt feküdjenek.
Mikor indult volna, hirtelen vakító fényesség tüntette el mindent, ami előbb ott volt. Annyira bántotta a szemét a fény, hogy a karjával eltakarta a látószervét. Majd egy ismeretlen hang szólította őt. Elvette a karját a szeme elől, és vele egy magas férfit látott maga előtt. A férfi narancssárga hajú és barna szemű volt, aki rezzenéstelen arccal nézett rá. Jól ismerte ezt az érzelemmentes arcot, hiszen minden kaminarinak el kellett tökéletesítenie ezt.
– A múltba elkövetett hibáid az életed végéig szomorúságot fognak okozni neked, de dicséretes az a tetted, hogy képes voltál jó irányba megváltozni. Ezért kérnék tőled egy szívességet. Kérlek, hozd el Konan hamvait ide és temesd el az én síromba, hogy legalább a hamvaink együtt legyenek az élők világába.
– Te...Te vagy Yahiko. Gondolom a halálod előtt a megmaradt erőddel lepecsételted a lelkedet, hogy itt maradjon addig, ameddig Konan úrnővel nem egy sírba nyugodtok.
Yahiko helyeslően bólintott és kezdett átlátszóvá válni. Hiába, csak ennyi időre telt neki a megmaradt erejéből, hogy kapcsolatba léphessen valakivel, akit megbízhat ezzel a feladattal. Rengeteget kellett várnia erre a napra, hogy feltűnjön egy olyan személy, aki segíteni fog neki az végakaratát teljesíteni.
Utakatának még válaszolni sem volt ideje, mivel mire szóra nyithatta volna a száját, a narancssárga hajú férfi eltűnt a vakító fényességgel együtt. Újra minden felvette a régi formáját, amint a fény eltűnt.
A buborékhasználó elszánta magát, hogy teljesíteni fogja Yahiko nagyúr kérését, csak azt nem tudta, hogy hol találja meg Konan úrnő sírhelyét. Csak abban volt biztos, hogy az ellenséges területen helyezték nyugalomra, kicsit se megkönnyítve a feladat végre hajtását.
– Elhozom magának a szerelme hamvait, Yahiko nagyúr...még egy kicsit várnia kell, de azon leszek, hogy minél hamarabb teljesítsem a kérését. – mondja Utakata mikor a szájából újabb buborékot fúj ki.
A shiawasek területén újra visszatért a béke, amikor Haruno Sakurát a nemes angyalt átadták az ellenségnek, hogy az uralkodót megmentsék. A palotában lévők már csak rossz emlékként tekintenek erre és sokan megkönnyebbültek, mikor a tisztátalan társuk elhagyta a palotát. Szinte senki sem hiányolta Sakurát és nem is beszéltek róla, mintha nem is létezett volna.
Egyedül Hinata aggódott az elvesztett barátnőjéért, akivel kiskoruk óta barátok voltak. Igaz nem egy barátnője és barátja volt, hiszen nagyon nagy baráti körrel rendelkezett, de sokszor megdöbbent azon, hogy a baráti köre mit gondol a rózsaszín hajú lányról. Gyűlölettel és megvetéssel beszéltek róla. Sokan annak örültek volna a legjobban, ha meghalt volna, ahelyett hogy az ellenségnek adták.
Hinata eddig nem is hallott a nemes angyalokról, ezért kutatni kezdett a könyvtárban, de semmilyen feljegyzést sem talált róluk. Minden történelemkódexet átnézett, amik olyan nagyon régiek voltak, hogy már kopottak voltak a betűi és a lapok is könnyen tépődtek. Eddig semmit nem talált, ezért csak egy valakit tudott megkeresni, aki mindig az őszinteségéről és a becsületességéről volt híres.
Bekopogtatott az ajtón és benyitott a tanácsadók szobájába, ahol szerencsére egyedül Shikamarut találta. A férfi befejezte az eddig folytatott tevékenységét és rögtön a Hyuuga lány szolgálatára állt.
– Shikamaru, kérlek mesélj nekem a nemes angyalokról. Biztos te tudsz róluk valamit.
A Nara férfi pislogva nézett a határozott látogatójára. Tilos beszélnie arról az angyalklánról. Meglehet, hogy régi história, de ameddig felül nem írják ezt a törvényt, addig nem járhat el a szája, mert akkor őt fogják megbüntetni. Ő se tudott sokat róluk, de azt a keveset is csak a tanácsadók és az uralkodó tudta. A nép elől szigorúan titokban kellett tartaniuk. Ám tudta, hogy Hinatával megoszthatja, hiszen nem úgy ismerte, mintha tovább adná bárkinek is, de azért megeskette, hogy senkinek se mondja el, amit tőle hallott. A Hyuuga megígérte, hiszen ha tovább is adná az információt, akkor se érdekelne senkit.
– Nem szolgálhatok sok információval, mivel mi se tudunk többet. – kezd bele Shikamaru, mikor nagy levegőt vesz. – Állítólag a nemes angyalokat azok a klánok pusztították el, akik most a kamnariak között élnek. Homály fedi, hogy mért tüntették el őket, mivel csak a gyógyításban jeleskedtek, de biztos van valami a háttérben, amit a másik oldal tudott. Arról van még tudomásom, hogy még kereskedtek is velük a nagy hatalmú klánok között, de azt nem tudom mit kezdtek velük. Csak azt vettük észre, hogy szépen lassan eltüntették őket.
A Nara férfi többet is mondott volna, de sajnos ő is csak ennyit tudott. Ha tehette volna, azt javasolná, hogy keressen fel egy kaminarit, ha nem lenne életveszélyes. Hinata semmit sem értett még így sem, hiszen ha csak gyógyítottak, akkor miért irtották ki őket? De nem lehetett elégedetlen, hiszen az is nagy szerencse, hogy Shikamaru ezt hajlandó volt megosztani vele.
Mielőtt elment volna, remény csendült fel a hangjába, mikor az utolsó kérdését feltette: „Narutóról van híred?” A fekete hajú férfi csalódottan megrázta a fejét, mivel sok kutató csapatott küldtek az Uzumaki felkutatására, de semmi nem találtak. Hinata gyorsan megfordult, hogy ne lássa a Nara a könnyeit, ami a szemeiből kicsordult. Vidám hangot erőltetve megköszönte a kérdésére a válaszokat, majd kiment a szobából.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó